Page 1


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Gyöngyösi Kata-Papp Erzsébet

A kineziológia lehetőség-e arra, hogy közel kerüljünk önmagunkhoz, akár betegségeinken keresztül is!?

2


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

© Gyöngyösi Kata Papp Erzsébet, Budapest, 2002

Kiadja a Bioenergetic Kft. Felelős kiadó: Schneider Gábor Felelős szerkesztő: Bukovits Klára

Borítóterv: Kocsis Zoltán Nyomdai munka: Print-Kódex Nyomda, Orosháza Felelős vezető: Muszkáné Gajdács Beáta

ISBN 963 9343 59 5

9 7 89639 3 43597

3


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Ajánlás

Az 1992-es év, amikor először jöttem Magyarországra, hogy a One Brain módszert tanítsam, sok területen és sokak életében jelentett új kezdeteket. Tíz évvel később több mint négyezer hallgatónk van, sokan közülük már maguk is oktatói ennek az egyszerű, de ugyanakkor nagyon hatékony módszernek. Ma már gyerekek és felnőttek tízezreinek javát szolgálja ez a lenyűgöző munka. Beszámolóik az életükben bekövetkezett pozitív változásokról folyamatosan megerősítenek minket. Amit klienseink, és különösen hallgatóink megtapasztalnak, felbecsülhetetlen értékű tudás, és csodálatos ismeretek fizikai, mentális és érzelmi állapotukról. Ők maguk testesítik meg a legnagyszerűbb bizonyítékot arra nézve, hogy ez a módszer, a tanítás folyamata által, állandó, mélyreható, pozitív változásokat hoz életükben. A munka legizgalmasabb része mégis az, hogy miközben segítünk másoknak megszabadulni a félelmen alapuló, korlátozó hitrendszereiktől, hogy képességeiket még jobban kiteljesíthessék, magunk is jobbá válunk. Gratulálok Erzsébetnek, köszönöm, hogy tapasztalatait megosztja másokkal is, és mindenkinek szeretettel ajánlom ezt a könyvet. CarolAnn Hontz, B. S., M. Ed

4


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Bevezetés Az ókori mondás szerint „ép testben ép lélek”. Test és lélek között tehát, mint ahogy azt már a görögök is felfedezték, szoros kapcsolat van. Egyik a másik hatására változik. Míg a görögök figyelme elsősorban a testmozgásban rejlő lehetőségekre irányult, a miénk, ebben a könyvben - a kineziológia filozófiáját elfogadva - a lélekre, pontosabban a tudati, illetve az érzelmi életünk változtathatóságára irányul. Ha elveszítjük lelki harmóniánkat, ez előbb-utóbb megjelenik testünkben, vagy viselkedésünkben is, betegségként vagy viselkedési zavarként. Ha visszaállítjuk a lelki harmóniát, a test követi a változást, és öngyógyító képességénél fogva visszarendeződik, egyszóval meggyógyul. Ez az összefüggés fordítva is igaz, vagyis minden testi változásnak van analóg, szimbolikus jelentése, így minden fizikai tünetet lelki síkon is át kell gondolni. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani. A valóság az emberi elme számára nem objektív fogalom, hanem nagyon is viszonylagos. Minden ember saját világát építi, saját valóságán, saját szemüvegén keresztül látja. Ahány ember, annyi világ. Hogy lehet ez? Az objektívnak tekintett dolgokhoz, tárgyakhoz, jelenségekhez mindig valahogyan viszonyulunk, a saját szemszögünkből értékelünk, ítélkezünk, így kimondatlanul is, minden mondatunk úgy kezdődhetne, hogy én így gondolom, nekem úgy jó, szerintem ez ilyen vagy olyan. Mindenre, ami környezetünkben megjelenik, reagálunk valahogyan, érzelmek keletkeznek bennünk, s megszületik a pozitív és negatív érzelem. Mindenki másképp érzékeny a stresszhelyzetekre is, melyekből az általunk tárgyalt problémák keletkezhetnek, mégsem alakulnak ki mindenkinél. Ebből is látszik, hogy nincs egyértelműen jó és rossz, csupán önmagukban semleges jelenségek, dolgok, események vannak, amelyek attól válnak számunkra (de csakis számunkra!) pozitívvá vagy negatívvá, hogy hogyan éljük meg őket, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Mert ugyanaz a dolog, ugyanaz az esemény egy másik ember számára a legkedvezőbb lehet. Jó példa erre a Nap, a napsütés, hiszen a Nap mindenféle cél nélkül süt, nem azért, hogy ártson vagy használjon nekünk. Mégis valaki végtelenül boldog és vidám lesz tőle, és úgy érzi, hogy őt egészségessé teszi, van, aki pedig allergiás lesz tőle, és a napfénytől kiütések jelennek meg a bőrén. Különbözőségünket figyelembe véve az általános igazságokhoz mindenképpen szükség van a személyes körülmények, állapot ismeretére és vizsgálatára. Ezt érzékeltetendő írunk le minden problémánál egy-egy megtörtént személyes esetet. Azt, ahogy egy bizonyos embernél egy bizonyos stresszhelyzet egy bizonyos betegség kialakulásához vezetett. A betegségek, zavarok okai gyakorlati kineziológiai tapasztalatokból származnak. Az említett esetekben a kezelés kimenetelét nem részletezzük, hiszen az a betegség megelőzésének szempontjából csupán érdekes, nem pedig hasznos információ lenne, az oldások eredménye azonban minden esetben jelentős javulás vagy gyógyulás volt. Szeretnénk továbbá azt is hangsúlyozni, hogy amikor egy probléma okának keresésekor személyeket (pl. az anyát vagy az apát) nevezünk meg, azzal nem hibást vélünk fölfedezni, csupán az okkeresés irányát adjuk (illetve kapjuk) meg a tünetekből következtetve. A betegségek, lelki zavarok kialakulásáért senki nem felelős, hiszen viselkedésmintáit mindenki hozza valahonnan, és végső soron mindenki mindig az akkori legjobb tudásának megfelelően cselekszik.

5


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Stresszhelyzet-lehetőségek időrendben és a hozzájuk kapcsolódó fizikai betegségek, illetve pszichés zavarok. Tegyünk egy utazást az emberi élet stressz-szempontból legjelentősebb szakaszain át, mely utazás valamelyik állomásán egy kineziológiai érzelmi stresszoldás során mindenkinek meg kell állnia és körül kell néznie, hogy felismerje a párhuzamot az akkori helyzetben tanúsított viselkedése, érzései és jelenlegi helyzete, problémája között. Az egyes életszakaszokhoz, stresszhelyzetekhez különböző betegségeket, problémákat rendeltünk, amelyek ahhoz az aktuális életkorhoz, szituációhoz valamilyen szempontból jobban kötődnek, mint a többihez. (Vagy a zavart kialakító stressz ér minket általában az adott szakaszban, vagy életünk abban a fázisában szembesülünk leggyakrabban a tárgyalt problémával.) Meg kell jegyeznünk azonban, hogy szinte az összes bemutatásra kerülő betegség visszavezethető akár egészen fogantatásunk pillanatáig, de egészen biztosan a magzati korig vagy a születésig - felosztásunk ilyen módon nem száz százalékosan indokolt. Az „ok kora" mellett azonban használ a kineziológia egy másik kifejezést is: a „legjobb megértés korát". Ez az az életkor, amelyben az adott stressz úgy jelent meg, hogy a jelenbeli problémánkat jobban megérteti velünk, mint az „ok kora". Ugyanaz a stresszhelyzet másmás formában, életünk során többször próbára tesz minket (lásd a lánc hasonlatot a 43. oldalon), és vannak ezek között olyan formák, amelyeket valahogy könnyebben megértünk, mint esetleg a többit. A betegségek, illetve a lelki problémák sorrendjét tehát eszerint, a legjobb megértés érdekében alakítottuk ki.

Fogantatás Csodálatos pillanat! Hiszen itt találkozik egymással a két ember, a leendő szülők genetikai állománya a petesejt és a spermium egyesülésével, megteremtve ezzel azt az egyedülálló genetikai kódot, amely tartalmazza az új egyed összes lehetőségét, egyedi és megismételhetetlen mivoltát. A fogantatástól kezdve tárolunk információkat, ezért nem meglepő, hogy számtalan betegség, viselkedési minta erre az időpontra vezethető vissza. Kiemelkedő jelentőségű pillanata életünknek, hiszen ez a kezdet; itt összesítődik minden, amit a szülők éreztek, gondoltak azzal kapcsolatban, hogy létrejöhetünk, létrejövünk, illetve ahogyan létrejöttünk. Az ezzel kapcsolatos stresszek, negatív érzések (például az, hogy nem szerettek volna gyereket, vagy nem volt kiegyensúlyozott a kapcsolatuk) mindmind bennünk vannak. Hiszen a szüléinkben is benne voltak, akkor is, amikor szeretkeztek, és akkor is, amikor sejtjeik egyesültek, és létrehoztak minket. Alapprobléma, amelyben sok más gyökerezik: ahogyan létrejövünk. Általában az anyai érzelmek a meghatározóak, mivel a gyermek az ő testében fejlődik, vele egy; az ő testével, lelkével. Érzi azt is, hogyan viszonyul az anya a kapcsolathoz, azt is, milyen tapasztalatok fűzik a szexualitáshoz, és azt is, mit gondol a gyermekvállalásról és az őt körülvevő aktuális körülményekről.

Magzati kor Életünk első szakasza, melynek helyszíne az anyaméh, az említett első pillanattal kezdődik. A magzati kor elején még nincsenek szerveink, nincsen agyunk sem, így az ebben az időszakban keletkező stresszhatásokra nem az agyunkkal emlékezünk. Kísérletek bizonyítják, hogy a magzat érzékelése mennyire intenzív. Reakciói még jó darabig nincsenek, ennek ellenére mindent érzékel és eltárol. Mivel az érzékszervek folyamatosan alakulnak ki, és kezdenek el működni, a bőr a legfőbb érzékelőnk. Minden ingert ezen keresztül fogunk fel, legyen ez érintés, hang, fény. Ekkor még csak meghatározott számú sejtből állunk, így egészen addig, amíg az agy ki nem alakul, ún. sejtmemória-szinten történik a benyomások elraktározása. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magzati kor emlékei, lenyomatai kevésbé hatnak ránk. Kimutat-

6


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

ható, hogy egyes későbbi viselkedési problémák éppen e korszak stresszélményeire vezethetők viszsza. Ugyanolyan lényegesek tehát a későbbi, már születés utáni életünk során, mint az agyban tárolt információk. A magzati kort a kineziológiai oldás során három szakaszra (háromszor három hónapra) bontjuk. Lássuk most a három trimeszter legtipikusabb stresszt okozó pontjait, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek, hiszen a hozzájuk kapcsolódó stresszhelyzetekkel szinte mindannyian találkoztunk. Magzati kor kb. második hét: Miért kiemelt stresszforrás ez az időpont? A válaszra könnyen rájöhet bárki, aki a leendő anya helyébe képzeli magát: általában a második héten derül ki, hogy gyermeket várunk, hiszen ekkor marad el első ízben a menstruáció. Ami nem mást jelent egy nőnek, minthogy ott van a gyermek a hasában, akkor is, ha ebben a stádiumban megszületéséhez még kétség férhet. Mint a magzati kor kilenc hónapjában mindvégig, a második héten is az anyai érzések hangsúlyosak, ami persze nem jelenti azt, hogy a fejlődőben lévő magzat „figyelmét" elkerülné az apa hozzáállása. Már csak azért sem, mert az anyára - és ezzel együtt a magzatra - a párja és minden környezetében lévő személy, dolog is hatással van. Édesanyja közvetít mindent a kicsi felé, pontosabban közvetítenie sem kell, hiszen ne feledjük: anya és gyermek még mindig egy és szétválaszthatatlan! Kineziológiai oldáskor nagyon-gyakran találjuk meg az ok koraként ezt az időszakot, mert ilyenkor sok nő megijed, illetve azon kezd gondolkozni, hogy kell-e neki egyáltalán gyermek vagy sem. Mire pedig úgy dönt, igen, a végül is „megszavazott" kis lény már magába szívta a több mint nyugtalanító érzést, hogy kis híján megszabadultak tőle. Megkérdőjelezték létjogosultságát. Ami sokkal meglepőbb, még akkor is keletkeznek negatív stressz-élmények ebben az időszakban, ha tervezett gyermekről van szó, hiszen a terhességgel, a kapcsolattal, a szüléssel, a gyermek felnevelésével stb. kapcsolatos félelmek ekkor jelentkeznek először, és ezek szinte kivétek nélkül mindenkiben előjönnek. Ez így természetes. Magzati kor negyedik hónap: Eldőlt. Gyermekünk lesz. Anya leszek, apa leszek. A gyermek mostmár megmarad, ha akarjuk, ha nem; már nem lehet elvetetni. Ekkor történik meg a terhesség tényének minden szinten való tudatosodása. Az élet minden területére kiterjedően biztossá válik a gyermek léte, hiszen a nőnek már papírja is van róla. Na és persze már mindenki tudja. A magzatmozgások is a terhesség harmadik-negyedik hónapjában észlelhetőek először. Ez a leghatásosabb módja annak, hogy a kicsi rádöbbentse az anyját: már csak idő kérdése és meg fog érkezni! Innen tudja meg, hiszi el igazán a nő. A tesztekből vagy az orvos szavaiból még nem tudatosul igazán. Ha pedig kétségek voltak, hogy megtartsuk vagy ne tartsuk meg, ez most magától megoldódik, hiszen nincs más választás. Az idő megoldotta a kérdést, illetve megoldottuk mi magunk, hiszen az is döntés, ha nem döntünk. Azt választottuk, hogy „majdcsak lesz valahogy", de mint mondottuk, a nem választás is választás... A terhesség végére eső időszak: A magzati kor többféle módon, eltérő stádiumokban érhet véget. Az egyik nagyon gyakori probléma a koraszülés, amiből számtalan későbbi következmény adódhat. Itt is az anya és a magzat kapcsolatáról van szó: van, aki azért születik meg hamarabb, hogy biztosan világra jöhessen, és nehogy elvetessék. Ami persze lehetetlen, de ezt a magzat nem tudja. Azt viszont igen, - mert az édesanyjában tárolt információk ott vannak benne is -, hogy az ő létrejöttét mondjuk egy, vagy több abortusz előzte meg. Ettől fél ő is, hiába ő az, akit pedig már igenis meg akarnak tartani. „A biztonság kedvéért" születik meg hamarabb. (Van olyan koraszülött kliensünk, akinek születését nyolc abortusz előzte meg!) Az is megesik, hogy az anya nem tartja képesnek magát a gyermek kihordására, ezért hamarabb „kinyílik", és „kiejti" a babát. A túlhordás ezzel szemben például abból származhat, hogy a mama nem akarja elengedni gyermekét, félve attól, hogy ezzel elveszíti, megbomlik kettejük egysége, vagy netán attól, hogy nem lesz képes vigyázni rá, felelősséget vállalni érte, ha már világra jött. Elhúzódhat azonban a születés időpontja akkor is, ha én, születendő gyermekként még nem vagyok elég érett, pontosabban éretlennek találom magam, félek attól, hogy mi vár rám, ezért aztán még nem akarok kijönni. Akkor is előfordul ez, ha fiúnak várnak és lány vagyok, (vagy fordítva), hiszen nem akarom megmutatni magam, nem akarok szembesülni azzal a kudarccal, hogy nem vagyok jó.

7


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Persze hangsúlyozandó, hogy ezek az érzések soha nem tudatosak, „csupán" a tudatalatti játékáról van szó! Nem szabad, hogy bárki úgy értse a leírtakat, hogy akár az anya, akár a magzat tudatosan a koraszülés vagy a túlhordás vagy bármilyen más az eddigiekben, illetve a későbbiekben leírt esemény mellett dönt, hiszen ez nem igaz. Nagyon fontos, hogy ezt tisztázzuk, még mielőtt bűnöst keresve egymásra kezdenénk mutogatni, hogy „miattad történt" és hasonlók. A stresszoldás egyik lényege éppen az, hogy a múlt eseményeit, legyenek azok bármilyen keserűek, végül képesek legyünk tárgyilagosan, minden hozzájuk tapadt negatív érzelemtől mentesen, tényként szemügyre venni. A másik pedig, amiért nem érdemes bűnbakot keresnünk, az, hogy minden, ami történik velünk, bennünk gyökeredzik, tehát elsősorban mi vagyunk a felelősök érte. Nem hibák ezek, hanem egyszerűen olyan döntések, amelyeket akkor, az akkori tudásunknak megfelelően hoztunk meg. De - még ha a tudatalattink nyomására is - mi léptük meg őket, nem más, tehát ne akarjunk mást hibáztatni! (A tárgyalt problémára visszatérve: ne kezdjünk el szüléinknek haragosan szemükre vetni, ha kiderül, hogy nem terveztek minket, vagy esetleg más neműnek vártak, mint amilyennek végül megszülettünk!) Apropó, megszületni...

Születés Nyilvánvalóan az egyik legjelentősebb pillanata - ha órákig tart is - életünknek (még akkor is, ha nem szívesen emelnénk egyik életszakaszt a másik fölébe). A születés időpontjáig a magzatnak eszébe sem jut külön testként felfogni önmagát és anyját. A magzat megélése szerint az anya az ő testének kiterjedése, ugyanúgy, mint végtagjai és szervei. A születés ily módon valami borzalmas szakadás. Elszakadás a részünktől, kiszakadás saját magunkból. Erről a néhány óráról rengeteg szépet lehetne írni, könyvünknek azonban nem ez a feladata. Mi most a születési rendellenességek kapcsán emeljük ki a gyermek világra jöttét. Első és alapvető tanács, aminek követésével gyermekünk testi, lelki egészségét alapozhatjuk meg, hogy amennyiben lehet, mindig, így szüléskor is, válasszuk a természetes utat, és amennyire lehetőségünk nyílik rá, tegyük gyengéddé, békéssé és szeretetteljessé ezt a meghatározó eseményt. Csak azért tehát ne fogadjuk el a mesterséges szülésmegindítást, mert úgy kényelmesebb nekünk vagy a szülést levezető orvosnak (pl. jobb az időpont valamiért), mert az soha nem esik egybe a gyermek döntésével. Gondoljuk csak át, mi történik ilyenkor, hogyan kezdődik el a születés: A gyermekben megjelenik egy hormon, amelytől az egész szülési folyamat beindul. Ha ez nem így van, a gyermek megkérdőjelezettnek érezheti döntését, döntéshozó képességét. (Teljesen érthető reakció, amennyiben tudomásul vesszük, hogy fogantatásától kezdve minden ember érzékel, vagyis nem mindegy neki, hogyan bánnak vele, akármilyen apró!) Minden szülésgyorsítást, tágítást, indítást, fogót, vákuumot és természetesen a császármetszést is negatív stresszként él meg. Függetlenül attól - mivel ő azt nem tudja -, hogy az az ő vagy az édesanyja egészségének érdekében történik. Ha lehet, el kell kerülni ezeket a beavatkozásokat, és a természetes szülést kell választani, hiszen még a normális lefolyású születést is megélheti negatívan, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem érti, mi történik, mit csinálnak vele azok az emberek. Ilyenkor fordul elő, hogy „beragad", azaz megakad a szülési folyamat. Nem mindegy azonban, mikor, melyik szülési szakaszban. A kineziológiai oldás alkalmával arra is választ kapunk, hogy a születés mely szakaszában miért próbáltuk föltartóztatni a föltartóztathatatlant, azaz miért torpantunk meg a kifelé vezető úton. Ha mégis elkerülhetetlen a külső beavatkozás, azzal segíthetünk a babának, hogy megbeszéljük vele, mindez az ő érdekében történik. Hogy erre képesek legyünk, a terhesség egész időtartama folyamán gyakoroljuk a gyermekünkkel való kommunikációt. Ez a szülést is nagymértékben megkönnyíti, olyannyira, hogy a gyermek együttműködését is elérhetjük vele. Milyen hatással van az emberre, ha születéskor rátekeredik a köldökzsinór? Ez a következő születési rendellenesség, amellyel foglalkozunk. Spirális mozgással születünk, ennél fogva gyakran előfordul, hogy nyakunkra, testünkre tekeredik az éltető csatorna. Hogy melyik testrészt érinti a dolog, valójában nem számít. Amit fontos tudni: a közhiedelemmel ellentétben, a rátekeredett köldökzsinór nem fojtogatja a babát. Hiszen még nincs is tüdőlégzés! A megtekeredett köldökzsinór miatt a keringés válik nem megfelelővé (és itt még nem csak

8


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

a gyermek keringéséről van szó, hanem az anyát és a gyermeket összekötő csatornáról). A szorítás mértékétől függően elszorulhat (amitől kék-lila színű, vagyis oxigénhiányos lesz a csecsemő) vagy mérsékeltté válhat az áramlás. Ez később anya-gyermek problémák oka lehet, ugyanis a gyermek azt éli meg, hogy ami addig természetesen, mindenféle akadály nélkül, a nap bármely szakában jött a mamából, éppen akkor szűnik meg, amikor a legnagyobb szüksége volna rá. Mintha a mama elzárta volna a csapot. Pont most nem segít. A következő történet jól példázza ezt: Egy édesanya azzal a panasszal látogatott el kineziológushoz, hogy 6 éves leánygyermeke mindig eltolja magától, bizalmatlan vele, és bármit akar neki segíteni az evésnél, lánya válasza mindig az: „Majd a papa!". Az „ok korának" keresésekor rövid időn belül kiderült, hogy a kislányra születésekor rátekeredett a köldökzsinór. Egészen elszorította, melynek következtében oxigénhiányosan született meg. Ennek volt betudható az a „sértődöttség", bizalmatlanság, amely az anyjához fűződő további viszonyát jellemezte. Hiszen az anyja „nem segítette", „akadályoztatta", „vészhelyzetbe hozta" öt. Nem elég, hogy el kellett hagynia a biztonságos egységet, melegséget, nyugalmat nyújtó anyaméhet, még az utolsó szalmaszál is elszakadt, illetve idejekorán megszűnt éltető oxigént adni. És ki más tehetne erről, mint a mama, hiszen eddig is ő igazgatta ezeket a dolgokat. - Gondolja a gyermek, pontosabban (és ezt továbbra is hangsúlyozni szeretnénk!) a gyermek tudatalattija. Azóta gyanakszik (persze igazából nem tudja, miért), hogy úgysem fog segíteni neki, ha szüksége lesz rá, és jó túlélő módjára a papában bízik egyedül, aki nem követett el ellene ilyen szörnyűséges dolgokat. Az, hogy a papával soha nem is álltak ilyen köldökzsinóros kapcsolatban, ilyenkor nem számít. A történethez hozzátartozik, hogy az említett kislánynak bizalmatlanságán kívül tej- és lisztallergiája is volt, ami ugyancsak az anyjához való viszonyulásáról mesél, ám ez már egyben egy másik probléma, egy másik történet, ugyanis allergiáit annak az 1-2 hétnek köszönheti, amelyet születését követően inkubátorban töltött, amire persze szükség volt, hiszen a köldökzsinór rátekeredése miatt oxigénhiányosan jött a világra. Miért számít komoly stresszhelyzetnek az inkubátorban töltött időszak? Mert a gyermeket drasztikusan elszakítják az anyjától, amit az újszülött úgy él meg, hogy az anyja dobta el magától, otthagyta és nem törődött vele. Megint csak nincs tudatában (hogyan is lenne?) annak, hogy ezzel valószínűleg az életét mentették meg az orvosok, és hogy édesanyja bizonyára nem szívesen vált meg tőle. Ebből eredhet pl. a tejallergia (az allergiákról később bővebben szólunk), mert amikor végül mégis megkapja az addig elvont anyatejet, akkor már ott van benne a félelem a veszteségtől, hiszen emlékszik, hogy ez az, amit elvontak tőle. „Szükségem lett volna rá, de elvették tőlem." Amikor pedig az inkubátorban már megerősödött, hazaviszik, örömmel és szeretettel szoptatni próbálják, mindhiába. Akkor már allergiás reakciók jelentkeznek rajta, valahányszor tejet iszik. Ennek a nem elfogadásnak (az allergiás tünetekkel éri el, hogy megvonják tőle a tejet) az oka, hogy akkor is azt gondolja, „Inkább nem kérek, mert lehet, hogy megint elveszik, és az nagyon rossz lesz. Olyan rossz, mint akkor, amikor először tették ezt velem."

