Page 1

A HORGÁSZAT KÉZIKÖNYVE Tapasztalatok, adatok és útmutatások a folyami és tavi horgászathoz IRTA: SCHREINER FERENC - m. kir. honvédszázados. A Tiszavidéki Alfödi Halász Szövetség társelnöke SZEGED 1922 Elõszó Hábent sua fátá libelli. Ennek a kis könyvnek meg kellett születnie, mer s zükség volt rá, mert hiányzott már régóta irodalmunkban. Sokan várták már ezt a könyvet, sõt sokan követelték is, szerzõje mintegy ennek az óhajnak tett eleget, amikor megírta. Nem mestersége az írás, legalább eddig nem vo lt az, a toll helyett egész más fegyvert forgatott, de hiszen ez a fegyver csere nem olyan ritka dolog, kivált a magyar irodalomban és különösen most anában. A trianon béke sok fegyvert kiütött a magyar kezekbõl, de a kultu ra fegyvereit mégis csak meghagyta. Mit mondjak errõl a kis könyvrõl, - én aki nem vagyok szakértõ abban a mesterségben (vagy talán inkább mûvészetb en), amelyrõl szól, amelyhez tanácsokat ad, lelkesen és alaposan, sok szer etettel és nagy körültekintéssel? Én nyugodt lélekkel bízom sorsára: Minde nki örömmel és tanulsággal fogja elolvasni, akinek szól, aki már várta, ak it érdekel. És ilyenek sokan vannak és mindig többen lesznek mostanában. H ozzám különösen az beszél e könyvbõl, amely a költõt is megfogja: a termés zet mély és belsõ szerelme és a magyar víz iránt való rajongó vonzódás. A szerzõ jól ismeri minden csinját-binját annak, amirõl beszél és mert szere tni is azt, az olvasónak is kedvet ád hozzá. Mivel pedig az elõszó legnagy obb érdeme az, ha rövid, ezennel átadom a szót a szerzõnek, aki magáért is meg tud felelni és én nem is akartam egyebet, csak bemutattam õt az írás mûhelyében. Most már a saját erejébõl is megtalálja az utat a közönségéhez. Juhász Gyula

Bevezetés. Mikor egy kedvesünket elveszítettünk, a könnyek apadtával megkönnyebbülve magunk elé idézzük ujra meg ujra annak minden mozdulatát, csecsebecséit, l átjuk, amint tesz-vesz, halljuk, amint beszél, ujból átéljük az ismert vel


etörténteket, velevagyunk lélekben, képzeletben, álomban pedig tökéletesen , míg a föltámadás utáni viszontlátás reményében végre vigasztalódunk ... A kedves természet, az én önzetlen, õszinte, jókedvû pajtásom eltûnt. Sok á bánkódom, könnyezem utána, minduntalan napsugaras ölén vagyok, hallom a zefírhúrjain szálló, andalító, langyos dalát, emlékszem és érzem indokol t haragját s nem tudom feledni mindennapi ébredése és elszunnyadása utáno zhatatlan tündéri toilettjeit, felejthetetlenül imádom s visszavárom … V issza is jön, hadd pihenjen csak. Féltem az álmát. Itt fekszik már elõtte m puszta fehér ágyán. Fenséges így elnyujtózkodva, fáradtan is. Érzem a p ihegését s most már nyugodtabban nézek megszakított barátságunk emlékei k özé, vigasztalódom, fölmelegszem a viszontlálás reményében, tudatában. Em lékeimet mások elõtt sem titkolom tovább, mert tudom, hogy sokan szívesen elkísérnek szunnyadó jó pajtásom birodalmának bûntelen, verõfényes utam, a vadvirágos, nótás rónákon át a csacsogó vizek partjaihoz, hol életem l egigazibb meggyõzõdéseit, legszebb jeleneteit szereztem jóbarátommal, a t ermészettel keresett ezen randevúimon. Talán a visszavárt kedvesre való s züntelen emlékezés, talán a mindennapi barátok, ismerõsök biztatása, kik kíváncsiságból, vagy szívbõl érdeklõdnek fölfedezett magányom után, talán egyik-másik természetbarát kérése, majd kívánsága indított könnyen azon elhatározásra, hogy fenhangon beszéljek s elmondjam, mit keresek én szünt elen a vizek kertjén s hogy megértessem, mi késztethet sok intelligens em bert arra, hogy a természet nagy színpada és kórusa elõtt napokat, éjjele ket némán töltsön, - hogy a horgászatot, mint a legegészségesebb, legszeb b és leghasznosabb sportok egyikét ismertessem.

Könyvemnek célja, hogy ezt a sportot, mely ma már az élvezet mellett keny érkereset is, általánosságban, legegyszerûbb eszközeivel bemutassam, nyug odtan feltételezve azt, hogy aki ezen kis könyv után nyúl, tisztában van már azon elemekkel, melyeknek fejtegetése az érdeklõdõk nagyobb része elõ tt felesleges és feltétlenül unalmas is volna. A bazárokban megfizethetet len összegeken kapható különbözõ kerekes vagy nem kerekes horgász-botok h elyett a természetadta nyeleket veszem, nem kell érte fizetni és esetenké nt jobban, egyébként épp úgy megfelelnek. A méregdrága selyemfonál helyet í a mindig bevált összefont kendert választom, a horgokra kijelentem, hog y ezeknek kifogástalan acélhorgoknak kell lenniök, míg a díszesen faragot t ólomsulyok helyébe a helyszínen található kõdarabbal is megelégszem, sõ t ez még természetesebb is amannál. Amennyire felesleges hangoztatni a to


vábbiakban leírtak nem szabályszerûségét, annyira imperative, “ex offó” m ondom: szerszámunk minél kevésbé idegen a hal birodalmában, annál szerenc sésebb lesz. Ismertetésem kizárólagos forrása a tapaszlalat s midhogy, fe rmészetünk, hogy mindenben a tökéletesebbhez közeledünk s hogy kevés hely ett sok, kicsi helyett nagy legyen birtokunk, nem tartom szükségesnek a v ízközti, „tutajos horoggal", azon gyermek-szerszámmal való hosszabb fogla lkozást, ehelyett inkább a horgászat tökéletesebb formáját, a „fenekes-ho rgászatot" ismertetem részletesebben, s nemhallgatva el azt sem, hogy leí rásom színterét fõként a Duna, különösen a Tisza vize mossa s, hogy a kön yvemben használt szakkifejezések ugyancsak a két õsmagyar folyó menti lak osok tõröl-metszeti kitételei. Az egyes fejezetekhez, önkénte¬lenül adott egyszerû keretet pedig ne vegye az olvasó zokon, ne minõsítse talán szós zátyárkodásnak, ne írja a szakszerûség rovására, hogy ez sportunkkal, szó rakozásunkkal vele jár, megtanulja majd a természet nyugtató ölén, ahol ó ráról-órára újabb és újabb olyan képet és jelenségeket fog fel, melyek ör ökké felejthetetlenek lesznek számára s amelyek kizárólagos kedvéért is érdemesnek f ó ezen gyönyörû kirándulást.

