__MAIN_TEXT__

Page 1

Alma Mater főiskolások és egyetemisták lapja | 2014/2015 | 10. évfolyam, 1. szám


Zavar ez az üres oldal? Töltsd ki a hirdetéseddel!

Zavar ez az üres oldal? Töltsd ki a hirdetéseddel!


AKTUÁLIS KÖZÉLET KULTÚRA KÜVÉ

04

Unalmas, értéktelen...

06

Diákszervezetek beszámolói

12

DH beszámoló

14

Homofóbió

17

Tanár úr, készültem!

19

A magyar iskolák a legjobbak

22

Ankét

23

Interjú Mokos Attilával

26

A béke zászlaja alatt

28

Sz(l)emmel láthatólag vers

30

Az irodalmi pályázat győztesei

35

Filmszemle: Szellem a gépben

37

Filmsorozatok

39

Ahol minden elkezdõdött...

41

Egyperces interjúk

43

Cici-selfie kálvária

45

Hová tart a magyar foci?

46

„Micsoda útjaim voltak nekem ”

48

Szicília (2. rész)

50

Az idegborzoló Marina Abramović

A folyóirat a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának - Kisebbségi kultúrális támogatások 2013 programjának anyagi támogatásával készült. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR – program Kultúra národnostných menšín 2013 -

Lapigazgató: Bóna Zoltán Főszerkesztő: Sztankó Annamária Grafika: Rozbroy Viktor Irodalmi szerkesztő: Mucha Attila Szerzők: Czímer Gábor, Karin Hog, Reczai Lilla, Hangácsi István, Vida Nikoletta, Hannah Hack, Paluska Zsuzsanna, Nagy Krisztina, Tárnok Balázs Nyelvi korrekció: Pathó Gábor Nyomtatja: AZ PRINT spol. s.r.o. Kiadó: Diákhálózat - Študentská Sieť Elérhetőségek: Diákhálózat - Alma Mater, Klariská 7, 811 03 Bratislava Írj nekünk: almamater.dh@gmail.com Keress: www.diakhalozat.sk Facebook: www.facebook.com/diakhalozat 1/2014 IČO 00 602 515 EV 2194/08 Megjelenik 1500 példányban, negyedévente. ISSN 1339-102X


Unalmas, értéktelen, hétköznapi, tucat

Épp ezeket a jelzőket igyekszik elkerülni az Alma Mater azon száma, kedves Olvasó, amelyet most éppen a kezedben tartasz. Manapság, amikor megszámlálhatatlan forrásból zúdulnak ránk a hírek, s nekünk csak az a dolgunk, hogy Hamupipőkeként válogassunk köztük, a fogyasztó részéről jogosan merülhet fel a kérdés: de mégis mi a fontos? Ugyanakkor érdemes egy pillantást vetni a másik oldalra is: vajon mi az, amire az olvasók még felkapják a fejüket ebben a hírdömpingben? Éppen ezért jelen számunkban próbáltunk olyan témákhoz nyúlni, melyek többsége még igazán arcon csap, nem megy át a szitán, megüti azt a bizonyos ingerküszöböt, a felvetett kérdés ne adj’isten tűréshatáron kívül esik és nem csupán egy egykedvű bólintással nyugtázzuk, jobb esetben pedig szó nélkül sem tudjuk hagyni. Hallatán még a jó Isten se tudja belénk fojtani a szót, ha törik, ha szakad, álnévvel vagy nyilvánosan, de kommentelnünk, megosztanunk, posztolnunk kell. „A társadalmunkban nem elfogadott, hogy toleránsan viselkedjünk a kisebbséggel szemben, sőt, gyakran intoleránsak, ne adj’isten homofóbok vagyunk.” A nemrég az alkotmánybíróság elé került családjogi népszavazási kez-

4

deményezés éppen arról szól, hogy megtudják, miként vélekednek az emberek a homoszexuális kapcsolatokról. A másság, a kisebbség, az előítéletek, és az alapjogok kérdése sosem tartozott az egyszerűen megválaszolható fajtába. A nemrég napvilágot látott felmérés szerint azonban a demokratikusnak álcázott társadalmunk úgy látszik, még nem áll készen rá, hogy kimondja: „elfogadlak úgy, ahogy vagy.” Melegként, romaként, zsidóként, avagy éppen kisebbségben élő magyarként. (Homofóbió, 14. oldal) Jónéhányan érzik annak szükségét, hogy hangot is adjanak a kisebbségekkel szembeni negatív véleményüknek. Valószínűleg erre vezethető vissza, hogy az utóbbi hónapokban megszaporodtak a magyarellenes megnyilvánulások is, ennek egyik példája a párkányi vasúton magyarul jegyet kérő és erre nem várt szidalmazó reakciót kapó diáklány esete, vagy éppen a kassai Szent István-szobor megrongálása. Az incidensek egyre csak szaporodnak, de vajon hol a határ, és mi a helyes reakció az érintettek részéről? (Ankét, 22. oldal) A hazai iskolarendszer minőségének kérdése ugyan nem központi téma a sajtóban, de ettől még nem kevésbé fontos. Hiszen mi adhata jobb alapot az élethez egy cseperedő gyermek-


nek, ha nem egy megfelelő színvonalú oktatási intézmény? (Ne válaszoljatok!) A nemrég készült INEKO felmérés egy olyan rangsort közölt, amelyben a szlovákiai közoktatás iskoláit minősítették. Habár az intézmények szép eredményeket értek el, a mérőszámok mégis csalókák lehetnek. De mégis, hol a hiba, és hogyan orvosolható? És persze az örök kérdés: miért nem tanul meg a magyar diákok többsége megfelelően szlovákul? A nyelvismeret hiánya sajnos a többségi nemzet részéről előítéletekhez is vezethet, vagy akár magyarellenes kijelentésekig is fajulhat. (A magyar iskolák a legjobbak, 19. oldal) Magyar közegből indult a Jókai Színház színművésze, Mokos Attila is, aki nemrég életműdíjat vehetett át. Szlovák, magyar és cseh filmekben is felbukkant már, elmondása szerint a mikrofont nem lehet becsapni: a magyar akcentus felismerhető. A filmvilágban azonban emiatt alig részesülnek a színészek negatív megkülönböztetésben. (A kihívások embere, 23. oldal) Ahogy szerencsére a slam is szabad és határok nélküli. „Egy slam mindennapra, a lelket rendben tartja” – tanácsolta egy kedves ismerős a minap. Ezúton is gratulálunk Laboda Robinak és Melecsky Kristófnak, akik bejutottak a III. Országos Slam Poetry Bajnokság döntőjébe! Hogy

mit terveznek a következő hónapokban, és hogy telnek a nagy megmondóemberek hétköznapjai? Kik hatottak rájuk, miket olvasnak, miben hisznek, és egyáltalán mivel foglalkoznak a slam mellett? Nem voltunk restek, mi megkérdeztük! Ti meg olvassátok! (Sz(l)emmel láthatólag vers, 28. oldal) Ahogy a slammerek beépültek a köztudatba, úgy néhány hete a #fappening kifejezés is a világörökség része lett. Kikandikáló mellek és popsik ide vagy oda, mindenesetre 2014 legnagyobb celebes pucérfotós botránya hatalmas port kavart. És nem csak a fedetlen testek miatt: technológiai és etikai oldalról nézve is rengeteg kérdést vet fel a történet. Miközben azonban a botrány egyre csak nőtt, s egyre több hírességről kerültek elő intim képek, egy szervezet úgy döntött, csavar egyet a sztorin, és a kreativitásukat bevetve humoros grafikákkal oldják fel a az egyre dagadó feszültséget. A projekt az unFappening névre hallgat, a művészek egyik alkotását pedig éppen a címlapunkon láthatod! Zseniális vagy béna? Döntsétek el magatok! Mindenesetre szerintünk se nem unalmas, se nem hétköznapi, se nem tucat. Sztankó Annamária

5


Tudjuk, mit tettünk idén nyáron

Aligha kitörő lelkesedéssel jelentjük, a nyár eltelt. Annál inkább büszkén és vidáman tekintünk vissza arra, hogyan is telt el. Táboroztunk jókat: Gombaszögön, részt vettünk a Szentendrei Főiskolás Táborban és immár a szervezői csapat tagjaiként vonultunk ki a Gímesi Művelődési Táborba. Sikerrel rendeztük meg a második Gombaszögi Nyári Tábor Afterpartyt... tehát nem unatkoztunk, de nagy élvezettel tettünk-vettünk. A Gímesbe való bekapcsolódásunkra legboldogabban gondolunk vissza, mivel álmonban sem gondoltuk volna, hogy a gólyák lelkesedése esetleg a miénket is túlszárnyalhatja. A tudomány jelenlegi állása szerint általuk programjaink palettája általuk is bővülni fog, s még temérdek ötlet van az alapgárda tarsolyában is. Nagy reményekkel vágunk neki az akadémiai évnek. Ha lehet, még nagyobb fokozatba kapcsolunk. A saját és a többi DH tagszervezet terveit jegyzetelve lassan elfogynak az üres kockák a naptárainkból. A konkrétumokat jelen beszámoló nem véletlenül igyekszik nélkülözni, sok meglepit tervezünk. Figyeljétek erősen a FB-oldalt! :-) Ja igen! A jubiláló Tsz-eknek „Boooldog, booldog, booldog születésnapot!”

6

AKTUÁLIS

Tudtad, hogy a brünni diákklub 1969-ben alakult? Bárhogy is számolunk, ez azt az eredményt adja, hogy a KAFEDIK idén ősszel ünnepli 45-ik szülinapját. Ehhez a komoly számhoz pedig stílusosan szabja a buli nagyságát is. Október 9. és 11. között mindenkit nagy szeretettel várunk Brünnbe! A szülinapi ünneplés csütörtökön kezdődik. Lesz kiállitás, ahol a diákklub történetének legemlékezetesebb pillanatairől készült fotókat lehet megnézni. Visszatérő vendég Ilyés Lénárd, aki már többször egyszemélyes színházazott nálunk. Ezúttal azonban nem egyedül érkezik, hanem Formanek Csabával és Pignitzky Ádámmal adja elő Halottaskönyv című előadását. Színház után táncház és tánctanítás várja a táncoskedvű és táncoslábú népet, Bolgovics Gergő és Varga Frida szakavatott útmutatásával.


Új szemeszter

Brünni szülinapi parti Pénteken a KAFEDIK visszavárja az egykori brünni diákokat. A visszatérő vendégek ünnepi vacsorával és a brünni Borvirág néptánckör előadásával lesznek megörvendeztetve, és mi pedig reméljük, hogy felelevenítik majd a régi emlékeket… A nosztalgiából pedig csapjunk át egyenesen a javába, és vegyük szemügyre a szombat délutáni programot. Ha messziről érkezel, mindenképp gyere el a brünni városnézésre, ahonnan majd egy slam poetry kávéházi délutánra csábítunk. Az este főszereplőjeként pedig – igen, igen,biztonsági öveket tessék becsatolni – hatalmas bulifelhőben száll alá a FAVAL színpadára a Tankcsapda. Előzenekarként a Phoenix RT vezeti fel a hangulatot, és DJ Peter fokozza tovább… Tehát, egyértelmű: jönni kell!

virradt a Nagyszombati Diákklubra. Az idei évben sok új tervet szövögetünk, de előkerülnek majd a régi eseményeink is. Az októberi hónapot közös sörözéssel indítjuk. Reméljük, ismét szép számban összegyűlünk, hiszen örömmel vettük észre, hogy egyre több magyar diák választja Nagyszombatot. A tanévet internetmentesen kezdtük és előreláthatatlan ideig így is maradunk, ezért most sokkal nagyobb szükségünk van egymás társaságára, így bízunk benne, hogy jobban összerázódunk majd. Negyedéves termeink közé tartozik egy palacsinta – sütő és – evő verseny, egy már tradicionálisnak számító chilis bab és Bud Spencer est, karácsonyi vásárlátogatás és több játékest megrendezése. Gyűlés keretén belül új elnököt és alelnököt választunk majd, hiszen drága vezetőnk Ing. –ét felvéve új kötelességek elé néz. Ezúton kívánunk Neki sok szerencsét és kitartást tanulmányai befejezéséhez. Idén is szeretettel várunk mindenkit rendezvényeinkre, amiket Facebook csoportunkban közzé teszünk majd. Addig is mindenkinek sikeres tanévet és rendezvényt kíván az NDK csapata!

AKTUÁLIS

7


Nehéz hol kezdeni. Mire kíváncsi az olvasó? A KAD utóbbi pár hónapja? Legyen. A közös DH(s)örömön, ahol együtt volt 3 ország felvidéki diáksága, legalábbis neten keresztül, a KAD már új elnökséggel vett részt. A hely, ahonnan felvettük a kapcsolatot a többi tagszervezettel, rendelkezett egy jópofa “zsiráffal“, aki vigyázott a sörünkre. Otthonra mindenkinek jól jöhet egy ilyen háziállat. Szobatiszta, elfér a sarokban és van benne 5 liter sör. Egy héttel később, mivel nem bírtuk egymás nélkül és amúgyis programban volt egy HaviSzalon, beszélgettünk Galán Angélával egy tea mellett, miután megnéztük a Szomszédaink, a magyarok első epizódját. Annyira érdekes diskurzust folytattunk, hogy a teázó már rég bezárt, mi még ott

8

AKTUÁLIS

beszélgettünk. Az egyetemi év vége felé haladva szerveztünk egy lemezbemutatóval egybekötött szemeszterzárót, ahol az Undermind óriási koncertet röffentet össze. A koncert után kisorsoltunk egy belépőt a Gombaszögi Diáktáborba, ahol többen részt is vettünk, sőt kitűnTÜnk a tömegből. Merem ezt írni, mert a papír mindent elbír, és mert nyertünk a csocsómajszterek csatájában, néhányan szervezték a programokat és a csapatjátékokat, néhány tagunk meg részt vett a csapatjátékokon és emelte a hangulat színvonalát. Nyár vége felé haladva a Szentendrei Főiskolás Táborban szőttük szorosabbra az ismeretségi hálónkat. Miután vége lett a nyárnak, és hűvös szelek jártak, nekünk bánat helyett egy szemeszternyitó hepaj dobta fel a kedvünk. A karakterek fogynak, de még azt elmondo…


Nyári élménybeszámoló a JAIK-tól

A ragyogó napsütéses nyár valahogy elmaradozott az idén, de azért minket nem olyan fából faragtak, hogy ne tudtunk volna örülni az esős napoknak. Főleg, ha jó programok kínálkoztak az ország jelesebb részein. Júniusban megünnepeltük az év végét egy alsószeli Jurtanapos csapatépítővel, ahol finom kemencéslepénnyel és esti fürdőzéssel gazdagodtunk. A Gombaszögi Nyári Tábor bennünket is tárt karokkal várt, ráadásul sokan közülünk szervezőként tevékenykedett az eseményen. Igen, bizonyára Veled is találkoztunk és integettünk, beszélgettünk meg miegymás... Voltak sztafferek, afterek, mesterek... na jó, komolyra fordítva a szót, a szeptember megkezdése tele volt izgalommal. A Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábor ebben az évben új főszervezővel büszkélkedhetett,

így a szervezőség tagjai is bizonyos mértékben megújultak. Természetesen itt is vittük a JAIK jó hírét, bemutatkoztunk a gólyáknak, úgyhogy már nem lesz idegen számukra a József Attila Ifjúsági Klub. Ami a téli szemeszter programJAI(K)t érinti: kínálunk elsős sörözést, JAJ!-t (Játsz A JAIK-kal), játékestet, Magyarbulit (naná!), filmklubot, városnézést, Camp Leaders előadást (ha nem tudod mi az, gyere el), csocsóbajnokságot, karaoke-estet és az idén egy kis ünneplésnek is örvendhetsz, mivel a JAIK ebben az évben ünnepelte 50. évfordulóját. Több napos eseményről van szó, várunk minden kedves érdeklődőt nagy-nagy szeretettel. Az erő Veled van! Szerencsés évkezdést kívánunk! Lilla

AKTUÁLIS

9


Rengeteg tábor, kevés alvás, temérdek élmény és sok munka. Röviden így jellemezhetnénk a KIKELET tagjainak nyarát Július közepén a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői gárdáját erősítettük, augusztusban a Rákóczi Szövetség által szervezett Szentendrei Főiskolás Táborban Szentendrén vettünk részt. A hosszú és élményekben gazdag nyár után, visszatérve városunkba, máris belevágtunk a munkába. A Csemadok Kassai Városi Választmányával közösen szerveztük meg a Magyar Dal napját, ahol színes műsorral és finom ételkülönlegességekkel vártuk az érdeklődőket. Nem tétlenkedtünk és szept. 24-én meg tartottuk az évnyitó gyűlésünket. Nagy örömünkre a fiatalabb generáció is kifejezte érdeklődését tevékenységünk iránt, így 6 új érdeklődő vett részt ezen a megbeszélésen. Kidolgoztuk a 2014-es programtervezetünket, mellyel ismét a Kassán tanuló magyar egyetemistákat és az itt dolgozó és tevékenykedő magyar fiatalságot célozzuk meg. Okt. 1-jén a Boba bar-ban megrendezett szemeszternyitó magyar bulin több száz magyar fiatal szórakozott. A zenéről és a jó hangulatról Dj Zse-Lee gondoskodott. Mindenképp említésre méltó az a tény, hogy ebben egyedülállóak vagyunk Kassán. Több száz magyar fiatalt tudunk elcsábítani és így elősegítjük azok találkozását. Okt. 7-ére játékestet tervezünk a Thália Café-ba, ahová az érdeklődők magukkal hozhatják kedvenc társasjátékaikat és családias hangulatban szórakozhatnak ismerőseikkel. Okt. 18-22 között tagjaink 1 Juventus Soliditas-os találkozón vesznek részt, melyet a nyíregyházi partnerszervezetünk, a Mustárház szervez. Okt. 21-23. között Budapestre utazunk a Gloria Victisre, ahol több száz külhoni és magyarországi fiatal találkozik, és együtt em-

10

AKTUÁLIS

lékezik az 1956-os forradalomra. Az őszi KIKELET ifjúsági napok gazdag programot kínál: Nov 3- Focitorna, Nov. 4.- Magyar buli, Nov. 5.- Slam poetry est. Mivel a KIKELET több kassai magyar szervezettel is együtt dolgozik, a slam poetry estnek is a Thália felkérésére lettünk a társszervezői. Nov. 21.- én megrendezzük a 3. önálló bálunkat, melynek helyszíne a Tip-Top étterem. Rengeteg tábor, kevés alvás, temérdek élmény és sok munka. Röviden így jellemezhetnénk a KIKELET tagjainak nyarát Július közepén a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői gárdáját erősítettük, augusztusban a Rákóczi Szövetség által szervezett Szentendrei Főiskolás Táborban Szentendrén vettünk részt. A hosszú és élményekben gazdag nyár után, visszatérve városunkba, máris belevágtunk a munkába. A Csemadok Kassai Városi Választmányával közösen szerveztük meg a Magyar Dal napját, ahol színes műsorral és finom ételkülönlegességekkel vártuk az érdeklődőket. Nem tétlenkedtünk és szept. 24-én meg tartottuk az évnyitó gyűlésünket. Nagy örömünkre a fiatalabb generáció is kifejezte érdeklődését tevékenységünk iránt, így 6 új érdeklődő vett részt ezen a megbeszélésen. Kidolgoztuk a 2014-es programtervezetünket, mellyel ismét a Kassán tanuló magyar egyetemistákat és az itt dolgozó és tevékenykedő magyar fiatalságot célozzuk meg. Okt. 1-jén a Boba bar-ban megrendezett szemeszternyitó magyar bulin több száz magyar fiatal szórakozott. A zenéről és a jó hangulatról Dj Zse-Lee gondoskodott. Mindenképp említésre méltó az a tény, hogy ebben egyedülállóak vagyunk Kassán. Több száz magyar fiatalt tudunk elcsábítani és így elősegítjük azok találkozását. Okt. 7-ére játékestet tervezünk a Thália Café-ba, ahová az érdeklődők magukkal hozhatják kedvenc társasjátékaikat és családias hangulatban szórakozhatnak ismerőseikkel. Okt. 18-22 között tagjaink 1 Juventus Soliditas-os találkozón vesznek részt, melyet a nyíregyházi partnerszervezetünk, a Mustárház szervez. Okt. 21-23. között Budapestre utazunk a Gloria Victisre, ahol több száz külhoni és magyarországi fiatal találkozik, és együtt emlékezik az 1956-os forradalomra. Az őszi KIKELET ifjúsági napok gazdag programot kínál: Nov 3- Focitorna, Nov. 4.- Magyar buli, Nov. 5.- Slam poetry est. Mivel a KIKELET több kassai magyar szervezettel is együtt dolgozik, a slam poetry estnek is a Thália felkérésére lettünk a társszervezői. Nov. 21.- én megrendezzük a 3. önálló bálunkat, melynek helyszíne a Tip-Top étterem.