Szoptatás A szoptatást úgy is fölfoghatjuk, mint életünk első, ráadásul teljesen automatikus és természetes stresszoldását, amely a minket érő első stresszhelyzetet (mert akármilyen hihetetlen, mégiscsak annak éljük meg), a születést hivatott feloldani. Az anya, aki addig saját testében védte, őrizte, táplálta gyermekét; aki a születésig saját magát osztotta meg a kis jövevénnyel, tökéletes egységet vállalt vele, azzal, hogy megszüli gyermekét, ennek a harmonikus együttlétnek is véget vet. Születéskor a csecsemő át kell élje az elszakadást, a magára utaltságot, ami bizony nem kis stressz, ha jobban belegondolunk. Bármily természetes, mégis nehéz. Mint ahogy a szintén ilyenkor kialakuló más típusú félelmek (nagy fény, nagy sötétség, félelem az emberektől) sem könnyen elviselhetők. Szerencsére minden újszülöttnek azonnali stresszoldásban van része, ami nem más, mint hogy anyja emlőjéből szophat. (Persze ha születése után azonnal odaadjuk az anyjának, hogy szophasson.) A születéssel járó traumatikus elszakadást úgy oldja a szoptatás, hogy általa naponta többször megtapasztalja a csecsemő az összekapcsolódás és az elszakadás élményét, s így lassan-lassan megbizonyosodik róla, hogy az nem végleges, hiszen újra meg újra össze lehet kapcsolódni a mamával. Tehát nem csak a tejben lévő magzatvédő immunanyagok és azok tápértéke miatt olyan előnyös a szopta-

9


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

tás, hanem az említett emocionális szempontból is. A szopás természetes úton biztosítja a gyermeknek az érzelmi védettséget, erősíti magába és anyjába vetett bizalmát. Sajnos azonban bőven van példa arra, hogy a szoptatás útjába akadályok gördülnek, ezért most ezekről ejtenénk néhány szót. Egy időben a „tudományos szoptatás" volt a divat, azaz meghatározott időnként juthatott anyatejhez a baba, nem úgy, ahogy természetes igényei diktálták volna. Születése előtt mindent automatikusan így kapott meg, de amint megszületik, mind a fizikai komfortért (táplálék; egy darabig csak az anyatej), mind az érzelmi szükségletért neki kell valamit tennie. Ha valamilyen diszkomfortot érez, eleinte csak sírni tud, az évek folyamán azonban számtalan módot talál, hogy mind fizikai, mind érzelmi komfortját megszerezze. Ez utóbbi érdekében úgy kezd viselkedni - gyakran hozván kompromisszumokat saját legbelső akaratával szemben -, hogy szeretetet, elismerést, figyelmet kapjon környezetétől, elsősorban pedig természetesen szüleitől. Születésünktől fogva mindannyian nekik akarunk megfelelni, hiszen a szeretetükre vágyunk. Azt az érzést, hogy a szeretetnek a megfelelés a feltétele, a későbbi életszakaszainkba is továbbvisszük, így egyre több és több embernek, embercsoportnak próbálunk megfelelni, azaz vesszük föl az ő hitrendszerüket, értékrendjüket. Nem belső akaratunk irányítja tehát viselkedésünket, hanem a kívülről jövő feltételrendszerek, amelyek teljesítése árán érzelmi komfortérzetünket biztosítottnak látjuk. Csakhogy belső akaratunk ettől nem szűnik meg, ott van bennünk, és amikor a megfelelésre törekvés miatt vele (azaz saját magunkkal) ellenkező lépést teszünk, stresszhelyzet alakulhat ki. De térjünk vissza a szülő és a gyermek kapcsolatára ebből a szemszögből nézve. A szülőnek társadalmi és vallási hagyományok alapján kötelessége jóra nevelni a gyermeket. Kötelessége nevelni. A nevelés azt jelenti, hogy megtanítjuk neki, milyen hitrendszereknek kell megfelelnie, ha jó akar lenni. Nálunk - a keresztény, illetve a poroszos nevelési elvekből eredően - az a hozzáállás jellemző, hogy a gyermek eleve rossz, és a szülő dolga megjavítani. Kötelessége és felelőssége is egyben, hogy megmutassa, átadja gyermekének azt a feltételrendszert, amellyel beilleszkedhet a társadalomba, amelyben élni fog. A szülő a közvetlen közvetítő. A társadalom által szabott feltételekhez persze hozzájönnek a családi hagyományok, illetve különböző csoportok szabályai, melyek mind-mind azt mondják a gyermeknek, hogy „ettől leszel jó", „ettől leszel elfogadható", „ekkor fogunk szeretni". A gyermek pedig elhiszi, mert a gyermek olyan, mint egy üres papír. Születésekor még nincsen saját önértékelése, és igazságként hiszi el mindazt, amit neki saját magáról mondanak. Ha azt mondjuk neki, hogy „te vagy a világ leggyönyörűbb, legcsodálatosabb gyereke", akkor azt hiszi valóságosnak, ha azt, hogy „hülye vagy, buta vagy, képtelen vagy rá, majd a mama vagy a papa segít, mert te úgysem tudod megcsinálni", vagy „majd én megmutatom, hogy kell", akkor azt. És ahogy nő, egyre több „hibáját", „képtelenségét" vetjük a szemére, egyre több elvárásnak nem tud megfelelni, azaz egyre nehezebben szerzi meg azt a bizonyos érzelmi komfortot. Sokan azt gondolják, hogy nem jó mindig csak dicsérni a gyermeket, mert akkor elbízza magát, önteltté válik. Ha így véljük, könnyen áteshetünk azonban a ló másik oldalára, és egyre csökkentjük a pozitív megerősítést, ugyanakkor egyre növeljük a gyermekkel szembeni elvárások mértékét, gondolván, hogy ettől „még jobb" lesz, vagyis még jobban teljesíti majd az adott hitrendszer feltételeit. Ebben az a csapda, hogy minél több erőteljes elvárást bocsátunk a gyermek elé, annál önbizalomhiányosabb, bizonytalanabb, határozatlanabb lesz, ami hosszú távon sem önmagának, sem környezetének nem okozhat örömet, és mint azt később látni fogjuk, számtalan fizikai és pszichés jellegű betegség táptalaja lehet. Mielőtt tehát megvonnánk a dicséretet, a pozitív megerősítést gyermekünktől, fontoljuk meg a dolgot. Gondoljuk végig mindenekelőtt azt, hogy hány valóban kiegyensúlyozott, önbizalommal teli, azaz önmagát tökéletesen elfogadó embert ismerünk? Ismerünk ilyet egyáltalán? Nem inkább csak olyanokkal találkozunk, akik valamilyen látványos, többnyire külsőségben megmutatkozó tulajdonságukkal (pl. izmaikkal) és látszat-önteltségükkel palástolják belül rejtőző mélységes önbizalomhiányukat? Nagy hangon azt hirdetik, hogy ők mennyire elégedettek magukkal, mire mi elhisszük, hogy ez valóban így van, sőt a szemünkben még felfuvalkodottnak is látszanak, holott semmi másról nincs szó, minthogy így próbálják elhitetni velünk, amit ők maguk nem képesek elhinni: azt, hogy értékesek. Pedig tényleg azok; mindenki az. Mindannyian értékesnek születünk, és azok is maradunk, csupán elhisszük, azt hisszük, hogy nem vagyunk azok, ezért nem szeretjük magunkat, és azt sem tudjuk elképzelni, hogy bárki szerethet minket olyannak, amilyenek vagyunk, nem pedig azért, mert megfelelünk neki.

10


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Kapcsolódó problémák Allergiák Azt mondjuk: „allergiás vagyok valamire". Biztos, hogy azzal a valamivel van bajunk? Nem lehet, hogy nem is az anyagra vagyunk allergiásak? Hiszen nincsen nekünk semmi bajunk a tejjel, a liszttel, a napfénnyel, sőt még a sokat emlegetett parlagfűvel sem. A kínzó allergiás tüneteket nem ezek a dolgok váltják ki. Az allergiások számára már mumussá vált anyagok, vagy ahogy a tudomány nyelvén nevezik őket, allergének pusztán kapcsolódtak egy olyan múltbeli szituációhoz, amelyben betegségünk valódi okát kereshetjük. Azzal a kijelentéssel tehát, hogy „erre vagy arra allergiás vagyok", megint elfedjük a valódi okot, ami - mint azt már bizonyára sejti az olvasó - ebben az esetben is érzelmi típusú. Túlzott érzelmi reakcióról van szó, amely onnan ered, hogy valamikor egy bizonyos anyaggal (vagy többel) stressz kapcsolódott össze bennünk. Stresszhelyzetben kerültünk kapcsolatba vele, és ugyan a kellemetlenséghez semmi köze nem volt, az érzelmi feszültséggel együtt az illető anyag jelenlétét is megjegyeztük, a stressz és az allergiát kiváltó anyag összekapcsolódott, így valahányszor ezzel az anyaggal érintkezünk, visszaidéződik az akkori negatív érzelem is, testünk pedig különböző kellemetlen reakciókkal válaszol. Az évek folyamán pedig nemhogy nem feledjük a bajt, hanem még bővítjük is a kört: míg először csak a tejre voltunk érzékenyek, később már mindenre, ami belőle készült vagy hasonlít rá, egészen odáig, hogy például rosszul leszünk a liszttől, ami ugye minden rossz szándék nélkül mindössze ugyanolyan fehér, mint a tej. És ez csupán egy példa a sok közül arra, ahogyan egyik allergén összekapcsolódhat a másikkal. Ugyan manapság a pollenallergia, azaz a szénanátha a legtöbbet emlegetett allergiafajta, ezen a helyen mégis inkább a tejallergia az, amely külön figyelmet érdemel, hiszen oka egészen születésünkig nyúlik vissza, és életünk legelső, legalapvetőbb emberi kapcsolatára, az édesanyánkhoz fűződő viszonyra utal. A tej az őt tápláló anyát jelenti a gyermeknek, így nem meglepő, hogy később minden táplálék az anyai gondoskodás kellemes érzését nyújtja az embernek. Ezért tulajdonképpen az összes táplálékallergia az anya-gyermek kapcsolatban rejlő, születés környékén gyökerező problémákra utal. Személyes példa: Ötvenkét éves nő jelentkezett súlyos toll-szőr allergiával. Az oldás folyamán kiderült, hogy gyermekkorában a testvérének volt egy kedvenc macskája, amit ő sosem szeretett. A macska fölment az ágyra is, és minden szőrös volt. A testvér megengedte ezt, és mivel ő volt a nagyobb, az történt mindig, amit ő akart. A kisebb lány - kliensünk - sehogy nem tudta elérni, hogy az ő helye szőrmentes legyen. Fokozatosan minden háziállatot megutált, s ezzel az utálattal analóg szőrallergiája, ami később kiterjedt minden pelyhes, tollas dologra is.

Csecsemőkor A csecsemőket hajlamosak vagyunk játékbabákként kezelni. Olyasvalamiként, ami nem ért, nem fog föl semmit az őt körülvevő világból. Egy újszülött, aki még sem beszélni, sem járni nem tud, hogyan is tudhatna bármit abból, ami környezetében, illetve vele történik? Többek között a kineziológiai tapasztalatok is azt mutatják, hogy az ilyen pici babák igenis nagyon finoman értelmezik a körülöttük zajló történéseket, az ott elhangzó szavakat, sőt ebben az életkorban minden nagyon érzékenyen érinti őket. Érdemes tehát elmagyaráznunk nekik, mi történik velük, még akkor is, ha egyelőre nem képesek a mi kommunikációs rendszerünkben válaszolni, reagálni. Ilyen módon sok traumától megszabadíthatjuk gyermekünket. Ha például orvoshoz visszük, vagy valamilyen beavatkozásnak vetjük alá, biztosítsuk afelől (szóban, úgy, ahogy ezt egy felnőttel tennénk), hogy mindezt az ő egészsége érdekében tesszük, és ettől jobb lesz neki, különben cserbenhagyásnak él meg minden drasztikus beavatkozást, ami számára érzelmi vagy fizikai traumával jár. Egy vizsgálatot, egy injekciót vagy orvosi kezelést, műtétet úgy érzékel egy csecsemő, hogy az anyja hagyja, hogy bántsák, sőt nemhogy hagyja, de közre is működik benne, például lefogja. Megfelelő szavakkal viszont előre tisztázhatjuk a helyzetet: „Szeretlek és nem azért csinálom, hogy bántsalak, hanem azért, mert erre szükség van ahhoz, hogy egészséges legyél."

11


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Kapcsolódó problémák Táplálkozási zavarok A táplálkozási zavarok mögött mindig önbizalomhiány rejtőzik. Az érintett ember valamikor nem érezte igazán elfogadottnak magát. Ez történhetett gyermekkorában vagy magzatként. Esetleg már fogantatásától kezdve abban az érzésben növekedett, hogy nem várták, vagy legalábbis nem olyan neműnek várták, mint amilyennek született. Miért és hogyan válik az evés pótcselekvéssé? Miért nem csak azért eszünk, mert éhesek vagyunk, s mert szervezetünknek szüksége van bizonyos tápanyagokra? Ennek is nagyon korai oka van: Csecsemőként csak a metakommunikáció működik, és nem mindig tökéletesen, mert a kellő önbizalommal nem rendelkező mama (aki nem hiszi, hogy képes megérezni a gyerek kívánságait, szükségleteit), nem tudja, milyen jelzésre, pontosabban melyik sírásra mit tegyen. Jobb ötlet híján végigcsinálja a tisztábatevés - etetés - itatás rutint. Ez - mégha rövid időre is - megnyugtatja a kicsit, bár az igazi problémáját nem oldja meg. Ez a kis nyugalomérzés azonban elég ahhoz, hogy az evés már az időközben fölcseperedett gyermekben, sőt felnőttben is minden alkalommal valamiféle érzelmi kielégülés érzetét okozza. Aktuális gondját ugyan nem oldja meg, de legalább evett valamit, és addig nyugodtnak érezte magát - akárcsak újszülött korában. Ha például csak érintésre vágyunk babaként, mégis etetnek minket, nem pedig simogatnak, a két dolog összekapcsolódik, és később önbizalom helyett, szeretet helyett és siker helyett is eszünk. Nagyon jól szimbolizálja ezt, amikor ha nem kapjuk meg a kellő szeretetet, vigasztalásképp szép nagy, habos süteményeket és csokit eszünk, és egy pillanatra még el is hisszük, hogy megkaptuk, amire vágytunk.

Stresszoldás otthon E probléma megoldásához egyetlenegy dolgot kell megértenünk és belátnunk: Mindig a valós problémák megoldására van szükség, ennek pedig egész biztosan nem az a módja, hogy pótcselekvésekbe meneküljünk, így igazán sehová nem haladunk; rövid megkönnyebbülés után menthetetlenül újra meg újra előjön majd ugyanaz az érzés, amely a szükségtelen evésre késztet minket. Ne keressünk kibúvókat; mondjunk nemet erre a késztetésre, ha kell, szakértő segítségével! És ne feledjük: a nassolásról lélekben kell leszokni, nem külső, erőszakos módszerekkel.

Kisgyermekkor Tulajdonképpen már a csecsemőkorban megkezdődik, beszéd nélkül, metakommunikatív úton a gyermek és környezete - elsősorban a szülei - közötti információcsere. A szülők viselkedésükkel, tiltásokkal és dicsérettel erősítik, illetve kioltják a gyermekben jelenlévő tulajdonságokat. Vegyük például a beszédhangokat: A gyerekek minden hang kiejtésére képesek, a szülők által használt hangminták azonban hatnak rájuk, így megerősítődnek az anyanyelv hangjai, és kioltódnak a nem használt hangok. Ezért van az, hogy egy bizonyos kor után már csak nagy nehézségek árán tanuljuk meg az idegen nyelvek számunkra idegen hangjait. Kisgyermekkorban rögződnek a különböző képességekhez való viszonyulásaink is. A gyermek tudatában mágneslemezként rögződnek azok a szülői információk, amelyek az ő képességeiről, képtelenségeiről szólnak. A gyermek elhiszi mindazokat a dolgokat, amelyeket a szülei gondolnak, mondanak róla. Ha aggódunk és azt mondjuk neki: „Nem hiszem, hogy ez sikerül neked", vagy „Vigyázz, nehogy elontsd!", gyermekünk vele született önbizalmát romboljuk, hiszen ő minden tudásnak és képességnek tudatában látogat e világra. Hagynunk kell, hogy ezt meg is tudja élni, más szóval, ne veszítse, felejtse el! Majdnem teljes igazság, hogy valamennyien géniuszként jövünk a világra, csak ez a világ hiteti el velünk, hogy még a cipőnket sem tudjuk bekötni egyedül, „Majd a mama!". Fontos, hogy tudjuk, a gyermek valóban minden képességnek birtokában látja meg a napvilágot, mindössze teste képtelensége akadályozza mindennek megvalósításában. Ezt a gátat pedig leginkább saját próbálkozásokkal,

12


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

gyakorlattal lesz képes gyorsan ledönteni, nem pedig azzal, ha mindig más (a mama vagy a papa) csinálja meg helyette a dolgokat, bármily jó szándékkal segít is neki. Hagyjunk tehát minél nagyobb teret a gyermek képességeinek kibontakoztatásához - ez a legnagyobb segítség, amit szülőként nyújthatunk. Bölcsőde, óvoda: Ha idegen helyre visszük, és otthagyjuk, ugyancsak azt éli meg a gyerek (különösen beszoktatás nélkül, bár szerencsére ez ma már kezd általánossá válni), hogy cserbenhagyták. Miután nincsen még időérzéke, nem tudja fölmérni, mikor van az a „délután" vagy „1 óra", vagy mikor jön érte az anyukája; számára a bizonytalanságban eltöltött néhány perc vagy óra is egy egész örökkévalóságnak tűnik. Úgy érzi, cserbenhagyták, kidobták.

Kapcsolódó problémák Körömrágás A köröm a foghoz hasonlóan az agresszió ősi jelképe. Az állatvilágban körömmel, pontosabban karommal ölnek, támadnak, tehát az agresszió kifejezésére szolgál. A körömrágás elfojtott agresszióra utal. Ha körmünket lerágjuk, nem engedjük meg magunknak a haragot, az aggressziót. Tipikus gyermekkori problémáról van szó. A gyermek ugyanis érzi, hogy agresszivitását kimutatva nem felelne meg az édesanyjának, vagy a környezetének, hiszen jó kisfiúnak, jó kislánynak kell lennie, csak akkor kapja meg az érzelmi komfortot, amire vágyik. Jó gyerekeknél nincsen helyük azoknak az indulatoknak, amelyek benne dúlnak. Nem engedhet meg magának ilyen érzéseket, ezért lerágja az ezeket szimbolizáló körmöket.

Iskoláskor Kisiskoláskor: A 7 éves gyermek bekerül egy sokkal szigorúbb mérőrendszerbe, mint amit eddig megszokott. Ettől kezdve soha nem felel meg tökéletesen. A későbbi tanulással, nyilvános szerepléssel kapcsolatos dolgok, az, hogy hogyan tudjuk képviselni magunkat egy társaságban, hogyan tudunk kommunikálni, tanulni, olvasni, átképezni magunkat, nyelvet tanulni stb. - mind itt dőlnek el. Mindenekelőtt az iskolában szerzett első élmények, traumák azok, amelyek meghatározó jellegűek. Nagyon fontos a tanító néni, tanító bácsi személyisége, hiszen egy életre megutálhatjuk a tanulást, ha az ő személyét utáljuk, netán ő utál minket. (Ez természetesen az óvó nénire is vonatkozik, de az óvoda közege még sokkal elfogadóbb, nincsen olyan követelményrendszer, mint az iskolában. A gyerekek még sokkal szabadabbak, így az elvárások terhe sem nehezedik rájuk olyan súlyosan, tehát az ezekhez fűződő személy is kevésbé meghatározó.) Az iskolában 45 percekbe, tesztekbe, osztályzatokba, piros-fekete pontokba, botos rókákba, boszorkányokba, tündérkékbe kényszerítjük őket. Skatulyákba kerülnek, és ott éri őket először kívülről is (tehát már nem csak a szülők részéről) negatív értékelés. A gyermek vadidegen emberektől hallja, hogy „te nem tudsz olvasni", „ezt sem tudsz, azt sem tudsz", és hogy „ ez még nem elég az 5-öshöz", „ezért még ezt meg azt kell csinálnod".

Kapcsolódó problémák Bepisilés „Kicsi akarok lenni megint!" - valami ilyesmit üzen a bepisilő kisiskolás szüleinek, környezetének. Ellentmondást nem tűrően közli mindenkivel, - persze nem tudatosan -, hogy nem tudja és nem is akarja önálló kontroll alatt tartani testét, vagyis segítségre, gondoskodásra szorul. Ugyanígy az idős ember is, aki az öregkori inkontinenciától szenved. A probléma kiszolgáltatottá, ugyanakkor olyasvalakivé teszi, akivel törődnek. Tipikus az óvodás korú vagy gyakran már kisiskolás gyermek példája, aki ugyan már jó ideje szobatiszta, amikor kistestvére születik, újra elkezd bepisilni. Jól látható, miért: Mindenki a kicsivel foglalkozik, pelenkázzák, simogatják, egy rossz szó nem éri, gyakorlatilag mindent megengednek neki, vagyis

13


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

a kistestvérnek szabad tehetetlennek, önállótlannak lennie, neki pedig nem. Neki nagyfiúként, nagylányként kell viselkednie; nem engedheti el magát. Elvárják tőle, hogy már tudja, mikor mit csinál, mikor mi a helyes, és leginkább csak akkor foglalkoznak vele, ha valamit mégis elront. És ez az érzés csak nő, növekszik, egészen addig, amíg gondol egyet, és „visszaváltozik" kisbabává, mert látja is és emlékszik is, hogy a világ a kisbabák körül forog. És mivel a kisbabaság egyik legfőbb jellemzője az, hogy bepisilnek, hát a törődés érdekében bepisil ő is.

Stresszoldás otthon Ne adjunk okot arra, hogy nagyobb (ám még mindig kicsi!) gyermekünk ezzel a mindenki számára kellemetlen módszerrel csikarja ki tőlünk a törődést. Foglalkozzunk vele is, még ha a kisebb megszületése óta úgy is tűnik, hogy neki van nagyobb szüksége ránk. Ez bizonyos szempontból igaz is, másrészről viszont a nagyobb gyermek érzéseit is figyelemmel kell kísérni, főként azt, ahogyan a kistestvérhez viszonyul. Ne kezdjük el őt úgy tekinteni, mint aki már megvan egyedül, ugyanakkor hagyjuk dönteni, dicsérjük, ösztönözzük, hogy minél pozitívabb kép alakuljon ki benne arról, hogy milyen nagynak lenni. Ha ez sikerül, mi oka lenne arra, hogy visszakérje a pelenkát?

Hallási problémák A hallási nehézségek, fülproblémák hangingerekhez kapcsolódó stresszekre, a hang útján terjedő információkkal kapcsolatos blokkokra próbálják felhívni figyelmünket. A fül hátránya, hogy - a szemünkkel ellentétben - nem tudjuk becsukni, elzárni az ingerek elöl. Ezért ha olyan hangingereket kapunk, amelyeket el szeretnénk utasítani, kénytelenek vagyunk különböző „dugókkal", például egy fülgyulladással megakadályozni, hogy hallószervünkbe jusson a hang. Bizonyos fülbetegségek oka egészen a születésig vezethető vissza. Nagy hatással van ránk például, hogy mit mondtak ránk, amikor világra jöttünk, vagyis, mit hallottunk magunkról. A születés, szülés lefolyása szintén kiütközhet ezekben a problémákban. Ha például szülés közben az orvos ráordít az anyára, hogy „nyomjon már!" vagy valami hasonló történik, ez az agresszív hanginger a babát is éri, vagyis úgy érezheti, hogy rögtön születésénél ordítottak vele. A kiabálás természetesen a kisgyermekeket sem hagyja hidegen. Gyakran gyullad be azoknak a füle, akiknek a családjában sokszor előfordul vagy általános a hangos beszéd, a veszekedés. Ők azok az ún. „füles gyerekek", akiknek állandóan fülproblémájuk van, úgymond „érzékenyek" rá. Persze, érzékenyek, de ez nem csak úgy véletlenül sújtja éppen őket. Mindenkinek megvan a saját, rá jellemző testi jelzőrendszere. Van, akinél a fül betegsége mutatja meg például, hogy érzelmileg nem tudja megvédeni magát. Ha nem sikerül feloldania az ebből származó feszültséget, többször egymás után begyullad a füle, majd kilyukad a dobhártyája, és az is előfordulhat, hogy nem is gyógyul be; lyukas marad. Ez érzelmi kiszolgáltatottságra utal (ami másnál esetleg más betegségben „testesül" meg). A fül szellemi szinten belső hallásunkat, belső hangunkat jelképezi. Egészségi állapota, hallásunk minősége arról számol be, mennyire vagyunk képesek hallgatni erre a belső hangra, azaz önmagunkra. Személyes példa: Egy huszonéves lány példáján szeretnénk érzékeltetni a fül problematikáját, akinek jobb (de kizárólag csak a jobb) fülében újra meg újra kilyukadt a dobhártyája. Minden alkalommal „befoltozták", azaz orvosi úton helyreállították az eredeti állapotot, de mindhiába: rövid időn belül megint lyukas lett. Olyan lányról van szó, aki érzelmileg képtelen volt megvédeni önmagát az édesapja felől érkező hatásokkal szemben - erre utal a probléma jobb oldalisága.

