2011. április 21. csütörtök, mielőtt startolnék a suliba Nem vagyok irigy. Kiegyensúlyozott és harmonikus vagyok. Ki vagyok békülve a környezetemmel és magammal. Na persze! Hiszi a piszi. Ellógtam Milláékhoz. Anyu egy csomószor hívott a mobilomon, de nem vettem fel. Mikor hazaértem, rögtön lekapott a tíz körmömről. Miért nem veszem fel a telefont, hiszen azért adták, hogy elérhető legyek! Azt mondta, aggódott értem, hogy nem esett-e valami bajom. Látta, hogy valami nyomja a bögyömet, és addig faggatózott, amíg kiszedte belőlem, hogy hallottam a Petivel folytatott beszélgetését. Aztán kinevetett és kis csacsikámnak nevezett. Intézett egy gyors telefont, aztán titokzatos arccal megjelent a szobámban és elkezdett veszettül vigyorogni. Azt mondta, apával is megbeszélte, és most már elárulhatja, hogy közelgő születésnapomra egy hordozható számítógéppel akarnak meglepni, ezért is volt Peti irányában olyan engedékeny. Borzasztóan örültem és valahogy meg is könnyebbültem. Talán mégiscsak szeretnek egy kicsit a szüleim?!
2011. április 22. péntek Annyi megpróbáltatást követően, aminek a magyar tömegközlekedés tett ki, végre megérkeztem nagyihoz. Komoly megkönnyebbülést jelentett a falu központjában leszállni a buszról, pedig még majdnem egy kilométeres gyaloglás várt rám. Apunak csak hétfő délután lett volna ideje lehozni. Így legalább követtem a saját elveimet és tömegközlekedtem. Pecsenye majd kibújt a bőréből örömében, amikor meglátott. Úgy csóválta a farkát, hogy 108