Nyitrán jár az ősz MiKáD, azaz Mikszáth Kálmán Diákklub, a legifjabb  Jéééé, eggyel több tagszervezeti beszámoló... Igen, tavasz óta a besztercebányai MiKáD is tagszervezete lett a Diákhálózatnak. S hogy kik vagyunk és mi minden volt a programlistánkon? Lássuk csak: Besztercebányára vagy a környékre jársz vagy esetleg jár az egyik ismerősöd suliba? Akkor mi értetek is alakultunk, hogy feldobjuk a hétköznapjaitok egy kis magyar közösséggel, kultúrával és szórakozással. A téli szemeszterünket egy magyarbulival kezdtük, ahol két Ipolyság környéki DJ szolgáltatta a talpalávalót, és alapozta meg a remek partihangulatot. Volt még író-olvasó találkozónk, ahol Kabai Lóránt volt a vendégünk, részt vettünk a Közös DH(S)ÖRÖM!ben, ill. ezen a napon mutattuk be az új egyedi logónkat is. ;) A kisebb és spontánabb programjaink között pedig sörözgetés, falmászás, filmezés és szalonnasütögetés szerepelt. A nyarunk sem telt tétlenül: segédkeztünk a Gombaszögi Nyári Tábor és a Gímesi Művelődési Tábor megszervezésében. Sajnos az utóbbiban egyetlen gólyánkkal sem találkoztunk, de reméljük, hogy azért a jövőbeli programjainkon résztvesznek majd. Röviden arról, milyen programokkal készülünk a téli szemeszter során: szemeszternyitó sörözgetés a DH party tripbe épülve, nyári beszámolók, bowlingozás, színház, túrázás a szabadban, jégkorizás, falmászás, filmklub, Mikulás-buli... Tehát programokra fel! Kövessetek minket a Facebookon, ahol az aktuális programjainkról minden információt megtaláltok!

Nyitrára is beszökött az ősz, JuGyIKosokat körbetáncolva suhant el nesztelen, és beharangozta az új szemeszter kezdetét. Ígyhát el kellett köszönnünk a nyártól, de sebaj, hiszen sok élményt hagyott maga után. Heverésztünk fűben, öleltünk várat, nagy pacsival köszöntöttük a rég nem látott cimborákat, dalolásztunk az éjszakában és mosolyogtunk minden egyes napsugárra. Beengedtük szívünk pitvarába a Gombaszögi Nyári Tábort, megismertük a gólyapalántákat, akik most már magabiztos szárnycsapásokkal tartanak az egyetemi városok felé. Így ha már nekünk szegezik azt a bizonyos „csendtörő” kérdést, hogy hogyan telt a nyarad, óriási mosollyal daráljuk az új élményeket, vicces sztorikat, kínos szitukat. De nem csak a múltból táplálkozunk, hiszen az új szemeszter is királyosságosságosnak ígérkezik. Minden hozzávalót beszereztünk egy kolosszális szemesztertorta megsütéséhez! Mindenekelőtt, az ünnepélyes hangulat megteremtéséhez szükségünk lesz 50 gyertyára, mert bizony a Juhászok és a Gyulák kerek évfordulót ünnepelnek az idén! 50 éves a JUGYIK!!!! Meglepetésekkel teli magyarbulik, színházak, irodalmi estek, csapatépítők, sörözések és sok-sok új program várja az egyetemistákat. Kezdetnek már túl is estünk egy ismerkedős új pajtikat szerzős gulyásozáson és miután csapatépítettünk egy hétvégén át a következő program egy kihagyhatatlan magyarbuli lesz. Ám a sok bulizástól kifárad az ember így vár bennünket egy időbeosztásról szóló előadás, ami mindenbizonnyal mindenkinek segítséget nyújt majd. És, hogy csökkentsük kultúrszomjunkat ellátogat hozzánk Csobánka Zsuzsa és Egressy Zoltán, akik tartanak nekünk egy beszélgetős és felolvasós estét. A szülinapi héten szintén mindenki megtalálja majd a neki való programot, hogy a szemeszter eltelte után óriási mosollyal köszöntsük a fránya vizsgákat. Alig várjuk, hogy találkozzunk veletek! Na most pedig jöjjön egy „nagyölelés”!

AKTUÁLIS

11


Emlékét őrzöm még a nyárnak – DH hírek első kézből

A Diákhálózat aktivistáinak idén nyáron is bőven jutott a felejthetetlen élményekből, energiát, időt nem sajnálva rengeteg rendezvényen megfordultak, hol szervezőkként, hol aktivistákként, hol pedig csak résztvevőkként. Íme, hol mindenhol bukkantak fel, és mi várható a DH háza táján a következő hónapokban! Reméljük, emlékeztek még az Alma Mater előző számában meghirdetett irodalmi pályázatra! Nos, ahogy ígértük, a beérkezett munkák kiértékelésre kerültek, a felolvasással egybekötött díjátadó pedig, amelynek a Gombaszögi Nyári Tábor adott helyszínt, hatalmas sikert aratott. Ha kíváncsiak vagytok a díjazott művekre, a következő oldalakon megtalálhatjátok őket! És ha már a tábornál tartunk: Krasznahorka idén sem okozott csalódást, sőt! Csápoltunk, tapsoltunk, énekeltünk, találkoztunk, öleltünk, csevegtünk, hallgattunk, kémleltünk és hintáztunk, zászlót vontunk, birkóztuk, körbeértünk, jöttünk, láttunk és voltunk. Együtt. Nem csodálkozunk, ha téged is lavinaként

12

AKTUÁLIS

sodornak el a szép emlékek, mert bizony velünk sincs ez másképp. Ha megosztanád a kedvenc történetedet, ne habozz megírni nekünk! A nyár kedvenc hazai tábora után néhányan a szerencsések közül Tusványoson is tiszteletüket tették. S mivel a táborozni jó: a gólyákat idén is a Gímesi Művelődési Tábor várta tárt karokkal. Az elsősök ezúttal is a dolgok sűrűjében találhatták magukat: ismerkedtek, fejet tágítottak, szórakoztak. Persze, idén is akadtak olyanok, akik a kellemeset összekötötték a hasznossal, és részt vettek a SzakGyak nevű programunkon, aminek köszönhetően az érdeklődők többek között Paksra, a Fórum Kisebbségkutató Intézetbe, az Új Szó szerkesztőségébe látogathattak el. Ha idén nem tettétek, jövőre jelentkezzetek Ti is, tapasztalatból sosem lehet elég! Idén nyáron sem hagytuk ki a Szentendrei Nyári Tábort, ahol a számtalan előadás mellett teret kaptak a diákszervezetek képviselői is egy kerekasztal-beszélgetés formájában.


És hogy mi jöhet még ezután? Természetesen indul a Party Trip, amihez reméljük idén is rengetegen csatlakoztok. A terv, mint ahogy eddig is, a következő: 7 város, megszámlálhatatlan korsó sör, sok mosoly és kézfogás, a többségnek ismerős dallamok és persze ritmusra ide-oda mozgó lábak. Az ősz további izgalmakkal is szolgál: ismét összeül ugyanis a Diákhálózat Hallgatói Parlamentje. Cserélődik ez-az, arcok jönnek-mennek, de a lendület az a régi marad! Ha csatlakoznál, ne gondolkodj sokat!

AKTUÁLIS

13


Homofóbió, avagy mi a bajunk a melegekkel?

Meleg vagyok, vallotta be szexuális irányultságát egy fiú édesanyjának Amerikában. Az anya erre azt mondta: „Rendben van. Köszönöm, hogy elmondtad nekem. Ne félj, nem foglak ezért kevésbé szeretni. Ez a te döntésed, elfogadlak téged úgy, ahogy vagy”. Néhány perccel később pedig az anya így folytatta: „Mivel megbíztál bennem és nyíltan elmondtad, amit érzel, én is elmondok valamit, bizonyos ideig én is egy nővel éltem párkapcsolatban”. A történet az Youtube videomegosztó csatornán terjedt, mivel a másságát az édesanyja előtt felvállaló tinédzser az egész jelenetet videóra vette és felrakta az internetre. Megütközünk-e a történeten? Valószínűleg igen, különben nem lett volna ez hír az egyik legismertebb bulvárportálon. Sokkal fontosabb azonban, hogy miért ütközünk meg. Egyszerűen azért, mert társadalmunkban egyáltalán nem elfogadott, hogy toleránsan viselkedjünk egy kisebbséggel szemben, sőt gyakran intoleránsak, ne adj’ isten homofóbok vagyunk. A közelmúltban népszavazási kezdeményezést indított a Szövetség a Családért nevű szervezet. A szövetség a népszavazáson arról kérdezné az embereket, hogy egyetértenek-e azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kapcsolatát lehessen nevezni, illetve, hogy a homoszexuális vagy egyéb kapcsolatok ne legyenek egyenrangúak a házassággal. A szövetség még további kérdésekben is döntést vár az emberektől. Így a népszavazás során megkérdeznék, hogy a homoszexuális pároknak legyen-e joga gyermeket adoptálni, illetve hogy bizonyos érzékeny, kulturális, vagy etikai kérdésekben, mint a szexualitás, vagy az eutanázia, legyen-e beleszólása a szülőknek az oktatásba. Miután a szövetség összeszedte a szükséges mennyiségű aláírást, a sajtóban arról lehetett olvasni, hogy a köztársasági elnök, Andrej Kiska nem írta ki a népszavazást, hanem az alkotmány-

14

KÖZÉLET

bírósághoz utalta az ügyet. A bíróság pedig azt vizsgálja, nem sértenek-e alapjogokat a kérdések. Hiszen ezekről, mint például az emberi jogokról, nem lehet népszavazást tartani. A történetnek itt nincs vége. És nem csak azért, mert a bíróság még nem döntött, hanem azért is, mert készült egy előzetes közvélemény-kutatás arról, hogy mi lenne a népszavazás eredménye. A kérdéssel, amely szerint a házasságnak csakis férfi és nő kötelékét hívhatjuk-e, az emberek 89 százaléka értett egyet. Azzal, hogy meleg pároknak vagy csoportoknak ne engedélyezzék az örökbefogadást vagy a gyermeknevelést, a megkérdezettek 79,4 százaléka értett egyet. A válaszadók több mint háromnegyede úgy látja, hogy más együttélési formákra nem kell kiterjeszteni azokat a jogokat és kötelességeket, amelyeket a családtörvény jelenleg csakis a hagyományos házasságok és a házastársak számára biztosít. Ez például az öröklést, gyermekelhelyezést érintő kérdésekben lehet fontos. Azzal, hogy a közoktatásban a gyerekek, ha a szülő nem akarja, ne találkozzanak a szexuális neveléssel, vagy az eutanáziát érintő kérdésekkel, a megkérdezettek 68,2 százaléka értett egyet. Azt, hogy a másságtól való félelem, mennyire sajátja a társadalmunknak, jól mutatja például a romákkal kapcsolatos gyakori attitűd. Valószínűleg, ha azt kérdeznénk meg Szlovákió polgáraitól, hogy elkülönítenék-e az országban élő romákat egy magas fallal körülvett területre, akkor ugyancsak az igenek magas arányú eredményét kapnánk. Láttuk is, hogy egyes városokban falakat emelnek a roma és a nemroma közösségek közé. Ha a hipotetikus kérdésünkre sokan válaszolnának igennel, akkor a gondolatmenetet tovább is vihetjük. Hiszen falakhoz őrök is tartoznak, esetleg szögesdrót, és akár felírhatnának a kapu fölé egy Diefenbach idézetet is: „Arbeit macht frei”. Látható, hogy a társadalom néhány problémára


félelemtől, vagy gyűlölettől vezérelve reagál. Az alapjogok (a fal esetében a személyes szabadság joga) pont arra valók, hogy ne érhesse a kisebbségeket vagy egyéneket hátrány olyan dolog miatt, amiről nem tehetnek, vagy amiatt, hogy egy adott közösséghez tartoznak. Ha a romákra vonatkozó kérdést túlságosan életszerűtlennek tartjuk, akkor emlékezzünk vis�sza egy néhány évvel ezelőtti felmérésre. A pozsonyi Nyitott Társadalom Alapítvány kutatása azt mutatta meg, hogy a 15 éves szlovákiai fiatalok a magyarokat tekintik a legellenszenvesebbnek. A diákok több mint 60 százaléka elvárná, hogy a magyarok csak szlovákul beszéljenek nyilvános helyen. Vajon, ha erről egy népszavazást írnak ki, annak milyen eredménye lenne? Ha a mi, tehát a szlovákiai magyarok jogai sérülnek, máris érzékenyebbek vagyunk. Hiszen az, hogy valaki szabadon használhassa az anyanyelvét, ugyancsak alapjog. Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egy népszavazással ezt megtiltsák. Pedig ha kiírnának ilyen referendumot, könnyen lehet, hogy sokan tiltanák be a magyar szót. Még jó, hogy nem lehet alapjogot sértő népszavazást tartani. Vagy mégis? Alapvetően érvényes az, hogy ha a többséget kérdezzük a kisebbség jogairól, akkor lehet, hogy a többség a kisebbség jogait korlátozná. Ennek oka a félelem, az előítélet. Előfordulhat azonban az is, hogy az állam fordul a kisebbségei ellen. Ha egy ország nem tart tiszteletben egy alapjogot (mint például az anyanyelvhez való jog), elképzelhető, hogy olyan törvényeket hoz, amelyek sértik az adott alapjogot. Olyan országban élünk, ahol az ilyen megtörténhet, lásd államnyelvtörvény. Amit azonban tudatosítani kell, hogy a romák szegregációja, az államnyelvtörvény és bizony a melegek jogainak sérülése esetében is pontosan ugyanarról van szó. Méghozzá arról, hogy egy alapjog sérül. Ha az egyiket megsértjük, miért ne

sérthetnénk meg egy másikat is. Ha a melegeknek nem engedélyezik az örökbefogadást, akkor a következő lépésben a magyar nyelvet is be lehet tiltani. Persze a Szövetség a Családért képviselői azt állítják, hogy nem sérül alapjog. Míg a kérdések körül megy a jogászkodás, gondoljunk bele józan ésszel a problémába! Vizsgáljuk meg, hogy van-e köze az államnak ahhoz, hogy ki kivel fekszik le. Úgy gondolom, alapvetően nincs. Annak pedig, hogy valaki ágyba bújik egy fiúval, vagy egy lánnyal (akár jogi) következményei is lehetnek, mondjuk gyermeket nemzenek. De ha már a történet elején kizárjuk az államot, és nem engedjük beleszólni az emberek privátszférájába, akkor a magánélet különböző helyzeteinél meg miért engednénk vissza? Így szinte érthetetlen, hogy a magánéleti helyzetek különböző változatait milyen jogon különböztetné meg az állam. Miért részesítene előnyben egyes formákat, és miért szankcionálna másokat? Persze a melegek jogait korlátozó népszavazás ellen lehet egészen máshogy is érvelni. A Szövetség a Családért mozgalom szerint azért tiltanák meg például a meleg párok számára az örökbefogadást, mert egy gyermeknek szüksége van anyára és apára. Joggal kérdezhetnénk, hogy mi van a csonka, vagy mozaikcsaládokkal. De ha sikerülne is elérni egy ilyen tiltást, mi értelme lenne? Különbözik-e minőségileg a meleg pár által nevelt örökbefogadott gyermek és a saját gyermek helyzete? Gondolom, nyilvánvaló, hogy nem. Akkor a melegektől megvonják majd a saját gyermekük nevelésének jogát is? És akkor felmerül a kérdés, hogy ki a meleg, illetve ki állapíthatja meg, hogy valaki homoszexuális-e vagy nem. Lesz-e vajon egy Dr. J. Mengele aki a melegeket jobbra, a heterókat balra küldi? Másrészt a melegek gyermekvállalásának kérdésénél gondoljunk bele egy leszbikus pár helyzetébe! Ha szeretnének, akár két gyerme-

KÖZÉLET 15


ket is vállalhatnak egyszerre. Megtilthatja nekik valaki? Szeretném hangsúlyozni, hogy az utóbbiakhoz hasonló érvekre semmi szükség, ha tiszteletben tarjuk az alapjogokat. A konkrét politikai helyzetbe való beágyazottság sem mellékes. A Szövetség a Családért mozgalmat kapcsolatba hozták különböző pártokkal, köztük a KDH-val, akinek kétség kívül jól jön, ha a népszavazás kérdésével kicsit meg tudja izzasztani politikai vetélytársait. Az sem elhanyagolható, hogy a Szlovák Nemzeti Párt támogatja a kezdeményezést. Propagálta azt, aláírásokat gyűjtött. Andrej Danko, az SNS elnöke egyenesen a kettős állampolgárságról szóló törvényhez hasonlította. Az SNS vezetőjének gondolatmenete szerint, ahogy nem lehetett egy kisebbségnek különleges jogokat adni (kettős állampolgársághoz való jog), úgy most sem szabad egy kisebbségnek engedni. Megint csak gondoljuk végig, hogy

16

KÖZÉLET

a kettős állampolgárság kérdése miként érint minket, pontosabban alapjogainkat! Az már csak ráadás, hogy a Szövetség a Családért mozgalom szóvivője, Anton Chromík úgy érvelt a melegek örökbefogadási joga ellen, hogy orvosi kérdésként állította be az ügyet. Szerinte pontosan arról van szó, mint mikor a melegek által adományozott vér, nagyobb kockázatot jelent a HIV fertőzés szempontjából, mint a heteroszexuálisok vére. Egyébként ez meg egyszerűen nem igaz. Ez az utóbbi érvelés nem más, mint adott esetben egy szexuális kisebbség durva megbélyegzése. Furcsa, hogy a rasszizmus egyre kevesebb polgárjogot kap a demokratikusan gondolkodó társadalomban az ilyen kijelentések és mozgalmak esetében meg nem kongatják a vészharangokat. Czímer Gábor


Tanár úr, készültem! Amerikából jöttem, híres mesterségem: köztársasági elnök A Menedzser, a Jó Angyal, az Államfő. Andrej Kiska, Szlovákia első nem kommunista múlttal rendelkező és pártokon kívüli államelnöke. Utóbbivá mindössze 86 napos kampány után vált, míg ellenfelei évtizedeket töltöttek el politikai karrierjeik építgetésével és a ranglétrán való előrelépéssel. Hogyan szerezhetett egy politikán kívüli személy 1,3 millió szavazatot ma Szlovákiában? Mi magyarok, de még a szlovákok is keveset tudunk Andrej Kiskáról. A médiában csak nagyvonalakban olvashattunk az új államfő életútjáról: poprádi, kiment az USA-ba, visszajött és milliomos vállalkozóvá vált, jelenleg pedig Szlovákia köztársasági elnöke. Holott illendő legalább a politológusoknak és újságírónak részletekbe menően ismerni az államfőt – tőlünk nyugatabbra ez a lakosság számára is természetes. A választási győzelméhez természetesen több hosszútávú folyamatból származó feszültség kiteljesedésére volt szükség. A szlovákiai választók teljes mértékben kiábrándultak a hazai politikai elitből, annak társadalmi érzéketlenségéből, mindenféle botrányaiból és a megtörhetetlennek látszó ördögi körből: a politikusok csak élősködnek a lakosságon. Ezen vonal kihasználása azonban még nem jelent biztos sikert, mert kell: egy egyszerre karizmatikus személyiségű és emberileg közvetlen jelölt, kiválóan felépített kampány, rengeteg pénz, ismerni az ellenfelek gyengéit és e területek kiváló felmérése. Nem, most nem Robert Ficoról van szó!

