Page 1

PORTFÓLIÓ KÖVESDI ANDREA


TANULMÁNYOK

KÖVESDI ANDREA

2013-2018

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Bsc

2011-2013

Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium, magasépítő technikusi bizonyítvány megszerzése

EGYETEMI TEVÉKENYSÉG

kovesdi.andi93@gmail.com https://www.behance.net/kovesdi_andrea 06306653905

2016/17 tanévben demonstrátorként a Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszéken a vasbeton héjak után kutattam a Nervi-projekt folytatásaként, illetve egy tanszéki segédlethez válogattam anyagokat

ARCHICAD

2016 júniusában a BME Építész Kar Betonkenu csapatát erősítettem. Végig, a zsalukészítéstől a verseny napjáig minden munkafolyamatból kivettem a részem.

AUTOCAD MS OFFICE REVIT PHOTOSHOP INDESIGN ANGOL NÉMET

2015 Nervi projektben való részvétel, melynek eredménye a BME K-épületben és a Fugában rendezett kiállítás. Feladatom a kutatás és a kiállítás rendezés volt. 2015 óta az Építész Klub tagjaként szakmai és szabaidős programjaink szervezésében is részt veszek, mint pl. az építész Piknik. A klubos csapattal 2017 nyarán a Sziget fesztiválra készített Stresszfal tervezői gárdáját is erősítettem ötletekkel, rajzokkal, költségvetés készítéssel.


SZAKMAI TAPASZTALAT 2017 augusztusa óta az ArchiCon Kft. generáltervező irodánál felújítási és tervezési feladatokban veszek részt a felméréstől a komlett kivitelezési tervdokumentációig. Önálló projektként vezetem a miskolci vasúti menetjegyiroda belsőépítészeti tervezését. 2017 tavasz-nyár - a Future Plans Hungary Kft. építészirodánál felmérési munkákat és azok feldolgozását végeztem. Közben ismerkedtem a BIM rendszerrel egy bevásárlóközpont üzemeltetési modelljének kapcsán. 2017 július - M&M Architektész építésziroda alkalmázásában az Új Városháza felmérésében vettem részt. Az építészeti elemeken túl a farestaurátorok munkáját segítettük részletes díszítményrajzokkal és mérésekkel. 2016 októberében egy háromfős csapattal a Gellérthegy ötletpályázaton indultunk. A „Magyar Órások” fantázianevű koncepciónk megvételben részesült. 2016 nyarán az Angyalsziget Kft. alkalmazásában műszaki rajzolóként dolgoztam, mint gyakornok, ahol főleg acél szerkezetű csarnokok kivitelezési dokumentációját készítettem. Emellett családi ház felmérését és átalakításának tervén dolgoztam önállóan.


OBSERVATORY HOUSES - ROCCASCALEGNA, ITALY Young Architects Competitions, 2017

Szerzล‘tรกrsak: Horvรกth Marcell, Spengler Csaba, Szirรกki Zsรณfia GSEducationalVersion


