Issuu on Google+

Herb Lubalin

Diplomáját a New York-i The Cooper Union Akadémián szerezte, ahol késÔbb vendégelÔadóként is dolgozott, illetve logót tervezett az intézmény számára. Olyan sikerekkel, mint a xxxxxx xxxxx xxxxx xxx a háta mögött 59 évesen kijelentette: zjztgjgzjnzujzukzuk uzkzukzukzukzuk.

Még csak most fejeztem be a gyakornoki idÔmet.

Herbert Frederick Lubalin amerikai grafikus, mûvészeti vezetô, jelentôs magazinok, plakátok, csomagolások, logók és betûtípusok tervezôje. A huszadik század második felének tipográfiai világát, vizuális kommunikációját meghatározó személyiség. Csendes visszahúzódó ember, de munkáin keresztül gyakran hallatta hangját. Kísérletei, újításai felpezsdítették majd meghatározták a 60-as, 70-es sôt még a 80-as évek vizuális kultúráját is. Azáltal, hogy mindig valami újat keresett és talált, a 20. század egyik leghíresebb mûvészeti vezetôje lett. Párizsban és Londonban voltak irodái, és az évek folyamán olyan tehetséges emberekkel társult , mint Aaron Burns, Tom Carnase, Ernie Smith és Ralph Ginzburg. Lubalin 1918-ban született New York-ban, majd 17 évesen lesz a Cooper Union diákja. Habár tanulmányai alatt második helyezést ér el egy plakátversenyen, mégis nehezen indul a karrierje, nehezen talál munkát, illetve elbocsájtják, amikor fizetésemelést kér. Végül a Reiss Advertising majd a Soudler & Henessy munkatársa, mûvészeti vetezôjeként indul be a karrierje. Ez utóbbi cégnél eltöltött húsz év alatt számos tehetséggel dolgozik együtt, mint például George Lois, Art Kane and John Pistilli és kiforrott alkotóvá válik. 1964-ben megalapítja saját vállalkozását a Herb Lubalin Inc.-t. Később több leányvállalatot is alapít, úgymint a Lubalin, Delpire & Cie, Paris-t, és a Lubalin, Mexwell Ltd. London-t. Ezenfelül könyvkiadót, betûtársaságot és hawaii-i céget is alapít. 1975-ben társaival létrehozza a LSC&P Design Groupot. Az Avant Garde, Eros és Fact kulturális magazinok ötletgazdájaként mind vizuális, mind társadalmi értelemben határátlépônek és radikális újítónak számított. Az International Typeface Corporation (Nemzetközi Betûtípus Vállalat, ITC) egyik alapítójaként és a Herb Lubalin Intézet igazgatójaként akkora befolyásra tett szert a hatvanas és hetvenes években, hogy azt a design-világban nem lehetett figyelmen kívül hagyni.


Herb Lubalin

Diplomáját a New York-i The Cooper Union Akadémián szerezte, ahol késÔbb vendégelÔadóként is dolgozott, illetve logót is tervezett az intézmény számára. Olyan sikerekkel, mint a xxxxxx xxxxx xxxxx xxx a háta mögött 59 évesen kijelentette: zjztgjgzjnzujzukzuk uzkzukzukzukzuk.

Még csak most fejeztem be a gyakornoki idÔmet.