Kiska USA-beli tartózkodásáról kevés részletet tudunk, ám feltételezhető hatásait annál inkább érzékelhetjük. Az új államfőre hatalmas befolyást gyakorolhatott a tengeren túli időszaka. Nem kevesebbet merek állítani, minthogy a sikeres vállalkozása és a Jó Angyal szervezetének megalapítása, valamint az egész államfő választási kampány stílusát is az USA-beli tapasztalatai inspirálták! • Kiska nem a zavaros privatizációkból meggazdagodó, politikai és gazdasági befolyással egyszerre rendelkező rendszerváltás utáni elit tagja, hanem a régióban egy egyedi vállalkozást felfuttató menedzser. Divatosan szólva: beindított egy pénzügyi „start-up“-ot, amelyből anyagilag és szakmailag is profitált. Nem hiába választották 2006-ban Szlovákiában az év menedzserének (két könyvet is kiadott a sikeres cégvezetésről). • A Jó Angyal (Dobrý Anjel) egy tipikus USA-beli példán alapuló, alulról építkező és széles önkéntes bázissal bíró jótékonysági szervezet, amely eddig több mint 6 ezer családot részesített támogatásban. A 2006-os megalakulás óta évrőlévre hatalmas ütemben növekszik a „Jó Angyalok“ száma, bár statisztikailag nincs meghatározva, hogy ez pontosan mit takar (vélhetően az adakozókat), 2014-ig több mint 140 ezren járultak hozzá a szervezet működéséhez! Kiska kiválóan időzítve adta el a TriangelQuatroból a VÚB pénzitézetnek, mintegy 1,7 milliárd koronáért: sikeres vállalkozónak volt miből kampányolnia, és hasonló módon érzett rá az ál-

KÖZÉLET

17


lamfőválasztásban való részvételre is. Az elmúlt évtizedben a politika számára is nyilvánvalóvá vált az internet és a közösségi oldalak hatása a 2008as amerikai elnökválasztás és az arab tavasz láttán. Barack Obamát a Facebook (is) tette naggyá, míg a közel-keleti tüntetéssorozatokban a Twitter játszott kiemelt szerepet. Azonban Szlovákiában sajnálatosan minimális figyelem se irányul a hazai webes közeg felmérése (vagy a szerző rossz helyen keresgélt e témában). Pedig a Facebook-os, blogos és egyéb netes kommentek nagyon is jól mérhetőek polaritásuk (pozitív/negatív) és említésszámuk (adott esemény popularitása és hatása a sajtóra) alapján. Már Kiska köztársaság elnöki kampány esetében is érzékelhető volt az amerikai hatás, leginkább a Facebook-os közegben, de az általa átvett stílus a hivatalba lépése után is megmaradt. 2012-től jól láthatóan készült a választásra (közvélemény-kutatás és hírek), amikor elsőként a Jó Angyal segítőit tájékoztatta indulási szándékáról – a pozitív megerősítés nem maradt el. Ezen bázis maximális kihasználása vélhetően komoly közvetett mobilizációs hatással is járt. Rengeteg személyes találkozón vett részt a szervezet támogatóival, bejárta az egész országot. Előadóként megannyi szakmai üzleti konferenciától kezdve, a nemzetközileg elismert TEDx-ig edződött - ám a TV/rádiós politikai viták során, az elején meglehetősen esetlennek és óvatosnak tűnt. Nem vádaskodott a neten Fico ellenében, folyamatosan tanult és vitáról-vitára fejlődött. Pozitív és motivációs tartalmakkal mobilizálta a Facebook-on keresztül a net népét, blogolt

18

KÖZÉLET

és nagyon frappáns videók is készültek szándékairól és politikán kívüli helyzetéről. Jelenleg Kiska magasan a legközkedveltebb szlovákiai politikus a weben, 111 ezres rajongó tábora van Facebookon, több ezres megosztások és lájkok. Volt kitől tanulnia: a példaképének tartott Kennedy is kiváló marketinggel bírt, ám stílusában mégis az USA jelenlegi elnökét követi. Barack Obama gyakran mutatkozik a mindennapok embereivel (baseball edzés, iskolai osztály, stb) vagy tesz látogatást általános helyeken (hamburgerezés, sörözés, stb). Kiska Facebookján is megjelentek a hivatali idején kívüli képek, egyszerű és közérthető véleményével (bevásárlás, fagyizás, stb.). Nem fél hozzányúlni a szimbolikus (Malina Hedvig, Rusnák és a magyarok), illetve a fajsúlyos szakpolitikai ügyekhez (alkotmánybírók). E cikk nem törekszik a Kiska tevékenységének jövőbeli jósolgatására, ám érdemes lesz figyelni, mennyiben marad az eddig kialakított és kiválóan működő, importált USA-beli Obama-féle profil. Továbbá ajánlott mélyebben és részletesen megismerni Kiska korábbi vállalkozási filozófiáját és az USA-ban eltöltött éveit is, a napi politikai adok-kapok mellett. Az a pozitív és motiváló stílus, amit az új államfő képvisel láthatóan szokatlan sokak számára a gašparoviči kritikán aluli teljesítményhez képest. Andrej Kiska személyében úgy tűnik, hogy egy méltóságteljes, tiszteletre méltó, határozott, energikus és a társadalom egységét kifejező államfőt választott magának Szlovákia lakossága. Hangácsi István


A magyar iskolák a legjobbak? Örökzöld témát jelentenek az oktatás, az iskolarendszer nyavalyái. Gyakran látnak napvilágot olyan próbálkozások, amelyek, hol több, hol kevesebb sikerrel, valami értelmeset szeretnének mondani az oktatásról. Néha azonban mintha kézzelfoghatóbb dolgokat is olvashat az ember a témában. Vagy mégsem? Nekem konkrétan egy INEKO felmérés kapcsán lenne néhány gondolatom. Az INEKO egy civilszervezet, amely küldetésének tekinti, hogy kutatásai révén előmozdítsa az ország szociális és gazdasági reformjait. Ennek keretében nyilvánosságra hoztak egy rangsort, amelyben a szlovákiai közoktatás (alap és középfokú) iskoláit minősítették. Nyáron, amikor megjelent a kutatás eredménye, a diákok június 30-i eufóriájával közölték a portálok, hogy az általános iskoláink húde jók, itt elsők, ott dobogósok. Az INEKO minősítési rendszerében néhány magyar tannyelvű intézmény valóban magas pontszámot ért el. Itt röviden gratulálok a tanárkollégáknak, szülőknek és elsősorban a gyerekeknek (így együtt) a kiváló eredményekhez, nem kételkedem benne, hogy nagyszerű munkát végeznek. Arról már kevesebb szó esett, hogy a magyar gimnáziumok és középiskolák messze nem értek el olyan jó helyezést a felmérésben. Úgy gondolom, illetve gondoljuk, hogy ennek az okait érdemes egy kicsit alaposabban szemügyre venni.

Lelkes és szorgalmas kolléganőmmel nekiláttunk kideríteni, hogy mi alapján értékelték a gimnáziumokat. Az INEKO csilli-villi honlapján nem a legkönnyebb eligazodni. Különösen a mérés módszertana igen bonyolult, emiatt nehéz megtalálni, hogy miért is kerültek oda a magyar gimnáziumok, ahova. Az igazán fontos, az oktatás színvonalának valódi minőségét tükröző tények helyett azonban egy olyan gordiuszi csomót találtunk, aminek feloldása, bevallom, szinte meghaladta képességeinket, időnket, energiánkat. Ennek a csomónak a megkötője csak másodlagosan az INEKO. Ők csak egy átláthatatlan szituációba próbáltak némi fényt vinni, ami véleményem szerint nem a legszerencsésebben sikerült. Az INEKO a felmérés elkészítésekor több szempont alapján rangsorolta az iskolákat, mint például az érettségi eredmények, a végzett tanulók foglalkoztatottsága valamint az egyetemeken való továbbtanulása, a versenyeken való részvétel, a kiemelkedő eredmények, a tanári kar, a tanfelügyelet értékelése, illetve az anyagi támogatások. Ezen kritériumokhoz tartozó részpontszámokat különböző állami intézmények, mint az például az oktatási minisztérium által szolgáltatott adatok alapján számolták ki. A versenyeken való részvétel például azt jelenti, hogy az INEKO az EXAM szervezet a magyarul Kenguruként ismert matematika versenyének, a Klokannak az eredményeiből szerzett adatait használta fel, illetve az Expert verseny helyezéseit számította be a mérésébe.

KÖZÉLET

19


Az INEKO által beszámított, Expert elnevezésű versenyre regisztrált iskolák azonban automatikusan maximális pontszámmal indultak. A verseny honlapján viszont nem lehet tájékozódni afelől, tulajdonképpen milyen célból jött létre kezdeményezés, hány résztvevővel valósult meg, milyen eredményekkel zárult, és vajon mennyire tantervspecifikus, magyarán, hogy kinek szól. Itt fontos megjegyezni, hogy a szlovákiai magyar iskolák, néhány szlovák nyelvű versenyen kívül, az esetek többségében magyar nyelven mérettetik meg magukat, tehát az rangsornál kizárólag ezt a szempontot kijelölve gimnáziumainkat a sor végén találjuk - nulla ponttal. Az oktatási minisztérium kiemelkedő eredményekre vonatkozó adatait használták fel viszont a kutatók a kiemelkedő eredmények pontnál, ahol az oldalon megtalálható, hivatalosan elismert versenyeken elért országos ill. nemzetközi első, második, harmadik helyezésekért utalt pontok, pénzösszegek alapján osztották a pontjaikat. A felállított rangsor buktatója még az is, hogy bár pontokat ad a továbbtanulási arány alapján is figyelmen kívül hagyja a tanulmányaikat külföldön folytató diákokat, és csak a szlovákiai egyetemeken tanulók adataival dolgozik. Köztudott pedig, hogy a magyar iskolák diákjai érettségi után gyakran magyarországi, csehországi, ill. ausztriai egyetemek hallgatói lesznek. Andruskó Imre, a felmérésben szintén közepesre értékelt észak-komáromi Selye János Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a szervezet a kutatáskor az iskolától semmilyen adatot nem kért. Nem tartja objektívnek az INEKO értékelését, viszont hangsúlyozta, hogy Nyitrai Tanügyi Hivatal által más szempontok alapján készült listában viszont

20

KÖZÉLET

harmadik helyen áll a gimnázium. A gimnázium 2013/14-es tanévben érettségizett diákjai közül egyébként 76 Szlovákiában, 26 Magyarországon, 22 Csehországban, 2 pedig Ausztriában tanult tovább. Nem szeretném alábecsülni az INEKO szakembereinek munkáját. Valóban rengeteg adatot gyűjtöttek, rendszereztek és számszerűsíthető eredményeket kaptak. Ezeknek az adatoknak a legnagyobb része bizonyára sok esetben tükrözi is a valóság egy darabját. A probléma csak az, hogy nem mindig tudjuk, hogy egy adott mérőszám éppen nem abba a kevésbe tartozik-e, ami nem áll a valósággal egy ilyen leképező viszonyban. Ha pedig ezt nem tudjuk, akkor csak a megérzéseinkre hallgathatunk. Mint ahogy azt mi is tettük, hiszen feltűnően hátul szerepeltek a rangsorban a magyar gimnáziumok, utánajártunk és lám, fény derült a számok megbízhatatlanságára. A megérzés azonban nem tudomány, nem biztos tudás. Itt pedig térjünk vissza a dobogós alapiskoláinkhoz! Az, hogy még a sajtó is tényként kezeli a felmérés alapján, hogy ezek az intézmények oly kiválóak, a fentiek alapján erősen megkérdőjelezhető. Ha nem akarjuk elhinni, hogy a gimnáziumok rossz eredménye releváns, sőt nagyon jó okunk van ezt nem elhinni (lásd feljebb), akkor miért fogadnánk el, hogy az általános iskolák eredménye jobban tükrözi a valóságot? Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a jó minősítést szerzett alapiskolák színvonala rossz, hanem csak annyit, hogy nem tudjuk, hogy a hozzájuk rendelt mérőszám men�nyire megbízható. Úgy gondolom az igazi gubanc magában az oktatásban van. Az elmúlt évtizedek során az iskolákra rakódó sok felesleges kényszer szerencsétlen irányba befolyásolta a rendszer fejlődésének irá-


nyát. A sok közül a csak legismertebb példa a szlovák nyelv oktatásának kérdése. A sokat hangoztatott idegen nyelvként, vagy a „második nyelvként” való oktatásból politikai ügy kerekedett, míg az igazi megoldási kísérletek közben elhalnak. Szakmai szempontból a probléma valahol ott van, hogy a magyar tömb sok iskolájában a tanulók nagy része tényleg nem tanul meg szlovákul. A Zoboralján azonban a gyerekeknek felesleges idegen nyelvként oktatni az államnyelvet, hiszen átlagosan nagyon jó a szlovák nyelvi kompetenciájuk, főleg akkor, ha például egy bősi kortársuk átlagos nyelvtudásával hasonlítjuk azt össze. Az olyan további problémák, mint az iskolák menedzselésének rendszerszintű hiányosságai, pedig még a közvélemény ingerküszöbét sem ütötték meg, pedig hasonló léptékű és hatású problémáról van szó. Összességében annyi biztos, hogy nagyon keveset tudunk arról, mennyire működik a jelenlegi rendszer, és hogy pontosan hogyan kellene azt megváltoztatni. Ennek illusztrálására elég csak annyit említenem, hogy azt sem tudjuk pontosan, hány diák tanul magyar iskolában. A lényeg tehát az, hogy nagyon nehéz megállapítani, valójában menyit is ér az, ami az iskolákban történik. Ez többek között azért is nehéz ügy, mert csak tapogatózunk, amikor azt próbáljuk megállapítani, hogy mi is az értékes tudás. Dušan Čaplovič, korábbi oktatási miniszter által forszírozott duális képzési rendszer megint egy jó példa a hangzatos, de bizonytalan kimenetelű tervekre. Az ötlet itt annyi, hogy a szakképzés esetében az elméletet az iskolákban oktatnák, a gyakorlati képzésben pedig részt vennének a vállalatok is. Külföldi példák mutatják, hogy ezzel sikeresen lehet csökkenteni a munkanélküliséget a fiatalok körében. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy így a tanulók egy

vállalat egy technológiájával ismerkednek meg, ezért fokozottabban kiszolgáltatottak a munkaadójuknak. Itt általánosítható is a probléma, és feltehetjük azt a kérdést, hogy egészen pontosan mi is az oktatási rendszer dolga a társadalomban. Az elmélkedés ennél a pontnál szokott a foci témájához hasonulni, hiszen mindenki tudni véli, hogy mi lenne a legjobb. Az oktatáshoz is “mindenki ért” akár csak a labdarúgáshoz. Én azonban azt állítom, csak nagyon kevesen, jóformán senki nem ért az iskolaügyhöz. Még mielőtt az oktatási rendszer gyakorlatközpontú, vagy éppen kooperatív módszerekre alapozott átalakításáról szövögetnénk terveket, tudjuk-e vajon, hogy egyáltalán miről beszélünk? Az INEKO kutatása lehet a bizonyíték, hogy nagyon keveset tudunk az oktatást körülvevő társadalmi valóságról. Ezért gondolom, hogy igazán nem ért, nem is érthet hozzá senki. A felmérés precíz és alapos statisztikai módszerei, a figyelembe vett különböző faktorok még mindig nem jelentenek garanciát arra, hogy az adatok legalább használhatóak (és még messze nem tudományosak) legyenek. Úgy gondolom, duális oktatás, vagy a szlovák nyelvtanítás kérdése is jól mutatja, hogy az oktatás esetében nagyon nehéz használható adatokat szerezni, és hol vagyunk még attól, hogy tudományosnak nevezhessük bármilyen felmérést. Czímer Gábor, pedagógus, szerkesztő Köszönet Paluska Zsuzsannának, a Selye János Gimnázium egykori diákjának és a Bécsi Egyetem hallgatójának, akinek áldozatos munkája nélkül ez a szöveg nem jöhetett volna létre.

