Issuu on Google+

Alma Mater főiskolások és egyetemisták lapja | 2013/2014 | 9. évfolyam, 2. szám


Az

Alma Mater kiválóan alkalmas az Ön hirdetéseinek megjelentetésére. almamater.dh@gmail.com


> „Hosszú út a szabadságig” > Tagszervezeti beszámolók > Szemeszterzáró kontent > Őszintén szólva > A nyolcadik utas: Kotleba > A megyei választások margójára > Vélemény: Te miért szavazol? > Mit adtak nekünk a rómaiak? > Hungarian Bedroom Noise > Névtelenek, akik a Semmit adják elő > Lehet jobb a pornó a szexnél? > A kiejthetetlen nevű Basquiat > Double D, a feminista > A kitartott > Valse triste > Pinufius apát Pornópredikátziója... > Minden lehet > Egy gondolat a posztkolonialista télapókról > Te vieš čo az a S(z)lomarát? > Bábuska: kedves, de köszi mégsem > ZÖLDfülű vagy? > „A kaland a komfortzónádból való kilépés után kezdődik…” > Ünnepi monológ

4 6 10 12 14 16 17 18 20 22 24 26 28 30 31 33 34 36 38 41 44 46 50

Lapigazgató: Bóna Zoltán | Főszerkesztő: Sztankó Annamária | Irodalmi szerkesztő: Mucha Attila | Grafika: Csambal Tamás Szerzők: Bodnár Eszter, Győry Gábor, Hangácsi István, Hanna Hack, Havran Kati, Kalapos Éva Veronika, Kelemen András, Murányi Sándor Olivér, Nagykitti, Noszlopi Botond, Polák Gábor, Reczai Lilla, Sztankó Annamária, Varga Bianka, Vass Tímea, Vica, Vince Flóra | Nyelvi korrekció: Pathó Gábor Kiadó: Diákhálózat - Študentská Sieť | Nyomtatja: AZ Print | Elérhetőségek: Diákhálózat - Alma Mater, Klariská 7, 811 03 Bratislava Írj nekünk: almamater.dh@gmail.com | Keress: www.diakhalozat.sk | Facebook: www.facebook.com/diakhalozat 4/2013 | IČO 00 602 515 | EV 2194/08 | Megjelenik 1500 példányban, negyedévente. ISSN 1339-102X

tartalom

3


> „Hosszú út a szabadságig” Hello 21. század, hello szabad kommunikáció! Eltartott ugyan egy ideig, de ma már kijelenhetjük: sosem volt ilyen könnyű hozzájutni a legfrissebb hírekhez vagy egy kívánt tudásanyaghoz. A lakásokban olykor előbb van net, mint kanapé, nevetséges áron vásárolhatunk könyvtárbérletet, de igazából ki is akarna olyat, mikor online beszerezhető vagy letölthető a legtöbb nyomtatott kiadvány, egyre több platformra. A jelenleg még hiányzó darabok pedig csak idő kérdése, és felkerülnek. Pár kattintás a megfelelő portálon, keresőkben, ügyes szelektálás, némi türelem – és voilá, helyben vagy!

4

A legtöbb információ szó szerint egy karnyújtásnyira van tőlünk, valóban csak rajtunk áll, mit kezdünk vele. A vélemény és szólásszabadság korában szinte bárhogy hasznosíthatjuk, hiszen senki nem írja elő, kinek, hogyan, mit mondhatunk, hová utazhatunk, kikkel találkozhatunk, milyen szakmát választhatunk. Talán soha nem érezhettük magunkat még ennyire szabadnak. Ennek ellenére mégis az jár a fejemben, milyen lehetett, mikor ezekért még harcolni kellett. A megszorítások, a háború, az össztársadalmi szorongás időszakaiban miből merítettek mégis az emberek erőt az alkotáshoz vagy a változtatáshoz? Ha az aranyhal, a hullócsillag vagy a szerencsekút felajánlaná nekem, hogy teljesíti egy kívánságomat, istenbizony azt kívánnám, hogy leülhessek kávézni a régi korok egyik nagy feltalálójával, egy polihisztorral, polgárjogi aktivistával, szabadságharcossal, olyan emberekkel, akik nem kevés ellenállásba ütközve, mondhatni erős ellenszélben, szinte a semmiből alkotott nagyot. Volt elég bátorságuk tenni és tettre sarkallni, kiállni, kimondani és harcolni. Nem csak magukért, hanem másokért is. A listám elég hosszú és szubjektív. Nyilván ezért nem kaptam eddig egyiktől sem ajánlatot.

sem tudták megtörni. Miközben őt kényszermunkára fogták, milliók skandálták a nevét az utcákon, az elnyomó rendszer ellen tiltakozva. Igazi szabadsághős volt, aki személyes sorsával mit sem törődve generációknak mutatott példát, nem csak hazájában. A feketék esélyegyenlőségéért harcoló Mandela egy személyben volt a szolidaritásért vívott harc képviselője, az egyetemes igazságosság szószólója és egy világpolitikai rangú humanista. És hogy miért őt emeltem ki a soha be nem teljesülő kívánságlistámról? Mert a Google-ben ez évben az ő nevére kerestek rá a világon a legtöbben. Nem, bár éppenséggel ez is igaz. Sokkal valószínűbb, hogy azért, mert nincs még egy ember, aki egész lényével ennyire, még halálában is azt üzenné: „szabadságot az embereknek!”

A képzeletbeli felsorolásomban előkelő helyet foglal el a nemrégiben elhunyt, Nobel-békedíjas Mandela is. Vitathatatlan, hogy a volt dél-afrikai államfő tevékenysége nem csak országára, hanem az egész világra hatással volt. Az apartheid rezsim 27 évre zárta a rácsok mögé, de még az ott töltött évtizedek

Ha pedig nem lennék ilyen álmodozó, a sort inkább - a nagyvilág történéseinél maradva – a jelenleg is lelkesen demonstráló ukrán fiatalokkal kezdeném. A hírportálokról, az esti Híradóból, vagy ha máshonnan nem, a facebook falatokon scrollozva a Mandela temetésén remek selfiet készítő Obamán túl

vezércikk

De ha már itt tartunk, szívesen szürcsölnék el egy csésze feketét többek között Peg�gy Guggenheimel, az első hivatalos női mecénással, a szabad internetért harcoló Aaron Schwartzal, a performansz- művészet egyik úttörőjének számító Marina Abramović-al, vagy éppen Wael Ghonim-al, aki a Google egyik afrikai igazgatójából lett az egyiptomi forradalom hőse.