Herbert Frederick Lubalin amerikai grafikus, mûvészeti vezetô, jelentôs magazinok, plakátok, csomagolások, logók és betûtípusok tervezôje. A huszadik század második felének tipográfiai világát, vizuális kommunikációját meghatározó személyiség. Csendes visszahúzódó ember, de munkáin keresztül gyakran hallatta hangját. Kísérletei, újításai felpezsdítették majd meghatározták a 60-as, 70-es sôt még a 80-as évek vizuális kultúráját is. Azáltal, hogy mindig valami újat keresett és talált, a 20. század egyik leghíresebb mûvészeti vezetôje lett. Párizsban és Londonban voltak irodái, és az évek folyamán olyan tehetséges emberekkel társult , mint Aaron Burns, Tom Carnase, Ernie Smith és Ralph Ginzburg. Lubalin 1918-ban született New York-ban, majd 17 évesen lesz a Cooper Union diákja. Habár tanulmányai alatt második helyezést ér el egy plakátversenyen, mégis nehezen indul a karrierje, nehezen talál munkát, illetve elbocsájtják, amikor fizetésemelést kér. Végül a Reiss Advertising majd a Soudler & Henessy munkatársa, mûvészeti vetezôjeként indul be a karrierje. Ez utóbbi cégnél eltöltött húsz év alatt számos tehetséggel dolgozik együtt, mint például George Lois, Art Kane and John Pistilli és kiforrott alkotóvá válik. 1964-ben megalapítja saját vállalkozását a Herb Lubalin Inc.-t. Később több leányvállalatot is alapít, úgymint a Lubalin, Delpire & Cie, Paris-t, és a Lubalin, Mexwell Ltd. London-t. Ezenfelül könyvkiadót, betûtársaságot és hawaii-i céget is alapít. 1975-ben társaival létrehozza a LSC&P Design Groupot. Az Avant Garde, Eros és Fact kulturális magazinok ötletgazdájaként mind vizuális, mind társadalmi értelemben határátlépônek és radikális újítónak számított. Az International Typeface Corporation (Nemzetközi Betûtípus Vállalat, ITC) egyik alapítójaként és a Herb Lubalin Intézet igazgatójaként akkora befolyásra tett szert a hatvanas és hetvenes években, hogy azt a design-világban nem lehetett figyelmen kívül hagyni.


EROS a magazin az erotika megterem az igényes képsorok tipográfia összhang megdöbbe

A ’64-ben alapított saját stúdió lehetûséget adott Lubalin számára hogy nagyszabású projektekbe kezdjen és munkáival nemzetközi elismerést szerezzen. Ezek közül feltétlenül meg kell említeni azt a három magazint, melyeket Ralph Ginzburggal közösen alapítottak és szerkeztettek. Ezek – az Eros, a Fact és az Avante Garde – olyan kulturálisan jelentôs publikációk voltak, melyekben a ’60-as évek társadalma jelent meg új goldolatokat inspiráló módon. A Fact és az Eros csak rövid ideig létezett, és a nagyon sikeres Avant Garde is csak 14 számot élt meg, mégis olyan jelentôs kulturális hatást gyakoroltak, ami nélkül 60-as 70-es design-ipara, mûvészete, de még a mai vizualitás sem képzelhetô el. Az Eros negyedévenként megjelenô, keménykötésû, különbözô papírokra nyomtatott, hirdetésmentes kiadvány volt, tele megdöbbentô cikkekkel és fotótanulmányokkal a szerelem és az igényes szex témakörében. Megjelenésében jobban emléketzetett egy könyvre, mint egy periodikus kiadványra. A 1960-as évek radikális világában egyaránt kapott dícsérô és elitélô kritikákat: egyesek szerint a jó ízlés határait is át-át lépte, de hatása mégsem a buja vágy kifejezésében, hanem a Lubalin által tervezett tipográfiában rejlik. A lap megszûnéséhez az vezetett, hogy Ginzburg-öt a negyedik szám megjelenése után közszeméremsértéssel vádolták a szövetségi bíróság elôtt, az így fellépô perköltségek és a drágán elôállított kiadvány adósságokat szültek.


Az Eros megszûnése után Lubalin és Ginzburg egy hasonló kivitelû magazint alapítottak Fact címmel. Itt a szexualitásról a politikára és a társadalmi problémákra került át a hangsúly. Azok az írók közöltek cikkeket a Fact lapjain, akik nem vettek részt a mainstream média cukormázas világában. A grafikai, tipográfiai megjelenéshez a sokkoló, hatásvadász megjelenés helyett egy minimalista stílust választott, melyben a talpas betûk dinamikus tipográfiája egyensúlyban van a magas színvonalú tipográfiával. Mivel a magazin költségvetése korlátozott volt, az ofszet papírra nyomtatott, fekete-fehér kiadványban egy vagy két betûtípus és egy illusztrátor munkái szerepeltek csak. Ezáltal a végeredmény egy dinamikus, de minimalista lap lett, mely kiemel-

Lubalin tipográfiai kísérletei utat nyitottak a grafikai tervezés új útjai elôtt!

kedett az underground kiadványok szenzációhajhász vagy bulvár világából. A Fact megszûnését – az Eroshoz hasonlóan – a benne megjelent tartalmak okozták. Nevezetesen az egyik számban Berry Goldwater republikánus elnökjelöltrôl azt állították, hogy pszichésen alkalmatlan az Amerikai Egyesült Államok elnökének posztjára. Ráadásul, ez nem egy egyszerû mondatként szerepelt, hanem Lubalin tipográfiájával egy egész oldalas tényként! A Goldwaternek fizetett kilencvenezer dolláros kártérítés a lap végét jelentette.