KÖZÉLET

21


Vélemény: reakciók a magyarellenes atrocitásokra Nemrég ismét megszaporodtak a magyarellenes megnyilvánulások, gondoljunk csak a párkányi vasúton magyarul jegyet kérő utas szidalmazására, a cserkészeket ért atrocitásokra, a kassai Szent István-szobor megrongálására. Épp ezért kíváncsiak voltunk a véleményetekre, hogyan reagálnátok, ha titeket érne ilyen vagy hasonló durva sérelem? A válaszokat alább olvashatjátok. Teljesen kikelnék magamból, a lehető legjobb szlovák tudásomat használva elküldeném boldogabb tájakra, hívatnám a felettesét, majd ismételten magyarul kérnék jegyet, amivel euróval fizetnék, és addig aláznám az illetőt, amíg a méreg szét nem eszi az epéjét. (ma) Előfordult már, hogy gorombán viselkedett velem a pénztáros, amiért megkértem őt szlovákul, hogy ismételje meg, amit mondott, mert nem értettem. Lehet, hogy hibásan. Nem szeretik, ha valaki nem beszéli folyékonyan a nyelvet, hiába próbálkozik... Komáromban magyarul szoktam kérni a jegyet, magyarul köszönöm meg, akkor is, ha a pénztáros makacsul ragaszkodik a szlovákhoz. Persze azért érti, amit mondok… Nem tudom, hogy ilyen emberekkel szemben megéri-e agresszívan fellépni, vagy igyekezni megmagyarázni, mennyire bután viselkedett… Lehet, hogy csak egyszerűen ledöbbentem volna, majd felszálltam volna a vonatomra. De a következő találkozáskor is magyarul kértem volna a jegyemet… (Zsuzsi) Mivel ilyen helyzetekben általában meg szoktam őrizni a hidegvérem, feltehetőleg kb. másfél percben, diplomatikusan küldeném el az illetőt egy teljesen másik helyszín felé, majd az apró mennyiségétől függően otthagynám/összeszedném azt. A pontos érték ismeretében keresném fel aztán az állomásfőnököt panasztétel ügyében. Ha közben elmegy a vonatom, akkor egy panasszal több. (Kocskovics) Következő alkalommal, ha ő dolgozik, a 25 eurós vonat jegyem árát egycentesekben rendezném. (shaki) Ha magyar szó hallatán ilyen lenne a reakciója bárkinek velem szemben (legyen az dobálódzás, káromkodás), akkor magamat ismerve nyugodtan tudatnám vele, hogy én sem gyaláztam az ő nemzetét, kérem ő se tegye ezt többször az én nemzetemmel, valamint rámutatnék a tényre, hogy értette mit szeretnék tőle, szóval nem kéne problémát csinálnia a dologból. Van még egy jó stratégiám ilyen helyzetekre: buta megnyilvánulás esetén megkérdem az illetőt, hogy ha angolul/németül/franciául stb. szóltam volna hozzá, ahogyan ő persze szintén nem ért, akkor is tán ilyen lett volna a reakciója? Vagy csak a magyar nyelvvel van problémája? És igen, ez bejön...tapasztalat! Nyugalom megőriz, diplomáciai készség a maximumon. Nem szabad a másik szintjére süllyedni, és melegebb éghajlatokra küldeni, mert akkor tel-

22

KÖZÉLET

jesen biztos lesz magában. Persze a fent leírtak csak akkor kivitelezhetők, ha nem csak pár szót beszél az illető szlovákul. (Kata) Egy halk idióta szócskát röppentenék ki az éterbe és mosolyogva továbbállnék. Az “én olyan nyelven beszélek, amilyenen akarok, te meg olyanon, amilyenen tudsz” szerint működöm egy ideje, hála egy csoporttársamnak! (x) Gratulálnék neki, milyen okos viselkedéssel reprezentálja a szlovák nemzetet. Utánna pedig megkeresnem a felettesét és panaszt nyújtanék rá. (Veroni) Ilyen esetben nem is tudom, milyen lenne az első reakcióm. Nem tudom, hogy először döbbennék le, s utána dühömet visszafojtva próbálnék meg kommunikálni az illetővel, vagy fordítva…, ismerve magamat, biztos nem hagynám annyiban a dolgot. (Lili) Az erről szóló cikk a konfliktust teremtő és szerető emberek érdekeit szolgálja, más szóval egy “felfújt lufi”. Amúgy meg mégis ért a kislány szlovákul, ha azt megértette mit mondtak neki. Rendőr - postás - vasutas, a ŽSS részvénytársaság pénztárosai és alkalmazottai amúgy sem kedvességükről híresek. Aki bunkó a szlovákokkal ugyanolyan bunkó, valójában nemtől és nemzettől függetlenül bunkó másokkal. Általában annyi pénzért meg semmit csinálásért általában nem alkalmaznak értelmes embereket a cégek, persze tisztelet a kivételnek. (Feri) Az én helyzetem kicsit más, mert olyan vidékről származom, ahol nem magától értetődő, hogy az eladók/alkalmazottak nagy része beszéli a magyar nyelvet. Azt az elvet alkalmazom, hogy akiről nem tudom, milyen nyelven beszél, magyarul próbálkozom, és ha ő nem veszi a lapot, szlovákul folytatom, mert csak olyan nyelven lehet szót érteni az emberekkel, amelyiket beszélik. A fenti helyzetben megkérdeztem volna tőle, honnan veszi a bátorságot, hogy így beszéljen velem, felvilágosítottam volna, hogy intelligens ember - bármilyen nyelvet is használ - így nem viselkedik, emlékeztettem volna, hogy a bérét a magyarok adójából is fedezi az állam, és panaszt tettem volna ellene. A helyzetet elképzelve ezt tenném, gyakorlatban nem tudom, mennyire lennék képes mindezt megfogalmazni, mit hozna ki belőlem a felháborodás. (Zsófi) Nem hiszem, hogy van értelme agresszióra agresszióval felelni, azzal csak elégtétellel szolgál az ember az agresszornak, mindenképpen hideg fejjel esetleg egy félmosollyal kérdezném meg tőle, hogy a férjeura elégtelen éjszakai teljesítménye miatt ilyen ideges vagy csak egyszerűen buta? Egyébként meg ilyenfajta, komplexusokkal és kisebbségérzettel súlytott embereket inkább sajnálni tudok. (E)


A kihívások embere

Stílusosan egy olvasópróba után találkozunk. Nyílt, fürkésző tekintet, laza kézfogás. „A Bányavirág egy székely történet, kevés szereplővel.“ - meséli, miközben a színészbejárótól egy közeli vendéglő felé vesszük az irányt. Az asztalon hosszú kávé tejjel, kofola, dohány. Még egy mély sóhaj, látom, hogy kimerült, de beletörődött a rohanásba. Szerény és magabiztos színművész, sikeres filmekkel a háta mögött, mostmár egy életműdíjjal a kezében. Közvetlensége, őszinte válaszai, nevetése mögött ott lapul a világnak feltett kérdések terhe. Mokos Attilával, a komáromi Jókai Színház oszlopos tagjával beszélgettem utakról, korokról, kihívásokról, időről és annak hiányáról. Hogyan tudná jellemezni a tizenéves Mokos Attilát? Egy kisfiú, aki színészi babérokra tör? Nem jelenteném ki egyértelműen, hogy elsősorban a színészet érdekelt. Foglalkoztam sporttal, zenével, és nagy volt bennem az utazási vágy. A színház iránti vonzalma tehát csak később alakult ki? Első színházi élményem tízéves koromból származik, akkor láttam az akkori MATESZ előadásában a Légy jó mindhalálig c. előadást. Ez meghatározó volt számomra. Főleg gimnazista koromban kezdtem el szavalni különféle alkalmakon, nem volt idegen tőlem, hogy kiálljak a közönség elé. A gimnázium után Zsolnán tanultam gépészetet, ahol szembesültem azzal, hogy ez nem az én világom. Akkor egy vargabetűt írtam le, és pár évig a kassai színházban voltam segédszínész. Ezután két év katonaság következett. A színészethez olyan értelemben vezetett rögös út , hogy csak a harmadik nekifutásra vettek fel a pozsonyi Színművészeti Főiskolára. Ön Zselízen született, ami nagyrészt magyarok lak-

ta város, a pozsonyi főiskolán pedig szlovákul folyik az oktatás... Az én gyerekkoromban még hetven százalék volt a magyarok aránya. Azóta egy vasgyár miatt nemcsak a lakosság száma változott meg,de a nemzetiségi összetétele is. Annyira tudtam szlovákul, mint bárki más a környékről. Sőt, egy kicsit talán könnyebb is volt,mivel két évig Csehországban katonáskodtam, ahol rákényszerültem a cseh és a szlovák nyelv használatára. Nem beszéltem tökéletesen a nyelvet, de ezt nem éreztem hátránynak. A főiskolánk rendkívül liberális, toleráns hely. Életem legszebb időszakának tartom az ott töltött éveket. A színművészeti után egyenesen a Jókai Színház szárnyai alá került... Már a főiskolán eldöntöttem, hogy magyar színházban szeretnék játszani. Szlovák színházak is hívtak, de számomra nem volt kérdés, hogy Komáromba vezet majd az utam, ...és mindeddig ki is tartott a választása mellett. Melyik darabok álltak a legközelebb a szívéhez?

KULTÚRA

23


Az első lépések szerintem mindig jelentőségteljesek. Én a Figaro házassága c. előadásban játszottam először a Jókai Színházban a Godot-ra várva c. Beckett drámában, de a Liliom című színdarabot is nagyon szerettem. Friss diplomásként nem okozott problémát a társulatba való beilleszkedés. Aztán gondolom kialakult, hogy melyek azok a műfajok, amelyekben otthonosabban mozog... Szerintem létezik jó szerep és kevésbé jó szerep, de a színész feladata, hogy az utóbbiból is a lehető legjobbat tudja kihozni. Inkább a drámákat kedvelem, mert az több kihívással kecsegtet. A próbafolyamat alatt megérteni például egy csehovi dráma pszichológiáját úgy lehet, hogy megkeressük az életünkben azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek a megformálni kívánt alak sorsával összekötnek. A színész az emlékképeivel, érzésvilágával, megélt traumáival, kételyeivel, temperamentumával dolgozik. Az igazi színpadi valóság hangját megtalálni egy drámában sokkal nehezebb, mint mondjuk egy operettben, mivel mélyebbre kell ásni önmagunkban, hogy az alakítás hiteles legyen. Emlékszik olyan színházi teljesítményére, amely büszkeséggel töltötte el? Ezen még nem gondolkoztam... Fontos volt nekem, hogy Spiró György darabját lefordítsuk szlovák nyelvre. Már öt éve játszuk Pozsonyban, sikerült egy réteg érdeklődését felkelteni, akik a szlovák fővárosban megtekintenek egy kortárs magyar drámát. Jó érzés, s talán büszke is vagyok rá, hogy ez tényleg működik. Spiró meghatározó személyisége a kortárs magyar irodalomnak, és a szlovákok is fogékonyak rá. A kortárs drámák tehát közel állnak Önhöz. Színészként jóval izgalmasabbak a klasszikusok. Egy kortárs darab vagy jó vagy gyenge, de esetleg játszha-

24

KULTÚRA

tó. Az idő dönti majd el, hogy az adott mű képvisel-e valamilyen fennmaradó értéket. Nemcsak színpadi színészként, hanem a filmművészetben is vannak emlékezetes, hiteles alakításai. A Pokoj v duši – Lélek nyugalma c. film főszereplőjének megformálásáért három díjat is kapott. Hogyan került a kamera elé? Negyedévesként a főiskolán már forgattam, de Komáromban aztán kiestem a pozsonyi filmrendezők fókuszából. Évekkel ezelőtt a nyitrai DAB színházban szerepeltem vendégművészként, ott fedeztek fel újra. A Lélek nyugalma c. film jelentette az igazi áttörést számomra, attól kezdve minden évben több filmben kapok szerepet. A filmes sikerek mennyiben változtattak az életén vagy akár a személyiségén? A film elkészülte után fotókon, plakátokon láttam magam viszont, sajtótájékoztatókon vettem részt, interjúkat adtam. Az első pillanatokban zavarban voltam, nem tudtam mit kezdeni ezzel az új helyzettel. Aztán tudatosítottam, hogy ez egy időszakos felhajtás és a filmezés velejárója. Remélem nem változtam meg, elsősorban önmagamhoz próbálok hűséges maradni. A forgatás közben vagy a színpadon állva érzi jobban magát? Mindkettő másfajta kihívás. A filmezés felüdülést jelent, kiszakadást a mókuskerékből. A szövegtanulás, próbafolyamat, bemutatók, előadások egymásutánja rendelkezik egyfajta körforgás-jelleggel. Forgatáskor teljesen új impulzusok érik az embert más közegben. Szükségem van erre a mentális felfrissülésre, és segíti a színpadi munkámat is. Szlovák, magyar és cseh filmekben egyaránt felbukkant már...


Nem mindegy, hogy az anyanyelvén vagy egy idegen nyelven kell a színésznek autentikusan megszólalnia a kamera előtt. A mikrofont nem lehet becsapni, azonnal hallani a magyar akcentust. Ennyivel talán nehezebb magyar színészként versenyképesnek maradni, de a film világában én nem tapasztaltam negatív megkülönböztetést. Akkor végülis nem olyan rossz a helyzet. Őszintén szólva azt gondolom, hogy siralmas. A művészetek iránt egyre kisebb a felvevőpiac. Szándékosan a piac szót használom, mert a filmművészet is a fogyasztói társadalom áldozatává vált. Sajnos alacsonyabb a közönség ingerküszöbe is, bár van egy réteg, aki még a minőségre szomjazik. Megfordult valaha a fejében, hogy jobb lenne külföldön, mondjuk egy nyugati országban színészi karriert építeni? Nagy örömmel mennék bárhová játszani, de sajnos nem rendelkezem megfelelő angol nyelvtudással. … Ön szerint a színészet értelme végülis a kihívások leküzdése? Igen, mindenképpen. Azt hiszem kijelenthetem, hogy Ön meg tudott felelni az eddigieknek. Pár napja bezsebelte a XXVI. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának életműdíját is sikeres pályafutásáért. Tudná jellemezni három szóval az eddigi életútját? Különböző korszakokban más-más jelzők jutnának eszembe... De alapvetően munka, munka, munka. Szövegtanulás, szövegtanulás, szövegtanulás, próba, próba, próba... Erre kötődik a jelenlegi problémám is: a harc az idővel. Egy kis szabadideje csak van... Nem igazán. Kétfajta színész létezik: az egyik, aki keveset dolgozik, s azért frusztrált. A másik sokat dolgozik, ő meg azért frusztrált. Elégedett színész nincs. Az én bajom most éppen az, hogy nem mindig tudok időt szakítani arra, amit szeretnék.

Tehát ha lehetne egy kívánsága, ezt választaná? Az időt? ...ha rendelkeznék egy varázspálcával, a kor társadalmán változtatnék. A felgyorsult világ azt eredményezte, hogy az emberek kevésbé figyelnek egymásra. A létbizonytalanságban mindenki elsősorban a saját túlélésére összpontosít, a saját egzisztenciájáért harcol. Manapság rengeteg információ jut el hozzánk, és a felesleges ingerek kiszűrése sok energiát emészt fel. Kevésbbé figyelünk egymásra. A mai fiataloknak ez teljesen normális, s ehhez képest ítélik meg majd a jövőt is, de szerintem ez rosszfelé irányítja őket. Kis közösségekben kellene egymással megosztaniuk a csodákat és csalódásokat, az elképzeléseiket a korról, önmagukról, legyen szó akár zenészekről, táncosokról, vagy bármilyen művészekről... ...akár fiatal színészekről is. Nincs könnyű dolguk, mert a kőszínházakban egyre kevesebb a lehetőség. Ha most lennék kezdő színész, körbebástyáznám magam olyan emberekkel, akikkel megértem magam. Szerintem ez egy járható út a pályakezdéshez. Időnként találkozom felvételire készülő diákokkal. Beszélgetünk, felkészítem őket arra, amire valójában nem is lehet... Az idén is két fiatalnak segítettem. Az egyiket fel is vették, a másik a harmadik körben esett ki. Teljesen normális, hogy valami nem sikerül az első próbálkozásra. Önt is mentorálták? Valójában nem. Néhányan segítettek, és nagyon sok példáképem van. Cserhalmi György játéka kimondottan hatott rám. Lezárult egy évad a Jókai Színházban is, az Ön számára talán a díj ennek a megkoronázása. Vannak-e már tervei a jövőre nézve? Szeretném kipróbálni magam rendezőként. Sokminden kavarog a fejemben, de ezeket még rendszereznem kell egy kerek egésszé... Paluska Zsuzsanna

KULTÚRA

25


“A béke zászlója alatt gyülekezünk” Interjú Gábovics Vilmossal, a Chillgarden oszlopos tagjával

Sokszínűek vagytok minden téren, de ha mégis össze kellene foglalni, hogy definiálnád a közösséget? A csoport a kezdet óta formálódik, lehetetlen irányelvet kialakítani. Nem tudom, mi lehet az ös�szetartó esszencia. Talán az amorf struktúra, amiben mindenki szabadon dolgozhat. Nincs benne kényszer, bízunk egymásban, tudjuk, hogy minden részleg legjobb tudása szerint alkot. Egy kívülálló hogyan képzelje el a társaságot? A CitySoul egy eseménysorozat, ahol rezidens zenészek szólalnak meg. Ezen kívül született meg a Cats in Space, ami egy vizuális beállítottságú művészeti csoportosulás, valamint nem idegen a komáromi CityReboot sem, akit Infra Vörös kolléga képvisel. A tagok egész évben finomítják látásmódjukat, a zenészeink is folyamatos kutatást végeznek.

26

KULTÚRA

Mik a feltételei, hogy valaki bekerülhessen ebbe a körbe? Gondolok itt egyaránt a résztvevőkre és az előadókra is. A csapat főleg Budapest környékén tevékenykedő személyekből áll, ám ez nem feltétel, a társulat erősen befogadó. Nincsenek kritériumok; a béke zászlója alatt gyülekezünk. Percek alatt rá lehet hangolódni a nyugodt életérzésre, amit egy kellemes teadélután közben keltett zaj generálhat. A sátor lényegében egy audiovizuális élmény. Együtt dolgoztok, vagy mindenki oldja a saját szakterületét és később áll össze egy egésszé? Örülök az „audiovizuális élmény” kifejezésért, mert a végcél mindig is az. A munkát mindig előzetes egyeztetés szerint osztjuk el, hogy mindenki kedvét lelje a táborban is, hisz a csapat nyugalma kifejezetten elengedhetetlen. Workshopként is szoktuk ezt a hetet emlegetni, egyrészt mert itt


belekóstolhatunk az építés örömébe. Fejlesztő értéke van, hisz sokunk digitális művészek lévén számítógép előtt, steril városi környezetben tölti mindennapjait, itt viszont megtanulhat körfűrészt, talajfúrót használni (ami eszméletlenül fontos.) Ha valaki a táboron kívül szeretné élvezni a munkátok nyújtotta élményeket, hol talál meg Titeket? Vannak látogatható eseményeitek? Budapest környékén kell keresni a legtöbb tagot. A vizuális gyönyöröket gyarapítja, hogy a Cats in Space tagjai megjelennek a Szigeten a Cökxpôn Ambient Society által üzemeltetett sátorban is. A zenei részleg Kassa-Esztergom-Pozsony által kijelölt vonalom bárhol felbukkanhat. Külön örömöt jelent, hogy a Cats in Space ősztől Berlinbe teszi át főhadiszállását, ami még inkább internacionális jelleget kölcsönöz a csoportnak.