/ sztankó annamária

biztosan eljutott hozzátok a kijevi tüntetések híre. Ukrajnában jelenleg már sokadik napja több ezer EU-párti tüntető tölti az éjszakát az utcákon, a fagy és az ónos eső ellenére. A papok a rendőri túlkapások után a napokban a templomot is megnyitották nekik, mondván: „a szabadságért küzdenek, a szabadság pedig Isten adta jog.” Nem bocsátkoznék jóslatokba, hogy vajon mi lesz ennek a hosszan tartó és rengeteg embert megmozgató demonstrációnak a vége, s melyik oldalra billen végül a mérleg nyelve. Sokkal inkább érdekes számomra az a tanulságként levonható tény, hogy fiatalok, öregek, értelmiségiek és kétkezi munkások, a kormánnyal szembe fordulva mind kiállnak a véleményükért, dönteni akarnak az ország sorsáról, és a saját jövőjükről. Nem mondják legyintve, hogy „nem rajtam múlik” és hogy „az öreg Janukovics majd megoldja”, vagy hogy „ettől nem lesz olcsóbb a kenyér”. Egyébként sem igaz egyik sem. Jól teszik –e, hogy EU-t kiáltva csapnak az asztalra? Ezt inkább nem firtatom, legalábbis nem

itt. (Lapozzatok néhányat, és olvassatok róla többet Polák Gábor jegyzetében.) Ha viszont sor kerülhetne arra a bizonyos közös kávézásra, a fentebb sorolt emberek legtöbbjének ugyanazt a kérdést tenném fel: mit jelent nekik a szabadság? Nem lepődnék meg, ha most ti is elmerengtetek volna egy pillanatra rajta. Ha nehezebben jön a válasz, mint gondoltátok, gyorsan elárulom, - ha még nem jöttetek rá - miért sorolom nektek egy ideje a szabadság formáit, az érte vívott harc példáit és jeles alakjait. Olyan számot tartotok most a kezetekben, ami ezen témaköröket boncolgatja a lehető legtágabb értelemben, messze túl a szó hagyományos, jogi és filozófiai jelentésén. Sok egyéb mellett olvashattok a feltörekvő youtube zenészekről, egy induló lakásszínház projektről, az első színesbőrű festősztárról, egy beszámolót a tengeren túlról, továbbá egy világutazó élményeiről is. Jelen lapszámunk több értelemben is hosszú utat tett meg, míg a kezetekbe került. Nem szabadkozásképp.

vezércikk

5


> tagszervezeti beszámolók

JAJ, JAIK!

Prágai sörfőzde-körút az AED-al

A hideg mindenki sapkája, kesztyűje, kamáslija alá befurakodik, ám a pozsonyi diákok továbbra sem riadnak vissza ilyen apró kellemetlenségtől. Az utóbbi hónapokban is buzgón rendeztünk jobbnál-jobb programokat, hogy számtalan élménnyel vághassunk neki a vizsgaidőszaknak. Zsugáztunk a Krisztián sörözőben, múzeumlátogatáson vettünk részt, csocsóbajnokságot szerveztünk, túl vagyunk a második magyarbulinkon, csapatot építettünk, JAJ!-oltunk (Játsz A JAIK-kal), a filmklubon megnéztünk egy olyan műalkotást, amely több, mint 500 film összevágásából készült el, Nógrádi György egy komoly külpolitikáról szóló előadást tartott, nameg flashmoboltunk egyet. Annak pedig külön örültünk, hogy a Silly Walks nevezetű kezdeményezésünk ilyen visszhangot váltott ki délnyugaton. A decembert Mikulás partyval kezdtük, a nánaiaktól pedig egy remek színielőadást láthattunk. A táncházban, ahol a Pósfa zenekar húzta a nótát, az ügyesebbek néhány hasznos tánclépést is megtanulhattak.

Ígéretünkhöz híven október elején belelendültünk a programszervezésbe, sok minden van utánunk, és decemberben még egy utolsó hajrában a vizsgaidőszak előtt szerveztünk még néhány programot, ami kihagyhatatlan volt. A szemesztert egy Hrádek-sörözéssel köszöntöttük, aztán felavattuk a majdnem harminc gólyánkat, hagyományosan a Klub 11-ben Strahovon. Elindítottuk sörfőzde-látogató programunkat is, eddig három hospodában kóstoltuk meg, milyen is a prágai, helyben főzött sör. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek. A sörözések mellett folytattuk Kávé mellé beszélgetőestjeinket is – eddig a Bátor Tábor szervezőivel és önkénteseivel találkoztunk, valamint ellátogatott hozzánk Kubiszyn Viktor is. Hogy a sport se csak a tavaszi szemeszterben kapjon szerepet, november végén megszerveztük az Imrece Sándor Squashbajnokságot, immár harmadszor, 18 versenyzővel, akik közül Korpás Gábor került ki győztesen. November közepén másodszor vágtunk bele a nagy sikernek örvendő Műveltségi vetélkedőbe, ahol ezúttal Juhász Gabika, Salma Zsóka és Paraj Zsolti bizonyultak a legsikeresebbnek. A vizsgaidőszakot azonban még megelőzte egy fergeteges Mikulás-buli, egy útibeszámoló Japánról és egy filmklub is. Jövőre ugyanitt!

Bízunk benne, hogy az idei évben mindenki megtalálta a magának való programot, és ne felejtsétek: 2014ben is várunk benneteket sok szeretettel!

