Page 1

Alma Mater

főiskolások és egyetemisták lapja | 2012/2013 | 9. évfolyam, 1. szám


Az

Alma Mater kiválóan alkalmas az Ön hirdetéseinek megjelentetésére. almamater.dh@gmail.com


tartalom

> A vonat nem vár > tagszervezeti beszámolók > tagszervezeti beszámolók > Nektek hogy telt a nyár? > Sieg Fail, avagy Mi legyen a szélsőjobbal? > Szíria – igen, nem, talán? > Én, a néger > Visszautasíthatatlan ajánlat? > Hol vannak a nők?! > Mennyire volt boldog a világ legboldogabb 5 kilométere? > Ápol és eltakar: az írói álnevekről > Alma mater irodalmi pályázat > Made in Hungária > Hitchcock szülinapi partyja Puskinnal > Cicikkel a feminizmus ellen? > Csak a testemen át > A gyűlölet és ami mögötte van > Aquatilis bestiae > Kezdőrúgás > Protonok közt veled lenni > „Még nem foszforeszkálok a sötétben!”

4 6 8 10 12 14 16 18 20 22 24 26 32 34 36 38 40 42 44 46 48

Lapigazgató: Velebný Csilla | Főszerkesztő: Sztankó Annamária | Irodalmi szerkesztő: Mucha Attila | Grafika: Csambal Tamás Szerzők: Czímer Gábor, Havran Kati, Peniaško Vica, Karin Hog, Reczai Lilla, Stubendek Attila, Tárnok Balázs, Hangácsi István, Bodnár Eszter, Nagy Krisztina, Halász Dávid, Csambal Tamás, Szabó Gergely | Nyelvi korrekció: Pathó Gábor Kiadó: Diákhálózat - Študentská Sieť | Nyomtatja: AZ Print | Elérhetőségek: Diákhálózat - Alma Mater, Klariská 7, 811 03 Bratislava Írj nekünk: almamater.dh@gmail.com | Keress: www.diakhalozat.sk | Címlap: Willy Rizzo: Salvador Dali, Paris, 1950 3/2013 | IČO 00 602 515 | EV 2194/08 | Megjelenik 1500 példányban, negyedévente. ISSN 1339-102X

tartalom

#


1

2

3

4

5

6

> A vonat nem vár „Jobb lépni, mint megrekedni”— néhány hete kaptam fel a fejem erre a mondatra az egyik ismert tévécsatorna reklámblokkja közben, de azóta se megy ki a fejemből. Olyan, mint azok az egyszerű dallamú nyári slágerek, amik észrevétlenül beeszik magukat a tudatalattidba, míg egy szép napon kiderül, hogy — a legmélyebb utálatod ellenére — kívülről fújod a szövegüket.

Ez a szlogen azonban egy egész gondolatlavinát indított el bennem: az előttünk álló kikerülhetetlen változásokról és az általunk tervezett változtatásokról, az ezekhez szükséges merészségről és szenvedélyről, az első lépések esetlenségéről. Tudtad például, hogy az első Alma Mater 7 éve jelent meg? Úgy képzelem, akkor még papírfecnikre, kézírással jegyezték le a készülő cikkeket, mint Petőfi annak idején a kávéházban. Nyilván ez az én romantikus elképzelésem nem állja meg a helyét, de ami tény, hogy azóta óriási utat tett meg az újság. Rengeteg szorgos, tenni akaró fiatal kellett ahhoz, hogy ma ezt a számot a kezedben tarthasd. Változott, gyarapodott, lépésről lépésre épült, mint ahogy egy puzzle kép, aminek a kirakásához minden egyes alkotóelemre szükség van.

4

vezércikk

Tökéletesnek persze még mindig nem mondható, de éppen ezért olyan életszagú és közeli: mert folyton velünk, veled alakul. Az újság elsősorban a generációnkat tükrözi, mi mást. Mondhatni korhű lenyomat. Mi, alkalmi szerzők pedig „csupán” hírnökök vagyunk, szemfüles megfigyelők, hiszen többnyire azt adjuk vissza, amit látunk, amit tapasztalunk, ami velünk történik. Hivatásos szemlélődőként azonban azt is megtanuljuk, hogy nem szabad leragadni a megszokottnál, a komfortzónából pedig megéri kilépni. Számomra ezért háromféle embertípus létezik: aki a problémák Kancsendzsöngáját látván bele se vág, aki a vízhólyagoktól fájó lába miatt siránkozva félúton feladja és megelégszik egy átlagos „kilátással”, és akit nem rettent vissza még a fél lába elvesztése sem.

7


8

9

2013/2014

7

/ sztankó annamária Ahogy látod, a magunk módján mi is mertünk nagyot álmodni: ha úgy tetszik, épp egy Alma Mater 2.0-t tartasz a kezedben. Méretben ugyan kisebb, de reméljük tartalmilag legalább olyan színesnek és érdekesnek találod majd, mint az előző számokat. Nem magunknak csináltuk ugyanis, hanem Neked! Lapozgasd, szemezgess találomra a cikkek közül, ha úgy tetszik, vidd magaddal a … ne oda, ne!, inkább a vonatútra , és az sem feltétlenül baj, ha kávéfolt esik rajta. Ha pedig úgy tetszik, mondd el, írd meg, oszd meg velünk a véleményed! Ez ugyanis a cél! Többek között arra az írásra, lapra, könyvre vagy akár filmre mondhatjuk azt, hogy betöltötte szerepét, amelyik reakciót vált ki a fogyasztóból. És mi más lehetne jobb visszacsatolás, mint a vélemény? Mert van, aki kimondja, aki hallgat és akinek nincs is. És ez most nem a népmesei találós kérdés volt. Sajnos, sokak szerint a kritikus gondolkodás nehézkes, megerőltető. Pedig ha belegondolsz, ez az, ami előrevitte az emberiséget a történelem folyamán. Ha Galilei belenyugodott volna a ténybe, amit az egyház és a hatalom állított, kit tudja,

mikor jövünk rá: „Mégis mozog a Föld.” A kritika volt az egyik alapja a legnagyobb szellemi áramlatoknak is, mint a humanizmus, a reneszánsz és a felvilágosodás. Ezek ugyanis többek között azt hirdették, hogy merni kell kétségbe vonni a régi berögződéseket, a nem működő rendszereket, ki kell alakítani és fel kell vállalni az új látásmódot. Mert a hallgatás nem kifizetődő. A társadalmi és a mindennapi élet változásainak eléréséhez pedig elsősorban önálló döntésekre, választásokra, kezdeményezőkészségre, kreativitásra és konstruktív hozzáállásra van szükség. Bízom benne, hogy Bennetek ez megvan, de legalábbis a megszerzésükre törekedtek. Ahogy abban is, hogy a szakkönyveken kívül olykor irodalmi művek, nyomtatott sajtótermékek is megfordulnak a kezeitek között. (És ha ezt olvassátok, akkor ez utóbbi már teljesült is.) A megfelelő fórumokon pedig nem vagytok restek tenni azért, hogy a jövőtöket érintő kérdésekről párbeszéd induljon! Ha pedig eljött az ideje, megmásszátok a magatok Kancsendzsöngáját! Addig is olvassatok, tapasztaljatok és ha szükséges, merjetek változtatni!

vezércikk

5


> tagszervezeti beszámolók

6

Ízelítő a pozsonyi diákéletből

Fedezd fel a cseh sörkultúrát az AED-el!

Vajon a József Attila Ifjúsági Klub képes betölteni a legnagyobb tagszervezeti klub szerepét? Mi is az, ami különlegessé teszi a pozsonyi diákéletet? A következőkben egy kis ízelítőt adunk a diákszervezetünk életéből. Hetente két programmal igyekszünk kihozni a maximumot lehetőségeinkből és a pozsonyi magyar diákokból. Ismeretterjesztő programok, szórakozás és kultúra várja minden héten a diákokat, hogy letegyék kicsit a tollat, becsukják a könyveket és lazítsanak egyet az iskola mellett. A Pozsonyi Magyar Intézettel és a Café Nappalival együttműködve több programot is megvalósítunk. Novemberben Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt várjuk köreinkbe. Expired Passport zenei műsorunk továbbra is nagy sikernek örvend. Esténként olykor filmklubot vezetünk, szintén a Café Nappaliban, ahova igyekszünk a diákokkal közösen megtalálni a legjobb filmeket. Természetesen programjaink közül nem maradhat ki a magyarbuli sem. Nem meglepő, hogy ez a legtöbb embert megmozgató programunk nemcsak Pozsonyban, de a tagszervezeteken belül egyaránt. Ezeken kívül még kínálunk játékesteket, palacsintázó estet, csocsóbajnokságokat, táncházat és városnéző túrát. A színház sem maradhat ki az egyetemista évekből, ezért egy estét a színjátszásnak szeretnénk szentelni. Remélem, sikerül egy ilyen programtervvel méltán viselni a legnagyobb szlovákiai magyar diákklub címét. Erről csak Tőletek, egyetemistáktól tudhatjuk meg a választ. Mi már készen állunk, készüljetek Ti is!

A prágai egyetemek nem szokták elkapkodni a szemeszterkezdést, úgy gondolják, szeptember végén, október elején bőven elég elkezdeni iskolába járni: így hát mi is most ébredünk, még a nyár utolsó emlékeivel fogunk bele az új AED-évbe. Nagyon sűrű szemeszter előtt állunk: október 17-én “hivatalosan” is elindítjuk a tanévet a már klasszikus Hrádek-sörözéssel, pár nappal később pedig felavatjuk az újonnan érkezőket a strahovi 11-es klubban egy - remélhetőleg - nagyszerű buli keretén belül. Készülünk útibeszámolókra világjárt barátainkkal, hallhatunk majd többek közt Japánról, Nepálról, Afrikáról; folytatjuk a Kávé mellé névre keresztelt beszélgetőestjeinket, ahol idén a közéleti szereplők, az irodalom mellett helyet kapnak a technika, a természettudományok képviselői is. Két új programmal is jelentkezünk: az első szemeszter végéig ellátogatunk öt helyi sörfőzdébe, hogy kicsit jobban megismerjük a cseh (sör)kultúrát; és készülünk beszélgetéssel egybekötött filmklubbal is, ahol a Jeden svět dokumentumfilm-fesztivál alkotásait nézzük majd meg. Hogy a sport se maradjon ki, novemberben megrendezzük - idén harmadszor - a squash bajnokságot; a pingpongot, a focit és a csocsót pedig meghagyjuk a tavaszi szemeszterre. Mindenkit szeretettel várunk a programokra!

aktuális


„Bilincs az Egyetlen” - folytatódnak a Jugyik-programok

Bújócska Brünnben

Éppen csak elkezdődött a tanév, s a Jugyik nagyszerű bulival várta a nyitrai diákokat. Rendhagyó módon ökumenikus istentisztelettel kezdtünk neki az évnyitó estének, melyet Ficzere Tamás református lelkész tartottĎuris Márk atyával. Csodálatos, meghitt hangulatban telt el a templomban töltött órácska, ahol ifjúsági dalokat zengtünk. Ezután a megfáradt dalos pacsirták finom gulyással csitíthatták éhségüket, s voltunk, kik gitárt ragadva folytattuk a csiripelést. Jó gulyás után dukál a sör is, így az estét egy közös sörözéssel zártuk. Egy hétre rá újra összerázódott a diákság: a nyitrai magyarbulinkkal elindítottuk a DH party trip lavináját, amit nem okozott túl nagy nehézséget, mivel DJ Peter újra nagyszerű számokkal örvendeztette meg a táncoló tömeget. Október kezdetén az érdeklődő diákok előtt kinyitottuk a Jugyik kapuit, s reméljük, vérbeli jugyikos szűzleányokká s legényekké válnak majd. E hónapban folytatódik jugyikos láncreakció: szórakozva fogunk játszani a SZóJán, filmet vetítünk, lesz akadémiai est, ráadásul idén is készülünk karaoke esttel, aminek tavaly nagy sikere volt! November első hetén pedig érkeznek az Őszi Ifjúsági Napok, ahol egész héten jobbnál jobb programokkal várunk benneteket. S akinek ez sem lenne elég, azokat várjuk a JugyikAlter programjaira is, melyről eddig csak annyit árulunk el, hogy „…bilincs az Egyetlen…”. További részleteket a FB-oldalunkon találtok! Figyeljétek, hogy le ne maradjatok a téli szemeszter legnagyszerűbb programjairól!

Kellemesen indult a Kafedik 2013-as őszi idénye, hiszen a szemeszternyitó magyarbuli rengeteg embert vonzott régi törzshelyünkre, a Melodkába. Az este hangulatfelelőse nemcsak Vaár Peti volt, hanem a The Butchers is, akik blues-rock dallamokra táncoltatták meg a közönséget. Október 16-án tartjuk az elsőstalálkozó estét, ahova minden brünni gólyát nagy szeretettel várunk! A régi városháza termében készítjük a programot, lesz sör és tea, játék és beszélgetés minden újonc számára. Mikor bújócskáztál utoljára? Ha gyerekkori kedvenc időtöltésről van szó vagy egyszerűen az őszi hónapok szürkeségét akarod megúszni, és Brünnben töltöd a következő hónapjaidat, nos akkor számodra dimenzionálták az embervadászatot, melyre a hónap közepétől lehet majd regisztrálni. Október végén tartjuk az évenkénti közgyűlésünket, ahol a vezetőség megválasztásával tervezi meg a klub a következő szemszterek irányvonalát. A gólyákat pedig a Mikulás érkezésekor avatjuk. Addig viszont lesznek még útibeszámolók is, hiszen tagjaink bebarangolták szinte egész Európát, és az augusztus végi biciklitúra, a Cooltúra rendezői is elmesélik majd ezévi tapasztalataikat. kati

aktuális

7


> tagszervezeti beszámolók

8

Kulturálódj Kassán!

Idén is lesz Hol a bor?!

A Boba bárban egy óriási szemeszternyitó magyarbulival kezdtük a tanévet, ahol Dj Zse-lee ismét hozta a formáját. A Márai stúdióban egy családias mozizással az ’56-os forradalomra hangolódtunk: zsíros kenyér és fröccs mellé a Goda Krisztina által rendezett ,,Szabadság, szerelem” című filmet fogyasztottuk el. A Hallgatói Parlament után aktivistáink ismét útra kelnek: az adai IFIX Ifjúsági Szervezet partnerszervezeteként a ,,Mi bárhol egyenlőek vagyunk” ifjúsági csereprogram képzésén vesznek részt. A kulturális programok nagy hangsúlyt kapnak nálunk: október közepén például Horváth Péter Csaó Bambínó című zenés revüjének nyilvános főpróbáján veszünk részt a Thália színházban, majd Raffay Ernő előadását hallgatjuk meg. A mozgás is legalább ennyire fontos: november elején, többek között csapatépítő szándékkal, elhunyt csapattársunk, Doky emlékére a kihagyhatatlan lajoskai túrán veszünk részt. A jókedvből sosem elég, így azoknak is kedvére teszünk, akik még szívesen maradnának gyerekek: a Caffe Tháliában mindenki örömére játékestet rendezünk. Novemberben meglátogat minket Klettner Anikó szexuálpszichológus is, majd megrendezésre kerül a KIKELET magyar bál is. Programjaink folyamatos szervezés alatt állnak, bővebb információkat a www. facebook.com/KikeletKassa oldalon, ill. a www.kikelet. sk weboldalunkon találhattok.

A DH tagszervezeteinél általában a nyár elsősorban nem a saját rendezvényektől hangos. A nagy közös asztalra persze mi is letettünk mindent, ami tőlünk tellett, hiszen a Gombaszögi Nyári Tábor szervezőbrigádját több poszton is erősítettük a frissen elkészült zöld egyenpólónkban. Már akkor bejelentettük, nem hagyjuk szó nélkül azt, hogy az egyik legszerencsésebb földrajzi fekvésű tagszervezet vagyunk egy nyugati GNYT aferparty megszervezésére, úgyhogy a tábor utolsó előtti napján ki is tapétáztuk a rendelkezésünkre álló reklámfelületeket a vonatkozó plakátokkal, maga az utóbuli pedig aztán úgyszintén fergeteges lett. Itt aztán fogtuk magunkat és mi is elmentünk pihenni, hogy újult erővel ugorhassunk neki a következő szemeszternek. A pihenés után megint magasra került a léc, hiszen az ismerkedő sörözésünk, amelyen Saróka Lili zenélt és énekelt, az egyik legsikeresebb rendezvényünk címkéjét kapta meg a dobozban, az október 4-i szemeszternyitó magyarbuli pedig hozta a hozzá fűzött reményeket. A közeljövőről sokat nem árulhatok el, de mindenképpen folytatódik a Hol a bor?!, a Hátizsákkal a világ körül, lesz még magyarbuli, na de hogy újat is írjak, egy nagyszabású rendezvényen keresztül a KAD-dal és egy másik budapesti szervezettel fűznénk szorosabbra a barátságot, erről azonban egyelőre nem árulhatok el többet. Figyeljétek a webet és a FB-ot!

aktuális


„Mi a sör spanyolul?”

Sütnek-főznek Nagyszombatban... De vajon mit?