Az eddigi évek tapasztalatai alapján hogy látjátok: nyitottak felétek az emberek? Személyes véleményem szerint a ChillGardenek előtt pompás jövő áll. A glóbusz legtöbb pontján megrendezett fesztiválon már elengedhetetlen egy pont, ahová az ember nyugodtan leülhet, kényelmes körülmények között beszélgethet, mindeközben szórakoztatva is van. Legerősebb húzóerőnk a kikapcsolódásra tökéletes atmoszféra megteremtése. Esténként élő és lélegző digitális mintákat lehet megcsodálni, plusz garantált a kivételes zenei élmény. Úgy érezzük, egyre több táborlakó merészkedik a sátorba, egyre többen érzik úgy, hogy nem vész kárba a hét, ha végig csak zenét hallgatott és nagybetűsen PIHENT. Bár sok volt a szó rólunk, a sátor mégiscsak a vendégeknek szól, akiket megpróbálunk legjobb tudásunk szerint elrepíteni egy másik dimenzióba. Bilás Zsuzsi

KULTÚRA

27


Sz(l)emmel láthatólag vers Kérdez-felelek André Ferenccel, Laboda Róberttel és Simon Mártonnal

Mióta Z. Pista azt mondta nekem(megj. szerző), inkább a próza felé kaccsintgassak, azóta minden költőnek elmondom, én nem értek a versekhez. Van rá mentségem. És akik nem keresnek kifogást, azoknak a vers úgy áll jól, ahogy van. Csinálják, működik. Letelt a nyár. Kipihetned már? Merre jártál, mit csináltál? André Ferenc: A nyár nem egy kipihenhető dolog. És nem is segít a pihenésben. Eljártam FISZ meg JAK táborba, slammeltem az erdélyi döntőn, meg egyéb helyeken is, verseket irogattam, buliztam sokat meg miegymás. Nem, nem volt idő unatkozni (de eleve mikor van?). Laboda Róbert: Letelt, eltelt. Minden olyan volt ezen a nyáron, mintha csak történgetett volna velem a valóság. A nyár a fesztiváloké és a színházé volt. Na meg persze volt pár felolvasós nem esztrád est is, ahol rendkívül jól éreztem magam. Simon Márton: Még nem egészen. Volt egy kevés fesztiválozás meg egy nagyobb adag költözés, közben különféle melók – az utazás őszre maradt, remélem lesz lehetőségem bepótolni. Majd akkor kipihenek mindent. Mi lesz most? Milyen lesz az ősz? Mi lesz a következő hónapokban? A.F.: Most október lesz, az biztos. Kezdődik az egyetem, amit nagyon várok, mint mindig, de tényleg. És indulnak a rendezvények, számtalan ötletem van, amivel a kolozsvári irodalmi, művészeti életet még jobban fel lehetne pezsdíteni, remélem bár egy párat sikerül megvalósítanom ezekből. Na meg szeretnék újra zenélni, az irdatlanul hiányzik, sajnos elhanyagoltam az elmúlt három évben. És remélem sok slam, meg vers felolvasása és írása jön össze. Szeretnék most nekifogni fordítani is, van pár nagyon érdekes kortárs román szerző, akiket jó volna, ha olvashatna a magyar közönség. L.R.: Most gőzerővel a tanítás vette kezdetét nálam, s újra a színjátszó csapatom rendezgetése lett

28

KULTÚRA

a főpont. Rengeteg felkérés és slam poetry előadás van a tarsolyban. Lencsés Tamás cimborámmal járjuk a középiskolákat, ahol rendhagyó irodalom órákat tartunk (hát perszehogy slam poetry). Nagy örömömre egyre több fiatal, tanár nyitja kapujit felénk, és a slam felé. Öröm van és alázat. S.M.: Ahogy a legtöbbeket, most engem is a III. Országos Slam bajnokság mozgat leginkább – már itt vannak a selejtezők a hétvégén (09.26.) és a döntő sincs messze. Persze ahhoz még be kéne oda jutni. Milyen érzésekkel állsz a III. Slam Poetry Országos Bajnokság előtt? Tükör előtt gyakorolsz, álmodban is mormolsz? A.F.: Áh, nem. Pedig kéne, csak többnyire nincs időm rá. Azért nincs, mert az esetek 95 százalékában a fellépés előtti napon készül el a szövegem. De azért volt arra is példa, hogy már akár két nappal korábban megvolt egy szöveg. És félek a tükör előtt gyakorolni, mert a pupillám tükréből nagyon gonosz tekintettel néz vissza rám Saiid, és elvonja a figyelmem.:) L.R.: Lefekvés előtt mindig elmondom magamban azt a szöveget, amit nem viszek el a bajnokságra. Nem versenykényt, hanem igazi ünnepnek fogom fel. Ha becsukom a szemem, akkor egy üres nézőközönséget látok szemben azzal a színpaddal, ahol 150 slammer hasbeszél. A háttérben szigorúan hegedűszó és méteres kávédarabok suttogják: Robi! Hé! Ez a verseny nem csak három napig fog tartani, hanem örökre. Szóval valahogy így... S.M.: Hát, ez számomra egyre ambivalensebb. Egyfelől nyilván izgat a verseny és a versengés, és azt gondolom, jót is tesz nekünk – ennek köszönnhetően fejlődtünk, ha fejlődtünk. (Remélem valamelyest mindenképp.) Másfelől viszont őszintén azt gondolom, hogy mostanra lett egy beérett gárda, akik közül valójában édeskeveset számít, ki is épp a bajnok – épp ezért nem is erre kéne koncentrálni, hanem hogy minél jobb műsorok és estek készüljenek. De mondom, ez elég ambivalens, mert közben persze, a verseny engem is motivál.


Kötettel kapcsolatos tervek? Készül valami, írásokat rendezgetsz, vagy már röviddel megjelenés előtt? A.F.: Hát a nyersanyag (versanyag) már készen áll, de még kéne azton sokat szerkeszteni, eldönteni, hogy melyik szöveg, ami valóban megállja a helyét, kipofozni a többi verset, aztán meg találni valakit, aki hajlandó kiadni a cuccot. L.R.: Erről nem szeretnék még nyilatkozni, de januárban ha jól számolom, akkor valami történni fog. S.M.: Dolgozom most egy projekten, ami ugyan nem kötet és még nem is látom a végét – bár legkésőbb tavaszra szerintem mindenképp meglesz –, de ezt nem akarom egyelőre lelőni. Versekkel is foglalkozom folyamatosan, most tavasz óta megint, saját megítélésem szerint változó sikerrel. Az új könyv még messze van. Kik hatottak rád? Van olyan könyv, amit rendszeresen elolvasol, album amit rendszeresen meghallgatsz, film amit rendszeresen megnézel, stb.? A.F.: Sokminden és sokmindenki. Tarr Bélától elkezdve Quentin Tarantinoig, Csokonaitól elkezdve Krusovszky Dénesig, habár Parti Nagy Lajos, Kovács András Ferenc, Petri György és Pilinszky, Esterházy és Bodor Ádám mindenképp kiemelkedően fontos befolyásolóim, de zenékben is a Korntól elkezdve a Watch My Dyingig, a Hiperkarmától Prokofievig. Szóval most kiemeltem hirtelen pár nevet, előadót, rendezőt, de igyekszem minél több oldalról inspirálódni, a buszon hallott mondatokból is sok minden kisülhet. L.R.: Nekem a Pion István volt a mentorom, bár szerintem ő ezt mai napig nem tudja. Na majd most talán megtudja. Nagyon sokat lapozgattam az Atlasz bírja c. kötetét, s ajánlom persze mindenkinek. Nagyon ragad rám minden ami körülöttem létezik, így a nap minden percében szelektálok. S.M.: Ezt nyilván estig sorolhatnám, ahogy mindenki, de akkor mondok 1-1-et. Németh Gábor: Zsidó vagy? (regény)

Kemény István: Hideg (verseskötet) True Detective (sorozat) Tyler the Creator: Goblin (zene) Mit csinálsz az irodalmon túl, milyen vagy a hétköznapokban? Iskola? Munkahely? Hobbi? A.F.: A hétköznapokban olvasok, zenét hallgatok, gitározok vagy sörözök valakivel. Mármint a szabadidőmben, azon túl a Babeş – Bolyai Tudományegyetemen most lettem Magyar Nyelv és Irodalom szakon mesterképzős hallgató. Ezen kívül tervezek minél több művészeti és kulturális rendezvény megszervezésében részt venni, mert most mesteri alatt viszonylag kevés órám lesz, és megbolondulnék, ha nem volna valami tennivalóm hosszú időn át. S.M.: A hétköznapjaim jó esetben kellemesen unalmasak, rosszabb esetben 36 órásak. Dolgozom, persze, meg igyekszem befejezni az egyetemet, igyekszem visszaszokni a sok olvasásra, igyekszem fenntartani egy fenntarthatónak vélt, nyugis káoszt. Hobbim nincs, még csak az kéne. Miért írsz? Mit remélsz, miben hiszel? A.F.: Azért írok, mert szeretek írni. És nem tudok, nem szeretek mesélni, élőben ritkán tudom elmondani jól azt, amit tényleg gondolok. Írásban könnyebben fejezem ki magam. És azért írok, mert írni jó buli. Szeretek verset írni, nem érzem, hogy minden szöveg előtt jégcsapokat kéne a húsomba döfjek, hogy igazán hitelesen adjam vissza a fájdalom érzetét. L.R.: Azért írok, hogy megnézzem magam közben és felejtsem el a végét az elején. Hinni tudok a kultúrában, s csak remélni tudom az emberek nyitottságát felsőbb körökből is. S.M.: Hát, ha ez a szövegeimből nem derül ki, akkor valamit nagyon elb*sztam. :) Köszönjük a válaszokat! Mucha Attila

KULTÚRA

29


Paluska Zsuzsanna

19 évesen változatlanul Paluska Zsuzsi vagyok, lokálpatrióta komáromi lakos, egyébként világutazó. Idén érettségiztem a Selye János Gimnáziumban, talán jövőre, egy egyelőre meg nem nevezett, új helyre visz az utam. Szeretem Istent, az embereket, a mosolyokat és a tekinteteket. Van egy rakat fura fétisem, például gyűjtöm az utcán magányosan heverő színes gemkapcsokat. Egyébként mániákusan rajongok a gyerekekért, a gitáromért és nem utolsó sorban az irodalomért.

Utóirat Érkezés Anyám vak volt és árva. Anyám a konyhában sírt apámra várva. Anyám nem mondta elégszer, Milyen szépek a szemeim, És apának se, hogy néha haza is kell járni. Anyám nem mondta el, hogyan kell Kifésülni a kócos hajat, És nem vette ki a fésűt a férfiak kezéből. A pillantásom keresték megbabonázva. Anyám mindig vett nekem leárazott csokis mogyorót. Néha lerágjuk egymás körmét Vagy pillangókat integrálunk. Anyám, repülni vágyom. A madarak lennének kis játszópajtásaim. Éhségben kifakult, még Apróbbá szikkadt pupillád. Ne félj, arcodra Hold süt, azért vagy ma oly sápadt. Ha az Istenre Ráeszmél, a zsebében mélyen elbújik. Határvonalak Narancsillat pihen a körmöd alatt Míg kezed kitapogatja kezem határvonalát Míg félszegen lábamra taposol Lesimítom hamvas bőrödről az ágyredők nyomát Ügyetlen pók lehetek - nem tudom Beszőni a gondolataidat - figyelsz a vészre Minden mozdulat hiába rebben Szívem határvonalára léphetsz - nem veszed észre

30

KULTÚRA

Távozások Magunkra ölteni egymás lelkét Hogy nyelvünk közé csak egy pillangó férjen De örökös meghasonlás a partjaidon járni Ha odahajtod a fejed a vonat ablaküvegéhez Remegni kezd az orrod Szívem alatt szuszog a gyermek Lebeg a magzatvízben Majd teremtő csodaként kiveszi Szájából nagyujját és én már csak képzeletemben Sejtem milyenek lehetnek göndör fürtjeid Könnyeimtől nedvesen Pedig az alvást is megszerettük volna Egymás vállán mert szerelemre Hajtottuk volna fejünket Most a láng és akit elporlaszt is Én vagyok Remegő fényben ért utol a lépésed Közös lábnyomunk És szívritmusodban Kiabálok ha sáros száddal Számra taposol Izomláz bizsergeti a nyelvem De te nem emlékszel hogy Egymás gondolataival keringőztük Végig az éjszakát Pedig karjaid közt tanultam meg Hogy kell szépnek lenni Szívedben úsztam a vérárammal szemben Fürtjeid közt fészket Rakna a madaram Mint a gyermek bújik


A harmatos fű ölelésébe És kék szemed záporában Mosdana hajnalonta Bejáratlan erdő a lelked Nem látják a fától Amit összeszorított Szavakkal őrzöl De a zord szemöldek alatt Kék magányú csillagok Könyörögnek vándorért Lassan kívülről figyelem Egyre elmosódó körvonalaimat Még az utolsó percben Egymásról veszünk ujjlenyomatot Aztán apró mozzanattá tipor A hiányod Mert a szivárvány végén Sem találtam kincsemet És csak ürességet látott Egymásban a vágyunk Hiába csókolsz homlokon Egy lépéssel közelebb jöhetsz Ha olyankor is bizsereg Benned a meztelenségem

Alma Mater Irodalmi Pályázat 2014 eredményhirdetés 2014. július 1-jén, Murányi Sándor Olivér, Szalay Zoltán és Szászi Zoltán összesített véleménye alapján kihirdettük a 2014-es AMIP-ot, a hivatalos kiértékelőt a Gombaszögi Nyári Táborban tartottuk. Próza kategória: 1. hely: Fekete I. Alfonz 2. hely: Karsza Andrea / Szilágyi Heléna 3. hely: Mázik Orsolya / Kállai Zoltán Líra kategória: 1. hely: Paluska Zsuzsanna 2. hely: Laboda Róbert 3. hely: Kálosi Anna

Tiszta lepedőként feszít ki A magány az óceánok fölé Áhitat omlik alá és a fej az ölben Elnehezül és végtelen súly lesz A mezítláb lépteire megremeg A fehérség és talpalatnyi könny Születik ahol Te érintesz

KULTÚRA

31


Fekete I. Alfonz

Nadar utolsó fényképe Nadar írja naplójába: Az emberek közül sokan azt hitték, ha eljönnek hozzám, halhatatlanokká teszem őket. Holott nem ők lesznek halhatatlanok, csak én. Én tervezek, irányítok, és fordítom úgy a fényképezőt, ahogy akarom. Merő kitaláció csupán, hogy ők, ott a lencse másik oldalán befolyásolni tudtak volna. Megkötöm őket tekintetemmel. De ők távol vannak attól, hogy ezt megértsék. Még Baudelaire is, pedig róla azt gondolhatnánk, hogy értő szemmel fordul a modern technika ezen vívmánya felé. Ha a mindig óvatos férfiak összeborzolt szemöldökkel dörmögtek valamit a közelgő háborúról, addig azon töprengtem hölgyeiket nézve, vajon melyik szemgolyójukból lopjam el a tekintetet. Nézhetnek egyenesen a kamerába vagy elfordíthatják fejüket, a rablás sikere garantált. Amiről nem tudták, hogy övék, az nem is hiányozhat, tehát vissza sem akarják majd kérni. A legszebb az egész műveletben, hogy teljes mértékben fájdalommentes, a fotózásra érkezett személy holttá merevül arra az egy pillanatra, míg szerkezetem végzi a metszést. Az elorozott daraboknak egyelőre nem találtam felhasználási módját, azonban ahogy halad előre a technika, tülkölnek és izzanak odakinn a világban az ötletek s megvalósításaik, úgy kerülök egyre közelebb felhasználásuk sokrétűségéhez. Szeretnék ezekből a kádáver-darabokból összeilleszteni egy új embert. Meglátásom szerint csakis ember állítható össze a darabokból. Úgy új egészet tudnék teremteni. Bárcsak kivehetném, formázhatnám őket, azt és úgy tennék velük, ahogy kedvem szottyan. Szerencsés esetben játszadozásaim eredményeként szárnyakat is tudok készíteni az anyagból. Vizsgálódásaim során arra a következtetésre jutottam, hogy miután a kivágott rész eltűnik a

32

KULTÚRA

lefotografált ember egészéből, úgy különböző, számomra még nem teljesen átlátható rendszereken keresztül új rész keletkezik. Míg a fényképező mechanikáját, működési elvét nyomon tudom követni, addig ez olyan feladat elé állít, amely kezdőpont híján eddig meghaladta elképzeléseimet. Ha meg is van a kiindulási pont, és az érkezési oldalon is ott a keletkezett anyag, akkor azt kell már csak meghatározni, milyen műveletek, részegységek együttállása alapján történik mindez. Úgy gondolom, hogy sem a matematika, sem a mechanika, sem az aerodinamika törvényei nem érvényesek rá. Ezen zárt egység, amelybe bejut a kiszakított darab, mely nem csupán feldolgozott anyag, hanem mint kitépett folyamatrész egy másik processzusból, merő talány. Miként építhetek fel teljesen különböző rendszerek elemelt részecskéiből egy új rendszert? Mivé válik kezem nyomán? Milyen módon tehetem láthatóvá először a magam, majd később mások számára? Megannyi kérdés foglalkoztat ebben a tárgykörben, azonban nyomára a megoldásnak, eddig még, nem bukkantam. A fő kérdés s így vizsgálódásom fókusza továbbra is a fekete doboz kell hogy legyen, ahol nem látom a lezajló folyamatrendszereket, átkötéseket és átalakulásokat. Meggyőződésem, hogy ezen rébusz megoldásával olyan tudás birtokába juthatok, melyet a későbbiekben hasznosítani tudok. Mindenképpen fel kell feszítenem ezt a titokkagylót. Ugyanakkor, ha sorjában vesszük amit tudunk, úgy hiszem, megtalálhatom a magyarázatot. Azzal kellene kezdeni a vizsgálódást, hogy ha a halhatatlanságot jönnek megkapni hozzám az emberek, úgy nem sarlatánság-e úgy útjukra bocsátani őket, hogy pont azon részükből téptem ki egy darabot, amely valóban halhatatlan. Amíg