6

aktuális


VIII. Henrik hat felesége

Csocsóban az élen

A Jugyik az elmúlt két hónapban színes programokkal lepte meg a nyitrai diákságot. Az októberi forradalmi hangulat idén is elsodort bennünket Budapestre, a Gloria Victisre. Közben a JugyikAlter kis csapata készülődött az első rendezvényére: sercegtek a könyvlapok, készülődtek a kis hobbitok a Tolkien-estre. Nagy izgalommal szerveztük az Őszi Ifjúsági Napokat is. Megzenésített versekkel és művészeti alkotásokkal startoltunk egy novemberi hétfőn. A kellőképpen bedurrantott motort a keddi Magyarbuli még jobban felizzította, így a szerdai Műveltségi vetélkedőn nem okozott gondot az agytekervények használata magasabb feszültségen sem (Sorold fel VIII. Henrik 6 feleségét: Gizi, Bözsi, Jolán, Teréz, Icu, Aranka). Az utolsó napok pedig teret adtak titkos vágyainknak: ki a csütörtöki Impró Esten élte ki színészi hajlamait, ki a Karakterek Bálján bújt bele egy-egy szerepbe, s vigadhatott akár a Kendermagos lányokkal is egy teljes éjszakán át. Az elmúlt hetekben a Lipi elfoglalására is sor került: a megszálló tömeg a társasjátékok hadseregével rontott neki az estének, ki dobókockával, ki sörrel a kezében. „A Nagy Ő-t Alfred Edmund Brehm Az állatok világa című halhatatlan remekében kerestem, kutattam. Ez a klasszikus mű volt az én Playboy magazinom“- szólt Németh Zoltán verse teázós felolvasóestünkön, ahol N. Tóth Anikó meséinek köszönhetően még kisgyermekké is válhattunk pár perc erejéig. Advent kezdetén pedig Mikulás bácsi indította el nálunk a magyarbulis láncreakciót.

Egy halomnyi érdekes programmal dobtuk fel a borongós őszi napokat Brünnben. Egy pörgős koncert-bulival indítottunk, ahol a The Butchers majd DJ Peter zenéjére ropta a közönség. Ettől aztán mi is lendületet kaptunk, meg is választottuk az újelnökséget. Ha népszerűség és résztvevők száma a fokmérő, akkor egyértelműen a csocsóbajnokság vitte a pálmát. Az előre bejelentkezett csapatokat csocsóasztalok sora várta egy igencsak kellemes brünni kiskocsmában, ahol a Kafedik Csocsóbajnokságának első évadát hirdettük meg. Annak ellenére, hogy csak egy csapatot illetett meg az első hely, mindenki remekül érezte magát és az este sörbefúló közmegelégedéssel zárult. Szintén csinos számú, már-már törzsközönségnek mondható nézőtömeget vonzottak az esti filmklubok is, ahol filmínyencségeket nézhettek meg a résztvevők. Útibeszámolóztunk is, Hollandia és az ottani diákélet volt a téma, sőt, a Bátor Tábor Alapítvány képviselői is jártak nálunk, akik egy kellemes hangulatú sörözés mellett arról meséltek az érdeklődőknek, hogy hogyan lehet önkéntesként segíteni az alapítvány munkáját. S hogy mi koronázta meg ezt a szemesztert? Természetesen a decemberi Mikulásbuli, amelynek, DJ Peter mellett volt egy piroskabátos-fehérszakállas főszereplője is. Ám mielőtt ő betoppant volna hozzánk is, a gólyákat avattuk fel a hagyományokhoz illően.

aktuális

7


> tagszervezeti beszámolók

8

Előadások és tánc Keleten

Találkozó, szülinap, hátizsák meg egyebek

Az időjárás nem kedvezett nekünk, de a kassai hangulat ettől még egyáltalán nem volt fagyos. Programjaink ugyanis nem hagyták kihűlni fogaskerekeinket. Október végén Dr. Raffay Ernő: 1956, a magyar szabadság és függetlenség forradalma c. történelmi előadását hallgattuk szájtátva, majd Ruszó Gábor zenélt nekünk a Café Tháliában. Az újabb magyar bulin Dj Zse-lee és Dj Smile közös erővel dolgoztak a jó hangulaton. A T klubban összegyűlt fiatalok hajnalig táncoltak. Klettner Anikó szexuálpszichológus is ellátogatott hozzánk, ,,A jó szex titka´´ című előadása tömegeket vonzott a Café Tháliába. Néhányunk Nyíregyházán is járt a Juventus Soliditas nemzeti és ifjúsági háló 3 napos gyűlésén. Második alkalommal került megrendezésre a KIKELET magyar bál, melyen a talpalávalóról a Harmony Band gondoskodott. A Mikulásnapi Magyar Bulinkon Dj Zse-leevel, piros-fehérben, tiszta csizmában vártuk a Mikulást a Boba bárba. December 11-20. között a KIKELET és a Thália Színház együttműködésének eredményeként Erőss Zsolt: Magaslataim című fotókiállítása tekinthető meg a Thália Színházban. A szemesztert egy fergetes Karaoke esttel zártuk a Café Tháliában. Dj Zsillával időutaztunk, egy éjszaka alatt eljutottunk a ´60-es évektől napjainkig.