Középfülgyulladás, fültömirigygyulladás Hallószervünk különböző gyulladásai mind arra szolgálnak, hogy el tudjunk zárkózni a számunkra nem kívánatos hangingerektől. Kisgyermekkorban különösen gyakoriak az ilyen jellegű megbetegedések, ami annak köszönhető, hogy ilyenkor kezdjük el nevelni őket, és ez többnyire abból áll, hogy foly-

14


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

ton-folyvást csak mondjuk, mit hogyan csináljanak. A gyerekek pedig megpróbálják elzárni magukat „prédikációink" elől. Ennek a lezárásnak több módja lehetséges: Az egyik a már említett gyulladás, amely gyakorlatilag „bedugaszolja" fülüket, melynek következtében nem kell hallaniuk semmit, ám agyi blokkal is elérhetik ugyanezt. Ez az, amit a gyermekkori szelektív hallásnak is nevezünk. Amit akar, meghall, amit pedig nem, azt nem. Amikor már századjára hallja a „Kisfiam, nem megmondtam, hogy..." kezdetű mondatot, agyának az a része, amellyel ezt hallhatná, lekapcsol, és nem hallja. Bizonyos idő után szülei „prédikálós" hangfekvésére automatikusan megjelenik ez a blokk az agyában. Elméletileg kivédheti a szülő az ilyen típusú agyi blokkot azzal, ha más (alacsonyabb vagy magasabb) hangon próbálja nevelési elveit gyermeke értésére adni, azonban arra a frekvenciára később ugyanúgy kifejlődhet a nem-hallás, ezért talán inkább más módszerekkel próbáljunk hatni gyermekünkre...

Süketség Az öregkori süketség azoknál alakul ki, akik legbelül úgy érzik, már nem akarnak újat hallani. Már tudják, ismerik a dolgokat és nem érdeklik őket az újdonságok, és főleg nem szeretnének több negatív dolgot hallani életükben. Védekezni kezdenek az ilyen fajta ingerek ellen, ami valóban sikerül is nekik, csakhogy ezzel együtt a pozitívaktól is elzárják magukat. Ez azt mutatja, hogy még így is megéri nekik: inkább lemondanak a kellemes, jó hírt hozó hangokról is, ha ilyen áron megszabadulhatnak a kellemetlenektől. Stresszoldás otthon Ha mi is „fülesek" vagyunk, kérdezzük meg magunktól, mit nem akarunk meghallani? Mi elől, milyen információk elől akarjuk elzárni magunkat? Melyik szülőnkkel való viszonyunkkal kapcsolódnak inkább össze ezek az érzések? Édesanyánk vagy édesapánk hangja elől szeretnénk inkább elrejtőzni? Segítségképpen bízzuk magunkat a test jelzéseire: anyai, női eredetű stressz esetén a bal fül; apai, férfi stressz esetén a jobb fül válik problémássá. Netán saját belső hangunkat nem akarjuk hallani, azaz tudjuk, hogy valamit meg kellene tennünk, változtatnunk kellene valamin, de nem akarunk tudomást venni róla?

Megfázás, nátha Tünetei ugyan kellemetlenek, és nagy mértékben gátolnak minket mindennapos feladataink elvégzésében, a „megfázás" mégsem tartozik életünk komolyabb betegségei közé, így a hátterében húzódó stresszek sem a legfenyegetőbb krízishelyzetekhez kapcsolódnak. „Megfázás", idézőjelben, hiszen mindannyian tapasztaltuk már, hogy olyan körülmények között is előjöhet a nátha, a köhögés vagy a torokfájás, amikor egyszerűen nem fázhattunk meg, és a legnagyobb hidegben sem fázik meg minden jelenlévő. Vajon miért? Az egyik oldalról egyszerű a magyarázat, hiszen mindenki másképp érzékeny; mindenkinek máshogy működik az immunrendszere. Ez persze leginkább csak a második helyzetre ad választ. Kell hogy legyen tehát még egy mélyebb ok az egyszerű megfázás mögött is. Mi tehát a dolog érzelmi háttere? Röviden megfogalmazva: szembenállás önmagunkkal. Saját bensőnkkel való ellentét, vagyis minden bizonnyal rá akarjuk venni magunkat valamire, amit tudatalatt nem is szeretnénk megcsinálni. Elegünk van valamiből, amiben jelenleg részt veszünk; belefáradtunk, és ha nem is véglegesen, egy időre mindenképpen ki akarunk szállni belőle. Erre kifejezetten jó példa az egyik tünet, az orrdugulás szimbolikus jelentése,vagyis hogy nem akarjuk azt a levegőt szívni, amit most szívunk. Sőt a beszéd is nehezünkre esik, hiszen fáj a torkunk; illetve a hallás is romolhat, ami végképp azt mutatja, hogy egy időre legszívesebben felfüggesztenénk a kommunikációt, a vitákat, a folyamatos érvelést, magyarázkodást stb. Csakhogy sok helyzetből még rövid időre sem léphetünk ki - legalábbis egészségesen, pusztán azért, mert úgy tartja kedvünk. Ennél nyomósabb indokra van szükségünk ahhoz, hogy pihenhessünk. A munkahelyre például be kell járnunk, akármi is történik, de ha valamiért belső ellenállásunk van ezzel szemben, mondjuk elegünk van a főnökünkből, mindenből, és otthon akarunk maradni, ezt a mai

15


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

társadalom törvényei nem igazán teszik lehetővé. Azért viszont bárki otthon maradhat, mert elkapta az influenzát, sőt: közelíteni sem lehet hozzá, mert ragályos beteg. Neki „sajnos" most el kell vonulnia magába; haza, az ágyába, így távolléte, az, hogy kiszáll a dologból, elfogadhatóvá válik. Amikor tehát önmagunkat megerőszakoljuk, olyan dolgot erőltetünk, amihez igazából nincs kedvünk, akkor könnyen betegek lehetünk. Az influenza lever minket a lábunkról, szó szerint: lázasak vagyunk, fájnak az izületeink, és még akkor sem tudunk menni, ha akarunk. Ezzel a módszerrel kivonjuk magunkat tudatos kontroliunk alól, mely tudatos kontroll nem volt elég aktív ahhoz, hogy még megbetegedés előtt kilépjünk a számunkra nem megfelelő helyzetből. Tudatalattinknak kellett a betegségen keresztül megmutatnia nekünk, hogy pihenőre van szükségünk. Otthonra, melegre, csendre, nyugalomra. Aztán majd megint „beszállunk a játékba"; a következő „megfázásig" legalábbis... Személyes példa: Gyerekeknél különösen jellemzőek az iskolaszünetet eredményező megfázások, vagy az egy napig tartó hasmenés, hányás. Még színlelniük sem kell dolgozat előtt; annyira otthon szeretnének maradni, hogy valóban megbetegszenek. Példánk két középiskolás fiúról szól, akik részben valószínűleg nem szokványos neveltetésüknek köszönhetően úszták meg ezeket a „lógós" betegségeket. Édesanyjuk ugyanis cselhez folyamodott: havonta egy kedvük szerinti napot az ő igazolásával hiányozhattak a suliból, és órák helyett aznap azt csinálhattak, amihez kedvük volt. Egykét évig persze előre várták ezeket a szabadnapokat, később azonban lassan meg is feledkeztek róluk, és soha nem éltek vissza velük! Minden bizonnyal más dolgok is közrejátszottak, mégis érdekes, hogy soha nem voltak egynapos, hányásos-hasmenéses betegségeik, és megfázásaik is alig. Stresszoldás otthon Ha nem is életünk nagy problémáiról van szó, mindennapjainkat, közérzetünket mégis bizonyára jócskán befolyásolják azok a kis gondok, amelyek az ilyen jellegű tüneteket okozzák. A forró tea és a C-vitamin között, sőt még inkább az első tüsszentés és orrfújás környékén érdemes tehát a következő kérdéseket föltenni magunknak: Mire akarjuk rávenni magunkat, amit nem is akarunk igazán, és ami nem is jó nekünk? Jó taktika a megfázás és az influenza kivédésére, ha nem várjuk meg, míg beleesünk, hanem időről-időre minden különösebb ok nélkül, csak azért, mert - ahogy azt minden sportoló tudja: a lazítás legalább olyan fontos, mint az edzés -, szabadnapot adunk magunknak, de legalábbis valamennyi szabadidőt. Ne kelljen „erőszakkal" (betegség formájában) szabadságra mennünk, rendszeresen keressünk kibúvót, néhány órát, egy-egy fél napot, ami pihenésünket, s ezzel együtt egészségünket szolgálja. És ne feledjük: a gyerekeknek is szükségük van a „csak úgy" lazításra!

Késés, halogatás A notorikus későknek többnyire magzati korukra, születésükre vagy kisgyermek korukra vezethető vissza problémájuk (illetve környezetük problémája, hiszen a késés őket talán még jobban zavarja). Valamilyen módon siettetve érezték magukat valamely nagyon meghatározó helyzetben. Kineziológiai tapasztalatok azt mutatják, hogy aki gyakran késik, nagy valószínűséggel nem teljesen természetes módon vagy időpontban jött a világra. Mesterségesen siettették születését, holott ő még nem érezte magát elég érettnek az első fontosabb lépésre, vagyis a megszületésre. Ha indították a szülést, császármetszéssel születtünk, vagy koraszülöttek voltunk, akkor egészen bizonyos, hogy az az érzés támadt föl bennünk, hogy még nem vagyunk érettek arra a lépésre, ami következik. Ez az érzés pedig rögzül, méghozzá annyira, hogy később minden indulásnál, kezdésnél (mint a születés is volt) úgy érezzük, jobb, ha még egy kicsit elodázzuk a startot, mert még nem vagyunk megfelelően felkészülve. Érthető, hiszen korai születésünk hatalmas érzelmi fájdalommal, félelemmel járt - gondoljunk csak arra, milyen erős stressz lehetett az, hogy akkor most hogyan fogunk lélegezni? Hogy csupán egyet említsünk a számtalan új kihívás közül, amelyekre nem maradt elegendő felkészülési időnk. Ez az a stressz, ami előhívódik bennünk minden kezdő lépéskor, amelyet ezért végül soha nem sikerül időben

16


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

megtennünk. Személyes példa: Ennek a huszonéves lánynak a példája gyakorlatilag megegyezik a leírtakkal: ugyan nem tartozik az órákat késők közé, de tíz percet, negyed órát igen gyakran „csúszik". Nem volt ez mindig így, sőt régebben inkább túl korán ment mindenhová, biztosan elkerülendő a késést. Egy ideje azonban, ahogy időbeosztása egyre zsúfoltabb lett, szinte állandósultak ezek a negyed órák. Eleinte azt hitte, az a baj, hogy képtelen időben fölkelni reggelente, de aztán megfigyelte, hogy még ha indulás előtt 2 órával kel föl, akkor is 10-15 perccel később indul el a tervezettnél. Vagyis nála is az indulással van a gond. Mint arra oldásban fény derült, ennek a nem túl nagy, de rendszeres késésnek is születésénél keresendő a gyökere: édesanyja valamivel túlhordta, és bár nem kifejezetten megindított szülésről volt szó (legalábbis orvosilag még nem tartozik ebbe a kategóriába), mégis „segítettek" neki egy kis injekcióval, hogy hamarabb bújjon elő. Ahhoz azonban ez a kis adag „siettetés" is elég volt, hogy gondjai legyenek az elindulással, és hajlamos legyen halogatni a dolgokat.

Serdülőkor, a nemi szerepek kialakulásának kora Ebben a sokat emlegetett életszakaszban fizikailag is, érzelmileg is olyan forradalmi változásokon megyünk át, hogy gyakran teljesen képesek vagyunk átértékelni magunkat, illetve a körülményeket, a családunkat stb. Egyszóval a serdülőkor a második „én-meghatározás" időszaka (az első az ún. „dackorszak" 3 éves kor körül, amikoris kialakul az én-tudat), amikor önmagunkat akarjuk meghatározni, ennek érdekében megpróbálunk elkülönülni környezetünktől, nem feltétel nélkül azonosulni a vele, mint ahogy eddig tettük, sőt: elválni vágyunk, önálló szubjektumként határozzuk meg magunkat. Ez többek között azzal is jár, hogy szüleinket is másképpen látjuk. Rádöbbenünk, hogy ugyan eddig „isteneknek" tekintettük őket, valójában nem azok. (Akkor már inkább mi...) A másik fontos dolog, hogy ekkor jelenik meg, ekkor válik szembetűnővé a nemünk. A nemtelen kisgyermekből nő vagy férfi kezd kialakulni. Ha pedig létrejöttünk kezdetén olyan trauma ért minket, hogy nem az elvárásnak megfelelő volt a nemünk (még ha nem is mondták, csak érezték szüléink), akkor több mint valószínű, hogy valamilyen szintű nemi identitászavar keletkezik bennünk. Ez nem jelenti feltétlenül, hogy nemet váltunk, vagyis homoszexuálisak leszünk, „csak" a saját nemünket nem éljük meg jól. Hiszen egészen a serdülőkorig viselkedhet pl. egy fiúnak várt lány fiúsán (nadrág, játékautók, fára mászás, verekedések), ekkor azonban már nincs menekvés, biztosan kiderül, hogy nem fiú, képtelen fiú lenni, hiszen lánynak született. A női testtel való szembesülés „arcon csapja" a gyermeket. Serdülőként nem tudja, mit kezdjen ezzel a már határozottan női testtel? Hiszen eddig, nem is tudta, milyen lánynak, nőnek lenni. Ebből alakul ki, hogy nem vagyunk képesek jól megélni nemünket, hanem még mindig, fiúsan, egy lányhoz képest pl. agresszívan viselkedünk. Ezt tulajdonképpen bármilyen hosszú ideig eljátszhatjuk; akár életünk végéig is dacolhatunk nőiességünkkel, így lesz belőlünk túlemancipált, férfias, amazon típusú nő. Ha pedig fiú, azaz férfi mivoltunkkal nem tudunk megbékélni (már csak azért sem, mert anyukánk már kicsi korunkban, „csak viccből" masnit kötött a hajunkba, szoknyát húzott ránk (mondván, ő lányt szeretett volna), nagyon jóban leszünk a lányokkal, lány barátaink lesznek, azt viszont nem tudjuk, hogyan viselkedjünk, amikor férfiként kellene föllépnünk. Tanácstalanok vagyunk mind a férfias viselkedés, mind a férfi szexualitása terén, ellenben kézimunkázunk, jól főzünk, és általában túl lágyak és mézes-mázosak vagyunk egy férfihoz mérten. Ez a fajta és mértékű nemi identitászavar nagyon gyakori.

Kapcsolódó problémák Korai magömlés Fiatal korban jellemző, ami érthető, hiszen a korai magömlés bizonyítási kényszerből ered; abból, hogy túlságosan meg akarja mutatni, hogy partnere számára ő a legmegfelelőbb férfi.

17


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Stresszoldás otthon Nem kell annyira megijedni tőle; legjobb, ha hagyjuk, hogy megtörténjen, és tovább folytatjuk a szexuális együttlétet. Sokkal többet segítünk magunkon, ha direkt megcélozzuk, hogy ez a fajta „bizonyítás" minél hamarabb megtörténjen, mint ha arra törekszünk, hogy elkerüljük, hiszen az csak feszültséget okoz. Az első, ideje korán bekövetkezett ejakuláció után pedig valószínűleg normálisan folytathatjuk az együttlétet.

Orgazmushiány Gyakori női probléma, s amennyiben képtelenek vagyunk elérni a szexuális kielégülést, minden bizonnyal a női szexualitással, a női szereppel állunk szemben, a női működésünket, az abból eredő vágyainkat tagadjuk valamilyen szinten. Mi jellemző erre az általunk ezek szerint elfogadhatatlan női nemre? Alapjában véve befogadó, elfogadó, lágy, ellentétben a férfi aspektussal, amely agresszív és kiáramló. Természetesen mindenkiben ott van mindkét minőség, a férfi is és a női is, de nem mindegy hogy melyikhez tartozó tulajdonságok jelennek meg hangsúlyosabban. Azon, hogy milyen neműnek születtünk, már nem változtathatunk (az átoperáltatás is pusztán kísérlet erre), így valószínűleg azzal tesszük magunknak a legjobbat, ha minél inkább megéljük velünk született nemünket. Ezzel biztosan közelebb jutunk ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat. A női szerep megtagadása, összegezve azt jelenti, hogy egy nőhöz mérten túlságosan agresszívak akarunk lenni, birtoklásra törekszünk, felül akarunk kerekedni, holott ezek a férfi nem megjelenései. Nem ezek azok a tulajdonságok, amelyek a női természetből fakadnak. Mégsem bírjuk elviselni a fordítottját, vagyis azt, hogy mi vagyunk alul, nekünk kell befogadnunk. Itt most nem kimondottan a szeretkezési szokásainkról van szó, habár azok is árulkodnak nőiességünkhöz való hozzáállásunkról. Nagyon ősről fakadó minőségek ezek, amelyek a két nemet jellemzik, és akár akarjuk, akár nem, bennünk vannak, illetve beléjük születtünk. Harcolhatunk ellenük, elnyomhatjuk magunkban őket, de hogy az ilyen magunkon való erőszak semmiképpen nem marad következmények nélkül, azt a különböző nemi identitászavarokból származó konfliktusok kiválóan példázzák. Személyes példa: Példaként hadd álljon itt ezúttal egy nem fiatal, hanem már idősebb hölgy története, aki számára egészen 50-60 éves koráig titok maradt, milyen is az orgazmus élménye, és ebben a szexualitás szempontjából általában már kevésbé hangsúlyos életkorban eredt utána a megoldásnak. A hölgy kisgyermek volt még, amikor édesanyja meghalt, édesapja pedig ezután egy nálánál jóval fiatalabb nőt vett feleségül. Nyilvánvaló, hogy kapcsolatuk nem a szexualitásról szólt, bár természetesen éltek szexuális életet. Az akkor még kislány minden egyes alkalommal fültanúja volt szülei szeretkezéseinek, és azt is mindig látta, ahogy a mostohaanyja meggyötört arccal jön ki a szobából. Látszott rajta, hogy bármi is történt ott a hálószobában, az nem az élvezetről szólt. Ez volt a kislány első benyomása a férfi és a nő együttlétéről, és mivel ez a kép kicsit sem volt kellemesnek, netán szépnek nevezhető, szexhárítás-t alakított ki benne. Azt is látta, hogy édesapja öregember volt a nőhöz képest, és a kislány szemében ez az egész a nő számára mindig valami undorító, rossz dolog maradt. A szexhárítás nem azt jelentette, hogy egyáltalán nem kezdett szexuális életet élni, csupán azt, hogy amikor erre sor került, sohasem okozott neki örömöt. Nem csak a csúcspontra nem jutott el, de az együttlét maga kellemetlen élményként hatott rá. Ugyanúgy érezte magát, mint ahogy a mostohaanyja azokon az éjszakákon. Amikor oldásra jött (50-60 évesen!), akkor már eljutott odáig, hogy az együttlétet élvezte, de az érintést magát nem igazán. Nem mindig volt képes elfogadni a másik testét, érintését, orgazmusa pedig egyszer sem volt. Ezekhez az érzésekhez hozzájárult, hogy a férje hasonlított az apjára. Ugyanolyan kövéres volt, így ugyanazt az érzést kapcsolta be benne, mint amit gyermekkorában érzett: undorító az egész, úgy ahogy van. Lettek ugyan gyermekei, és élt szexuális életet is, de élvezetet nem lelt benne. Sok-sok év után elvált, és ezzel a problémák egy részét meg is oldotta, hiszen új kapcsolatában már élvezte az érintést, orgazmusa azonban még mindig nem volt. Nem is csoda, hiszen az orgazmushiányt okozó érzések nagyon mélyen bújtak meg benne, és nem egy személy, azaz a férje ellen irányultak, hanem a szexualitást magát hárította miattuk. Hogy miért,

18


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

az egészen az oldásig rejtély volt előtte is. Stresszoldás otthon Ne legyünk türelmetlenek magunkkal szemben, és főleg felejtsük el azt az elterjedt tévhitet, mely szerint a legtöbb nő nem képes a kielégülésre! Természetesen kezeljük a szexualitást, ne legyen tabu. Ez a gyermekek szexuális nevelésében is kulcskérdés. A gyerek szexuális érdeklődése teljesen természetes, ezért így is kell fogadnunk. Mindenre vonatkozik, de ebben a témakörben különös szerepet kap, hogy nyíltan beszéljünk gyermekünkkel, bármit kérdez is, és szigorúan kerüljük a megszégyenítés minden formáját! A szexuális felvilágosítás fontos momentuma továbbá, hogy a lányok és a fiúk szexuális nevelése eleve eltér: míg a kisfiúknak a pisiléshez megtanítják, hogy fogják meg fütyijüket, a kislányokat arra próbálják szoktatni, hogy ne nyúljanak „oda", sőt akár meg is tiltják nekik (mintha nem is a saját testük része lenne). Míg a kisfiúk nemi szerve az ő büszkeségüknek van kikiáltva, és a merevedés is büszkeséggel tölti el a családot, a lányoknál minden, ami deréktól lefelé van: mocskos, bűnös, eltitkolandó dolog. Nem minden esetben illetik persze ilyen durva szavakkal, mégis valami ilyesmit éreztetnek a leány gyermekkel. Nem csoda, ha később a menstruáció is ebbe a skatulyába kerül, és az épp érni kezdő nő nem örül a természetes érésnek, hanem nagyon is szégyenli azt, és irigyli a fiúkat, mert ők nem menstruálnak. Hiszen már kislányként megtanulta, hogy minden, ami a bugyiban van, titkos és sötét. Ehhez már az is elég, ha nem beszélünk róla, mert „nem illik". A gyermek nagyon gyorsan megjegyzi, melyek azok a dolgok, amelyekről senki nem beszél, minden felnőtt elhallgat, vagy eltereli a beszélgetést, ha ezek a nem illendő dolgok szóba jönnek. És érzi, hogy nem azért nem beszélnek róla, mert nincs mondanivalójuk, hanem mert gondot okoz nekik a témáról neki, a kicsinek beszélni. Minden, amiről nem beszélünk, ahhoz a gyereknél valamiféle misztikus bűn kapcsolódik. Nem tudja, mi az, de érzi a levegőben lévő feszültséget, és ebből arra következtet, hogy csak valami borzasztó dolog lehet. Ebben az esetben például a szexualitás. Azt minden gyermek sokat hallja, hogy „mosd ki a füled!" vagy „mosd meg a fogad!", sőt „töröld ki a feneked!", de a nemi szervekkel kapcsolatban hallgatunk. A legfőbb jó tanács tehát a szexuális neveléssel kapcsolatban az, hogy ne titkolózzunk előttük. A gyerekek, bármily hihetetlen, mindent megértenek, csak nem kell túlbonyolítani a mondandónkat.

Hüvelyi fertőzések (gyulladások, gombás fertőzések) Ismételten a szexhárítás jelei. A szexualitással kapcsolatos tudatalatti bűntudat, félelem, elutasítás, visszautasítás, megtagadás testi kifejeződése. Modern korunkban ugyan tudatos szinten nem így működik ez a nőknél, hiszen ha megkérdeznénk őket, legtöbben azt felelnék, akarják is, élvezik is a szexet, sőt..., de a tudatalattijukban, gyermekkorukból őrizgetve, vagy anyáiktól örökölve nagyon is megvan bennük ez a szembenállás. Hogy ez mennyire így van, azt a kineziológusoknál folytatott ilyen témájú beszélgetések nagy száma mutatja. A szexuális neveléssel kapcsolatban említettük már a megszégyenítés problémáját. A hüvelyi fertőzéseknél ez a kérdés fokozott figyelmet érdemel. A kislányokat ugyanis gyakran megszégyenítik, ha maszturbáláson kapják őket. A tiltó és büntető szülő saját szégyenérzetét vetíti gyermekére, akinél ezzel azonban semmi mást nem ér el, mint hogy az élvezet és a bűntudat összekapcsolódik benne. A kislányban a megszégyenítés azt rögzíti, hogy a jó érzés, amit önkielégítés közben érez (és amit magától fedezett fel a saját testével való természetes játék közben) az egyértelműen rossz dolog. Ezek után a szemében maga a szóban forgó testrész, a női nemi szerv is automatikusan bűntudattal, szégyenérzettel lesz körülvéve. Személyes példa: A harmincas éveiben lévő fiatalasszony egyik gombás fertőzést kapta el a másik után, mégpedig szinte folyamatosan azóta, amióta elkezdett szexuális életet élni. Manapság nagyon sokat beszélünk a hüvelyi fertőzésekről, a gombákról; számtalan különböző gyógymódot hallunk, és azt a kérdést, hogy miért van az, hogy némelyek szinte állandóan küzdenek a kellemetlen tünetekkel, míg más nők csak hallomásból ismerik a gombákat, sokan elintézzük azzal, hogy van, aki érzékeny rájuk, van, aki nem. A különböző érzékenység meg is állja a helyét, csakhogy ennek is megvan az oka. Esetünkben

19


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

például nagyon világosan kiderült, mi volt az a gyermekkori élmény, amely a sorozatos fertőzésekhez, azaz az „érzékenységhez" vezetett. A hölgy édesanyja egyszer észrevette, hogy kislánya maszturbál, és gondolkodás nélkül jól elverte. Ez minden esetben a legrosszabb megoldás, de ez a lány ráadásul már kicsi korában nagyon erőteljes szexuális érdeklődést mutatott, így a belső kíváncsiság, illetve vágy és a családja által mutatott negatív hozzáállás között még nagyobb ellentmondás volt. Ellentmondás a kislányban, aki ily módon két tűz közé került. Hiszen nagymamájától később is nap mint nap hallotta, hogy ne fiúzzon, mert az valami nagyon alantas dolog. Az élvezet és a bűntudat a párkeresésben tehát szintén összekapcsolódott. Ez testi szinten az állandó, erős hüvelyi folyásban mutatkozott meg. Abban az időben a lánynak még nem is volt igazán intim kapcsolata, csakhogy az ellentmondásos érzés, ami már pici lányként kialakult benne, vagyis hogy egyszerre megvolt a késztetése, vágyott rá, szerette volna, de ezzel egyidőben rögtön mindig megjelent a bűntudat is, folyamatos stresszként ült rajta, szervezete pedig szünet nélküli folyással jelezte ezt a viszolygással kevert vágyat. Stresszoldás otthon Az orgazmushiány kapcsán említett tanácsok itt is érvényesek, bár a két probléma nem feltétlen jár együtt. Alapszabály, hogy a szülők természetesnek, magától értetődőnek vegyék a gyermek szexuális érdeklődését, és mindenképpen kerüljék a megszégyenítés módszerét! Ha önkielégítésen kapják gyermeküket, ne kezdjenek különböző fondorlatos megfogalmazásokon gondolkodni, amelyekkel lebeszélhetnék róla. A legjobb, ha semmit nem tesznek, de legalábbis ne bántsák érte!

