ARNOLFINI

LOVAS

KERT – KIÁLLÍTÁS: 11-EN AZ ARNOLFINI ARCHÍVUMHOZ KÖTŐDŐ ALKOTÓK KÖZÜL RENDEZTE: S. NAGY KATALIN HELYSZÍN: NAGY GYULA GALÉRIA, 8228 LOVAS, FŐ UTCA 12.

GALÉRIAVEZETŐ: NAGY MÁRIA MEGNYÍLT: 2016. AUGUSZTUS 12.

MEGNYITOTTA: DRASKOVICH EDINA VERSEIT ELMONDTA: TURBULY LILLA BEZÁRT: 2016. SZEPTEMBER 4. FOTÓK: HORVÁTH IRA, HURTH EDINA,

LAKNER ZSUZSA, NAGY MÁRIA, TENKE ISTVÁN LOGÓ, KATALÓGUS: ZSUBORI ERVIN ARNOLFINI KATALÓGUSOK 03 2016

ARNOLFINI

LOVAS KIÁLLÍTÓK DÁRDAI ZSUZSA GÁBOS JÓZSEF GÉCZI JÁNOS KOVÁTS BORBÁLA LAKNER ZSUZSA LÁNG ESZTER MÓZES KATALIN SAXON SZÁSZ JÁNOS TENKE ISTVÁN TORMA CAULI LÁSZLÓ ZSUBORI ERVIN

S. NAGY KATALIN A kertről Lovason először a pokol bugyraiból megmenekülő Fekete Edit lágeremlékeit megidéző grafikáiból rendeztem kiállítást. Közben többször is ki kellett menekülnöm az ősz színkavalkádjától fénylő kertbe, újra és újra telítődni csicsergő, csivitelő madárhangokkal, virágillatokkal, reménnyel. Hinni akarni a kinti látvány kínálta idillben, mint teszik ezt a sumérok, óegyiptomiak, Salamon király Énekek éneke óta a művészek, kertültetők, kertfestők, kertekről dalolók egyaránt. Szükségszerű volt, hogy a lovasi kertben oly gyakran átélt édeni órák után egyszer csak megerősödjön a késztetés: barátaim, jó ismerőseim műveiből rendezni itt a kert témájához kapcsolódó kiállítást. Már a középkori filozófus, Roger Bacon is azt állította: a kertészkedés a legnagyobb tökély. És azt is, hogy a kert az ember lelkének a legnagyobb felüdülést nyújtja. Akárcsak a művészet. A mindennapi élet múlékonyságával szemben a kertek is, a műalkotások is az örökkévalóságot sugallják, idézik meg, hitetik el velünk. Rendjén való, hogy túlélnek bennünket. Gyakori témája a kert nagy,

átfogó kiállításoknak, ez év elején például Clevelandben volt látható a Modern kert és festészet Monet-tól Matisse-ig címmel (Monet saját tervezésű givernyi kertjéről festett pompás képei, Nolde, Kandinszkij és mások). Tavaly Gödöllőn rendeztek Kerttörténetek címmel kortárs művészek alkotásaiból kiállítást. Csak megemlítem a 2007-ben Bécsben, több helyszínen rendezett Kert a művészetben című kiállítást, sokféleségéből kiemelném a barokk kertet pokol és mennyország kozmikus összefüggéseiben megjelenítő, illetve a kortárs művészek elgondolkodtató, a természet végveszélyeire figyelmeztető műveit. A Biblia is három magyarázattal szolgál a kert fontosságáról. Az Úr a teremtés 7. napján hozta létre az Édenkertet, az első kertet, közepében a jó és a rossz tudás fájával: „Nektek adok minden növényt az egész földön.” (Teremtés könyve). A kert szimbolikája igen összetett, túl a szimbolikus színtereken (Édenkert, Mennyei Jeruzsálem, Boldogok szigete, Árkádia, élüszioni mezők, Heszperidák kertje, aranykor, sziget), a kozmológiai jelképeken, világmodelleken (óegyiptomi, Szászánida, perzsa, keresztény, muzulmán) is. Labirintus, ösvény, belső utazás, nőiség, vulva, szerelem stb. Élet és halál harmonikus egysége. És persze felidézhetetlen mennyiségű festmény, dombormű a krétai freskóidillektől a gótikus könyvillusztrációkban, Hóráskönyvekben látható