SCASCCAC NCDJSBCKDBC


Lubalin és Ginzburg nem keseredett el, hamarosan megalapították új lapjukat, az Avante Garde-ot. A logó megtervezése nem volt egyszerû, de végül Lubalin olyan formát talált, ami Ginzburg elképzeléseinek is megfelelt. A logó újszerû betûkapcsolatokat tartalmazott (vagy legalábbis a huszadik századi tipográfiához hasonlítva újszerût, mivel a betûkapcsolatoknak Gutenberg is mestere volt), a formát megfigyelve azt mondhatjuk, hogy az art deco alkotásmódját emelte át egy posztmodern formavilágba. A logó megismerése után a grafikusok és dizájnerek körében megjelent az igény a teljes betûkészletre ís, így Lubalin kidolgozta az Avant Garde betûtípust, amit 1970-ben az Internacional Typeface Corporation adott ki. Lubalin sajnálattal vette tudomásul, hogy a tervezôk többsége nem értette meg a típus lényegét: csak futura-szerû arcát vették észre, és nem használták ki a nagyszámú, megtervezett ligatúrákban rejlô lehetôséget. A típust a 70-es években olyan sokat használták, hogy sztereotípiává vált, illetve jellegzetes 70-es évekbeli hangulatot sugároz. Vissza-

térve a magazinra az Avant Garde volt a leghosszabb életû Lubalin és Ginzburg közös lapjaiból. 1968 és 1971 között 16 szám jelent meg. Lubalin számára újabb alkalom volt a kísérletezésre, az új megoldások alkalmazására. A közel négyzet alakú (11,25 × 10,75 inch) kartonált kötésben megjelenô magazin megjelenésével, tipográfiájával feltûnést keltett a new york-i dizájn életben. Gyakran tartalmazott egész oldalas címeket, amihez hasonlót csak Fred Woodward, a Rolling Stone magazin mûvészeti vezetôje alkalmazott. Ginzburg, aki fotósként is részt vett az újság létrehozásában, teljes szabadságot adott Lubalinnak a grafikai megjelenés tekintetében. Az Avant Garde az Erosra hasonlított a keménykötésû alakjában és ellentmondásos tartalmában. A magazin egyesítette a Fact és az Eros jellemzôit, és gyakorta szexuális tartalmú, valamint az amerikai kormányt erôsen kritizáló cikkeket és képeket közölt, amelyek radikálisan eltértek a hivatalos újságírástól megszokott tartalmaktól. Az erotika nemcsak a fotókon, hanem a rajzokban is megjelent. Az Avant Garde egy számában például színes hátterek elôtt Picasso kevésbé ismert erotikus grafikái, egy másik számban John Lenon hasonló témájú litográfiái jelentek meg. Elôdeihez hasonlóan az Avant Garde is a konzervatív kultúra áldozata lett miután az egyik számban meztelen nôkbôl kirakott abc jelent meg. Ezek a képek nemcsak a lap végét, hanem Ginzburg számára a börtönbûntetést is meghozták.

erotika politika tipografika


Right now, I have what every designer wants and few have the good fortune to achieve. I’m my own client. Nobody tells me what to do.

Lubalin élete utolsó éveiben is aktív, az 1970-es években tanít a Cornell University és a Cooper Union kurzusain. (Ez utóbbi intézményben tanult maga is, illetve ahol ma egy grafikai archívum és könyvtár az ô nevét viseli: Herb Lubalin Study Center of Design and Typography.) 1971-ben Aaron Burns-szel közösen megalapítják az International Typeface Corporation-t, ami az egyik ma is létezô, jelentôs betûkereskedelmi vállalkozás. Az 1973-ban alapított Upper and Lower Case Magazin nemcsak az ITC bevételeit duplázza meg, hanem Lubalin számára újabb lehetôséget is biztosít a kísérletezésre és a megmutatkozásra. Lubalin és Burns az U&lc lapjain újabb és újabb típusokat mutatnak be, illetve megjelenik benne a szavak, a betûk, az írás és a jelentés vagy a tartalom összetett kapcsolata. Lubalin azt keresi, mi az amit még a betûkkel ki lehet fejezni, élvezi ennek a szakmai lapnak a szerkesztését, és azt nyilatkozza, hogy elérte, amire minden tervezû vágyakozik: ô a saját megrendelôje. A magazin gyakran kísérleti jellegû tipográfiai megoldásokat vegyített illusztrációkkal, képi elemekkel és egyéni retorikával, hogy az új típusok elônyeit hangsúlyozza. Ezek nagy sikert arattak a dizájn- és tipográfiai világban, azonnal a gyûjtôk kedvence lett, és az expresszív tipográfia nyitányát is jelentette. Steven Heller szerint az U&lc volt az elsô „Emigre”, vagy legalábbis megalapozta annak lértejöttét, késôbbi sikereit. A magazin ’70 és ’99 között létezet és ezidô alatt 120 lapszám született, a mûvészeti vezetôi posztot haláláig, 1981-ig Lubalin töltötte be.