OBSERVATORY HOUSES

Roccascalegna

INSTALLA

OBSERVARORY HOUSES - ROCCASCALEGNA, ITALY

- small, sca entire area

OBSERVATORY DOME

- open loun smaller uni of large cro

STAR VIEWING TERACCE

community area fireplace

SKYLOUNGE CASTLE PART

educatione café

OBSERVATORY HOUSES

- observato the high po

Roccascalegna

VIEWPOIN

SKYLOUNGE I

OBSERVATORY DOME

Skylounge I

- best view fore many

Skylounge I STAR VIEWING TERACCE

community area fireplace

SKYLOUNGE CASTLE PART

educatione café

- also poss many terra modation, sky, stars c here from

SKYLOUNGE II

Skylounge II

Skylounge II

observatory cabins

OBSERVATORY CABINS observatory cabins

observatory apartmans

observatory apartmans

observatory houses

observatory houses

observatory villa

observatory villa

SKYLOUNGE

information restaurant bookshop chillzone

OBSERVATORY APARTMANS

SKYLOUNGE

information restaurant bookshop chillzone

- focus on doors

SHAPE FO

VIEWPOINTS

STAR VIEWING TERACCE

amateur observation hideaway place

OBSERVATORY HOUSES STAR VIEWING TERACCE

observation OBSERVATORYamateur VILLA hideaway place

TERRACES

SHAPE FORMING

2-4 person

APARTMAN

HOUSE

2 person

4 person

VILLA

OBSERVATORY DOME

5 person

telescope 500 mm diameter 360` view

SKYLOUNGE information, restaurant bookshop, chillzone

INSTALLATION CONCEPT

CABINE 2-4 person

APARTMAN 2 person

HOUSE 4 person

-small, scattered items using up the entire area - open lounge is also separated into smaller units, avoiding the development of large crowds - observatory on the hill, best view from the high 5 person point

VILLA

OBSERVATORY DOME telescope 500 mm diameter 360` view

VIEWPOINTS

-best views always from outside therefore many outdoor viewpoints -also possibilities for private viewpoints: many terraces belong to the accommodation, opening inner spaces to the sky, stars can be enjoyed almost

GSEducationalVersion

- basic sha lowing the

- discrete i landscape

terraces

CABINE

- landscap

INSTALLATION CONCEPT

-small, scattered items using up the entire area

SKYLOUNGE information, restaurant bookshop, chillzone


„MAGYAR ÓRIÁSOK” - GELLÉRTHEGY ÖTLETPÁLYÁZAT A Gellérhegy és a Citadella jövőbeni hasznosítása, funkcionális és eszmei megújulásának lehetőségeire Szerzőtársak: Horváth Marcell, Sziráki Zsófia Eredmény: megvétel

A pályázat holnapja

LÁTVÁNYTERV

Feltételezett turista kiszolgáló központ Leggyorsabb gyalogos útvonal a Citadellához Történeti sétányok felújítása

Sikló útvonal a terepszint alatt

Tematikus útvonal kapcsolódási pont, a sikló érkező állomása

Tematikus útvonal a bástyákat összekötve, egyben a látvány hangsúlyozása A Verejték utca - különböző útvonalak csatlakozása. Leggyorsabb útvonal a Szabadság Szoborhoz a Szt. Gellért tér felől Futópálya "Jóga pavilon"

Citadella és környezete: turizmus, szabadidő, kultúra Büfé pavilon

Családi és sport funkció

PANORÁMA KÉP

Megtartandó virágos kert és játszótér

Pavilonból mosdó

LÁTVÁNYTERV

GSEducationalVersion

"MAGYAR ÓRIÁSOK”

"MAGYAR ÓRIÁSOK”

Szabadtéri kondipark helye

Megtartandó parkoló

553495

553495


A magyarság világra szóló találmányait, alkotó szellemiségeit, sport eredményeit tesszük ismertté formális, és informális keretek között.

„MAGYAR ÓRIÁSOK” - GELLÉRTHEGY ÖTLETPÁLYÁZAT

GSEducationalVersion

Üzletsor-magyar brand/ Tetőkilátó

Bejárat, információs pont Közlekedő tér Bár Lépcső, ülőfelületek Többfunkciós előtér Magyar Óriások állandó kiállítás/ étterem, rendezvényterem

Felújított sétány kilátó pontokkal Zöldterület, ülőhelyek

ÉSZAKI HOMLOKZAT

ÉSZAKI HOMLOKZAT GSEducationalVersion

"MAGYAR ÓRIÁSOK”

553495


VÁROSTERVEZÉS A Déli pályaudavar és környékének átalakítása Szerzőtárs: Kozák Ágnes

A Déli pályaudvar jövőjének lehetséges scenarioi közül adtunk javaslatot a köztes megoldásra. A Déli pályaudvar megmarad, csökkentett forgalom és épületegyüttes mellett. A vasút részben a terepszint alá kerül. A felszabaduló, és az eddig kihasználatlan területeken lakóövezet jön létre, irodaházak épülnek, és a Testnevelési Egyetemhez kapcsolódó funkciók, melyek a lakosság számára is elérhetők.