Budapesten sosem áll meg az élet: a nyüzsgés korán kezdődik és későn fejeződik be. Ez magára a KAD-ra is jellemző, hiszen mi a szemesztert néhány héttel a többi tagszervezet előtt nyitottuk meg, nem is akárhol. A városba látogató külföldiek első számú bulihelyének, azA38-nak és a Cante Diem zenéjének kombinációja nekünk sem okozott csalódást. Ugribugri gitárzúzós egymásrakacsintós este volt. A nemrég útjára indított Havi Szalon elnevezésű programsorozatunk keretén belül – egy kis jazz zenei aláfestéssel–Kanozsay Katit faggattuk a spanyol sajátosságokról, a kultúráról, a tanításról és a terveiről. Figyelem, ha még nem tudjátok, mi a sör spanyolul, nem mi fogjuk elárulni: nézzetek utána! A party tripet idén a KAD zárta: kiállítással, bárzenével és persze sörözéssel. És hogy miért érdemes a következő hónapokban Pestre látogatni, a jó hangulaton és az ismerős arcokon kívül? Mivel nem csak (folyékony) kenyérrel él az ember, kulturális programokból is színes lesz a kínálat: játékest, könyvbemutató, színház és filmvetítés is várható. Tudod, hol leszel október 23-án? A KAD-osok többsége bizony igen, hiszen aktívan kivesszük a részünket a Gloria Victis zökkenőmentesítéséből is. Azt ajánljuk, semmiképp se szalaszd el! Mindemellett pedig –ha még nem tetted– itt az ideje, hogy lájkolj és keress minket a Facebookon!

Ismét elkezdődött egy szemeszter, kinek az első, kinek a sokadik az egyetemi élete során, de az biztos, hogy mindenki számára tartalmas lesz. Mikor ezt a cikket olvassátok, az NDK-sok, azaz mi, a Nagyszombati Diákklub tagjai már túl vagyunk a hagyományos szemeszternyitó sörözésünkön, ahol többek között megismerkedtünk az újakkal és beszámoltunk egymásnak a nyári élményeinkről. Örömünkre szolgál, hogy sok új, élettel teli taggal bővült a csapat, akikre már nagy szükségünk volt. Későbbi terveink között szerepel játékest, amelyen reméljük, hogy még jobban ös�szerázódik a csoport. Szeretnénk sütni és főzni is, így beiktatunk gulyásfőzést vagy palacsintázást is a hűvösebb őszi napokra. Bízunk benne, hogy sokan meglátogattok minket, mindenkit szeretettel várunk Nagyszombatban! Addig is kísérjetek figyelemmel minket a Facebook-csoportunkban, és csatlakozzatok hozzánk!

aktuális

9


> Nektek hogy telt a nyár? DH-hírek első kézből / imrece sándor Vannak dolgok, amikre néhány nap múltán már csak halványan emlékszünk, de szerencsére szép számmal akadnak olyanok is, amiket még évek múltán sem felejtünk el. A Diákhálózat lelkes aktivistáinak reméljük, az utóbb említett felejthetetlen élményekből jutott több, de mivel jól tudjuk: „a szó elszáll, az írás megmarad”, lássuk, mi történt a legutóbbi számunk óta.

Emlékeztek még az Alma Mater előző számában meghirdetett irodalmi pályázatra? Nos, örömmel jelentjük, hogy a beérkezett munkák értékelésre kerültek, a Gombaszögi Nyári Táborban pedig hatalmas sikert aratott a felolvasás, amit a díjazottak tartottak. Ahogy ígértük, a következő oldalakon az ő munkáikat is olvashatjátok! És ha már a tábort említettük, azt hiszem, nem árulunk el nagy titkot: Krasznahorkán idén is fergeteges volt a hangulat, a Diákhálózat aktivistái méltán lehetnek büszkék magukra. Még több résztvevő, még több programpont, még nagyobb területen. Előadásból, beszélgetésből és vitából sem volt hiány: rengeteg, a krasznahorkai vár tövében felvetődött téma érdemelné meg a továbbgondolást. Ugye neked is a szemeid előtt lebeg még, ahogy az esti koncertek alatt egy ritmusra ugrált a felvidéki fiatalok színe-java? És ahogy sorba álltál a reggeli kávéért, hogy egy adag koffeinnel a kezedben, a babzsákokban ébredezve indulj

10

aktuális

neki a napnak? Ha téged is lavinaként sodornak el a szép emlékek, írd meg te is a kedvenc táboros sztoridat! A részletekkel hamarosan jelentkezünk! A nyár hazai legfontosabb eseménye után néhányan Tusványoson is tiszteletünket tettük, de a táborozásnak ezzel sem szakadt vége: a Gímesi Művélődési Táborban szintén helytálltunk. Ahogy azt a plakátokon is ígértük, annak rendje-módja szerint minden elkezdődött. A

gólyák belekóstolhattak ebbe is, abba is: az ismerkedéstől kezdve a fejtáguláson keresztül a szórakozásig. A nyári hónapokban azonban azoknak is kínáltunk alternatívát, akik a kellemeset összekötötték volna a hasznossal. Idén is meghirdettük a SzakGyak nevű programunkat, aminek segítségével többek között a paksi atomerőműbe, a Fórum Kisebbségkutató Intézetbe, a Rákóczi Szövetséghez, az Új Szó


vagy a bumm.sk szerkesztőségébe látogathattak el az érdeklődő diákok. Ha kíváncsi vagy, hogy mi történik egy atomerőmű belsejében, és mi fér bele egy szakmai gyakorlatba Pakson, ne hagyd ki Szabó Gergely élménybeszámolóját! Ahogy mi sem hagytuk ki a Szentendrei Nyári Tábort, ahol a jelenlévő diákszervezetek részvételével egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került a Kárpát-medencei magyarság jövőjéről. A képviselők továbbá megfogalmazták a XXV. Szentendrei Főiskolás Tábor résztvevőinek nyilatkozatát is. Idén a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai

Tanulmányok Karával közösen újra megrendeztük a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciát. A rendezvény ezúttal is megmozgatta a tanulni és kutatni vágyókat. Az FTDK ugyanis kiváló lehetőség arra, hogy a nem anyanyelvükön tanuló diákok elsajátítsák a szakterület terminológiáját magyarul is, ill. hogy gyakorolják a magabiztos fellépést, előadást. A konferencia a legjobbakat díjazza, de fontos tapasztalat minden résztvevőnek. A mondat utolsó fele érvényes lehet akár a party tripre is, amihez idén is rengetegen csatlakoztatok. A közös szemeszterkezdés ismét szavakba

önthetetlen élmény volt: 7 város, megszámlálhatatlan korsó sör, mosoly és ölelés, party tripes pólókban feszítő emberek, ismerős dallamok és táncban megfáradt lábak. Az ősz viszont tartogatott még némi meglepetést: október elején, Dunaszerdahelyen összeült a DH Hallgatói Parlamentje, amin tisztújításra került sor. A leköszönő elnökségnek áldozatos munkájukért, tenni akarásukért és kitartásukért ezúton is jár a kézrázás és a főhajtás. Az új elnökségnek pedig kívánunk kimeríthetetlen energiát, hasonlóan lendületes és gördülékeny munkát és még több lelkes aktivistát!

aktuális

11


> Sieg Fail, avagy Mi legyen a szélsőjobbal?

/ Kovács Balázs

Az Európai Unió keleti bővítésével, a nyugat-európai bevándorlással és a gazdasági válsággal összefüggő társadalmi változások nyomán egyre inkább erősödnek a szélsőjobboldali gondolatok és politikai pártok.

A jobboldali radikálisoka második világháború után szalonképtelenné váltak, de napjainkban ismét komoly sikereket érnek el több európai országban is. Nem beszélhetünk arról, hogy az előretörés mindenütt általános lenne. Tény azonban, hogy az ilyen pártok jónéhány országban értek el számottevő eredményeket a választásokon (Magyarország, Görögország, Svédország, Franciaország). Sikereiket elsősorban egyszerűüzeneteiknek köszönhetik: értelmezésük szerint a nemzet és az egész civilizáció veszélyben van, a politikai elit pedig alkalmatlanná vált a nemzet vezetésére, mert együttműködik

12

közélet

ezekkel a veszélyforrásokkal. Az ellenségkép persze minden országban más és más, igazodva a helyi sajátosságokhoz. Míg a radikálisok Nyugat-Európában a bevándorlókra helyezik a hangsúlyt, addig Kelet-Európában a cigányság és más etnikai kisebbségek szolgáltatnak számukra témát. A szélsőjobboldal által gerjesztett veszélyeket gyakran túlreagálják és az 1930-as évek (a nácizmus és fasizmus virágzásának évtizede) visszatéréséről beszélnek. Az ilyen vélemények természetesen túlzásnak számítanak. A demokrácia alapértékeit kikezdő szélsőjobboldali

fenyegetést azonban nem szabad félvállról venni. A kisebbségek emberi méltóságát sértő retorika egy demokráciában elfogadhatatlan, ezért kell fellépni a szélsőségesekkel szemben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen szervezetek betiltása nem jelent megoldást, mert csak eltakarja a problémát. De akkor mégis mit kell tenni? – tehetjük fel a kérdést mi is. A szélsőjobboldali pártok felbukkanása és eltűnése a demokratikus rendszerek természetes velejárója. A sokszínűség elvétfigyelembe véve nem megfelelő cél, hogy a demokrácia


játékszabályait tiszteletben tartó, a választásokon támogatottságot felmutató pártokkal szemben az állam a betiltás eszközével éljen. A demokrácia lényege, hogy azokat is meg kell tűrni, akik a demokrácia ellen vannak. A szélsőjobboldallal szembeni általános társadalmi stratégiának ezért a kereslet csökkentésén kell alapulnia. A szélsőségesek iránti igényt oktatási és közösségépítési eszközökkel lehet visszaszorítani. A probléma ilyen módon nemcsak tüneti kezelést kap, hanem magának a szélsőjobbnak az újratermelődését akadályozhatja meg. Kiemelten fontos, különösen Kelet-Európában a demokráciaoktatás és a vitakultúra fejlesztése, melynek hiánya fogékonyabbá teszi a közvéleményt a leegyszerűsített magyarázatokra és előítéletekre, a demokráciát pedig sérülékenyebbé az őt kikezdő retorikával szemben. A szélsőjobbellenes stratégia fontos része lehet a nevetségessé tétel. A szélsőjobboldal lételeme a provokáció. Ahogy a Jobbik vagy a francia Nemzeti

Front példája mutatja, a populista erőkkel szembeni hisztériakeltés és megbélyegzés sokszor fordítva sül el, és csak növelheti ezen politikai szerveződések jelentőségét és erejét. A szélsőjobboldal ugyanis abból meríti az erejét, miszerint ők az igazság „bajnokai”, akik a politikaielit többségével szemben ki merik mondani „az igazságot”, a felháborodást velük szemben pedig éppen ez okozza. Nézeteik nevetségessé tétele ezért sokkal hatékonyabb lehet, mint a jelenség eltúlzása. Ebben pedig a politikai szereplőkön túl az oknyomozó újságírásnak is jelentős szerepe lehet. A tapasztalatok szerint a radikális erők megbélyegzése, „nácizása” pedig sokszor csak megnehezítheti azt, hogy a választók vis�szataláljanak a demokratikus pártokhoz. A szélsőjobboldal a szlovákiai magyar világban sem ismeretlen jelenség. Mint idén márciusban a Jobbik belső jelentéséből kiderült, a magyarországi szélsőséges párt felvidéki partnereinek tekinti a Via Nova Ifjúsági Csoportot

és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatát. Az érintett szervezetek ezt cáfolták, ám tény, hogy a szlovákiai magyar társadalomban is van igény az előítéletekre és az antidemokratikus válaszokra. Kisebbségi közegben a radikalizmus azonban még a szokásosnál is károsabb. Nyilvánvaló például, hogy Trianon-ellenes jelszavak hangoztatásával s a hátárok megkérdőjelezésével nem lehet meggyőzni a szlovákokat arról, hogy a magyarokat partnerként kell kezelni. Zsákutcát jelent az a gondolkodásmód is, amely a legjellem -zőbb része a szélsőjobboldali ideo lógiának. Ez a gondolkodásmód belső ellenségkeresésen és bűnbakképzésen alapul. Egy olyan zárt rendszer, ami a lehető legegyszerűbb magyarázatokat keresi, így aztán képtelen a problémák mélyebb és átfogó megismerésére. Pedig a problémák jó értelmezése nélkül azokra megoldást sem lehet találni. Ez alól a szlovákiai magyarság problémái sem jelentenek kivételt.

közélet

13


> Szíria – igen, nem, talán?

/ Hangácsi István

Úgy tűnik, hogy a XXI. század sem lesz konfliktusoktól mentes a Közel-Keleten. A már hagyományosnak számító arab—izraeli rivalizáláson túl az arab országokban 2011-ben végbement „arab tavasz“ révén további konfliktusos zónák alakultak ki. Míg egyes államokban a hatalom engedményeket tett, addig Líbiában és Szíriában az események polgárháborúhoz vezettek. Előbbinél azonban francia és brit nyomásra NATO-beavatkozására került sor – csak bombázás és nem szárazföldi erők bevetése –, amely hozzájárult Kadhafi uralmának megdöntéséhez, utóbbinál mindez (még) nem vált lehetségessé. Mitől más és problémásabb Szíria helyzete?

Aszad pedig a cionisták által irányított USA-nak az Al-Kaidával együttes(!) ténykedését hangoztatja Szíria ellenében. Az viszont biztos, hogy a konfliktus egy régiós hatalmi vetélkedés helyszíne Törökország, Irán és Szaúd-Arábia között. Mindez természetesen külön csoportokra bontja a résztvevőket, nevezzük őket egyszerűen: felkelőknek, Aszad-pártiaknak és a semlegeseknek (köszönet a fotelkalandor blognak!):

Időzített társadalmi bomba

• Felkelők: a tüntetéseket szervező régiók lakossága; a Muszlim Testvériség és más iszlamista szervezetek; a fiatal generáció; a városi értelmiség és a kurdok többsége. Külső támogatók: Törökország, Szaúd-Arábia, Öböl-monarchiák, Al-Kaida és a dzsihádista harcosok (jó pénzért bármikor), USA és az EU, akik bíznak a pozitív változásban, bár az arab tavasz számukra inkább csalódás. • Aszad-pártiak: síiták és alaviták, keresztények, akik félnek a dzsihádistáktól, továbbá a rezsim kegyeltjei és a városi középosztály. Szírián kívül: Irán, Irak, jelentős szunnita kisebbség ellenében; Oroszország, Kína és Hezbollah.

Szíria egy vallásilag (keresztények, drúzok, alaviták, szunniták) és etnikailag (arabok, kurdok, örmények) is heterogén ország. Megfelelő politikai eszközök híján, értsd: elnyomás, jólét, vallási béke, katonai erő stb., egy „időzített társadalmi bomba“, tehát kiváló elegyet szolgáltat a polgárháborúhoz. Ez a konfliktus korántsem a demokrácia igénye miatt tört ki, a tüntetők transzparensei sem ezt mutatták, hanem a jelenleg hatalmon lévő Aszad ellen irányul. Persze más vélemények is léteznek: Irán a szunnita—siíta szembenállást – Irán az egyetlen arab ország siíta többséggel –,

14

közélet


• Semlegesek: nyilván a szíriai lakosságból minden békepárti egyén. Rajtuk kívül: Egyiptom, ahol ugyebár sikerült megdöntetni Mubarakot, de tapasztalták mi követte; a palesztinok, mivel két legnagyobb támogatójuk harcol egymás ellen, inkább kimaradnak; Izrael, ahol bárkihez is kerül a vezetés Aszad után, valószínűleg nem fogja jobban szeretni szomszédját, amúgy támogatják a beavatkozást is.

Milyen indokok alapján és hogyan kéne beavatkozni?

jelenlegi irányt, Szíria esetében pedig csak 29 százaléknyian támogatták.

Egy konfliktusban nincs jó vagy rossz oldal, csak nyertes és vesztes. Bárki is nyer majd, vagy esetleg kialakul egy általában senki számára nem kedvező patt helyzet – mert ilyen is lehetséges –, biztosra vehető, hogy az ellenségeivel nem épp „ejnye-bejnye“ módon fog elbánni. Szurkoljunk inkább a mielőbbi befejezésért, a tartós békének, az általában nyerő!