NEMI IDENTITÁSZAVAR Miért tagadjuk meg - ilyen, olyan mértékben saját nemünket? A válaszhoz megint vissza kell kanyarodnunk a fogantatáshoz, a magzati korhoz és a születéshez. Ezekből az életszakaszokból ered, hogy saját nemünket megtagadjuk, és megpróbáljuk a másikat megvalósítani, ugyanis meg akarunk felelni a környezetünknek, elsősorban szüléinknek vagy valamelyik szülőnknek. A gyermek a ki nem mondott elvárásoknak is meg akar felelni, születéstől kezdve, annak érdekében, hogy érzelmi komfortját továbbra is biztosítsa. Magzatként ideális állapotban volt, ezért oda vágyik vissza, és szüleitől várja mind a fizikai, mind az érzelmi komfortérzetet. Csakhogy ez már nem megy olyan könnyen. Születéskor a fizikai komfort kielégítése is szakaszossá válik (hiszen nem akkor kap enni, inni, amikor kedve szottyan rá), érzelmi komfortja érdekében pedig megpróbál megfelelni a szüleinek, még olyan lehetetlen elvárások tekintetében is, hogy például fiú legyen, pedig lánynak született vagy fordítva. Persze többnyire nem kimondott szavaknak akar megfelelni, hanem annak, amit érez: bizony igazából nem fiút, vagy nem lányt szerettek volna. A nemi identitászavar a megjelenésben is látszik: a fiús lányok verekedősek, autóval játszanak, a nadrágot szeretik, fára másznak stb. Belőlük lesz a férfias nő, akinek még a vonásai is férfiasak. Kemény, amazon típusú nővé fejlődnek, hordozva még mindig szüleik titkolt kívánságát, amely valószínűleg a terhesség egészét vagy legnagyobb részét végig kísérte, és amely természetesen nem maradt titok a kicsi előtt, hiszen egyként élt anyjával. A lányos fiúkra ugyanez vonatkozik. Ők azok, akik lányosak, lágyak, kedvesek, lány barátaik vannak, de csak barátkoznak a lányokkal. A nemi identitászavar serdülőkorban válik igazán észrevehetővé. Ott látja meg ugyanis végérvényesen a gyermek, hogy a bizonyítani akarása nem járhat sikerrel, hiába próbálkozott vele születése óta. Az addigi „nemtelen" kisgyermek feltartóztathatatlanul férfivá vagy nővé fejlődik. Viszont mivel saját nemét mindaddig megtagadta, serdülőkorban nem tud mit kezdeni vele. Az ilyen problémával küszködő lány addig például nem lányokkal játszott, nem lányos ruhákat hordott stb., ezért nehezen tudja kezelni a saját lényéből kibújó nőt. „Nem szeretem a lányokat", „nekem csak fiúbarátaim vannak", „a lányok mind hülyék", „azokban a ruhákban úgy nézek ki, mint egy kurva." Ez a véleménye a női nemről. Ha pedig a saját nemünkről ilyen rossz véleménnyel vagyunk, akkor magunkról is így vélekedünk, hiszen ha nők vagyunk, akkor nők vagyunk, ha akarjuk, ha nem. A saját nemünkkel szembeni ellenállás legszélsőségesebb formája, amikor egyáltalán nem is akar-

20


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

juk megélni, és homoszexuálisak leszünk. Hozzá kell tennünk, nem jellemző, hogy a születéskori elvárások miatt homoszexuálissá váljunk. Ebből inkább csak viselkedészavarok, szexuális problémák, pszichés meddőség, azaz kisebb mértékű nemi identitászavar származhat. Stresszoldás otthon Mit tegyen a szülő, ha látja a gyermek ilyen jellegű problémáját, például fiús kislánya van? Semmiképp sem szabad erőltetni a nőiességet (vagy a férfiasságot), de személyes példával sokat segíthetünk neki. Ehhez persze az kell, hogy az anya maga teljesen megélt nőiességgel rendelkezzen. Mindenkinek magának kell megtalálnia önmagát, ezzel adhat legtöbbet gyermekének. Ha csak ál-női, aki saját nemi identitászavara miatt csak erőlteti a nőiességet, az nem segít, mert a gyerek a valós mintát akarja követni, és az ál-női minta akár az ellenkezőjét is kiválthatja, vagyis azt, hogy „na ilyen nő biztos nem leszek". Személyes példa 1.: Egy férfi nem tud szeretkezni, bár van felesége is. Oldás közben kiderült, hogy amikor kisfiú volt, anyja „csak úgy viccből" masnit kötött a hajába, szoknyát adott rá, mert úgy szeretett volna egy kislányt, és soha nem lett neki. Tehát gyakorlatilag lányt, nőt nevelt a fiából, aki bár nem lett homoszexuális, felnőve szexuális problémákba ütközött. Személyes példa 2.: Ebben az esetben a legszélsőségesebb zavar, a homoszexualitás lett a vége szinte ugyanannak, ami az előző példában a szexuális problémákhoz vezetett. Ennek a fiatalembernek is lányt szeretett volna az édesanyja, ezért fiát szintén kislánynak nevelte. Ehhez még hozzájött, hogy apjával különösebb kapcsolata nem volt, így a férfi minta is hiányzott az életéből. A probléma mélységéért valószínűleg felelős, hogy anyja nemcsakhogy lányként kezelte, de teljesen rá is telepedett. Nem volt egy zuga az életének, ahová be ne nyúlt volna, értve ez alatt minden fiókját, levelét stb. Mivel anyja ilyen erősen kontrollálta, félni kezdett a nőktől, és ugyan serdülőkorában megpróbált kapcsolatot teremteni velük, valahányszor megfogta egy lány kezét, úgy érezte, bekebelezik. Maradtak hát a fiúk..

Pályaválasztás (18 éves kor körül), munkahelyi stresszek A középiskolát elhagyva rengeteg kudarc érheti az embert, ezért számtalan, többnyire már jóval korábbról eredő stressz felerősödik bennünk. Gyakran előfordul az is, hogy valakinek való megfelelésből olyan pályát választunk, ami nem is a miénk, hanem pl. szüléinké (hiszen ők azok, akiknek még mindig elsősorban megfelelni igyekszünk). Gyakran alakul ki ebben az életszakaszban az a látászavar, amelyet serdülőkori rövidlátásnak is hívnak, és amit sok esetben arra fognak, hogy a gyermek túl gyorsan megnyúlt. A gyors növés nyilvánvalóan összefügg a gyors szemromlással, azonban nem oka annak. Ha érzelmi oldalról közelítjük meg ezt a szembetegséget, akkor rájöhetünk, hogy nem látja a jövőt, illetve fél szembenézni azzal, ami bizonytalan. Ilyen dolgokban pedig nincs hiány a serdülőkorban, amikor éppen egyedül próbáljuk megállni helyünket a világban. Stresszt, félelmet kelt bennünk például a pályaválasztás, hiszen ebben az életkorban többnyire - habár ilyenkor „már tényleg el kéne dönteni" - még nem tudjuk biztosan, mihez is akarunk kezdeni; minden érdekel minket, de semmi sem olyan nagyon. Nyomásként nehezedik ránk az idő szorítása, és hogy még mindig nem tudunk választani. Iskoláink elvégzése után, dolgozó emberként pedig az egyik legnagyobb stresszforrás lehet, ha elveszítjük állásunkat. Megkönnyítheti az ebből fakadó stresszhelyzet kezelését, ha figyelmünk fókuszát az ebből adódó lehetőségekre irányítjuk, azaz meglátjuk, hogy állásunk elvesztése elkövetkező éveinkre nézve akár ajándékként is felfogható. Próbáljunk meg arra gondolni, mi az, amit ebből a látszólagos veszteségből nyerhetünk.

21


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Kapcsolódó problémák Szemproblémák Sok-sok leget lehet elmondani a szemről. Általánosságban nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egyik legfontosabb, legintenzívebb érzékszervünk. A szem az aggyal, a központi idegrendszerrel a legközvetlenebb kapcsolatban lévő érzékelő szerv, éppen ezért nagyon szoros összefüggés van a kineziológia által vizsgált agyi blokkok és a szem között. A szem adja nekünk a legtöbb információt a bennünket körülvevő világról. Ez a nagyon finom és érzékeny szerv azonban nem csak a fizikai, megfogható világról számol be, hanem mivel a fényingereket vezeti az agyba, analógiásan kapcsolatban van belső fényünkkel, belső látásunkkal is. Látószervünk fontosságát, szem és fény, szem és tudat kapcsolatát számos nyelvi megjelenés, szókapcsolat is tükrözi. „A szem a lélek tükre" az egyik legkifejezőbb közülük; de ha megértünk valamit, akkor azt mondjuk „valami megvilágosodott számunkra". „Más megvilágításban látni a dolgokat" annyit tesz, átértékelni; ha „fény gyűl a szemünkben" az szintén értelmünkre utal, ha viszont „elsötétül a világ", akkor gondolati, tudati sötétség telepszik ránk, és végül beáll az „örök sötétség", vagyis a halál. Szemünk egészségi állapota tehát tájékoztat bennünket arról, hogy magunkat és a világot hogyan látjuk, hogyan akarjuk látni, illetve hogyan nem. A szemproblémák ezekre a területekre vezetik figyelmünket. Ha megkeressük a szembetegségek okait, éppen azokat a dolgokat láthatjuk meg belső világunkból, amelyeket addig eltakartunk, eltüntettünk a szemünk elől. A szemproblémák, látászavarok nagyon gyakran a magzati korra vezethetők vissza. Ha „nem szívesen látjuk" magunkat, akkor ugyanis valószínű, hogy létrejöttünkkor azt éreztük, mások nem látnak bennünket szívesen. Ezek a mások természetesen a szüléink voltak, és annak, hogy miért nem vártak minket úgy, ahogy azt mi szerettük volna, számtalan oka lehet. Mindenesetre valamelyikük egészen biztosan fenntartásokkal fogadta a gyermekáldás hírét, vagy esetleg mindvégig fiú utódra számított, s közben mi tudtuk, hogy csalódást fogunk okozni neki, hiszen már nincs mit tenni, lányként fogunk világra jönni. Később a szemünk egészségi állapota romlásnak indul, és attól függően, hogy melyik szülőnél jelentkezett erőteljesebben ez az érzés, azaz melyik „nem látott" szívesen minket, az anyai vagy az apai minőséget hordozó oldalon lesz nagyobb mértékű a szemprobléma. Stresszoldás otthon Minden szembetegségnél, de mondhatjuk, hogy minden betegségnél és általában minden stresszel járó élethelyzetben is, nagyon hasznosak azok a gyakorlatok, amelyek a két agyféltekét kapcsolatba, összhangba hozzák. Vegyük most sorba, milyen stresszforrásokra, lelki problémára utalnak az egyes szemelváltozások.

RÖVIDLÁTÁS Jelentése rögtön megmagyarázza, miért jellemző olyan nagy számban a serdülő korban lévő gyerekekre. A jövőtől való félelem mutatkozik benne, amely ebben az életkorban igazán érthető. A rövidlátó tizenévesben félelem kapcsolódik a felnőttséghez, a pályaválasztáshoz, az előtte álló feladatokhoz vagy a neméhez (a férfi vagy a női szerephez). Lezárja, nem akarja látni, és ezt úgy oldja meg, hogy csak a hozzá közvetlen közelben lévő dolgokat látja élesen, a távoli tárgyakat, embereket, vagy átvitt értelemben a távoli terveket, a saját jövőjét homály fedi. Nem mer szembesülni azzal, ami rá vár, inkább beszűkíti látóterét. Csak azzal akar foglalkozni, ami most, a jelenben körülötte van; a jelen problémáival, hiszen ez is épp elég neki. Személyes példa: A például szolgáló 11-12 éves lánynak serdülőkorban nagyon gyorsan romlani kezdett a szeme. Mivel gyorsan is nőtt, azt gondolták, ez a szemprobléma oka is. Kétségtelen, hogy a két folyamat szorosan összefügg, csakhogy az ok nem a hirtelen növekedés-

22


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

ben rejlik. A rövidlátás - mint mondottuk - elsősorban a jövőtől való félelemre enged következtetni. A szóban forgó kislány pedig mivel gyorsan lett magas, túl gyorsan nőtt, vagyis túl gyorsan lett „felnőtt", úgy érezte, hogy túlságosan hirtelen szakadt rá a „felnőttség". Minden bizonnyal valóban felnőttebbnek kezelte környezete, mint alacsonyabb társait. A „felnőttséggel" együtt viszont az ettől való félelem is rászakadt. A pályaválasztás közeledte pedig egészen kézzelfogható félnivalót jelentett neki, és minél inkább nyomasztotta ez az érzés, annál nagyobb mértékű lett rövidlátása.

TÁVOLLÁTÁS A rövidlátás fordítottja: aki távolra lát, közelre nem (vagyis olvasáshoz használ csak szemüveget), az hiszi, hogy a jövőben lesz megoldás, de most, a jelenben nem látja, mi az. Távollátóként hiszünk a változásban, tudjuk, hogy jó lesz majd, de ebben a pillanatban nagyon rossz, ezért a távolba nézünk és a közeli dolgokat, a saját jelenünket nem akarjuk látni. Általános kiindulópont továbbá, hogy a távollátó ember önmagát nem látja szívesen olyannak amilyen, illetve amit hisz magáról.

HÁLYOGOK A szürke hályog, mely elhomályosítja a szaruhártyát, homályos látást eredményez, amellyel végképp nem látjuk tisztán és élesen a dolgokat, ezzel együtt természetesen önmagunkat sem. Áttetsző falat emelünk magunk elé, hogy ne is kelljen látnunk, amit nem akarunk. Ez egészen vakságig sötétülhet, ami már a teljes elzárkózás a dolgokkal (magunkkal) való szembesüléstől. Zöld hályog (glaukóma) esetén a szemnyomás megnövekedésével csőlátás alakul ki, vagyis a beteg látótere egyre inkább beszűkül. Mintha nem lennénk kíváncsiak a világ egészére, csak egy részletét lennénk hajlandóak befogadni. Egy tetszőleges részletét, természetesen (akárcsak a „szelektív hallásnál", amelyről a későbbiekben még lesz szó). Az ennél a hályogtípusnál jelentkező belső nyomás a szemben utalhat arra a pszichés nyomásra is, amelyet a visszatartott könnyek, azaz elfojtott negatív érzelmek okoznak.

Kancsalság A kifejezés „egylátást" takar, azaz egyirányú látást. Kancsalság esetén megtagadjuk valamelyik agyféltekénket, és természetesen ezzel együtt annak funkcióit. Ez abból adódik, hogy valamilyen okból a bal vagy a jobb agyféltekét részesítjük előnyben. A nem használt oldaltól függően, apai vagy anyai stressz húzódik a szemprobléma hátterében. A kancsal ember nem használja a befordult szemét, annak érdekében, hogy az adott oldallal (bal szem - anyai, női aspektus; jobb szem - apai, férfi aspektus) kapcsolatos stresszel ne kelljen szembesülnie. Mivel az agyféltekék testünket ellenkező felével állnak kapcsolatban, ha a jobb szem fordul be, akkor a bal agyféltekét, a bal agyfélteke látás fölötti kontrollját tiltjuk le, és csak a bal szemünkkel, vagyis a jobb agyféltekével látunk. Csak azzal vagyunk hajlandók érzékelni, valószínűleg valamilyen az édesapánkkal kapcsolatos stressz miatt. Ha a bal szem fordul be, akkor éppen ellenkezőleg, a jobb agyfélteke látáskontrollja gátlódik, valamely anyai eredetű feszültség miatt. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem arról van szó, ki a hibás (az anyai, illetve apai eredetű okot tehát ne így értelmezzük!), hanem arról, hogy mi hogyan éljük meg a különböző élethelyzeteket.

Bizonyos tekintetirányok és a stressz összekapcsolódása Nem nagyon beszélünk erről, nem is vagyunk tudatában annak, hogy ilyen jellegű problémánk lenne. Éppen ezért térünk ki itt a jelenségre itt a szemproblémák témakörében. Gondoljuk csak végig, nem fordult-e már elő velünk, hogy majdnem elütöttek minket, holott átkelés előtt, az úttest széléről biztosan tudjuk, hogy körülnéztünk, és nem látunk közeledő járművet? Csak úgy hirtelen odacsöppent volna egy autó? Mi nem lehetünk a hibásak, hiszen száz százalék, hogy kö-

23


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

rülnéztünk, mielőtt leléptünk volna az úttestre! Csak a sofőr lehet a hibás. Ki más? Senki. Az ok éppen a tekintetirány blokkolásában rejlik. Persze, valóban néztünk arra, csakhogy az nem elég. Látni is kell, mi pedig nem láttunk. Legalábbis abba az irányba, ahonnan az az „égből potytyant" autó jött, és kis híján elgázolt minket. Hogy miért nem láttunk? Az ok megint a múltban keresendő. Ha bármikor (pl. kisgyermekkorban) egy bizonyos irányba nézve (esetleg sorozatosan) stressz ért bennünket, akkor a stressz és a tekintetirány összekapcsolódik. Ennek következtében, ha később ebbe az irányba nézünk, lekapcsol az agynak az a területe, amely az abba az irányba való látásért felelős. Azért, mert látni sem akarjuk mégegyszer az érzelmi fájdalmat okozó helyzetet, szituációt. Vegyünk egy nagyon gyakori példát: Amikor kisgyermekként szidnak minket, fölfelé nézünk a felnőttre, hiszen sokkal alacsonyabbak vagyunk nála. Szidás közben pedig még kisebbnek és értéktelenebbnek érezzük magunkat; legszívesebben a föld alá bújnánk vagy láthatatlanná válnánk. Ha később (már felnőttként) fölfelé nézünk, bekapcsolódik ugyanaz az a félelem, amelyet szidás közben éreztünk, s ez abban nyilvánul meg, hogy fölfelé nem látunk. A fölfelé tekintetirány blokkjából származik az iskolás gyerekek leggyakoribb íráshibája, a másoláskor ejtett hibák is. „Még másolni sem tud" - mondják. Persze, hogy nem, hiszen ehhez folyamatosan fölfelé kell nézzen, ami pedig az agyában blokkolt tekintetirány.

Menedzserbetegség Sűrű döntés, egymás utáni döntéskényszer az üzleti életben - ez az, ami akkora teherré válhat, hogy már betegségként éljük meg állapotunkat. De alá-fölérendeltségből is eredhet: amikor ügyfelekkel kell foglalkozni, nem tehetjük meg, hogy felállunk és elmegyünk a munkahelyünkről, akkor sem, ha úgy gondoljuk, sok ostoba és idegesítő ember van aznap. A főnökünket sem küldhetjük el a francba, ha elegünk van az utasítgatásaiból. Innen fakad a stresszes életmód, amelyből a „menedzserbetegség" létrejöhet. Ez a nagyfokú stresszhelyzet még súlyosabb teherként nehezedik ránk, amennyiben általában hajlamosak vagyunk a döntésképtelenségre. Ne gondoljuk, hogy határozatlanságunk, bizonytalanságunk, kishitűségünk ok nélkül, pusztán a másik határozottságára alakul ki. Sokkal mélyebb gyökerei lehetnek, ezért feloldani is ott tudjuk, nem egyszerűen azzal, hogy „mostmár összeszedjük magunkat, és a sarkunkra állunk": a döntésképtelenség többnyire császármetszésből vagy más agresszív szülésmegindításból ered. Mások hozták meg az első döntést helyettünk, vagyis megkérdőjelezték döntési képességünket, ezért azóta mi sem bízunk saját magunk döntéseiben. Pedig ugyanúgy képesek vagyunk rá, mint bárki más. Csak el kell hogy higgyük magunkról. Ehhez kell feloldani a születési stresszhelyzetet.

Párválasztás, házasságkötés Hogy miért említjük meg külön az élet ezen szép dolgait a stresszforrások között? A választ mindannyian tudjuk: ezek a döntések csak nagyon ritkán feszültségmentesek. Sajnos a párválasztásnál is gyakori tényező a kényszer (lehet külső, illetve belső is). A motiváció gyakran nem a szoros érzelmi kapcsolat, hanem egy probléma, amelytől a házasság segítségével akarunk megszabadulni. Ilyen például az otthonról, a szülőktől való elmenekülés. De anyagi érdek vagy bizonyítási kényszer is húzódhat a háttérben. Mindenesetre inkább hozzámegyünk „bárkihez" (akár bele is szeretünk egy rövid időre!), csak hogy megoldjuk a problémánkat. Férjhez megyünk 19 évesen, 22 évesen pedig már rájövünk, hogy nem is jó így, ezért elválunk, vagy ami még rosszabb: benne maradunk a kapcsolatban, és boldogtalanul élünk akár életünk végéig. Minden kapcsolatunkra, párkapcsolatainkra pedig különösen nagy befolyással vannak a kapcsolati minták, melyeket szüléinktől, nagy-szüléinktől kapunk. Szélsőséges esetben az otthonról hozott negatív házasságminta akár teljesen leblokkolhat valakit, olyannyira, hogy az esküvő után például képtelen szeretkezni feleségével, akit pedig őszintén szeret, és kapcsolatuk mindeddig harmonikus volt. Van, akit a papír gátol ilyen mértékben. Ők tudatalatti negatív élményeket őriznek arról, hogyan éltek házasságban a szüleik, így hiába vágynak igazán, szerelemből saját házas életükre, a házasságkötés pillanatától fogva korlátozva érzik magukat. Ezért tudat alatt a szeretkezés is nyűgös „kötelességgé" válik számukra, ami elől úgy próbálnak elmenekülni, hogy egyszerűen elvesztik szexuális kedvüket.

24


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Kapcsolódó problémák Meddőség (pszihés eredetű, nem szervi hiányosságból fakadó!) Gyakran generációkon keresztül kialakuló, erősödő stresszekből ered, mivel az anyasághoz fűződő érzések, gondolatok anyáról lányra öröklődnek. Leegyszerűsítve: ha már a nagymama, sőt a dédnagymama is egyre csak azt hajtogatta (de legalábbis azt gondolta), hogy milyen nehéz is anyának lenni, akkor könnyen lehet, hogy az unoka vagy a dédunoka, már ha akar sem tud gyermeket szülni. A pszichés eredetű meddőség esetén voltaképpen nem arról van szó, hogy a nő nem képes gyermeket szülni, hiszen mindene megvan hozzá, csak tudat alatt valamiért nem akarja igazán, vagy nem hiszi el, hogy megtörténhet vele, ezért a szervezete úgy kezd működni, hogy a teherbeesés valóban nem jön létre. Az is meddőséghez vezethet azonban - és ez az előbbinél talán sokkal meglepőbb ok -, ha az illető hölgy egy kisgyermekkel, többnyire nálánál jóval fiatalabb testvérével anyaként viselkedett, kettejük kapcsolatában tévesen az anya szerepét vállalta fel és játszotta el. A folyamat hormonális szinten nagyon világosan nyomon követhető: a szoptatós anya szervezetében a tejelválasztásért felelős ún. prolaktin hormon termelődik, amely „mellékhatásként" megakadályozza, hogy a nő rögtön szülés után ismét teherbe essen. A meddő nőt vizsgáló orvosok olykor meglepődve tapasztalják, hogy ez a hormon ott található benne, holott szó sincs arról, hogy gyermeket szoptatna. Kineziológiai oldás során több ilyen hölgyről kiderült, hogy a terhességet gátló hormon termelődését azok az intenzív anyai érzések váltották ki, amelyeket például kisebb testvérük iránt tápláltak, gyakran egészen egyszerűen azért, mert az szinte egész nap rájuk volt bízva. Gyakorlatilag anyjuk helyett anyjuk voltak, és a hormontermelés is ehhez igazodott. Megvédte őket, nehogy idejekorán „újra" teherbe essenek. Stresszoldás otthon Érdemes utánagondolni (akár a családi történetben is), milyen szembenállás van bennünk az anyasággal kapcsolatban. Ne tévesszen meg minket az, hogy ebben a pillanatban éppen egy gyermek az, amit legjobban szeretnénk, hiszen itt is az elnyomott, elfojtott érzésekről van szó. Éppen ezért meglehetősen kicsi a valószínűsége, hogy szakértő segítség nélkül meg tudjuk oldani a meddőség problémáját. Az azonban mindenképpen gyógyulásunkat (és az esetleges kineziológiai oldás sikerességét) szolgálja, ha elkezdjük magunkból az anyasággal kapcsolatos elrejtett érzéseinket felszínre hozni. Egészen más jellegű, talán furcsa, mégis bevált jó tanács, hogy ha tudatosul a bennünk rejlő anyasággal szembeni ellenállás, szerezzünk be valamilyen kisállatot. A kis kedvencről való gondoskodás ugyanis felszabadítja az anyasághoz szükséges érzéseket. Személyes példa: Egy másik fiatal nő és párja szintén sikertelenül próbálkoztak, nem jött össze a baba, pedig nagyon szerették volna. Kiderült, hogy az egész a lány dédnagymamájánál kezdődött, aki egészen biztosan rettenetes teherként élte meg az anyaságot: az első világháború ideje alatt szült öt gyermeket, ebből két ikerpárt. Elképzelhetjük, milyen körülmények között kellett helytállnia anyaként, hogy gyermekei az ínséges időkben is minél kevesebb hiányt szenvedjenek. A nagymama hasonlóan rossz helyzetben volt, amikor anya lett, a meddő lány édesanyja pedig egyetem és építkezés alatt szült, ami ugyan nem háború, de mindkettő stresszel teli időszaknak számít egy fiatalasszony életében. Mégis: mind a dédnagymamája, mind a nagymamája, de még az édesanyja is képesek voltak a szülésre, de mire rá került volna sor, a sok-sok stressz, ami a családban az anyasághoz kapcsolódott, azt okozta, hogy hosszú próbálkozás ellenére sem esett teherbe. Nem csoda, hiszen egész életében csak azt hallotta, azt érezte, hogy mekkora iszonyatos teher az anyaság. Elmondása szerint valahol mindig biztos is volt abban, hogy neki nem lehet gyereke. Úgy érezte, neki ez nem sikerülhet. Nem is esett teherbe, holott nála már a körülmények is megfelelőek voltak. Ekkor kezdett kineziológushoz járni...