Halász-pihenõ Szerda délután, decemberben, álmodozva, bizonyos áhítattal nézem a gondtal anul, szerényen, de mégis méltósággal aláereszkedõ hópelyheket... Akármil yen rideg, fázós az idei tél, bármennyire borzadtunk elõre tõle, mégis oly an jól esik most látni. Talán azért is jön oly tartózkodás nélkül, mert tu dja, hogy mindenek dacára szívesen látott vendége a hangulatnak, no meg me rt tudja, hogy ma joga é s kötelessége van nálunk, a hétköznapiaknál... V ele együtt jön a szép közelmult Mikulása, ez a kedves, havas öreg ember, jól esik képzeletben hóembert faragni, kellemesen megkapó a valamikor hátb orzongató Luca napjára és tartozékaira való visszapillantás s csakhamar el õttem állnak a „bethlemes gyerekek" - hallom a „csorda-pásztorokat" s úgy örülök a karácsonyfának... Talán sohasem volt ilyen frappáns a havas dece mber, mint az idén. Ugy látszik, nagyon ráérek, hogy egész a szentimentáli zmusig megfogott az a kép, amit máskor, bár mindig örömmel, de mégis bizon yos közönnyel üdvözöltem s hamarosan napirendre is térjem felette.

Minél melegebben kalandozok azonban az elmult idõk gyönyörû történetei kö zött, annál jobban fázom a jelentõl, - nem jön nekem már Mikulás, nem cse


nget a Jézuska, legföljebb meglophatom pillanatra majd a kedves gyermek b oldogságát anélkül, hogy elvennék tõle valamit, ez is elég lesz, hagyjuk a múltat. . . Visszaballagva oda, honnét kiindultam, elõre nézek és várat lanul ujból megcsillan a kedv s most már nem bánnám, ha a jégvirágok eltü ntek volna, hogy legközelebb szebb vázában kacérkodjanak s helyettük itt volna a tavasz virága, majd a „Tiszavirág", hogy a Boszorkánysziget körül eldobhatnék egy-két horgot, hogy gyermekkori örömeim hatványozott érzeté ben már április elején megfogjam az elsõ harcsát, mely az idén igazán gyo rsan búcsúzott el- a viszontlátásra. Szenvedélyes halász vagyok. Azt mond hatom, mióta megtudtam, vagy észrevettem, hogy nem a Jézuska, hanem az ör eg hajdú állítja be a szalonba a karácsonyfát, azóta egyedüli örömem az v olt, ha horgomra az évek, súly és komolyság nõttével arányban, mind nagyo bb és nagyobb halacska akadt. Hagyjunk fel tehát a karácsonyi reflexiókka l, - kés villa, olló, nem gyerek kezébe való - s épp annyira nem való ma a “világháború szerencsétlenének” bárgyún, talán nevetségesen, akár szán almasan érthetetlenül soká a karácsonyfa körül õgyelegni,- dobjuk félre T rianonnal szemben daccal, önérzettel az érzelgést, az apáthiát, menjünk h orgászni s jöjjön velem, akinek kedve és türelme van. A horgászat lélektanához Emlitettem, hogy kis gyermekkorom óta halászok, de régi vadász is vagyok. Azok számára, kik gyakran mosolyogva, talán szánakozva, de legalább is ért hetetlenül néznek a regatták, tutajok vagy mólók körül ránk, a „picézõkre" - s itt-ott „kupi, de nem kapja" stb. szellemeskedéseikkel még közelebb is jönnek, - ismétlem, ezek számára analogice mondhatom, hogy hasonlithatl anul nagyobb élvezetet találok a horgászatban, mint a vadászatban. Nem aka rom itt lélektanilag a szenvedélyt analizálni, csak azzal támogatom s álta lánosíthatom elõbbi kijelentésemet, sok vadász méltatlankodására bizonyára , hogy a vadászatnál, - nem az afrikai vadászokról beszélek, - nyulat, fog lyot, esetleg fácánt s talán õzet lõhetek, s mindig látom, mi ugrik vagy s záll, - a halászatnál, hol sokszor a puskásénál fokozottabb technika szüks éges, hogy eredmény legyen, sose tudom, ma mit fogok s ez a megkülönböztet õen izgató. Pl. csak a Tisza szegedi szakaszán körülbelül huszonegyféle ha lra leshet a horgász. Leshet. Ezt a szót aláhúzom, hangsúlyozom s bár nem az a célom, hogy a „picézõket" lesajnálni akaró zsúrfiúk stb. elõtt védõbe szédet rögtönözzek számukra, minthogy azonban nevezettek e ponton szeretné nek belénk kötni, hát tudják meg, hogy épp ebben a „lesésben" van a horgás zatnak minden cukra vagy essentiája. Fogadni mernék, ha a mosolygók közül bármelyik próbája sikerülne, - egy jó néhány kilós pontyot, harcsát vagy m árnát dobna ki a partra - másnap már hem az – “ohneassra" vagy a „kilencre


" gusztálna, hanem a tegnapi harcsa öregapját várná türelemmel, ha falán n em is eredménytelenül, de bizonyára tisztább tüdõvel, nyugodtabb lelkiisme rettel és idegzettel s a pénztárcája sem venne fel nap-nap után más formát vagy arcot, a „csöndes" vagy „makec" gazdájáéhoz hûen alkalmazkodva. Hogy mennyi fizikai, fiziológiai és etikai tõkét biztosít a tökéletes felé val ó haladáson ez a sport, nem tárgyalom. Csak annyit, hogy amelyik gyerek e zzel kezdte mulatságát, szórakozását, az nem ismeri késõbb sem a szanatóri umot, sem a fogházat, az a kevéssel is jobban beéri és mégis meg elégedett, annak van en erõs s a bizonytalan jövõt illetõleg is remél, az önfegyelmezettsége fol ytán késõbb a sorssal szemben tûrni, a viszonyoknak engedelmeskedni, de par ancsolni is tud. A „nulla regula sine exceptione”` csak mellettem beszél. A ki ezen sportnak híve, emellett más sportot is ûzhet, magam is azt teszem, sõt itt-ott kaláberre, foxtrottra, kávéházra - nem is szólva a zsúrokról is jut idõ, különösen a késõ õszi és téli estéken. Nekem a felsoroltak legt öbbje ma nem kellene s épp úgy egynek sem az igazi horgászok közül, mert mi úgy vagyunk ezzel, mint a gourmand az õ cigarettájával, - megszoktuk az eg yptomit, egyenlõre kifogyott, nincs - nem rontjuk a szánk ízét a drámával, inkább várunk s ha hiába várnánk, a múlt jóra való visszaemlékezés még mind ig többet ér, mini a jelen rossz, vagy a semmi.

A horog és használata Horgásztam a Balatonon, - itt kezdtem - a Sión, a Dunán, a Tiszán, a Maros on, a Kõrösön, a Drínán, a Dnyeszteren, Prúton, stb., stb. a Séden, kanáli sokban, halaslavakban és pocsolyákban, mert ha arról van szó, hogy hol hal ászhatok, itt már nem vagyok gourmand, a fõ, hogy legyen hol. A szenvedély es dohányossal hasonlítom most össze magam, aki cigaretta, szivar híján is zalagot szí, vagy falevelet pödör. Jegyzetemet, nem a halász-analfabétákna k szántam, bár - gondolom - õk is tiszta képet alkothatnak maguknak e spor t körül, ha elolvassák soraimat, épp azért nagyjából a legszükségesebbeket körvonalazom s inkább csak a horgászat mulatságaira térek ki. Aszerint, h ogy milyen vízben halászunk, van - tengeri, tavi és folyami horgászat, me ly utóbbinak egyik speciálitása a helyi patakok pisztrángolása. Mielõtt ez ek különbözõ technikáját, módját ismertetném, meg kell mondanom, hogy mive l horgászunk, mert nem szeretnék a „zöld disznóról mesét mondó" lenni. Köv etkezõ leivásomban a kezdõk elõtt szokatlan szakkifejezéseket könyvem végé n majd halász-szótár alatt részletesen ismertetem. Mi, sporthorgászok tehá t horoggal fogjuk a halat.