Right now, I have what every designer wants and few have the good fortune to achieve. I’m my own client. Nobody tells me what to do.

Lubalin élete utolsó éveiben is aktív, az 1970-es években tanít a Cornell University és a Cooper Union kurzusain. (Ez utóbbi az az intézmény, ahol ô maga is tanult, illetve ahol ma egy grafikai archívum és könyvtár az ô nevét viseli: Herb Lubalin Study Center of Design and Typography.) 1971-ben Aaron Burns-szel közösen megalapítják az International Typeface Corporation-t, ami az egyik ma is létezô, jelentôs betûkereskedelmi vállalkozás. Az 1973-ban alapított Upper and Lower Case Magazin nemcsak az ITC bevételeit duplázza meg, hanem Lubalin számára újabb lehetôséget is biztosít a kísérletezésre és a megmutatkozásra. Lubalin és Burns az U&lc lapjain újabb és újabb típusokat mutatnak be, illetve megjelenik benne a szavak, a betûk, az írás és a jelentés vagy a tartalom összetett kapcsolata. Lubalin azt keresi, mi az amit még a betûkkel ki lehet fejezni, élvezi ennek a szakmai lapnak a szerkesztését, és azt nyilatkozza, hogy elérte azt, amire minden tervezû vágyakozik: ô a saját maga megrendelôje. A magazin gyakran kísérleti jellegû tipográfiai megoldásokat vegyített illusztrációkkal, képi elemekkel és egyéni retorikával, hogy az új típusok elônyeit hangsúlyozza. Ezek nagy sikert arattak a dizájn- és tipográfiai világban, azonnal a gyûjtôk kedvence lett, és az expresszív tipográfia nyitányát is jelentette. Steven Heller szerint az U&lc volt az elsô „Emigre”, vagy legalábbis megalapozta annak lértejöttét, késôbbi sikereit. A magazin 1970 és 1999 között létezet és ezidô alatt 120 lapszám született, a mûvészeti vezetôi posztot haláláig, 1981-ig Lubalin töltötte be.


Lubalin hírnevét nemcsak ennek a négy magazinnak köszönheti, hiszen logói is új szemlélettel jelentkeztek. Az Anant Garde feliratnál megfigyelt betûkapcsolatok, és a betûk alakjának a jelentés szolgálatába állítása számos tervénél megfigyelhetô. Lubalin munkáit figyelve észrevehetjük, hogy munkáinak kiindulása és végpontja a tipográfiai játék és tervezés. Bár ô úgy nyilatkozott, hogy munkáira nem a tipográfia a megfelelô kifejezés, hiszen nem a mechanikusan egymás mellé helyezett betûkkel létrehozott szövegek adják ki a lényeget. Lubalin munkáit sokkal inkább nevezhetjük a betûkkel való tervezésnek. Aaron Burns ezt tipografikának (typographics) nevezte, s Lubalin szerint is ez a legtalálóbb kifejezés. Lubalin átformálta a betûk és a szavak észlelésének módját, a jelentést a tipo-alapú tervezéssel adja át. Megmutatta, hogy a tipográfiában több rejlik, mint a 26 betû, tíz wszámjegy és maroknyi egyéb jel egymásutánjának variációi.Tehetsége révén a szavakat úgy tudta alakítani, hogy azok alakja szerves része lett az üzenetnek. Ezáltal a tipográfiát a szakmából a mûvészetbe emelte, megteremtve a lehetôséget, hogy a reklámgrafikusból tervezô mûvész váljon. Szemléletmódja nemcsak a 60-as, 70-es évek vizualitására, hanem még a 2000-es évek logotípiáira is nagy hatással voltak. Ezek közül a munkák közül véleményem szerint a legszebbek a Mother & Child, a Families, és a Carol Anthony & Friends logotípiák. A Mother & Child logó egyszerû, világos formája mellett tisztán és egyértelmûen közvetíti az üzenetet. Ezt a logotípiát Lubalin 1965-ben tervezte Tom Carnase-vel közösen a Goudy Old Style típust alapulvéve, egy olyan magazin számára, ami sosem jelent meg. Ennek ellenére a legmeghatározóbb logók közé tartozik. A Families logotípiája 1980-ban született a Reader’s Digerst Families Magazin részére. A vastag groteszk betûbôl kialakított logóban egyszerûen de világosan van jelen a család képe is.


