Kovács Kristóf
Járásával megegyező Ez már mind következmény. A tengerszint-emelkedések. És én is. Egy heg a bőrön, mondjuk megégetted, mikor még másnak főztél. És én is keresem az alkalmat ügyetlenségeimben, hogy maradjon nyom rólad, kezdésnek a testen. Nem voltam sosem ilyen, még szerencse, hogy nem korábban találkoztunk. Talán nem is szeretnél. És azt most nem engedhetem meg magamnak. Bár tudom, hogy visszakaparni valami töretlenül fehér szüzességbe semmiképpen sem lehet. Vagy elhallgatni mindent. De te még tényleg elhiszed, hogy léteznek véletlenek, okosabb lenne okokat keresni. Én könnyen leszűrhető tanulság lettem, de mégsem elmesélhető. Nem. Csak az, ami történik, az, hogy vagy, és a járásoddal megegyező sarokkopogások mintha egy-egy méter tengert jelentenének. Régtől fogva élünk itt, és még legkevésbé sem ismerem ezt a várost, utaznék, hogy elébe menjünk az emlékezetnek. A külső kerületekbe, csak mert még nem voltam. Ébredni kívül, nagy levegőt éhgyomorra. Elhinni, hogy megroppant felfüggesztések tartják csak a kora esti égboltot. Ahogy mesélem.
42
| 2015. tavasz