Issuu on Google+


14

NOÉ

Vizes mese

Réges-régen az emberek nem viselkedtek valami szépen, loptak-csaltak-hazudtak-árulkodtak-verekedtek. Isten úgy gondolta, hogy megbünteti őket és óriási özönvizet zúdít a Földre. Megkereste Noét, aki rendes, becsületes ember hírében állt. – Noé – szólt hozzá –, nagy esőket küldök a Földre. Ha meg akarod úszni szárazon, építs egy bárkát! Költözz be a családoddal, és vigyél be minden állatból egy fiút és egy lányt.

Óriási, emeletes bárkát ácsolt Noé, hogy mindenki kényelmesen elférjen benne. Az emberek minden nap ott bámészkodtak körülötte, és folyton-folyvást megzavarták a kérdéseikkel. – Minek csinálsz ekkora hajót, Noé? – kérdezte egy férfi, aki szeretett hazudni. – Hogy kényelhesen elférjünk hajta – felelte Noé egy szöggel a szájában, mert éppen szögeket vert be kalapáccsal az egyik deszkába. – Ha jól viselkedtek, ti is besálhattok. – Már miért szállnánk be? – kérdezte igencsak gorombán egy kalapos férfi, aki mindig verekedett. – Isten vízözönt küld a Földre, hogy megbüntesse az embereket, amiért rosszak. Aki jó, az velünk jöhet. Ezért csinálom a bárkát. – Bárkát? – kuncogott a sok szájtáti. – Eső ellen mi esernyőt használunk és gumicsizmát. – Nekem esőkabátom van! Csíkos! – kiabálta a hazudós. – Ugyan, az esernyő sokkal jobb! – legyintett a verekedős, és mindjárt meg is legyintette a hazudóst. No, lett is nagy haddelhadd, s közben valaki ellopta a verekedős férfi kalapját. Noé sóhajtott egyet és tovább dolgozott.


14

NOÉ

Vizes mese

Réges-régen az emberek nem viselkedtek valami szépen, loptak-csaltak-hazudtak-árulkodtak-verekedtek. Isten úgy gondolta, hogy megbünteti őket és óriási özönvizet zúdít a Földre. Megkereste Noét, aki rendes, becsületes ember hírében állt. – Noé – szólt hozzá –, nagy esőket küldök a Földre. Ha meg akarod úszni szárazon, építs egy bárkát! Költözz be a családoddal, és vigyél be minden állatból egy fiút és egy lányt.

Óriási, emeletes bárkát ácsolt Noé, hogy mindenki kényelmesen elférjen benne. Az emberek minden nap ott bámészkodtak körülötte, és folyton-folyvást megzavarták a kérdéseikkel. – Minek csinálsz ekkora hajót, Noé? – kérdezte egy férfi, aki szeretett hazudni. – Hogy kényelhesen elférjünk hajta – felelte Noé egy szöggel a szájában, mert éppen szögeket vert be kalapáccsal az egyik deszkába. – Ha jól viselkedtek, ti is besálhattok. – Már miért szállnánk be? – kérdezte igencsak gorombán egy kalapos férfi, aki mindig verekedett. – Isten vízözönt küld a Földre, hogy megbüntesse az embereket, amiért rosszak. Aki jó, az velünk jöhet. Ezért csinálom a bárkát. – Bárkát? – kuncogott a sok szájtáti. – Eső ellen mi esernyőt használunk és gumicsizmát. – Nekem esőkabátom van! Csíkos! – kiabálta a hazudós. – Ugyan, az esernyő sokkal jobb! – legyintett a verekedős, és mindjárt meg is legyintette a hazudóst. No, lett is nagy haddelhadd, s közben valaki ellopta a verekedős férfi kalapját. Noé sóhajtott egyet és tovább dolgozott.


16

17

Amikor elkészült a bárka, Noé és a családja: a felesége, a fiaik Sém, Hám és Jáfet és az ő feleségeik összepakoltak, szendvicseket készítettek és beköltöztek. Mire megjelentek az állatok is, már eléggé lógott az eső lába. Eltartott egy darabig, míg mindenkit sikerült elhelyezni a bárkában. Noénak kiabálnia kellett, hogy meghallják a hangját a nagy zsibongásban:

– Zsiráfok, ti menjetek a legalsó szintre, hagytam egy lyukat a plafonon a nyakatoknak! Nyulak, borzok, egerek! Ide a hörcsögök mellé! Papagájok, pelikánok és verebek, repüljetek a fölső szintre! Tigrisek erre, zebrák amarra! Csusszanjatok gyorsabban csigák, nincs már sok időnk!


16

17

Amikor elkészült a bárka, Noé és a családja: a felesége, a fiaik Sém, Hám és Jáfet és az ő feleségeik összepakoltak, szendvicseket készítettek és beköltöztek. Mire megjelentek az állatok is, már eléggé lógott az eső lába. Eltartott egy darabig, míg mindenkit sikerült elhelyezni a bárkában. Noénak kiabálnia kellett, hogy meghallják a hangját a nagy zsibongásban:

– Zsiráfok, ti menjetek a legalsó szintre, hagytam egy lyukat a plafonon a nyakatoknak! Nyulak, borzok, egerek! Ide a hörcsögök mellé! Papagájok, pelikánok és verebek, repüljetek a fölső szintre! Tigrisek erre, zebrák amarra! Csusszanjatok gyorsabban csigák, nincs már sok időnk!