Milyen az a horog? Amilyen az 1. és 2. ábra mutatja, különbözõ nagyságban (nullás, egy nullás, két nullás stb.) fémbõl, acélból, kovácsolt vasból, es etleg drótból készül. Formája az ábrában feltüntetettõl itt-ott lényegtelen ül különbözhet is a görbület és a szár hosszát illetõleg. A követelmény egy jó horogtól, hogy ne törjön, de kinyújtható sem Iegyen, természetes, hogy a horog hegye mindig étes legyen. legjobbak az amerikai, angol és norvég ho rgok, de kitûnõ magyar specialitás az a fajta is, amelyiket a duna-tiszamen te „kishalászok" maguk kovácsolnak saját hasznáiatukra s amelybõl babonájuk miatt ritkán juttatnak másnak. A horog a teremtés koronájának legtökéletes ebb rafinériája, mellyel prédát szerez magának: Talán épp azért a legtökéle tesebb, mert legegyszerûbb is, a mintát a természet adta, csinálta neki, me lyen évszázadokon át nem is változtatott semmit. Az õshalász tüskével, tövi ssel fogta a halat s ma, a technika delén, ugyancsak fémtüskével halászunk. Egyszerûsége miatt lelgyen elég általánosságban ennyi is róla, ugy gondolo m, nem esem azért a „vakparádé" definíciójának gyanújába.

A horognak három részét ismerjük: A szárát (A), a fejét (B) s a szakállát (C) . (3. ábra.) A szárhoz kötjük a zsineget, melyrõl késõbb beszélek - a fejére húzzuk a csalétket, a férget, késõbb tárgyalom a szakát: a csalétket megrög zíti s a halat is ez fogja meg. Mielõtt a horog használatára térnénk, szere ljük fel azt, hogy használhassuk, hogy végre a türelmetlen kezdõkkel odaérj ünk a célhoz s tudással, türelemmel és a mindenhez szükséges szerencsével a z eredményhez is. A fölszerelt horog között megkülönböztetünk: 1. tutajos, 2. fenekes-tutajos (bedobós, vagy nagy ólmos), 3 fenékzsinóros, 4. eresztõz sinóros horgokat, 5. a csapóhorgot, aszerint nagyjából, hogy a horog a „víz között" vagy a fenéken kínálja magát áldozatának. A gyermek s a kezdõ sporthorgász tutajos horoggal szórakozik (picéz), õk cs ak kis keszegre, sügérre, durbincsra mennek s nem egyszer jobban bevál neki k az ártatlan idõtöltés, mint az öreg professzionistának. Véletlenül szemta nuja voltam egy-két esetnek, különösen a szezón elején, május- júniusban, m ikor a hal rendszertelenül jár. A kis horgász otthonról elcsent, gombostûbõ l készített, primitív horgát véletlenül talált erõsebb zsinegre erõsítve, k özvetlen a part közelében keresvén a kócos durbincsot, 1 -2 kilós harcsát,


vagy pontyot húzott ki, rémületére, késõbb határtalan örömére.

A fenekes horgok különbözõ formájával már a gyakorlottabb sport-horgászo k dolgoznak, gyakran nem is sejtett nagy eredménnyel. 1. Tutajos horog (pice). (Lásd 4. ábra.) Részei : a bot, vagy nyél (a), a pár méter hosszú zsineg a tutajjal, vagy buktatóval (b), a zsineg végén a jól megerõsített horog s e fölött kb. egy arasztnyira fixirozott borsó nag yságú súly, ólom (d,e). A horgászat ezen legegyszerûbb eszkö¬zével állóvíz ben, vagy a folyóvíz sekélyebb, nyugodtabb helyein, parton szórakozhatunk, - s ha lúd, legyen kövér - készítsük el ezt is kifogástalanul, nehogy kés õbb szánjuk-bánjuk felületességünket, - amikor egy gyenge alkotmányra nagy zsákmány akadtán, szószoros értelemben a kezünkben pusztán maradt bottal ülhetjük az elszakadt zsineg, vagy eltört horog útján elszabadult, elveszt ett potyka nyomát, mely sokszor még vissza is nevet a matadorra, nagyot üt vén visszanyert szabadsága érzetében - víz tükrében sopánkodó, kis elõvig yázatlan szomorú arcába. Ilyen esetet is többet láttam és megsajnáltam már . A bot, nyél legyen könnyû, de erõs, mert a „tutajosnak" ez a kormányzója . Tengeri nád, fenyõbõl kivágott nyél, mogyorófavesszõ stb. 1.5-4 méter ho sszú. A legjobb zsineg a több szálból font selyemzsinór, ruganyos, erõs, e nnek híján a kalácsformában sodort kenderzsinór. A drága selyemhernyóbelet nem ajánlom, rövid használat után sokat veszít erejébõl, rugalmasságából, késõbb idõelõlt szakad. A bazárokban készen kapható horogzsineg mutatós, de célt nem szolgáló, menjünk azért a köteleshez s szerezzük be ott szükségleteinket.

A lenzsinór vetekedik a kenderzsinórral, vannak ez utébbinak is hívei, kik – azon gondolalukkal, hogy a hala kender jellemzõ szagával szemben idegenke dik - a len zsinórt a kender elé helyezik. A tutaj, vagy buktató parafából, fából vagy esetleg nádból készült jelzõkészüléke úszója a tutajos horognak , formája nem fontos, legtöbbnyire tojásdad, elipszis, alma, körte alakú, f esteni szokták, hogy szembeötlõbb legyen. Indokolatlan itt is a luxus, jól megteszi egy boros, vagy sörös üveg parafadugója is, melyet keresztül fonva a zsineget belevezetjük s egy beledugott lúdtoll, vagy pálcika segítségéve l megrögzítjük, úgy hogy azután a víz mélységéhez mérten följebb, vagy lejj ebb alkalmazhassuk. A tutaj alá, a horog fölé kb. egy arasztnyira jön a súl y, a víz sodrához mérten e, kisebb, nagyobb, legtöbbnyire ólomdarab, megtes zi azonban a helyszínen talált kövecske, vagy vas is. A zsineg végét dupla


csattal (halászkötés) erõsítjük a horoghoz, melyrõl már azután csak a csalé tek hiányzik. (5.) 2. A tutiajos, fenekes, bedobós, vagy nagy ólmos (6. ábra a.-cövek, b.-tuta j, c.-derék¬zsineg, d-e horgok batonyán, f.-súly) majdnem ugyanaz, mint a t utajos pice, azzal a különbséggel, hogy ez nagyobb súlyt igényel, melynek s egítségével a horog közvetlen a meder fenekén fekszik.

