TopiWork
Iskolaszövetkezet
A Bánki Karral együttműködve az
Iskolaszervezet azért jött létre, hogy a hallgatók és a cégek közötti kapcsolatot elősegítse. Ennek köszönhetően a hallgatónak nem kell a cégeket megkeresniük, hanem egy már meghirdetett pozícióra tudnak jelentkezni.
Szakmaigyakorlat
Szakmai diákmunka
Folyamatosan
Relevánstapasztalat
Hagyományos diákmunka
Kiemelkedő órabérek Segítőkész csapat
„Találd ki, mit szeretsz a legjobban csinálni, aztán keressünk valakit, aki fizet érte!”
megújuló állaslehetőségek
Tartalomjegyzék
WELCOME
03 Dékáni köszöntő
05 Elnöki köszöntő
07 Bánki HÖK bemutatkozása
RENDEZVÉNYEK
09 Rendezvénynaptár
11 Rendezvények bemutatása
SZAKMAI SAROK
15 Hallgatói Körök bemutatása JOKING
17 Vicces Viccek
18 Rejtvények
Elérhetőségek: bgk_hok /bgkhok
bgkhok@uni-obuda.hu
Impresszum
Felelős kiadó: Prof. Dr. Rajnai Zoltán (dékán)
Lektorálta: Barta Andrea (DH vezető)
Főszerkesztő: Kovács Zsombor
Nyomda: Bánki Kar
KÖSZÖNTŐ
Kedves Hallgatóink!
A 2022/2023-as tanév tavaszi szemeszterének indítása alkalmából szeretettel
köszöntöm Egyetemünk és a Bánki Kar hallgatóit. Remélem, hogy sikeres vizsgaidőszakon vannak
túl, és a tárgyfelvétel is a terveik szerint alakult.
A kar vezetőiként, munka-
társaiként az a feladatunk, hogy Önöknek közvetítsük
a tudást, illetve biztosítsuk azokat a feltételeket, amelyek e tudás megszerzéséhez szükségesek. Közös
célunk az, hogy Önök jól
képzett mérnökként meg-
állják a helyüket. Ennek érdekében természetesen nagyon sok tanulásra és gyakorlásra van szükség, nem hiányozhat hát az Önök oldaláról sem az érdeklődés, igyekezet és kitartás. Csakis így szerezhetik meg azon isme-
reteket, készségeket, amelyekre alapozva valóban jó szakem-
berek lehetnek. Arra biztatom
Önöket, hogy merjenek gondol-
kodni, töprengeni, a szigorúan iskolai feladatokon túl is látni, csatlakozzanak szakmai körökhöz, vegyenek részt versenyeken, különféle megmérettetéseken, kapcsolódjanak be tudományos
munkákba – mindez lehet jó móka is, ugyanakkor rengeteg
tapasztalatot is szerezhetnek.
Figyeljék pályázati felhívásainkat, számtalan hazai és nemzetközi projektben vehetnek részt.
És a szakmai tudás mellett
igyekszünk teret adni a másfajta értékeknek is: akár művészeti,
akár egyéb területen, szívesen szervezünk festmény- és
egyéb képzőművészeti kiállítást nem csupán ismert mű-
vészekkel, hanem akár tehetséges hallgatók kiállítását, zenei fellépését is támogatjuk.
A Bánki Kar mindamellett
nagy hangsúlyt fektet hagyományainak ápolására, jöjjenek, ismerjék meg Önök is!
Végezetül nemcsak a tanulásra buzdítom Önöket, a szakmai
munka mellett kedvükre válogathatnak kulturális rendezvényekből, kikapcsolódást se-
gítő eseményekből. Sikeres és
eredményes új félévet kívánok!
ELNÖKI KÖSZÖNTŐ
KEDVES BÁNKISOK!
Engedjétek meg, hogy bemutatkozzak, Horváth Gergő vagyok, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész
és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke.
