A gombfociasztaltól az olimpiáig Somos Zoltán, a Magyar Televízió sportriportere 2008-ban ért fel a csúcsra, amikor BL-döntõrõl, labdarúgó Európabajnokságról, majd az olimpiáról közvetített. Egyedi stílusa a Pécsett szerzett magyar ismeretekbõl táplálkozik. Merthogy ikertestvérével és kollégájával, Somos Ákossal együtt a PTErõl indult az álmok stúdiójába.
Szóval, akkor nem volt gyerekszobád? Már hogyne lett volna! Persze az tény, hogy Ákossal kicsit mások voltunk, mint a többi gyerek. Mi nem egyszerûen legóztunk vagy gombfociztunk, hanem saját bajnokságokat szerveztünk, és rendesen leközvetítettük a meccseket. Utánoztuk a televízióban látottakat és hallottakat, mert nekünk az volt az igazi játék. Állítólag nem lehet elég korán kezdeni. Attól függ, mirõl beszélsz... Azért senki ne gondolja, hogy már ötévesen sportriporternek készültem! Ez csak játék volt. Kicsit késõbb aztán egyértelmûen elkezdtem érdeklõdni a sport iránt. A tesómmal a suliban kézilabdáztunk, meg rengeteg fociztunk a srácokkal. De ez nem tudatos dolog volt, még az egyetemen sem gondoltam, hogy kommentátorként dolgozok majd. Hát, szerintem nem sok magyar–szakos bölcsész készül sportriporternek. Ezt nem tudom, de nekem nem csak a suliról szólt az egyetem. Kollégistaként rengeteg közösségi élményben volt részem, per-
sze a bulik sem maradtak el. Mindig megvolt bennem a magamutogatós hajlam. Imádtam szerepelni, nem véletlenül csináltuk az egyetemi újságot és a színházat.
Ha nem a szak volt a lényeg, mégis mit kaptál az egyetemtõl? Nagyon sokat. Nálunk egyfajta családi hagyomány volt a bölcsész beállítottság, hiszen édesanyám magyar–történelem, édesapám pedig szintén történelemtanárként dolgozott. Itt gyûjtöttem össze azt az ismeretanyagot, amellyel olykor valami pluszt tudok csempészni a közvetítésekbe. Ezt tudatosan csinálod? Dehogy! A kommentátorkodás során az ember saját magát adja, nyilván csak azt tudom hozzátenni a meccshez, amivel rendelkezek a fejemben. Például ha görög meccset közvetítettem, biztos voltak az antik irodalomra vonatkozó kiszólásaim. Tavaly, amikor Pécsett jártam az alumni napokon, az egykori tanárom, Nagy Imre meg is jegyezte, hogy ez tetszik neki. Jól esett! Mindenhol az egyéniségeket keresik. Annak idején a Sportriporter kerestetik-ben talán pont ezzel értél el sikert, nem? Elképzelhetõ, bár én ugye ott csak negyedik lettem, míg a tesóm, Ákos megnyerte a vetélkedõt. Az egy izgalmas idõszak volt, hiszen 1995-ben Gyárfás Tamás, ahogy a mûsor címe is mutatja valóban sportriportereket keresett. Ákos és én is ennek köszönhetjük, hogy a szakma megismerte a nevünket, és aztán kaptuk a felkéréseket.
www.alumni.pte.hu
35