Az USA-nak és általában a nyugati demokráciáknak van egy bizonyos tűréshatára, amelyet képletesen „piros vonal“-nak neveznek a szakértők. Ezt lépte át a vegyi fegyveres támadás, amelynek sokkoló felvételei bejárták az egész világsajtót. A nemzetközi jogi egyezmények és az ENSZ tiltja a vegyi fegyverek használatát, de ezek általában másodlagosak az USA és a NATO reakciói után. Márpedig jelenleg a világon csak az USA-nak vannak olyan logisztikai és csapásmérő kapacitásai (a világ tengerein állomásozó hadihajók, szállító repülőgépek, katonai bázisok stb.), amelyek lehetővé teszik az USA-n kívüli katonai beavatkozást. Tehát a vegyifegyver-támadással, bárki is követte el – Aszad, a felkelők vagy egyéb összeesküvés-elméleti erők –, az a bizonyos piros vonal erősen próbára lett téve. John Kerry, amerikai külügyminiszter szerint az USA beavatkozását több indok is szolgálja: • a vegyi fegyverek miatti megtorlás, amely üzenet az egész világnak; • korlátozottan Szíria és Irán számára; • afféle megleckéztetésként, de nem eldöntve magát a konfliktust. Ezen feltevések alapján az akció lehetséges, ezt maga Kerry deklarálta: nem lenne nyílt végű, azaz meghatározott ideig tartana, napra és órára pontosan, és nem vetnének be szárazföldi csapatokat, tehát a rezsimdöntés elvetve. Az USA és szövetségeseinek eladósodottsága további érv egy Afganisztánhoz vagy Irakhoz hasonlatos szárazföldi beavatkozás ellenében. Azt se felejtsük el, hogy a 2009-ben Nobel-békedíjat kapott Barack Obama külpolitikájával egyre elégedetlenebb a lakosság, legutóbb 53 százaléknyian ellenezték a

közélet

15


> Én, a néger

/ Czímer gábor

Egy külföldinek egyszer azt próbáltam meg elmagyarázni, hogy mit jelent számomra a tolerancia. Azt találtam mondani, hogy egy olyan országból jövök, amelyben én vagyok a néger. Ennél fogva aztán igencsak fogékonnyá váltam a toleráns viselkedésre vagy éppen annak a hiányára, részleteztem az idegennek.

Talán túlzás ezzel a hasonlattal élni, de mégis megragad valamit a szlovákiai magyar életérzésből. Távol álljon tőlem, hogy keseregjek a szomorú kisebbségi sorsomon. Sőt, én ezt élvezem, értéknek tartom. Azzal együtt van ez így, hogy a többségi társadalomban vannak olyan beidegződések, amelyek alapján néhányan az én nyelvemet és kultúrámat másodrendűnek értékelik. Sajnos nem természetes dolog például az, hogy egy intézményben a hivatalos dokumentumokon a magyar nyelvet is használják, holott magyarok a munkatársak, az ügyfelek stb. Mindennapossá váltak az olyan abszurd helyzetek, amikor is két magyar anyanyelvű ember írásos kommunikációja (hiszen egy kérvény vagy igazolás is kommunikáció) kizárólag egy számukra idegen nyelven történik. Erre az egyik legfájóbb példa az, hogy a szlovákiai magyar felsőoktatásban, például Komáromban vagy Nyitrán az egyetemi hallgatók legtöbbször egynyelvű szlovák kérvényeket, űrlapokat töltenek ki a tanulmányi osztályon. Próbáljuk meg

16

Közélet

pár percig félretenni a napi gyakorlat okozta beidegződéseinket és nézzük meg a problémát a maga valójában! Miért ne használhatná bárki az anyanyelvét egy ilyen helyzetben? Hogy miért is fontos, hogy a žiadosť mellett magyarul is ott legyen: kérvény, már sokszor elmondtam, leírtam ebben a lapban is és máshol is. Nem szőrszálhasogatásról vagy magyarkodásról van szó, nem is az a baj, hogy nincs egyéb problémája a társadalomnak, amiről írni kellene. Magyarázatnak, most legyen elég annyi, hogy a nyelvhasználati színterek (kérvények, plakátok, oktatás…) zsugorodása egyértelmű jele annak a folyamatnak, amit as�szimilációnak, vagy a mi esetünkben elszlovákosodásnak nevezünk. A képlet egyszerű: ma nem használjuk nyelvünket a kérvényeken, holnap (ma?) már az iskola is mindegy, hogy szlovák vagy magyar, holnapután meg már csak a nagymamák tudnak magyarul. Ezért különösen fontos, hogy a szimbolikus jelentőségű

dokumentumokon szerepeljen a magyar nyelv is. Az egyetemi hallgatók esetében a legfontosabb, legértékesebb dokumentum, maga a hőn áhított diploma. A közelmúltban az újonnan kiállított oklevelek kötelező módon angol-szlovák kétnyelvűvé váltak, a magyar nyelv azonban kimaradt a körből. Szlovákiában a törvények lehetővé teszik, hogy az egyetemi végzettséget igazoló oklevelet az intézmény magyar nyelven is kiállítsa. Ezt kérhetik a hallgatók is, de dönthet úgy az egyetem, hogy mindenkinek „alapból” kétnyelvű diplomát ad. És miért ne tenné? Pontosabban az a kérdés: miért nem teszi? A törvény 2002 óta biztosít erre lehetőséget. Ha valakinek, akkor a magyar nyelv és irodalom szakos tanárokat képző intézmények számára ennek természetesnek kellene lennie. Hogy mennyire érezzük a „négerségünket” hátránynak vagy „afroamerikai” mivoltunkat előnynek az rajtunk, és intézményeinken múlik. Merjünk élni jogainkkal!


HÍREK

17


> Visszautasíthatatlan ajánlat? fókuszban a fogadási csalások

A Gombaszögi Nyári Táborban kerekasztal-beszélgetés keretében megvalósuló eszmecsere, majd ugyanazokkal a szereplőkkel szeptember közepén Dunaszerdahelyen megvalósuló, témájában azonos kerekasztal arra enged következtetni, hogy a köztudatba is egyre jobban kezd beszivárogni a téma. A táborban hallott beszélgetésen sokat megtudhattunk a modernkori fogadási csalások és futballbunda technikai részleteiről. Napjainkban egy-egy elcsalt meccs már nem azzal a módszerrel működik, hogy a teljes csapat be van avatva a tervezett „forgatókönyvbe”, és együttes erővel törekednek arra, hogy az előre megegyezett eredmény szülessen. Ma már csak 1-2 játékost vásárolnak meg a csapatból, aki azon ügyködik a mérkőzés során, hogy a kívánt eredmény szülessen.

18

közélet

Különösen nagy jelentőséget kapott a fogadási csalás az online fogadás elterjedésével, amikor a mérkőzés minden pillanatában szinte bármire lehet fogadni, a világ bármely részéről. Novák Tamás szerint, aki dokumentumfilmet forgatott a focibundáról, a top ligák és a fogadóirodák is érintettek a csalásokban. A fogadóirodák és a csalók közös érdeke a nem várt eredmény, a fogadók ugyanis általában a biztosra fogadnak, így egy papírforma-eredmény nagyobb veszteséget okozhat a fogadóirodának, mint a meglepetés. Bizonyosan mindannyian láttunk már „kiemelkedő játékosteljesítményeket” a pályán: lepkéző kapusokat, feltűnően lassú védőket vagy olyan kihagyott helyzeteket, amiket azzal a bizonyos járókerettel is bekotortunk volna a hálóba. Ez a módszere a fogadási csalások realizálásának a csapaton belül is konfliktusokat eredményez. A társak egymás


/ Tárnok Balázs A bunda egy olyan sajnálatos tényezője a sportéletnek, amely a kezdetektől jelen van a sportvilágban. A fogadások elterjedésével nőtte ki magát, az utóbbi években azonban egyre többet hallani a fociban új eszközökkel óriási teret nyerő fogadási csalásokról, és egyre több felelősségre vonásra is sor kerül.

teljesítményét látva tudják, hogy csapattársuk valószínűleg komoly vagyonra tett szert azért, hogy hibát hibára halmozzon a mérkőzés során. A helyzet azonban ennél árnyaltabb, nem minden játékos önként és dalolva száll be a piszkos üzletbe. A szervezett bűnözés egy ideje már a focira is rátette a kezét. Vajda György sportújságíró szerint ez gyakran úgy működik, hogy előre adják a pénzt – sok esetben a játékos akarata ellenére –, és ezek után kell azt elérni a megvett játékosnak, hogy a megrendelt eredmény szülessen. Az ilyen csalásokat mozgató hatalmaknak pedig valószínűleg olyan eszközök is vannak a kezükben, amelyet a klasszikus szófordulattal élve visszautasíthatatlan ajánlatnak is nevezhetünk. Benkő Gábor egykori sportújságíró szerint a fogadási csalás ugyanakkora iparággá nőtte ki magát, mint a drogkereskedelem vagy a prostitúció. A téma szlovákiai magyar viszonylatban is nagy aktualitást nyert a múlt hónapban, miután a szlovák rendőrség négy jelenleg is aktív és három korábbi DAC-játékost gyanúsított meg azzal, hogy manipuláltak meccseket. A fogadási csalások egyre növekvő volumenét mi sem bizonyítja jobban, hogy a szlovák rendőrség elmondása szerint az eddigi fogadási csalások mögött általában magánszemélyek álltak, először sikerült leleplezni szervezett csoportot. Továbbá a fogadási csalást valószínűleg Ázsiából irányították, onnan érkezhetett a pénz a játékosokhoz, illetve ott fogadtak nagy összegben a mérkőzések eredményeire az interneten. Láthatjuk tehát, hogy a világhálón végrehajtott fogadások segítségével az egész világot behálózó tevékenységről van szó. Azóta a DAC öt gyanúsított játékosa tett teljes körű beismerő vallomást, a bundaügyben való érintettsége miatt

a Szlovák Labdarúgó Szövetség pedig akár kizárással is büntetheti a klubot. Az Europol által tavaly közölt jelentéséből kiderül, hogy Magyarországon az élvonalban minden hétvégi fordulóban legalább négy meccset valamilyen módon manipulálnak. Sport- és futballrajongóként rendkívül kiábrándítóak ezek az adatok. Nehéz elképzelni, hogy szeretett csapatunk és annak nagyszerű és kedvelt játékosai ilyen bűncselekményekben lehetnek érintettek. A jelentés és a leleplezett bűncselekmények közti aránybeli különbség pedig azt mutatja, hogy az elcsalt mérkőzések javáról nem derül ki, hogy ténylegesen manipulálták őket, így az iparág tovább virágzik. Futballrajongóként egyfajta skizofrén helyzetet eredményez, hogy míg tudatában vagyunk a fent részletezett csalásoknak, ennek ellenére képesek vagyunk végigizgulni a mérkőzéseket, és nem azt látni egy-egy meccsben, hogy azon ki és mennyit fog kaszálni, ha egy játékos egy nagyot bakizik. A technika fejlődése és az egész világot behálózó online fogadóirodák tevékenysége által egyre több új csalási lehetőség lát napvilágot. Hiú ábránd, hogy a focibundát fel lehet számolni az azt mozgató szervezett bűnözéssel együtt, azonban futballszerető emberként elsősorban nem ennek van jelentősége. A sport győzelmét mutatja, hogy mi, focidrukkerek változatlan hűséggel szorítunk szeretett csapatunknak, illetve egyes összecsapások akár hetekig érdekes beszédtémákat nyújthatnak a baráti társaságoknak. A foci sokkal több, mint egyszerű sport, amely olyan érzelmeket szabadít fel az emberek csoportjából, amelyre kevés dolog képes. Ezt pedig nem tudják elvenni holmi fogadási csalások. Ez a miénk: futballszeretőké, focidrukkereké!

közélet

19


> Hol vannak a nők?!

/Karin Høg

A Föld lakosságának megközelítőleg 51 százaléka nő. Arról se feledkezzünk meg, hogy a felsőfokú végzettségűek többsége is nő. Ennek ellenére a döntéshozatalban még mindig kisebbségi helyzetben vannak.

Ma, mikor az emancipáció korát éljük és úton útfélen a nők egyenjogúságért vívott harcába botlunk, az ember azt gondolná, hogy a számok is mást mutatnak majd, ezzel szemben jelenleg a szlovák parlament képviselőinek mindössze 16%a tartozik a szebbik nemhez. Magyarországon csupán 9%, míg cseh szomszédjainknál már egy egészen elfogadható 22 százalékról beszélünk. Európai viszonylatban egész biztosan nem tartozunk az éllovasokhoz ilyen téren. Csak Finnország, Svédország és Hollandia közelíti meg az 50%-ot, viszont ezekben az országokban sem éri el ezt az értéket. Egy egészen aktuális problematikáról van szó, aminek a gyökerét nehéz meghatározni. Kérdéses, hogy a nők ki vannak-e „szorítva”, vagy pedig tényleg

20

közélet

nem nekik való a politizálás és a vezetői funkciók. A véleményeket olvasva többször szembe találtam magamat olyan meglátással, hogy a férfiak hozzáállása sokkal tárgyilagosabb, míg a nők elvesznek a részletekben. Ezt nemcsak politikai vonatkoztatásban róják fel a nőknek, hanem egyéb területeken is. Emellett több más állítólagos okot is említenek internetes fórumok, miért nem alkalmas egy nő a politikai pályára. Kezdjük a leg�gyakoribbal: egy nő túl érzékeny és úgy általában nagy ívben kerüli a konfliktusokat. Lássuk be, ez általánosítás. Természetesen érzékenyebbek vagyunk férfitársainknál, de ez nem feltétlen hátráltatja a politikai tevékenykedést, pont ellenkezőleg. Ezt Václav Havel is felismerte. Véleménye szerint a nőkben lévő empátia a konkrét személyek és ügyek felé lehet a kulcs egy

kellemesebb politikai közegnek. Nem szabad elfelejteni, hogy női szemmel egészen más megoldásokat és alternatívákat láthat meg az ember. Nem hiába, férfi és a nő nem egyforma. A másik közkedvelt frázis az anyasággal kapcsolatos, miszerint egy családanya nem tud kellően a politikai pályájára koncentrálni és annyi időt szentelni karrierjére, mint amennyit ez a hivatás elvár. Nyilvánvalóan egy igen igényes munkáról van szó, amellyel nagyon sok kötelesség is jár, de a férfiak is lehetnek családapák, ami szintén „hátráltató” erőként hathat a karrier szempontjából. Ezek a munka világában általános érvényű problémák és frázisok. A női politikusok hiánya magyarázható azzal is, hogy a politikai játékok szinte mindig a hatalomról szólnak, amit pedig


inkább a férfiak kívánnak birtokolni. A nőknél nem figyelhető meg olyan szintű hataloméhség, mint öltönyös társaiknál, persze azért kivétel mindig akad. Épp ezeknél a hatalmi játszmáknál dobják be végül a nők a törülközőt, és távoznak angolosan, ilyen volt például Iveta Radičová esete is. Azt meg kell hagyni, a nők többsége nehezebben viseli azokat a helyzeteket, ahol nem csupán nézeteltérésekről beszélünk, hanem komoly, becsületbe gázoló harcokról. Azt viszont mindenkinek be kell látnia, hogy így vagy úgy, de a nőknek nehezebb a dolguk. Már az érvényesülés is nagyobb erőfeszítésbe kerül, hiszen alapból többet kell bizonyítania,

csak amiatt, mert nő. A szakmai tudás természetesen elvárt, emellett a külcsín sem másodlagos, ami a férfiaknál kevésbé szempont. Azok a nők, akik nagy nehezen bekerülnek a magasabb politikai körökbe, sem biztos, hogy maradéktalanul el tudja látni a politikai feladataikat, gyakran teret sem kapnak rá. Szlovákiai viszonylatban azt láthatjuk, hogy ezeket a politikusnőket inkább a párt reklámarcaként használják, vagy éppen az ellenkezője: nem tudnak megmaradni nőnek. Átveszik a férfiak túlságosan tárgyilagos és érzelemmentes hozzáállását. Véleményem szerint szükség lenne jó női szakemberekre

a politikában, így többek között a szociális vonalat is meg lehetne erősíteni. Az empátia sok mindenben segíthet, és talán éppen a nők ezen tulajdonságán keresztül vezet az út a változáshoz. Voltak már kezdeményezések, hogy kvóták segítségével biztosítsák a nők egészséges arányát a nemzetgyűlésekben, de ez úgy látszik, egy darabig még várat magára. Lehet, az egyenjogúságot és a választójogot kivívtuk magunknak, de az biztos, hogy még lesz elég dolgunk a jövőben is. Mindenesetre honanyákra szükség van. Addig is éljen a férfiuralom és az öltönyök!

közélet

21


> Mennyire volt boldog a „világ legboldogabb 5 kilométere”? /Nagy Krisztina Szeptember végén Budapesten rendezték meg Magyarország első Color Runját. A „világ legboldogabb 5 kilométere” szlogennel reklámozott jótékonysági futás igen népszerű külföldön, színes porokat dobáló tüllszoknyás fiatalok ezrei vigyorognak a kamerákba, mintha ennél varázslatosabb dolog nem is történhetett volna velük. Nem is, kivéve ha a futás egy kicsit rosszul szervezett, egy kicsit új, egy kicsit morgós emberek közt próbálja megvetni a lábát. Persze, a csalódottság beszél belőlem, hiszen amint megpillantottam az első hírt a futásról, rögtön elnyerte a szívemet, és teljes három hétig készítettem a legragyogóbb mosolyom az eseményre. A színek szilárd rajongójaként kötelességemnek éreztem, hogy részt vegyek valamiben, ami ennyire új és nagyszerű. Fontosnak tartom még megemlíteni, hogy mivel egy olyan városban élek, ahol minden bokornál busz- és/vagy villamosmegálló található, kiállok minden kezdeményezés mellett, ami miatt azok is hajlandóak futni – vagy inkább sétálni –, akik egyébként a metróaluljáróban vásárolják a reggelijüket.