Fodor András a polgári nevem, Fekete I. Alfonz álnéven publikálok, 1986. július hatodikán születtem Szabadkán. Jelenleg Magyarországon, Kisteleken élek. Egyetemi tanulmányaimat fejezem Budapesten, szabadúszó vagyok, aki keresi a sávot, ahol úszhat, legyen bármilyen keskeny is. A bólyák feliratai a következők: angol kortárs irodalom, mesék, fantasy és science-fiction.

ceruza vagy ecset volt a kezemben, addig nem kellett ilyesmitől tartanom. A fényképező azonban valósággal más jószág. Szinte akarata van. Az eltávolított részt mindentől elzártan tartja a hasában, előfordult, hogy én magam sem tudtam hozzáférni. Későbbre halasztva az orozás megértését, illetőleg magyarázat híján, kénytelen vagyok a végterméket szemügyre venni. Emberi szilánkok kumulálódnak, kupacokba rendeződnek egy-egy hosszabb sorozat után. Ezért is van több masinám, hogy elkerülhessem a telítődést. Ha olyan elven működne, mint a háztartási porszippantó, úgy mindent a legaprólékosabb részletig újra tudnék tervezni, azonban ez lehetetlen. Sopánkodásomat egy mozdulattal félrelökve kell tehát olyan tézisekkel előállnom, amelyek hitelessége megáll minden ellenében. Bizonyítható, ellenőrizhető és mindenki által érthető. Ezen három komponenst kell szem előtt tartanom. Ha egy-egy számítássorozatom végeredménye kútba esik, úgy minduntalan emlékezetetnem kell magamat, hogy nem magam miatt végzem a kutatást, nevem bizonyos, fennmarad enélkül is, hanem mindannyiunk üdvére. Olvastam egy emberről, akinek volt némi fogalma arról, hogyan működik az orozás. Brit, Charles Dodgson a neve. Meg merem kockáztatni, hasonló kívánalmakat támaszt magával szemben ezen a területen, mint én. Rájött-e a néma gépszfinx el nem hangzott kérdésének válaszára? Nem tudhatom. *** A napfény folyondárként nőtt befelé a rengeteg ablakon. Az utcafront felőli műtermek levegője forrt, mintha üvegházakban járna a fotózkodni vá-

gyó. A kinti neonfelirat vöröse már felzümmögött, odabent az asztalokon különböző nagyságú és színű üvegek félig töltve folyadékkal. Gázok, gőzök buggyantak fel, sistergés zavarta meg a sarokban, békésen szundító kandúr álmát. Késő délután volt, mikor egy elegáns nő karján gyerekkel sétált be Nadar stúdiójába. A hölgy nem ijedt meg az ismeretlen zsinattól, apró, de határozott léptekkel indult volna a második emeletre vivő páternoszter irányába, amikor a kifelé bámészkodó inas észrevette és megelőzte. – Monsieur Nadart keresem, időpontunk van! – szólt a nő. – A mester nincs itt! – sandított rá simlis sapkája alól. – Z’il vous plait... – Nem tudok segíteni! A párizsi elegancia dacára a fiú füle elkapta a nyelvi sutaságot, rádöbbent, a nő nem idevalósi. Ekkor az emeletről üvegcsörömpölés hallatszódott, egy hangos Merde!, majd hangos csuklások közepette zúdult lefelé a lépcsőn Nadar. Vörös haja szétborzolódott, inge mintha borpecsétes volna, mutatóujját szorongatta a markában. Mihelyt leérkezett a földszintre, elmosolyodott. – Talán Monet-t keresi ezzel a fizimiskával? – Önhöz jöttünk. – Hogyan? Kicsoda Ön, hogy én nem tudok érkezéséről? – Időpontja... – Mars, Pierre! A kibicelő fiú visszament az ajtóhoz, habár szeme az utcán korzózókat pásztázta, füle az épület belsejében maradt. – Szabad a nevét, Madame? – Fräulein Spiegel.

KULTÚRA

33


– Pardon, Mademoiselle. – Kérem, ha nem esik nehezére, adresszáljon Fräulein-nak! – Ez csak természetes – biccent egy aprót –, parancsoljanak utánam! A lépcsőfordulóban orrba vágta a meleget cipelő huzat. Zihálni, fulladni kezdett. A mester intett, egy fiú jelent meg egy tálcával, rajta pohár víz. A nő a gyermeket ölébe huppantva rázuhant egy közeli székre. – Először együtt vagy külön? – A fiamról, aztán kettőnkről. Spiegel kisasszony letette alvónak tűnő gyermekét, a paraván mögé lépett, hogy rendbe hozza magát. Néhány perc után bukkant csak elő, toalettje szebb, mint mikor besétált. Helyet foglalt azon a széken, amelyre Nadar mutatott. – Vegye magára a takarót Fräulein! Fiát a combjaira ültesse! Bár... Mintha nem is lenne szükséges a takaró, olyan nyugodt. – Amikor a batárból kiszálltunk, a karomban aludt. Nemsokára felébred. A hölgy magára terítette a takarót, a kisfiú errearra csúszott ültében, mint egy paprikajancsi. – Nyisd ki a szemedet, fiam! A zárszerkezet kattant, ezüst-klorid robbant, a fiún ezután sem lehetett észrevenni az ébredés jeleit. A hölgy kibújt álcája mögül, maga mögé terítette a takarót, letelepedett a székre, szoknyáját kisimította, gyermekét magához ölelve nézett a fotóművészre. – Biztos ebben a beállításban akarja? Így! Ön már az örökkévalóságból nézhet vissza!

34

KULTÚRA

Fräulein Spiegel jóváhagyó bólintással jelezte, készen áll. A szobából nyíló, nyitott ajtajú fekete kamra kandelláberéről lógó lámpára szegeződött a tekintete. Nadar levette a lencsét takaró sapkát, hátul megvizsgálta, éles-e a kép. Kattanás, robbanás. A kisfiú megélénkült. Az ölelő kar lehanyatlott a szék mellé. *** Nadar naplójának utolsó bejegyzése: 1910 márciusa, ennyi idő után múltán csak akkor egyszer sikerült kérdéseimre válaszokat találnom. Irányításom kevés, hatalmam viszont óriási volt. Egy hétig nem is tudtam mesélni az esetről. Csodálatos jelenetként emlékszem még ma is arra, amikor a fiú kinyitotta szemét, ülő helyzetbe tornázta magát és kérdő tekintettel végignézett rajtam és a helységen. Végül senki sem hitt nekem, követelőztek, ismételjem meg. Egymásnak adták a kilincset, a várt ünneplés azonban minden egyes esetben elmaradt. Fortuna pártomat fogta egy alkalommal, nem fogom elfelejteni, míg élek. Abban az időben le is költöztem Marseillesbe, népszerűségem mélypontra jutott. Évtizedek szálltak el azóta, mégis a mai napig visszatérő vendég a fejemben az az emlék az 1892. évi áprilisi napról, amikor Spiegel kisasszony fiával úgy határozott, Komm, du süße Todesstunde, Da mein Geist Honig speist Aus des Löwen Munde; Mache meinen Abschied süße, Säume nicht, Letztes Licht, Daß ich meinen Heiland küsse.


Szellem a gépben: hová tűnt Johnny Depp? Ha el tudsz tekinteni a logikai hiányosságoktól, s nem zavar, hogy egy okosnak tűnő, de mélyebb magyarázatokat elhanyagoló, a mesterséges intelligencia és az emberiség jövőjét felszínesen előrevetítő filmet látsz, a Transzcendens-t akár még élvezheted is. Már a trailer-ből sejteni lehetett, hogy Christopher Nolan operatőre, az első filmes Wally Pfister nagy fába vágta a fejszéjét, és ezzel a mozival bizony sokat akart mondani: a technológiáról, a gép és az ember között húzódó határokról, az elektronikus világvégéről, a transzportálható emberi lélekről, s mindehhez ráadásul némi környezetvédelmi felhangot is párosít „teremtsünk egy jobb világot” címszó alatt. A sztori csupán ezek alapján is számtalan jogos kérdést vethetne fel a nézőben, de sajnos az alaposabb, mélyreható kidolgozás elmaradt. A felütés akár izgalmas is lehetett volna, de Pfister keretbe foglalta a történetet, amivel sajnos attól is megfosztotta a nézőket, hogy jobb híján a sztori végét találgathassák. Az első képkockákban Paul Bettany egy elektromosság nélküli jövőben bolyong, közben pedig a csúcszseni, egykori kutató barátaira, Willre (Johnny Depp) és Evelynre (Rebecca Hall) gondol. Visszaugorva az időben aztán kibontakozik a sztori, és megtudhatjuk, miért kárhoztattak az emberek áram és internet nélküli jövőre. Evelyn és Max a mesterséges intelligencia-kutatás elismert szakértői, ám Willt egy előadás után a technológiaellenes terroristák csaknem megölik, mire

KULTÚRA

35


mindenre elszánt felesége egy számítógépbe tölti fel tudatát. Hogyan? Erre az egyszerű kérdésre számos esetben nem hogy választ, de kamumagyarázatot sem kapunk. A virtuális pokol azonban akkor szabadul el igazán, mikor Will feltölti magát a netre, innentől kezdve pedig nincs megállás, a végén már a levegőben is nanotechnológia párolog. Úgy tűnik, hogy Pfister ezzel a sokat sejtető szóval kíván megmagyarázni mindent, például hogyan nyerheti vissza látását egy vak férfi, vagy miként lehetséges kollektív tudatba kapcsolni az embereket. Johnny Depp játékára azonban még ez sem lehet válasz, az utóbbi években egyre pocsékabb színészre ugyanis ebben a filmben örömmel nyomnánk mi is kikapcs gombot. Még az olyan nagy nevek sem tudnak hozzátenni sokat az élvezeti értékhez, mint a tudóst játszó Morgan Freeman, vagy az ígéretes Cillian Muprhy. Rebeca Hall is csak gyötrődik, karaktere néhol igazán idegesítő: hol úgy látja, a technika áttöréseket halmozó férje tudatával éppen megmentik a világot, hol pedig hagyná a fenébe az egészet. Férjéhez pedig inkább gépiesen ragaszkodik, mint érzelmesen. A film az általa felvetett témakört – milyen az, amikor az ember túl későn döbben rá, hogy beszippantotta a technológia – végtelenül leegyszerűsítve, kisebb, de inkább nagyobb hiányosságokkal jeleníti meg. Ha viszont egy esős délután, nagyobb feszültségektől mentes, áltudományos- fantasztikumra vágynál, próbáld ki! Azt már nem ígérem, hogy később még egyszer mellette fogsz dönteni! zldk

36

KULTÚRA


Mielőtt belevágnál a nagy munkába… Mit is jelent az ősz beköszönte egy egyetemistának? Előadásokat, csoporttársakat, temérdek olvasnivalót és stresszt. Néhányunk testmozgással, mások kirobbanásokkal vagy érzelmi evéssel kezelik a rájuk zúduló terheket. Megint mások – beleértve magamat is – sorozatok szisztematikus falásával esnek túl a nehézségeken. De mit is érdemes elkezdeni egy magányos őszi estén?

Modern család

Rövid, tömény, húsz perces élvezet. Kifejezetten azoknak ajánlott, akik ujjukkal a torkukban kotorásznak a klasszikus szitkomok láttán, a Modern család ugyanis egész üde színfolt a palettán. A történet egyszerű, bárki bármikor fel tudja venni a fonalat. A humora habkönnyű, végignézni egy-egy részt olyan, mint megenni egy szelet görögdinnyét: se szomjas, se éhes nem leszel egy ideig, és még az íze is isteni. De mielőtt piedesztálra emelném a szériát, el kell ismerni, megnézés után hagy bennem némi rossz érzést. Ennek az oka pedig nem más, mint Sofia Vergara, és a kérdés, hogy miért nem nézhetek ki úgy, mint ez a nő?

Community

Ha maradunk a szitkomok talaján, meg kell említeni ezt a zseniális darabot is, melynek a magyar címe, a Balfékek ékes példája annak, hogy a verbálvandalizmus miért érdemelne halálbüntetést. Ennek ellenére a sorozat igazi ínyecfalat azoknak, akik szeretik popkulturális utalásokkal teletűzdelt elszállt kikapcsolódást. Kellemesen idegesítő karakterek, intelligens humor, a történetek pedig jól elegyítik a hétköznapit az abszurditással. A Communityvel egy probléma van, az pedig sajnos orvosolhatatlan. Kevés nézőt fogott meg a különcségével, ezért nem húzta öt évadnál tovább.

Trónok harca

A Trónok harca, annak ellenére, hogy zseniális darab, több okból is problémás lehet. Hiszem, hogy minden ember limitált számú a cicit, vérfefertőzést, gyilkosságokot és levágott péniszt tud feldolgozni, épp ezért a folyamatos nézésekor nekem például több kényszerpihenőre is szükségem volt. Aztán előfodult olyan is, mikor egész egyszerűen nem mertem megnézni a következő részt. Ami szintén problémás lehet, hogy a sorozat népszerűsége miatt sokszor kikerülhetetlen, hogy bizonyos fordulatokat már lelő a közösségi média és társai. A Trónok harcához talán annyi instrukció jár, hogy ne válassz kedvenc karaktert, ne szeresd meg, meg azzal az életét veszélyezteted.

Sherlock

Erre a brit sorozatra tényleg nincs más jelző, mint a zseniális. A Sherlock legenda átültetése modern környezetbe félelmetesen tehetséges színészi gárdával, felkavaró látványvilággal és háttérbe simuló zenével. Sokan az intelligens cselekményvezetés miatt szerettek bele, szerintem azonban a sorozat legnagyobb erőssége a karakterekben és azok finomságait átadó színészi játékban rejlik. A két főszereplő brillírozásának leírásához nincs elég szinonima, de a „háttértáncosok” is lejátszák a csillagokat az égről. A Sherlock legnagyobb problémája, hogy nincs belőle elég. Tény, hogy részenként másfél óra tömény élvezet, de évadonként mindössze három résszel jönnek elő. Egy-egy évadra pedig éveket kell várnia a közönségnek.

Breaking Bad

Újabb sorozat, amiről csak szuperlatívokban lehet beszélni. A Breaking Bad azoknak ajánlott, akik kibékülnek a vontatott cselekményvezetéssel, ha cserébe valódi lélektani drámát kapnak - a

KULTÚRA 37


sorozat ezt hozza mesteri módon. A kiinduló helyzet a következő: egy megcsömörlött kémikus, aki nagyágyú lehetett volna, de helyette középiskolában tanít, megtudja, hogy tüdőrákos. Mivel imádja a családját, rögtön azt akarja megoldani, hogyan tudná támogatni őket a halála után is. Ezért aztán egy volt diákjával kezd metamfetamin főzésbe, és keveredik sötétebbnél sötétebb üzletekbe. A Breaking Bad vitathatatlanul zseniális, de ha nem bírod a lassú cselekmény-kibontakozást, meg fogod unni. A sorozat szépsége abban rejlik, ahogy bemutatja, hogyan bújik elő a főszereplőnk évek óta elfojtott hatalomvágya és egója. És persze Aaron Paul, ahogy azt mondja: „Bitch!”

The Office

Az Office szintén szitkom kategóriába sorolható, de van egy nagy különlegessége: dokumentumfilmes módszerrel követik a szereplők mindennapjait. Egészen a sorozat végéig nem tudjuk, mit kezdenek ezzel a lehetőséggel, és meglepően kreatív módon használták fel a lezáráshoz. Az Office egyébként nem kellene, hogy jó legyen. A helyszín egy kisvárosi papírgyár, a sorozat az ott dolgozó irodai munkások mindennapjait mutatja be. Hogy lehet ez izgalmas, szellemes, vicces? A helyzet az, hogy megoldották, az Office ugyanis mindhárom. A karakterkidolgozás félelmetesen jó, a sorozatnak ez a legnagyobb erőssége. És mi

38

KULTÚRA

másra számíthatna, se látvány, se izgalmas sztori, se rejtély, se eye candy – az Office-t egyes egyedül a szereplőknek kell elvinni a hátán, ami sikerült is. Az Office kilenc évadot élt meg, ami egy sorozat esetében szép kornak minősül. Középtájt azonban voltak hullámvölgyek, Steve Carell távozása után a sorozat sokáig nem találta önmagát, és ez a minőségen is meglátszott. Ennek ellenére fentmaradtak, és sikerült méltó lezárást adni a szériának, ami szerencse, nagy veszteség lett volna a finálé.

Misfits

Szintén brit sorozat, ami a klasszikus szuperhős mítoszt írja újra. A főhősok itt ugyanis nem kiemelkedő képességű, bátor, önzetlen, okos lovagok, hanem néhány közösségi munkára ítélt vesztes. Egy vihar miatt szuperképességeket kapnak, és a sorozat hátralevő részében végigszórakozhatjuk, ahogy kvázi-hősökké válnak, miközben sorra teszik el láb alól az ártatlanokat bénaságuk miatt. A Misfits humora groteszk és sötét, de roppant szórakoztató. A karakterek a legkevésbé sem példaképek, azonosulni is nehéz velük, úgyhogy kívülről figyelhetjük a szenvedésüket. Ez nem vesz el az élményből, sőt. A probléma csupán az, hogy a szereplők egy idő után veszett sebességben kezdenek váltakozni, így a jól megszokott humorforrások is ingatag lábon állnak.

Nagy Krisztina


Ahol minden elkezdődött...