Hatalmas öröm számunkra, hogy
több év kihagyás után ismét útjára indíthatjuk a Bánkisok hírmondóját, szórakoztató irományát, az Indiri Lapot. Itt a Bánkin, mindig nagyon nagy hangsúlyt fektettünk a hagyományaink fenntartására, ápolására. Egy régmúltra visszate-
kintő hagyomány az Indiri Lap is, ennek tekintetében különösen nagy öröm számunkra, hogy ismételten meg tud jelenni a hallgatói lap.
A Bánki Hallgatói Önkormányzatának mindig elsőszámú célja volt, hogy az ide érkező hallgatókat integrálja a Bánkis családba, mely oly régóta teszi különlegesség Karunkat. Ennek érdekében számos
lehetőséget biztosítunk nektek, hogy mindenképp megtaláljátok a számotokra legszimpatikusabb tevékenységi körrel rendelkező hallgatói köröket, legizgalmasabb rendezvényeket.
Az Indiri Lap első számában találhattok ezekről rövid ismertetőket, elérhetőségeket. Ha valamelyik hallgatói körhöz csatlakozni szeretnétek, vagy
bármi kérdésetek lenne a rendezvényekkel, illetve bármi
egyéb dologgal kapcsolatban, bátran keressétek a Hallgatói Önkormányzatot.
Az Indiri Lap első számát még mi hoztuk el nektek, azonban keressük a vállalkozó szellemű, kreatív hallgatókat, akik szívesen foglalkoznának ezzel a nagyszerű feladattal!
Mi az Indiri Lap?
A legtöbb hallgatónak valószínűleg ez a megnevezés ismeretlenül hangozhat. Azonban az Indiri Lap a Bánki Kar legrégebbi hagyományainak egyike.
Története egészen 2006-ig nyúlik vissza. A nyomtatvány elsősorban egy általános tájékoztató lapnak indult a hallgatók számára, az évek során azonban ez kibővült, film- és könyvajánlóval, szakmai cikkekkel és számos szórakoztató tartalommal. Sajnos 2018-ban a szerkesztőség nem folytatta tovább a munkáját és így ez a szép hagyomány is eltűnt a Bánkisok életéből.
Ennek az újraélesztésnek a célja, hogy legalább akkora, vagy még nagyon aktivitással folytatódjon az Indiri Lap, ezzel színesítve a hallgatói életet.
SIKERES FÉLÉVET KÍVÁNOK
MINDEN KEDVES BÁNKIS NAK!
HORVÁTH GERGŐ
Elnök
horvath.gergo@hok.uni-obuda.hu
PATÓ PÉTER
PR- és Rendezvényekért felelős
elnökségi tag
pato.peter@hok.uni-obuda.hu
KOVÁCS ZSOMBOR
Alelnök
kovacs.zsombor@hok.uni-obuda.hu
BÁNKI HÖK
Célunk, hogy képviseljük a hallgatókat a tanulmányaik során és rendezvényeinkkel színesítsük a hallgatói életet.
„Hallgatók a hallgatókért”
BALOGH MÁTYÁS ZSOLT
Érdekvédelmi ügyekért felelős elnökségi tag
balogh.matyas.zsolt@hok.uni-obuda.hu
HA ÉRDEKEL A HÖK MUNKÁJA, JELENTKEZZ
HOZZÁNK KOORDINÁTORNAK!
bgkhok@uni-obuda.hu
Április 13.
RENDEZVÉNYNAPTÁR
Március 23.
Május
Május 11.
Május 18.
IX.
VI. Bánki Kocsmasport Bajnokság I. Bánki Moziest II. Szakmai AutósBánki Nap III. Bánki Sport BajnokságRENDEZVÉNYNAPTÁR
Tavaszi félév
Március 30.
E-Sport Bajnokság
XXXIII. Hagyományőrző Kupa
Május 3. Május 4. IX. Bánki II. Bánki Szakmai NapGólyatábor
Ez a minden nyáron megrendezésre kerülő rendezvény egy életre szóló élményt nyújt a frissen ideérkező hallgatóknak. Egy nagy létszámú, jó hangulatú szervezői csapat azért látogat el a helyszínre, hogy a gólyáknak átadják, milyen is Bánkisnak lenni, valamint egy garantáltan feledhetetlen emléket biztosítson. Emellett rengeteg ismerősre, barátra tehetnek szert a hallgatók, akikkel az első naptól kezdve közösen kezdik egyetemi éveiket.