Aminthogy amilyen nagy a víz sodra, aszerint kisebb-nagyobb ólomdarabot alk almazunk, külön darab zsinegen, a horog fölé úgy, hogy a súly legalább 8-10 cm.-rel a horog alatt feküdjék. A bot, nyél, itt már elveszítette fontossá gát, elegendõ rövid (1 méter), erõs vesszõ, ez sem szükséges, legtöbbnyire a tutajos-fenekes zsinegét inkább a partra cövekeljük, vagy alkalmas termés zetes, mesterséges tárgyhoz kötjük (élõ fûzfa, hajótestek, tutajok, fürdõhá zak, csónak stb.). Minthogy ezen szerszámmal már „jó halat" keresünk, mély vízre iparkodunk, hová akár a partról, akár az említett tárgyak vala¬melyik érõl a zsineg végénél fogva horgunkat behajítjuk, gyakran csak fenékre eres ztjük. A fenekes tutajos zsinege erõs s legalább 10-20 méter hosszú legyen, a hozzákötött súlytartó zsineg kb. egy jó araszt hosszú. Míg a tutajos pic ével - a tutaj a vízen nyugszik, a bedobósnál ajánlatos a tutajt szemünkhöz közel, a víz színe fölé emelni, hogy az elsõ jeladásra a zsineget megkapha ssuk. A nagy hal ugyanis ritkán játszik prédájával, legtöbbnyire az elsõ ka pott jel rögtöni felhasználásával meg is fogtuk már. Szokásos a tutaj helye tt, vagy mellett még egy kis csengõt is a fõzsineg nálunk lévõ végéhez köln i. Ezt inkább a hívatásósak alkalmazzák. A sporthorgász legnagyobb passziój a a kapáspedzés, neki nincs szüksége a csengõre, elég csengõ az õ érdeklõdé se, mellyel a tutaj vagy zsineg minden legkisebb mozgását élvezettel, figye lemmel kíséri. Sokszor haltjuk, de magunk is mondjuk: „Nem fogtam semmit, d e volt egypár szép kapásom". Ebbõl is kivehetõ, hogy a szorgalmas, pláne sz envedélyes halásznál ez is elég, ha már halat neem vihet haza. Megjegyzem, hogy a fenekes tutajosra két, esetleg több horgot is fölszerelhetünk, a hal nak különbözõ járására számítva, úgy, hogy egyik a másik fölött másfél aras ztnyira, a fõzsineghez kötött erõs, de annál valamivel vékonyabb, kb. 20-25 cm. hosszú zsinegen (batonyán) lógjon. A tapasztalat szerint egy tutajos-f enekesre elég két horog. Több horog alkalmazása akadály a bedobásra, kihúzá sra egyaránt, a fenéken lévõ, esetleg még az e fölött lógó horog eredménnyel fog,- a fö k csak véletlen esetekben produkálnak.Az eddig ismertetett kétféle szerszám , különösen ha mindegyikbõl kettõt-kettõt szakértelemmel elkészítve egyidej


ûleg alkalmaz a sport-horgász, elegendõ felszerelés számára, mellyel kis gy akorlattal és szerencsével jó pár kilót vihet fûzéren, vagy zsákjában haza.

3. Fenék-zsinóros horog (fenekes) gyönyörû mulatság és elképzelhetetlenül eredményes. Azt azonban már egy ember nehezen, vagy alig kezelheti s jó és sikeres alkalmazásához csónak is szükséges. A fenék-zsinóros (7. ábra) ré szei: a derékzsinór az elõ- és végsúly-zsinegekkel, a batonyákon függõ, de rékzsinórokba fûzött, kötött horgok (125-150, vagy még több) és a hozzával ó két nagyobb és több kisebb súly. (a.-elõsúly-zsineg a kolomppal, b.-súl y, c.-derékzsinór, d.- közbeesõ kis súly, e.-egyik horog, f.-végsúly.) A horgászatnak ez a módja már félve sorolható csak a sport-horgászat osztál yába, mégis beszélek róla egyet-mást. Tudom és látom ugyanis, hogy a minden ben tökéletesedés után törekvõ, vágyó ember, kinek egyik külön, jeles faja a halász, megtanúlván a horgászat elemeit, észreveszi, hogy a kishalász, va gy az õ gyakorlottabb társa, szomszédja mit produkál fenekesével, már csak játéknak fogja tekinteni tutajosait, melyeket vagy teljesen skártol, vagy c sak szórakozásból akar most már magával vinni, és felcseréli sport-horgász jegyét a „kis halász-jeggyel", fenekest készít,vagykészíttet s éjjel-nappal az 50 kilós harcsán álmodozik, higyjék el, esetenkint nem is hiába. A fene kes-zsinór elvetése csónakból történik. (8. ábra a.-elõsúly zsinór, b.-elõs úly, c.-derékzsinór, d.-horgok, e.-végsúly.)

Ezt megelõzõleg a derékzzsinóron egymástól 1-1.5 méternyire araszos batony ákon függõ horgokat fölférgelés közben rendbe-sorba rakjuk a sima csónakfa lon úgy, hogy a batonyás horgok a csónak oldaláról lefelé függjenek, ellát juk a közbeesõ súlyokkal a zsineg elejét, melyen 8-10 méterig horog nincs, csak egy nagyobb súly (1 kiló), kicövekeljük, melynek végeztével e víz, e llen srégen fölfelé és befelé evezünk, közben a zsineg a horgokkal mintegy automatice, vagy igen kevés vezetéssel a mederbe jut, a 8 -10 méter horog nélküli végzsinór súlyával együtt. Azután kincsûnket a szerenecsére bíva, más dolgunk után nézhetünk, vagy tutajozhatunk addig, míg a fenekesünk jel zõkészüléke (csengõ, vagy kolomp) örömmel a felszedésre nem szólít, vagy a míg elõbbinek híján a hal evése, járása szerint 1-2 óra elteltével azt fel nem szedhetjük. A fenékzsinóros fölszereléséhez tartozik még a szák (9. á bra). Jó, ha ezt a sporthorgászok is minden alkalommal maguknál tartják. E


zen, hogy úgy mondjam, nyeles kis merítõhálóval vesszük csónakba, vagy mag unkhoz a nagy halat, melyet nagy ellenálló erejénél fogva enélkül ki sem h úzhatunk. A szák hiánya nem egyszer nagy veszteséget okozott a sport-horgá sznak. Kishalászt el sem képzelhetünk enélküi. Talán nem sántít mindkét lá bára analógiám, ha a horgász szákját a vadász vizslájával hasonlítom össze . Én jól érzem az összefüggést s valamint „eb a vadász kutya nélkül", a ho rgász sem több a szák nélkül. A fenékzsinórral való halászatnak nagy elõny e a tutajossal szemben professzionisták s „az idõ pénz" szempontjából, hog y a lerakás és felszedés közti lényeges idõ más foglalkozásra is fordíthat ó. Elõnye továbbá a biztosabb s hasonlíthatatlanabbul nagyobb eredmény. Há tránya a vele járó nagy veszõdség, mely az elõkészületeket (sok féreg, csa létek beszerzése, kipakolás, fölférgelés stb.) és a csónak kezelését illet i. Mindezekhez járul a fenékzsinór gyakori elakadásával, elszakadozásával járó fáradság ügyes-bajos munka, mely annál feltûnõbben nehezen elviselhe tõ, minél szenvedélyesebb a hor¬gász s minél soványabb a zsebe, lévén a mai trianoni horognak, melybõl esetleg az alakadás után egyet sem láthat viszont. A f áradság, veszteség dacára mégis csak jövedelmezõ, - nekem a legnagyobb mu luatságom. 4. Eresztõ-zsinóros horog (úszó). A 10. ábra mutatja formáját és alkalmazá ¬sát, (a.-súlyzsineg a kolomppal, b.-súly, c.-derékzsineg a batonyás horgo kkal). Kizárólag folyóvízben és csak erõs folyás¬nál használhatjuk. A spor t-horgászok közkedvelt szerszáma ez, eredményre vetekedik a zsinóros fenek essel.Fõrészei a fixírozó súlyzsinór a súllyal (kb. 10 méter) s az ehhez a súly fölé kötött derékzsinór a batonyákon függõ horgokkal. Az eresztõ zsi nórra erõsített horgok száma már csak 15-50. Szükséges ehhez a villa (11. ábra), melyre szerszámunkat könnyebb és gyorsabb kezelhetés végett haszná lat után, hogy össze ne gabalyodjék - fölszedjük. Igen mulatságos eszköze sportunknak, aránylag könnyen kezelhetõ szép eredménnyel. Alkalmazása a következõ: A horgokat a fenekes-zsinóroshoz hasonlóan a regat ta-, tutaj-, csónak- vagy fürdõtest végén fölférgelve sorba rakjuk, azután sorjában víznek eresztjük s a súllyal egyik végét majd a fenéken, másikat v ízközt tartjuk. Bizonyos idû múlva a súlyt fülvesszük s ezzel együtt, jönne k sorban a horgok, itt-ott egy-egy áldozat erõszakos, vagy sokszor méltóság taljes vezetést mellett (a halfajtól függõen), melyek ugyancsak a szák útjá nán kerülnek a szákba, majd a háziasszony kése alá.