Legutóbbi beszámolónkat októberben nagy titkolózással fejeztük be. Főként azt nem akartuk, nem mertük elárulni, mekkora fába vágtuk a fejszénket. Hosszas tervezgetést követően, amikor hazatértünk Budapestről a Gloria Victisről, egy hosszú hétvége formájában sikerült megrendeznünk az I. Komáromi Ifjúsági Találkozót. 6 szervezet találkozója volt ez, hiszen a KAD közreműködésével láttuk vendégül a budapesti Károli jog R.Sz. helyi szervezetének tagjait, a programba pedig becsatlakozott az Izsai Lovas és Hagyományőrző Egyesület, valamint a R.Sz. Selye János Gimnáziumban és a Kultsár István Szakközépiskolában működő helyi szervezete. A rendezvény sikeres volt és nagyon jó hangulatban telt. Ígértünk az előző számban folytatásokat is. Volt Hátizsákkal a világ körül Szeder Lacival, aki idén Arhangelszkig bicajozott, és nem maradt el a Hol a bor?! sem, ahol ezúttal Hengerics Péter mutatta be portékáit, közben pedig egy évesek lettünk, aminek apropóján az elmúlt 365 nap eredményeire visszatekintve büszkén veregetjük meg saját vállunkat. A Semi Holsenes Mikulásbuli minden várakozásunkat felülmúlta. Az ünnepek előtt még sort kerítettünk a Dilemmák az oktatásügyben sorozatunk újabb beszélgetőestjére is, majd a Hátizsákkal a világ körül sorozatunk keretében a Kaukázusokon kalauzolt végig minket Lőrincz Adrián publicista. Jövőre várunk Titeket a folytatással! Addig is kellemes ünnepeket és télies telet kívánunk!

aktuális


Jelentem…

Színesen szebb

A célszemélyek legutóbb a Gloria Victis nevű diákrendezvényen, melyet ügyesen megemlékezésnek és történelmi vetélkedőnek álcáztak, vállaltak aktív szerepet. Megtévesztve a megfigyelőket több csoportra oszlottak. Míg egy részük egy idegen náció tagjait, néhány szlovák diákot kísérgetett a városban, másik felük a magyar ajkú, ám több országból idesereglett fiatalok hadát próbálta díszes sorokba rendezni. A két csoport később egy nagy felvonuláson egyesült, melyen a haza hőseire emlékeztek meg, az országhatárokat átívelő együttműködés és összetartozás-tudat megerősítésének jegyében (Megj.: derék dolog!). Közvetlenül eme történések után a Kisebbségi Jogvédő Intézet felé vették az irányt, ahol az ’56-os események felvidéki vonatkozásairól beszélgettek. Később a Rákóczi Klubban bukkantak fel, ahol kifejtették munkásságukat, eddig elért eredményeiket és főbb célkitűzéseiket. Rendszeres időközönként összegyűltek tanakodni a megszervezendő programokat illetően, némi eszem-iszom kíséretében. Foganatosítottak egy KAD blogot is, ill. új pólókkal készülnek. A Havi Sör megjelölésű eseményen a Kazán nevezetű titkos bunkerben gyűltek össze sokadmagukkal. Feltűnt néhány ismeretlen egyén is, név szerint Saróka Liliána, aki zengő hangjával ejtette rabul a jelenlévőket. A kiállított képek készítői Kovács Balázs és Barthalos Csaba voltak. Művelődni is járnak a megfigyelt célszemélyek: társaságuk a Vígszínház Átutazók c. előadását tekintette meg. December elején a DH rendezvénysorozatába kapcsolódva nagy lelkesedéssel szervezték a szemeszterzáró Mikulás-bulit, melyen maga a Mikulás is megjelent.

Szokás mondani: úgy szép az élet, ha zajlik… s most Nagyszombatban bizony szép volt! A szemeszter megkezdése óta 4 eseményt és két misét sikerült abszolválnunk, ami mifelénk bizony elég szép számnak tekinthető. Nézzük is sorra, mi történt nálunk. Október elején bemelegítésképp sörözéssel indítottuk a szemesztert. Jöttek régiek és újak is, így lettünk harmincnégyen, egyszóval sok friss tagot sikerült megmozgatnunk. November elején a tűzhelyek alá gyújtottunk, s palacsinta party-t rendeztünk, szám szerint már a harmadikat. A sütést követően teli pocakkal összekuporodtunk, és amolyan öregesen viccmesélésbe kezdtünk. Huhúúú! A hónap derekán (majd a decemberién is) magyar misén vettünk részt a nagyszombati Szent Ilona templomban, majd a hó végén lazításképp összeültünk egy csapatépítős, Activity-zős játékestre. A játékot kicsit felpörgetve a diákéletről, a kollégiumról és a műszaki egyetemről is ékeltünk be vicces feladványokat, amiket több-kevesebb sikerrel mindenki kitalált. A Mikulást megelőzve decemberben ellátogattunk a helyi karácsonyi vásárba. A tavalyihoz hasonlóan idén is puncsot, forralt bort kóstolgattunk, árusról árusra vándoroltunk, így volt, aki néhány ajándékot is beszerzett a fa alá. Mi így színeztük ki a szürke hétköznapokat.

aktuális

9


> Szemeszterzáró kontent Az őszi Hallgatói Parlament óta, szinte meg sem állt a Diákhálózat új elnöksége, a munkát illetően. Természetesen a tagszervezetek sem pihentek, ők is temérdek jó programmal bővelkedtek. Mostani számunkból is megtudhatjátok, mivel kedveskedtek nektek az év utolsó hónapjaiban, amire érdemes lett volna ellátogatnotok (most már sajnálhatjátok).

10

aktuális


/ Reczai Lilla

Október a Gloria Victis-től volt hangos, amelyen természetesen a DH és a tagszervezetek képviselői is részt vettek. A rendezvényen idén is több mint 1200 határon túli egyetemista és középiskolás vett részt, köztük mintegy félszáz szlovák és lengyel egyetemista. A fiatalabb diákok történelmi vetélkedőn mérték össze tudásukat, az egyetemisták pedig különféle előadásokat hallgathattak meg. Mindemellett persze együtt ettünk, együtt ittunk, fáklyás felvonuláson vettünk részt, előadások tömkelege várt ránk, filmvetítésekre ültünk be. Egy szó, mint száz: okosodtunk, művelődtünk, és ismerkedtünk is: olyan barátságok köttettek, amelyek remélhetőleg sokáig kitartanak. Az eseményen többek között Bóna Zoltán, a Diákhálózat új elnöke is ünnepi beszédet mondott a Műegyetemen tartott megemlékezésen. Október végén a fővárosban a Diákhálózat aktivistái

