Page 13

PROFIL

GUSTAVE TIGER

TOVÁBB ÉLŐ PUNK Szecesszionista punk-rock. Katedrális punk. Art-punk. Ilyen és hasonló műfajmeg­ha­tározásokkal definiálják és szórakoztatják magukat a Gustave Tiger tagjai Beat On The Braten innen és Izlandon túl. Persze a poszt-punk áll legközelebb a valósághoz. Vagy nem. Vagy ahogy Szabó Csaba fogalmaz: „Talán így akartuk jelezni az európai kultúra évszázadaihoz fűződő bensőséges viszo­ nyunkat”. Korlátok döntögetése, legalábbis feszegetése, zenei élet a nagy nyári fesztiválokon túl. Szabó Csaba és Dorozsmai Gergő, akik több mint tíz éve zenélnek együtt (The Moog, Hammer of Gods) úgy döntöttek, csinálnak egy zenekart Mezősi Péterrel (dob), hogy olyan popzenét játsszanak, ami nekik is tetszik. Első EP-jüket 2013-ban adták ki Mitanni Mares címmel. Ezután csatlakozott hozzájuk Szurcsik Erika, a 40 Days zenekarból érkező énekesnő: vele vették fel első nagylemezüket, a 2014-ben kazettán is megjelenő At The Idyll’s Endet. A kritikusok imádták, hogy tessék, végre valami felkavarta a gitárzene hazai állóvízét. Néhányan azért azt is megjegyezték, hogy talán túlségosan is eklektikus lett az album. Ez talán abból következik, hogy a fő szerzőpáros, a basszusgitáros Csaba és az énekes-gitáros Gergő merik használni azt, ami inspirálja őket, márpedig meglehetősen szerteágazó a zenei érdeklődésük és nem szabnak határt semminek. A számokon egyaránt tetten érhető a goth, a shoegaze, sőt néha bekúszik a pszichedelia is. „A zenei inspiráció sze­ rintem elég tág a Gustave Tiger esetében, nagyjából a hetvenes évek punkzenekaraitól kezdve a nyolcvanas évek újhullámos ügyein át a kísérleti zenékig egész széles a paletta. De van néhány zenekar, akiket mindannyian szeretünk: The Stranglers, Sonic Youth, Siouxsiee and the Banshees” – magyarázta Csaba. A káosz egyébként is jellemző a zenekarra, főleg élő fellépéseiken, amelyek rendkívül lazák és szórakoztatóak. Hogy jobban hozzák koncerteken is a lemez hangzását, 2015ben kibővültek a magyar hálószobapop apukájával, Hó Márton basszusgitárossal. Ekkor váltott Szabó Csaba gitáros-vokálos posztra, és új dobos érkezett Fekete Dávid (Broken Cups, Terrible Ted) személyében. Eddig minden évben voltak kisebb-nagyobb külföldi turnén, 2015-ben például meghívást kaptak és felléptek a neves amerikai fesztiválon, a South by Southwesten. 2017-ben már túl vannak egy kéthetes Balkán-turnén, és egy izlandi fesztiválon. Korábban is foglalkoztak a külföldi kapcsolatépítéssel, mert bár Hó Márton szerint nem érdemes arról beszélni, hol van létjogosultsága a zenének, amit képviselnek, azért Szabó Csaba így beszélt a lehetőségekről: „Talán furcsán hangzik, de személy szerint én kipróbálnám, hogy mennyire

működik ez a zene mondjuk Törökországtól délre és/vagy keletre.” Hogy mennyire működik itthon a Gus­ tave Tiger, arra a legjobb válasz, hogy 2016ban megjelent Chaste and Mystic Tri­badry című második nagylemezüket az Index (2014 után) ismét az év albumának választotta, a rajta található, magyar nyelvű Senki se tenger című szám pedig megnyerte a Stenk dalversenyét. Ennek nemcsak azért örült a zenekar, mert egy újabb szakmai elismerést kaptak, de fontos hozadéka volt, hogy olyan emberekhez is eljutottak, akik eddig soha nem hallottak róluk. n KALOCSAI KRISZTINA, FOTÓ: MAJOR KATA

11

Dal+Szerző magazin 2017/03  

Az Artisjus ingyenes zeneipari és kulturális magazinja. Megjelenik negyedévente.