25


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Sterilitás Mivel a sterilitás a meddőség férfi megfelelője, kialakulásához hasonló okok vezethetnek. Ugyan a pontos ok mindenkinél más, valószínűsíthető, hogy a steril férfi mélyen belül elutasítja a felnőtt férfi létet; sem felnőni, sem felnőtt férfivá válni nem akar. Stresszoldás otthon A meddőséghez hasonlóan, a nemünkhöz, illetve az apasághoz fűződő viszonyunkat kell tisztázni, felszínre hozni az ezekkel kapcsolatos ellenérzéseket. A tudatosítás már egy lépés a gyógyulás felé! Személyes példa (meddőség + sterilitás): Egy olyan fiatal párról (32 éves nő, 30 éves férfi) van szó, akik közül egyik sem volt képes gyermeket nemzeni. Amikor oldásra jöttek, a nő meddő volt, párja pedig steril. A férfinak továbbá a szexuális kedve is alábbhagyott, amikor eldöntötték, hogy gyermeket szeretnének. Rövid időn belül kiderült, hogy a férfi még szinte gyermekként fogta fel az életet. Nem volt képes leválni anyjától, holott az már évek óta nem élt. Sterilitása tehát abban gyökeredzett, hogy nem érezte magát képesnek a gyermekvállalással járó felelősség viselésére. Felesége pedig éppen ellenkezőleg: túlságosan erőteljes és önálló személyiség volt ahhoz, hogy a gyermek vállalásával kiszolgáltatottá váljon egy férfinak, főként nem egy „gyerekes" férfinak, mint amilyen a férje volt. Ő ezért nem volt képes a terhességre.

Impotencia A férfi szexuális erő, szexuális képesség szimbolizálja a férfi teremtő erejét, önmegvalósítási képességét. Ha ebben korlátozott, az megmutatkozik szexuális életében is. Ha nem képes kibontakozni önmaga megvalósításában, akkor a szexualitásában sem lesz sikeres. Mai társadalmunkban sajnos egyre kevesebb területen lehet igazán férfi a férfi, sőt szinte nincs olyan terület (akár a munkahelyen, akár otthon a háztartásban), ahol férfiasságát teljességében megélhetné. Kivéve a szex. Csakhogy mivel egész nap abban a frusztrációban él, hogy nem bontakozhat ki férfiként, ez az érzése az ágyban is megmarad, ezért nem képes problémamentes szexuális együttlétre. Az impotencia, vagyis a képtelenség a szexuális kapcsolatra félelemből ered, s ez a félelem lehet a nőktől, de lehet magától a szexualitástól is. Ez a probléma bármely életkorban előjöhet, mégis leginkább idősödve találkoznak vele a férfiak; akkor, amikor már úgy érzik, úgysem sikerülhet. Ennek kell utánaeredni, a személyes okokat feltárni és feloldani. Stresszoldás otthon Egyik szexuális problémát sem az ágyban kell megoldani, hanem a hátterükben álló, érzelmi okokat kell megkeresni. A férfinak meg kell találnia azokat az élethelyzeteket, amelyekben megélheti férfiasságát. A partner részéről fontos, hogy a férfi szexuális problémáit ne úgy értse, hogy ezek ellene irányulnak, vagyis ne gondolja, hogy ő nem elég izgató a férfi számára. Ezzel és türelmével segíthet a legtöbbet, valamint azzal, ha segíti társát férfiassága megélésében.

A gyermekvállalás körüli problémák Már a közös gyermek gondolata is sok kérdést, félelmet vet fel mindkét félben. Ha pedig a tervezettnél korábban „csúszik be" a baba, a feszültség csak fokozódik. Gyakran már a teherbeesés is megbillenti a kapcsolatot, ami persze nem azt jelenti, hogy egy tökéletesen kiegyensúlyozott kapcsolatban hirtelen fölmerült egy új probléma. Ezzel az eseménnyel a már meglévő gondok erősödnek föl, amelyeket nem takargathatunk tovább.

26


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Egy pár élete a gyermek megjelenésével változik meg csak igazán. Átalakul a család kohéziós ereje, hiszen míg ketten voltak, a férfi és a nő érzelmei kötötték össze őket. A gyermekkel mindkét oldalról új szerep lép be, mely a családtól kapott viselkedésminták működésbe lépésével jár. A nőből anya, a férfiből apa lesz, s ezzel megkezdődik az újonnan felvett szerepek egyeztetése. A változás másik jellegzetessége, hogy a kapcsolaton belül a gyermek személyében egy külső személyre tevődik át a hangsúly. A családnak új dinamikája lesz: a nő a férfitól a gyermek felé fordul, s férfi is a munkájára figyel a nő helyett. Az új szerepeknek merőben új elvárások szerint felelnek meg. A nő otthon egész nap a gyermek napi szükségleteiről gondoskodik, amitől estére teljesen kimerül, a férfiban pedig a családja iránti anyagi felelősség erősödik fel, ezért több pénz által akar nagyobb biztonságot teremteni, és ebben fárad el nap mint nap.

Klimaktérium és nyugdíjazás A nyugdíjba menés időszakát is mindenki másképp éli meg, de gyakran tör elő ilyenkor a szükségtelenség, értéktelenség érzése. Hiszen ha még mindig szüksége lenne ránk valakinek, ha még mindig értékesek lennénk, akkor nem kellene felhagynunk eddigi munkánkkal. Ez nyilvánvalóan nem így van, hiszen idős korunkra sem érünk kevesebbet, csak éppen egy egész életet átdolgozva (főként ha ez egyetlen munkahelyhez kötődik) nyugdíjaztatásunk után hirtelen nem találjuk a helyünket. Ekkor ugyanúgy meg kell barátkoznunk saját magunkkal, mint annak idején, amikor tizen-, huszonévesen olyan nehezen fogadtuk el magunkat olyannak, amilyenek akkor voltunk.

Halál A mi kultúránk, hagyományaink szerint a halál egyértelműen rossz; halál esetén szomorkodunk, sajnáljuk az illetőt (többnyire azonban - valljuk be - inkább magunkat, mert akit szerettünk, többé nincs velünk). A halállal tehát pusztán annyiban foglalkozunk, hogy félünk tőle, ha pedig éppen nem, akkor megpróbáljuk elhessegetni még a gondolatát is. Szögjal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról című munkájában egy haldokló asszonnyal készített interjú olvasható. A buddhista tanító így számol be a beszélgetésről: „Zaklatott félelem lett úrrá rajta, mivel igazán sohasem gondolt arra, hogy a halál valóságos. Akkor már tudta. Egyetlen üzenete volt a túlélőkhöz: vegyétek komolyan az életet és a halált." Mert valóban úgy teszünk, mintha nem is létezne; mintha nem is halnánk meg soha. „Majd lesz valahogy..." - reménykedünk, hogy nem lesz nagyon borzalmas, és tessék, már félünk is megint. Fontos, hogy foglalkozzunk a halállal, és példát vehetünk azoktól az emberektől, népektől, akik az élet végét ugyanolyan természetesen élik meg, mint a születést. Nem szabadna úgy eltolnunk magunktól a gondolatot, ahogy azt általában tesszük. Ennek érdekében első lépés lehetne, hogy gyermekeinknek is természetesen beszéljünk a halálról, ahelyett, hogy hosszú ideig azzal áltatjuk őket, ők ugyan soha nem fognak meghalni, ne is gondoljanak ilyesmire. A haláltól való félelmet csak növeljük ugyanis bennük, ha titkolózás övezi a dolgot, másrészről pedig teljesen máshogy fognak élni, ha tisztában vannak vele.

Kapcsolati és kommunikációs zavarokhoz kapcsolódó problémák TOROK, MANDULA, PAJZSMIRIGY Ezen a területen minden betegség kommunikációs zavarra utal. Kimondott és ki nem mondott szavak energiablokkja az, ami az itt elhelyezkedő szervek betegségéhez vezet. Nem a puszta beszédkészségről van szó, hanem érzelmi kifejezőkészségről, illetve ennek az érzelmi kifejezésnek a gátlásáról. Ez a blokkolás vonatkozik a negatív, pozitív érzelmekre egyaránt. Nem mondjuk ki, amit ki kellene mondanunk, és olyanokat mondunk ki, vagy olyankor, amit és amikor nem kellene. Kimutatjuk, amit nem kellene kimutatni, és nem mutatjuk ki, amit ki kellene. Mivel leg-

27


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

belül tudjuk, hogy nem megfelelő módon és időben mondjuk ki, amit érzünk, mindez stresszel jár, és szépen torokfájóssá válunk, egyre több problémánk lesz a mandulánkkal vagy zavar keletkezik pajzsmirigyünk működésében. A betegség attól függ, hogy pontosan milyen módon állunk hadilábon az érzelmek kommunikálásával. Ha például túlműködik a pajzsmirigyünk, akkor fizikai szinten nagyon gyors anyagcsere, érzelmi szinten pedig nagyon nagy hullámokban megélt pozitív és negatív érzelmek jellemzők ránk. Alulműködésnél ellenben fáradékonyak, aluszékonyak, „lelassultak" vagyunk, érzelmeink kifejezése helyett pedig inkább a közömbösséget választjuk. Csakhogy ez nem azt jelenti, hogy az érzelmekkel szemben valóban közömbösek vagyunk! Belül igenis marcangolnak bennünket a különböző helyzetek, amelyekből kívülről nézve majdhogynem kimaradunk. Személyes példa: Ennek a 32 éves nőnek nagyon érdekes módon csak az egyik, a jobb oldali pajzsmirigy-lebenyén volt duzzanat, vagyis struma. Amikor oldásra jött, kb. egy ping-pong labda méretének felelt meg. A kineziológus számára a jobb oldaliságból már az oldás előtt valószínűsíthető volt, hogy az apával vagy a férfiakkal való kapcsolata áll a betegség mögött. Az oldásban felszínre került történet nem is okozott meglepetést: a hölgy családjában soha nem mondták ki, hogy „szeretlek", nem nyilvánították ki egymás iránt érzelmeiket, ezzel szemben rengeteget veszekedtek, kiabáltak egymással. Néhány éve meghalt az édesapja, és halálos ágyán ugyan megbánta azokat a dolgokat, amelyeket a veszekedések során kimondott, de azt még akkor sem mondta ki, hogy szereti a lányát, és ez fordítva sem történt meg. Az is kiderült, hogy édesanyjával soha nem volt hasonló jellegű problémája; ez lehet a magyarázat arra, hogy a bal oldali pajzsmirigy-lebenyen nem jelentkezett semmiféle duzzanat. A hölgy története nagyszerűen példázza a problémás érzelmi kommunikációt. Megélte mindkét végletet: kimondott olyat, amit nem kellett volna, és nem mondott ki olyat, amit ki kellett volna. Ez utóbbit még tovább súlyosbította, hogy édesapja meghalt, hiszen ezzel végleg elveszettnek tűnt a lehetőség, hogy kifejezzék egymás iránti érzéseiket. Szerencsére az oldás során erre is volt lehetőség. Stresszoldás otthon Meg kell hogy engedjük magunknak az érzéseinket, még akkor is, ha ezáltal nem mindenki szemében leszünk szimpatikusak. Ki kell mondanunk, amit érzünk, mindazonáltal át kell gondolnunk, mit, mikor és hogyan mondunk ki. Nagyon finom határvonalak azok, amelyeken belül mozognunk kell, mégis, legbelül mindannyian érezzük, mikor, mi nyomja a lelkünket, és azt is, mikor, mi az, amit meg kell osztanunk másokkal. Kiemelt jelentősége van itt a szüléinkkel, illetve a szűkebb családunk tagjaival való kommunikációnak, mert a legtöbb torok tájéki megbetegedés oka a velük való kapcsolatunkból ered. Próbáljuk meg rendezni ezeket, amihez az első lépés mindenképpen az, hogy őszintén megvizsgáljuk kapcsolatainkat.

Cukorbetegség A cukor az édességet, a szeretetet szimbolizálja az életünkben. Ami a szervezetünkben a cukor, az az érzelmi életünkben a szeretet. A cukorbetegség a szeretet feldolgozására irányuló képtelenséget jelenti, de nevezhetjük szeretethiánynak is. A szeretet el nem fogadása vagy a szeretet áramoltatásának (adás, ami jelen esetben megmutatást takar és kapás) hiánya. Ha nem kapunk szeretetet, vagy legalábbis azt gondoljuk, megpróbáljuk valahogyan pótolni. Anyagi módon erre a legtriviálisabb példa a nagy habos sütemény vagy a csokoládé. A szeretethiány tulajdonképpen minden problémánk gyökere, és bár azt hisszük, mások nem szeretnek mindkét, valójában mi nem szeretjük magunkat. Nem vagyunk képesek elfogadni olyannak magunkat, amilyenek épp most vagyunk; mindig másnak szeretnénk inkább, vagyis feltételeket szabunk saját magunk szeretetére. Amíg pedig nem tudunk megbarátkozni magunkkal, hiába várjuk, hogy mások „megszeressenek" minket, hiszen még ha így van (ami egyébként máris valószínű), akkor sem fogjuk elhinni nekik. Hiába adják nekünk szeretetüket, törődésüket, ha nem vagyunk hajlandók elfogadni. „Nem fogadhatjuk el, hiszen az nekünk nem jár, mert mi nem vagyunk szeretetreméltóak." Érdekes, ahogy kialakul bennünk az egészséges önszeretet, hirtelen mintha mindenki megszeretne

28


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

minket. Mindez persze a másik irányba is ugyanígy működik: ha nem vagyunk szerethetőek, akkor mi sem fogunk szeretni senkit, hiszen szeretetünk úgyis értéktelen. Fölösleges, hogy másoknak adjunk, hiszen úgysem kapnánk vissza. Személyes példa: Egy idős úr 50-60 évesen kereste fel a kineziológust, azzal a szándékkal, hogy megtalálja cukorbetegségének okát. Első pillantásra érthetetlennek tűnt, miért is alakult ki nála ez a szeretethiányból eredő betegség, de élettörténetének alaposabb tanulmányozása során mégis, számára is nyilvánvalóvá vált. Az oldás előtti beszélgetésből az derült ki, hogy nagyon jó családban nőtt föl, vagyis látszólag semmi oka nem volt arra, hogy úgy érezze, nem kap elég szeretetet. Oldásban azonban fény derült azokra a tényezőkre is, amelyeket ő tudatosan nem gondolt végig, hanem mélyen elrejtett, és ezek közül betegsége szempontjából a legdöntőbb az volt, hogy ugyan meleg családi légkörben nőtt föl és élte életét, de ő soha nem volt ebben a családban különösen fontos. Neki ez már csak természetéből fakadóan sem tűnt föl, hiszen világ életében azt gondolta, fontosabb adni, mint kapni. (Ez nagyon szép és jó, de azon, hogy beteg lett, látszik, hogy jóból is megárt a sok...) Felnőttkorában is mindig mindenkinek segített (munkahelyén és családjában egyaránt). A másokról való gondoskodás okozott neki örömöt, így soha nem vette észre, hogy vele igazából nem törődnek annyit, amennyit legbelül igényelne. Végül a betegsége - a tudatalattijába elnyomott érzései kifejeződése - értette meg vele, hogy igenis ő is fontos akar lenni, és igenis ő is vágyik törődésre, szeretetre. Stresszoldás otthon Aki szeretethiányt érez, mint mondottuk, mindig abból fakad, hogy önmagát nem szereti. Önszeretetlenség. Gondolkodjunk el azon, miért hisszük, hogy nem vagyunk szerethetők, és elsősorban azon, miért nem vagyunk képesek szeretni önmagunkat. A kulcs mindenképpen az önelfogadás, az egészséges önszeretet! Egészen addig, amíg ez nem alakul ki, nem érhetjük el - amit eddig megoldásnak tartottunk, holott nem az -, hogy jobban szeressenek bennünket.

Immunbetegségek Az immunrendszer a belső védelmünk, és ez analógiát mutat belső érzelmi védekező képességünkkel. Ha az immunrendszer nem működik, akkor nem vagyunk képesek megvédeni magunkat érzelmileg. Külső védelemre van szükség: „Majd a mama!" - ez az a mondat, amelyet az immunbetegek általában sokat hallottak kicsi korukban. Nem hagyták, hogy önállóan csinálják a dolgokat, mert akkor esetleg hibáznak, bajt okoznak maguknak vagy másoknak. Őket az orvoshoz vagy oldásra is az édesanyjuk hozza, és ő mondja el, mi a bajuk. Ha mégis beszélni kezdenek, hogy megpróbálják elmondani, hogyan fest a problémájuk a saját szemszögükből nézve, „a mama" rögtön átveszi a szót, beleszól, és újból ő vezeti a beszélgetést. A gyermek (aki már akár felnőtt is lehet) pedig nem tud ellenállni, mert megszokta, hogy szülője, és nem ő határozza meg magát. Az immunhiányos ember tehát nem tudja megvédeni magát, nem tudja képviselni saját érdekeit, és ennek oka minden esetben a valamilyen tekintetben kóros szülő-gyermek kapcsolat. Méghozzá elsősorban abból ered, hogy a gyermeket még felnőtten sem engedik el, gyermekstátusban tartják. Igen aggódó szülőkről van itt szó. De mi miatt is aggódnak ennyire? Ha igazán őszinték vagyunk, meglátjuk, hogy nem a gyermekről van szó, hiszen felnőve ő már boldogulna magától is, és nem lenne nagyobb veszélyben, mint bárki más. A túlféltő szülő viszont saját maga, saját létjogosultsága kerülne veszélybe - saját maga szemében mindenképpen. Úgy érzi, ha gyermeke „kirepül", nem lesz helye, feladata a világban, mivel máshol nem találja meg önmagát (pl. a házasságában, a munkahelyén stb.). Csak mint anya (vagy apa) tud kiteljesedni, szerephez, fontossághoz jutni. Ezért nem engedi el gyermekét. Ha megtenné, akkor ott maradna mondjuk 45 évesen feladat nélkül, nem kellene semmire. Hiába tudjuk mi, mások, külső szemlélőként, hogy ez nem így van, ő mégis így érzi, és inkább magához köti gyermekét, mintsem hogy más feladatot találjon az életben. Személyes példa: A következő történet tipikus példája a gyenge immunrendszer kialakulásának. Főszereplője 23-24 éves lány, aki rengeteg panasszal fordult kineziológushoz: mindenre allergiás volt, mindent elkapott, nagyon gyakran megfázott, és egyik gombás fertőzést kapta el a másik után. Őt is

29


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

aggódó édesanyja hozta el a kezelésre, és ő volt az, aki mindent kézben tartott a lány betegségével kapcsolatban. Történetükhöz (hiszen ez már tulajdonképpen nem csak a lány, hanem édesanyja története is) hozzá tartozik, hogy szülei házassága már jó ideje megromlott, ami még inkább hozzá kötötte a mamáját. Megmaradt annak a kisbabának, aminek szülei tartották. Önállótlanná nevelték, teljes mértékben függött a szüleitől. Sokáig nem is dolgozott, sőt partnerkapcsolata sem volt. Nyilvánvalóan sok gondokkal teli időszakon átesett már, amikor végül oldásra jött. Bár könyvünkben nem kívánunk részletesen kitérni az oldás során elért eredményekre, ebben az esetben mégis érdemesnek tartjuk megemlíteni, hogy a kezeléssorozat után a lány egyik legelső lépésként levizsgázott autóvezetésből, amit korábban el sem tudott képzelni; meg volt győződve arról, hogy neki úgysem sikerül megszerezni a jogosítványt. Ezt a sokak számára semmi különösebb jelentőséggel nem bíró lépést azért szeretnénk kiemelni, mert az autóvezetés minden esetben arra utal, hogy képes vagyok vezetni az életem, tudom magamat irányítani; szó szerint „kezemben" tartom a kontrollt.

BŐRBETEGSÉGEK A bőr fizikailag és lelki szinten is két fő funkciót lát el. Egyrészt kapcsolatot teremt köztünk és a környezetünk között, másrészt elhatárol a külvilágtól. A bőrbetegségek ennélfogva a külvilággal való kapcsolatunkról szólnak. Két típusuk van: az egyik a „megvastagított bőr", mint például a pikkelysömör, és a különböző pörkösödéssel járó bőrbetegségek. Az ilyen jellegű tünet arra utal, hogy minél jobban el akarunk határolódni a minket körülvevő világtól. Elkülönülési vágyunkat azonban valószínűleg nem éljük ki, nem jelenik meg viselkedésünkben, hanem továbbra is benne maradunk abban, amitől legszívesebben elszakadnánk, így aztán nem marad más, minthogy az elfojtott kívánság testi szinten realizálódjon: a bőrünkkel állítunk falat magunk és a külvilág közé. Nem kellemes megoldás, de - mint minden betegség a mi szándékunkat jelzi, mi magunk teremtettük. Ha felismerjük, és megtesszük az ennek megfelelő lépéseket életvitelünkben és érzelmi szinten, egyszóval a helyünkre kerülünk, ahol már szívesen érintkezünk a környezettel, a bőrből épített falra nem lesz többé szükség, és elmúlik a betegség. A másik lehetőség, hogy „lyukas " lesz a bőrünk, mint például ekcéma esetén, amikor kireped a bőr, vagy a különböző tályogos betegségeknél. Ezek a nyílások lehetővé teszik a külvilággal való kapcsolatot, amelyre vágyunk ugyan, de nem merjük, nem tudjuk megvalósítani. A bőrön keletkezett kis nyílások végül szó szerint közvetlen kapcsolatba hoznak minket, ha akarjuk, ha nem. Ez a szintén nem túlságosan jóleső jelzés megpróbálja megértetni velünk, hogy nyitnunk kell a világ felé saját boldogságunk érdekében, hiszen a testi tünet mindig legbenső kívánságunkat jelenti. Személyes példa 1: Egy 30 év körüli bankban dolgozó üzletember pikkelysömörrel jött oldásra. Már a bőrbetegség jelentkezési helyei is sokat elárultak róla, hiszen a sömör a térdén és a könyökén volt látható, ezek pedig mind az érintett személy önbizalmáról árulkodó területek. A beszélgetésekből kiderült, hogy munkahelyén és magánéletében is túlterhelt: üzletemberként gyakran, szinte folyamatosan kényszerül gyors döntéshozatalra, otthon pedig nemrég született gyermekük, és ebben a tekintetben is sorozatos kudarcok érték, olyannyira, hogy a baba születése óta feleségével igencsak megromlott a kapcsolatuk. Problémája tulajdonképpen annyi, hogy többet vállalt, mint amennyit elbírt, mert mindenhol egyszerre helyt akart állni, egy feladatot sem akart visszautasítani. Nem védte meg magát, holott egy ponton túl már nagy szüksége lett volna rá. A tudatalattija végül nem bírta tovább: elkezdte „vastagítani" a bőrét, mondván ha más nem, legalább az megvédje. Pontosabban megmutatta, hogy védekezésre van szüksége, különben a szünet nélküli stressz teljesen felőrli. A betegség itt is lehetőséget adott arra, hogy változtasson, válasszon - jelen esetben az élete nyújtotta kihívások, feladatok közül annyit, amennyit képes megoldani. Személyes példa 2.: Ehhez a témához rendhagyóan hozzáfűzünk még egy történetet, amely azért különösen figyelemre méltó, mert a beteg és a kezelt személy nem egy és ugyanaz volt. Egy édesanyáról és újszülött gyermekéről van szó, akik közül természetesen előbbi látogatta meg a kineziológust, és ő volt az is, aki az oldásokon résztvett, holott a betegség a baba bőrén jelentkezett.