középkori látképszerű kertábrázolásokon, a kora reneszánsz hortus conclusus metaforikus kertjein, Turneren, Claude Monet-n, Gustav Klimten, Emile Noldén át Paul Kleeig és a máig, Lois Weinbergerig, Paula Hayesig, Mateusz Herczkáig. Nyugalom, béke, biztonság, visszavonulás, menekülés a való élettől, távolságtartás, szimbiózis a fákkal, növényekkel, madarakkal, felhőkkel, az éggel, és ha lehet, még a vízzel is. A vágyott boldogság színtere (erről az elmúlt 3-4 évezredben nemcsak a festmények, hanem versek sokasága is tanúskodik). Már ennyi is elég bizonyíték arra, hogy milyen szorosan szövődik össze emberi létezésünk, fizikai és szellemi teremtőképességünk a kerttel. Pedig még nem is utaltam Hatsepszut egyiptomi királynő Amon isten parancsára alkotott szent ligetére vagy az ókor hét csodájának egyikére, Szemiramisz királynő kertjére vagy a granadai Alhambra erőd vizekkel, szökőkutakkal teli, narancs- és mirtuszillatú kertjeire vagy a születés és pusztulás folytonosságát, a mulandó szépséget, a világ változtathatatlan lényegét megjelenítő buddhista kertekre. Bűvölet, ámulat, a létezés csodái. Hosszú életem során szinte vallásos áhítatot keltő, varázslatos kertek, romantikus arborétumok sokaságát láthattam (Givernyben, Firenzében, Cornwallban, Isola Bellán – felsorolhatatlan). Valójában szívesen választottam volna az elmúlt évtizedekben tanítási óráim színhelyéül kerteket, mint tette ezt Epikurosz athéni fi-

lozófus, aki az első városi kertet alapította Kr. e. 311 körül. Valószínűleg ez a teljesületlen vágy is hozzájárult e kiállítás megrendezéséhez. Egyébként is: a kert a teljesületlen vágyak lehetséges beteljesülését is szolgálja. A Lovason, a Nagy Gyula Alapítvány kertjében és kiállítótermeiben most – 2016 nyarán – bemutatkozók különféle világnézetűek, stilárisan egymástól eltérő megfogalmazásmódban, többféle műfajban, technikával alkotók. A hívószón – kert – kívül egyetlen összekötő kapocs közöttük a bemutatkozás lehetősége egy szigetszentmiklósi kertben, házban rendezett kulturális eseménysorozatban. A jelenleg kiállítók mindegyike az Arnolfini Fesztivál eddig 19-szer megrendezett alkalma közül szinte mindegyiken részt vett. Vannak, akik már többször állítottak ki közösen különböző fórumokon, és vannak, akiket a szakmai, mesterségbeli együttműködésen túl személyes baráti szálak is összefűznek. Ez talán még vonzóbbá teszi az együttes élményt. (Először 2016 télutóján volt együtt látható hetük munkája az Artézi Galériában.) Színek, formák, alakzatok kavalkádja a műveken, utalások mindarra, ami egy kertben látható, láthatatlan, valós és beleképzelt, amit jelölhet, szimbolizálhat. Mindenekelőtt a keletkezést és az elmúlást. S. Nagy Katalin, 2016. június

DÁRDAI ZSUZSA

Kris-táj I-II.

Digitális vászonfestmény, 2000

Dendritek

Ready-made

GÁBOS JÓZSEF

Virág IX.

Digitális nyomat, 2016

Porlik

Digitális nyomat, 2016

Virág III.

Digitális nyomat, 2016

Géczi János: Nyárvégi kert Az udvar kis dobozát komló s vadszőlő lombjával béleli. Selyemsárgák a falak, bordó szegélyű, lassú minden árnyék. Nyárvégi kert. Ide képzeli, volt alakot tákol a rózsa bokra össze. Ez a piros száj. A szív madárkaként röppen el. Leheletét virágok illata fogja közre, ágvégről könnyed levéllel kezel. A kőasztal mohfoltján átvetve, a fény hosszú pálcája tíz percet hever, míg a szirom földet nem ér, a tág szemű est ragadja meg, a homály tokjába rejti el.

