Page 1

W. H. F. Talbot

A természet írónja ál-hasonmás kiadás

nyomtatványelemzés Fleckenstein Anna

Dolgozatom témájául William Henry Fox Talbot A természet irónja című művét választottam. A mű eredetileg 1844-ben jelent meg Londonban, és ez volt a világ első fényképekkel illusztrált könyve, illetve az első fotós szakkönyv. Nemcsak azért esett a választásom erre a műre, mert eredeti szakmám fotós, hanem mert ez a könyv egy ál-reprint, azaz az eredeti mű hangulatát idéző másolat. Így egy XIX. századi kiadvány jellegzetességeit is megfigyelhetjük rajta. De megjegyzem, hogy másolat csak a mű tipográfiájára és illusztrációira igaz. Kötészeti szempontból nem követi az eredetit, ugyanis Talbot nem egy összeszerkesztett könyvet adott ki, hanem hat füzetre ösztotta fel a tartalmat. Horváth Győző Ferenc a könyv kiadója ál-hasonmás kiadásnak nevezi a kötetet. Ez a kiadás 1994-ben született a HOGYF EDITIO kiadó gondozásában Budapesten, a mű eredeti megjelenésének 150. évfordulója alkalmából 1000 db számozott példányban. (Az enyém a 195-ös számú.) A kiadásban közreműködött a lacocki Fox Talbot Múzeum is. A könyv kivitelezése a Szegedi Nyomdában készült. Talbot munkáját a fényképezés és a kalotípia bemutatására írta, a 19. századi Angliában, akkor amikor ez a technika még újdonságnak számított. Tartalmában sok olyan elem van, ami akkor fontos és új információ volt, de ma megmosolyogtat. Például: „Figurák csoportjáról felvétel készítése nem vesz több időt igénybe, mint egyes figuráké, mivel a kamera azonnal ábrázolja őket, akárhányan is vannak…” Az elemzett kiadvány az eredeti kiadás 150. évfordulójára készült reprezentatív kiadvány, mely a fotótörténet iránt érdeklődők számára, és Talbot tiszteletére született. Mivel a könyv Magyarországon, magyar olvasók számára készült, ez az eredeti mű magyarra fordított változata. De a történeti hűdég kedvéért a könyvhöz mellékeltek egy kis füzetet, mely az eredeti angol szövegeket tartalmazza. A füzetet és a könyvet egy védődoboz tartja össze, mely kinézetében nem túl szerencsés. Tipográfiailag a 60-as éveket idézi, és minőségileg gyenge. Funkcionális szempontból viszont jó: összetartja és megvédi a füzetet és a könyvet. A könyv védelmére egy átlátszó műanyag borító is szolgál, ami szintén men túl esztétikus, de ha levesszük a teljes-

William Henry Fox Talbot (1800-1877) Gazdag arisztokrata családból származik, a dél-angliai Lacock kastélyának volt a lakója, mely a Lacock Abbey, az egyik legrégebbi angol apátság mellett található. (Ma a kastályban működik a Talbot Museum) A legjobb iskolákban nevelkedett, és igen művelt, nagytudású priváttudóssá vált. Elsősorban fotográfiával foglalkozik, a pozitivnegatív eljáráson feltalálásán kívül, ő az első aki panoráma- és villanófény felvételt készít. Elsők között oldotta meg a tónusos képek rácsrabontását, ezáltal a nyomdai képközlés lehetőségét teremtette meg. De más tudományokban is jeleskedett. Több erőgépet tervezett és ókori írások megfejtésében is eredményes volt. Valószínűleg nemcsak a dagerrotípia néhány hónappal korábbi bejelentése, hanem arisztokrata illemtudása is oka volt annak, hogy életében nem ismerték el munkájának jelentőségét. A tudományokban és mintaszerű családi életben vigasztalódott.