22

kultúra

A kétkedés első jelei akkor jelentkeztek, mikor megérkeztem a helyszínre és azt láttam, hogy a kígyózó sor öt asztalhoz vár, minden asztal különböző funkciót lát el. Mert miért is kellene picit több embert ráállítani a rajtszámok kiadásához, ha csupán egy ezres tömegre számítanak a szervezők? Akik egyébként nem tudtak válaszolni olyan egyszerű kérdésre, hogy hol található az öltöző, pláne ha mindez angolul hangzott el. Ennek ellenére bizakodó és reményteljes maradtam, és készen álltam arra, hogy milliónyi színben pompázzak a nap végére. A futásig fennmaradó közel két órát – a programhoz egyébként szépen tartották magukat, én voltam túlbuzgó – a Music FM-ről elpárolgott


rádiós, Fittikém és Dj Najah Cole töltötték ki, egész szórakoztatóan. Közben egyre több color runner szivárgott a helyszínre, sokan egyenpólóban, egyentütüben, de valahogy mégis kevés volt az őrület. Persze voltak kivételek, elvétve néhány rózsaszín parókás fiatalember és egy viking, de mégsem éreztem az igazinak. Ennek ellenére nagyon jó hangulat kerekedett, az emberek nem bírták sokáig, és dobálni kezték egymást a regisztrációs csomaghoz kapott kis zacskó porral. Ami egyébként annyira kevés volt, hogy egy kis szerencsével önmagadat és a hozzád legközelebb állót színezhetted avatárrá. Aki kimagaslott a tömegből, annak esélye volt elhalászni néhány újat abból az adagból, amit a műsorvezető a színpadról a tömegbe hajigált. Külön említést teszek az apróságokról, akik a rajt előtti két órát folyamatosan végigfutkosták, ezzel többször teljesítve az öt kilométert. A jórészt külföldiekből álló tömegben mindig találtam olyan embereket, akik mosolyt csaltak az arcomra. Az ide-oda cikázó kisemberek, akiknek a legkisebb méretű póló is térdig ért, a kézenfogva közlekedő családok, a támogatott alapítvány gyermekei, akik tólószékben vagy járókerettel, de részt vettek a futáson. Bármilyen keserű hangvételű is a beszámoló, ezt az eseményt egy nagyszerű lépésnek tartom, aminek ha lepottyan a fenekéről a tojáshéj, olyan mulatsággá növi ki magát, amiről érdemes lesz beszélni.

Maga a futás rövid volt. Több tucat öt kilométerrel a hátam mögött egész biztos vagyok benne, hogy az az öt kilométer nem öt kilométer volt. Vidám volt, az tény, de nem öt. A nap fő csalódását ott éltem meg, a pálya ugyanis olyan logika szerint volt megépítve, ami számomra követhetetlen. Hivatalosan minden kilométer után átfutsz egy kapun, ahol a szervezők óriási sószórókból egy adott színű porral színeznek meg. A színzónák ehhez képest körülbelül a második kilométer után egymás hegyén hátán voltak elhelyezve, majd egészen a célig semmi. Így a célba már eléggé kifakultan, de csinos endorfinlökettel értem be, ami végülis kárpótolt szegényes színeimért. Bár nem nevezném a legboldogabb – majdnem – öt kilométeremnek, mindenképp a legkülönlegesebb volt. Úgy gondolom, még érnie kell ennek a bolondos, vidám, őrült eseménynek. Kellenek a csíkos zoknis, parókás futók a világba, de úgy tűnik, Magyarországon még nem tudunk felszabadultan hülyét csinálni magunkból. Állítom ezt azért, mert a macimmal a karomban – akit személyes okok miatt vittem magammal futni – simán belefértem a TOP 10 legőrültebb futó közé, és ott, a Color Runon ezért kaptam megrovó pillantásokat. Kicsit kevesebb komolyságot. Ennek ellenére én tavasszal is ott ugrálok majd a rajtnál, és ha akkor szerencsém lesz, minden színből sikkasztok magamnak egy adagot.

kultúra

23


Manapság számos olyan íróról tudhatunk, aki nem a saját nevével közli műveit, hanem kitalál magának egy jól csengő ,,másodnevet”, és azzal áll a nagyközönség elé. Vajon miért jó ez? Miért kell egyáltalán álarc mögé rejtőznünk, ha egyszer önmagunkat adhatjuk egy történet megírásával?

> Ápol és eltakar: az írói álnevekről

Tulajdonképpen abban az időben, amikor még uralkodott a cenzúra eszméje, ott talán megérte használni az álneveket, mert nem minden kerülhetett nyilvánosságra, és ha ki is került s az illető vállalta a kockázatot, saját nevével adatta ki könyveit – feketén –, tudta jól, hogy bajba is kerülhet emiatt, hát akkor kérem szépen, eme cselekedetet tekinthettük bátorságnak, ám egyúttal botorságnak is. Mára már szerencsére ilyen nincs. Demokráciában élünk, ahol bárki bármit papírra vethet, sőt ha van a történetében némi ráció, egyúttal híressé is válhat. Viszont lehetséges az is, hogy valaki el akar rejtőzni egy másik név mögé, és ezért használja azt. Egy másik stílust szeretne felvenni, amiről nem ismernek rá az igazi énjére, s mikor később kiderül, hogy azt ő írta, különböző vélemények kelhetnek szárnyra magáról az íróról.

24

kultúra

Ámbár az is előfordul, hogy nem tudódik ki, pontosítok, nagyon sokáig nem tudódik ki. Hacsak le nem rántják a leplet... Talán mégis ez foglalkoztatja a szerzőket a legjobban: vajon az olvasók azonosítani tudják-e az álnevet az eredeti alkotóval vagy sem? Valószínűleg attól függ, mennyire tér el a megszokott stílustól. Példának okáért felhoznám az amerikai írót, Stephen Kinget, aki Richard Bachman néven írta meg a Sorvadj el! című könyvét, illetve a Menekülő embert és a Rendcsinálókat. A horror és a thriller nagymestere nem változtatott semmit írásmetódusán, ha figyelembe vesszük a többi műveket, melyeket nem Bachman néven publikált, hanem a sajátján. Ugyanolyan élvezhető, borzongató és lenyűgöző. Szerény személyem kedvenc írója. További neves egyének következnek a múltból, akiket korántsem felejtett még el a

/Reczai Lilla

világ: Shakespeare. Nem tudni száz százalékra biztosan, de nagy a valószínűsége, hogy a Plantagenet uralkodóház egyik leszármazottja, és a neve Sir Henry Neville volt. Belekeveredett egy politikai ügybe, így nem szeretett volna olyan névvel írni, ami esetleg rontaná az esélyeit a piacon. George Eliotról ki mondaná meg első hallásra, hogy nő az illető? Senki, mivel ez tipikus férfi név, amellyel a szerző csak biztosítani akarta művei megjelenését, ugyanis mikor kitudódott, hogy ő valójában Mary Anne Evans, rohamosan kezdett csökkenni a könyvek vételszáma. Természetesen magyar képviselőket is fel tudok hozni példa gyanánt. Gárdonyi Géza, az Egri csillagok szerzője Göre Gáborként lett népszerű, levelei a Magyar Hírlapban jelentek meg először, és Göre bíró történetei olyannyira elnyerték a közönség tetszését, hogy végül tízkötetes sorozat vált belőlük. Becses neve Ziegl


Géza volt. Lőrinc L. László neve jócskán elhíresült, csakúgy mint álneve, Leslie L. Lawrence is, mivel ezzel a névvel adta ki első sikerművét, a Sindzse szemét. A magyar Centauri a legjobb példa az inkognitóba vonulók számára, 2008 óta senki sem tudja, ki is ő valójában. Nem mutatkozik a felolvasásokon, illetve csak paraván mögött hajlandó felolvasni, vagy e-mailt

küld létezésének bizonyítása érdekében. Annyit azonban sikerült megtudni, hogy férfi az emberünk. Nem utolsósorban vannak olyanok is, akik csupán azért változtatnak nevet, mert nem tetszik a sajátjuk, nem hangzik-látszik jól egy könyv borítóján, furcsa vagy csak egyszerűen troll (nem a behemót rondaságra kell

gondolnunk). Persze mindenki saját bevallása szerint dönti el, milyen új nevet talál megfelelőnek, ha álnevet választ, annak azonban előtte utána kell járni, nincs-e véletlenszerűen már érvényben olyan név, melyet használni szeretne az illető. Az álnév ápol és eltakar, de nem mindegy, mikor, milyen körülmények között!

kultúra

25


> alma mater irodalmi pályázat Az Alma Mater irodalmi pályázatra idén 16 pályamű érkezett, melyekből két kategóriában a következők szerepeltek sikeresen:

Líra:

Próza:

1. hely: Kovács Krisztián (Csilizradvány) 2. hely: Varga Bianka (Vágkirályfa) 3. hely: Rásó Attila (Dunaszerdahely)

1. hely: Tegdes Tamás (Tornagörgő) 2. hely: Németh Dorka (Budapet) 3. hely: Roszicska László (Komárom)

A gesztenye setét

Csend

Porcelánbabákat pelenkáz, Beléjük merengi az életet, Ujjain száz virág illatoz.

A csend rejtekhely, cseppnyi bölcselet, mesteri-kehely végtelen mélységgel, szótlan szövet, zajtalan zsenge zene, legtágabb állam, politikátlan palota, nyelved hamuja alatt a Nap, weöressándori létra alsó s felső foka, őt őrzi minden tanítvány foga, mint terebélyes éjjelek halk, lényeges terepét, hangoknak takaró s rezzenéstelen párna, rend, életünk pihe alakú mintája: a csend.

Életet sóhajt a halálba, Magát hívja bele. Eltűnik a napfényben, előjön az égben. Ugrándoz a habokon, nevet. Hajában világ nyílik, Szájában ezernyi öröm. Színekből verset szaval, Énekkel fest tarkabarkát, Útra kel lelkemben. Mocsokból rángat ki, Felnyalja sebeim. Kezét adja kezem helyett. Bőre alá bújok a sár elől, Szeme fénye mutat utat Ha sötét év jön. Megettem minden ellenszenvet, Ő elmossa utánam a tálakat, S mesét olvas. Lapoz egyet, s vége a könyvnek. Gyamlálja szavaim, szívem. Elrejti a bűnt. Hajót hajtogat felhőkből, Várat gyúr hangjából, Ott élünk örökké.

/kovács krisztián 26

kultúra

/rásó attila


Létezésem nemlétező paplanján pár rendezetlen redő. Bianka lassan felnő. ( A születésről: Rettentő egy élmény. Az óvodáról: Nem akarok délután aludni menni! Nem akarok kimenni az udvarra! Az általános iskoláról: Jól kezdődik, de amint átcsap az egész serdülőkorba minden a feje tetejére áll. Én is. ) A tündérvilág összeomlásáról, tizenhárom évesen: Anyu mikor kicsi voltam sokat aludt, nem értettem miért, de olyankor csendesebben játszottam. Anyu mikor nagyobb lettem, még mindig sokat aludt, de már láttam, hogy nem alszik... hanem a takaró alá bújva sír. Olyankor csendben játszottam. Anyu a takaró alatt, fent van, és sír. Én már nem játszom, én már tudok mindent... Gyűlöllek apu! Az első szerelemről: Tél volt amikor megismerkedtünk. Tavasz lett amikor az első csókot adtad. Nyárba torkollott a szenvedélyünk. Őszi falevelek siratták az elmúlt szerelmünket. És még most is rettenetesen hiányzol....

Az első komoly csalódásról egy fontos személyben: Eljátszottad A bizalmamat. Ne gyere! Ne várj! Ne akarj most meghallgatni! Hogy számíthatok rád? Ne viccelj. Nem szoktam. Én sem. Gyűlöllek. Utállak. Na jó...csak haragszom rád. És csalódtam benned.. „csak..” Az első talánról: Neve ez volt TALÁN, talán lehetett volna jobb is, de Talán szerette ezt a nevet és talán szerettem én is.. Talán szeretett,talán nem Talán forró csókokat adott volna, de Talán megijedt,talán nem.. Talán elment,talán..de hova? Talán szépnek tartott, Talán szorosan ölelt de talán nem én voltam az igazi.. kérdeztem,nem felelt.. Talán szomorú volt, talán nem... Talán boldog lesz majd talán....de nélkülem.

A barátokról:

A jelenről:

Nem kértem, jöttetek. Sokan. Mire eljutottunk idáig, maradtatok páran. Most veletek kávézom, tőletek kérek cigit, Nektek adom a kajám felét, és veletek próbálom túlélni ezt, a kamaszkornak nevezett szart! Szeretlek Titeket!

Ó, az nagyon-nagyon bonyolult..

/varga bianka kultúra

27


Ültető / tegdes tamás Holnap elmegyek a patakhoz, viszek drótot, kisbaltát, kombinált fogót. Kétszer láttam a galambot tegnap az udvaron, mindig ugyanúgy nézett a szobám felé, be az ablakon a diófáról. Arról, ami a szomszéd kertjében sínylődik már egy ideje. A diófák, úgy hallottam, nehezen betegednek meg, de ennek a fél oldala teljesen kiszáradt. Évek óta nincsenek levelei, csak a csupasz gallyak. Mint valami égbolthoz függesztett facsontváz. Ha alatta állva felnézel, tudod, csecsemő vagy, ez pedig életed babakocsijába akasztott játék a szemednek.

nem kérdezi meg, hogy, de most miért vagy szomorú? Szerény vagyok, elég egy madár fej, nekem már úgyis virág testem van, legalábbis deréktól lefelé.

Az élő oldala még terem diót, ott ülnek a madarak mindig takarva a levelektől, mintha félnének fürkésző távcsövemtől, akárha az eltudná lopni éneklő kedvüket.

Holnap megkérem édesapámat vigyen le a patakhoz, ahol a fűzfák nőnek. Egyedül nem megy, de türelem oázisa velem szemben az apám, meg sem érdemlem jól tudom, ezért is majd, ha madár fejem lesz, már sosem leszek goromba, mindig majd neki énekelek. Ketrecet kell csinálnom fűzfa szálakból, vékony gallyakat hajtani egymásba, dróttal kötni össze. Ma, ahogy egymást néztük, szemeink mindent megbeszéltek. Este nyitva lesz a szobám ablaka, asztalomon a kész kalitka, amire nem kötök majd ajtót. Nyitott lesz és ő megjelenik benne.

Megörültem a galambnak, távcsőért nyúltam, oda toltam magam az ablakhoz, óvatosan meg ne ijedjen, mert nincs messze a fa az ablakomtól. Hatalmasat mutatott, ahogy a távcső behozta szinte kertjébe szemgödrömnek, délután kettő lehetett, júniusi idő. Ó, milyen szépen törték tollai a fényt. Lábait néztem először, hátha gyűrűs, valakié, de üresen tartották vékonyka rózsaszín, vöröses lábai, szép barna, néhol fehér testét. A feje felém fordult, csőre mintha kereszteket vetett volna, ahogy imbolygott vékonyka nyakán az az apró madár fejecske. Sokszor álmodom azzal, hogy hátha a következő reggel nem kellesz hordanom újra arcomat, felébredek és madár fejem lesz. Senkinek nem szólok többé semmit, majd énekelek, ünneplem, hogy élni lehet, hallgassa aki akarja, de ne kérdezzen senki tőlem semmit. Nem kell madártest, nem, elég az apró fej, ami úgy néz majd bele akár a semmibe is, mindig ugyanolyan kapkodón habzsolva a tájat, hogy már soha senki

28

kultúra

Olyan tíz percet néztem, mintha érezné, ahogy vizsgálgatom, megfordult és a másik oldalát is megmutatta. Aztán felszállt és a mi tetőnk felé repült. Este mikor felébredtem tisztán éreztem, hogy ott ül a tetőnkön, itt éjszakázik és akar tőlem valamit.