Turbuly Lilla: Korrózió Szeles április volt, kedd délután. Akkor beszéltünk utoljára. Letettem a telefont, és kimentem a kertbe: két napja áztak a magok a színtelenből opálzöldre váltó vízben – két napja készültem rá, hogy felhívjalak. Füvet és rozsdás vasszögeket gyomláltam ki a földből, hogy ültessek végre – hátha megfoganhat nyolc év tagadása. Burjánzott a kert azon a nyáron, mint egy szürreális álom: beúszott mindent a semmi, és nem és nem tudtam kitépni. Az opálzöld magok mind kikeltek végül, roppant a hibátlan, fehér zöldséghús. Hiába. Rozsdás vasszögek ízét éreztem benne, lepergő évek hulló festéknyomát.

GÉCZI JÁNOS

Cím nélkül I-IV. Kollázs, 2015

KOVÁTS BORBÁLA

Kert I-VI.

Digitális nyomat, 2016

Turbuly Lilla: Vihartörte sebek kezelése (gyümölcsfákra és egyebekre) Tisztítsa meg a sebet éles késsel vagy fűrésszel! Legyen kíméletes, de ne tétovázzon: vágjon le minden fellazult rojtot, háncsot, hatoljon mélyre, az élő részig kell eljutnia. Aztán kenje be fatapasszal, de használhat olajfestéket is, a lényeg, hogy ólom- és fémmentes legyen, mert különben azt is megmérgezi, ami ép volt idáig, de okozhat bepállást, fulladást akár. Ha jobban bízik a természetben, forrázzon sóskát és csalánt, az ázalékot öntse agyagos földre, keverjen bele hagymát, rozmaringot, kakukkfüvet, zsályát, és tapassza a sebre! Cserélje kéthavonta! (Mindazonáltal előfordulhat, hogy a kezelés hatástalan, mert túl nagy a seb, vagy a víz mégis utat talál a törzs belsejébe. Ilyenkor gondoljon arra, hogy a fák is meghalnak egyszer. Lehet, hogy most van az az egyszer.)

Láng Eszter: A kert egy szilvalekvárszagú szeptemberi éjszakán amikor a csillagok mintha belepottyanni készülnének az üstbe oly közelinek tűntek a füstön át amikor mézes diót ettünk kis öblös tálkából nagykanállal mert csak ez volt kéznél amikor nagy utazásokról álmodoztunk üvegmosás közben és a cserépszilkék már ott szikkadtak a kútkávára borítva amikor Sándor bátyám pipára gyújtva azt számolgatta hogy a pálinkaeladásból mennyi lesz a haszon amikor Manka felébredt és mezítláb hálóingben jött ki a házból hogy megkérdezze lehet-e már lekváros kenyeret enni amikor néha-néha halk koppanással egy dió a földre hullt a fáról amikor a lugas szőlői bújócskát játszottak a sötétben és zizegett lábunk alatt az elszáradt fű összébb húztam magamon a bekecsemet és közelebb ültem a lángokhoz arra gondoltam ha Amerikában élnénk nem főznénk szabad tűzön őszi éjszaka szilvalekvárt és talán már azt a szót is elfelejtettem volna szilke

LAKNER ZSUZSA Mandragóra I. Kollázs, 2016

A kert születése I-IV. Kollázs, 2016

Mandragรณra II. Kollรกzs, 2016

LรNG ESZTER

Tรกjelemek I-IV.

Akril, farost, 2016

Láng Eszter: Az ő kertje (Hommage à G. J.) az ő kertje olyan minden napszak megterem benne pára ezüstjében kel a fény hajnalban madarak koncerteznek trillák füttyögések csőrcsattogások ébresztik őt tavasszal és nedves avar beszivárgó szaga őszi reggeleken a nap éppen felette delel elvesztik a fák árnyékukat és a rózsák vörösen és sárgán izzanak nyár közepén és a naplementék olyanok: csupa fény az égbolt akkor is szeleknek esőknek páráknak megfelelően másként ragyog miközben sötétkékben rejtezik már a ház és alant az utca elveszti a homályban maradék színeit

