Page 34

Bertalan Balázs

A Timi nővér hangja is elég kellemes. És az illata is jó, kicsit fertőtlenítőszagú, mint a takaró, meg minden más,a ruháiból jön, de a kézkrémmel meg a kávés lehelettel mégiscsak szép szag. A keze is elég puha, néha kicsit ragacsos a krémtől, amit mindig dél körül, kávézás közben ken magára. Azután szokott hozzá jönni. Felrázza a párnáját, és a kezébe nyom egy bögrét, teletúlcukrozott, kórházi teával. Meghatározhatatlan ízű. Tényleg, jól megnézi majd Timit is, amikor majd áll az ágy végében. És ha ő is gyönyörű lesz, de most tényleg, akkor nem kell majd mellé senki, aki elmondja, mennyire. Kár, hogy meglesz pár nap, mire leveszik a kötést. Mindegy. A Timinek szőke haja van, ezt tudja, megkérdezte tőle tegnap, amikor már biztos volt a műtét. A szőke, az meg olyan, mint a napsugár, igen, és biztos melegség árad majd belőle, mert a napsugár is meleg, és leizzad tőle, olyan kellemes meleg lesz, és be kell majd húznia a függönyt. Úgy szokta. Eddig ugyan egy szőke nő melegségét sem érezte, pedig találkozott már nem eggyel, akik szőkének mondták magukat, de most más lesz minden. Gyönyörű lesz a Timi, igazán, és ő már előre szereti ezért. És ha már végre látni fog, akkor majd addig legelteti rajta a tekintetét, amíg el nem telik vele, amíg úgy nem érzi, hogy egy csepp sem fér már belé, és utána kinéz az ablakon, és megnézi magának a napsugarat és az eget is. Látni fogja az embereket az utcán, akik naponta jöttek vele szembe, akiknek csak egy gumitalpú cipő hangja vagy egy fojtott hangú telefonbeszélgetés árulta el a létezését. És biztos azok is szépek lesznek, talán sok is lesz egyszerre a látvány, de mindegy, mert utána majd úgyis visszanéz a Timire, aki talán addigra már elindul kifelé. Akkor utánaszól, hogy maradjon, megkéri, hogy üljön le, és kikérdezi mindenről, a teljes műtétet elmesélteti vele, és a Timi mondani fogja, hogy ezt inkább a doktor úrtól kérdezze, meg neki dolga is van, és elindul, hogy behívja. Kovács rávágja, szinte könyörögve, hogy ne, mert neki az is jó, ha a Timi mondja el. Így tovább nézheti. Persze a nővér nem fog

36

| 2013. tél

Apokrif - 2013/4.  

Az Apokrif irodalmi folyóirat hatodik évfolyamának negyedik száma.

Apokrif - 2013/4.  

Az Apokrif irodalmi folyóirat hatodik évfolyamának negyedik száma.

Advertisement