Holnap megcsinálom a kalitkát a következő nap már madárdalom köszönti majd a reggelt, de nem hagyhatom, hogy elmenjen a fejemmel. Még saját szájammal beszélné ki megállapodásunk, zavaros álmaim. A kalitkára ezért ajtót is teszek, erős dróttal megkötöm, csapdája lesz megjelenő testének és reggel dalolva ölöm majd meg. Madárfej vonásaimból senki még csak meg sem sejti örökké könnyező szemeim, hogy megcsaltam őszinte egyetlen bizalmát. Félek, tudod, mert egy tenyér annyira puha tud lenni és ez annyira mulandó. Minden


eszeveszetten változik, csak ott benn az a gyertyafény a mellkasod szobájában, ami mellett még annyit fogsz hallgatni. Egyedül leszel sokszor, mert egyedül van az ember, szörnyen egyedül. Apró pillanatokra lehet vendéged ott valaki, felzúg a fény a kicsiny szobában, még el sem múlt a vendégség, már azon görcsölsz majd, bárcsak megállíthatnád az időt, ezt a szaladó bolondot. Utálod, mindent kitép a kezedből, vendégeidre papucsot ad és kiküldi őket a fagyba, oda ki szíved melegéből és te tudod, ahogy őket már nem éri szobád fénye, puha szőnyegén már nem állnak, úgy téged is kirakott az idő belőlük, náluk sincs otthonod, fázol. Néha lassan tesz ki az idő, huzat lesz, belegyullad a szemed és olyan lassan hűl ki veled a vendéglátó szív, hogy már sohasem lesz otthonos. Az ember fáj a többi embernek. Akikhez hozzászelídülsz rablójukká válsz, megloptad nyugalmukat, már értedis izgulnak majd egy darabig. Elhiszik, hogy nekik is fájhat, ami neked fáj, aztán jön az idő és nőni kezd köztetek a távolság, majd belefordul mint lyukas ladik az egész kapcsolat, hogy maradandónak csak a parányi fodrozódás maradjon. Mélyre ásod halottaid, vastag fedő az idő és ahogy elmennek valamikori vendégei kis szobádnak, mintha vinnék magukkal a teret. Egyre szűkebb lesz a szobája szívednek, míg már magad is szorongasz majd benne. Levegő után kapkodsz és nem kell megöregedned, ha pazarló életet éltél, akkor hamar nyomnak majd össze a falak. Akkor ott voltál szobádban, közepén a gyertya és olyan messziek voltak a sarkak, annyira rémisztően ült meg bennük a sötét, hogy te beakartál engedni mindenkit, elhitted az egész világ elférhet benned. Aztán a szűkülő falakkal megértetted, sajnos korlátok vannak, a szív sem végtelen. Innen már csak pár igazi vendéget akartál. Miklós pedig halott, olvashattad mit írt az utolsó lapra a naplójában. A fiam halott én pedig fákat ültetek, de nem használnak az erdők. Amíg a napon izzadtam és fáradtan estem ágyamba, addig értek valamit nekem a fáim, most hogy árnyékot ad, nincs maradásom. Vonatokkal szaladok.

Tánc ez, az évekkel csak táncol a testem, és már régen szétgurultak a csigolyáim, de nem számolom. Miklós tizennégy éves volt. A nyitott ablak keretére kulcsolt ujjakkal ült a kerekes székben. Nem láttam még ennyi vért. Két csuklónként háromcentis résen ment el a fiam. Ha legközelebb az erdőmben jársz, majd erre is gondolj, amikor kérgekbe vésett hegekre találsz. Házam, ha nyugalom szigete, otthonos és menedékem, akkor a házam bennem fel-díszül, saját templomommá érik, ahol minden tárgy és zug úgy szolgál, hogy közben tudom mulandóságát átlépve bennem mutat túl a célján. Kedvesség lesz, óvás, nem csak tárgyak összessége a falakon belül, de élő szerves fészek, amire bizalommal hagyhatod, hogy őrizze álmodat. Nincsen ilyen helye ennek a világnak, ezért inkább ágyat vetettem Miklósnak az álmaimban. Ő ott indiánló és sohasem ül már vissza a székbe. Tudod, sok fához kell suttognod, még végre valamelyik vis�szaszól. Tíz év bizalma, ébredése van abban, hogy megbocsájtottam a diófáknak. A fenyők szerint a felhőkkel a víz beszél hozzánk és annak, aki olvasni tudja a felhőket, ének szól a szívében. Nemlehetettmásképp, ezt mondja nekem a hajnal, de az esti ég megtelik csupa milettvolnaha felhővel. Megkeresem az igazat mondó felhőit a tengernek, mélyre úszom majd, ahol a születés valóságában még őszinte az ég. Idáig hoztak a sínek és már nincs hová lépnie lábaimnak. Ruhámba beleköltözik majd a szél, de ezt a levelet tedd vissza a kő alá, ha pedig hasonló céllal úsznál, hagyd. Menj keresd meg az erdőm és mondj el mindent a nagy diónak, vágd meg a törzsét, ereszd ki a múltad, de kérlek, hagyd a tengereket. Előbb a fákkal beszéld meg a terveid. Neked is üzentek tegnap a felhők, de ha nem nekem, majd az esőnek elhiszed. Minél jobban megérted, hogy milyen törékeny az öröme annak, hogy most még minden boldog és simogató, annál boldogabb leszel, amikor megtörténik veled. Most még itt az esély, hogy teljesen a részese légy, de a következő pillanat lehet már másra akar majd tanítani.

kultúra

29


királylány / németh dorka Huszonegy lehettem, nem tudom, milyen órán, csak hogy a második emeleten a kettőszázötvenegyes teremben voltam. Aznap Róza mama a terem előtt várt. Kérdezte, hogy mondtak-e valami érdekeset, használhatót. Igen, hogy idősebb korára mindenkinek olyan arca van, amilyet megérdemel, olyanok leszünk, ahogy éltünk. A szemem előtt sebhelyek jelentek meg, innen-onnan, másmás arcokról. El is mondtam neki, de mintha máshol járt volna, lopva megnézte magát a folyosón az egyik vitrin üvegében, amin igyekeztem nem kuncogni. Úrilány nem gúnyolódik. Amúgy sem igaz. Van, akit a sebhelyek változtatnak meg. Tudom, kire gondolsz. A királylány. Azért hívom így, mert amikor kis szaros, pelenkás volt, az anyja elhurcolta baba szépségversenyekre. Soha egyet sem nyert meg, csak kapott valami fröccsöntött műanyag tiarát és abban járt. Idegesítő, vinnyogó, magas hangja volt. A szemben lévő házban lakik, ott, ahonnan Rajkot elvitték pont aznap, amikor apám született. Egy oviba jártunk, a Gogol utcába, még olyan is volt, hogy egyszerre (na nem együtt!) mentünk reggel. Hosszú barna haja volt frufruval, mindig utáltam érte, mert nekem meg rövid tejfölszerű, mindig gombára nyírva. És mindig cukkolt érte. És cukkolt a piros pulóverem miatt is. Ő volt a menő csaj. Mert kapott egy nyomorult rózsaszín szalagot az apjától a tiara mellé, amiről azt hazudta, hogy csak igazi királylányok kaphatnak ilyet, és akkor ő lett mindenki barátja az oviban.

30

kultúra

Ő választott először babát, amikor játszottunk és ő vezette a lányokat. Úgyhogy én hamarosan jóba lettem a fiúkkal, főleg Répás Danival, és együtt terveztük, hogy ha nagyok leszünk, akkor én leszek Bud Spencer, ő meg Terence Hill. Később még a hülye Feri nevű fiú is hozzánk csapódott, aki igazából korábban mindig a lányokkal volt. Én őt nagyon nem szerettem, de mégis mindig vittük magunkkal mindenhova. Egészen addig semmi gond nem volt,a két kis csoport nem zavarta egymás köreit, amíg el nem vették Répa pókemberes képregényét, amiért egyébként szintén cukkolt minket, és ez már, úgy gondoltuk, igazán vért kíván. Nyár volt. Ilyenkor az óvónénik előszedték a kis kék és rózsaszín fürdetőket, és otthon már előre ránk adták a fürdőruhát, a fehérnemű meg csak a kistáskánkba került. Mindenkinek jutott egy kis kád egy labdával vagy valami fürdős játékkal együtt. Az ilyen napokon mindig nagyon résen kellett lenni.Ha gyorsan etted meg az ebédet és jól viselkedtél, meg persze gyors voltál, akkor te választhattad ki, hogy melyik kádban ülhetsz délután. Aki igazi császár akart lenni, a mászóka által vetett, pár árnyékos kád egyikét kaparintotta meg, és onnan a hűvösből oszthatta az észt. Én nem ettem meg gyorsan az ebédet, nem viselkedtem jól, gyors meg aztán csak akkor voltam, ha a zokni levételéről volt szó, szóval mindig lemaradtam a királyi helyekről, de Répa azért mindig kiügyeskedte a többiekkel, hogy valahogy odakerüljünk. Kivéve aznap. A finomfőzelék mindan�nyiunkat lelassított, nem úgy azt a habos-babos tüllszörnyet, szóval a lányok megkaparintották a helyünket. Mi meg csak ültünk a helyünkön a


napon és terveltük a bosszút. Hogy majd jól megkergetjük őket, hogy majd jól kidobjuk őket a kidobósban, eldugjuk a hullahoppkarikákat, és persze mindannyian szólunk az apukánknak, akik együttvéve biztosan erősebbek, mint az ő apukáik együttvéve, Répa még az odapukizással is fenyegetőzött. Komoly helyzet volt. A harci helyzet ellenére eljött most is a félnégy, értem meg Répáért anyukám jött,és mintha tudta volna, hogy nehéz napunk volt, még túró rudit is kaptunk. Nem voltunk ott uzsonna alatt. Akkor Feri, akiről azóta kiderült, hogy „mentálisan zavart”, vagy legalábbis ma már valahogy így hívnánk az esetet, odaült a királylány mellé és felajánlotta, hogy legyenek barátok. Nem voltunk ott, és nem láttuk, hogy csuriban

volt a keze. Nem voltunk ott és nem láttuk, ahogy később a homokozóban nekiesik a kis lila játékgereblyével. Királylány még mindig itt lakik, velem szemben. Egyszer láttam csak azóta. Anyja bedugta a kocsiba, nem is igazán láttam, csak tudtam, hogy ő az, és el is hajtottak. Eltelt majdnem húsz év, és csak akkor láttam megint, amikor az erkélyen ültem törökülésben a sötétben, cigiztem, és figyeltem az utcán mászkáló cigányokat, akik a lomtalanításban felhalmozott kis kupacokon egyezkedtek. Ő ott állt szemben az ablakban, az arcán hosszú vágások nyomai, fel volt szántva az egész. Pár pillanatig néztük egymást, majd eltűnt az ablak üvege mögött.

pöf nincs, pöffincs! / roszicska lászló Egy egér dohányzott a Klapka téren,szürke fajtájának legszegényebb tagja. Közönséges egér kinézetét keltette, noha járása miatt gyakran hallhatta, hogy „nézzétek! két lábon járó bolhapiszok.” (A szerző megjegyzése: nem volt bolhás.) Egy napon, március tizenötödik napján felkereste lakásán egy feketeszőrű. Ő is hallotta, hogy ez a nikotinfüggő zavartalanul éli életét, fel-alá járkál a városban, kirabol néhány élelmiszerboltot és semmibe veszi az ürüléketkérjükfelszedni-táblát.

A rendőrség tehetetlen. Az állatvédők tiltakoznak. Követelik a fentebb említett kisegér mihamarabbi eltávolítását. Kérésükre kereste fel Schrödinger macskája Pöfit. Ő persze (szokása szerint) nem nyitott ajtót. Minek nyisson! - gondolta, ahogy azt is, hogy macskának a belépés tilos. Másnap, amikor látszólag javult a helyzet, főhősünk (legalábbis formailag) ugyanott szívta azt a kubai szivart, amit Fidel Castrotól kapott ajándékba, amikor letette az állampolgársági esküt.

Pöfékelt, pöfékelt, s harmadszor is pöfékelt volna, de bekerítették. A rendőrség volt az. Hiába kezdeményezett beszélgetést, úgy tűnt, senki se figyel rá. Megpróbálták nyakon csípni, erre ő megharapta a felé nyúló kezét és elszaladt. Azóta egyetlenegyszer sem látták a városban. Többé nem pöfékel a Klapka szobornál, nem rabolja ki az élelmiszerboltokat, nem hagy ürüléket maga mögött és nem hallhatja, amikor egy gyerek csodálkozva felkiált: „Anya, egy egér!”

kultúra

31


> Made in Hungária / varga bianka Szeptember 20. Péntek. Bámulok ki a RegioJet ablakán, közben jó mélyre ásva a gondolataimban kutakodom a régi Hungária-dalok után. Van még kb. egy órám, felmérem a zenekar dalaival majdnem megtelt repertoárom tartalmát, megpróbálok gondolatban visszautazni egy olyan korba, amelyhez nem volt szerencsém.

Ami „megmaradt” számomra belőle, az a szüleim által mesélt néhány történet, nagyszüleim panaszai és dicséretei, egy rikító narancssárga kés (ami az összes újonnan vett kést felülmúlja) és a már jól ismert fekete-fehér fényképek. Fura elképzelni, hogy azokban az időkben is ugyanúgy SZÍNES volt minden, vagy legalábbis egy bizonyos mértékig. Kiskoromban mindig azt hittem, hogy csak a rendszerváltás után kaptak színeket az emberek és a világ, addig pedig tényleg minden fekete-fehér volt. Lehet, nem is tévedtem olyan nagyot? A vonatom beér, ahogy én is pár perccel később a színházba. Telefont kikapcsolni, tessék szépen hátradőlni, let’s rock! Adott egy olyan korszak, ami az amerikaiaknak a vietnami háború, rock’n’roll és később a hippik, akikkel a társadalomra zúdul az eufória, zene-kultúra-társadalmi lavina. Kelet-Európának pedig a Kádár-rendszer, az utópikusnak hitt gondolatok nevében történő

32

kultúra

kudarcba fulladt forradalmak, a nép jól megszervezett lassú, de (többnyire) hatékony butítása, monotonság. Mintha Amerika lett volna anno a tizenéves lázadó tinédzser, aki már – saját bevallása szerint – mindent megtehet és Magyarország pedig a cumis kisöcsi, aki sikertelenül próbált először nagyon ellene menni a bátyónak, majd később (még talán most is) sikertelenül utánozni. A 2009-ben bemutatott, Fonyó Gergely által rendezett film nekem a puszta kikapcsolódáson

kívül mást nem nyújtott. De tisztában vagyok, hogy ennek így kell lennie. A forgatókönyvet Tasnádi István és Köbli Norbert nekünk írta. Mai fiataloknak. Kell a szín, a poén, a szleng, az a bizonyos „rakabili“, amiért ma megőrülünk. Rózsaszín napszemüvegen való bemutatása az akkori dolgoknak, csak egy nagyon pici betekintéssel a „színfalak” mögé. Csakhogy a kommunizmus nemcsak a minőségi élelmiszerből és néhány utcabálon forrongó, titokban szitkozódó, fodros szoknyájú lányból, hátranyalt hajú fiatalból állt.


Méhes László rendezésében viszont az egész nemcsak egy igazán pezsdítő és folyamatosan szikrázó musical, hanem komoly eszmei kérdéseket fejtegető darab. A történet lényege az előbb említett (még a mostoha is pontatlan megnevezés) „testvérharc“ egy emberben. A másik „csatatér“ pedig a közönség, aminek többsége talán nem ilyen intenzíven, de megvívta ezt a harcot magában, s talán nem pont ő került ki nyertesen belőle. Tasnádi István Fenyő Miklós közreműködésével írta meg a szövegkönyvet. A magyar rock’n’roll képviselőjének, annak a bizonyos szőnyeget felcsavarónak, állítása szerint e darab egy szelet az életéből. Egy ilyen szeletet nem könnyű az embernek kiadni és mesélni róla, nem még viszontlátni a színpadon! Sokszor elkapott az az érzés, hogy egy-egy konkrét jelenet, nemcsak itt a színpadon, de valahol Magyarországon, valamikor régen, de megtörtént. Feszültséget éreztem, és igazából az egész darabot ez a feszültség lengte körül. Ricky (Puskás Péter) hazatér az USAból, magával hozza a színt, a felszabadultságot, s nem érti, hogy „itthon“ miért rossz az, ami igazából a legjobb?! Megjelenik a – már semmi meglepetést nem okozó – szerelem, a barátok féltékenysége, a rendszer szeme, ami mindent lát, és mindent HALL. Kötelességemnek érzem, (és már akkor, ott eldöntöttem, hogy ezt leírom) megemlíteni

a két felvonás közötti szünetet. Kicsit elvesztem, kicsit ki- vagy épp visszazökkentem, amikor felgyúltak a fények és kivonultunk a nézőtérről. Tizenöt perc szürkeség, egy színező, aminek az egyik képét elkezdték kiszínezni, de pár percre abbamaradt. Beteljesületlen. A szünet befejeztével visszatértem abba a világba, amire először fintorogva néztem. Igenis, magával ragadott az a korszak minden bájával-bajával együtt. A fények, a tánc, a zene, az a bizonyos életérzés, a szerelem, az együtt ujjongás a szereplőkkel, amikor a táskarádió elkezd szólni. Majd jönnek a pofonok. „Vegyülni kell!“ – förmed rá az apa a fiára, egy, a fogaskerekek monoton körbeforgását bojkottáló buli alkalmával. – „Verébnek kell lenni a verebek között, te pedig kakaduskodsz!“ A haverok is rázzák, vérükben a zene, de egy összeveszés alkalmával kibukik a két oldal teljesen eltérő világszemlélete. Míg Rickynek lázadás, addig egyes barátainak csak „egy jó játék“ a rock’n’roll. A későbbiekben elhangzik az egyik barát, Rudi szájából a „Kispolgár akarok lenni“ mondatocska, és az ember megint csak behúzza a vészféket és elgondolkodik... Ez várt a fiatalokra akkoriban? Hagyták őket forrongani bizonyos keretek között, tudván, hogy úgyis belekerülnek abba a bizonyos „átkozott“ rendszerbe? Ők pedig ezzel teljesen tisztában

voltak? Olyan kérdések, amiknek a válaszára talán a mellettem ülő urat elég lett volna megkérdeznem. Ami Pinokkiónak Tücsök, az Rickynek Jerry Lee Lewis (Fenyő Miklós). Kinek az antréjában benne van Amerika minden giccses bája és bájos giccse. A piedesztálra emelés, visszhang, amerikai zászló és a – még mindig a szememet szúró – Marilyn Monroe wannabe. Bár igaz, kinek mit jelent az Új Világ, ugye. Jerry vezeti, bátorítja a kétségbeesett fiút. Néhol igazán meggyőzően („az a dolgunk, hogy provokáljunk“), néhol pedig – a billentyűk le nem nyomásával kiadott hangokkal – kevésbé. Nem igazán rajongok a musicalakért, de ez azon kevesek közé tartozik, amik segítségével az ember kiszakad a szürke hétköznapokból, bekerül egy tömény szín- és világszemléletű világba. Ez a darab számomra egy utazás, egy régi emlékkönyv, egy album, de egy talált és lejátszott lemez, pezsgés, boogie is egyben. Talán azért is tetszik annyira a Made in Hungária, mert ráhagyja a nézőre a döntést. Ha úgy tartja kedve, beül, hátradől, élvezi és át- vagy újraéli a május 1-jék és táncdalfesztiválok hangulatát, vagy átkukkant a fodros szoknyákon és a bambi tengeren túlra, valahova a felszín alá. Az előadás befejeztével, a vastaps után, kimerülten, kilépve a színház ajtaján csak az járt a fejemben, hogy: „Csók a családnak, elmentem vagánynak!”

kultúra

33


> Hitchcock szülinapi partyja Puskinnal / nagy krisztina A cím egy szaftos, de fiktív történetre is utalhatna, de itt nem erről van szó. Puskin jelen esetben a budapesti művészmozik egy gyöngyszeme, amely születésnapi vetítéssorozatot szervez Alfred Hitchcock születésének 115. évfordulója alkalmából.