a nappal nehezékét ő mint szűkre szabott zakót legombolja magáról és a terasz párkányán ülve mezítelen felsőtesttel bámulja a sokszínű eget lábát belelógatva a sűrűsödő estébe harangszó járja be a vidéket mély altok és kongó baritonok magasba ívelő szopránok váltakoznak a megkésett madarak fészkükre szállva elcsendesednek vadrezeda citromos illata fűszerezi a levegőt ilyenkor elfelejti hogy egy adriai szigeten szeretett volna élni ha isten születése pillanata előtt mint akit megillet a döntés lehetőségét felajánlja neki talán a murteren máshol nem semmiképpen

MÓZES KATALIN

Kertben I-V.

Papír, akvarell, 2009

SAXON SZÁSZ JÁNOS

Polidimenzionális mező Fa, olaj, 2000*

*A kiállításon a festmény egy variációjáról készült digitális nyomat volt látható

Géczi János: Ahogy Ahogy benéztem a kertbe megláttam ismét reggeli arcodat hajad falmoha oly rövid s járomíved alatt olajfoltként úszott a sárga Nap Hónapok óta élek így veled délután egy szótagtól szúrt a szívem szépkarú rózsafát metszek s tőled lesz véres a kezem Nincs ami ne azt mondaná nem vagy s nincs ami oda ne kötne hozzád Ezt-azt hazudok Megmutatom az ég kék szemének a tenyerem visszaadja-e a meleget s az égett hús és köröm szagát Megosztom magam inkább a vadaknak csak ne maradj velem Egy szál ősz haj maradt a szám sarkában Mennék alunni és szétbolyongom a könyveimet Múlj el már néha azt kívánom A gránátalma töpped a kertben látom magába rejti a vércsöppeket Fájnak az erek bennem Ballagok a meztelen dombháton

Turbuly Lilla: Szünidő A Hársfasor ma tömény hársfaillat. Ilyet ki látott? Hogy valami az, ami. A ház fönn a hegyen még mindig eladó, ránk vár, csak nem meri bevallani. Vibrálunk még kicsit, ahogy a forró nyárban a messzi tó fölött a hegy, kezünk ügyében tartjuk a mobilt, és feldühít, hogy elromlott a net. A harmadik napon megkísért mégis, ahogy minden évben egyszer, a gondolat: lehetne végre semmit nem akarni, csak hagyni, hogy teljen a hold, fogyjon a nap.

TENKE ISTVÁN

Állati Növényi Ábécé

Rajzok Zsubori Ervin verseire; installáció, 2016

TORMA CAULI LÁSZLÓ

Virág-fák I-IV.

Papír, akvarell, vegyes technika, 2004

KĂśzkert I-III.

PapĂ­r, akvarell, vegyes technika, 2002

Zsubori Ervin: Tavaszi kert (22 vers az Április-haikuk ciklusból) dobokkal ébreszt klarinéttal csitít a fehér április

bokrok tavaszi kampánya: aranyat és esőt ígérnek

sudár bakfis a nyír, barkafüggőivel felékszerezve

a kampánycsendbe hetykén belerikkant egy zöldpárti rigó

aggódva nézi az alvó cseresznyefát a barackvirág

hószínbe fordult a cseresznye, szánja az elnyílt barackot

tócsák foncsorán karcsú nárciszok lesik esti arcukat

indul a fű is hajnalban hátraveti harmatos haját

örökzöld blúzát ledobja s újra váltja most a babérmeggy

ráérős csigák a kietlen esőben spirális idő

minden új rügy: ügy s bizonyságtétel minden kibomlott virág

kamasz pitypangok: sárgálló pitykegombok a kert zubbonyán

ezüstgalambok tolltükrében csillan a délutáni nap

bársonyos mohák pihéi közt gyerekkor emléke fészkel

tétován bóklász tulipánvermében egy eltévedt hangya

frissen borotvált a kert, bőrén a nyírt fű natúr arcszesze

nagyra nőtt lila vattacukrok: tinédzser fák édes lombja

komor kupola: árnyat vet az éjben a gesztenye sátra

hopp, még egy virág zümmögte a méhecske és beleszédült

rászáll egy lepke s a pitypang tökéletes gömbje elgurul

bokruk karzatán dallammá színesednek mind az orgonák a szertelen szél sziromszőnyeget terít az agg meggy alá