What I do is not really typography, which I think of as an essentially mechanical means of putting characters down on a page. It’s designing with letters…‘typographics’ is as good a name for what I do as any.

Lubalin hírnevét nemcsak ennek a négy magazinnak köszönheti, hiszen logói is új szemlélettel jelentkeztek. Az Anant Garde feliratnál megfigyelt betûkapcsolatok, és a betûk alakjának a jelentés szolgálatába állítása számos tervénél megfigyelhetô. Lubalin munkáit figyelve észrevehetjük, hogy munkáinak kiindulása és végpontja a tipográfiai játék és tervezés. Bár ô úgy nyilatkozott, hogy munkáira nem a tipográfia a megfelelô kifejezés, hiszen nem a mechanikusan egymás mellé helyezett betûkkel létrehozott szövegek adják ki a lényeget. Lubalin munkáit sokkal inkább nevezhetjük a betûkkel való tervezésnek. Aaron Burns ezt tipografikának (typographics) nevezte, s Lubalin szerint is ez a legtalálóbb kifejezés. Lubalin átformálta a betûk és a szavak észlelésének módját, a jelentést a tipo-alapú tervezéssel adja át. Megmutatta, hogy a tipográfiában több rejlik, mint a 26 betû, tíz wszámjegy és maroknyi egyéb jel egymásutánjának variációi.Tehetsége révén a szavakat úgy tudta alakítani, hogy azok alakja szerves része lett az üzenetnek. Ezáltal a tipográfiát a szakmából a mûvészetbe emelte, megteremtve a lehetôséget, hogy a reklámgrafikusból tervezô mûvész váljon. Szemléletmódja nemcsak a 60-as, 70-es évek vizualitására, hanem még a 2000-es évek logotípiáira is nagy hatással voltak. Ezek közül a munkák közül véleményem szerint a legszebbek a Mother & Child, a Families, és a Carol Anthony & Friends logotípiák. A Mother & Child logó egyszerû, világos formája mellett tisztán és egyértelmûen közvetíti az üzenetet. Ezt a logotípiát Lubalin 1965-ben tervezte Tom Carnase-vel közösen a Goudy Old Style típust alapulvéve, egy olyan magazin számára, ami sosem jelent meg. Ennek ellenére a legmeghatározóbb logók közé tartozik. A Families logotípiája 1980-ban született a Reader’s Digerst Families Magazin részére. A vastag groteszk betûbôl kialakított logóban egyszerûen de világosan van jelen a család képe is.


Lubalin hírnevét nemcsak ennek a négy magazinnak köszönheti, hiszen logói is új szemlélettel jelentkeztek. Az Anant Garde feliratnál megfigyelt betûkapcsolatok, és a betûk alakjának a jelentés szolgálatába állítása számos tervénél megfigyelhetô. Lubalin munkáit figyelve észrevehetjük, hogy munkáinak kiindulása és végpontja a tipográfiai játék és tervezés. Bár ô úgy nyilatkozott, hogy munkáira nem a tipográfia a megfelelô kifejezés, hiszen nem a mechanikusan egymás mellé helyezett betûkkel létrehozott szövegek adják ki a lényeget. Lubalin munkáit sokkal inkább nevezhetjük a betûkkel való tervezésnek. Aaron Burns ezt tipografikának (typographics) nevezte, s Lubalin szerint is ez a legtalálóbb kifejezés. Lubalin átformálta a betûk és a szavak észlelésének módját, a jelentést a tipo-alapú tervezéssel adja át. Megmutatta, hogy a tipográfiában több rejlik, mint a 26 betû, tíz wszámjegy és maroknyi egyéb jel egymásutánjának variációi.Tehetsége révén a szavakat úgy tudta alakítani, hogy azok