30


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

A diagnózisnak ebben a kezelési módszerben ugyan soha nincs különösebb jelentősége, a szóban forgó kisfiúnál (aki az első oldáskor mindössze három hónapos volt) viszont máig nem is derült ki, milyen bőrbetegségben szenvedett élete első néhány hónapjában. Számos kórház és meglehetősen agresszív gyógyszeres kezelés után sem derült fény a hatalmas piros, később hámló kiütések mibenlétére. Ami a fiatal anyukát méginkább aggasztotta, ez a rémisztő tünet - dacolva minden orvosi beavatkozással - nem is akart elmúlni. Egészen addig, amíg fény nem derült az ismeretlen bőrbetegség okára. És itt jön a történet egyik kulcsa: az ok nem a beteg kisbaba, hanem édesanyja viselkedésében rejlett. Ilyenkor ugyanis - és egészen kb. 7 éves korig - anya és gyermeke még mindig szoros egységként fogható fel, hiába nem élnek már egy testben, mint a terhesség hónapjaiban. Meg kell jegyeznünk, hogy kisgyermekes családoknál az egész családot, tehát anyát, apát, gyermeket, egyként kezelhetünk, amely egységben mindig a leggyengébb részen - ez többnyire a gyermek - jelentkeznek a problémát jelző tünetek. A 10 napos kisfiú bőre azért kezdett kiütések segítségével megvastagodni, mert átvette nagyon fiatal édesanyja túlzott félelmét, túlféltését, mely már-már kóros méreteket öltött. A kicsit születésétől fogva mindentől féltette, és rövid időn belül szabályos üldözési mániája alakult ki; attól tartott, hogy elrabolják, megölik gyermekét. Ennek hátterében az állt, hogy a család rettegett emlékei között volt, ahogy a nagymama Auschwitzban szörnyű körülmények között elveszítette kisbabáját. Az érzés olyan erős volt, hogy a baba tudatalattija is átvette, és védelem gyanánt bőrvastagodást produkált. Amint elmúlt az anya rettegése, elmúltak a kiütések is. Stresszoldás otthon Ha kiütések, bőrpanaszok jelentkeznek, megint kérdeznünk kell magunktól. Ezúttal annak „nézzünk utána", hogy kitől akarunk elzárkózni? Mit nem bírunk elviselni? Melyek azok a hatások az életünkben, amelyekkel nem bírunk el, amelyekkel szemben védtelennek érezzük magunkat?

Pattanások Köztudottan a serdülőkorra jellemző bőrpanasz. Amennyiben később (is) jelentkezik, eltolt serdülőkorról beszélünk, s a pattanásokat kiváltó érzelmek hasonlóak. Melyek ezek? Röviden úgy fogalmazhatnánk, hogy félünk a külvilággal való kapcsolatteremtéstől, amelyre ugyanakkor rettenetesen vágyunk. Mondhatni „forrón" vágyakozunk, ezért ülnek ki arcunkra azok a csúnya, gyulladt pattanások. Belül szinte égünk a vágytól - mind szexuális értelemben, mind a rohamosan közeledő felnőtt élet megismerésére -, megélni azonban még nem merjük ezeket az érzéseket. Tehát tulajdonképpen vágyunk is rá, meg nem is. Ez a kettősség oly módon is megnyilvánul, hogy hol sima a bőrünk, mint a baba popsija, hol pedig teljesen „kivirágzunk". A pattanás tehát egyfelől a legbelül már meglévő vágyainkat mutatja meg (nekünk és környezetünknek) testi szinten, másfelől valóban távol tartjuk magunktól azt, amitől azért még tartunk, vagyis a kapcsolatteremtést. A pattanások azt mondják a közeledőnek: „Ne is gyere közelebb, nem akarok tőled semmit!" Holott épp a vágyakozás és ennek egyidejű elnyomása az, ami stresszt fejleszt bennünk, mely stressz nem grimaszok, hanem pattanások formájában ül ki arcunkra (esetenként más testrészeinkre is).

EMÉSZTÉSI PROBLÉMÁK, FOGPROBLÉMÁK Az emésztés a szájban, a nyál és a rágás, azaz a fogak segítségével kezdődik. A fog azonban eredetileg - mint ahogyan azt az állatoknál láthatjuk is - fegyver; az egyik eszköz az agresszió kifejezésére, és természetesen a táplálék megszerzésére. De nem csupán ételünket harapjuk, hanem képletesen minden mást is a világból, a fogak tehát a dolgok megszerzését is szimbolizálják. A fogbetegségek pedig ebből következően a megszerzéssel,

31


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

agresszióval összefonódó feszültségeinket. A fogfájás így természetes agressziónk meg nem élését jelzi, éppúgy, mint az alvás közbeni fogcsikorgatás. Az előbbinél az elfojtott agresszió fájdalommal jelzi, hogy ha nem is akarunk tudomást venni róla, attól még ott van, az utóbbi pedig álmunkban, azaz a tudatalatti megnyilvánulásának egyik helyszínén tör ránk, vagyis szintén mélyen elnyomott érzelmeket, indulatokat sejtet.

Gyomorbántalmak Ha a természetes agressziónkat lenyeljük, nem éljük ki, akkor magunkban kezdünk el őrlődni. Ha ezt sokáig tesszük, végül önmagunkat, a saját gyomorfalunkat „őröljük". Ez pedig nem más, mint a gyomorfekély, ami tehát azt jelzi, hogy önmagunk ellen fordítjuk haragunkat, agressziónkat. Nem mutatjuk ki ezen érzéseinket, inkább magunkban őrlődünk, magunkat hibáztatjuk, magunkban bosszankodunk. Következésképpen az agresszió nyomai is rajtunk vannak, pontosabban a gyomorfalunkon. Csakúgy, mint a gyomorsavproblémák esetében: a gyomorsav az agresszió megtestesülése. Folyamatosan támad, ezért segítségével képesek vagyunk elégetni, földolgozni a táplálékot, amit magunkhoz veszünk. Ilyenformán az általa megjelenített agresszió nagyon hasznos, sőt létfontosságú. Ha azonban több van belőle a kelleténél, ellenünk fordul. Stresszoldás otthon Ne fojtsuk magunkba indulatainkat, de ez ne jelentse azt, hogy ezentúl mindig kiabálni kezdünk, ha valami nem tetszik. A negatív érzelmeket, így tehát a haragot is meg lehet fogalmazni, el lehet magyarázni a másiknak. A helyzetet átgondolva kell megosztanunk mindenkivel, hogy mi az, amit érzünk. Ez most megint olyan „könnyű azt mondani" típusú kijelentésnek tűnik, mégis ez a végső megoldás. Első lépésként próbáljuk megérteni, hogy haragunk mindig a mi problémánk, nem pedig a másiké, ezért nem helyes dühösen másra zúdítani az összes indulatunkat. Hogy miért a mi gondunk a harag, amit érzünk? Az talán elég magyarázat, ha végiggondoljuk, hogy egy bizonyos, számunkra bosszantó eseményre sem minden jelenlévő reagál haraggal. A hangos zene például ingerültté teszi a fáradt és csendre vágyó szülőt, ellenben szórakoztatja és kikapcsolja a tizenévest. Akkor most kinek van igaza? Lehetséges, hogy valakinek nagyobb mértékben van joga ezt vagy azt érezni? Nem. Mindenkinek magának kell feloldania a haragját. Ebben a konkrét esetben ez nem azt jelenti, hogy a magnót üvöltető fiatal nem halkíthatja le a zenét, de erre úgy is megkérheti a szülő, hogy gyermeke megértse, miért van szüksége a csendre. Nem kiabálni kell vele, az többnyire úgyis hatástalan, viszont mint a leírtak bizonyítják, nem is kell a szülőnek lenyelnie, mit érez. Egyik véglet sem célravezető. A megoldás az érzelem tárgyilagos kikommunikálása és feloldása azáltal, hogy tudjuk: a világ olyan, amilyennek mi gondoljuk, ha tehát megváltozik a felfogásunk, megváltozik a világ is. A haragot (és minden érzelmet) persze tudatosítani kell ahhoz, hogy feloldhassuk. Erre nagyon jó módszer az un. „én-közlés ": aktuális érzelmi állapotunk megfogalmazása. Fontos, hogy tudjuk, a megfogalmazás itt szintén nem a másik szapulását jelenti. Vagyis nem azt fogalmazzuk meg, hogy az illető mennyire szemét volt velünk, mindössze tárgyilagosan közöljük magunkkal és akár a másikkal is, hogy haragszunk, vagy nagyon dühösek vagyunk. Csak magát az érzést, ami kialakult bennünk, kivetítés nélkül. Ha ez sikerül, az már az ő feladata, hogy ne vetítse magára. A tudatosítás következtében az indulat nem marad elfojtva, nem marad tudatalatti szinten, hanem tudatosul, hogy „én most ezt érzem".

BÉLBETEGSÉGEK Régről hozott mély sértődöttségre, pontosabban lelki sérelemre engednek következtetni. Személyes példa: Egy fiatal lánynak a következőképpen alakult ki vastagbélgyulladása: Néhány éves volt, amikor kishúga született, akiről egy-két éves korában kiderült, hogy mozgássérült. Ettől kezdve szülei szinte csak a kistestvérrel foglalkoztak, az egészséges nagyobb háttérbe szorult.

32


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Szerette kistestvérét, csak a betegsége mutatta meg, hogy mennyire mély lelki sérelem érte, amikor annak idején elterelődött róla a figyelem. Főként édesanyja figyelme, aki persze nem nem szerette nagyobbik lányát, hanem egyszerűen örült, hogy ő egészséges, és nem kíván fokozott figyelmet nevelése, gondozása.

Hasmenés, szorulás A két leggyakrabban előforduló emésztési probléma. Gondjainkhoz, nehézségeinkhez való ragaszkodásunk illetve ezek elengedéséhez kapcsolódnak. Feszültségünk egészen pontosan a vastagbélben elhelyezkedő két izommembránra hatnak, amelyek a széklet áramlásáért felelnek. Bizonyos stresszhelyzetekben nem megfelelően működnek: vagy elengednek, és hasmenésünk lesz, vagy lezárnak, aminek szorulás a következménye. A hasmenés azt jelenti, hogy túl akarok lenni valamin anélkül, hogy belemennék, és igazából megélném. Ennek lehet oka az, hogy félek tőle, de az is, hogy úgy gondolom, nincs rá szükségem. Kiengedem magamból úgy, hogy nem is akarom látni. Semmiképpen nem akarok azonosulni vele. Emésztetlenül keresztülmegy rajtam, mint az étel, amely hasmenés formájában távozik szervezetünkből. A hasmenés tehát túlzott elengedés. A szorulás vagy székrekedés a hasmenés fordítottja: hosszasan rágódok mindenen, és nem vagyok képes elengedni fájdalmaimat. „Nem bírom megemészteni." Az emésztés feladata alapvetően az, hogy a magunkba vett étkekből kiválogassuk azokat a dolgokat, amelyekre szervezetünknek szüksége van, ami pedig felesleges vagy nem jó nekünk, azt kiürítsük magunkból. Ez más szinten azt jelenti, hogy analizáljuk, vizsgálgassuk a problémákat. Szoruláskor éppen ez az, amit túlzásba viszünk. Túlzottan ragaszkodunk a negatív dolgokhoz, a káros felesleghez, kidobandó hulladékhoz. A vastagbélben ugyanis többnyire már csak salakanyag található; csak a víz az, amire innen még szükségünk van. A salakanyagot tartogatni pedig nem túl ésszerű dolog. Mint ahogy az sem, hogy egy problémásabb helyzet kellős közepén olyasmiket mondogassunk, hogy „Ezen nem tudom csak úgy túltenni magam." Vagy: „Ezt a fájdalmat nem vagyok képes elengedni." Ettől még senkinek nem lett jobb. Ha másért nem, már ezért is érdemes elgondolkodni a dolgon... Stresszoldás otthon Tünetileg mindkét probléma jól kezelhető táplálkozással. Erre számtalan recept létezik, mindannyiunk feladata azonban, hogy megismerjük saját szervezetünk reakcióit, s így kitapasztaljuk, mi hogyan hat a mi emésztésünkre. Még ha a kellemetlen tünetek enyhítésére praktikus is alkalmazni ezeket a táplálkozási „trükköket", ne feledkezzünk meg a hasmenés és a szorulás érzelmi okairól sem. Vizsgáljuk meg magunkat és a helyzetet, s legfőképpen a kettő kapcsolatát, és válaszoljunk a következő kérdésekre (annak megfelelően, hogy melyik probléma áll fönn): Miért van szükségem a negatív dolgokra? Miért nem vagyok lazább? Miért nem engedem át magamon a dolgokat? Miért ülök túl sokáig a problémáimon? Illetve: Mi az, amin máris túl akarok lenni? Mi az, amitől, amilyen gyorsan csak lehet, meg akarok szabadulni? Példa: Ezúttal nem egy konkrét személyt veszünk például, hanem egy nagyon általános tünetet: a vizsga előtti hasmenést. Talán nem is kell különösebben magyarázni, milyen összefüggés van a vizsga és a hasmenés között, hiszen mindannyian éreztük már, mennyire szeretne az ember túl lenni egy dolgozaton vagy bármilyen más megmérettetésen, már akkor, amikor az még el sem kezdődött. Legszívesebben előretekerné az órát, vagy azon imádkozik, hogy valamilyen csoda folytán maradjon el az egész. Csak hogy ne is kelljen résztvennie benne. Mindeközben pedig egyfolytában WC-re rohangál, ami éppen ezt a feszültséggel teli, siettető érzést jelzi.

33


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Életkortól független krízishelyzetekből eredő problémák Fejfájás, migrén Hol fáj a fejünk? Hiszen az agy nem fáj (nincsenek benne érző idegek), a csont is ritkán. Nem marad más, mint a fejbőr és a vérerek, mint „fájós" részei a fejnek. Ráadásul a fejfájásnak többnyire nincs klinikai oka. Ilyenkor valamilyen érzelmi ok miatt felhalmozódott feszültség kell legyen a fájdalom mögött. Ugyanez vonatkozik a migrénre, melynek tünetei (görcsös fejfájás, hányás, látás- esetenként tudatzavar) szintén akkor törnek rá az emberre, ha újra egy bizonyos stresszhelyzetbe kerül. Személyes példa: Ezúttal egy 10 éves kisfiú, akinek 5-6 éves korában meghalt az édesapja, és ehhez még az is hozzájárult, hogy mivel vízi balesetben vesztette életét, a család hónapokig nem lehetett biztos abban, hogy valóban elhunyt. A dolog tehát hosszú ideig bizonytalanságban tartotta őket, ami még talán rosszabb, mint maga az elvesztése. Azóta, ha édesanyja, vagy nevelőapja elutazik, a kisfiúnak migrénes fejfájása lesz, és nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy elinduláskor és megérkezéskor köszönjenek neki; ha alszik, ébresszék fel inkább, de ne menjenek el anélkül, hogy szólnának neki. A halál, vagyis a szeretett személy elvesztése és az elutazás közötti összefüggés könnyen nyomon követhető. A kisfiúnak nagyon erős érzelmi feszültséget jelent szülei minden egyes távozása, ezért jelentkeznek nála ilyenkor a migrénes tünetek. Bizonyára fél attól, hogy őket is elveszíti, illetve az, hogy ennyire ragaszkodik a köszönéshez, a bizonytalansághoz fűződő negatív érzelmeit mutatja: ha nem szólnának neki, mikor hová mennek, megint ott maradna kapaszkodó nélkül, nem tudván, meddig lesznek távol, meddig lesz egyedül, és egyáltalán, visszajönnek-e, vagy pedig örökre elmennek, mint az édesapja.

Depresszió E manapság már népbetegségnek is titulált tünetegyüttes érzelmi síkon nem szól másról, minthogy képtelennek, kevésnek érezzük magunkat arra, hogy megbirkózzunk életünk problémáival, és azt a „megoldást” választjuk, hogy semmit nem csinálunk, teljes passzivitásba vonulunk, lefekszünk stb. A depresszióban szenvedő ember gyakran valóban nem képes fölkelni az ágyból, tehát fizikailag is teljes mértékben legyengültnek érzi magát, így aztán végképp elvágja magát a lehetőségtől, hogy a helyzet megoldása irányába lépjen. Nem lép ugyanis sehová, mégpedig szó szerint. Nem képes kezében tartani az életét; tudomást sem hajlandó venni róla. Az egyik legelső kérdés persze a depresszióval kapcsolatban, hogy mikortól számít betegségnek? Hiszen nincs olyan ember, akinek minden napja egyformán vidám és kellemes; mindenkinek vannak rossz percei, napjai, mégha nem is mindenki mutatja ki olyan látványosan. A depresszió akkor válik betegséggé, amikor a rosszkedv, a lehangoltság olyan mértéket ölt, hogy az zavarja életünk normális menetét, vagyis nem vagyunk képesek kielégítően helytállni a munkahelyen, vagy ellátni a családunkat, illetve más típusú betegségi tünetek jelentkeznek rajtunk, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a folyamatos negatív érzés lerombolta az immunrendszerünket is. Most azonban senki ne kezdje bemagyarázni magának, hogy esetleges rossz kedve már netán depressziónak számíthat. A diagnózis tudata - mint a kineziológiai oldásokon minden betegségnél általában - a depresszió esetében olykor csak ront a helyzeten, mélyíti a letargiát. A depresszió és bizonyos tekintetirányok összekapcsolódása egy másik érdekes vetülete ennek a problémának: A depressziós ember lefelé néz, mert nem akarja látni a problémát. Ebben a védekezési módszerben az a csapda, hogy ezzel a jótól is elzárja magát, hiszen azt sem veszi észre, ha mosolyognak rá. A depresszióból kigyógyultak gyakran meglepődve újságolják, hogy milyen kedvesen nevetnek rájuk az emberek, holott ez depressziójuk ideje alatt is így volt. Csupán ők voltak mások: nem vettek tudomást mások közeledéséről, nem engedték meg maguknak, hogy a mosolyt elfogadják, most pedig nyitottak: előre, fölfelé néznek, így könnyen észreveszik az emberek pozitív közeledését.

34


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Stresszoldás otthon Éppen az előzőekben említett csapda miatt nehéz önerőnkből kimászni a depresszió állapotából. A kezdő lépésekhez legalábbis minden bizonnyal segítségre van szükségünk. Azzal azonban mindenképpen gyorsíthatjuk a gyógyulás folyamatát, illetve megelőzhetjük, hogy bármikor az életben depreszsziósak legyünk, ha megpróbálunk - minden helyzetben - pozitívan gondolkodni, pozitív fókuszokat találni az életünkben. Könnyű ezt mondani, illetve írni, de az az igazság, hogy ez valóban az egyetlen igazi kiút; nincs más lehetőség, csak az élet szeretete. Annak az életnek, ami éppen nekünk jutott. Ha mindig azon kesergünk, hogy ez sem jó, az sem jó, így sem tudunk örülni és úgy sem, akkor kezelhet minket bárki, nem fogunk kigyógyulni az állandó és egyre erősebb levertség állapotából, vagyis a depresszióból. Ellenben ha elégedettek vagyunk azzal, ami éppen most, éppen itt körülvesz minket, ha felismerjük, hogy mindig éppen ott vagyunk, ahol lennünk kell (különben nem lennénk ott!), akkor nincs többé ok a rossz kedvre, nincs többé magyarázat arra, hogy kicsinek, kevésnek érezzük magunkat. Személyes példa: A most 27 éves fiatal nő, állítása szerint, valószínűleg már depressziósan született. Erre persze csak nemrég jött rá, hiszen néhány hónappal ezelőttig azt sem volt hajlandó belátni, hogy bármilyen problémája volna. Édesanyja 16 évesen egyedül vállalta a kislányt, akit 19 éves apja nem akart, sőt a terhesség hírére azonnal tovább is állt. A még tinédzser anya és lánya, majd későbbi kistestvére a nagyszülőkkel, nagyon rossz körülmények között éltek, és az anya nem fordított különösebb figyelmet lányaira. A legnagyobb ugyan nagyon jól teljesített az iskolában, de mindhiába: ezzel sem vívta ki anyja figyelmét. Mindehhez csúnya kislány volt, és méginkább annak tartotta magát. Ahogy nőtt, egyre természetesebbé vált számára, hogy mindenki előtt meg kell alázkodnia. Hiszen ő csak egy csúnya lány, aki ugyan jól szerepel az órákon, évfolyamelső a középiskolában, sőt a legjobb srácok a barátai - az meg sem fordul a fejében, hogy ezt magának köszönheti. Korán férjhez ment, és férje megaláztatásait is (pl. hogy százszor elmondta, kár, hogy ilyen csúnya) szótlanul tűrte, sőt odaadóan kiszolgálta őt. Mígnem az elvált tőle, és természetesen kisemmizte. A huszonéves nő közben még mindig azt gondolta, ez így van rendjén. Egészen addig, amíg egy reggel három órán keresztül bámulta ugyanazt a pontot a konyhafalon, naponta már három doboz cigarettát szívott, és nem evett, nem érzett sem szagokat, sem ízeket, később pedig evett volna, de semmit nem volt képes megemészteni. Ezekkel a panaszokkal már kénytelen volt orvoshoz fordulni, és rádöbbenni, hogy igen, van problémája.

RÁKOS MEGBETEGEDÉSEK A rosszindulatú daganat valamilyen nagyon mélyen elfojtott érzelemre, indulatra, elsősorban haragra utal, melynek jellemzőire és okára a daganat kialakulásának pontos helyéről következtethetünk. Az elfojtás ebben az esetben olyan nagy mértékű, hogy a rákos beteg egyáltalán nem is gondol a betegségét okozó problémára, illetve tudatosan nem is tekinti problémának, míg más betegségeknél már valószínűleg sejti, hogy gyökerezik a baj. A harag annyira elfojtott, hogy semmilyen módon nem tudatosul az emberben. Nézzük, milyen típusú érzelmek kapcsolódnak egy-egy meghatározott ráktípushoz:

Mellrák A nöiséggel szembeni elfojtott harag, amely valószínűleg visszavezethető egészen a fogantatás és a születés idejére, azaz arra, hogy az illető mennyire tudott megfelelni szülei akkori elvárásainak, és ezt hogyan sikerült, illetve nem sikerült feloldani magában. Személyes példa: 30 éves férjezett, kétgyermekes nő, akinél már másodszor jelentkezett rosszindulatú daganat - és mindig a jobb mellében. A jobb oldal arra utal, hogy az elfojtott női harag valamilyen módon a férfi ellen irányul. A visszatérő daganat ennél a boldog házasságban élő fiatal nőnél édesanyja érzelmeire vezethető vissza, aki sokkal „többre vitte", mint férje, aki egész nap otthon volt, és később el is vált tőle, mert nem bírta elviselni, hogy felesége okosabb nála. Az asszonyban ezáltal kétszeresen is harag fejlődött ki a

35


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

férfi iránt: egyrészt mert először nyűg volt neki, másrészt mert később otthagyta őt a gyerekekkel egyedül. Ezt a férfiakhoz való negatív hozzáállást természetesen továbbadta lányának, akinél ez még tovább erősödött azáltal, hogy későbbi nevelőapja ráadásul molesztálta. Haragjáról azonban maga sem tudott, sőt boldog fiatal nőnek tartotta magát férje és két gyermeke mellett. Csakhogy állandó „jókedvének" is megvolt az oka: amikor kicsi volt, soha nem szabadott sírni az apja jelenlétében. Ez amolyan családi szabály volt náluk, mely által belé ivódott, hogy a szomorúság és minden negatív érzelem nem megengedhető.

MÉHRÁK Tipikus példája a rákot okozó érzelmek nagymértékű elfojtottságának, ugyanis a méhrák az anyasággal kapcsolatos elfojtott haragot jelzi, amely tudatos szinten egyszerűen nem megengedhető. Bármilyen sérelme, rossz érzése is van egy anyának a gyermekvállalással, -szüléssel kapcsolatosan, nem gyűlölheti gyermekét. Sem önmaga, sem a család és a társadalom előtt nem teheti meg, hogy így érezzen. (Annyira, hogy már e mondatok írása közben is érezhető, veszélyes vizeken járunk...) A gyermek iránti szeretet kötelező! Ezért aztán az anya minden haragja elfojtott marad. Amikor anyasággal kapcsolatos haragról beszélünk, nem arról van szó, hogy a szóban forgó nő valami szörnyeteg vagy gyermekgyűlölő, hanem arról, hogy olyan sérelmek érték a szüléssel összefüggésben, amelyekért tudat alatt gyermekét okolja (pl. kénytelen volt a gyermek miatt bennemaradni egy rossz kapcsolatban; vagy elveszítette szabadságát; le kellett mondania dédelgetett terveiről stb.). Ez az anya ugyanolyan örömmel ölelte magához újszülött kisbabáját, mint az, aki nem szenved méhrákban, de a lemondások, a sérelmek, amelyeket nem sikerült elfogadnia mélyen megmaradtak benne, és egy idő után a daganatban öltöttek testet, hogy azt mondják neki: „Itt vagyunk, nem szűntünk meg attól, hogy nem akarsz észrevenni minket!" Amennyiben sikerül megtalálni a harag okát, és tudatosítani azt, hogy valójában nem a gyermek gátolta meg bizonyos dolgokban (válás, utazások, tanulás stb.), feloldható ez a nagyon mély stressz is. Személyes példa: Egy idős asszonyról van szó, akit más betegség miatt nem műtöttek meg. Nála a méhdaganat kialakulásának története a következő volt: Házasságkötésük után a férje nem volt igazán társa; nem fogadta el mint nő, ezért a gyermekvállalás nála tulajdonképpen bizonyítási kényszer volt. Első gyermeke viszont - egy kisfiú - beteges csecsemő volt, és két éves kora körül meghalt. Ezzel már nem csak sikertelen nőnek, hanem sikertelen anyának is érezte magát. Hogy bebizonyítsa, hogy mégis az, még egy gyermeket vállalt, akit föl is nevelt, csakhogy ezzel végleg belekényszerült egy számára örömtelen kapcsolatba. Emiatt tudatalatti harag fejlődött ki benne az anyaság iránt. A felszínen ez nem volt megengedhető, hiszen az anyának szeretnie kell a gyermekét, és az említett hölgy ráadásul még óvónő is volt, tehát „hivatásból" is szerette a gyerekeket.