ZSUBORI ERVIN

A Paradicsom kertjében No.1-3 Digitális nyomat, 2016

DRASKOVICH EDINA Kerttől kertig Fél év telt el a téli budapesti kiállítás óta, amely 7 arnolfinis művész kollázsait mutatta be, és most itt vannak ismét, ezúttal 11-en, az ország egyik legszebb pontján. A kiállítás témája és a helyszíne egybevág: egy kertben vagyunk, a szőlőskertekkel körbevett Balaton-felvidéken, a „kert” témakörre reagáló, abból született alkotásokkal. Kívülállóként úgy gondolom, hálás téma lehet ez egy galériatulajdonosnak és egy kiállításrendezőnek, hiszen a természettel kapcsolatos műalkotások megadják a nézőknek a művészet – talán már háttérbe szorult – funkcióját: a gyönyörködtetést, miközben ott van az elgondolkodtató szemlélődés élménye is. Hálás téma lehet ez a képzőművészeknek is, nektek, akik között van, aki saját kertjében rendez művészeti fesztiválokat; van, aki verseket és esszéket ír nevezetes kertjéről és az abban élő növényekről; van, aki műterméből kilépve egy elburjánzott fűszernövénykertbe jut; mások erkélyen nevelnek virágokat és virágmagokkal lepik meg barátaikat; vagy könyvillusztrációkban személyesítenek meg állatokat és növényeket.

A kert egy elkerített darabka a tájból, jogilag és fizikailag is leválasztott földdarab, amelyet tulajdonosa vagy megmunkálója saját elképzelésére formál, gazdálkodik benne, vagy csak pihen, visszavonul, keresi a kapcsolatot a természettel, s közben a kert is formálja őt, az oda látogatókat és az onnan táplálkozókat is. A kert – akár díszkert, park, konyhakert, vagy csak egy virágos előkert egy magyar falusi portán – alázatra tanít bennünket, sétáink közben kikerüljük növényeit, elhajolunk ágai elől, guggolva-térdepelve dolgozunk benne. A mulandóságra figyelmeztet bennünket, és mi tudomásul vesszük a természet törvényeit, az időjárási eseményeket – érdekes módon könnyebben túllépünk ezeken, mint emberi konfliktusainkon. De áldásaiból is részesülünk: szedjük gyümölcseit, élvezzük hasznait, legyen az csak örömteli nézelődés, elmerülés az egyes napszakok és évszakok fényeiben, színeiben, formáiban. Mindezeket az élményeket itt és most, ezen a kiállításon is átélhetjük. A különösen sok szín és forma tág teret kap azáltal, hogy különböző technikájú alkotásokat láthatunk. A gondolat-kapcsolásaitokból és élményeitekből született képek egy egyedi kertté állnak itt össze, amelyet növények és állatok népesítenek be, hernyó araszol az elektrografikában, saláta virít a kollázsban, máshol érzéki benyomások, hangulatok sejlenek fel. Megjelenik benne a legfőbb bibliai kert, ahonnan származunk, és mivel egy ahhoz ha-

sonló helyre tartunk életünk folyamán, érthető, hogy köztes földi létünk hosszabb-rövidebb idején kellemes tartózkodni bármely kertben. Mielőtt – kellemes barangolást kívánva – véglegesen kimondom, hogy a kiállítást ezennel megnyitom, mint hobbikertész hadd tegyek egy kis technikai megjegyzést. Azért, hogy Torma Lacinak ne kelljen ismét elkeseredett megjegyzést tennie, miszerint „azt hittem, hogy már nem is eszünk”, készítettem nektek egy kert ihlette kis zöldségképet, amit nyugodtan fogadjatok be a pogácsa és a

bor mellé. Hagyjátok, hogy hasson rátok, és gondoljatok arra: minden hozzávaló valakinek a kertjéből származik, aki lehet, hogy most nincs itt, de az általa termelt zöldségek révén mégiscsak itt van velünk. A kiállítást ezennel megnyitom. Draskovich Edina, 2016. augsztus

2016