VÁROSTERVEZÉS Térhasználat terepmetszetekkel.


ArchiCon Kft., látványtervezés, engedélyezési dokumentáció

Szám 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 15 15 16

B

3

1

2

1,455

3,20

3,20

1,51

3,19

60 1,00

3,225

1,00

16,75 3,20 3,20 2,70

5,725

5,175

5,55

375

45

H

8,475

7,43

7,28

4,765

5,62

4,675

1,03

10

10 45

45

34,50

H

8,075

60 30

25

30

G

4,24 12,62

30

17

90 2,30

30

30

F pm 0,00

2,665

15

15

6,00

15 86

30

45

1,05

15

2,65

5

paraván

1,00 2,30

paraván

30 90 2,30

5,725

15

5,725

3,58

2,665

6,055

15

30

90 2,30

90 2,30

2,01

15

F06 88 SZERVER 2,13 műgyanta

4,03

pm 0,00

15 15

elektromos autótöltő

1,00 2,30

1,00 1,50

90 1,50

elektromos autótöltő

15 15

5,72

pm 80

3,88 m2

4,60

15

E

5,40

15 40

2,00

2,115

90 2,30

Projekt neve:

Renault szalon Projekt száma:

30

15

1,80 2,92

30

15

3,60 2,20

3,60 2,20

5,725

5,34

15

2,52

1,355

70

Renault - Dacia Márkakereskedés új autószalon tervezése

C

HRSZ.: 8683/438

125

Építtető: 3,05

12

5

125

Renault - Dacia Márkakereskedés 6000 Kecskemét, Kiskunfélegyházi út Tervezési feladat:

Pannonbau Budapest Kft. 1146, Budapest, Hermina u. 17.

1,80 2,92

pm 0,00

85 2,13

F08 SZEM. WC greslap 2,75 m2

1,20

75

2,35

Létesítmény megnevezése és címe:

pm 0,00

1,00 2,13

5,525

F19 LÉPCSŐ greslap 7,76 m2

5

3,00 3,00

3,915

15

Építtető: C

30

C

1,25

TERVEZŐ:

Pannonbau Budapest Kft.

5,725

5,50

pm 80

2,60

1,00 1,50

Székhely: 1146, Budapest, Hermina u. 17. E-mail: magasepites@pannonbau.hu Tel.: 06/1-471-9531 Fax: 06/1-471-9537 Építész felelős tervező:

15

645

1,00 1,50

pm 80

3,955

3,00 5,725

96

4,50

505 60 525 30

3,10

1,35

1,175

3,10

835

85 1,50

2,37

45

2,97

Demjén József T-SZ 13-10664 Zay Zoltán V-01-00611 Lipinka Zsolt

Tűzvédelmi tervező: tűzvédelmi szakértő Kertépítész felelős tervező: okl. táj- és kertépítész Úttervező: építőmérnök

TC-36/10/2014 TUJ-02-1214

Müller Krisztina K-13-0907 Grimm Viktor KÉ-K-07-0866

Építész tervező: építész munkatárs Épületgépész tervező: okl. gépészmérnök

Kövesdi Andrea Balogh József Mihály

Gyengeáram felelős tervező:

Rajzmegnevezés:

50 A

45

45 3

Dr. Schultz Andrea G-13-8551

okl. villamosmérnök

325

30

5,725

85 1,50

pm 80

Földszinti alaprajz 1

2

34,50 85

3,00

1,50

3,00

1,50 17,175

3,00

Tervfajta:

1,45 7,725

9,00

Engedélyezési terv

55 Lépték:

M = 1:100

Dátum:

B

45

85 1,50

pm 80

5,725

4,755

1,92

A

mozgássérült parkolók

1,40

5

5,485

3,10

7,39 7,84

1,40

7,94

3,10

okl. gépészmérnök

Statikus felelős tervező: okl. építőmérnök Elektromos felelős tervező: okl. villamosmérnök

B

80

30

B

45

Ruskó Tamás É-03-0271

okl. építészmérnök Épületgépész felelős tervező:

4,625

4,50

70

4,50

D

1604

D

4,60

6

3,00

D

5,725

C

Helyiségkimutatás Helyiség neve Terület 2 állásos elektromos szerelőműhely 73,37 Új autó átadó / 3db 92,00 raktár 121,02 Irattár 26,04 Gépészet 38,72 Szerver 3,88 Raktáros iroda 12,49 Szem. WC 2,75 Műhelyvezető 7,20 Közl. 2,95 8 állásosSzerelőműhely 319,73 Aktív munkafelvétel 36,27 Dacia szalon 162,83 Eladói iroda 10,60 Eladói iroda 13,99 Eladói iroda 10,60 Értékesítés - biztosítás - hitel 15,89 ügyintézés Pénztár 8,25 Lépcső 7,76 Taksz. 3,33 Akm. mosdó 5,29 Előtér 3,39 Ügyf. Mosdó 7,98 RenAult szalon 330,13 Recepció 3,77 Munkafelvétel és garancia ügyintéző 32,31 Szélfogó 6,12 Gar. alk. 5,32 Papír hull. 5,32 Vesz. hull. 5,32 Földszint összesen: 1 374,62 m2 Szintek összesen: 1575,98 m2

90 2,30

pm 80

1,96

40

2,00

7

40,315

5,725

3,00

40,815

3,00 3,00

11,185

15

15 E

A

5

5,725

15

pm 0,00

7,765

45

pm 0,00

3,00 3,00

7,15

4,60

3,00

90 2,30

8

A

emeleti folyosó/ konzolos födém széle

34,28

3,945

F

18 19 20 21 22 23 24 25 26 26 27a 27b 27c

23,05 23, ,055

3,57 3,945

30

15

30

pm 0,00

3,75

4,845

2,40 3,00

5,725

5,385

pm 0,00

90 2,30

90 2,30

9R

2,40

90 2,30

pm 0,00

15

55

30

15

5,725

15

15

25

1,36

1,445

9,525

2,355

G

pm 80

00

RENAULT SZALON - KECSKEMÉT

Rajzszám:

E-09

2018. január


RENAULT SZALON - KECSKEMÉT ArchiCon Kft., látványtervezés, engedélyezési dokumentáció