Az mű eredeti címlapja


vászon-kötés már szép képet mutat. A világos barna színű vásznon kétszínes nyomású mintát láthatunk. Az egyik szín fekete, a másik fémes vörös. A minta kelta fonatmotívumot és virágos indákat tartalmaz, befoglalóformája négyzetes, beljebb kör, majd bizánci templomalaprajz formát ad. Ebben olvashatjuk a szerző nevét és a címet keskeny, díszített gót betűkkel. A tábla alján a antikvával szedve az eredeti angol, alatta a magyar kiadó neve. Ha kinyitjuk a könyvet egy egyszerű fehér, nyomatlan előzékpapír után kellemes sárgás színű belíveket találunk. Szerencsésebb lett volna ha az előzék színtén ebből a színből lett volna, mert így nyersességével kiugrik a könyvből. A szennycímlapon rövid szöveg olvasható, melyben Talbot arról tájékoztatja az olvasókat, hogy az illusztrációk kizárólag a fény hatására születtek, tehát nem rajzok. A kettes oldalon egy visszafogott keretben olvashatjuk a kiadás adatait. A fordító, a lektor a grafikus, a nyomda, a támogatók és a kiadó neve és az ISBN szám mellett itt találhatjuk a sorszámozást is. A könyv kinyomtatásához két színt, pirosat és barnát használtak. A barna szövegek, képek és a sárgás papír a régies hangulat kialakítását szolgálják, és azért is jó megoldás, mert az eredeti fotók is barna tónusúak voltak. A piros szín először a címlapon jelenik meg a borítóról ismert indás gót betűkkel szedett címfeliratban. A címlapot az eredetihez hasonlóan díszes keret veszi körül. A kereten belül 3 betűtípussal találkpzunk: a már említett gót betűn kívül Talbot neve és a kiadói adatok Bodonival szedve, míg egy latin idézet egy groteszk típussal. Ez a három típus még harmonikusan hat, és a különbségek funkcionalis eltérést mutatnak. De mivel a kereten kívül egy újabb groteszk betű használatával jelenik meg a magyar kiadó neve, illetve a Budapest 1994 felirat, összességében már sok lesz az egy oldalon található betűtípusok száma. A címlap versója üres, vákát oldal. Az ötödik oldalon indul a bevezetés. Itt veszi észre az ember, hogy a könyvben nincs oldalszámozás, melynek oka, hogy az eredeti mű vékony füzetekből állt, ahol a számozás elhagyható volt. Ezt az oldalt – és innentől kezdve mindet – ugyanaz a keret veszi körül, mint a kettes oldalt. A fejezetcím gót betűvel van szedve, de egy másik típussal, mint amivel a címlapon találkozunk. Ez szerintem zavaró. Ráadásul a kis füzetben az angol nyelvű fejezetcímek egy harmadik gót típussal vannak szedve. Szerencsésebb lett volna, ezek egységesítése. Minben fejezet iniciáléval indul, melyben a díszes betű, egy furcsa, fejreállított L alakú ornamentális felületre van helyezve. A betű és az ornamentika önmagában szép, de a szövegnek furcsa alakot kölcsönöz. A balra zárás szinte nem érzékelhető, mivel ezen az oldalon 11 sor szöveget láthatunk, s ez bal oldalon négy tengelyhez van igazítva: a szövegtükörhöz, az iniciálé szélesebb és keskenyebb részéhez, illetve a magy méretű, két betűnégyzetnyi behúzás miatt, az új bekezdés tengelye is zavaróan hat. Érdekesség még, hogy az iniciálé a bevezető és az első fejezet élén pirossal van nyomva, míg a további fejezetekben barná-