Csapó-horog (csapó). Éjjeli „csapda" a halnak. Alkalmazása áradás idején célravezetõ, más esetbe n véletlen a fogása. Fõrészei: egy körülbelül 1.5-2 méter hosszú, hajlékony , de igén nehezen törhetõ nyél, az ehhez erõsített pár méter hosszú zsineg a horoggal, mely elõtt közvetlen egy arasztnyira minden súly nélkül egy fad arabot - mondjuk tutajt alkalmazunk, hogy a horog a föltétlen élõ csalétekk el (kis hal, kis kacsa, nagyobb lótetû, vagy csík) a víz színéhez igen köze l, vagy éppen a víz szinén fickándozzon. Sokan tutaj nélkül, úgy alkalmazzá k és igen jól, ezen szerszámot, hogy a bot fixírozása után a zsineg vége a horoggal éppen a víz színét érje és a levegõ mozgására reagáló hajlékony ny éllel hol egy kicsit kijön, hol pár centiméterre a víz alá kerül, mely ténn yel az ólálkodó, leselkedõ „keresõ" hal figyelme jobban felhivatik a kering õre (12. ábra), jól mondom, hogy a keringõre, mert egy ilyen horogra került búcó vagy harcsa azután olyan kényszertáncot produkál a nyél hajlékonysága segélyével, mint a véletlenül horogra jutott szemérmes, kezdõ jogász, aki elsõ jurista-bálján egy fababával (rossz táncosnõ,) kerülvén kényszerbõl va gy udvariasságból a kolónba, nem tud, mert nem mer leköszönni s kénytelen a ddig össze-vissza forogni, a parketten, míg a végkimerülés határán valaki s zánalomból, véletlenül, vagy különös érdekbõl meg nem szabadítja, ami után összmulattságul hazavitetheti magát. Egy fenti módon meginvitált harcsának is megváltás a hajnalban érkezõ halász szákja. A hal elõbbi kényszerhelyzet ének javultával, megszûntével már talán a fogságot is szívesen viseli.

Tengeri, Tavi és folyami horgászat. A tengeri halászatot nem ismerem. Elbeszélésekbõl, leírásokból tudom, hog y közte és a tavi horgászat között lényegében nincs különbség. Aki tehát a tavi horgászattal tisztában van, az ura szerszámának a tengeren is, leg feljebb egyik-másik, még addig nem látod zsákmánya be nem mutatkozhatván, okoz telki csendjében némi konfuziót, diszharmóniát, míg össze nem ismer kednek. Ezek elõrebocsájtásával a „tengerre magyar" jelszó feltétlen szem elõtt tartása mellett maradjunk egyelõre csak itthon, s beszélgessünk a tavi és folyami horgászatról összehasonlítás formájában. Tóban és folyóba n ugyanis, hála Isten, Csonka-Magyarország kis területén is bõven válogat haiunk. A tavi horgászatot az állóvíz karaktere különbözteti meg a folyam i horgászattól. Általában elmondhatjuk, amilyen csendes, szelíd, néma egy


tó természete, - nem szólva most azon ritkább kivételekrõl, amikor idõkö zönkint ez is, mint a legbékésebb ember, kijön a türelembõl, - épp oly né mán, csendben hozzáalkalmazkodva kell itt szolid, egyszerû, könnyû szersz ámainkkal szórakoznunk, hogy eredménye legyen kirándulásunknak. A tavi ho rgászatnak fõeszköze tehát a könnyû tutajos horog, amelyet vízközt, vagy fenéken egyuránt alkalmazhatunk, - tapaszfalatból tudom, hogy a Balatonon , vagy egyéb halas tavakban próbára alkalmazott fenekeseim közel sem hozt ák meg azt az eredményt, amit tõlük gondoltam, vártam, ennek ellenében eg y-egy könnyû tutajossal várakozáson felüli eredményeket értem el. Miért ? Nem mondhatok biztosat, de azt hiszem, helyesen gondolom e jelenség magy arázatát. Képzeljünk egy csendes családi házat, melyben évtizedeken, embe röltõkön át ugyanaz a familja lakik, mely a kert minden bokrát, a szobák mindem bútorát, csecsebecséjét apáról-fiúra végig ismeri, tudja. Egy ilye n házban minden idegent, minden legkisebb zajt, vagy bármi változást azon nal észrevesznek és legtöbbnyire idegenkedve futnak az alkalmatankodóktói . A csöndes víz, a tó lakói is így vannak otthonukkal. Az említeti szersz ámok, „új bútorok" megjelentével különösnek, idegennek, félõsnek találják egyik vag k tõlük, elkerülik. A tutajos, buktajós horgok, melyek a méretei illetõleg aránytalanul igénytelenebbek az említett fenekeseknél, egyrészt már õsidõ ktõl fogva a tó megközelíhetõ részeinek mintegy tartozékai, nyári berendez ési tárgyak úgy a tó „vendégszobáiban", a mólók, kikötõhidak, csónakpadok, mosópadok stb. körül, mint a nádas közti „pipázókban", másrészt kicsiségü knél és igénytelenségüknél fogva nem olyan feltünõk, hogy a halakat ösztön ében, szándékában megváltoztatnák. A tó tehát egy magánház, melynek lakói évrõl-évre ugyanazok, sétáikat program szerint, ismert helyeken, körben vé gzik, szóval otthon vannak. Ezzel szemben a folyó lakói - eltekintve egy-e gy öreg, megrögzött harcsától, mely vénségére már állandó helyet is biztos ít magának - mint egy bérház jött-mentjei ma itt, holnap ott, rá sem heder ítve a körülöttük szinte pillanatonkint változó panorámára, jönnek-mennek ösztönük után s a faj és tapasztalat eréjével küzködnek egymással, egymásé rt a kenyérkeresésben. Nekik mindegy, hogy mivel szervíroznak, a fõ, hogy falat legyen. Õk nem zsenírozzák magukas egymás, elõtt, õk nem válogatnak az eszközökben, idegenek a helyet és egymást illetõleg. Ezeknek jó a fenek es, keresztül-kasul a vízen, melynek lokalitásai úgyis nap-nap után más ké pet mutatnak az áradás, apadás, vagy egyéb természeti beavatkozásokra.Viss zatérve az állóvizekre, a fenekes horgok itteni eredménytelen alkalmazásán ak oka lehet még az is, hogy a tó medre legtöbbnyire iszapos, sáros, süppe dékes lévén, a horog a súly köveíkeziében elül, sehogy, vagy alig észreveh etõ, a hal nem találja meg a csalétket, csak a derékzsinór-masszát látja, amelytõl visszariad.