+8,70

A

B

C

D

E

F

G

H +7,65

+7,65 +7,50

+7,18

+3,52

+3,50

±0,00

±0,00

5

28,78 5,725

5,725

11,80 40,585 5,725

5,725

3

2

+8,02

5,725

5,725

5,725

1

+8,70

+7,65 +7,50

+7,50

+4,00 +3,02 +2,36

+1,45

±0,00

±0,00

1,30

3,00

1,50

3,00

1,50 19,175 17,70

3,00

1,465

3,00

1,41

6,47

9,76 16,23 16,80

Projekt n

1

2

3 +7,93

Projekt s

+7,65

Létesítm

+7,65 +7,50

+6,90

Renau


IKERSZÁRAZMALOM REHABILITÁCIÓJA BSc diplomtervezés 2018. Diplomatervem témája a mezőhegyesi ikerszárazmalom épületének rekonstrukcója, és a hozzá tartozó tömb újjáélesztése. Mezőhegyest 1785-ben II. József császár alapította a katonai lóutánpótlás céljából. A terület gyorsan fejlődött, az haszonállattenyésztés és növénytermesztés korának legfejlettebb technológiáját alkalmazta. Rövid időn belül egyedülálló épületállomány és városszövet jött létre, mely Mezőhegyest azóta is kiemelkedővé teszi. A technológia fejlődése és a gazdaság átalakulása a hatalmas épületállomány kihasználatlanságához vezetett. Jelenleg 44 műemlék épület kétharmada várja új funkcióját, mely biztosítja fennmaradását a jövőben. Az általam választott tömbön két műemlék és két helyi védett épület található. A terület a városközpont peremén fekszik, a település vérkeringésébe könnyen visszailleszthető. Kiemelésével a teljes fejlődési folyamat elindítható. A tervezett funkció egy tematikus park, mely a jelenleg jól működő, közmunka programban termelt zöldségtermesztés reprezentatívabb megjelenési formája lehet. A meglévő, kölönösebb értéket nem képviselő építmények bontásával a szárazmalom épülete felszabadul, visszanyeri eredeti formáját, melyben az autentikus őrlési folyamat is bemutatásra kerül. Emellett helyet kap egy önkormányzati mintabolt, egy üvegház, bemutatótermek és egy múzeum.


