Kincses Kalendárium 2012

Page 89

hazai földön

Széchenyi nyomdokain járnak

Prima Primissima

E

gy kicsit önkényes fordítás szerint a Prima Primissima kifejezés valami olyasmit jelent, hogy a jók közül is a legjobbak. Olyan emberek, akikre felnézünk, akikre büszkék vagyunk, tevékenységük az egész nemzet gyarapodását, előrejutását szolgálja. A tudomány, a művészetek, a sport területén működő emberek teljesítményét azonban nem mindig kíséri méltó közfigyelem, elismerés. A kormányok, politikai pártok által odaítélt díjakat a társadalom egy része fenntartással kezeli, nem ritka eset, hogy az éppen regnáló kurzustól a jelöltek el sem fogadják az elismerést. Ráadásul a kitüntetésekkel járó díj inkább eszmei, mint jelentős anyagi érték. Legalábbis nem akkora, hogy valóban segítse a további tudományos, művészeti, oktatási és sport pályafutást. Ezért találta ki tíz esztendővel ezelőtt Magyarország egyik legsikeresebb vállalkozója, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke, Demján Sándor, a Prima Primissima-díjat. Tekintélyének köszönhetően a civil mozgalomhoz számos hazai és nemzetközi pénzintézet és vállalkozás csatlakozott. A Prima Primissima a magas összegű díjak ellenére elsősorban mégsem a pénzről szól. Az elismerésre érdemeseket ugyanis nem az adományozók választják ki. A jelölők a vállalkozói szervezetek, az alapítvány

Kincses Kalendárium

jeles, senki által meg nem kérdőjelezhető, közmegbecsülésnek örvendő tagjai, és maguk a civilek, azaz mi, a polgárok. Jelölhető minden magyar állampolgárságú, magyarországi székhelyű jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, társadalmi szervezet és alkotóközösség, mely a Magyar Köztársaság területén végezte elismerendő tevékenységét. Minden kategóriában választanak két Príma-díjast, s az összes kategória jelöltjei közül esztendőként egy Prima Primissima díjazottat. Az alapítványhoz az idők során számos nagy tekintélyű pénzintézet és más területen működő gazdálkodó szervezet, magánszemély csatlakozott. Ennek köszönhetően született meg például a junior kategória, melyeket szintén jutalmaznak. A díjazottak az országos „versenyben” a Primissima-díjasok esetében 50 000 euró, a Príma-díjasoké 10 000 euró. Az alapítványi formában felajánlott összeg több mint 2 milliárd forint, amit 10 éven keresztül osztanak ki a kiemelkedő tevékenységet felmutató, évente 30 jelöltből kiválasztott nyertesek között. Díjakat adnak át a VOSZ megyei szervezetei is. Megyénként 3–3 kategóriában választanak nyerteseket, jutalmuk 1-1 millió forint. Telefonos, SMS-ben történő és internetes szavazással megválasztják a közönség kedvenceit is. Ennek díjazása 50 000 euró, 89

a 2012-es esztendőre


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.