Összefoglalásul: Az állóvíz horga a könnyûtutajos, a folyóvizeké a fenekes s amennyire nem kecsegtetõ az eredmény ott a fenekessel, annyira céltalan a folyó medrén a jó halra a tulajos.

A csalétek és fölférgelés. Csalétek az élet minden megnyilvánulása is, mely az embert, szabadakaratál ól menten, jóra-rosszra, szerencsébe vagy szegénységbe viszi... Csalétek! Ismerkedjünk meg hát ezekkel a „vadállatokkal" is, melyek sok ambicióva i ndult horgász-társammal már eleve sarokba, vagy padlásra tetették a drága pénzen és drága idõvel megvásárolt, elkészûeit szerszámaikat. Szegény, dup la áldozatok! Csunya egytõl-egyig, az szent igaz, de nem is a szépség az õ értékük vagy céljuk. Amenynyire különböznek a gusztust illetõleg a milói Vénusztól, annyira megszokottak, sõt kedvesek lesznek a horgásznak abban a pillanatban, amint rendeltetésüket teljesítették egy-egy jó hal gyomrában vagy pofájában. Én már úgy vagyok a legtöbb horgászpajtásommal együtt eze n „vadállatokkal" szemben, hogy dimmenziójuk láttára nem is tudom megállni azon megjegyzés nélkül, „ejnye de gusztusos". Vele érzek tökéletesen munk ámmal s fölférgelés közben akárhányszor, ha nevetségesen hangzik is, még a nyálam is úszik utána, „mert ez azután csakugyan jó és biztos falat lesz a várva-várt számára". Országunkban, vidékünkön legjobban használt, legkön nyebben beszerezhetõ csalétkek: a giliszta (kukac), a lótetû (tõbogár), a szöcske, a szitakötõ s mindenfajta légy. Ez utóbbiak csak tutajos picére v alók, egyik sem nagy falat s a mély víz sodrával könynyen levehetõ. A Tisz a és a Maros halainak mindene a kelész a késõbbi tiszavirág. Nincs az a ha l, amelyik ne kapna ezen csemege után, mely ha aránylag kicsi is, ötöd-hat od magával egy horgon érdemes falatul szolgál egy öreg harcsának is. Ezek, s még a tavi csík volnának a csalétek leghasználatosabb univerzálisai. A ponty-potyka õsszel inkább gombócot eszik, a ragadozóknak (csuka, harcsa, bucókeszeg, süllõ, fogas) a kisebb-nagyobb hal, ugymint halélés, keszeg, b aráthal, menyhal állandó, de nehezen megszerezhetõ kedvencei. Használják a sajtot, én sohase fogtam még vele. Pisztrángolásnál jó a mûlégy is és haltoltam már olyan esetet is, amikor e gy cseresznyeszemmel 4 kilós márnát fogott a pajtás, nincsen kizárva azonb an, hogy megbízhatósága dacára -halász-vadász módra csak nagyot akart mond ani vele. Ez is lehet. A potykának menüjéhez írandó a nyers vagy fõtt teje skukorica, szívesen rágja, ha más nincs, a vízi növények puha szárait s a


kompok vagy sleppek körül elhullatott gabonaszemeken direkte legel. Ragado zók számára más csalétek szûkében vagy híján feltálal a horgász csirkebele t, faggyút, békát, sõt még egeret is s a tapasztalati tények bizonyítják, hogy a horgásznak nem kell szégyenkeznie a meghívottak kosara miatt, - a h arcsa és csuka fenti menüre is jó vendégek. A fölférgelés módja különbözõ. Lényeg az, hogy a csalétek a maga természetességében legyen a horgon, az állat élve, mozgolódva. De bármit alkalmazzunk is a szezon s a víz moment án természete szerint, a horog lehetõleg födött, de a fej, hegy föltétlen láthatatlan, betakart legyen. A gilisztát bokorra fûzzük a horgon, a lóbog arat kapucniján, hátán át húzzuk föl, a kis hal hátának egy harmadán jön c salétkül a horogra, itt már kell, hogy a horog hegye kibújjon, különösen h a jó halnaknak szántuk ezt - s mi egy erõs fogasnak vagy harcsának „egy ki s" horog hegye. (13. és 14. ábra.) Ezen nem válogatósok számára nagyobb harcsa gondolt fészke körül tálalja fe l egya csapó horgára a horgász a sárgaselymes kis kacsát, vagy csirkét, - f ogott is vele már több 30 vagy 60 kilósat. A csalétek gondozása, megõrzése elsõ feltétel. Mindennap nem tölthetünk idõt ennek beszerzésével. Azért a több napra szedett gilisztát fadobozban, friss föld közé tegyük. A pléhdobo zokban, napsütésen a szó szoros értelmében megfõ kincsünk. A lótetût száraz on, saját szemetében tartsuk, a kelész száraz homokban pár napig is élve ma rad, a kis csalétek-halnak létfeltétele természetesen a komótosabb hely és friss saját víz.

A horgászat szezonja és kedvezõ napszakok. Június közepétõl március hó elejéig általában szabad a horgászat. A közbeesõ tilalmi idõ a hal ívásával indokolt. A hal talán az egy csukát leszámítva, melyre téli hónapokban kis hallal, f õleg holt ágakban biztosra megyünk, csukázunk (15. ábra) - a víz teljes le hûltével (november), sok már jóval elõbb nem mutat mozgást, halásznyelven szólva : elül. A nagy hal fészkében hizlalja zsíros testén a csigákat és k ülönbözõ parazitákal, a kisebb pedig csoportokba verõdve passzíve várja cs intalan barátját, az intenzívebb napsugarat, melynek hátán azután a bukfen cek egész sorozatát hányja gyerekes gondtalanságával, míg egy-egy ragadozó meg nem zavarja a korai kirándulást. Egy halálra üldözött szegény bújik m ég ez idõ alatt elõ nyári menedékhelyérõl, hogy a harcsától való félelmébe n étlen-szomjan eltöllöü hosszú idõt kipótolva telefalja magát. Ez a szegé


ny szerencsétlen a menyhal, a harcsa delikátja. A hosszú pihenés és az ívá ssal járó nagy energiaveszteség után a hal június végétõl kezdve újból meg kezdi sétáját. Persze különösen eleinte hatványozott étvággyal kap minden után. Valószínû, hogy ezen idõre esik az említeti cseresznye sikere is. El õ tehát a horgokkal minél ellõbb ! Hogy a nap melyik szaka legalkalmasabb a fogásra, azt a tapasztalat rég megállapította. Sajnos, mi sporthorgászok egyéb kötelezettségünk miatt legtöbbször csak gondolatban lehetünk horgai nk mellett. A hivatásosak azonban annál inkább kihasználhatják a megfelelõ idõt. Reggel napkeltétõl délelõtt 10 óráig legjobban megy a munka. Délutá n 4 órától, amíg látunk, újból jól dolgozhatunk horgainkkal. A fenekesek é jjeli elhelyezése eredményes. A nagy ragadozó, tolvaj módjára, csendes éjs zakán kerül leggyakrabban fogásra. Ezen idõszakban mûködik legjobtan a csa pó is. Nehogy azt higyje azonban valaki, hogy a nappal egyéb szakában hiá ba ül horgai mellett. Szó sincs róla. Jó magam is fogtam már halat a nap m inden órájában, sokszor bizony megelégedtem egynek-egynek a súlyával is. K ülönben is az említett idõ nem szabály. Csak a jó megfigyelés, tapasztatai kínálja a kérdezõsködõnek. De szabály sin cs kivétel nélkül.