Egy kis buszozás, egy kis TANDEM képzés, egy kis ismerkedés, egy kis... Gólyatábor! Így kezdték a leendő elsősök a már XXXIII. alkalommal megrendezett Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábort, amely ezúttal is a gímesi kempingben valósult meg a szeptemberi jóidőben. Több mint 60 ,,megszeppent” gólyát vártak tárt ajtókkal a kis faházikók, amelyek majdnem egy héten keresztül otthont biztosítottak számukra. A szervezők, azaz mi, már két nappal a hivatalos táborkezdés előtt a helyszínen szorgoskodtunk, hogy minden simán alakuljon mikor a busz begördül a parkolóra a táborozókkal. Természetesen a welcome-drink most sem hiányozhatott, mindenki megkóstolhatta a rumbó mennyei ízkavalaKÁDjád és eldönthette, hogy mást kortyolgat majd, vagy inkább áttér erre a hitvallásra. Sajnos a statisztikák elkeveredtek a felejtés fekete lyukában... A lényeg azonban, hogy egy olyan tá-

bori hangulatot sikerült együttes erővel kialakítanunk, amit nagyon-nagyon sokáig felemlegetünk, mindegy hol leszünk, mikor, de biztosan előjön, hiszen mindenki jól érezte magát: sok volt az örömujjongás, a csapatjáték, új barátságok köttettek, és persze az éjszakai tücskök, bogarak mesélhetnének milyen sztorikat hallottak a táborlakóktól. A programok is igazán változatosra sikeredtek, igyekeztünk eleget tenni mindennemű igénynek. Idén először mutatkozott be a népművészeti szekció, ahol a kíváncsi szemek betekintést nyerhettek az ostorforgatás rejtelmeibe, a harcművészetekbe (botozás, íjászkodás) és meglátogathattak egy ,,élő” jurtát is, amelyben egy kiállítás is helyet kapott. Pontosabban Az a kiállítás, amelyet a Gombaszögi Táborban is láthattak a résztvevők. Médiás foglalkozást is kínáltunk, amelyen a kreativitást részesítettük előnyben, de akik leültek

KÜVÉ 39


a médiakuckó szalmáira biztos, hogy nem unatkoztak, hiszen antikváriumi művekkel kedveskedtünk az odalátogatóknak. Remek kis alkotások születtek a foglalkozásokon, amelyeket idén is beletettünk a Pogácsa számaiba. Igen, minden reggel frissen gőzölgő újság várta az emberkéket, és nagy örömünkre szolgált, hogy voltak olyanok, akik érdeklődtek a Pogácsa hollétéről. Az ÉS színház látogatott el hozzánk egy remek kis előadással, táncházalhattunk a Hárompatakkal, a vasárnapot és a hétfő hajnalt a ZSEB zenekar tartotta kordában, nameg a táncoló talpak. Vermes

40

KÜVÉ

István lovasíjász tartott egy rendkívül érdekes, rendhagyó történelemórát, sőt egy plazmafizikai előadást is láthattunk Moravský Lászlótól, amely korántsem volt unalmas. Komolyan! Más jósággal is kedveskedtünk, és mikor a búcsúzásra került a sor, sokaknak könny szökött a szemébe, mert ez az egy hét rengeteget adott mindenki számára. Még jó, hogy jövőre is lesz, különben üresen érkeznénk meg az egyetem falai közé, és zombie módjára járkálnánk fel s alá. Ezt senki ne kívánja tőlünk. Szeretünk, Gímesi Tábor! Lilla


Mi a legfontosabb esemény a világban? Egyperces interjúk a nagyvilágból

Jelenleg épp életem legfantasztikusabb szemeszterét taposom a hollandiai Nijmegen városában. Imádom, hogy nemzetközi társaságban mozgok, ahol nincsenek hülye kérdések, maximum furcsák. Épp ezért, mikor a következő cikkem témáján töprengtem, eszembe jutott, hogy egyszerűen megkérdezek néhány embert arról, mi a legfontosabb esemény a nagyvilágban. A számok majd döntenek: a legtöbb „szavazatot” nyerő témát dolgozom fel. Aztán belém nyilallt: hiszen maga a kérdezés folyamata is érdekes – mit tartanak fontosnak a nagyvilágban?

„Annak ellenére, hogy az orosz-ukrán helyzet a harmadik világháborúhoz vezethet, én mégis a klímaváltozást mondanám. Mégpedig azért, mert óriási probléma, mégsem tűnik úgy, mintha bárkit érdekelne, az emberek valahogy megfeledkeztek róla, és nem tartják már annyira fontosnak. Szóval igen, klímaváltozás.” Timo, Németország „Azt mondanám, hogy az Iszlám Állam. Mivel ez egy olyan nemzetközi probléma, ami már az én országomat is érinti, aggódom a kimenetele miatt. Plusz a nők helyzete mindig is a gyengepontom volt, és az IS szörnyű dolgokat követett el ezen a téren is. Az elrablások, kényszerházasságok, nemi erőszak – emiatt mondanám, hogy jelenleg ez a kérdés foglalkoztat leginkább.” Shry, Ausztrália „Általában a nemzetközi kérdések foglalkoztatnak. A nagyvilág, Európa, Amerika – távolabbról szeretem figyelni az eseményeket, nem egy konkrét problémára fókuszálva. Úgy érzem, azt várod tőlem, hogy azt mondjam: Ukrajna, az IS vagy az arab-izraeli kérdés foglalkoztat, de szerintem nem így kell közelítenünk a probléma felé. Persze, ezek

nagyon fontos események, de szerintem nem szabad leszűkítenünk a kérdést ennyire. Ezek a problémák egy-egy országban, térségben vannak jelen, nekünk pedig inkább az egész globalizált világra kell koncentrálnunk, egyet hátralépve a nagyobb képet vizsgálni.” Tadeáš, Csehország „Jelenleg leginkább Japán nukleáris atomerőműveinek kérdése foglalkoztat, de általában véve a legfontosabb problémának az információ hiányát tartom az országomban. A baj az, hogy nem tájékoztatnak bennünket rendesen. Szerintem ez a legnagyobb probléma Japánban. Az pedig csak ráadás, hogy bár az emberek nagy része változtatni akar, de semmit nem tesz az ügy érdekében. Persze beszélnek róla, hogy ez így nem jó, és változtatni kellene, de sosem történik semmi. Szóval számomra a legfontosabb probléma a japánok közönye a szabad médiával kapcsolatban.” Sayaka, Japán „Folyamatosan követem a világpolitikát, és persze nagyon aggódom a lehetséges harmadik világháború miatt. Ennek ellenére jelenleg inkább a skót függetlenség kérdése köti le a figyelmem. Szerintem az egész probléma lefolyása megmutatja, mennyire intelligens tud lenni egy nemzet. Nem

KÜVÉ 41


hiszem, hogy a függetlenné válás egy okos döntés lett volna a részükről, hiszen egyedül mégis mihez kezdtek volna? Így, hogy továbbra is az Egyesült Királyság része Skócia, sokkal hatékonyabban tudják használni a forrásaikat.” Deniz, Törökország

lítható ahhoz, amit egy ukrajnai érez ezzel kapcsolatban. Rengeteg barátom van, akit az egész probléma közvetlenül érintett, veszélyben voltak. Persze, aggódtok az egész ügy kimenetele miatt, de nekünk ez teljesen más.” Viktor, Ukrajna

„Ez egy elég nehéz kérdés, szerintem. Hiszen a világban rengeteg dolog történik jelenleg, és igen nagy részükről nem is tudunk, mert a média nem ad elég felületet a témának, vagy, mert egyszerűen egy ember túl kevés ahhoz, hogy mindent kövessen. Ami engem kifejezetten érdekel, az a boszniai Szerb Köztársaság függetlenedési törekvése, Latin-Amerika és persze Közel-Kelet.” Gwydion, Hollandia

„Nehéz kérdés. Azt mondanám, az arab-izraeli kérdés és az IS. De az olasz maffiával kapcsolatos hírek folyamatosan lekötik a figyelmem, ha történik valami ezen a fronton, azt mindig követem.” Lorenzo, Olaszország

„Mivel ukrajnai vagyok, ez nem is kérdés. Ha választanom kellene egy „másodikat”, nem tudnék. Ez a probléma jelenleg annyira leköti a figyelmem, hogy semmi más nem tud foglalkoztatni. Persze az egész világ nagyon figyel most az országomra, de bármekkora is az aggodalom, nem is hason-

42

KÜVÉ

„Természetesen Ukrajna. Azt tapasztalom, hogy az emberek csak és kizárólag Oroszországot hibáztatják a probléma miatt. Nem állítom, hogy nem vagyunk hibásak, sőt. Megértem azonban, hogy Oroszország miért tette, amit tett – az Ukrajnában élő orosz kisebbség Személy szerint nem szeretem az országom politikáját. Szeretem viszont a kultúráját, a nyelvet, a történelmét. Ezért tartom fontos kérdésnek az ukrajnai helyzetet. Anton, Oroszország


Cici-selfie kálvária

Az idei év utolsó augusztusi napja a internet kusza történelmébe már csak, mint „The Fappening” vonul be. A történet egyszerű; adott egy biztonsági rés az Apple iCloud szolgáltatásában, amely a szakértők szerint a hiba nagyságából adódóan nevezhető akár alagútnak is, ehhez adódik egy leleményes hacker, és e kettő találkozásának eredménye egy több mint kétszáz képet és párszáz cicit tartalmazó fotóalbum. Ezzel pedig megszületett a világraszóló botrány meztelenkedő világsztárokkal, szentbeszédekkel, és etikai kérdésekkel fűszerezve. Természetesen pár kikandikáló melltől még nem dől össze a világ, főleg ha a filmvásznon bukkan fel egy-egy pikánsabb jelenetben, de ha személyes célokra szánt meztelen képek kerülnek elő egy felhőalapú tárhely mélyéről (sőt A-listás sztárok képei!), akkor sokan inkább megbotránkoznak, vagy ellenkező esetben egy keresőoldal segítségével maguk bizonyosodnak meg a képek valódiságáról és „minőségéről”. Míg pedig az internet-huszárok mémgyártásba és azok megosztásába kezdtek vol-

na a cyber közösség másik zugában bűnösök után kutattak. Itt viszont a felháborodott hangok nem mindenesetben egyeztek meg, és három teória is született a vétkes vagy vétkesek kiléte felől. Az első és legáltalánosabb vélemény szerint ki más is lehetne a bűnös, ha nem maga a hacker, aki mások személyes adatait és tartalmait megkaparintva érkezett még nyilvánosságra is hozni azokat. Egyértelműen nem egy etikus és törvényes tett, amit valamilyen úton-módon büntetni kéne, de legalább egyszerű polgárként értékeljük, hogy miként is lehet egy nagy multicég orra alá borsot törni, és elegánsan még be is mutatni mellé. A lélekben tapsoló tömeg, amely e hacker tett hírének hallatán talán még pár örömkönnyet is elmorzsolt, pedig mi mást is gondolhatna, minthogy a cinkos egyszerűen maga a szolgáltatás, jobban mondva annak készítői. A legtöbb szakember szerint egy óriási biztonsági résről van szó, ami nem tudni mióta tátongott az iCloud oldalán. Az sem kizárt, hogy az említett hackeren kívül, mások is hozzáfértek a felhasználok adataihoz, és itt nem csak pikáns képek kiszi-

KÜVÉ 43


várgásáról lehetett szó, hanem olyan adatokról is, melyek a nem megfelelő emberek birtokában súlyos károkat is okozhatnak. Az már bizonyos, hogy az Apple egyhamar ezt az apró nüánszot nem felejti el. Harmadik és egyben legnagyobb véleménytábor pedig nem is hibáztathatna másokat, mint magukat a fényképek szereplőit, készítőit. Egyszerű az az analógia, miszerint, ha eleve meg sem születtek volna ezek a képek, akkor az egész botrány tárgytalan lenne. Való igaz képek híján, nem is lenne min csámcsogni, de miért ne lehetne mindenkinek szíve joga, hogy készít e magáról pucér képeket vagy sem. Ugyanúgy egy Oscar-díjas színésznő is kedveskedhet a párjának pár pikáns képpel, akárcsak az évfolyamtársunk az egyetemen. Az esetleges lebukás pedig mindkét hölgy számára kínos, csak egy színésznő esetében az érdeklődők és ítélkezők népes csapata teszi a történetet még érdekesebbé. Arról elmélkedni pedig, hogy ilyen képek készítése jó-e vagy sem, felesleges. Ezt a döntést mindenki maga hozza meg, és ezzel együtt a felelősséget is

44

KÜVÉ

vállalni kell, még egy ilyen peches helyzetben is. Furcsa egy világot élünk mi tagadás. Egyesek emberek lefejezéséről készült videókat tesznek közzé a világhálón, szörnyűbbnél szörnyűbb szex-videókat találhatunk videóportálokon, ahol már lassan azt sem tudjuk igazán eldönteni, hogy most egy aktust vagy épp egy megerőszakolást láttunk e, pár cicitől viszont az egész nyugati világ megbolondul és egyszeribe a többség felcsap erkölcscsősznek. Pedig egyszerű női testekről beszélünk, fedetlenül, úgy ahogy azt a jó Isten megteremtette. Ennyire borzasztó látvány egy meztelen test, vagy csak megszokásból nézünk ferde szemmel, ha ilyet látunk? Lehetséges, hogy csak egy egyszerű hackertámadásról van szó, de mégis úgy gondolom, egy olyan mélyen belénk nevelt problémára mutatott rá akarva-akaratlanul, amelyet nem biztos, hogy orvosolni tudunk, de legalább tudatosíthatjuk, hogy botrány és bűn a szinonimája pár fedetlen kebelnek és testünk csupaszságának. Karin Høg


Hová tart a magyar foci? Amikor elkezdtem írni ezt a cikket, még keményen akartam kardoskodni az mellett, hogy Pintér Attila szövetségi kapitányt a lehető legrövidebb időn belül el kell távolítani a magyar nemzeti labdarúgó válogatott kispadjáról, és egy külföldi szellemiséggel felvértezett, nagy szakmai tudású edzőt kell a magyar válogatotthoz hozni. Azóta mindkettő megoldódott, részben. Szeptember 7-ik napja, az északírek elleni Ebselejtező, sötét napja a magyar labdarúgásnak. Idestova 28 éve, hogy a labdarúgó nemzeti tizenegyünk nem jutott ki nemzetközi tornára. Minden alkalommal fűztünk reményeket ahhoz, hogy majd most sikerül, most van egy Gerzson, aztán lett egy Dzsudzsi, de végül csak csalódás lett az osztályrészünk. Mitől olyan különös ez a mostani alkalom? Az Európa-bajnokság új rendszerében a 2016-os megmérettetésre immár 24 európai nemzet képviseltetheti magát az eddigi 16 helyett. Ez a változás különös reményt adott nekünk, foci szurkolóknak. A kvalifikációk csoportjainak első helye az elmúlt két évtizedben majdhogynem életszerűtlenségnek tűnt, a második helyért kapaszkodás pedig néha sikerült, de még az is kevésnek bizonyulhatott. Most nagy reményekkel vágtunk neki a selejtezőknek, bár volt egy tényező, egy ember, aki nem nagyon hagyott nyugodni, aki ezt a reményt beárnyékolta: a szövetségi kapitány, Pintér Attila. Nem gondolom, hogy Pintér Attila rossz szakember lenne, sőt! Többször nyert magyar bajnokságot, így elmondható róla, hogy ismeri a közeget, legalábbis ami a magyar klubfutballt illeti. Egy erősen öntörvényű, kemény figuráról van szó, akinek a magyar kispadra kinevezése akár még jó ötlet is lehetett volna egy párhuzamos univerzumban, de ebben a mostaniban egyértelmű bukásnak tűnt. Ezt azóta Csányi Sándor is elismerte, aki önkritikusan értékelte a Szövetség döntését. Pintér Attila legnagyobb hiányossága nem a kommunikációs képessége, hanem a magyar labdarúgó válogatott irányításával kapcsolatos kompetencia teljes hiánya. Többen azt mondják, hogy jöhet ide bárki, a világ legnagyobb edzői sem lennének képesek ebből a mai magyar játékosállományból egy ütőképes csapatot csinálni. A Nemzeti Sport 2013 őszén és pár nappal az északír meccs előtt is arról cikkezett, hogy nem kellenek a magyar játékosok külföldön, az európai topligákban. Arra a következtetésre jutnak, hogy nemes egyszerűséggel gyenge a ma-

gyar játékos utánpótlás, soha ilyen kevés magyar nem játszott még külföldön az elmúlt 20 évben. Az örök nagy kérdés a magyar focival kapcsolatban, hogy hová lesznek azok a srácok, akik az ifjúsági világversenyeken nagyszerű eredményeket érnek el, majd a felnőttek között eltűnnek a színről. Tény, hogy a játékos utánpótlásába fektetett pénz hosszú távon valószínűleg meghozná a gyümölcsét. Többek szerint kevesebb pénzt kellene pumpálni a felnőtt labdarúgásba, és e helyett inkább a fiatalok képzésébe kellene invesztálni, így talán pár évtized múlva lenne egy jó nemzeti csapatunk. Véleményem szerint ez a nézet meg is állja a helyét, azonban a jelenlegi helyzetre nem jelent megoldást. Jelesül, hogy rendelkezésünkre áll egy keret, amiből illene kihozni valamit. Nem mondhatjuk, hogy az egész felnőtt foci nem ér semmit, nincs utánpótlás, ezért holnaptól az ifikbe nyomjuk minden energiánkat. Párhuzamosan kell eredményeket elérni! Ezért kell most egy olyan edző, aki más szellemiséget szívott magába szakmája gyakorlása során, mint ami a magyar futballközegben uralkodik. Erre jött a hír, hogy az október elején esedékes két mérkőzésre elvállalta a nemzeti csapat irányítását a Herthánál edzőként dolgozó Dárdai Pál, a külföldön is elismert, itthon is nagyra tartott szaktekintély. Örömteli adalék, hogy mindezt anyagi juttatás nélkül teszi, igaz, mivel a német klubnál tevékenykedik, a megbízatást csupán rövid időre vállalta el. Ezzel tehát koránt sem oldódott meg a magyar futball problémája. A Szövetség egyfajta felületi kezelést igyekszik végrehajtani, aminek megvan a maga racionalitása, hiszen még csak egy meccs ment le a selejtezőből. Ha most ráncba tudjuk szedni a fiúkat, és Dárdai után igazolunk egy megfelelő képességű és szellemiségű edzőt a kispadra, akár külföldit is, akkor az talán az egy hosszabbtávú, eredményesebb korszak kezdetét is jelentheti. A remény hal meg utoljára, ugyebár. Most pedig már egészen konkrét motiváció is van, ugyanis 2020-ban Budapest 4 EB meccsnek ad otthont, amiből legalább hármat a magyar válogatott játszhat, amennyiben kvalifikálja magát az Európa több városában rendezett kontinensviadalra. Megtérülni látszik tehát a labdarúgásba fektetett pénzmennyiség. Az új, 68 ezer férőhelyes, 2018-ra elkészülő Puskás Ferenc Stadion ékköve lehet az európai focinak. Már csak focival kell megtölteni. Ez a mi dolgunk, és nem is kevés! Hajrá magyarok! Tárnok Balázs

