Page 30

27

hogy a tényleges tervek milyen tényleges hibákat hordoznak. Legalábbis 1986. február 26−án a zsű− ritagok már aszerint mérlegeltek, hogy ki az a szobrász, aki képes egyetlen hónap alatt végleges méretet és végleges bronzváltozatot létrehozni. Ki az, aki már csinált székben ülő figurát. Képletesen szólva minden szem Györfi Sándor felé fordult. Ő már alkotott egy ülőszobrot, a Györffy Istvánét Karcagon. Ő az, aki az országban egyedül megbirkózott ebben a méretben a viaszvesztéses bronzöntő techniká− val. Azzal az eljárással, amely nemcsak érzékenyebb felületet hoz létre, hanem több nehézkes fázis kiküszöbölésével lényeges időnyereséget jelenthet a szoborállítóknak. Igaz, hogy a benyújtott tervet az egyébként éplátású zsűri problematikusnak tartotta. Igaz, hogy az építészeti elgondolásokat meg− oldatlannak vélte, de ezúttal ilyen apróságokra már nem lehetett figyelni. Különben is e stádiumban már nem is szobrász, már ezermester, méginkább varázsló kerestetett. Györfi Sándor – az események különös dramaturgiája folytán – megkapta előlegbe azt a bizalmat, amely iránt hoppon maradt elődje a nagyobb stallum birtokában is hiába áhítozott.” Ezek után a Metróber közölte, hogy tizennyolc tonna súly nem kerülhet a Csikász−szobor he− lyére, mert beszakad az aszfalt — tegyék a szobrot máshová. Miután senki nem vétózta meg, az is− mert helyére került. Végül is – összegzi P. Szűcs – mindenki vesztes ebben a rosszul sikerült szo− borállításban. A Bajcsy Zsilinszky szobor mindenek ellenére még évekig állt a Deák−tér sarkán. A Nemzeti Színház építése, illetve a tér rendezése körül kialakult hercehurca kapcsán az emlékművet is eltávolították. Végül mindenki megelégedésére 2003−ban egy elfogadható környezetben, a szobor lép− tékének megfelelő talapzattal újraállították Tarpán.

28

28

Profile for Gyorfi Balazs

Györfi Sándor szobrászművész  

szobrászművész

Györfi Sándor szobrászművész  

szobrászművész

Profile for baldesign