Oldalpár az eredeti kiadásból

Öt oldalpár a jubileumi magyar kiadásból


val. Ennek oka, szintén a füzetekre osztottságban, illetve a költségkímélő egyszínes nyomásban található. Itt nem találjuk meg a későbbi fejezetkezdő iniciálé utáni verzál kezdőszót, rögtön a kurrens betűs szedés következik. Ebben szintén az eredeti kiadást követi. De mindenképpen rossz megoldás a verzális átvezetés. Az is zavaró, hogy az átvezetés nem kiskapitálissal, hanem vastag verzállal történik, különösen ott, ahol csak egy vagy két így szedett betű követi az iniciálét, de még szétesettebbé válik a kép, ott ahol az iniciálé nem nyúlik túl a verzál betűkön. Úgy hat, mintha beesne. Az iniciálék felső vonala változó helyen van, ami szintén nem segíti az egységes kép kialakulását. Ha egyet lapozunk egy csak szöveget tartalmazó oldalra érünk. Az oldal képe itt sem tökéletes, mert a 14-es pontméretű betűk, és a 22 pt-os soremelés nagyon laza szövegfoltot alkotnak, amit a gyakran túl nagy, akár 2-3 m széles betűközök tovább lazítanak. Továbbiakban a könyv nem fejezetekre van tagolva, hanem a fotókat jelentő lemezekre. A szöveg előtt mindig megjelenik a lemez sorszáma, és a téma megjelölése. Egy ilyen oldalon az iniciálé mellett egy betűtípus három változatát találjuk, léniákkal elválasztva és kellemes hatású, nagy méretű üres terekkel tagolva. A sorszám és a verzál kezdés a betű bold változatával, a témamegjelölés egy kondenz változattal, míg a kenyérszöveg e típus regulár változatával van szedve. Ez jó megoldás, kár hogy a korábban említett hibák miatt, mégsincs igazán egységes oldalkép. Érdekesség még, hogy az eredeti műben az illusztrációként szereplő fotók valóban kalotípiák voltak, külön belefűzve. Mivel a fényképek hátoldalára nem tudtak és valószínűleg nem is akartak szöveget nyomni, így üres oldalakként szerepeltek. Ezt imitálják úgy, hogy habár a képek ofszet nyomtatással, az íveken szerepelnek, a hátoldaluk üres maradt. Mivel a felvételek többnyire az oldalpár bal oldalán helyezkednek el, sok üres recto oldal van a könyvben. Szintén az imitációhoz tartozik, hogy a képek előtt pausz védőpapírok vannak. Az eredeti képek valóban igényelték ezt a plusz védelmet, de itt nincs ilyen funkciójuk, csupán az eredeti füzetek szerkezetét utánozzák. Ez szép megoldás lenne, ha a papírok nem pókhálómintásak lennének. Különösen szerencsétlen, hogy pókok és döglött legyek is felfedezhetőek a papír mintázatában. Mindezt leszámítva a könyv fotóanyaga valóban érdekes és megkapó. A felvételek 1944-ben, vagy korábban születtek. Céljuk a fotótechnika lehetőségeinek kipróbálása és bemutatása. A felvételek többsége mozdulatlan tárgyakról, épületekről készült felvétel, vagy műalkotásról készült reprodukció. Csupán egy képen láthatunk embereket. Ennek a tecnika kezdetlegessége az oka. De mégis a felvételek nagyon szépek, kompozíciós szempontból hibátlanok. A kötetet a kiadó utószava zárja, melyben Talbot munkásságáról számos fontos információhoz juthatunk. A felsorolt hibák ellenére a könyv összhatása jó, belíveinek mérete közel A/4-es, ami megfelel a funkciónak. Ezt a könyvet csak nyugodt

Kalotípia Mai nevén talbotípia W. H. F. Talbot találmánya. A kísérletezést már 1834-ben elkezdte, de találmányát csak 1839. január 25-én jelentette be a Royal Societynek írott levelében, majd 1841-ben szabadalmaztatta. Az egy évvel korábban bemutatott dagerrotípiával szemben előnye a sokszorosíthatóság és az oldalhelyes pozitív kép. Talbot ugyanis papírnegatívra fényképezett, ezt a negatívot olajozással átlátszóvá téve több pozítív kép készűlhetett róla. A papírrostok és a kontakt-eljárás következtében a kép rajza igen lágy és festői lett.

