Az 1960 utáni időszakban a szociálturizmus továbbfejlesztése mellett előtérbe került a balatoni üdülőkörzetben a kereskedelmi jellegű turizmus. A szezonálisan nagy mértékben fluktuálódó kereslet kielégítése érdekében jelentős fejlesztés ment végbe a térségben, ami elsősorban a szálláshely-kapacitás, másodsorban pedig a vendéglátás és a kiskereskedelem bővülését jelentette (a férőhelyek száma mintegy három és félszeresére nőtt - 1971-ben összesen 105.000 ágy állt a turisták rendelkezésére -, a bolt- és vendéglátó hálózat kapacitása pedig közel kétszeresére) (Zákonyi 1974). A kereskedelmi szálláshelyek aránya a Balaton-régió összes szállásférőhelyéhez viszonyítva az 1960-as 25,4%-ról 1975-re 54,5%-ra emelkedett, a szociálturisztikai férőhelykapacitás rovására (Gertig 1985). Miután egy 1969-es rendelet lehetőséget adott a nagyüzemileg nem művelhető mezőgazdasági területeknek a parcellázására, százával jelentek meg bódéjellegű épületek sem úttal, sem közművel el nem látott telkeken (Balla 1974). Ez a folyamat ugyan hozzájárult a belföldi kereslet nagyobb volumenének a kielégítéséhez, esztétikai és környezetvédelmi szempontból azonban kifejezetten kedvezőtlennek volt tekinthető. A vendégforgalom azonban nagyobb arányban növekedett, mint a szálláshelyek kínálata vagy a vendéglátás és kiskereskedelem (1949 és 1970 között majdnem ötszörösére nőtt a kereslet), a turisztikai infrastruktúra kapacitás-problémái nem szűntek meg a végbement fejlesztések következtében. Az ellátási nehézségek mind a helyi lakosságot, mind pedig az üdülőket érintették. A zsúfoltság, az áruhiány, a gyakori sorban állások konfliktusokat idéztek elő az egyes érintett csoportok között (különösen az őslakosság, az üdülőtulajdonosok/magyar turisták és a külföldi turisták csoportjai között). "A parasztok szidják az üdülősök édesanyját, akik tönkretették a falu életét, a telkesek, villatulajdonosok szidják a németeket és a cseheket, akiktől nem lehet lépni, a csehek és a németek szidják a magyarokat, akik ugye "a maguk kelet-európai módján még a közellátást sem tudják megszervezni"", írta Bertha Bulcsu (1973:211). A kapacitásproblémák tehát a régió állandó és ideiglenes népességének életminőségén túl közvetetten befolyásolták a különböző társadalmi csoportok egymással és a turizmussal kapcsolatos attitűdjeit, valamint hozzájárultak az ezekre a csoportokra vonatkozó - később nehezen megváltoztatható - sztereotípiák kialakulásához is. Az 1970-es években jelentősen javultak a tó megközelíthetőségének feltételei, viszonylag alacsony áron lehetett telekhez jutni, a tehermentesítésre kijelölt egyéb üdülőkörzetek fejlesztése pedig elmaradt a szükségestől és ezért a kereslet növekedése számottevően meghaladta az előzetesen előrejelzett szintet. A spontán növekedő kereslet befolyásolására nem történtek intézkedések és következetlen volt a koordináció a turizmus egyes részterületeinek a fejlesztését illetően. 1970 és 1980 között a csúcslétszám megkettőződött (1980-ban a csúcsnépesség - állandó lakosság, üdülők és kirándulók összesen - meghaladta a 830.000 főt) elsősorban annak köszönhetően, hogy a magánférőhelyek száma gyors növekedésnek. A turisták száma mellett szintén növekedett az üdülőkörzet településein az állandó lakosság száma is, a belterületek nagy része beépült (A Balatoni Üdülőkörzet Hosszú Távú Fejlesztési Programja 1984).
70