A

IKERSZÁRAZMALOM REHABILITÁCIÓJA - TERVEZETT ALAPRAJZ

77,97 14,68

5,41

65

4,28 5,41

2,58

5,78

1,13

65

7,08

3,55

3,53

5,94

2,20

39,38

8,64

7,81

12,55

11,43

8,97

2,25

1,45

219 240

64

3,17

4,71

64

14,68

6,70

64

2,22

PINCE LEJÁRÓ

AH-04

pm 77

pm 82

AH-03

LH-03

118 162

csiszolt beton 39,60 m2

1,50

6,94

1,50

6,94

1,50

47

6,94

10,50

47

AH-04

pm 82 pm 82

pm 77

AH-03

97 140

3,94

118 162

17,20

16,55

16,55

17,28

5,43

15,83

3,74

13,16

97 140

AH-03

3,57

3,17

97 140

03 KÁVÉZÓ LH-05

csiszolt beton 97,03 m2 2,99

218 252

3,35 2,74

4,09

pm 77

pm 77

pm 77

51 3,11 145 200

115 271

2,54 6,75

15 RAKTÁR csiszolt beton 54,08 m2

±0,00

6,61

4,69

25 50

2,82

20

5,76

20

4,90

20

2,76

10

2,58

25

B

5,15

új nyílás melletti felfalazás

pm 77

118 162

AH

pm 77

10

pm 77

pm 77

145 200

145 200

145 200

145 200

145 200

79 145 200

6 2,0

98

új nyílás melletti felfalazás

LH-02

LH-02

LH-02*

LH-02*

LH-02

LH-02

2,85

3,85

4,68

4,18

-04

50

AH-04

pm 77

80

77

145 200

3,67 m

3,62

10

95 210

WC

75 greslap 210 2

greslap 10,40 m2

3,56

15

118 162

11 16 8 2

AH-06

17 PIHENŐ

16,84

3,63 10

3,82 3,86

10

3,19 4,78

4,47 26,17

új nyílás melletti felfalazás

3,67

50

hajópadló 10,11 m2

118 162

16,08

hajópadló 20,11 m2

AH-05

11 IRODA

AB-08

150 210

3,32

hajópadló 12,02 m2

új nyílás melletti felfalazás

34

21 GÉPÉSZETI HELYISÉG

150 210

57

140 210

pm 80

2,31

5,07

pm

pm 77

5,89 AH-05

118 162

95 210

greslap 13,78 m2

10 ELŐTÉR AH-08

16,08

4,84

4,39

pm 80

85 180 AB-03

pm 80

90 210

06 KÖZLEKEDŐ

AB-04

95 210

50

103 205

pm 77

AH-04

4,71

greslap 4,47 m2

11

90 210

90 210

3,44

75 210

90 210

11

07 WC

6,10 m2 AB-06 AB-06

1,03

5,30

AB-07

AB-06

2,01

118 162

140 210

AH-10

72

1,27 1,43

82 11 5

AH-04 115 135

AB-02

AB-07

08 WC

118 162

89

AB-07

LB-04

16 ELSZÁMOLÓ

AB-07

4 -0 AH

30

95 210

79

79

1,5 1

20

Ajtó 05- 006 RUHATÁR

hajópadló 8,27 m2

09 WC greslap 7,16 m2

AB-06

14,55

hajópadló 139,92 m2

77

6,52

4,94 AH -0 7

pm 77

65

pm 77

5,87 pm 77

2,90

LH-02

65

36

3 1,8

90

83

75 210

4,08

19

AB-04

19

104 250

pm

pm

113 241

LB-04

4,64

140 210

34

5,05

AB-01

2,88

01 MALOM fűrészpor keverék 149,06 m2

75

AB-07

04 FOGADÓ TEREM

3,55

12,27

HEA 220 kiváltó gerenda

2,23

80

6,48

13,46

13,13

hajópadló 112,99 m2

2,56

9,27

pm 90

AH-07

565 367

11,64

6,46

02 INTERAKTÍV BEMUTATÓTÉR

LB-02

6,93

13,83 82 115

10,34

±0,00

11,76

pm 77

200 240

LH-02

csiszolt beton 174,73 m2

LH-06

10,62

5,09

14 MINTABOLT

-0,11

pm 77

LB-01

±0,00

-1,15

B

13,81

LB-03

új tömör téglafal

nyílás befalazás

1,83

79 4,71

LH-07

207 287

145 200

145 200

új tömör téglafal 77

R=6, 87

R=6,9 0m

200 300

pm 77

+1,60

+0,02

8,01

8,97

LH-03

50

77

145 200

11 8 16 2

pm

10 3,34

LH-01

6,75

pm

pm

2,15

118 162

65

5,78

65

118 162

±0,00

3,79

LH-01

AH-01

AH-01

5,41

2,18

LH-01

m

90

83

nyílásbefalazás

2,2 9

90

3,60

pm

3,22

7,99 9 5,4

2,95

69

AH -04 81

4 -0 AH

5,94

82 11 5

16,84

245 260

pm 77

6,78

pm 82

82 11 5

50

-0 7 AH

26,24 LH-04

új nyílás melletti felfalazás

8 11 2 16

3,0 4

118 162

AH-04

97 140

pm 82

AH-02

97 140

1,58

AH -07

89

97 140

AH-02

296 300

3,40

AH-02

9,35 AH-09

245 287

-0,02

7,39

34

65

1,84

3,25

150 210

34

65

hajópadló 16,06 m2 1,41

1,76

65

118 162

118 162

65

pm 80

65

pm 80

3,17

12 IRODA

5,01

5,01

LH-09

13 IRODA hajópadló 25,57 m2

AB-08

5,09

7,75

65

8,02

AB-08

cementsimítás 12,50 m2 140 210

új nyílás melletti felfalazás 2,49 14,71

2,88 18,53

65

4,98

AH-05

5,09

AH-05

34

3,17

9,90

2,43 65

5,81

12,96

5,81

97

4,50

26,18 44,62

A

77,91

LH-09

140 210

meglévő tároló épület

Bsc diplomatervezés 2. 2017/18 II. - Vázlatterv Kövesdi Andrea GSPublisherVersion 0.2.100.100

Ikerszárazmalom rehabilitációja Mezőhegyesen

06 Alaprajz - tervezett állapot M=1:100, 1:1


IKERSZÁRAZMALOM REHABILITÁCIÓJA TERVEZETT HOMLOKZAT - ÉSZAK-KELET

ÉSZAK-KELETI HOMLOKZAT

+11,36

17 +9,60

16

3

6

14

2

1

1

1

15

4

+9,60

17 10

4

11

4

12

9

13

4

19

8

5

7

5

+8,10

+6,63

+4,22

+6,63

+4,21 +3,65 +2,87

+0,87 +0,45

+0,40

+0,37

-0,10 -0,12

-0,15

-0,12

DÉL-NYUGATI HOMLOKZAT

TERVEZETT HOMLOKZAT - DÉL-NYUGAT

+11,63

16

11

17

17 8

12

18

13

19

20

5

5

4

4

4

16

16

15

1

6

14

15 +9,68

+9,60 +9,37

+7,81

+6,63

+4,81 +4,33

+4,33 +4,06 +3,63 +2,87 +2,43

gesztenyebarna lábazatfestés Jelmagyarázat halványsárga homlokzatfestés fehér vakolatdísz új fa pallótokos ablak, AH-05 kémény fazsindely tetőfedés