Milyen helyeken horgásszunk? Nagyobb tavaknál, vagy holt ágakban igen kedvezõ az eredmény a mólók, kiköt õk, esetleg delták közelében (Sió-Balaton) süllõre, harcsára letenni a horg ot, a nádas közt elbújva vagy csónakból a nád belsõ szélén gyönyörû pontyot és cigányhalat compót eredményez a néma kitartás a türelem, mely utóbbinak birtokáról ezen helyen vizsgázik a horgász ezer és ezer „oltott szúnyog" a lkalmattan kérdései közepette, a nádlakók zöld asztala mellett, Ha kiállott a a próbát, még e napra kézbesített diplomájából, jól is lakhat. A keszeg m inden faját, sügeret, durbincsot megtalálhatja a kishorgász a tó minden rés zén, a part közelében is. Folyóvizekben tutajossal a partnál keszeget, kise bb márnát, - harcsát, pontyot, áradás elsõ két 24 órájában minden fajtát és nagyot is foghat. A kecsege, tok-félek inkább kemény, agyagos mederben tal álhatók, sokszor egész családostul. A fenekeseket fenyõkrõl, fürdõtestekrõl , kikötött hajókról engedjük a vízbe. Akinek ideje, fizikuma vagy megfelelõ alkalmatossága van, igen jól teszi, ha elhagyva a vízmenti község, vagy vá ros körletét, meszszebb megy, hol teljes csendet, esetleg tuskós, bokros, l imányos helyet és jó mély vizet talál. Egészen bizonyos, nem hiába vitte ür es zsákját. Hazafelé görnyedve bár, de még jobb kedvvel fogja cipelni. Bizt


os helynek jelölhetõ meg a folyó medrében hosszú idõ óta fekvõ hajóroncsok, pilóták stb. környéke, hol minden esetben lesz eredmény, melyet azonban cs ak egy-két horgunk árán szerezhetünk meg. Megéri a reszkírozást. Általában a csend, a mély víz, sebesebb folyás (folyamkönyökök), betorkolások, csator nák beömlése, ásások stb. azok a helyek, melyek az eredményt elõre biztosít ják, vagy legalább is fölényben vannak a könnyen talált egyéb helyekkel sze mben. A kivételek itt is csak erõsíti a szabályt.

A víz változásának befolyása a hal járására és a puttyogtatás. Sokat vitatkoztak már e kérdés felett a horgászok, a pro-kontra vélemények ma is élnek s ki-ki oda csatlakozik, ahol tapasztalatait legjobban tudja ér vényesíteni. Az tény, hogy a víz változása nagy befolyással van a hal mozgá sára, étvágyára. Én mindkét véleményt jól ismerve - hozzáadom a saját tapas ztalataimat s egy középútat kívánok megjelölni, - melyen a kérdezõsködõ leg jobban orientálódhatik és amelyen leghamarabb célhoz juthat. Meg kell jegye znem, hogy ezen kérdés körül minden szó a folyóvizeket illeti. Álló vizeink apályai, dagályai, miket a csapadék alig észrevehetõleg eredményez, a hal járására, kapására úgyszólván hatás nélkül vannak.A folyóknak vannak mellék folyói, a folyók sokszor egész országok határait szelik, tehát nagy terület éghajlati viszonyaival találkoznak. Innen van, hogy egy nagyobb folyó, pl, a Duna vagy a Tisza képe, a horgászszezonban is igen sok formát és színt m utat. Hol kövérebb, hol soványabb, hol szõkébb, hol vörösebb, hol barnább, hol tisztább, hol zavarosabb, aszerint, hogy melyik hozzátartozója szól bel e erõsebben mindennapi életébe. A messzi tenger apályai, dagályai a mi vize inkkel is nexusban vannak, viszont a mieink is érzékenyek az anya-tenger sz eszélyeire. Szolidaritásás az egész vonalon. A hal áradáskor jár-kel, keres , meglátogatja a partokat is. Apadáskor fél, hogy víz nélkül marad, mindig beljebb és beljebb iparkodik. ha pedig a víz soká stagnál, a hal is hallgat ó, mintegy apathikus lesz. Áradáskor a víz sodra elég táplálékot szállít a halnak, sõt a pillanatnyi mederben lévõ giz-gazt, férget, vele együtt a rév eteg halat is megforgatja, megmozgatja. Ilyenkor a hal rendszertelenül jár, inkább a part közelébe kerül, hol legkönnyebben detektálhatja magát és keres. Ezen idõ a partok közelében elhányt horgok legnagyobb sikere; a fenekes ali g bírja gazdájának szállítani a sok türelem-gyümölcsöt, melyek aufsatzán, a még nagyobb mulatság és változatosság kedvéért, itt-ott egy-egy bakkancsta


lp vagy abroncs is jut a trófeumok közé. Az áradás késõbbi napjain, ép ugy, mini a tiszavirág szüretén, a hal már jóllakott. Hozhatják elébe a legjobb falatot, nem kell neki, hosszabb-rövidebb ideig ebédutáni sziesztát tart. Ezen idõ alaít hiába kínálja a horgász. Nap-nap után kosarat kap s egy pár telhetetlen kóc (baráthal) leszámüásával üresen is megy haza. Mindjárt az á radás elsõ napjaiban fogjuk azokat a formájukból teljesen kijött telhetetle neket, melyek alig felismerhetõk, egy felfujt pumpához hasonlítanak, se fül ük, se farkuk s a jóllakottság valódi szimbólumai. Mikor az áradást olyan m ellékfolyó vize produkálja, melynek íze, színe, természete geologice a legt öbb hal naturájába ütközik, teljes a pangás, halász-nyelven: beteg a hal. Í gy pl. ha a Kõrös vize fölényeskedik, a tiszai hal beteg az okkersárgára fe stett, megzavart vízben. Hiába ilyenkor minden, a hal diétát tart, sõt böjt öl, horgainkat úgy vesszük ki a vízbõl, ahogy azokai elõbb gondosan, de fig yelmen kívül hagyva, vagy nem ismerve ezen körülményt, elhelyeztük. Ha vala ki a víz ezen jellegzetes színével nem volna tisztában, elég legyen neki, h a valamelyik horgára egy szúrós fejû, úgynevezett vágóhalacska kerül. E nap on ne is folytassa a horgászatot. Mindehhez járul még az a körülmény is, ho gy áradáskor a víz piszkos, zavaros. A hal a csalétket annál kevésbé veszi észre, mert a vízben himbálódzó bato nyák ilyenkor giz-gazzal vésetnek körül, melyek a horgokat mintegy beburko lják, eltüntetik. Apadásnál a hal mindinkább befelé s a mélybe törekszik. Mint minden vízváltozás kezdetén, úgy az apadás elsõ napjaiban is a hal él énkebb járású lesz. Ilyenkor megint van zsákmány. Az apadás késõbbi stádiu mában a hal félénkebb, tartózkodóbb, kapása felületes, elhamarkodott, ideg es, ami gyakran elkedvetleníti a kezdõ halászt. Egyik kapást a másik uíán passzolja el, s azon sopánkodik, hogy micsoda pechje van! Nem. Hanem tudni a keltett volna, hogy ma olyan horgokat alkalmazzon, amelyek egy felületes odakapásra is fognak. Hosszabbszárú, kisebb, de nyitott fejû, egy nullás amerikai horgok ezek, melyek ezen esetben is eredményt fognak hozni. Az ap adás után a sekélyebb víz mind jobban és jobban tisztul. Amikor már a vízb en lévõ zsinegünkbõl mintegy 30-40 centimétert is láthatunk, az annak a je le, hogy horgászatunk ismét feltételes. Most már igazán veszít türelmébõl még az öreg horgász is. Reggeltõl estig és így tovább mást sem csinálhat, ha reményben, türelemben kitart, mint a csalétkek számtalanját pazarolja a z élhetetlen, telhetetlen keszeg és társai számára, melyek mintegy haszont alan kitartottjai csak a halásznak, ügyesebbek a leghíresebb zsonglõrnél a horoglepucolását illetõleg. Az apadás mértékével arányban vigyük bejebb é s bejebb horgainkat. A parton durbincson, sügéren, keszegen kívül nem igen lesz eredmény. Jól válogassuk össze a csalétket, mellyel próbálkozunk. A nehezen beszerezhetõ csík, vagy menyhal a legnagyobb harcsát hozza ilyenk or s a kis hal kitûnõ eszköze lesz a nagy süllõ vagy búcó megfogásának.