Tüdőrák A levegő a szabadság szimbóluma, így légzőszervünk rákos megbetegedése elfojtott szabadságvágyat jelent. Bezártuk magunkat valahová, ahol nem kapunk elegendő szabadságot, nem éljük azt az életet, amit szeretnénk. Most persze sokan azt gondolják, ha mindenki, aki nem olyan életet él, amilyet szeretne, tüdőrákot kapna, akkor szinte mindenki ebben a betegségben szenvedne. Erre válaszul egyrészt magukért beszélnek a statisztikák, melyek szerint a tüdőrák az egyik leggyakoribb rákfajta, másrészt azonban figyelembe kell vennünk, hogy mindenki máshogy érzékeny az őt érő hatásokra. Valaki jobban viseli, ha megfosztják szabadságától, valaki kevésbé. És léteznek olyanok is - elég sokan -, akik egy idő után nem bírják tovább és súlyosan megbetegednek. Stresszoldás otthon (a rákkal kapcsolatosan általában) Rendkívül nehéz általános tanácsot adni, mert magunktól ellene tenni a probléma elfojtottságának mértékéből adódóan szintén nagyon nehéz. A rákosok általában azt érzik egyedüli problémájuknak, hogy rákosok. A betegség oka - amikor például oldásban felszínre jön - gyakran heves ellenállásba,

36


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

taszításba ütközik, hiszen a beteg nem is gondolja, hogy az a bizonyos probléma az övé lehet. Tudatos szinten egyszerűen tagadja, ezért nem könnyű magában, segítség nélkül meglelni a daganat okát. Mindenképpen szakértő segítségére van tehát szükség, éspedig minél előbb! Mindettől függetlenül azért nem árt a következőket megtennünk: Próbáljuk meg felszínre hozni indulatainkat, haragjainkat, mert biztos, hogy vannak valahol, csupán eddig nem ismertük föl őket! Kíséreljünk meg azonosulni olyan érzelmekkel is, amelyek a lehető legtávolabb állnak tőlünk - legalábbis eddig úgy gondoltuk. Nagyon nehéz, de az oldásnál is segíteni fog, ha képesekké válunk elfojtott érzelmeink leleplezésére.

Vastagbélrák Mély lelki sérelem nagy mértékű elfojtásából ered. A következő példa tisztán mutatja ezt a folyamatot. Személyes példa: Fiatal, 23 éves fiú, akiben édesanyjával szemben egészen kicsi gyermekkorától kezdve mély sértődöttség élt. Soha nem mehettek úgy a dolgok ugyanis, ahogyan ő akarta. Mindig jó kisfiúnak, jókedvűnek kellett lennie; édesanyja ezt várta el tőle, ő pedig megfelelt neki. Jókedvű, jó magaviseletű gyermek volt - de csak a felszínen. Tudat alatt, elnyomva ott voltak benne a sérelmek, amelyeket ez okozott neki. Később a barátnőjével való kapcsolata tovább fokozta ezeket: ő is - csakúgy, mint a fiú édesanyja domináns volt a kapcsolatban; mindenben ő döntött a fiú helyett.

37


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Mi a stressz? „Az a hormonális eredetű élettani képesség, mely a létért folyó küzdelemben a szervezet folyamatos alkalmazkodását, a külső és a belső ártalmak elleni védekezését biztosítja." Selye János, a stressz-elmélet megalkotója, a stressz felfedezője így határozta meg ezt a mindannyiunk által nap mint nap használt fogalmat. Ma már szinte közhely, de az előbbi definícióból is kiderül, hogy a stresszre nem máshoz, mint az életbenmaradáshoz van szükségünk. Stresszhelyzetben (a stressz szó jelentése: nyomás, feszültség, szorult helyzet, igénybevétel, kényszer), azaz ha valamilyen félelem, feszültség lesz úrrá rajtunk, önkéntelenül cselekszünk, mégpedig úgy, ahogy az aktuálishoz hasonló helyzetben egyszer már sikerült életben maradnunk. Az ilyen fajta cselekvés nem tudatos akció, pusztán csak reflex-szerű reakció. A két cselekvéstípust az agy is más-más helyről irányítja: a tudatos cselekvés az előagyból indul, amely a homlok mögötti részen található. Amikor ez a terület lép működésbe, akkor kreatívan, a helyzetet újragondolva, a jelenben tudatosan felmérve tesszük meg a megfelelő lépést. Félelem esetén, tehát stresszhelyzetben hátsóagyi működésre vált az agyunk. Ennek az a magyarázata, hogy a túlélésért felelős K.I.T. (a később még kifejtésre kerülő Közös Integratív Terület az agyban) megakadályozza a tudatos működést, kizárva ezzel új alternatívák, új választások latolgatását, hiszen az új, amit még nem próbáltunk - a K.I.T. szerint legalábbis - kétesélyes. Vagy beválik, vagy nem. Sarkítva: vagy túléljük az adott szituációt, vagy nem. A K.I.T. tehát éppen ezt a veszélyt zárja ki azzal, hogy már meglévő, jól kipróbált reakciót enged csak beindulni, amivel egyszer már megoldottunk, túléltünk egy analóg szituációt. Ez abban mutatkozik meg, hogy régi, valamikor bevált viselkedésmintát kezdünk követni, anélkül, hogy a jelenlegi helyzetet tudatosan átgondolnánk, és eszerint lépnénk. Például: hiába fogadjuk meg minden egyes alkalommal, hogy ha legközelebb nézeteltérésünk támad otthon, nyugodtan megpróbáljuk elmondani, ami a szívünket nyomja; vagyis megvédjük az érdekeinket, amikor vitára, veszekedésre kerül a sor, egy újabb vita során megint csak nyelünk, nyelünk, és újra alávetjük magunkat a másik akaratának, holott magunkban végig ott zakatolnak az ellenérvek, a sérelmek, amelyeket soha nem fogalmazunk meg. Ilyenkor szinte nem is tudjuk, mit csinálunk. Nem irányítjuk viselkedésünket, mintha nem is mi cselekednénk. Az elfojtott változtatni akarás azonban nem tűnik el, hanem gyűlik, gyűlik, hogy később, jobb híján valamilyen más úton, testi elváltozás vagy súlyos lelki zavar formájában felszínre törjön. Testünk ilyen jelzésekkel ébreszt bennünket tudatára annak, amit nem tettünk/teszünk meg. Az említett példában - a jelenlevő érzelmek milyenségétől és elfojtottságuk mértékétől függően - lehet ez a jelzés egy pajzsmirigy probléma, de akár rákos megbetegedés is. Hogy miért, az a betegségek külön-külön leírásánál világossá válik majd. A két üzemmód (előagyi-hátsóagyi, illetve mint arról a későbbiekben szó lesz: a jobb és a bal agyfélteke által irányított) között agyunk egy nagyon apró, borsónyi területe, az imént említett Közös Integratív Terület (K.I.T.) kapcsol oda-vissza, felelős tehát azért, hogy vészhelyzetben reflexszerű, általa életmentőnek megítélt reakciók lépjenek működésbe. Ez a kis „kapcsoló" a bal halántéki lebeny hátsó részén helyezkedik el, és bár az előzőekből ítélve most úgy tűnhet, mindig éppen akkor foszt meg bennünket a szabad és tudatos gondolkodás lehetőségétől, amikor nagy szükségünk van rá, ez nem így van. A K.I.T.-nek köszönhetjük, hogy vannak szokásaink, jellemzőink, amelyek egyrészről nagyon is megkönnyítik életünket. Gondoljunk csak bele: ha ezeket nem lennénk képesek szükség esetén mindig azonnal, gondolkodás nélkül elővenni, akkor még járni sem lennénk képesek. Hiszen ki gondol bele tudatosan minden egyes lépésnél abba, hogyan kell járni? Senki. (Volt egyszer egy mesefigura, amelyik megpróbálta, de rövid időn belül el is esett, annyira belegabalyodott...) A járás és még számtalan dolog létfontosságú megszokottsága életünknek, és nagy könnyebbség, hogy ezek tudatos odafigyelés nélkül is működnek. Vannak tehát szükséges szokások, de létezik egy sor olyan dolog, amelyekből egyáltalán nem ilyen hasznos rendszert csinálni; ezekben a helyzetekben igenis újra meg újra tudatos döntést kell hozni. Választási lehetőségünk ugyanis mindig van. Hogy mennyire igaz ez még a legkilátástalanabb szituációra is, arról a későbbiekben még bővebben esik szó. „Harcolj mindig, ha a cél nemes, De ne állj ellen, ha nem érdemes." - Selye nyugtatta magát szorult helyzetekben ezzel a két sorral. Ha pedig a stressz atyja ezt mondja... Hogy mi is ennek megfelelően éljünk, az szinte folyamatos önvizsgálatot kíván. Minden egyes élet-

38


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

helyzetben, életünk különböző helyszínein, időpontjaiban tudatosan magunkba kell tekintenünk, hogy elemezzük az adott helyzetet. „Valóban az a legjobb, amit e percben teszek? " Ha nem, akkor abba kell hagynunk, ki kell szállnunk a dologból. Ha ez nem lehetséges, el kell engednünk magunkat. Hagynunk kell, hogy a dolgok menjenek a maguk útján, anélkül, hogy mi különösebben résztvennénk bennük, így nem mástól szabadulhatunk meg, mint a felesleges stressztől. Azért gyülemlik fel az emberekben annyi stresszhormon (és ez alapján méreg, hiszen méreg lehet nem csak a táplálékként vagy levegővel bevitt anyag, hanem a belülről jövő, vagyis a stressz hatására kiváltódó hormon, amelyet nem használunk föl), mert a civilizált társadalom rendje, a szabályok, melyek szerint élünk, megakadályozzák. Ha például mérgesek vagyunk valakire, vagy nem tetszik valami, nem fogjuk azonnal megütni az illetőt (a szélsőséges esetektől eltekintve persze). Vagy tegyük fel, ha a főnökünk nem engedélyezi, nem megyünk el a helyünkről akkor, amikor akarunk, hanem ülve maradunk, és megpróbálunk úgy tenni, mintha nem is hatna ránk a stressz. De a testi reakciók - mint ahogy erre már utaltunk - ugyanúgy működnek, mint az állatvilágban, csak elfojtjuk őket. Hogy ezt megértsük, idézzük fel, mit tesz egy állat, amely veszélyhelyzetet érez. Egy macska például, amely éppen kölykeit szoptatja, nem tud elszaladni, ha egy kutya támadólag közelít hozzá, hiszen félti utódait. Ehelyett inkább úgy reagál, hogy fölpúpozza a hátát, azaz támadó állást vesz föl. Ha viszont nincsenek kölykei, valószínűleg a futást választja, ami lehet, hogy szégyen, de mint tudjuk... Ez a két lehetőség a stresszhelyzetben lehetséges, elsőként Selye által megfogalmazott „üss vagy fuss" reakció mintapéldája. Mindegy, melyiket választja az állat, a kibocsátott stresszhormonokat mindkét reakcióval ugyanúgy felhasználja. Mi, emberek nem így cselekszünk; nem reagálunk ennyire ösztönösen, hanem érzelmeink miatt visszafogjuk magunkat, és szépen gyűjtögetjük a stresszhormonokat. Ha pedig egy stressz hatására felszabaduló hormonmennyiséget természetes úton nem dolgozunk föl, mert nem „ütünk" vagy nem „futunk el", az hozzávetőlegesen egy hét alatt ürül ki magától, spontán. Csakhogy ez lehetetlen, hiszen egy nap alatt több ilyen hatás ér bennünket, így egyre gyűlik ez a hormonmennyiség, és újabb meg újabb stresszek nélkül is több hétbe tellene, hogy kiürüljön a szervezetből. Nem mérgekről van itt szó, csupán nem a helyén lévő, illetve fel nem használt anyagokról, amelyek a stressz leküzdésére termelődnek, de amennyiben nem sikerül megszabadulnunk tőlük, tönkreteszik ellenálló képességünket, s ezáltal rontják fizikai és lelki egészségünket. Ez a hormontermelés tehát a testi válasz a szorult helyzetre, a stresszre, és az ebből következő tartós testi elváltozások szabják meg jövőbeni testi magatartásunkat, amennyiben azonos stressz-szituáció ismétlődnék meg. A stresszhormonok pedig ennek következtében egyre csak halmozódnak. Életünkben persze megszámlálhatatlan egymástól eltérő stresszhelyzettel találkozunk. Ezek között megkülönböztethetünk fizikai és érzelmi stresszeket. Akár fizikai, akár érzelmi stresszhelyzetről van szó, a stressz és a stresszre való reakció mechanizmusa között nincs lényegi különbség, megkülönböztetésük azonban talán segíthet a folyamat pontosabb megértésében. Fizikai stressz például ha belénk rúgnak. Ez a kellemetlen esemény ugyanazt a reakciót váltja ki a testben, mint amikor szóban „rúgnak belénk" vagy aláznak meg. Mindez természetes annak, aki tisztában van a ténnyel, miszerint minden egyes dolognak, történésnek van szimbolikus, illetve lelki, érzelmi vetülete, így a fenékbe rúgásnak is... Annyira, hogy testi szinten ugyanaz a reakció indul be mindkét esetben. Amikor belédrúgnak, két lehetséges reakció indulhat be: vagy vissza akarunk ütni, vagy pedig el akarunk szaladni. Ha lelki értelemben vesszük, vagyis megaláznak, belénk rúgnak, semminek tekintenek minket, akkor is ugyanazok a hormonok szabadulnak föl, és a reakciónk is a visszavágás vagy a menekülés lesz - annyi a különbség, hogy ezúttal nem fizikailag.

39


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Hogyan reagálunk a stresszre? Vannak számunkra nyilvánvalóbb, könnyebben felismerhető stresszhelyzetek, melyekben görcsbe rándul a gyomrunk, tehetetlennek, „leblokkoltnak", üresnek érezzük magunkat, frusztráltak vagyunk, hányingerünk van, esetleg szédülünk. A mindennapjainkat szinte folyamatosan végigkísérő apróbb stresszek (mint a határidők, a munkahelyi viták, a bosszantó emberek, a rosszkedv) azonban nem járnak ennyire látványos reakciókkal. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy nincsenek ugyanolyan hatással egészségi állapotunkra! Nagyon is működik a „sok kicsi sokra megy" elv, vagyis a huzamos ideig tartó, mégha nem is olyan feltűnően komoly negatív hangulat szép lassan felemészti energiánkat, és előbb vagy utóbb betegség lesz a vége. Mint ahogy nincs két teljesen egyforma ember, nem létezik két megegyező stresszreakció sem. Egyik logikus következménye a másiknak: mivel minden ember más, minden ember másképp reagál ugyanarra a helyzetre. A stressz mértéke tehát valójában nem a helyzettől függ, hanem attól, hogy mi hogyan éljük meg. Más valaki egészen biztosan máshogy reagált volna ugyanarra.

Miért és mikor válik valóban károssá a stressz? Ha a felgyülemlett stresszhormonok elérnek egy bizonyos mennyiséget, a szervezet egyensúlya kibillen, hiszen kénytelen minden figyelmével e hormonok legyűrésére koncentrálni. A vér ilyenkor a karhoz, a lábhoz és a hasi szervekbe áramlik, és egyre kevésbé jut el a test vázizmaihoz, minek következtében romlik a koordináció, és nő a balesetek valószínűsége. Az agyműködés is gyengébb a megszokottnál, ez az a bizonyos üresség, tompaság, gondolkodásra képtelenség, amelyet mindannyian ismerünk. Ha ilyenkor nem jutnak eszünkbe a dolgok, az nem azt jelenti, hogy elfelejtettük őket, hanem mivel az agy elülső lebenyei nem kapnak vért, egyszerűen képtelenek vagyunk felidézni azt, amit szeretnénk. A stresszhelyzet elmúltával egy pillanat alatt eszünkbe jut minden, éppen csak akkor nem, amikor legnagyobb szükségünk lett volna rá. Egészségünkre akkor válik károssá a stressz, ha a szervezet már képtelen megszabadulni a felgyülemlett kémiai anyagoktól. Betegségek akkor alakulnak ki, ha a stresszhelyzeteket hosszú ideig feloldatlanul hagyjuk.

40


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Problémamegoldás, stresszoldás - általános érvényű tanácsok és stresszoldási módszerek Jónéhány automatikus, mondhatni velünk született módszerünk van a stresszoldásra, amelyek gyakorlásakor talán nem is tudjuk, mennyire jót teszünk magunknak. Az első és legtermészetesebb „stresszoldó technika" a légzés. Persze születésünktől halálunkig megállás nélkül lélegzünk. Amikor azonban stresszhelyzetbe kerülünk, felszínessé, kapkodóvá válik a légzésünk, ez oxigénhiányt okoz az agyban, s így fizikai stresszel tetőződik a már meglévő lelki trauma, így a tudatos gondolkodás kétszeresen blokk alá kerül. Ha nem jut eszünkbe a helyzet megoldása, ha tanácstalanok vagyunk, akkor segíthetünk magunkon azzal, hogy mély lélegzetet veszünk, amellyel voltaképpen a megoldás lehetőségét adjuk meg magunknak. A mély lélegzettel oxigént juttatunk az agyhoz, ezzel a fizikai stressz megszűnik, és könynyebbé válik az út a pszichés trauma leküzdéséhez. Akár a legjobb mindennapi stresszoldónak is nevezhetjük a vizet, a vízivást, és a vízzel való mindenfajta érintkezést. Ha ivásról van szó, a tiszta forrás-, illetve ásványvizet értjük „víz" alatt, mert ez az, amely nem tartalmaz semmiféle „információt", negatív befolyást számunkra. Évek óta több oldalról, orvosok, természetgyógyászok, szépségszakértők szájából halljuk, hogy mennyire fontos szervezetünknek a napi két (a nyári melegben legalább három) liter folyadék. Azt is egyre több helyen hozzáteszik, hogy lehetőleg víz legyen az, amit folyadékként beviszünk, hiszen a népszerű üdítőitalok, a kávé vagy a tea nagyobb mértékben terheli meg a szervezetet, mint amennyire föltölti. Hadd tegyük most hozzá, hogy a méregtelenítés szempontjából milyen sorrend ajánlott az innivaló kiválasztásánál: mint említettük, a legjobb a tiszta forrás-, illetve a szénsavmentes ásványvíz. Ha ez nincs a közelünkben, vagy nem kedveljük a „buborékmentes" változatot, akkor fogyasszunk szénsavas ásványvizet, és csak harmadik helyen említenénk a csapvizet, ami ugyan nem üdítő, nem kávé és nem tea, de sajnos egyre több negatív információt tárol, és ezáltal akár egészségügyi problémákat is okozhat, illetve felerősítheti a már meglévőket. Különösen jó kiegészítője a vízivás minden fajta terápiának (így a kineziológiai oldásnak is), kúrának, és természetesen a mozgásnak, sportnak is, hiszen az ezek által feloldott méreganyagokat amelyek fizikai és lelki szinten is jelen vannak - azon nyomban „kitakaríthatjuk" vele. Sokszor pedig, ha nem tudjuk, mi bajunk van, de „valami nem stimmel", elég ha megiszunk egy-két pohárral, és mintha elvágták volna, mindjárt jobban érezzük magunkat. Gondoljanak erre, ha legközelebb ilyen helyzetbe kerülnek! Ennek érdekében jó ötlet, ha mindig (nem csak hőségben, hanem a téli hidegben is) magunknál hordunk egy kis vízzel teli üveget. A stressz tüneteinek egy jól bevált levezetője továbbá a sport. Mindig is az volt, mára azonban sok helyen tudatosan is alkalmazzák. Vannak munkahelyek, ahol a nagy szellemi igénybevételt kompenzálandó szinte már előírják az alkalmazottaknak a sportolást, de legalábbis úszó-és teniszbérletet adnak nekik. E - ráadásul szórakoztató - módszer segítségével a munkahelyi stresszel küzdő üzletemberek „kidolgozzák" a mérget a szervezetből, hiszen az intenzív mozgással serkentik a keringést, ezzel gyorsítják a kiválasztódást, a felesleges anyagok kiürülését. Aki rendszeresen mozog, abból tehát hamarabb kiürül a felgyülemlett méreganyag, ami rendben is van, és mindenkinek szüksége lenne rá, azt azonban tudnunk kell, hogy ez a salaktalanítás nem az okok megszüntetője. Az ok, bármi is legyen az, megmarad, így a betegség - bár késleltetetten -, de jelentkezni fog. Már ez is valami, de semmiképp nem minden, amit tehetünk. Ebben a könyvben éppen arra szeretnénk biztatni mindenkit, hogy higgye el, a káros stresszhormonoktól teljes mértékben meg lehet szabadulni! A sporton belül külön figyelmet érdemelnek itt az un. agresszív sportok, melyek gyakorlása közben sok-sok elfojtott agresszivitást kiélhetünk. Ha bokszolunk, karatézunk (mind divatos sportok!), akkor ugyanis megéljük agresszivitásunkat - mégpedig természetesen. Ezek után tehát ne lepődjünk meg, ha rendszeresen sportoló ismerőseink higgadtabbnak tűnnek, inkább törekedjük mi is a rendszeres testedzésre - mostmár nem csak testünk, hanem lelki egészségünk érdekében is. Az említett három, elsősorban fizikai szinten működő stresszoldó módszer után haladjunk befelé, saját bensőnk irányába, vagyis közelítsünk a mélyebb, finomabb ok felé. Itt még nem a szakértelmet igénylő stresszoldásról van szó, csupán a problémák tudatosításáról, megfogalmazásáról, arról, hogy

41


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

valljuk be magunknak, mi is a bajunk, mi is az, amit érzünk. Nem mindig könnyű, de enélkül nem várhatunk teljes mértékű gyógyulást. Sajnos nagyon gyakran élünk a „struccpolitika" rövidtávú önvédelmi technikájával, azaz nem veszünk tudomást a nehézségekről, úgy teszünk - magunk előtt is -, mintha nem is mi lennénk azok, akik szenvednek tőlük. Nagyon okosak vagyunk, amikor más gondjairól van szó, sajátjaink elől viszont megpróbálunk elbújni. Pontosabban mélyre elássuk őket magunkban, hogy ne is tudjunk velük foglalkozni, mert sejtjük, hogy a megoldás érdekében változ(tat)nunk kellene, és ahhoz nincs kedvünk. Ragaszkodunk szokásainkhoz - sokszor még ahhoz is, ami semmi élvezetet nem okoz. Megszoktuk, és kész. A betegségek gyökerénél pedig többnyire éppen ilyen szokások állnak. Ne takarjuk hát el a szemünket, hanem tudatosítsuk, mi az, ami történik bennünk. Határozzuk meg, milyen érzelmi, tudati állapotban vagyunk. Tudatosítsuk, hogy életünknek mely helyzetei okoznak bennünk feszültséget. Ennek érdekében nincs más teendőnk, mint folytatni a következő szavakat: „Én azt érzem, hogy...", persze őszintén, különben csak az időnket vesztegetjük, és a végén még ez okoz majd stresszt nekünk... Semmilyen (!) érzést ne tagadjunk meg, mert minden érzés, ami keletkezik bennünk, mind-mind csak emberi lehet, akármilyen ocsmánynak, illetlennek, erkölcstelennek, etikátlannak tűnik. Kizárólag emberi érzéseink lehetnek, és azokkal nyugodtan szembe lehet nézni, nyugodtan el lehet, és el is kell őket fogadni. Ez nem azt jelenti, hogy mostantól fogva gyűlölködő emberré válunk, mert momentán ez az az érzés, amelyet nyakon csíptünk, hanem ha egyszer ez keletkezik bennünk, jobb, ha tudatosul, jobb, ha kimondjuk, mintha elhessegetjük. Akkor ugyanis nem tudjuk megoldani, feloldani. Gondoljuk csak meg: egyetlen olyan kórokozónak sem találták még meg az ellenszerét, amelyet előbb nem ismertek volna meg pontosan. Mindent lehet érezni. Velünk született jogunk van hozzá. A tudatosítást, az önvizsgálatot alátámaszthatjuk különböző módszerekkel, ezekre több iskola ad számos példát. A kineziológia által alkalmazott fogás, a homlok-tarkó tartás (amely ősi keleti tudományokra épül) nagyon hatékonyan segíti az érzelmi stresszoldást illetve a problémák okának tudatos felismerését. Ez a fogás az un. neuro-vaszkuláris reflexpontok stimulálása, érintése, abból a célból, hogy az érintett agyterületek a jobb vérellátás folytán több oxigénhez jussanak, s így intenzívebben működhessenek. Ha ki szeretnénk próbálni, nincs más teendőnk, egyszerűen csak tegyük egyik tenyerünket finoman a homlokunkra, a másikat pedig a tarkóra és így gondoljuk végig többször a problémát. Persze ez az érintés sem ismeretlen senki előtt, hiszen a gondterheltségünkben, fájdalmunkban mindannyian fogtuk már így a homlokunkat, és segítettünk magunkat ily módon önkéntelenül a megoldás felé. Akkor még nem is tudtuk, hogy olykor pusztán e pontok érintésével oldottuk fel magunkban a feszültséget. Ezentúl alkalmazzuk tudatosan, minden stressz-szituációban (sírás esetén is például), egészen addig, amíg az aktuális stressz nem enyhül vagy el nem múlik teljesen. Ez azt az állapotot jelenti, amikor ugyan nagyon jól tudjuk, mi történik, de nem fűződik hozzá negatív érzelmünk. Ismerjük az esemény tényét, és bár eleinte még fölháborított vagy elkeserített minket, most „hidegen hagy", nem kavar fel bennünket. Mit is tehetünk az ilyen helyzetekben? A kulcs a mentális felkészültség. A negatív érzelmi töltés okát ugyanis csak mentálisan szüntethetjük meg. Ha egy helyzet kellemetlen, kínos számunkra, három ésszerű lehetőségünk van: − megváltoztatjuk, − kilépünk, − átengedjük magunkat neki, vagyis mi változtatunk a viszonyulásunkon. Ha nem e három közül választunk, hanem a negyedik, azaz a szembenállás mellett döntünk, abból felesleges feszültség keletkezik, és akkor... Dehát erről szól ez az egész könyv: a felesleges feszültségnek, azaz a felesleges stressznek előbbutóbb betegség lesz a következménye.