alakja szerves része lett az üzenetnek. Ezáltal a tipográfiát a szakmából a mûvészetbe emelte, megteremtve a lehetôséget, hogy a reklámgrafikusból tervezô mûvész váljon. Szemléletmódja nemcsak a 60-as, 70-es évek vizualitására, hanem még a 2000-es évek logotípiáira is nagy hatással voltak. Ezek közül a munkák közül véleményem szerint a legszebbek a Mother & Child, a Families, és a Carol Anthony & Friends logotípiák. A Mother & Child logó egyszerû, világos formája mellett tisztán és egyértelmûen közvetíti az üzenetet. Ezt a logotípiát Lubalin 1965-ben tervezte Tom Carnase-vel közösen a Goudy Old Style típust alapulvéve, egy olyan magazin számára, ami sosem jelent meg. Ennek ellenére a legmeghatározóbb logók közé tartozik. A Families logotípiája 1980-ban született a Reader’s Digerst Families Magazin részére. A vastag groteszk betûbôl kialakított logóban egyszerûen de világosan van jelen a család képe is.

What I do is not really typography, which I think of as an essentially mechanical means of putting characters down on a page. It’s designing with letters…‘typographics’ is as good a name for what I do as any.


A sokféle betÛváltozat, ligatúra és alternatíva tipográfiailag igényes tervezést tesz lehetÔvé! Avant Garde Gothic: A Herb Lubalin és Tom Carnase által 1970-ben tervezett betû az Avant Garde Magazin izgalmas átfedésekre és szoros geometriai szabályokra épülô logóján alapszik. ITC Avant Garde egy talpnélküli lineális, azaz groteszk betû, ami a Bauhaushoz hasonlóan körök és egyenesek kombinációjából építkezik. Az elsô Avant garde készletek hamar ismerté váltak az egyedi alternatívák és a különleges ligatúrák révén, és megteremtették a 70-es évek tipográfiai világát. Ezt a határozott és modern kinézetû betût a mai grafikusok is gyakran használják. A nagy és nyitott ívek (counters ), a nagy középmagasság nyílt és barátságos megjelenést kölcsönöz a típusnak, illetve alkalmassá teszi rövid szövegek és címsorok kiírására. A keskeny változatot Ed Benguiat tervezte 1974-ben, míg a dûlt változatot André Gürtler, Erich Gschwind és Christian Mengelt 1977-ben. A típusból írógép változatot is tervezett Ned Bunnel 1983-ban. ITC Sherif Gothic: A betûkészlet Herb Lubalin és Antonio DiSpigna közös munkájának eredménye. Különlegessége az egyedi tervezésû talpakban rejlik, ez a betû ötvözvi a groteszk betû egyszerûséget a hagyományos római eleganciával. ITC Lubalin Graph: Ezt a betût 1974-ben Lubalin, Tony DiSpigna és Joe Sundwall tervezte. A típus alapját az Avant Garde formái alkotják, és a nagy téglalp alakú talpak módosítják. A típus az egyiptien, azaz a talpas lineáris betûk osztályába sorolható. A kondenz változatot, ami kiskapitális karaktereket és ugráló számokat is tartalmaz Helga Jorgenson és Sigrid Engelmann tervezte 1992-ben. ITC Lubalin Graph has a strong and open look with its solid serifs, open counters, and tall x-height. It’s a good choice to convey practicality and stable friendliness. ITC Ronda: with its constructed forms, was designed by Herb Lubalin in 1970. Behind its figures lie the clear geometric forms of the circle, triangle, and rectangle. The typeface presents a clear, modern look in any application. Distinguishing characteristics are the shapes of the upper right third of the capital B, P and R as well as the half-circle form of the descender of the Q. ITC Ronda is similar to Michael Neugebauer’s Litera; both fonts display styles characteristic of the Bauhaus’ work.


Herb Lubalin

Diplomáját a New York-i The Cooper Union Akadémián szerezte, ahol késÔbb vendégelÔadóként is dolgozott, illetve logót is tervezett az intézmény számára. Olyan sikerekkel, mint a xxxxxx xxxxx xxxxx xxx a háta mögött 59 évesen kijelentette: zjztgjgzjnzujzukzuk uzkzukzukzukzuk.

Még csak most fejeztem be a gyakornoki idÔmet.