Ezen idõre esik a horgászat egyik spe¬cialis faja, a „puttyogtatás” - mely feltétlenül csónakról történik. Nyugodt, szélcsendes idõben, sima, tiszta v ízen egy fõzõ-fakanál formájú és nagyságú u. n. - puttyogtatóval a csónakbó l fenékre eresztett és magunk után vonszolt nagy horogra csaljuk az öreg ha rcsát, mely a víz putlyogására, melyet kb. percenkínt párosával hallatunk, azt gondolván, hogy a vízbe dobtunk valamit, a hang után rohan s a lóbogár, csík és efajta csalétek után mohón és eredménnyel kap. A csónak a legnagyo bb csendben felülrõl lefelé, víznek eresztetik, - a folyó közepe táján hala d, csupán az irányitás ad némi gondot az evezõsnek. A horgász a csónak fará n leeresztett fenékzsinórt (egy szem horoggal) kezében tartja, a másikkal i dõnkint puttyogást hallat, a kezében lévõ zsinórt pár centire emelgeti, míg a kapást meg nem érezvén, a zsákmányt közelébe húzza, hogy azután ártalmat lanná tegye. Puttyogatással csak nagy halat fogunk. Csónakban ültem mint ev ezõs, mikor pártnerem 20 kilós harcsát fogott. Tudok azonban 50-60 kilós er edményekrõl is. Tiszta, átlátszó víz mellett történõ horgászatnál nagy figy elemmel kell lennünk eszközeink külsejére. Teljesen vékony batonyák, vízszí nû zsinegek, ezüstszínû horgok, természetesen alkalmazott friss csalétek, m indmegannyi feltételei a sikernek. Itt tartom helyénvalónak megjegyezni a h al érzékei körül nyert tapasztalatokat, hogy a siker érdekében ezen körülmé nyek is feltéllenül figyelembe vétessenek. A hal mind az öt fõérzékével él, melyek közül legfejlettebb a látása és tapintása. Ez kétségtelen, elvitath atatlan. Tökéletes, nagy szemeivel élesen lát, uszonyaival tapogat. Izléssz erve melleit bizonyít, a csalétkek között megkülönböztetése, válogatása, st b. Hallása, szaglása is van, az elõbbi azonban csak alárendelt mércékben.

Mit vigyünk magunkkal a horgászathoz. Elsõsorban türelmet és reményt. Azután az idõhöz mért ruhát. Számoljunk a n ap¬sugárral, de az esetleg tornyosuló felhõkkel is, hogy kitarthassunk. Egy sporthorgász fölszereléséhez, melyet mindig magával vigyen, tartozik: egy szatyor, vagy hátizsák a zsinegek, horgok, elemózsia stb. számára, a szák, a horogfenõkõ, mélységmérõ (hosszabb zsineg, a végén súllyal), csalétkes dobozok, a kaska (8-10 ágú kis vasmacska erõs zsinegen, kötélen), mely utób bival beakadt horgainknak indulunk segítségére, tartalék-zsinór, horog és ó lom, nyelek, botok, melyeket pl. a tutajos-fenekessel legtöbbnyire helyszín en szereznek csak be, lévén kissé alkalmatlan ezek külön hordozása. Akinek „sétabot-felszerelése" van, mely ma alig beszerezhetõ, az könynyebben ér a vízhez, de kevésbé az eredményhez, mert a tufajos horog eme fajfája tetszet


õs és praktikus is volna, ha kitudná állni a véletlen erõ próbáit. Gyenge é s egyoldalú. Minden horgász tegye szerszámaihoz a füzért, melyre a zsákmány kerül a partra kicövekelve, vagy a haltartó zacskót, mely sûrû szemekben f ont háló. A nagyobb (pár kilós) halat okvetlen fûzni kell. Legyen a horgász tárcájában a halász bérletjegy, hogy ennek otthon felejtése se nyugtalanít sa. Ha mindezen felsorolfak elõzetes, gondos átvizsgálása után rendben talá lja dolgait, majdnem biztosra mondható, hogy a szerencséjét is a tarsolyába n viszi.

Halász-szótár. Batonya vagy patony: 30-40 cm, hosszún, vékonyabb horogtartó-zsineg. Bokorra fûz: 3-4 drb. gilisztát bokrosra egy horogra. Elakadás: a fenekes horgok hajóroncsokhoz, kövek közé szorulnak. Elül: a hal fészkébe megy. Elvet: a horgokat lerakja. Féreg: minden élõ csalétek a kis hal kivételével. Felférgelés: a horgok ellátása csal¬étekkel. Fölszerelés: a horog elkészítése, a kész horgász-szerszámok. Füzér: erõs zsineg a hal felfûzésére. Gombóc: potyka kedvence, rozsliszt kukoricaliszttel jól kifõzve, petrezsely emmel. Halászkötés: duplacsatos kötés a horgon. Ívás: a peték lerakása,megtermékenyitése. Jó hal: nagy hal 2 kilón felül. Kapás: a nagy hal befalta a csalétket, a tutajt viszi. Kishalász: minden szerszámmal hivatásból halász, hálójoga nincs. Megszákolás: a horoggal fogott hal szákkal való kiemelése a vízbõl. Pedzés: kis hal játéka a csalétekkel, a tutaj kisebb mozgása. Picézõ: tutajossal parton horgászó. Szák: nyeles merítõ háló. Szem: egy darab horog. Tanya: egy fenekes horog (150-200 drb.) Víz között: nem a fenéken; hanem a víz rétegeiben. Víznek ereszt: a víz folyásának irányában.

Tartalomjegyzet.


Elõszó . . . . . . . . . . . . . . . 3 Bevezetés . . . . . . . . . . . . . . 5 Halász-pihenõ . . . . . . . . . . . . 9 A horgászat lélektanához . . . . . . . . 12 A horog és használata . . . . . . . . . 15 Csapó-horog (csapó) . . . . . . . . . . 33 Tengeri, tavi és folyami horgászat . . . . . 35 A csalétek és fölférgelés . .. . . . . . 39 A horgászai szezonja és kedvezõ napszakok …. 44 Milyen helyeken horgásszunk? . . . . . . 47 A víz változásának befolyása a hal járására, A puttyogatás . . . . . . . . . . . 49 Mit vigyünk magunkkal a horgászathoz . . . 55 Halász-szótár . . . . . . . . . . . . . 57

A horgászat kézikönyve  

A HORGÁSZAT KÉZIKÖNYVE Tapasztalatok, adatok és útmutatások a folyami és tavi horgászathoz IRTA: SCHREINER FERENC - m. kir. honvédszázados....

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you