A zseniális rendező augusztus 13-án ünnepelné születésnapját, ha életének 115 évét tengeri halon és zöldségeken tengette volna. Erről szó sem volt, így a világ kénytelen megelégedni egy válogatással munkásságából. A majd 11 hónapig tartó maraton során tizennégy Hitchcock-filmet vetítenek le, melyek közt megtalálhatóak a rendező klasszikussá vált munkái, mint a Hátsó ablak, a Szédülés vagy az igazi kultdarab, a Psycho, de olyan ínyencségek is, mint a Bajok Harryvel, mely az utazás első állomása volt szeptember 26-án. Mivel rajongok az olyan rendezőkért, akik az orosz montázselméletet is sajátjuknak vallják – Hitchcock teljes mértékben ebbe a kategóriába tartozik –, úgy döntöttem, csak orvosi igazolás ellenében hagyok ki egy-egy vetítést. Az első film tehát a meglepően könnyed hangvételű 1963as Bajok Harryvel volt. És hogy mik is ezek a bajok? Alapvetően nincsenek, hiszen a maga nemében egész kiváló filmről van szó. A bajok ott kezdődnek,

34

kultúra


hogy a hangulata egészen ös�szeegyeztethetetlen Hitchcock nevével. Hiszen a rendezőt nyomott thrillerekkel, csavaros bűnügyekkel, fürdőszobás-késelős jelenetekkel, a suspense technika (feszültségkeltés) kifejlesztésével azonosítjuk. És akkor jön ez a fekete, angolos humorú, abszurd történet, amit egy egész hétnyi emésztés után sem tudok hova tenni. A történet egy idilli kisvárosban játszódik, ahol egy kisfiú az erdőben játszva véletlenül ráakad egy vadidegen, iratai szerint valaha Harrynek nevezett hullára. Nem zavartatja különösebben magát, elszalad az édesanyjáért. Közben az illegálisan vadászgató Kapitány szintén belebotlik a testbe, és lévén, hogy egész délelőtt lövöldözött, logikusan arra következtet, hogy ő ölte meg az ismeretlent.

A következményektől tartva megpróbálja eltüntetni a testet, de minél jobban igyekszik, ez annál inkább lehetetlenebbnek tűnik. Jelentkeznek más gyilkosjelöltek, volt feleségek, de Harryt valahogy senki nem sajnálja. Miért is, hiszen a nézőknek is elegük van a folyton felbukkanó, halála után is kellemetlenkedő férfiból. A kis probléma mégis közelebb hozza a szereplőket, és a végén a néző egy zavart „feel good”-dal hagyja el a termet. Mitől is ez a zavartság? Az egész film olyan, mint egy rasszista vicc. Tudod, hogy nem kellene nevetned rajta, de mégis megteszed. Ennek ellenére egy nagyon szórakoztató, nagyon különleges film, amely bár eltér a megszokott formulától, kis odafigyeléssel felfedezhető benne Hitchcock keze nyoma.

A feszültséget itt is tudatosan építi, bár sokszor nem tudtam eldönteni, tényleg feszültség az, amit érzek, vagy inkább valami kellemetlen, „csak ezt a jelenetet éljük túl”-benyomás. A film különlegességének különlegessége a kötelező csinos arc. Shirley MacLaine – akinek még nem tudtam megbocsátani, hogy a Legénylakásban megbántotta Jack Lemont – játssza a központi női szerepet. A később legendává vált színésznő első igazi filmes munkája a Bajok Harryvel. A film tehát abszolút kötelező, teljesen felforgatja a napodat/ hetedet. Aki kifejezetten rajong a kesernyés feketehumorért, az egy egészen új dimenzióját ismerheti meg a Bajok Harryvel című Hitchcock-darab elfogyasztásával. Némi szőlőcukor nem árt mellé.

kultúra

35


> Cicikkel a feminizmus ellen?

/ bodnár eszter „I know you want it” – énekelte fel magát nyáron a slágerlistákra Robin Thicke, T.I. és Pharrell triója, akik bárhogy is nézzük, elérték céljukat: mindenki róluk beszél. A kérdés csak az, hogy milyen értelemben.

A Blurred Lines című szám most akkor milyen is pontosan? Degradáló vagy vicces? Feminista? Szexista? Ironikus? Akinek eddig kimaradt az életéből, az mindenképp hallgassa meg a dalt és feltétlenül nézze meg hozzá a videoklip mindkét verzióját, aztán döntse el, hogy melyik táborral ért egyet. Én kicsit üldözési mániának érzem azt, hogy a zenei videoklipek többségében a nő tárgyiasult, csak egy test, ami teljes mértékben ki van szolgáltatva a férfi nem kényének, kedvének. Bábukat látunk, akik szépek, csinos, többségében szinte meztelenül illegetik magukat a kamerák előtt. Ez lenne a 21. századi nő képe? Visszatérve a Blurred Lineshoz, Robin elmondása szerinte ez egy vicc, nem szabad komolyan venni, szó sincs sovinizmusról, ez szín tiszta paródia, ahol a nők inkább magasabb rendűségüket hivatottak megmutatni. Robin szerint triójuk a megfelelő ehhez a dalhoz, hisz mindhárman boldog házasságban élnek és abszolút poénosan tudják felfogni a témát, csupán olyanokat próbálnak ki, ami eddig tabu volt. „Örömmel degradálok egy nőt. Még sosem csináltam ilyet azelőtt. Mindig is tiszteltem a nőket.” – vallja az alkotó. Most akkor mi a helyzet? Ti értitek ezt?

36

kultúra

A szóban forgó dalt Marvin Gaye Got To Give It Upja ihlette, a szerzők megpróbáltak valami hasonlót produkálni röpke egy óra alatt. Szedjük csak szét picit a produkciót: • A melódia: ravasz kis muzsika ez, hiszen rögtön a fülünkbe mászik a ritmusa, hihetetlenül eltalálták. Amint meghalljuk a kezdő dallamokat, máris kényszeresen mozogni kezdünk és dudorászunk. • A látvány: a klip, jobban mondva klipek – mivel kettő is készült: cenzúrázott és cenzúrázatlan – nem hagyhatóak szó nélkül. Maga a kivitelezés nem igényelt nagy anyagi tőkét. Adott egy enyhe rózsaszín háttér, a három felöltözött énekes, akik három hiányos öltözékű, folyamatosan pózoló és táncoló modellel flörtölnek. Csak hogy ne legyen túl unalmas, a képsoron néha megjelenik egy-egy kellék is, mint például egy kitömött kutya, nagy dobókocka, bicikli. A klipet látni kell, mert valószínűleg mindenkiben heves érzelmet kelt: a lányokban felháborodást, a fiúkban libidót. • A dalszöveg: ez a hab a tortán. Az urak a dal témájául egy bulit választották, ahol megpróbálnak becsajozni. A szöveg abszolút degradáló a női nem számára, ugyanis megmutatja, hogy milyen lenne az, ha egy jó lány vadmacska fokozatba váltana. Ez lenne a nagy felszabadítás? Lehet,


hogy csak én látok hibát a mátrixban. Íme két kedvenc gondolatom a szóban forgó dalból, aminek hangneméből csak úgy sugárzik a nők tisztelete: „Szóval keress fel, amikor erre jársz / És adni fogok neked valamit, ami elég nagy ahhoz, hogy kettéhasítsa a seggedet” és a „Én egy rendes pasi vagyok, de ettől még nehogy azt hidd, hogy nem verem be neked!” Mi ez, kérem? Valóban ez kell a nőknek? Hol maradnak a szép romantikus dalszövegek? A videóban szereplő egyik modell szerint a rendező úgy rendezte a klipet, hogy a lányok magabiztosnak, viccesnek és egy kissé szarkasztikusnak tűnjenek. Figyelmen kívül hagyják a srácokat és nagyon is öntudatosak. Nem tudom, egy félmeztelen nő nekem ne mondja, hogy a klipet nézők nem a cicijét fogják bámulni, hanem a magabiztosságát. A dal természetesen nem maradhatott reakciók nélkül, ugyanis sorra születtek a paródiák

melynek nagyobb része feminista „hadüzenet”. Egyik legsikeresebb mű az Auckland Egyetem diákjainak köszönhető, mely a Defined Lines címet kapta. A dalnak bár zeneileg vannak hiányosságai, mégis jó kis fricska Robinék csapatának. A klipben változnak a szerepek, az alsóneműs bugyutának tűnő fiúkat magas sarkút viselő hölgyek alázzák. A dalszövegben világosan tudtára adják mindenkinek, hogy bár az egyenlőség csak mese, de szó sincs teljes mértékű férfiuralomról. A nők igen is fellépnek a sovinizmus ellen, nemcsak egy tárgynak kell őket tekinteni, akiket a pasik arra használnak, amire akarnak. A klipben szereplő hölgyek kijelentik, hogy a nők nem házimunkákat végző prostituáltak. Amíg a showbiznisz virágzik, addig lesznek ilyen és ehhez hasonló dalok és videoklipek, a feministák pedig a fejükre is állhatnak, az sem elég a győzelemhez. Amíg meztelenkedéssel mindent el lehet adni, addig nincs esélyünk. Talán ha garbót garbóval viselünk, az jó páncél a nyálcsorgató pasik szeme ellen.

kultúra

37


> Csak a testemen át

/ Karin Hog

Pornó. A tabutéma, amiről nem beszélünk, és esetleg ha szóba kerül, halott bogárnak tettetjük magunkat. Mind hiába, hisz mindenki tudja, miről van szó, jó páran rendszeres fogyasztók, és akadnak olyanok is, akiket teljesen hidegen hagy még a létezése is.

Nem titok, hogy a filmipar ezen becses ága nagyobb népszerűségnek örvend az erősebb nem körében, de természetesen nem általánosíthatunk ilyen durván. Vagy mégis? Manapság, ha kommersz pornóról esik szó, kapásból a félmeztelen villanyszerelők, kiéhezett háziasszonyok vagy éppen nagy mellű szőke cicababák jutnak

38

cuvée

az ember eszébe… és egy „apróság”, ami meg is magyarázza, hogy a nők miért nem lelik örömüket a felnőtt filmek többségében. Ezeknek a filmeknek a központjában leginkább a férfi szükségletek állnak. Egyszerű a képlet, a férfi mindig elnyeri méltó jutalmát, míg a nő csupán tárgyként funkcionál, emellett szinte csak a férfi

szemszöget prezentálja, ahol a nő csupán arra való, hogy a férfi a lehető legjobban kielégüljön. Talán a módszer mellékes is, de az sem ritka, hogy a gyengébbik nemet olykor-olykor megalázzák, esetleg teljesen semmibe veszik. Valószínűleg ezek a helyzetek is ösztökélő hatással voltak a nők egy bizonyos rétegére, akik úgy döntöttek, hogy


ha már az általánosságban vett pornó inkább maszkulin orientáltságú, akkor miért ne lehetne feminista pornó is. De mi is az a feminista pornó? Létezik egyáltalán, és ha igen, akkor miben más? Nehéz pontos definíciót adni erről a műfajról, az az egy biztos, hogy nem újkeletű dologról van szó. Már a nyolcvanas évek derekán létezett olyan produkciós iroda, amely azt tűzte ki célul, hogy olyan pornófilmeket készítsen, amelyek a szexet női szemszögből szemlélik. Az akkori álláspont szerint olyan pornót szerettek volna készíteni, amely egyrészt a nők vágyait is közvetítik, másrészt pedig alkalmas legyen arra, hogy párok együtt nézhessék ezeket. Abban az időben vitatott volt az is, hogy beszélhetünk-e egyáltalán feminista pornográfiáról? Egyes vélemények szerint a megnevezés, vagyis a szókapcsolat már önmagában ellentétet feltételez. Ennek oka pedig, hogy a radikális feminizmus szerint a pornó a nő kizsákmányolása,

kihasználása és megalázása. Talán ezért is kezdett inkább a female-friendly porn, vagyis a nőbarát pornó elnevezés elterjedni. Mások szerint viszont teljesen helytálló a terminológia, hiszen az hogy valaki feminista, még nem zárja ki azt, hogy pornót, mégpedig számára szimpatikus pornót nézzen. Annak ellenére, hogy a feminista pornó már rendelkezik egy kevés történelemmel, mégis csak az utóbbi években kezdett népszerű lenni. Olyannyira, hogy például Svédországban már készült állami pénzből finanszírozott felnőtt film nőknek, sőt mi több, már feminista pornó díjak is léteznek. A svéd eset kapcsán többen is hangoztatták, hogy tanulságos lenne a férfiaknak is, ha a nőbarát pornó segítségével kicsit más szemszögből tekintenének magára a szexre. Sokan díjazzák azt ezekben a filmekben, hogy sokkal érzelmesebb, és nem csak monoton gépies mozgásról van szó, a női és egyben a férfi szereplők is sokkal természetesebbek. Nincsenek mű cicik, se

tizenöt centis platform cipőt. Egy-egy film megnézése után akár azt is gondolhatjuk, hogy egy művészpornót láttunk, ezért is vitatott egyes esetekben, hogy akkor most ez feminista vagy művészpornó-e? Az bizonyos, hogy az első esetében megkülönböztető jegynek vehetjük, hogy a nőnek általában mindig jó, és ezt nem művileg produkált, szinte már állatias nyögések és sikítások jelzik. Továbbá sokkal természetesebb a testbeszéd, és úgy általában a film hangulata. Az bizonyos, hogy a feminista pornó új dimenziókat is nyithat a pornózás keretein belül. Hiszen míg a férfiak esetében, akik többségében vizuális típusok, könnyebb dolga van egy rendezőnek, hogy „rátapintson” a lényegre, addig a nőknél egy kicsit összetettebb rendszernek kell eleget tenni. Ezzel a nagy feladattal próbálkozik megbirkózni a felnőtt filmek ezen ága. Hogy végül is milyen sikerrel, az már csak a női nézőktől függ.

cuvée

39


> A gyűlölet és ami mögötte van

Látszólag ismerős „jóbarátunk”, akár minden nap találkozunk vele, meglepődünk és irtózunk, szeretünk és gyűlölünk...