négyszáz kék és sárga mécsesből összeállított székely zászlót helyeztek el a pozsonyi román nagykövetség előtt. A megmozdulásra az autonómia támogatására meghirdetett székely menet alkalmából került sor. Célunk az erdélyi magyarság önkormányzatiságért tett erőfeszítéseinek támogatása volt. E szimbolikus gesztus révén is szorgalmazzuk a hatékony kisebbségvédelmet biztosító önkormányzatiságot és a szubszidiaritást, melyek lehetővé tennék a nemzeti identitásunk problémamentes megélését, hosszabb távon pedig közösségeink megőrzését és gyarapodását. December 4-én szintén Pozsonyban, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa előtt ismét egy tüntetésen vettek részt a tagszervezetek és a Diákhálózat képviselői. A kisiskolák bezárása elleni demonstráción több százan jelentek meg, hogy tiltakozzanak az elnyomás ellen. Az

aktivisták egy koporsót cipeltek fel a parlament bejárata elé, amelyen a Kisiskolák – Malé školy felirat állt, így temetve el azt, ami fontos a számunkra, vagyis a magyar anyanyelvű tanintézményeket. A megmozdulás szükségszerű volt, mert csak így adhattunk hangot véleményünknek a kormány iskolapolitikájáról. Ez a kérdés ugyanis a közösségünk jövőjét érinti. Egy kevésbé szomorú tény: a DH-party trip ismét nagy sikernek örvendett, hiszen megint Mikulásbuliktól voltak hangosak az egyetemi városok. Nyitrán keresztül, egészen Pestig szólt a zene, tombolt a nép, bugiztak a lábak. Mert mi, egyetemisták a szórakozásban sem vagyunk az utolsók. A következő szemeszterben sem lustálkodunk majd, kövessétek figyelemmel a Diákhálózat és a tagszervezeteink honlapjait és facebook oldalait és lájkoljatok bennünket!

aktuális

11


> Őszintén szólva

/ JóMóD

Hogyan válik valaki akitivistából egy országos szervezet elnökévé? Bóna Zoltánnal, a DH frissen megválasztott elnökével beszélgettünk a kezdetekről, az útkeresésről, a csapatról és a terveiről.

Az első találkozásokra jobb esetben még évek múltán is emlékszünk. Te hogyan kerültél kapcsolatba a Diákhálózattal? 2010-ben történt, a Gombaszögi Nyári Táborban. Ekkor találkoztam először a szervezettel egy barátom által, aki már akkor DH aktivistaként tevékenykedett, így bemutatott a csapat többi tagjának is. A rá következő éven már szervezőként mentem a táborba, majd évközben is egyre több feladatot vállaltam el. 2011-ben az őszi Hallgatói Parlamenten választottak alelnökké, mondhatni ekkor lettem igazán aktív DH-s. A Diákhálózat komáromi tagszervezetének, a JóMóD megalakulásában is nagy szerepet játszottál. Milyen szálak fűznek hozzájuk? Így igaz, a JóMóD alapító tagjai között voltam. Komáromi egyetemistaként többek között én is úgy láttam, hogy ez a lelkes fiatalokból álló csapat új színt vihetne az ottani egyetemi életbe, és a különféle hiánypótló programjaikkal képesek lehetnek felpezsdíteni azt. A szervezet alakuló gyűlésén engem ellenőrnek választottak, a klubbtársak munkájának köszönhetően azonban nem volt sok feladatom, ennek ellenére igyekeztem mindenből kivenni a részem és lehetőségeimhez mérten segíteni őket. Az ilyen felelősségteljes, önkéntes munkához nyilván nem kevés motivációra van szükség. Téged mi hajt, mi az, amiért a magadénak érzed?

12

közélet

A DH elsődleges feladata, hogy a felvidéki magyar egyetemistákat arra ösztönözze, hogy szülőföldjükön maradjanak vagy egyetemi tanulmányaik befejezése után visszatérjenek ide friss diplomásként. Programjainkkal olyan közösséggé szeretnénk kovácsolni őket, amely okot adhat nekik a maradásra, a visszatérésre. Számomra természetes, hogy ez az egyik szívügyem, holott gyakran vágják a fejemhez, hogy nincs hasznom belőle. A haszon szó alatt a legtöbb ember az anyagiakat érti, - ebben az értelemben valóban nincs-, azt azonban elfelejtik, hogy a rengeteg tapasztalat és a kapcsolat, amit nem csak az elnök, de minden aktivista kap a DH-tól, megfizethetetlen. Azt gondolom, a jövőben ezek sokkal több hasznunkra lehetnek majd, mint mondjuk az a pénz, amit mások diákmunkából szereznek ez idő alatt. Felmerült benned, hogy nem fogadod el a jelölést vagy rögtön tudtad, hogy igennel válaszolsz? Egy felvidéki magyar egyetemistákat képviselő szervezet elnökének lenni nagy felelősség, de egyben nagy elismerés is. Számomra mindig előrevalóbb volt a szervezet érdeke a saját érdekeimnél, ezért amikor először felmerült a kérdés, azt mondtam, hogy abban az esetben vállalom el, ha nem lesz olyan jelölt, akit alkalmasabbnak tartok a pozícióra. Az pedig külön megtisztelő volt számomra, hogy a tagszerrvezetek is megerősítettek döntésemben azzal, hogy egyhangúlag választottak meg elnöknek.