A Természet írónjában megjelent talbotípiákból


körülmények között, otthon, könytárban, iskolában forgatjuk, méretéből adódóan a képek jól láthatóak benne. Zavaró részlet még, hogy a szöveges oldalak álló formátumúak, míg a képek többsége fekvő. De ez is az eredeti műből ered. A könyv becsukott állapotban pontosan 210×297mm méretű, gerince 20 mm, amin a szerző neve fekete, a mű címe fémes vörös színnel van nyomva, a címlapon használt gót betűvel. A szöveg lentről felfelé fut. A könyvtest 16 darab ívfüzetből áll, melyek a vastag 160 grammos papír miatt mindössze 8 cérnafűzött oldalból állnak. A keménytáblás kötés gerincet fehér színű oromszegő védi. Az elemzésben kifejezetten sok hibát, zavaró részletet soroltam fel, de mégis szeretem ezt a kötetet. Bár összességében nincs teljesen végiggondolva a könyv tipográfiája, az eredeti mű szépségéből mégis sok átjön. Sajnálatos, hogy a részletekre nem fordítottak nagyobb figyelmet a könyv előkészítése során, mert apró válzoztatásokkal egy igazán szép és igényes kiadvány születhetett volna. Ennek ellenére csak ajánlani tudom a könyvet, mert tartalmában és hangulatával hozzájárulhat a fotótörténet jobb megismeréséhez. Második könyvnek Balázs Kati által behozott Misikönyvet választottam. Azért fogta meg a figyelmemet ez a kiadvány, mert ahogy a csoport végignézte a könyvet rendhagyó tipográfiáját éles kritikával illettük. A csoport pusztán a formát nézve kifejezetten rossz megjelenésű, tipográfiailag hibás könyvnek ítélte. De amikor Kati a tartalmat is ismerve kezdett mesélni róla, sorra megmagyarázta a számunkra érthetetlen és zavaró formai megoldásokat. Kiderült, hogy minden exta megoldás a történetet támasztja alá. Nagyon érdekes és tanulságos volt hogy, mennyire összefügg tartalom és kinézet. Számomra legizgalmasabbak az indító oldak voltak, ahol pausz lapokat lapozgatva egyre kevesebb maradt Misi szobájából, majd teljesen kiürült, hiszen Misi is eltűnt. Már itt is igaz volt, hogy kép (illetve tipográfia) és szöveg milyen szoros egységet alkotnak: A történet eleje csupán képekben van elmesélve, s ha a képek által belekerültünk egy viágba, csak akkor indult a szöveges rész. Itt nem azt láttuk, hogy egy megírt mese valamilyen formát kapott, és egy következő kiadásban akár máshogy is kinézhet, hanem a könyv egésze, tartalom, illusztráció és tipográfia együtt alkottak egy kalandot. A forma megváltoztatása a történet változását eredményezné. Ilyen szempontból hasonlít az általam bemutatott könyvre, hiszen ott sincs értelme a képek és a szöveg különválasztásának. A Misikönyv 2005-ben jelent meg, történetét Péterfy Gergely írta, illusztrációit Szentecky Csaba készítette, és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Anyanyelvi pályázatának első díját is megkapta.

Talbot hat füzetbe rendezte művét

A magyar kiadó in: Váci Napló, 2008. 07. 11. Horváth Győző Ferenc könyvkiadói vállalkozása, a HOGYF EDITIO 1989 és 1993 között a Suttgarti Lindemanns könyvesbolt és kiadó megbízásából 14 idegen nyelvű fényképészeti szakkönyvet jelentetett meg. Többségük hasonmás kiadás. A művek megjelenésében a Kossuth Nyomdára is jelentős feladat hárult. Az együttműködés színvonalára jellemző, hogy a 98 oldalas, eredetileg 1926ban megjelent „Hausmann Katalog” hasonmás kiadása Stuttgartban, 1993-ban a Kodak éves könyvversenyének egyik díját nyerte el. A Pencil-ben megjelent képek nem egy korábbi kiadás, hanem a Talbot Museum anyagának reprodukciói, mely a fényképek jó minőségben való megjelenését biztosíta.

A Misikönyv címlapja

Kiadvanyelemzes  

Talbot jubileumi kiadás elemzése

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you