Kerber Balázs
Energia Az évek energiáját megfojtották, pedig buzog még, mint az ég, és a tágas ablakokon úgy rohant át a fény, hogy senki sem falta fel. Hátam mögött hatalmas pálya, fejemet boldogan vetném hátra, agyamban zsibong a kékség. Két pörgő tányér, az iramba belevesznék, lámpacsíkok kereszteződése a fehér felszínen. Az éveket kipenderítették, ülök az ágyam szélén, lóg a lábam. Riaszt a kinti zsivaj. Pattog a nap, mint egy labda, minden pattanáskor kiált valaki. De csak a zajt lehet hallani, és hogy valami zajlik. Ne lenne a sok épület sok üreges tégla, én is dobálóznék. Felülnék a vasútra, kezemben két fürdőpamaccsal. Aztán leszállnék valami elmosódott helyen, épp csak lépegetnék, míg fordul egyet a térkép. Hosszú csíkok az égen. A horizont, mintha a plafont nézném, szemcsék tengerében.
2015. nyár |
13