Milyen elképzeléseid vannak a DH-val kapcsolatban a jövőt illetően? Szerintem akkor működik jól egy szervezet, ha a sikeresen működő programjain, a bevett gyakorlatain túl, - természetesen a céljai és elvei megtartása mellett-, időről időre tud újat alkotni, előre lép és fejlődik. Az új elnökség is elsősorban erre helyezi a hangsúlyt: a már ismertebb programokon kívül a közeljövőben újabbakkal is jelentkezünk, mindemellett pedig tovább keressük a fiatalok megszólításának, közösségbe szervezésének és képviseletének lehetőségeit. Mit jelent neked a képviselet? Elnökként nem csak a szervezetet, hanem az összes szlovákiai magyar egyetemistát képviselem. Úgy érzem, ez nem csak nagy felelősség számomra, hanem hatalmas megtiszteltetés is. A nagyközönség előtt mostmár elsősorban nem csak a saját, hanem egy közösség véleményét, álláspontját ismertetem, amit még bizonyos helyzetekben szoknom kell. Gyakran gondolok úgy magamra, mint egy szócsőre, aki közvetítheti a nagyközönség felé a magyar diákokat érintő problémákat. Ahogy eddig, a továbbiakban is a felvidéki fiatalokért dolgozom, dolgozunk. A diáktársaimat pedig arra budítom, hogy ők is vegyenek részt tevékenységünkben, mert nekünk az ő véleményük is számít!

közélet

13


> A nyolcadik utas: Kotleba

/ Hangácsi István

A politikai elit tükre, a cigány gyűlölő, a fasiszta, a náci – csak pár jelző Marián Kotlebáról, a Besztercebányai megye új ispánjáról, aki hatalmasat hajrázva megverte elődjét, a jelenleg is EP képviselő, SMER-es Vladimír Maňkát.

A radikális nézeteiről és a Tiso-féle fasiszta szlovák állam tiszteletéről híres Kotleba sikerének híre a politikusoktól kezdve, a médián keresztül a mindennapok emberéig mindenkiből éles reakciót váltott ki. Sokan álltunk megrökönyödve az eredmény, majd még inkább az azt követő reakciók láttán: a jobboldal hibája, a kormány hibája, a politikai elit hibája, a társadalom hibája. Mi tehát a siker receptje? 1. Végy egy mindennapos és sokakat érintő problémát, egy tabu témát, amelynek kezelését elhanyagolták 1989 óta és szinte teljes kudarcot vallottak. 2. Add hozzá a gondoskodó államba vetett társadalmi csalódottságot, elégedetlenséget, és hibáztasd érte az egész politikai elitet. 3. Fűszerezd meg a szlovák társadalom és történelem fejlődését végig kísérő vágyakozással és csalódással, amelyet újra és újra átélt, de hitesd el vele a siker lehetőségét. 4. Tálald egyszerűen és magabiztosan, bízva a rejtőzködő szavazók támogatásában.

14

közélet

Kotleba győzelme elsősorban a Besztercebánya megyei választóknak köszönhető, akik (több szakértő szerint) így nyilvánították ki elégedetlenségüket a jelenlegi politikai elittel szemben, azaz protest szavazók. Mindez azonban nem egyik napról a másikra alakult ki, hanem a rendszerváltás óta halmozódott. A szlovákiai társadalom megszámlálhatatlan eseményt tűrt el a politikai elittel szemben, kezdve Csehszlovákia szétválasztásától, a kormányonkénti több tucat botrányon keresztül, a Gorillán át egészen mostanáig. Tette mindezt abból a meg�győződésből, hogy majd a következő garnitúra jobb lesz és elhozza a gondoskodó állam Kánaánját. A második faktor, amely a szlovákiai társadalomra és a politikai elitre lényeges hatással bírt, a függetlenség és a változás iránti vágyakozás és a csalódás. Szlovákia történelmében ez különleges és kiemelt szerepet foglal el: a 19. század óta folyamatosan a közgondolkodás részévé lett, ma a társadalom tudatalattija. Mindez az államiságra

irányuló törekvések válhatott jelentőssé.

miatt

Mondhatni közösen (a politikai elit és a társadalom) vágyakoztak az Osztrák-Magyar Monarchián belüli autonómiára, de lenézték és elutasították őket. Sőt, inkább elfogadták az első csehszlovák államon belüli alárendelt „önállóságot”, próbáltak azzal megbékélni, de ez is kiábrándultsághoz vezetett. Majd a Tiso-féle fasiszta állam vezetése feladva minden erkölcsét, lepaktált a „független“ (hitleri báb) Szlovákia érdekében a nácizmussal, és ezért az állampolgárainak életét sem kímélte. Egy újabb törés (Szlovák Nemzeti Felkelés) a politikai elit és a társadalom között, bár háborús ideológiai alapon, mintsem demokratikus értelembe vett érdekek alapján. Az újfent csalódott szlovákiai társadalom és politikai elit újra Csehszlovákia része lett. Beletörődött helyzetébe, alkalmazkodott és megbékélt vele, úgy tűnt a független állam utáni epekedés lassan kikopik a társadalomból.


Több évtizednyi lappangás után 1993-ra újfent felerősödött a régi sóvárgás, amely Szlovákia „atyja”, Vladimír Mečiar révén végre beteljesedett. Megint egy törés: bár a lakosság elfogadta a szétválást (a rendszerváltás utáni pozitív közhangulatot tetézte a történelmi siker), de korántsem olyan mértékben, hogy egy népszavazáson egyértelműen a politikai elit mellé álljon. Az önállósodás után a vágyakozás és csalódás már a társadalom-politikai elit viszonyát tükrözte. A mečiarizmus autoriter jellege a közélet minden szegmensének ártott, amely megint kiábrándultsághoz vezetett. Ennek megdöntésében élen járó jobboldali erők (SDKÚ, KDH, egységes MKP) ekkor váltak meghatározó elemeivé a politikának, ténylegesen is utat nyitottak az euro-atlanti csatlakozás és a nyugati jóléti társadalom víziója felé. Ugyanakkor 1993-tól e célokat minden más probléma felé helyezte a teljes szlovákiai politikai elit, miközben: felerősödtek a régiós gazdasági eltérések, növekedett a cigánysággal szembeni társadalmi ellenszenv, Nyitrától keletre hatalmas munkanélküliség, kivándorlás, jövőkép nélküli fiatalság, stb. Ehhez szorosan kapcsolódik a szlovákiai társadalomban mondhatni sajátos faktor: az „újszerű” politikai

irányzatok gyors sikerei és kudarca, amely része változás iránti vágyakozásnak és csalódottságnak. Ezen pártok (SOP, ÁNO, SAS, OĽANO) hatás- és szavazatvadász kommunikációt folytatva, a