19

18

Amikor mindenki beszállt, villámlott egyet, és cseperegni kezdett. Egyre több és egyre nagyobb cseppek estek. Végül halk kopogással hullani kezdett az eső. Már nem lehetett a cseppeket megkülönböztetni. Negyven napig zuhogott. A folyók és tavak kiöntöttek medrükből, az áradat felemelte a bárkát még a legnagyobb hegyek tetején is túl.


19

18

Amikor mindenki beszállt, villámlott egyet, és cseperegni kezdett. Egyre több és egyre nagyobb cseppek estek. Végül halk kopogással hullani kezdett az eső. Már nem lehetett a cseppeket megkülönböztetni. Negyven napig zuhogott. A folyók és tavak kiöntöttek medrükből, az áradat felemelte a bárkát még a legnagyobb hegyek tetején is túl.


Nehéz negyven nap virradt Noéra és fiaira. Sém, Hám és Jáfet nagyon kimerültek, mire minden nap minden állatot megetettek. Noé pedig mást se csinált, mint rohangált az emeletek között, hogy a hancúrozókat helyreutasítsa. Esténként már annyira berekedt, hogy gyógyteát kellett innia. – Kenguruk és gorillák! Vége a boxmeccsnek! – kiabálta a középső szinten, aztán már rohant is legalulra a nagymacskákhoz. – Oroszlán, ne nézegesd az őzikét, nem ehető! – Futott tovább a felső szintre. – Hosszúujjú maki, ne csak piszkáld az ételt, edd is meg! És az orrodat se piszkáld! – fordult még vissza, aztán szaladt le újra. – Tevék, ne veszekedjetek! Teljesen mindegy, kinek hány púpja van! És ez így ment minden áldott nap.

21

Egy reggel szokatlan csöndre ébredtek. Nem kopogott az eső a bárka tetején. Noé kíváncsi lett, vajon felszáradt-e a föld és ki tudnak-e szállni. Kiengedte a hollót, aki estére visszatért, mert nem talált szárazföldet. Noé várt hét napot, aztán kiengedte a galambot, ő egy olajággal a csőrében tért vissza, ebből megtudták, hogy legalább a fák már kilógnak a vízből. Lett is nagy ujjongás a bárkán, az elefántok örömükben hangosan trombitáltak. Noé várt még egy hetet, s újra kiengedte a galambot, aki nem jött vissza. A föld tehát felszáradt, végre elhagyhatták a bárkát. Már mindenki komolyan tengeribeteg volt. Az állatok búcsúzkodni kezdtek, s akik messze laktak, azok címet cseréltek és megbeszélték, hogy majd gyakran írnak egymásnak.


Nehéz negyven nap virradt Noéra és fiaira. Sém, Hám és Jáfet nagyon kimerültek, mire minden nap minden állatot megetettek. Noé pedig mást se csinált, mint rohangált az emeletek között, hogy a hancúrozókat helyreutasítsa. Esténként már annyira berekedt, hogy gyógyteát kellett innia. – Kenguruk és gorillák! Vége a boxmeccsnek! – kiabálta a középső szinten, aztán már rohant is legalulra a nagymacskákhoz. – Oroszlán, ne nézegesd az őzikét, nem ehető! – Futott tovább a felső szintre. – Hosszúujjú maki, ne csak piszkáld az ételt, edd is meg! És az orrodat se piszkáld! – fordult még vissza, aztán szaladt le újra. – Tevék, ne veszekedjetek! Teljesen mindegy, kinek hány púpja van! És ez így ment minden áldott nap.

21

Egy reggel szokatlan csöndre ébredtek. Nem kopogott az eső a bárka tetején. Noé kíváncsi lett, vajon felszáradt-e a föld és ki tudnak-e szállni. Kiengedte a hollót, aki estére visszatért, mert nem talált szárazföldet. Noé várt hét napot, aztán kiengedte a galambot, ő egy olajággal a csőrében tért vissza, ebből megtudták, hogy legalább a fák már kilógnak a vízből. Lett is nagy ujjongás a bárkán, az elefántok örömükben hangosan trombitáltak. Noé várt még egy hetet, s újra kiengedte a galambot, aki nem jött vissza. A föld tehát felszáradt, végre elhagyhatták a bárkát. Már mindenki komolyan tengeribeteg volt. Az állatok búcsúzkodni kezdtek, s akik messze laktak, azok címet cseréltek és megbeszélték, hogy majd gyakran írnak egymásnak.


ÁBRAHÁM

22

Bálványos mese

Amikor Noé kinyitotta a bárka ajtaját úgy özönlöttek ki az állatok, ahogyan a víz elöntötte a Földet. Isten mosolyogva nézte a partraszállást. Egy szép szivárványt rajzolt az égre, és megígérte Noénak, hogy többet nem küld nagy esőket a Földre. S ha valaha felhős lesz az ég, a szivárvány mindig emlékeztetni fogja az ígéretére.

imród király országában élt Teráh, aki bálványokat készített és kis boltjában árulta a fa- és kőszobrokat. Az emberek Isten helyett szerették, sőt imádták a bálványokat, finomságokkal teli tálakat tettek eléjük és hozzájuk imádkoztak, ha bajba kerültek. Teráh szobrai nagyon kelendőek voltak, maga Nimród király is tőle rendelte az udvari bálványokat.

23



Noé - Vizes mese