KÜVÉ 45


„Micsoda útjaim voltak nekem“ Talán csak kevesen tudják azt, hogy január 22-én nem csak Kölcsey vetette papírra a Himnusz utolsó sorait, hanem Cseh Tamás is ezen a napon látta meg a napvilágot. Idén augusztusban halálának ötödik évfordulójára emlékezünk, én pedig tisztelegni szeretnék a magával ragadó énekes előtt ezzel az életútjának főbb állomásait feltáró írással, amelyhez az ihletet a Cseh Tamás c. beszélgetőkönyvből merítettem, s amelyben 2006 és 2007 nyara között elhangzott párbeszédek olvashatók barátjával, Bérczes Lászlóval. „...Én nem vagyok zeneszerző. A dalok énekese vagyok. Egy füttyös cipészinas, akinek néha helyes dallamok jutnak az eszébe.“ A későbbi legendás előadóművész 1943. január 22én született, amikor a Kárpát-medence magyarlakta területein a magyar kultúra napja alkalmából szerveznek rendezvényeket. Ez a tény talán örökre megpecsételte a sorsát, hiszen a tordai kisfiúból a magyar kulturális élet egyik ikonikus alakja, a kultúra hírvivője lett. „Három-négy éves lehetek, anyám kérdezi, mi akarsz lenni, és nem mozdonyvezető meg ilyesmi a válaszom, nem, én a Hatalmas Világ Ura akarok lenni.“ Gyermekkorát a Fejér megyei Tordas falucskában töltötte, de tizenhárom évesen kiszakították a boldog, békés környezetből, és anyjával a zajos fővárosba, Budapestre költöztek: „Térdnadrág, félcipő, térdzokni. Így vitt be 56 őszén a nyolcadikos fiúosztályba. Úgy néztem ki, mint valami régi Nemecsekilluszráció A Pál utcai fiúkból“. Ifjúkori szenvedélye, a festés, rajzolás egész életét végigkíséri: „...kilógtam, mert ilyen...művészlélek voltam, furcsa fiú. Rajzol.“ Számtalanszor felvételizett is az egyetemre, festő szeretett volna lenni, de odafent más utat szántak neki. „A vége mindig ugyanaz: kiírják a felvettek névsorát, és abban én nem vagyok benne. És elment a kedvem a festészettől.“ „Nagymamám tanított meg tercelni. Énekelt egy dallamot, én vele mentem.“ Cseh Tamás nem rendelkezett zenei előképzettséggel, zenetanárhoz sem járt, a tordasi zenei világból és a mamájától eltanult rengeteg dalból táplálkozó

46

KÜVÉ

ösztönösségéből mégis hamar kibontakozott tehetsége. Az érettségi környékén kapta meg első gitárját, ami akkoriban az egyik legnépszerűbb hangszernek számított: „Sok mindenre nem emlékszem, de az megmaradt, hogy gyufaszállal pengetem a legmélyebb húrt, és megírom a Bip-pip-rock c. dalomat. “ Nemsokára amatőr zenekart is alapítottak barátaival, akikkel együtt bebarangolta a zenei élet előcsarnokát, koncerteztek és angolul tanultak. A könyvben így emlékezik vissza az első szárnypróbálgatásokra: „Recsegett-ropogott-sistergett a rádió, a dallamot valahogy leszedtük, a fonetikusan lebetűzött szöveg is hasonlított, bár értelme nem volt.“ „Mutattam, ő mondta, ezt, ezt játszd még.“ 1970-ben ismerkedett meg a fiatal költővel, Bereményi Gézával: „és akkor az egyik fiú csendben áthajol hozzám, Tamás, hallom, te gitározol meg énekelsz. Én mondom, hogy igen. Ma is látom a Géza arcát, ahogy felém hajol. Én írnék rájuk magyarul szöveget, nem próbáljuk ki?, ezt mondja aztán. De igen, ezt mondom én. “ Másnap már meg is írták Az ócska cipő c. szerzeményüket. „Olyan egyszerűen született meg, mint amikor az ember megmossa a haját, vagy csak lepöcköl egy pihét a gallérjáról.“ – Tamásnak mindig volt egy dallam a tarsolyában, pengette, fütyülte, s ha Bereményit megfogott egy, akkor azonnal született szöveg is mellé. Egy vers, amely nemcsak kettőjüké volt, hanem amelyet mindenki magáénak érezhetett, mert Mariról, Icáról, Éváról, meg társadalmi problémákról és életérzésekről, emberekről és hangulatokról, egyszóval Rólad, Rólam és Rólunk szóltak: „Ezekről a dalokról kiderült, hogy fontosak. Nekem, Gézának, sőt, másoknak is.“ „Tamás, nem te vagy a fontos, hanem a dal.“ Két évvel megismerkedésük után már számtalan dalt tudhattak magukénak, amelyekkel egyelőre csupán a baráti körükben arattak sikereket. Ekkor Gézával kiutaztak Párizsba azzal a céllal, hogy végleg nyugaton maradnak. De hazajöttek, és 1973-ban Cseh Tamás már önálló estet adott Dal nélkül címmel. Fellépett nemcsak a Huszonötödik Színházban, hanem vidéken is: „Amikor kiszalad belőled az ének, mintha nem is te lennél, aki csinálja.“ A Levél nővéremnek c. lemez 1976-ban látott napvilágot. Ez volt Cseh Tamás első lemeze, amelyet még tizenhat követett. A színpadon érezte magát igazán otthon, ahol olyan


energiákat szabadított fel, amelyek néha még az ő számára is megmagyarázhatatlanok voltak. 1982től a Katona József Színház, majd 1998-tól a Bárka Színház tagja. „Az biztos, hogy ott, akkor, ahogy a takarásból kilépek, a legutolsó tizedmásodpercben történik valami. Van egy szent törés, fordulat, változás. Ott már nem én vagyok. Elkezdem, és valaki folytatja.“

egy énekes, egy férfi“. A játék végleges helyszíne Bakonybél lett, itt szervezték az Indiánt. Cseh Tamás indián-keresztségben a „Füst a szemében“ nevet kapta. Az előadóművész törzsfőnök két könyve szintén az amerikai őslakosok tematikájával foglalkozik: az 1997-es Hadiösvény c. regénye, és a 2006-ban megjelent Csillagokkal táncoló Kojot c. indián mesekönyv.

„Az volt a mániám, ha ti jó tanítók lesztek, akkor jobb lesz a világ, mert akkor a ti diákjaitok is jobbak lesznek, és a világ szebb lesz, mert mindenki egy kicsit jobbat csinál maga körül.“ Az érettségi után a Budapesti Tanítóképző Főiskolát, majd az egri Tanárképző Főiskolát végezte el, és ahogy ő kifejezi magát, „rókautakon“ a Képzőművészeti Főiskolán is tanult. Hét évig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában, valamint óraadó volt a Tanítóképző Főiskolában is. Szerette az iskolát, a kollégáit, a nevelést, s mindig jóindulatúan bánt diákjaival. A koncertezés, filmszereplés azonban egy idő után összeegyeztethetetlennek tűnt a tanítással. Cseh Tamás végül otthagyta a festőállványt, és feladta a tanári hivatást, hogy elkötelezze magát az éneklés iránt. Döntését azonban nem bánta meg, hiszen: „ott vannak a dalok, és azoktól az emberek szemében cinkos értések, lángok lobognak. És előadások után húszan-harmincan-ötvenen ülnek körülöttem, várják, hogy mit mondok még.“

„Nem lehet így élni, mondta Éva.“ Életében mindig jelentős szerepet játszottak a nők, akikhez kötötte az életében lejátszódó eseményeket, akiket szeretett, tisztelt, akiket megismert akár Párizsban vagy éppen Venezuelában, s akik nagy hatással voltak rá. Végül számtalan kaland, gyönyörű nők, kapcsolatok és csalódások után az akkor már híres Cseh Tamás megismerte Császár Bíró Évát: „... megállt és visszanézett. Én meg megkérdeztem: Nem iszol meg velem egy kólát? ezt sikerült kérdezni. Harmincöt éves fejjel ezt bírtam kitalálni.“ 1980ban Éva hozzámegy Cseh Tamáshoz, akinek életére „A legjellemzőbb a rend és a tervszerűség teljes és reménytelen hiánya volt.“ Két gyermekük született, András és Bori.

„Az Indián a titkos szabadság terepe lett.“ Az indián-ötlet Cseh Tamás fejéből pattant ki az 1960-as években: „nekem már volt múltam, én már a falumban is indián voltam, de a többieknek sem hiányzott a winnetous és cooperes műveltsége.“ Az első helyszín a Vértes volt, itt táborozott két indiántörzs néhány nyári héten keresztül, íjat készítettek, és akit eltalált egy nyílvessző, az kiesett. Később egyre többen csatlakoztak hozzájuk, a hadijáték fejlődött: „Mindenki vágyik a fényes pillanatra, az ünnepre. Hogy kilépjen a szürke, monoton menetelésből, amibôl a hétköznapok összeállnak. Az Indián, az éneklés, régen a festés is ilyen volt..., ezt érzed, amikor szerelmes vagy, vagy lovagolsz egy harmatos hajnalon, és azonos vagy önmagaddal. Amikor tényleg indián vagy. Amikor nemcsak énekelsz, de átlényegülsz, és énekessé válsz. Ilyen pillanatokban igazán megtudod, milyen egy indián,

„Három hete derült ki, hogy rosszindulatú daganat van a tüdőmben, és holnap elkezdődik a kemoterápiás kezelés.“ ...ez Bérczes László beszélgetőkönyvének első sora. Cseh Tamás végül hosszú betegség után 2009. augusztus 7-én hunyt el. De a Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas művész, az indián, aki megbabonázta közönségét a titokzatos szövegekkel, a cinkos szemhunyorításokkal és huncut mosolyokkal, nagy űrt hagyott maga után. Idén töltené be 71. életévét. Köszönthetném őt azzal, hogy esetleg dúdolom a dalokat Irénről, Desiréről, a Dosztojevszkijről meg Rimbaudról, de talán jobb, kedves Cseh Tamás, ha most inkább csak a „Csönded vagyok“. Nincs többé az az előadó, aki egy szál gitárral előlépjen a sötétből, már csak azok a mindenkinek fontos dalok maradtak, amiknek eléneklésével betöltötte földi hivatását: „Azt kell mondjam, Uram vagy Szent Péter, nem tudom, kinél kell majd jelentkezni, én nagyon igyekeztem, hogy jót tegyek, és te engem ezért gazdagon megjutalmaztál. Ez kevés embernek adatik meg.“ Paluska Zsuzsanna

KÜVÉ 47


Szicília 2. rész

A nap további részét Palermóban töltöttük. Az első megálló a katedrális volt. Az egykor arab mecsetként pompázó, majd katolikus templommá alakított Palermo katedrálisa kecses, gótikus tornyaival, barokk, normann stílusával, normann óratoronnyal, az előtte található parkosított térrel tekintélyt parancsolóan ékelődik a város közepébe. A kívülről csodaszép katedrális számos királyi sírt is őriz magában. Innen gyalogosan folytattuk az utunkat a száguldozó autók mellett, miután elértünk a Quattro Cantira, amely egy nyolcszögletű tér / kereszteződés. 4 barokk épület találkozik, amelyeknek a különlegessége abban rejlik, hogy mind a négyen egy-egy városi védőszentnek a szobra látható. Innen pár méterre, az út túlsó oldalán a Piazza Petoria tér foglal helyet, ahol egy hatalmas szökőkút áll. Erről a helyről viszont tovább buszoztunk egy következő érdekesség felé.

48

KÜVÉ

A következő tér, amelyre ellátogattunk, Piazza Marina, mely az egykori főtér, lovagi tornák, piacok és kivégzések színtere volt. A főtér közepén a Giardino Garibaldi-kert híres fikusza áll, amely már több mint 150 éves. A fikuszok nálunk mindössze szobanövényként érvényesülnek. Ennél az éghajlatnál viszont teljesen más életvitelt gyakorló egyedekkel találkozhatunk. A fikusz azért érdekes, mert folyamatosan gyökereket ereszt, de nem ám a föld alatt, hanem magáról az ágairól ereszti le az új gyökércsomókat. Ezek amint „lenőnek a földig”, beereszkednek a felszín alá, és gyökérként működnek tovább. A föld alatti gyökér és a felső ág közötti rész elfásul, ezért tűnik úgy, mintha egyszerre több törzse lenne a fának. Ami még ebben a parkban számomra kuriózumnak számított, az egy Tüköry Lajos-szobor. Utólagos böngészés után ehhez az információhoz


jutottam: „Az 1859-es olasz–osztrák háború idején Kossuth Lajos alkalmasnak vélte a helyzetet arra, hogy Olaszországban magyar légiót szervezzenek Ausztria ellen. Ehhez csatlakozott Tüköry is, de a közben megkötött béke után az alig megalakult magyar légiót leszerelték. 1860-ban Tüköry Lajos csatlakozott Garibaldihoz és a palermói felkeléshez. Itt megsebesült. Lábtörés miatt amputálást végeztek, de életét már nem tudták megmenteni. 1860. június 6-án meghalt. Temetésén maga Garibaldi tábornok mondott beszédet.“ (Wikipédia) A út utolsó két állomása maradt még hátra. Az egyik közülük a Massimo Teatro, amely Európa egyik legnagyobb színháza, mindössze 7730 m2. A másik megálló kevésbé kellemes látványt nyújtó Kapucinus katakombák. Tulajdonképpen ez egy temetőszerű hely, ahol egy tucat múmiát nézhet meg az ember egész közelről, már aki kiváncsi

ilyesmire. Hogy honnan van olyan sok belőlük? A mai ember számára érthetetlen okokból: volt egy olyan időszak, amikor az emberek nem temették el egymást, hanem mindenáron meg akarták őrizni magukat az utókornak, és most nem csak eszmei értékekre gondolok. Tehát szó szerint az volt a divat, hogy bebalzsamoztatták magukat, hogy ezzel konzerválják magukat az utókornak. Az egészben talán a legmorbidabb az, hogy ezeket a testeket később mindig az aktuális viselet szerint átöltöztették. Sok érdekes helyet látogattunk meg, de a legizgalmasabb mind közül még váratott magára pár napot. Az Etnát csak később másztuk meg, de erről és más érdekességekről majd a következő alkalommal mesélek... Vidu

KÜVÉ 49


Idegborzoló, gyomorkavaró és istenkáromló Marina Abramović, a performansz „nagymamája”

„Azt mondják, tabukat sértek. Pedig nem sérteni kívánom a tabukat, hanem létezésük okait kutatom.” (Hermann Nitsch, osztrák művész) Amikor az avantgard is arra a sorsra jutott, mint a hagyományos akadémikus művészetek, és beszorult a múzeumi konvenciók és a piac diktálta szabályok közé, a radikális művészek az alkotás és a valóság közötti határok végleges eltörlésében látták a megoldást: minden művészet! A végeredmény végül a performance, mint műfaj lett. Először a hatvanas években lehetett hallani róla, amikor kapcsolatba került a többi művészeti ággal, s olyan hétköznapi tevékenységeket is próbált integrálni, mint a sport, az öltözködés, vagy éppen a szexualitás. Sem előadásnak, sem műalkotásnak, sem pedig műsorszámnak nem lehet kizárólagosan nevezni. A performance mindezek keveréke. Egyszerű, direkt és valós kockázattal jár. Megkerülhetetlen oldala ennek a művészetnek a megbotránkoztatás, vagy éppen a felháborítás. Rothenberg a performance lényegének tartja a határok lerombolását is. Testtel, hangokkal, mozgással, vagy éppen fényekkel szeretnének valamilyen hatást elérni, mindezt nem betanult mozdulatokra alapozva, hanem a saját és mások kíváncsiságára, tűrőképességére, bátorságára hagyatkozva. Az előadók a saját testüket, személyiségüket használják az előadások során, amelynek a nézők is aktív részesei. Ennek a művészetnek az egyik jeles képviselője

50

KÜVÉ

a New Yorkban élő világhírű szerb képzőművész, Marina Abramović, aki egymaga testesíti meg mindazt, amit erről a műfajról tudni érdemes: meghökkentő, provokatív, önfeltáró, önsanyargató és öngyalázó. Pályafutása során ostorozta, szúrta, égette, szabdalta, mérgezte és arra is volt példa, hogy fojtogatta magát. 1971-től mutatta be különböző performance-sorozatait, amelyeket ritmusoknak nevezett. A 10. ritmusban például egy papírra fektette kezét, és villámgyorsan egy késsel sorba kopogott az ujjai között az asztalon. Amikor megsebezte magát, elölről kezdte. A papíron kirajzolódott kezének a véres nyoma, azonban nem adta fel: a sokadszori próbálkozásnál már csak arra ügyelt, hogy sikerüljön ugyanott megvágnia a kezét. Húsbavágó játék, annyi szent. 1974-ben egy előadáson olyan orvosságot vett be, amelynek nem ismert hatása volt, majd kiült a közönség elé, és hosszasan szenvedett. Egy másik produkcióban hetvenkét tárgyat sorakoztatott fel, ezek mindegyikét rajta lehetett kipróbálni. Kezdetben az emberek visszafogottak voltak, később azonban megbátorodtak: levágták a ruháit, égő cigarettát oltottak el rajta, töviseket szúrtak belé, valaki pedig megpróbálta lelőni. 1976-ban Amszterdamban találkozott élete nagy szerelmével, az Ulayként ismert performansz-


művésszel. A tizenkét évig tartó szenvedélyes kapcsolatuk során szinte ikrekként viselkedtek. Annyira megbíztak egymásban, hogy az egyik előadásukban Ulay és nyílvesszőt irányított a megfeszített íjat tartó Marina szíve felé. Egy évvel később a Belégzés - kilégzés elnevezésű performance is látványosra sikerült: orrukat bedu-

gaszolva addig csókolóztak, amíg mindketten el nem ájultak. 1982-ben 90 nagyvárosban „léptek fel”: mozdulatlanul, pislogás nélkül, nyolc órán keresztül néztek egymással farkasszemet egy asztal két végéről. Elválásuk is művészi volt: a kínai Nagy Fal két végéről indulva, középen találkoztak, kezet fogtak,

majd búcsút vettek egymástól. 2010-ben találkoztak ismét, mikor megnyílt Marina The Artist is Present című kiállítása New Yorkban. Marina minden nap ott ült a múzeum átriumában, nyitástól zárásig tágra nyitott szemekkel, 716 órán és 30 percen át. Eközben a látogatók közül bárki leülhetett vele szemben, és tetszőleges időt tölthetett el vele. A performance közben azonban nem várt meglepetés érte: Ulay is helyet foglalt vele szemben. Találkozásuk azonban nem váltotta ki a remélt katarzist, a volt performertársnak csupán egyetlen kéznyújtás járt, majd Marina pokerarccal bámult tovább. Az erről készült videó azonban bejárta a világot, s ma már ezrek állnak sorba, hogy láthassák, ahogy a világhírű performer a határokat feszegeti. Abramović egyébként 2014-ben felkerült a Time 100 legbefolyásosabb embereinek listájára. Az imént említett performanszot még maga Lady Gaga is megtekintette, de a Marina vezette intézet támogatói között van Jay-Z is. Amikor korábban a holland királynővel találkozott egy előadás amszterdami premierje után, az megkérdezte tőle, hogy milyen érzés ennyi intimitást kiteregetni a színpadra. Marina mélyen a szemébe nézett, és ezt válaszolta: „felszabadító”. Sztankó Annamária

KÜVÉ 51


Profile for alMA_MAter

Alma Mater szeptember 2014  

A szlovákiai magyar egyetemisták magazinja

Alma Mater szeptember 2014  

A szlovákiai magyar egyetemisták magazinja

Profile for alma_ma
Advertisement