egy figyelmeztető üzenet, az elégedetlenség és a dacból szavazás példája

társadalom lelkesedésének hátán jutottak be, majd érdektelenség miatt estek ki (a SAS és az OĽANO még nem) a parlamentből, csalódást keltve minden változást váró számára. A SMER felívelése a HZDS (Mečiar) és az SNS (Slota) elhasználódásával párhuzamosan történt. A populista-szociális-nacionalista elegyű Robert Fico vezette „újszerű párt“ a cigánykérdés megoldásának ígéretével (is)

kampányolva nyert 2006ban. Ám a nagy szavakat továbbra sem követték tettek, miközben a 2008-as gazdasági válság és a halmozódó elégedetlenség egyre több állampolgárt sodort a kilátástalanságba. A választásról-választásra csökkenő részvételi arány, a közömbösség és a társadalom befelé fordulását a Gorilla-ügy csak látszólag mozgatta meg. Ugyanakkor valószínűleg itt mutatkozott meg legélesebben, hogy a politikai elit kéz-kezet mosva magasról tesz a társadalomra. Kotleba is részese e történelmi analógiának: egy figyelmeztető üzenet, az elégedetlenség és a dacból szavazás példája. Remélem, hogy Ők ott fent, végre észrevettek Minket és sejtik, hogy ami eddig történt, az már nem mehet tovább. Azok, akik megválasztották Kotlebát, mintegy 70 ezer szavazó, sem gondolhatták komolyan az új ispán minden szavát. Nem szabad, hogy Kotleba ennél több legyen, ne kívánjunk Szlovákiának is egy Jobbikot, mert azzal önmagunkat köpnénk szembe – bár Mečiar, Slota és Fico után csoda, ha tovább lát e társadalom a képzeletbeli orránál. Mi nem vagyunk sem fasiszták, sem nácik, közömbösségünkkel mégis többet ártunk egész Szlovákiának 1989 óta, mint Kotleba.

közélet

15


> A megyei választások margójára / Kelemen András Az elmúlt két hónap közéletet talán legjobban megmozgató eseménye a megyei választás volt. Óriásplakátok, szalagcímek, beszélgetések, rendezvények, viták és találgatások tömkelege. Egy kavargó hatalmas massza, amit az ember igyekszik átlátni, keresi benne az okokat és célokat.

Második kör. Falu valahol a Duna menti alföldön. Reggeli, takarítás, szépruha, fülke, karika, szavaz, ürességet érez, kötelesség letudva. Mint mindig, ha választások vannak, szavazok. Azóta, hogy betöltöttem a 18-at már hetedszer teszem. Szavaztam már elnökjelöltre, parlamenti bejutásra, önkormányzati és megyei képviselőre, és szavaztam már megyei ispánra is. A legutóbbi után azonban feltettem magamnak a kérdést: szavaztam-e valaha meggyőződésből? Válaszom egyértelmű volt: NEM! Visszagondolva az előző választásokra egyszer sem szavaztam azért, mert valamelyik politikai párt, vagy szereplő meggyőzött volna. De többször is szavaztam valami, vagy valaki ellen. Nem szavaztam egyszer sem azért, mert hittem volna az eszmében, amit a párt képvisel. De szavaztam kötelességtudatból! Kisebbségiként kötelességemnek érzem, hogy szavazatommal hozzájáruljak a szlovákiai magyarság érdekképviseltéhez, még akkor

16

közélet

is, ha a két rivális párt közül egyik sem kínál számomra olyan alternatívát, amellyel azonosulni tudnék. Sőt, az elmúlt négy év történései a szlovákiai magyar politikai palettán még messzebb sodortak attól, hogy hagyjam meggyőzni magam. 2009-ben, amikor az új párt megalakult, azt hittem egy rövid ideig, hogy ez majd jót tesz a szlovákiai magyar politikai életnek, hogy a rivalizálás, a konkurencia majd egy kicsit felpezsdíti az állóvizet. Így is történt. De a riválisokból hol ellenségek lettek, hol látszólag közeledni próbáltak egymás felé, de a pezsgés nagy része kimerült a két párt közti ellenségeskedésben. S közben elveszett az eszme. Mi a cél, amit nekünk, szlovákiai magyaroknak el kéne érnünk? Mi a jövőképünk? Mit tehetünk azért, hogy jobb legyen a kulturális, gazdasági, szociális, társadalmi, iskolaügyi helyzetünk? Mit tehetek ezért én, a kisember? Vállalom magam.


> Vélemény: Te miért szavazol? A legutóbbi megyei választások ismét számos kérdést vetettek fel, mi azonban ezúttal sem elégedtünk meg a téma általános, felszínes megközelítésével. Hozzátok fordultunk, választókhoz, hogy megtudjuk, Ti miért vesztek részt a választásokon? Szavaztatok-e már életetekben azért, mert hittetek egy jelöltben/egy pártban vagy csak a kisebb rosszat választottátok? Szavaztatok -e valamiért és nem valami ellen? A válaszokat alább olvashatjátok.

Nem. (Kovács Balázs) Igen, méghozzá a 2010-es parlamenti választások során: ha tizenXévig láthatóan nem történtek pozitív irányú változások az adott régióban (amelyért egy adott garnitúrányi képviselő is felelős), megadtam az esélyt másoknak (frissebb arcoknak). (TraPPista)

Azt hiszem Kovács Balázs egy az egyben azt a választ adta, amit én is írtam volna. (a Többség) Sajnos nem. Idén szavaztam először a megyei választások apropóján, és be kell vallanom, hogy inkább csak valaki ellen tettem le a vokson. (KH)

Nem. Rosszul vagyok attól, ahogy a politikusok egymást mocskolják, egymást hibáztatják és senki se képes vállalni az esetleg negatív tetteit és félrelépéseit, ami az én szememben embertelen és nem tudok az ilyen személyekkel azonosulni. Ha szavaztam, azt csakis azért, hogy mégis a kisebb rosszat válasszam, sose azért, mert lett is volna valaki, aki meggyőzött volna. (Mihály Mátyás)