Herbert Frederick Lubalin amerikai grafikus, mûvészeti vezetô, jelentôs magazinok, plakátok, csomagolások, logók és betûtípusok tervezôje. A huszadik század második felének tipográfiai világát, vizuális kommunikációját meghatározó személyiség. Csendes visszahúzódó ember, de munkáin keresztül gyakran hallatta hangját. Kísérletei, újításai felpezsdítették majd meghatározták a 60-as, 70-es sôt még a 80-as évek vizuális kultúráját is. Azáltal, hogy mindig valami újat keresett és talált, a 20. század egyik leghíresebb mûvészeti vezetôje lett. Párizsban és Londonban voltak irodái, és az évek folyamán olyan tehetséges emberekkel társult , mint Aaron Burns, Tom Carnase, Ernie Smith és Ralph Ginzburg. Lubalin 1918-ban született New York-ban, majd 17 évesen lesz a Cooper Union diákja. Habár tanulmányai alatt második helyezést ér el egy plakátversenyen, mégis nehezen indul a karrierje, neheze n talál munkát, illetve elbocsájtják, amikor fizetésemelést kér. Végül a Reiss Advertising majd a Soudler & Henessy munkatársa, mûvészeti vetezôjeként indul be a karrierje. Ez utóbbi cégnél eltöltött húsz év alatt számos tehetséggel dolgozik együtt, mint például George Lois, Art Kane and John Pistilli és kiforrott alkotóvá válik. 1964-ben megalapítja saját vállalkozását a Herb Lubalin Inc.-t. Később több leányvállalatot is alapít, úgymint a Lubalin, Delpire & Cie, Paris-t, és a Lubalin, Mexwell Ltd. London-t. Ezenfelül könyvkiadót, betûtársaságot és hawaii-i céget is alapít. 1975-ben társaival létrehozza a LSC&P Design Groupot. Az Avant Garde, Eros és Fact kulturális magazinok ötletgazdájaként mind vizuális, mind társadalmi értelemben határátlépônek és radikális újítónak számított. Az International Typeface Corporation (Nemzetközi Betûtípus Vállalat, ITC) egyik alapítójaként és a Herb Lubalin Intézet igazgatójaként akkora befolyásra tett szert a hatvanas és hetvenes években, hogy azt a design-világban nem lehetett figyelmen kívül hagyni.


EROS a magazin az erotika megterem az igényes képsorok tipográfia összhang megdöbbe

A ’64-ben alapított saját stúdió lehetûséget adott Lubalin számára hogy nagyszabású projektekbe kezdjen és munkáival nemzetközi elismerést szerezzen. Ezek közül feltétlenül meg kell említeni azt a három magazint, melyeket Ralph Ginzburggal közösen alapítottak és szerkeztettek. Ezek – az Eros, a Fact és az Avante Garde – olyan kulturálisan jelentôs publikációk voltak, melyekben a ’60-as évek társadalma jelent meg új goldolatokat inspiráló módon. A Fact és az Eros csak rövid ideig létezett, és a nagyon sikeres Avant Garde is csak 14 számot élt meg, mégis olyan jelentôs kulturális hatást gyakoroltak, ami nélkül 60-as 70-es design-ipara, mûvészete, de még a mai vizualitás sem képzelhetô el. Az Eros negyedévenként megjelenô, keménykötésû, különbözô papírokra nyomtatott, hirdetésmentes kiadvány volt, tele megdöbbentô cikkekkel és fotótanulmányokkal a szerelem és az igényes szex témakörében. Megjelenésében jobban emléketzetett egy könyvre, mint egy periodikus kiadványra. A 1960-as évek radikális világában egyaránt kapott dícsérô és elitélô kritikákat: egyesek szerint a jó ízlés határait is át-át lépte, de hatása mégsem a buja vágy kifejezésében, hanem a Lubalin által tervezett tipográfiában rejlik. A lap megszûnéséhez az vezetett, hogy Ginzburg-öt a negyedik szám megjelenése után közszeméremsértéssel vádolták a szövetségi bíróság elôtt, az így fellépô perköltségek és a drágán elôállított kiadvány adósságokat szültek.