Karunk egyik legnívósabb, legnagyobb múlttal rendelkező eseménye, amely 2005 óta minden félévben megrendezésre kerül a Bánki belső udvarán. A felszabadult, baráti hangulat mellett minden hallgató megtalálja a magának való finomságot, vagy akár ismerkedhet egy sör
mellett hallgatótársaival, beszélgethet kötetlenül oktatókkal. Mindezek mellett egész este folyamán különféle játékokban, programokban vehetnek részt a hallgatók, mint sörpong, óriás sakk, ping-pong vagy az 50 főből álló sörváltó.
A tanulás és egyéb jellegű szórakozás mellett nagyon fontosnak tartjuk a különböző sportokat is, nincs ez máshogy a kocsmai sportokkal sem. Ezért hoztuk létre ezt a rendezvényt, amely keretein belül a hallgatók három sportágban mérhetik össze tudásukat. Ezek a sportágak pedig a sörpong, a darts, illetve a csocsó. A sporteseményeket követően a résztvevők egy kötetlen zenés-táncos mulatság keretein belül vezethetik le a kemény csaták közben kialakult feszültséget.
A Bánki Esport Bajnokság egy olyan rendezvény, ahol mindenféle játékban, különböző platformokon mérhetik össze képességeiket az erre vágyó hallgatók. A játékpaletta nagy címekkel fut, amik közül mindenki megtalálja a számára ideális játékot, amiben versenyezhet, mint például a League of Legends, a Counter Strike: Global Offensive, vagy akár a FIFA. A versenyekben részt nem vevő hallgatók az eszmecserén kívül társasjátékokkal szórakoztathatják magukat.
Kocsmasport BajnokságAutós Nap
A Bánki Autós Nap karunk egyik leglátványosabb rendezvénye, mely mind az őszi, mind pedig a tavaszi félévben megrendezésre kerül. Az üzemanyag illatának szerelmesei is megtalálják nálunk a testhez álló rendezvényt ennek keretein belül – akár kiállítóként, saját járművel, akár csak nézőként érkeznek erre a napra. A hallgatók autóit zsűri értékeli, akik a kinézet mellett az autók hangzását is pontozzák. A soksok kiállító mellett azonban látványos műsorral is készülünk, legyen szó drift bemutatóról, az AMTS legjobb autói közül hozzánk látogató járművekről, vagy egy, a magyar autós tartalomgyártás meghatározó személyei által tartott kerekasztal beszélgetésről. Mindezek mellett a nap folyamán különböző versenyszámokban - mint a kerékcsere-, vagy a felni kitartó verseny - mérhetik össze a hallgatók tudásukat egymással.
A Bánki Koponyája karunk egyik legfrissebb rendezvénye. Az eseményen a jelentkezők háromfős csapatokban mérhetik össze tudásukat hallgatótársaikkal egy szakmai, tudományos kvízjáték keretein belül. A rendezvényt rengeteg cég támogatja, így az eredményesen szereplők értékesebbnél értékesebb nyereményekkel gazdagodhatnak. A jutalmak és a jó hangulat mellett ez egy remek lehetőség arra, hogy táraitól tanuljon az ember.
Ezen a rendezvényen különféle szakmai cégek látogatnak el a Bánkira, akiktől a hallgatók személyesen informálódhatnak. Ez egy remek lehetőség, hogy a mindenki megtalálja a magához leginkább illő munkahelyet, legyen szó akár gyakornoki, akár végzett, mérnöki állásról. Az eseményre továbbá a karon működő hallgatói körök is ellátogatnak, amelyekkel szintén megismerkedhetnek az érdeklődők. A rendezvény egyik legfőbb célja, hogy a hallgatók tisztában legyenek azzal, hogy a Bánkin megszerzett tudásuk mennyit is ér a munkaerőpiacon.