/ vica

Az emóciók világába kalauzol minket, Descartes szerint a hat alap érzelem (öröm, bánat, vágy, félelem, szeretet és gyűlölet) közé tartozik. És mik az emóciók? Hartl és Hartlová (2000) pszichológiai szótára alapján az emóciók a kellemes/kellemetlen érzetek szubjektív megjelenési formái, melyeket fiziológiai változások (izzadó tenyér, kitágult pupillák vagy a jól ismert gyomorlakó pillangók), motoros válaszok (gesztusok, mimika) és a figyelem, a készenléti állapot változásai kísérnek. Megjelenését illetően elméletek választékos kínálatából csemegézhetünk. Itt van rögtön a James— Lange-féle periférikus elmélet. E két úriember azzal az elsőre meghökkentő teóriával állt elő, hogy az érzelmek fiziológiai reakcióink termékei. Tehát nem azért futunk a medve elől, mert félünk, hanem azért félünk, mert futunk. Végiggondolva nem is tűnik olyan meredeknek a gondolat. Képzeljük csak el: elénk tesznek egy íncsiklandó, illatos tortaszeletet. A tejszínhabon látszik mennyire friss... mmm... – nemcsak a nyálunk gyűlik ös�sze, hanem ahogy beleharapunk az ízletes finomságba, eláraszt minket az endorfinok serege is, és nyomukban megtelünk jókedvvel. De ha már a nyálcsorgatás eszünkbe juttatta Pavlovot, ő is megpróbálkozott az érzelmek megmagyarázásával. Szerinte itt is szerepet kap a kondicionáltság. És neki is igaza lehet. Sok ember akkor is rosszul érzi magát a fogorvos várótermében, ha csak kísér

40

cuvée

valakit. Nincs reális okuk félni, de a hely kiváltja ezt a jól megtanult reakciót. Cannon és Bard a talamuszra esküsznek. A pszichoanalízis pedig úgy tartja, az emóciók ösztönkésztetéseink kielégítésekor (vagy kielégíthetetlenségekor) keletkeznek. De próbáljunk kicsit közelebb kerülni a gyűlölet fogalmához. Újra csak Hartlékat (2000) hívva segítségül elmondhatjuk, hogy a gyűlölet mély, intenzív emóció, mely egy másik személy, csoport vagy tárgy iránt érzett haragot, elfogultságot és barátságtalanságot foglal magába. Atkinsonékra (1999) alapozva azt is tudjuk, hogy a harag, mint emóció, külső impulzusokra adott szubjektív válasz, mely azonban nem független az egyén kognitív kiértékelésétől. Hogy is van ez? Pajkos fiatalok egy jegyautomata mögül nézik, hogyan hajol le egy idősebb járókelő az útjában heverő, látszólag gazdátlan pénztárcáért. Vajon ki érez szimpátiát a fiatalok iránt? Talán nem épp becsapni készülnek az aktatáskás öregurat? Ha azonban megtudjuk, hogy a fiatalok a Reader’s Digest felmérésében vesznek részt, és azt vizsgálják, a „becsületes” megtalálók közül hányan szolgáltatják vissza tulajdonosuknak az elveszett pénztárcákat, máris másképp értékelünk. (Akit érdekel: Prágában idén 12-ből 3-an, Budapesten 8-an. De ez egy másik történet.) A valós életben gyakran nem jutunk hozzá a megfelelő mennyiségű


információhoz egy-egy történéssel kapcsolatban, így a hiányzó részleteket a tapasztalataink, fantáziánk, értékeink alapján mi magunk pótoljuk ki. Például nem ugyanaz, ha egy ordító csöppség láttán azt gondoljuk: a) rosszalkodik vagy b) rettentően fáradt és legapróbb porcikája se kívánja már, hogy babakocsiban hurcolásszák a zötyögtető macskaköveken. A fentiek alapján tehát biztos könnyen vonjátok le a következtetést, hogy a gyűlölet mint emóció megjelenését nemcsak a talamusz működése, a negatív periférikus érzeteket (pl. fájdalom) kiváltó impulzusok vagy a vágyaink elérésében megakadályozó körülmények okozzák, hanem legalább annyi szerepe van benne az egyénnek magának is azáltal, amit a külső impulzusról tud vagy nem tud, elvár vagy képzel. Ha a gyűlöletről beszélünk, érdemes megjegyezni a már-már személyiségjegyként, tartósan megfigyelhető ellenségeskedés (ang: hostility) vonást. A fogalom nincs egyértelműen definiálva, időnként a másokról alkotott negatív meggyőződéseket jelöli, máskor a személyek ellen irányuló negatív érzelmi reakciókat vagy agressziót is

magába foglalja. A világhoz való hosztilis hozzáállásért Barefoot és Boyle (2009) biológiai tényezőket (szerotonin és tesztoszteron mennyisége a szervezetben, genetikus prediszpozíció), szociális körülményeket (családon belül vagy szűk környezetében szerzett tapasztalatok) vagy egyéb traumatizáló eseményeket tesznek felelőssé. Megfigyelték azt is, hogy ez az attitűd a növekvő életkorral nem változik, nőknél azonban kisebb mértékben fordul elő. Megjelenésének gyakorisága kultúránként más, ám meglepő módon gyakrabban van jelen kisebbségben élő csoportoknál. (Talán a feljebb említett szociális körülmények indokolnák?) A világbékét megcélzó, proszociális jótanácsok helyett két sokkal pragmatikusabb megfigyeléssel zárnék. Először is: a hosztilis személyek stres�szes légkört hoznak létre maguk körül, jelentősen csökkentve a pozitív interperszonális élmények esélyét (melyekre azonban nekik is szükségük lenne!), másodszor pedig: lineáris kapcsolat húzódik az intenzív harag gyakorisága és az infarktus veszélye között (Barefoot és Boyle, 2009). Hát már csak magunk miatt is: tudjuk, hogy a fele munka a mi kognitív kiértékelésünkön múlik!

Atkinson és társai (1999), Pszichológia, második, átdolgozott kiadás. Budapest, Osiris Kiadó | Barefoot. J. C., Boyle S. H., (2009) Hostility and Proneness to Anger, In: Leary, M. R., Hoyle, R. H., (2009) Handbook of Individual Differences in Social Behavior, New York, The Guilford Press | Hartl P., Hartlová H. (2000), Psychologický slovník. Prága, Portál | egyetemi előadások jegyzetei

cuvée

41


> Aquatilis bestiae, avagy Naplójegyzetek egy skóciai utazásról / Havran Kati

„WE BELIEVE IN NESSIE“ – hirdeti Stephen konyhafalán egy Loch Ness-i szörnyecskét ábrázoló képeslap. Érkezésünk napján, pár ezer légbeli és néhány szárazföldi, baloldalon leközlekedett kilométer leküzdése után glasgow-i vendéglátónk konyhaasztalánál ücsörgünk, teás bögrét szorongatunk és riadt tekintettel figyeljük a konyhaablakon túli világot.

Az üvegen túl pedig nem kecsegtet semmi biztatóval: a bátortalan napsütést agresszív fekete felhőtömeg árnyékolja be, amely néhány perc leforgása alatt komoly csapadékmennyiséget zúdít a szomszéd feltűnően zöld füvére. Stephen pedig magyaráz, Skóciáról, bicikliutakról, megtett kilométerekről, autentikus kocsmákról, térképet rajzol, majd elfelejti nekünk odaadni. Falán Nessie-n kívül ott díszeleg II. Erzsébet, Ferenc pápa, Jézus Krisztus, Bud Spencer és Terence Hill képe is. Stephen bennük mind hisz. Egy konyhafalon múlna? „Egy másik alkalommal, midőn az áldott férfiú Picts vidékén időzött néhány napot, szükségesnek találta, hogy a Ness-tó átellenes partjára jusson; és midőn kiért a földgátra, látta, hogy az ottaniak hogyan temetik egy szerencsétlen földijüket, akit, mint ahogy azt azok, akik temették, nem sokkal előtte a saját szemükkel látták, valamiféle vízi

42

cuvée

szörnyeteg dühödt harapása ragadott el úszás közben, és akinek szerencsétlen testét néhány helybéli, aki csónakkal sietett a segítségére, ámbár ugyancsak későn, halászhálóval emelték ki.” „HEAVY SHOWERS ON THE SUMMIT” – jut eszünkbe, hogyan figyelmeztetett minket a Ben Nevis információs központban dolgozó lány, aki elmagyarázta, hogy hogyan jutunk fel a szigetek legmagasabb csúcsára. Nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözék – mondja útikönyvünk, és ehhez igazodtunk mi is. Míg a felfelé vezető út kellemes, napsütötte mászás volt, hol legelő birkák, hol kopár sziklák között, a hegycsúcs túltesz minden várokozásunkon, és a hirtelen lezúduló esőfüggöny elemi erővel lep meg. A szabadon hagyott pár négyzetcentiméternyi felületet, amit nem burkol kabát, kitartóan zuholja a jeges eső. A természet viszont megkönyörül rajtunk, és pár pillanatra ugyan, de felszáll

a ködfelhő a mélyből, hogy kísérteties kilátás nyíljon az alattunk terpeszkedő szakadékba. „Minekutána az áldott férfiú végighallgatta mindezeket, megparancsolta, hogy egy a társai közül ússzon át a túlsó partra, s hozzon el számára egy téglát onnan. Amint elhangzott a szent és nagyhírű férfiú eme rendelkezése, Lugne Mocumin késlekedés nélkül szót fogadván lehajította ös�szes ruházatát, és a tóba vetette magát. A szörny, melyet ugyan kevésbé hajtotta éhsége, mintsem a zsákmány utáni vadászat mohó vágya, ezidáig a tó mélyén rejtőzködött; hanem midőn észlelte, hogy az, aki át akar kelni a tavon, megzavarta a vizet fölötte, azon nyomban kiemelkedett a vízből, és rémséges ordítást hallatva kitátott pofájával az úszó felé iramodott.” „CLACHAIG INN” – hirdeti a fehér táblácska, melyre egy mérföldnyi gyalogút után találunk. A


szállásunkhoz legközelebbi eső település pontosan egy házból, a meghirdetett Clachaig Inn nevű fehérre meszelt vendégfogadóból áll. A lakatlan helyszín azonnal megigéz szépségével: Glen Coe, gael nyelven a „sírás völgye”, a Skót-felföld legfestőibb vidékeinek egyike. A hegyek, melyek körbeveszik a völgyet, majd négyezer láb magasságig csúcsosodnak. A kilátást a Three Sisters, azaz a három nővér láncolata határozza meg. Az őket elválasztó völgyekben – olvasom később – legeltette a MacDonald család a rivális Campbell nemzetségtől eltulajdonított jószágokat. A nemzetségek virágzása és bukása óta eltelt több évszázad, és mára a térség jóformán lakatlanná vált. A három nővérek hegyoldala ma kopáran áll, csúcsaikat komoly felhőtömeg koronázza, mely bármikor lezúduló záport ígér. Szinte tapintható a csönd, és ha nem lenne a vendégfogadó, a civilizációnk semmi nyomát sem éreznénk. A fogadóba lépve viszont kellemes meleg és kandallóban ropogó tűz fogad minket. A hatalmas tölgyfahordókból készült pult mögül a csapos helyi sör- és whiskyfajtákkal kínál minket. Kóstoljuk hát a whisky-csodákat, miközben a mellettünk levő asztalhoz két komoly tekintetű öregúr telepedik, egy gitárral és egy fuvolával, hogy pár pillanaton belül az egész vendégfogadót melankolikus skót népdalokkal töltsék meg. Vajon miről mesélnek a szomorű dallamok? Glen Coe, a völgy, ahol aznap éjjelre

megtelepedtünk, a Skót-felföld legvéresebb eseményének története. Itt csúcsosodott ki a MacDonald és a Campbell nemzetség közti viszály, mely 1692-ben kegyetlen vérontásba torkollott. A Campbell nemzetség elfogadta a meghívást, hogy a rivális családnál vendégeskedjen, akik mit sem sejtve készülődtek a fogadásukra. A meghívottak, azzal az ürüggyel, hogy a MacDonald nemzetség nem fogadott hűséget III. Vilmos angol királynak, harmincnyolc férfit gyilkoltak le. Az öldöklés után felgyújtották a házaikat, a nemzetség maradék tagjai pedig felmenekültek a hegyekbe. Keserédessé válik a whisky, előttünk pedig még egy mérföldnyi út áll a századokkal ezelőtti véres események helyszínéül szolgáló koromsötét erdőn át. „Mindeközben az összes jelenlévőt, pogányt és hívőt egyaránt, a félelem szörnyűséges borzadálya töltötte el. Az áldott férfiú azonban feltekintett és szent kezét magasba emelve a kereszt oltalmazó jelét írta le a levegőbe, s az Úrhoz folyamodván ezeket a szavakat mondotta az ádáz szörnynek: „Megállj, s ne jusson eszedbe hozzáérni ahhoz az emberhez! Távozz!” A bestia pedig, midőn e szent hangot meghallotta, olyannyira megrémült, hogy gyorsabban menekült el, mint ahogyan felbukkant; olyan gyorsan, mintha csak kötéllel rántották volna vissza.” (Szent Kolumba legendájának angol verziójából fordította a szerző.)

„THE LOCH NESS CENTRE & EXHIBITION” – hirdeti a hatalmas, viktoriánus épület homlokzata Drumnadrochitban. A falucska Loch Ness nyugati partján fekszik, és pár perc ott-tartózkodás után egyértelmű, hogy a kevéske ottlakónak komoly bevételforrást biztosít Nessie popularitása. A utcákban szuvenírüzletek sorakoznak, melyek már a bejáratnál kínálják a szörny leghíresebb, egyben egyetlen fényképének képeslapra nyomtatott verzióját, melyen egy fekete állatka nyaka és feje bukkan ki a vízből. A Dr. Wilson által készített kép 1934-ben a „Sebész fényképe” cím alatt jelent meg az angol napilapok hasábjain, mely hosszú évtizedeken át tartó Loch Ness-őrületet váltott ki, meghatározta a külföldi turisták legnépszerűbb úticélját, és hatalmas pénzek befektetését irányította a tó kutatására. A falucskát elhagyva továbbutazunk a tó mentén északra. A Ness-folyó mentén helyezkedik el Inverness, utunk legészakibb pontja. Inverness kisváros, viszont a központból kimagasló hegyoldalon hatalmas kastély terpeszkedik. Gyönyörű a kilátás a dombtetőről, melyet az alattunk elterülő Ness-folyó határoz meg: lefelé hajózva a Loch Nesshez érnénk, míg a másik irányban már a tengert sejteni. Akaratlanul is magára vonzza a figyelmet a hömpölygő vízáradat. Ő az egyetlen, aki ismeri a véres legendákkal, szörnyekkel, letűnt gael kultúrával átszőtt múltat. Lassan elered az eső.

cuvée

43


Adott egy innovatív ötlet és egy mögötte álló lelkes, de jelentős pénztőkével nem rendelkező csapat. Lehet ez egy szórakoztató játék, egy világmegváltó találmány, de akár egy minden betegséget gyógyító gyógyszer is.

> Kezdőrúgás Sajnos a jelenlegi gazdasági modellünkben azonban ez önmagában nem elég egy kész termék piacra dobásához, pénzre van szükség a fejlesztéshez, teszteléshez, marketinghez és a gyártáshoz is. Ha az ötlet megfelel bizonyos kritériumoknak, szabadalmaztatással bebiztosítható, hogy azt ne használhassa fel más bizonyos illeték megfizetése nélkül – ez azonban nem garantálja, hogy a terméket valaha is piacra dobják. Utólagosan bevonhatóak külső befektetők a projektbe, azonban lehetséges, hogy az eredeti csapat és a befektetők között egyet nem értés merül fel. Egy lehetséges kiút ebből a körből az ötlet propagálása független projekteket támogató adománygyűjtő közösségek körében. Közép-Európában még nincs túl nagy hagyománya a közösségi adományozásnak, de kicsit nyugatabbra már évek óta működnek az ezzel foglalkozó honlapok, mint

44

cuvée

/ Halász Dávid például a Kickstarter vagy az IndieGoGo. Ötletünk regisztrálása után nincs más hátra, mint megadni, mennyi pénzre van szükségünk és kiválasztani egy határidőt, amikorra a pénznek össze kell gyűlnie. A közösséget természetesen meg kell győzni arról, hogy a projekt hasznos a számára és hogy a támogatással a köz java is szolgálható. Egy jó videóval és kampányszöveggel ez könnyen elérhető. A másik oldalról a potenciális támogatók böngészhetnek az ötletek között, megtekinthetik a részletes dokumentációjukat, és a határidő lejártáig tetszőleges összeggel támogathatják az általuk legjobbnak gondolt projekteket. A támogatásért az ötletgazdák pénzösszegtől függően ajándékokkal vagy akár magával az elkészült termékkel jutalmazhatják a bőkezű felajánlókat. Ha a határidő lejártáig nem jön össze a kívánt pénzösszeg, a


támogatások automatikusan oda, ahonnét érkeztek.

visszautalódnak

Ha valaki csak inspirációként használja a közösséget és egyes ötleteket megvalósít saját tőkéből, (esetleg kibővíti őket) nem történik lopás, hiszen az egész a nyílt forrásra épül, és az elsődleges szempont az ötletek realizálása és piacra dobása, nem pedig az egyéni meggazdagodás. Egy másik (a világpiacra vezető) út a startup, mely már hazánkban sem teljesen ismeretlen fogalom. Ezek a jogi szempontból tetszőleges vállalkozások rendszerint nagy növekedési potenciállal rendelkeznek, egy innovatív ötletre alapulnak és a világpiacot szándékoznak meghódítani rövid időn belül. Ha az ötlet már megvan és a csapat is adott, még mindig szükség van egy kezdőtőkére egy olcsó, de működő prototípus (MVP – Minimal Viable Product) létrehozásához, amellyel már meggyőzhetőek a komolyabb befektetők. Léteznek startupokat támogató nagy cégek (inkubátorok, seed

vállalatok), melyek az ehhez szükséges indulótőkét biztosítják a legjobbak számára, értelemszerűen a nyereség egy részének reményében. Ha a prototípus meggyőzi a befektetőket, jóval nagyobb tőkével szállnak be a startupba, ezzel előrelendítve annak növekedését. Ha a befektetők pénze megtérült, a startup kivonul a piacról (felvásárlással), esetleg nagyvállalattá alakul. Ha jól működő startupokat keresünk, nem kell messzire mennünk. Mindenki ismeri a Prezi nevű prezentációszerkesztő alkalmazást, amely a Magyar Telekom technológiai inkubátorából indult. Egy másik példa a uStream nevű szolgáltatás, amely élő videóadatfolyamok webes sugárzását teszi lehetővé, vagy a LogMeIn, amely otthoni vagy munkahelyi számítógépünk távoli elérését könnyíti meg. A kitörési lehetőség mindenki számára elérhető, csak egy jó ötlet kell, a kezdőrúgást már megadják a nagyok.

cuvée

45


> Protonok közt veled lenni / Stubendek Attila Ha feladványban kellene kitalálnom, melyik az a sarka a világnak, ahol az Univerzum leghidegebb és legmelegebb pontja található, mi több, egymástól néhány méterre, valószínűleg nem a Föld valamely ember által is lakott területére gondolnék először, ahová ráadásul én is eljuthatok.

