Page 1

A Csoda A napkeleti bölcsek nem hiába Vették útjukat a világba Mert kapták a jelt a csillagokban, Hogy valami készül egy Elhagyott, hideg téli akolban. Csillag vezette útjukat és a Koordinátákban nem csalatkoztak, Mert odaértek a csodához, Hol a túlvilág leszállt a vályúhoz. Aranyat, tömjént és mirhát Hoztak az újszülött kisdednek, Mert Kelet ezt kívánta A megjósolt újszülöttnek. A csillagok megálltak egy pillanatra És új időszámítás kezdődött. Majd az égitestek a pályán Lassan továbbindultak Valami furcsa történt Mert a pásztorok nem Ujjonganak hiába és Erősen reagálnak a Természet Mindenegyes szavára! Angyalt sem igen láttak még Ki beszél hozzájuk, Nem csoda, ha ámulva Fogadták a hírt, hogy Megszületett a várva várt, Ki majd a világot megváltja! Azóta eltelt több mint kétezer év És az internetes ernyők előtt A népség, mint birka ül, És nem akarja észrevenni, Hogy része lett a csodának, A szeretet hatalmának, S az angyalok most már


Csak nagyritkán itt-ott, Ha kell, megszólalnak. A központi kapcsolótábla Még nincs teljesen összekapcsolva A földöntúli világgal, De már dolgoznak rajta, Hogy az arany, tömjén és mirha Elérje a kapcsolótábla Forró vonalát, mely Majd összeköt minket A másik világgal, a várva várt Feltámadással! Baden-Baden 2008-12-23


A Csoda  

Berkovits Teodor verse

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you