42


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Mi a kineziológia? Ezen a ponton már igencsak aktuálissá vált e fogalom tisztázása. A kineziológia a lelki problémákat és testi betegségeket pszichés hátterükön keresztül közelíti meg, feltárva a múltbéli traumákat, téves viselkedésmintákat, és kioldva a tudattalanunkból. Segít személyiségünk fejlesztésében, a valós énünk felfedezésében, öntudatra ébredésünkben. Ennek érdekében a kineziológus a kineziológiai módszerek mellett természetgyógyászati, mentálhigiéniés, és a legmodernebb pszichológiai módszereket alkalmazza kliense kezelésében. A kineziológiai izomtesztelés, és mint bio-feedback, lehetővé teszi, hogy tudatos emlékezés nélkül is fényt derítsünk azokra a múltbéli eseményekre, traumákra, amelyek egymásra épülve jelenbeli problémánkat, betegségünket létrehozzák. A kineziológia továbbá célzottan a stresszoldásra alkalmazott módszer. A sport is stresszoldó, mégsem mondjuk rá, hogy stresszoldási technika. A kineziológia kifejezetten stresszoldással foglalkozik, és a neuro-endokrin rendszeren keresztül anyagi szinten is befolyásolni tudja a kezelt állapotát, vagyis nem csak pszichés problémák, hanem fizikai betegségek orvoslásához is hozzájárul. A kineziológiai stresszoldás mindenki számára elérhető és semmiféle szervezettséget nem akar, tehát nem kell belépnie az embernek semmilyen szervezetbe, ha kineziológus segítségét szeretné igénybe venni. Az oldás maga is személyre szabott, a szabad választást hirdeti mindenki számára. Azt, hogy mi magunk döntünk, és nem kell senki és semmi után mennünk. Sem filozófiai, sem ideológiai, sem vallási kötöttséget nem jelent. És ami még nagyon fontos: jól megfér mindenféle hagyományos orvosi kezeléssel vagy más jellegű természetgyógyászati módszerrel. Egy stresszel kevesebb a gyógyulni vágyónak... A kineziológia ágai közül az „Egy Agy" (One Brain) módszer az, amely kifejezetten érzelmi stresszoldással foglalkozik, a problémák, betegségek érzelmi okait kutatja föl az izomtesztelés módszerével. Megtalálja azt az életkort és a hozzá tartozó eseményt, amelyben először találtuk szembe magunkat a jelenlegihez hasonlatos stresszhelyzettel, s így, párhuzamot vonva a két szituáció között, valamint felkutatva még néhány szemléletes, hasonló állomását életünknek, megértjük, miért éljük meg az aktuális problémát úgy, ahogy megéljük. Mivel könyvünk nem a kineziológia mint szakma leírásával foglalkozik, ezért eltekintünk mind az izomtesztelés, mind a többi, kineziológusok által alkalmazott módszer részletes magyarázatától. Kizárólag csak azokat a technikákat fejtjük ki bővebben, amelyek szakértő segítsége, felügyelete nélkül beépíthetőek mindennapi életünkbe. Egy olyan életbe, amelyben így remélhetőleg könnyedebben (el)bánunk a stresszel. A kineziológiai stresszoldás eredménye tehát a stresszt okozó múltbeli körülmények tudatosítása, felszínre hozása, valamint ezek negatív érzelmi töltéstől való megszabadítása. Olyan ez, mint egy lánc, amelynek csak az egyik vége van a kezünkben (a betegségünk vagy más problémánk), és nem tudjuk kihúzni onnan, ahová beakadt, mert még nem látjuk a másik végét (a betegség vagy probléma okát). Ha csak ennél a végénél fogva próbáljuk kihúzni, valószínűleg elszakad, „beleszakad", vagyis az okot nem sikerül megszüntetni. Ha azonban megfogjuk a lánc másik végét, sőt netán még néhány közbeeső láncszemet is (más, hasonló stresszhelyzetek az életünkben), könnyedén eltávolíthatjuk az egész láncsort. Igen, azokat a szemeket is, amelyeket nem is érintettünk, hiszen a láncszemek össze vannak fűzve, csakúgy, mint ahogy azok a stresszhelyzetek is összefüggnek, amelyek a mostani problémánkhoz vezettek. Ha az ok megvan, megoldódik, csak akkor mondhatjuk, hogy teljes mértékben el tudunk bánni a problémával, nem pedig mindössze a tüneteket szüntetjük meg, nyomjuk el. A tünet maga csak a veszély jelzője, ezért önbecsapás lenne, ha csak ezt a jelzést szüntetnék meg, takarnánk el. Sajnos ritkán keressük a fájdalom vagy rossz érzés igazi okát. Bekapunk gyorsan egy fájdalomcsillapítót, és már el is felejtjük, hogy valami nem stimmel, hogy az a fájdalom valamit jelezni akart nekünk. Sokszor még akkor sem jut eszünkbe, hogy nem „csak úgy" magától fáj az a testrész, amikor a kellemetlen érzés szinte már az elviselhetetlenségig fokozódott. Inkább növeljük a gyógyszeradagunkat, mintsem utánaerednénk a valódi oknak. Pedig amíg nem lelünk rá, és nem oldjuk fel, cipelhetjük magunkkal ugyanazt a terhet, amely alatt bizonyos helyzetekben újra meg újra összeroskadunk. És ha az aktuális helyzetet át is vészeljük valahogy, az csak felületi kezelésnek tekinthető, hi-

43


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

szen a következő alkalommal ugyanúgy stresszként ér majd minket. A kineziológiai oldás pedig éppen ezt akadályozza meg. Feltéve, ha megértjük, hogy mindig...

...van választás Amikor a stresszhelyzetet (mentális szinten) föl akarjuk oldani, azt tűzzük ki célul, hogy képesek legyünk új választásokat hozni, hogy meglássuk a különböző alternatívákat, amelyek ott vannak előttünk, és ott is voltak mindig, csupán nem éltünk velük. A stresszoldás egyik fontos lépcsőfoka tehát, hogy felismerjük: minden helyzetben van választás. Milyen sokszor mondjuk, hogy „nem tehetjük meg ezt", „nem választhatjuk azt", mert tegyük föl például: tekintettel kell lennünk főnökünkre vagy valaki másra, a helyzetünkre, az érdekeinkre, vagy mindenféle kifinomult emberi érzések alapján figyelmesnek kell lennünk gyerekeinkkel, anyánkkal, apánkkal szemben, ezért nem választjuk azt, amit szeretnénk. Ilyenkor gyakran kiengedjük a kezünkből saját életünk irányítását, és azt választjuk, hogy nem választunk. Gondoljunk csak bele: nem választás ez is? Bizony a nem választás is az. Ha nem választunk, akkor is választunk, hiszen akkor is döntést hozunk - a „nem" javára, az „igen" ellenében. Ha ez így van, nem jobb akkor már inkább nekünk döntést hoznunk a dolgainkra nézve, mintsem hagyni, hogy mások döntsenek felettünk? Miért nem merünk választani, miért hisszük és mondjuk azt sokszor, éppen a legrosszabb pillanatokban, hogy nincs választási lehetőségünk? Mert az évek során belénk rögződött hitrendszerek, szokások, elvárások megbénítanak minket; nem hagyják, hogy szabadon, tudatosan döntsünk. Ez pedig komoly feszültséget okozhat bennünk, hiszen valahol érezzük (valószínűleg csak tudat alatt, mélyen elfojtva), mit szeretnénk, ugyanakkor „nem tehetjük meg", ugyanis akkor átlépnénk valamelyik hitrendszerünk határait. Konkrétabban fogalmazva: döntésünkkel esetleg megsértenénk valakit, néhányan elfordulnának tőlünk, már nem szeretnének minket annyira. Hitrendszer alatt persze nem (csak és elsősorban) intézményes közösségeket és azok szabályait értjük, hanem például olyan egyszerű, de annál mélyebben rögzült véleményeket, mint az, hogy „Örök vesztes vagyok.", „Nem vagyok elég tehetséges." stb. Ezek a programok, amelyek születésünktől fogva (és generációkon keresztül haladva) egyre nagyobb számban íródnak belénk, mondják nekünk azt, hogy nincs választás. Amikor ezekre a belénk ivódott szabályrendszerekre hagyatkozunk, és azért teszünk vagy nem teszünk meg valamit, mert mi és a környezetünk úgy szokta meg (amolyan „így szokás", „így illik" vagy „ezt nem illik" alapon), nem cselekszünk tudatosan. Nem „itt és most", az aktuális helyzethez mérten kezeljük a körülményeket, hanem a már említett K.I.T. segítségével korábbi (generációsan vagy saját életünkben) beidegződött sémákat veszünk elő, amelyek azonban nem biztos, hogy a jelen szituációban a legmegfelelőbbek, sőt gyakran csak tovább mélyítik a problémát. Ha például olyanok a családi körülmények és a neveltetésünk, nem választhatjuk azt, pontosabban, azt hisszük, hogy nem választhatjuk, hogy elválunk a férjünktől, hanem azt választjuk, hogy vele maradunk és szenvedünk a rossz házasságtól. Ennek számtalan oka lehet: esetleg már anyánk is ezt tette, vagy a környezetünk várja el tőlünk, vagy az önálló élet félelemmel tölt el minket. Hogy ne is érezhessük más választási lehetőség létezését, a K.I.T. valószínűleg valami olyasmi elvünket vetíti szemünk elé, hogy „elválni szégyenletes" vagy „elvált asszonyként nem leszek képes boldogulni" stb., Holott ha jobban átgondolnánk - mégpedig ügyelve arra, hogy elszakadva hitrendszereinktől - tudatosan gondolkodjunk, nem is értenénk, mitől félünk. Hiszen mi történne, ha egyedül élnénk? Vagy miért jobb benne maradni egy nem működő, gyűlölködő viszonyban, mint elválni? Rázzuk föl egy kicsit magunkat, próbáljuk más, nem szokásos szemszögből nézni a dolgokat! Nézzünk még egy példát, melyben talán még általánosabb és erősebb a hitrendszerből fakadó gátoltság: hogy anyaként gyűlöletet érezzünk gyermekünk iránt, teljességgel elképzelhetetlen és tilos, így amennyiben mégis ilyen érzéseink vannak, elrejtjük, amilyen mélyre csak tudjuk, és nemhogy másnak, de magunknak sem valljuk be, hogy igenis nem vagyunk képesek teljes szívünkből szeretni gyermekünket Aki e példa hallatán szörnyülködni kezd, hogy hiszen egy anya, még elfojtva is, hogyan utálhatná saját gyermekét, gondoljon csak bele, mit érezhet egy nő, akinek a gyermek születésével megromlik a kapcsolata párjával, elveszti az állását, vagy a gyermek olyan körülmények közé kényszeríti, amelyekben szenved? Bizony haragudhat, és sok esetben haragszik is, még akkor is, ha ésszel ő is tudja, hogy minderről nem a kicsi tehet. Ezt a (közfelfogás, azaz egy bizonyos hitrendszer szerint) nem megengedett haragot azonban elnyomja magában, s ebből az elfojtott érzelmi stresszből, amennyiben nem sikerül a felszínre hoznia és feloldania azt, később akár komolyabb egészségügyi problémái, betegsé-

44


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

gei is származhatnak (ilyen például a méhrák). Érzéseink, helyzetünk tudatosítása után tehát a választás, a (sokszor radikális) változtatás az, ami elengedhetetlenül szükséges stresszeink feloldásához, a gyógyuláshoz, hiszen jelen helyzetünk valamilyen szempontból nem felel meg számunkra, feszültséget okoz nekünk, ezért nem érezzük magunkat jól, ezért betegedünk meg. Ezt a lépést magunknak kell megtennünk, mást nem kérhetünk meg rá, azaz, mégha segítséggel is, de meggyógyulni is magunktól fogunk. Kezelhet minket bárki, bármilyen nagyszerű technikával, nem járhat sikerrel, ha mi magunk elzárkózunk a változtatástól, vagyis a választástól, ami - mint az mostanára talán világossá vált - mindig, a legnehezebb élethelyzetben is lehetséges.

45


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

A két agyfélteke A kineziológia Egy Agy (One Brain) rendszerének elnevezése a jobb és bal agyfélteke összehangolt, egyensúlyba hozott működésére utal, és kineziológiai oldásai ennek elérésére irányulnak. A bal agyfélteke az elemző, logikus, analitikusan részletező agyfélteke, amely ítélkezik, működése félelmeken alapul, időorientált, ellenőriz, felel hitrendszereinkért. Hozzá kapcsolódik férfi jellegünk, objektivitásunk, érveléseink, realisztikus énünk, kimondott és leírt szavaink, valamint kivitelező készségünk, és a külvilággal, a munkahelyünkkel való kapcsolatunk. A jobb agyfélteke ezzel szemben mindenben az egészet látja, nem a részleteket, a teret érzékeli, de az időt nem, így aztán nem is fél, nem is ítélkezik. Ez a női agyfélteke képekkel, színekkel, jelképekkel dolgozik, korlátlan érzékelésre képes, intuitív, muzikális, művészi hajlamú, emocionális. Mégha első pillantásra talán szimpatikusabb is egyik vagy másik oldal, sem a bal, sem a jobb agyfélteke nem fontosabb vagy hasznosabb. A kettő összhangja az, ami szükséges ahhoz, hogy az élet minden területén a maximumot hozhassuk ki magunkból. Hiszen mit érünk a legzseniálisabb ötlettel (jobb agyfélteke), ha nem vagyunk képesek megvalósítani (bal agyfélteke)? Annyit, mint egy ház tervrajza kivitelezők nélkül... Érzelmi stresszoldás során gyakran meglepődik a kliens, hogy a kineziológus pusztán a betegség vagy a fájdalom helye alapján képes „a lelkébe látni", azaz minden előzetes beszélgetés nélkül rátapint például édesanyjával vagy édesapjával való konfliktusára. Ennek részben az a titka, hogy egész testünk tükrözi a két agyfélteke jellemzőit, csakhogy éppen fordítva: az agyféltekék keresztezett kapcsolatban vannak testfeleinkkel, ennél fogva bal oldalunk a jobb agyféltekének, jobb oldalunk pedig a balnak felel meg. Következésképpen, ha problémánk a bal oldalon jelentkezik (erősebben), akkor anyai stresszek dominálnak, ha a jobb oldalon, akkor apaiak, tágabb értelemben pedig a női, illetve a férfi aspektushoz kapcsolódó feszültségek. Ideális az lenne, ha a két oldal egyensúlyban, egészként működne, csakhogy a túlélésért felelős K.I.T., amint stresszhelyzetet vél észlelni, azonnal közbelép. Azonnal képes agyunk akár több mint 75%-át is „üzemen kívül helyezni". Mint már említettük, előagyi működésből, hátsóagyi reakcióra vált, de ezzel együtt blokkolja a jobb agyféltekét is, aminek következtében megjelenik félelemérzetünk és hitrendszereink, és megint ugyanúgy reagálunk (csak reagálunk, nem tudatosan döntünk!), mint hasonló helyzetben már annyiszor. Veszélyhelyzetben tehát nem működik a tudatosságot irányító előagy és az új megoldásokat létrehozni képes jobb agyfélteke.

46


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Utószó, avagy mikor forduljunk kineziológushoz? Könyvünk gondolatokat ébreszteni íródott, az eddig leírtak erre szolgálnak. Hogy ne nézzünk át közömbösen testünk jelzésein. Azonban minden problémánál - minél mélyebben rejtőzőről van szó, annál hamarabb - eljön egy pont, amikor nem boldogulunk egyedül, nem vagyunk képesek önerőből megbirkózni életünk stresszhelyzeteivel. Ilyenkor szükségünk van valakire vagy valamire, aki vagy ami kibillent minket a tehetetlenség állapotából, és megmutatja, hogyan tudjuk mi magunk megoldani a megoldandót. Mert végül úgyis magunknak kell kezünkbe venni saját problémánkat. Egyik lehetséges segítő a kineziológia, illetve a kineziológus, akinek módszereiről már van fogalma az olvasónak, azonban arról, hogy mikor érdemes valóban fölkeresni, még nem esett szó. Lássuk tehát, mikor számíthatunk előrelépésre kineziológus segítséggel: − Ha lelki diszharmóniát tapasztalunk; kibillentünk egyensúlyunkból, de nem igazán tudjuk, mi okozza ezt. − Ha már tudjuk a diagnózist, de érezzük, hogy a konzervatív kezelésnél többre van szükségünk. − Ha már orvosilag rendezett a problémánk, de véglegesen, és szinte minden szinten meg akarjuk oldani. − És mindenek fölött, ha tudatosabb, felelősebb életet akarunk élni, saját kezünkbe véve annak irányítását, keresve folyamatosan ösztönös, egyedi lényünket, mely ott van elrejtve a generációs minták, életünk negatív tapasztalatai, fájdalmai alatt. − Ha választ keresünk a legizgalmasabb és egyben legnehezebb kérdésre, melyet az igényes, önmagát kereső ember föltesz magának: Ki vagyok én valójában? Szívből kívánjuk, hogy Önöknek is sikerüljön megtalálni! A szerzők

Felhasznált irodalom

Thorwald Dethlefsen-Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez. Magyar Könyvklub, Budapest, 2000 Ann Holdway: A kineziológia alapjai. Édesvíz Kiadó, Budapest, 2000 Carol Ann Hontz: Végtelen lehetőség. Carol Ann Hontz Kft., Budapest, 1997 Raffai Jenő: Megfogantam, tehát vagyok. Útmutató Kiadó, Budapest, 1999 Selye János: Életünk és a stressz. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965

47


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Tartalomjegyzék Ajánlás..................................................................................................................................................... 4 Bevezetés................................................................................................................................................ 5 Stresszhelyzet-lehetőségek időrendben és a hozzájuk kapcsolódó ....................................................... 6 fizikai betegségek, illetve pszichés zavarok. ........................................................................................... 6 Fogantatás............................................................................................................................................... 6 Magzati kor .............................................................................................................................................. 6 Születés................................................................................................................................................... 8 Szoptatás................................................................................................................................................. 9 Kapcsolódó problémák....................................................................................................................... 11 Allergiák .......................................................................................................................................... 11 Csecsemőkor......................................................................................................................................... 11 Kapcsolódó problémák....................................................................................................................... 12 Táplálkozási zavarok ...................................................................................................................... 12 Stresszoldás otthon............................................................................................................................ 12 Kisgyermekkor....................................................................................................................................... 12 Kapcsolódó problémák....................................................................................................................... 13 Körömrágás .................................................................................................................................... 13 Iskoláskor .............................................................................................................................................. 13 Kapcsolódó problémák....................................................................................................................... 13 Bepisilés.......................................................................................................................................... 13 Stresszoldás otthon ........................................................................................................................ 14 Hallási problémák ........................................................................................................................... 14 Középfülgyulladás, fültömirigygyulladás ......................................................................................... 14 Süketség ......................................................................................................................................... 15 Stresszoldás otthon............................................................................................................................ 15 Megfázás, nátha ............................................................................................................................. 15 Stresszoldás otthon............................................................................................................................ 16 Késés, halogatás ............................................................................................................................ 16 Serdülőkor, a nemi szerepek kialakulásának kora ................................................................................ 17 Kapcsolódó problémák....................................................................................................................... 17 Korai magömlés .............................................................................................................................. 17 Stresszoldás otthon............................................................................................................................ 18 Orgazmushiány............................................................................................................................... 18 Stresszoldás otthon............................................................................................................................ 19 Hüvelyi fertőzések (gyulladások, gombás fertőzések).................................................................... 19 Stresszoldás otthon............................................................................................................................ 20 NEMI IDENTITÁSZAVAR ............................................................................................................... 20 Stresszoldás otthon............................................................................................................................ 21 Pályaválasztás (18 éves kor körül), munkahelyi stresszek ................................................................... 21 Kapcsolódó problémák....................................................................................................................... 22 Szemproblémák .............................................................................................................................. 22 Stresszoldás otthon............................................................................................................................ 22 RÖVIDLÁTÁS ................................................................................................................................. 22 TÁVOLLÁTÁS................................................................................................................................. 23 HÁLYOGOK.................................................................................................................................... 23 Kancsalság ..................................................................................................................................... 23 Bizonyos tekintetirányok és a stressz összekapcsolódása............................................................. 23 Menedzserbetegség ....................................................................................................................... 24 Párválasztás, házasságkötés ................................................................................................................ 24 Kapcsolódó problémák....................................................................................................................... 25 Meddőség (pszihés eredetű, nem szervi hiányosságból fakadó!) .................................................. 25 Stresszoldás otthon............................................................................................................................ 25 Sterilitás .......................................................................................................................................... 26 Stresszoldás otthon............................................................................................................................ 26

48


GYÖNGYÖSI KATA-PAPP ERZSÉBET: A KINEZIOLÓGIA LEHETŐSÉG-E

Impotencia....................................................................................................................................... 26 Stresszoldás otthon ............................................................................................................................ 26 A gyermekvállalás körüli problémák................................................................................................ 26 Klimaktérium és nyugdíjazás ................................................................................................................. 27 Halál....................................................................................................................................................... 27 Kapcsolati és kommunikációs zavarokhoz kapcsolódó problémák .................................................... 27 TOROK, MANDULA, PAJZSMIRIGY .............................................................................................. 27 Stresszoldás otthon ............................................................................................................................ 28 Cukorbetegség ................................................................................................................................ 28 Stresszoldás otthon ............................................................................................................................ 29 Immunbetegségek ................................................................................................................................. 29 BŐRBETEGSÉGEK...............................................................................................................................30 Stresszoldás otthon ............................................................................................................................ 31 Pattanások ............................................................................................................................................. 31 EMÉSZTÉSI PROBLÉMÁK, FOGPROBLÉMÁK ................................................................................... 31 Gyomorbántalmak.................................................................................................................................. 32 Stresszoldás otthon ............................................................................................................................ 32 BÉLBETEGSÉGEK................................................................................................................................ 32 Hasmenés, szorulás .............................................................................................................................. 33 Stresszoldás otthon ............................................................................................................................ 33 Életkortól független krízishelyzetekből eredő problémák....................................................................... 34 Fejfájás, migrén...............................................................................................................................34 Depresszió ...................................................................................................................................... 34 Stresszoldás otthon ............................................................................................................................ 35 RÁKOS MEGBETEGEDÉSEK .............................................................................................................. 35 Mellrák............................................................................................................................................. 35 MÉHRÁK ......................................................................................................................................... 36 Tüdőrák ........................................................................................................................................... 36 Stresszoldás otthon (a rákkal kapcsolatosan általában) .................................................................... 36 Vastagbélrák ................................................................................................................................... 37 Mi a stressz?.......................................................................................................................................... 38 Hogyan reagálunk a stresszre? ............................................................................................................. 40 Miért és mikor válik valóban károssá a stressz?.................................................................................... 40 Problémamegoldás, stresszoldás - általános érvényű tanácsok ........................................................... 41 és stresszoldási módszerek................................................................................................................... 41 Mi a kineziológia? .................................................................................................................................. 43 A két agyfélteke ..................................................................................................................................... 46 Utószó, avagy mikor forduljunk kineziológushoz? ................................................................................. 47 Felhasznált irodalom.............................................................................................................................. 47 Tartalomjegyzék..................................................................................................................................... 48

49


A kineziológia lehetőség-e  

Amit klienseink, és különösen hallgatóink megtapasztalnak, felbecsülhetetlen értékű tudás, és csodálatos ismeretek fizikai, mentális és érze...

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you