Sport Bajnokság
Karunkon nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a sportolni vágyók is megtalálják a számukra testhez álló rendezvényt. Ezért jött létre a Bánki Sport Bajnokság. Ezen a tavasszal megrendezésre kerülő programon egy sporttelepen van lehetőség különböző sportokban megmérkőzni egymással a hallgatóknak, többek között futball és kosárlabda sportágakban. A helyezést elérő csapatok különböző díjakban részesülnek.
HALLGATÓI HALLGATÓI HALLGATÓI
Hallgatói
A Hallgatói Körök önszerveződésből létrejött közössé gek, céljuk pedig, hogy a tagok közösen tudjanak mun kálkodni egy szakmai vagy kevésbé szakmai területen, ezzel tapasztalatot szerezni és a csapatmunkát fejleszteni. A Bánki Karon rengeteg különböző témájú Kör működik, így minden hallgató megtalálhatja a számára legjobban fekvő csapatot.
Bánki Donát
Hagyományőrző Kör
A Kör célja a Kar hagyományainak továbbadása és a „Bánkis szív” halhatatlanságának megtartása. Egyik fő tevékenységük a Bánki Korsó- és Gyűrűavató szakestélyinek szervezése. A BDHK tagjaként egy igazán összetartó közösségben érezheted magad.
Körvezető: Vörös Krisztián (vorikehh@gmail.com)
A BDMK fő feladata a Bánkis rendezvények dokumentálása az utókor számára. Ha érdekel a fotózás, videózás, újságszerkesztés akkor megvan a tökéletes közösség neked. Itt kiteljesítheted a kreativitásod, és a Kör tagjaitól szakmai segítséget is kaphatsz.
Körvezető:
Mogyorósi Tamás (mogyorosi.tamas2001@gmail.com)
Formula Student Ha mindig szeretted volna átélni, milyen egy F1 csapat tagjának lenni, akkor itt a lehetőség. Az OURTeam célja egy versenyautó tervezése, építése, a csapat management megtervezése és minden más tevékenység, amivel egy versenycsapatnak szembe kell néznie.
Körvezető: Labutyin Máté (matelabutyin@gmail.com)
Pneumobil
A Pneumobil csapat feladata
egy olyan sűrített levegő meghíjtású versenyautó tervezése és építése, amely képes helyt állni egy országos versenysorozatban. A Kör története több mint tíz évre nyúlik viszsza, ezidő alatt pedig mindig remek helyezéseket értek el az épített autóikkal.
Körvezető: Kovács Gábor
(kovacsgabor587@gmail.com)
Hegesztő Szakműhely
Ha mindig is érdekelt a hegesztés, de soha nem volt lehetőséged kipróbálni, akkor itt a lehetőség. A szakműhelyben rutinos rengeteg versenyen részt vett szakemberektől sajátíthatod el a szakma legapróbb fogásait.
A Bánkin minden hegesztési technológiát megtanulhatsz.
Körvezető: Leiwolf Péter (leiwolfp@gmail.com)
-Kiklaknakazüvegalján?
- ???
- Buborék
- Hogy hívják a villamosszék kistestvérét?
- ???
- Elektromos kisülés
EB-ÉD Béla bácsi megette a kutyáját. Szomorúan nézegeti a csontokat: - Ej, ej Morzsi, de örülnél te ezeknek!
- Mi az: kicsi, piros és nem látod?
- ???
- Paradicsom a ház mögött
PROFI NYOMOZÓ
Tudna személyleírást adni az elkövetőről?
- Közepes magasságú, szakállas.
- Nő vagy férfi?
1. Mit talált fel Bánki Donát és Csonka János 1893-ban?
2. Melyik településen született Bánki Donát?
3. Diákjóléti Bizottság rövidítése
4. Nitrogén meghajtású jármű
5. Karunkon található iskolaszövetkezet
6. Hallgatók által tartott felzárkóztató program
7. Tésztahíd-építő Világbajnokság
8. „Ez a ... megelevenedik”
9. CAD-CAM-...
10. 3D tervező szoftver