1 2 3 4 5 6

felújított, áthelyezett fém ablak, LH-02 új üvegezett alu. ajtó, LH-03 új tömör acélajtó, LH-07 új hőszigetelt fa ablak, AH-04 felújított fa ablak, AH-07 meszelt téglafal

+0,87

+0,87

-0,12

-0,12

+0,45

+0,44

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11

felújított, áthelyezett fém ablak, LH-02 új üvegezett alu. ajtó, LH-03 új tömör acélajtó, LH-07 új hőszigetelt fa ablak, AH-04 felújított fa ablak, AH-07 meszelt téglafal új tömör fa ajtó, AH-10 fazsindely tetőfedés új üvegezett alu. ajtó, LH-09 új üvegezett alu. ajtó, LH-04 gesztenyebarna lábazatfestés

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16

+0,45

felújított, áthelyezett fém ablak, LH-02 új üvegezett alu. ajtó, LH-03 új tömör acélajtó, LH-07 új hőszigetelt fa ablak, AH-04 felújított fa ablak, AH-07 meszelt téglafal új tömör fa ajtó, AH-10 fazsindely tetőfedés új üvegezett alu. ajtó, LH-09 új üvegezett alu. ajtó, LH-04 gesztenyebarna lábazatfestés halványsárga homlokzatfestés kémény állókorcos fémlemez fedés oromfal lefedés fémlemezzel ereszcsatorna

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20

felújított, áthelyezett fém ablak, LH-02 új üvegezett alu. ajtó, LH-03 új tömör acélajtó, LH-07 új hőszigetelt fa ablak, AH-04 felújított fa ablak, AH-07 meszelt téglafal új tömör fa ajtó, AH-10 fazsindely tetőfedés új üvegezett alu. ajtó, LH-09 új üvegezett alu. ajtó, LH-04 gesztenyebarna lábazatfestés halványsárga homlokzatfestés kémény állókorcos fémlemez fedés oromfal lefedés fémlemezzel ereszcsatorna csúcsbádogozás új fa pallótokos ablak, AH-05 ökörszem fehér vakolatdísz

+0,45


LÁTVÁNYTERVEK


NERVI PROJEKT

PIER LUIGI NERVI – ART AND SCIENCE OF BUILDING MEGFAGYOTT MODERN – A MAGYAR HÉJÉPÍTÉSZET ARANYKORA Kiállításszervező: Gáspár Orsolya, Dr. Sajtos István, Dr. Bódi István Feladatom: kutatás, archiválás, kiállítás berendezés


SZABADKÉZI RAJZ


MAKETTEK Balsa és sörkarton


SZABADKÉZI RAJZ Rajzok a Budai várban látvány alapján és felmérés az Új Városházán


ÉPÍTÉSZ KLUB Szakma-Közösség-Szórakozás

2015 óta az Építész Klub tagjaként közösségi szakmai programjaink szervezését, megvalósítását segítem, legyen szó kommunikációról vagy kétkezi munkáról. A Klubbal közös érdeklődésünk folytán jutottunk el különbüző építkezésekre, különleges technológiát használó épületekbe. Itt ismerkedtem meg barátaimmal, akikkel a már bemutatott pályázatokat készítettem.


BEHANCE

Portfolio 2018  

My architectural CV and extract from my projects.

Portfolio 2018  

My architectural CV and extract from my projects.

Advertisement