Lubalin és Ginzburg nem keseredett el, hamarosan megalapították új lapjukat, az Avante Garde-ot. A logó megtervezése nem volt egyszerû, de végül Lubalin olyan formát talált, ami Ginzburg elképzeléseinek is megfelelt. A logó újszerû betûkapcsolatokat tartalmazott (vagy legalábbis a huszadik századi tipográfiához hasonlítva újszerût, mivel a betûkapcsolatoknak Gutenberg is mestere volt), a formát megfigyelve azt mondhatjuk, hogy az art deco alkotásmódját emelte át egy posztmodern formavilágba. A logó megismerése után a grafikusok és dizájnerek körében megjelent az igény a teljes betûkészletre ís, így Lubalin kidolgozta az Avant Garde betûtípust, amit 1970-ben az Internacional Typeface Corporation adott ki. Lubalin sajnálattal vette tudomásul, hogy a tervezôk többsége nem értette meg a típus lényegét: csak futura-szerû arcát vették észre, és nem használták ki a nagyszámú, megtervezett ligatúrákban rejlô lehetôséget. A típust a 70-es években olyan sokat használták, hogy sztereotípiává vált, illetve jellegzetes 70-es évekbeli hangulatot sugároz. Vissza-

térve a magazinra az Avant Garde volt a leghosszabb életû Lubalin és Ginzburg közös lapjaiból. 1968 és 1971 között 16 szám jelent meg. Lubalin számára újabb alkalom volt a kísérletezésre, az új megoldások alkalmazására. A közel négyzet alakú (11,25 × 10,75 inch) kartonált kötésben megjelenô magazin megjelenésével, tipográfiájával feltûnést keltett a new york-i dizájn életben. Gyakran tartalmazott egész oldalas címeket, amihez hasonlót csak Fred Woodward, a Rolling Stone magazin mûvészeti vezetôje alkalmazott. Ginzburg, aki fotósként is részt vett az újság létrehozásában, teljes szabadságot adott Lubalinnak a grafikai megjelenés tekintetében. Az Avant Garde az Erosra hasonlított a keménykötésû alakjában és ellentmondásos tartalmában. A magazin egyesítette a Fact és az Eros jellemzôit, és gyakorta szexuális tartalmú, valamint az amerikai kormányt erôsen kritizáló cikkeket és képeket közölt, amelyek radikálisan eltértek a hivatalos újságírástól megszokott tartalmaktól. Az erotika nemcsak a fotókon, hanem a rajzokban is megjelent. Az Avant Garde egy számában például színes hátterek elôtt Picasso kevésbé ismert erotikus grafikái, egy másik számban John Lenon hasonló témájú litográfiái jelentek meg. Elôdeihez hasonlóan az Avant Garde is a konzervatív kultúra áldozata lett miután az egyik számban meztelen nôkbôl kirakott abc jelent meg. Ezek a képek nemcsak a lap végét, hanem Ginzburg számára a börtönbûntetést is meghozták.

erotika politika tipografika


Right now, I have what every designer wants and few have the good fortune to achieve. I’m my own client. Nobody tells me what to do.

Lubalin élete utolsó éveiben is aktív, az 1970-es években tanít a Cornell University és a Cooper Union kurzusain. (Ez utóbbi intézményben tanult maga is, illetve ahol ma egy grafikai archívum és könyvtár az ô nevét viseli: Herb Lubalin Study Center of Design and Typography.) 1971-ben Aaron Burns-szel közösen megalapítják az International Typeface Corporation-t, ami az egyik ma is létezô, jelentôs betûkereskedelmi vállalkozás. Az 1973-ban alapított Upper and Lower Case Magazin nemcsak az ITC bevételeit duplázza meg, hanem Lubalin számára újabb lehetôséget is biztosít a kísérletezésre és a megmutatkozásra. Lubalin és Burns az U&lc lapjain újabb és újabb típusokat mutatnak be, illetve megjelenik benne a szavak, a betûk, az írás és a jelentés vagy a tartalom összetett kapcsolata. Lubalin azt keresi, mi az amit még a betûkkel ki lehet fejezni, élvezi ennek a szakmai lapnak a szerkesztését, és azt nyilatkozza, hogy elérte, amire minden tervezû vágyakozik: ô a saját megrendelôje. A magazin gyakran kísérleti jellegû tipográfiai megoldásokat vegyített illusztrációkkal, képi elemekkel és egyéni retorikával, hogy az új típusok elônyeit hangsúlyozza. Ezek nagy sikert arattak a dizájn- és tipográfiai világban, azonnal a gyûjtôk kedvence lett, és az expresszív tipográfia nyitányát is jelentette. Steven Heller szerint az U&lc volt az elsô „Emigre”, vagy legalábbis megalapozta annak lértejöttét, késôbbi sikereit. A magazin ’70 és ’99 között létezet és ezidô alatt 120 lapszám született, a mûvészeti vezetôi posztot haláláig, 1981-ig Lubalin töltötte be.


Lubalin proba