Pedig itt van, egészen közel hozzánk. Nem egy felrobbant hegytetői szaunáról van szó, nem is egy síbüféről, hanem a CERN kutatóintézetéről. Ha azt kérdezik, mi az a CERN és hol van, ismét nehéz rá pontos választ adni. A szó a „Conseil Européen pour la Recherche Nucléaire” kifejezést rejti, ami szabad fordításban a Magkutatás Európai Tanácsát takarja. De nem egy tanácsról van szó, hanem egy valódi kutatásokat végző intézetről, és már rég nem az atommag a kutatás tárgya, hanem az annál sokkal-sokkal kisebb és rejtélyesebb részecskék. Margóra itt kell megjegyezni, hogy amit ma világhálóként ismerünk, az is innen indult el. Az sem egyértelmű, hogy hol is található a CERN. A kutatóintézet központja Genf városa mellett fekszik, a területet keresztülszeli a svájci-francia határ. A kávéautomatákban svájci frankkal lehet fizetni, az áramot Franciaországtól kapják, jutányos áron. A föld alatt húzódó gyorsítóalagutak is messze francia földön (alatt) fekszenek.

46

cuvée

A CERN aktuális kutatásai az anyag és az erő összetételét vizsgálják. Az embert mindig is foglalkoztatta, hogy mik a világ alap alkotóelemei. Az ismereteink mindig is teljes mértékben függtek attól, „meddig tudtunk ellátni”. Mikroszkópokkal addig tudunk nagyítani, amíg a fény hullámhosszát meg nem közelítjük, az annál kisebb alkotóelemeket ilyen módszerrel már lehetetlen vizsgálni, ráadásul a megfigyelés maga is befolyásolja a részecskét. Olyan ez, mintha egy síkesztyűvel akarnánk letapogatni egy homokszemekből kirakott feliratot. De a fejlődéssel együtt, a kutatások

eredményeként olyan új eszközöket, módszereket is sikerült megalkotni, amelyekkel ugyan látni nem, de tapasztalni lehet az anyag viselkedését, így a hipotéziseket igazolni vagy cáfolni is. A kutatások ugyanakkor nemcsak a részecskék összetevőire vonatkoznak, hanem a viselkedésüket meghatározó törvényekre is. Ahogy megyünk lejjebb az alap építőkövek megtalálása felé, úgy próbáljuk az erőket – elektromágneses, magerők, illetve gravitáció – is közös nevezőre hozni. Mi több, ma már ismert, hogy az anyagnak


és az erőnek is közös az alapja. A kísérletek azt mutatják, hogy minél magasabb energiaszintre jutunk, az összetevők egyre inkább hasonlítanak egymásra, tehát feltételezhető, hogy kellően magas energiával egyesíteni lehet ezeket az alkotóelemeket. Az ütköztetés hasonló ahhoz, amikor két követ összeütünk, hogy megnézzük, azok széthasadva milyen alkotóelemekre esnek. Az LHC-ben és a hasonló szerkezetekben szinte fénysebességre gyorsítják a protonokat, majd egymásnak eresztik őket. Az óriási erő hatására szélsőséges, az ősrobbanáshoz hasonló feltételek lépnek életbe – hacsak egy nagyon rövid időre is –, és olyan részecskéket van alkalmunk megfigyelni, amelyek egyébként szorosan összekapcsolódva rejtve maradnak előttünk. A teljes folyamat igen összetett, pedig régebbi otthonokban mindenkinek volt egy részecskegyorsítója és -ütköztetője: a képcsöves tévé. A kihasadt elektronokat az elektromágneses tér gyorsította és térítette el az egyenes pályáról, az ütközést pedig a képernyő felületén való felvillanásként tapasztaltuk. A CERN-ben a részecskéket sokkal magasabb sebességre kell gyorsítani. Ehhez nagy elektromágneses erőt használnak, amelyeket csak szupravezetővel (ellenállás nélküli vezető) lehet előállítani, amihez viszont az kell, hogy az anyag alkotóelemei alig mozogjanak, vagyis nagyon alacsony hőmérsékletre

kell őket lehűteni. Nemcsak ott van nagyon hideg, de a nyalábcsőben is: a protonoknak a tervezett ütközésig nem szabad más anyagokkal találkozniuk, ezért a néhány centiméter átmérőjű csővezetékben ritkább a vákuum, mint a világűrben. A kívánt sebesség eléréséhez igencsak hosszú vezetékre lenne szükség, ezért gyűrűben gyorsítják őket. Először kisebb átmérőjű körben, aztán fokozatosan egyre nagyobban és nagyobban. A legnagyobb CERN-i gyűrű, az LHC 27 kilométer átmérőjű, kerekített nyolcszög alakú föld alatti alagút, ahol végül másodpercenként tizenegyezerszer haladnak át a hajszálvékonyra összepréselődött nyalábok. Az ütköztetések helyszínén pedig a megfigyelni kívánt részecskék természetétől függően különböző szenzorokra van szükség. Ezért az ütközés pontja körül gyűrűben sorakoznak a műszerek, az egész szerkezet egy óriási centrifugára hasonlít. Az ütközés pillanatában gigantikus adatmennyiség keletkezik a szenzorokon. Külön érdekesség számunkra, hogy az idei évtől a nyers adatok már egyből a budapesti Wigner kutatóintézetbe futnak, és az előfeldolgozást követően onnan további laboratóriumba. A CERN látogatóközpontja nagyon készséges minden érdeklődő előtt. Magyar kutatók vezettek végig minket a komplexumban. Előbb a mágneseket gyártó üzemet néztük meg, majd különleges ajándékként az LHC négy ütköztetője közül

az egyikbe is bejuthattunk. A felszíni irányítóközpontból egy hangárszerű épületbe vittek minket, aminek hiányzott az alja, a rácsos padlózat alatt nem lehetett lelátni a gödör fenekéig. Aztán egy jókora liftbe tereltek minket, aminek kezelőfelülete teljesen megegyezett az otthoni parkolóházak liftjeinek paneljével. Három gomb volt rajta: 0, -1, -2. A nulláról indulva a -1-es szintig mintegy percig utaztunk, és a felszín alatt 100 méterrel találtuk magunkat. Előbb a föld alatti központon át vezetett az utunk, majd az egy szinttel lejjebb lévő szerverszobába, azaz egy focipálya méretű számítógépterembe, ami alatt a kábelek úgy húzódtak, mint vízvezetékek a város alatt. Az igazi ínyencség mégis egy emelettel lejjebb fogadott minket: vaskos sugárvédő falakat megkerülve, biztonsági kapukon keresztül (amelyek egyébként az Angyalok és Démonokban is szerepeltek) egy balkonszerű folyosóra értünk, ahol elénk tárult az ütköztető és a körülötte lévő szenzorarzenál. Percekig csak álltunk és ámultunk a gigantikus szerkezetét nézve, aminek minden milliméterén komplett fizikus csapatok dolgoznak. Ahol nem ritkaság az sem, hogy itt-ott fekete lyukak keletkeznek, és ahol nem is olyan rég felfedezték a tömegért felelős Higgs-bozont. Aki a részecskékről, időről, anyagról szeretne olvasni, bátran ajánlom Stephen Hawking és Paul Davies könyveit.

cuvée

47


> „Még nem foszforeszkálok a sötétben!” üdvözlet Paksról /Szabó Gergely - Hé! Hallottad, hogy idén megint lehet Paksra menni? - SzakGyakra? - Aha. Na, mit szólsz? - Ú, meennyűűnk! Hát, valahogy így kezdődött az egész.

Mielőtt még folytatnám, tegyünk egy rövid kitérőt: Magyarország egyetlen atomerőművéről már biztos mindenki hallott, viszont a SzakGyak kifejezést talán kevesen ismerik. Miről is van szó? A SzakGyak nem más, mint a Diákhálózat egyik tanügyi programja. Lehetőséget kínál a felvidéki magyar egyetemisták számára, hogy a gyakorlatban próbálják ki mindazt, amiről a professzorok az előadótermekben beszélnek. A pályázati úton kiválasztott egyetemi hallgatók szakirányuknak megfelelő cégeknél töltik el nyaruk egy részét, ez idő alatt pedig akár értékes személyes és szakmai kapcsolatokra is szert tehetnek. Nem beszélve arról, hogy egyes cégek a szakmai gyakorlaton felül rekreációs üdülést is biztosítanak a résztvevők számára. Ez a „kellemeset a hasznossal” effektus, mert hát jó buli és még az önéletrajzban is jól mutat. Visszatérve a történetünkhöz: Miután a DH kiírta a pályázatot, mi jelentkeztünk, elfogadták, még egy kis papírmunka és jipijé, pár nappal a Gombaszögi Nyári Tábor vége után már indulhattunk is Paksra. Sűrű program, ugye? Az első checkpoint az érsekújvári vasútállomás volt, egynéhányan már ott összefutottunk. Vonatra szálltunk, irány a Keleti pályaudvar, ahol fogadtak minket a paksi szervezők, és megismerhette egymást mind a 6 felvidéki és 6 erdélyi szerencsés kiválasztott. Budapestről az erőmű buszkülönjárata vitt minket Paksra, ahol elfoglaltuk szállásunkat a város energetikai szakközépiskolájának

48

cuvée

kollégiumában. Átvettük az ösztöndíjakat, melynek egy része már előre el lett különítve a közös kiadások fedezésére, másik részét pedig kézhez kaptuk. „Tanulunk, szórakozunk és még fizetnek is érte!”- jegyeztük meg. Kell még valakit győzködni? Este üdvözlő vacsorán vettünk részt az Erzsébet Nagy Szállodában. Ejha, az volt aztán a burzsuj hely! Paksi halászlé, túrós csusza, valami kegyetlen édes desszert, finom bor, nyújtott kisujj, mindeközben kellemeset társalogtunk az erőmű egyik fontos emberével, akit direkt a mi tiszteletünkre rendeltek oda. Nem rossz! Másnap reggel pár perc buszozás után izgatottan vártuk, hogy belépjünk a paksi atomerőműbe. Hát, nem ment az olyan könnyen: fényképezkedés, tenyérszkenn, mágneskártya, zöldfülűekre jellemző bénázás a beléptető kapunál és hurrá, bejutottunk! Egyből üzemlátogatással startoltunk. Körbejártuk egy működő blokk gépházát, ahol sajnos a hatalmas zajtól és főleg füldugóval a fülünkben nem sokat hallottunk a csoportvezető szavaiból, de egy magamfajta gépészjelöltnek így is elállt a lélegzete. A reaktorteret már kevésbé zajos körülmények között tekinthettük meg, igaz csak üvegfal mögül, épp úgy, mint az irányítótermet. Hát igen, ilyen helyekre nem járkálhat be boldog-boldogtalan. A Szimulátor Központban viszont kiélhettük magunkat. Nyomkodtuk a piros gombokat, mint az a szőke csaj a mesében, a Dexter laboratóriumában, de ellentétben vele, még virtuálisan sem sikerült felrobbantanunk az erőművet, hála a biztonsági rendszernek, pedig


hűségesen próbálkoztunk. Ebéd után desszertként még gyorsan meglestük, hogy hol tárolják átmenetileg a kiégett kazettákat, mielőtt elszállítják őket az erőmű területéről, majd véget ért az első „munkanapunk”. Pihenés? Hogyne, tárlatvezetés! Számomra nem volt igazán érdekfeszítő egy római kori erőd romja, sem az erőd romjai közül előkapart tárgyakból, csontokból összerakott kiállítás a Paksi Városi Múzeumban, de beöltözhettünk római kori hacukába, és a római vacsora mennyei volt. A római jelzőből talán elég is volt. A felhős idő miatt a távcsöves csillagvizsgálat elmaradt, így hát egy rögtönzött fröccsözős teambuilding után eltettük magunkat aludni. Reggel a „kágyéká”-ban (Karbantartó Gyakorló Központ) kezdtünk, ahol szakmai előadásokat és gyakorlati bemutatókat tartottak nekünk. Mászókáztunk egy kicsit a gőzfejlesztőben, majd az erőmű szívét, a reaktort mutatták be nekünk darabjaira szedve. Elképesztő volt! Nem csoda, hogy az egész délelőttünket itt töltöttük. Ebéd után

látogatást tettünk az Atomenergetikai Múzeumban, majd egy idegenvezető társaságában végre a várost is meglestük. Miután mi is és a szúnyogok is megvacsoráztak a paksi horgásztavak mellett, péntek lévén „felfedező körútra” indultunk. Az estét fogjuk rá, hogy nótázással fejeztük be egy helyi vendéglátóipari egységben, ollé! Hétvégén egy kecskeméti városnézős, mozizós kiruccanástól eltekintve szabad programunk volt. Strandoltunk és véééégre pihentünk, ami már nagyon hiányzott. Mi tagadás, a szervezők kitettek magukért, sűrű és tartalmas programot hoztak össze nekünk, még az írásba is belefáradok, pedig ez még csak az ötödik nap a tizenötből! Hétfő, újabb munkanap, mi is újra az erőműben, juhé! Vár rám a konzulensem (pontosabban én vártam rá) és a szakirányomnak megfelelő egyéni szakmai gyakorlat. Magyarán most jön a lényeg. Egyedüli gépészként a csoportban csak én voltam rábízva a konzulensemre, szóval oda mentünk,

cuvée

49


ahova én akartam, meg persze ahova a kártyám beengedett. - Na és hova szeretnél menni? - Hmm, ha jól hallottam a kettes blokk le van állítva ugye? - Igen, megkezdődött az éves karbantartás. - ...ééés be lehet menni a gépházba? - Naná! Sityak a fejre és már ott is voltunk. Amit pár nappal ezelőtt nem hallottam a zajtól, most szájtátva figyeltem. Talán az olvasó számára nem épp olyan érdekes egy atomerőmű blokkjának szekundér körében lévő berendezéseinek boncolgatása, ezért nem részletezném, mindenesetre engem teljes mértékben lenyűgözött. Sajna az időnk véges volt, a csoporttal még gyorsan beugrottunk a Tájékoztató és Látogató Központba, ahonnan egy képeslapot is küldtem haza. Az „Üdvözlet Paksról!” szöveg helyett talán megnyugtatóbb lett volna a „Még nem foszforeszkálok a sötétben!” mondat, de a szándék a fontos. Hogy a testmozgás se maradjon ki, a napot sárkányhajózással zártuk a Dunán. Utolsó nap az erőműben ismét a konzulensemmel találkoztam. Megmutatta azt, ami a tegnapi napba már nem fért bele, a dízelgenerátorokat és a vízkivételi mű hatalmas szivattyúit (reakció: aztaaaa!), aztán sajna „dovigyenyia”. Pakstól egy Sárgödör téri pincészetben a tulaj kérésére nótaszóval vettünk méltó búcsút. Borkóstoló és a pénteki prax után szerencsére nem esett nehezünkre dalolászni, ollé! Reggel pakolás és irány Balatonfüred, na meg a jól megérdemelt egy hét pihenés. Nem részletezném hosszan, legyen elég annyi, hogy az erőmű Rekreációs Központjának szinte összes szolgáltatása a rendelkezésünkre állt: uszoda, szauna, jacuzzi, konditerem, játékterem, futballpálya, teniszpálya, kerékpárkölcsönzés, na meg a strandra is ingyen járhattunk. Kiskirályoknak érezhettük magunkat. Bizony, de nem ez a lényeg, hanem a sok-sok-sok felejthetetlen élmény, mert hát nem adtunk magunknak esélyt unatkozni. SzakGyak? Nem gondolkozni, jelentkezni!

50

cuvée

- Hé! Na, mi van? - Mi volna? Fura lesz visszarázódni a szürke hétköznapokba, tesó. …és valahogy így végződött az egész.


A távolság relatív: a Gombaszögi Nyári Tábor számokban

1,9%

10,3%

16,8%

1,9% 3,0%

3,3%

1,1%

0,5% 2,4%

11,4%

350km

4,8%

1,1% 3,0%

10,3%

4,1%

2,5%

200km

50km

150km

100km 21,3%

100km

300km 250km

200km

150km

A tábortól mért távolság közúton

1500 AZ EGYEDI LÁTOGATÓK LÉLEKSZÁMÁNAK ALAKULÁSA AZ ELMÚLT MÁSFÉL ÉVTIZEDBEN 1.000 750 500 250

1996

1997

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

2008

2009

2010

20112

01

013

Alma Mater október 2013  

A szlovákiai magyar egyetemisták magazinja

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you