Azért, hogy legyen magyar érdekképviselet Szlovákiában. Nem azért, mert van egy megbízható párt, aki mögé szívvel lélekkel oda tudok állni. Hanem azért, hogy amikor a magyarokat érintő rendeletek szóba kerülnek, akkor legyen, aki kiálljon, vagy leadja azt a kevés “nem” szavazatot, ami a mi érdekünket képviselné. Természetesen a 80 “igen”, 20 “nem” helyzetnél nem sokat segít, de legalább ott van az, hogy “nem”. (Szerzs)

Két jó barát sem tud mindenben megegyezni, irreális elvárás az, hogy a választók véleménye tökéletesen egyezzen egy politikuséval. A távolság a politikus és a választó között viszont túl nagyra nőtt, a képviselők nem vállalják fel a választók által sürgetett problémák megoldását. Így sajnos kevés olyan karikázás volt, amit őszinte meggyőződésből tettem. (Stubendek Attila)

Sosem szavaztam még meggyőződésből. Ezeddig csak azért jártam szavazni, mert úgy gondoltam a többségben rejlik az erő. Az idei megyei választások volt az első alkalom, hogy nem tettem eleget állampolgársági kötelességeimnek, és emellett mindaddig kitartok, amíg majd egyszer őszintén, teljes meggyőződésből tudok sok rossz közül az egyetlen jóra szavazni. (mucha)

közélet

17


> Mit adtak nekünk a rómaiak? / Polák Gábor Az ukránoknak elment az eszük: az EU-tagságért tüntetnek. Pedig láthatnák a mi példánkon is, hogy EU-tagnak lenni bizony irtó szar dolog. Szóljon valaki a szerbeknek is, hogy Putyinnal haverkodni sokkal jobb. Klasszikust idézve, ugyan mit adott nekünk az EU? Szabad áru- és tőkemozgást? Ördögtől való kapitalista ármány, egyetlen célja, hogy elvigyék innen a profitot, csak a kormányaink olyan ötlettelenek, hogy azóta is külföldi beruházásokért rimánkodnak. Az árunkat pedig nyilván EU-piac nélkül is el tudnánk adni, például a szimpatikus Azerbajdzsánnak. Határok légiesítését? Fölösleges flanc, itt mindenki Copperfield rokona, és imád útlevéllel utazni, építsük vissza a határállomásokat. Beruházások EU-társfinanszírozását? Inkább rohadjon le a főtér, ennyivel aztán meg nem vesznek minket. Békét? Demagógia! Éppen itt az ideje valami jó kis európai háborúnak, már szinte az összes golyónyom begyógyult a házak falain. Egyértelmű, hogy ráférne egy kis kemény élettapasztalat ezekre az elpuhult generációkra, fenébe az EU-val, essenek végre egymásnak a mindenféle nemzetek az Európai Parlamenten kívül is, mint a régi

18

közélet

szép időkben! Hugyoznék már tankcsapdába, ennék lótetemet. Persze én nem vagyok semmiféle gránátos, nem akarok semmi ilyesmit, de azt látom, hogy gyorsan felejt a kelet-európai. A régi rendszer pedig megszépült az idő múltával, és divat lett utálni az EU-t, demokráciát, Amerikát, csak azért, mert bő 20 év alatt nem sikerült elérni a nyugat szintjét. Pedig ez egyáltalán nem meglepő, a csodavárás viszont erősen jelen volt, és van mind a mai napig. Két évtized nem sok a történelemben, ennyi idő alatt nem lehet behozni 50-60 évnyi lemaradást, viszont hosszú idő egy ember életében, főleg, ha azzal hitegették, hogy pár év, és minden jó lesz. Pedig a feltételek nem voltak adottak ehhez, egész (szocialista) iparágak tűntek el, és helyettük nem, vagy lassan érkeztek újak, a politikai vezetés viszont helyenként a kapitalizmus és demokrácia sajátos kelet-európai formáját építette fel, melynek jellemzői a korrupció és az urambátyám kapcsolatok. Így aztán mára az emberek többsége nagyon okos lett afelől, mi és hogyan lett elszúrva, ami nem feltétlenül baj, de sajnos sokan ros�szul azonosítják be a bajok

forrását, és rosszak a következtetések. Például 89 csak egy titkosszolgálati hatalomátmentés volt, vagy ha más nem, Soros-féle provokáció, aki olyan rémtetteket hajt végre azóta is, például Ukrajnában, mint különféle alapítványok pénzelése, az ezekben kiképzett civil terroristák pedig felforgatják az egyébként békés, jól működő diktatúrákat, csak azért, hogy aztán a buzik szabadon grasszálhassanak szivárványmeneteken. Az amerikaiak átlátszó módon direkt eladják nekünk a gyilkos termékeiket, teszik mindezt az izraeliek által épített büntetőplázákban, ahova az internet által elkábított emberek tömegei betámolyogva szenvednek nap mint nap, halálra habzsolva magukat. Mindezt természetesen kényszerből, konzumdiktatúra. Ezt az egészet pedig az EU-val súlyosbított, demokrácia nevű borzalom teszi lehetővé, ahol folyton valamiféle elvont, ilyen-olyan jogokról van szó, pedig attól nem lesz olcsóbb a kenyér, és különben is, fárasztó ez a sok választás, plusz Amerika is folyton csak erőlteti a saját hülyeségeit. Ehhez képest a jófej oroszok simán bármikor elzárják a gázcsapot, hogy az európaiak


hidegben elmélkedhessenek az élet értelméről, és közben esetleg visszasírják a jó öreg szocializmust, az ideiglenes baráti megszálló orosz katonát, amikor nem kellett még olyan balgaságokon gondolkodni, hogy kire szavazzon az ember, például mert Moszkvából megmondták. Akinek nem tetszik a rendszer, azt egy-két évtizedre eldugják valami munkatáborba, néha eltünedeznek újságírók, az ellenzék pedig csak afféle biztonsági szelepet tölt be, mint a Mátrixban a rebellisek. Többek között e felé az Oroszország felé kellene nyitni sok politikus szerint, és hanyagolni a „hanyatló” nyugatot, ami valami elképesztő módon gonosznak van beállítva, szemben a keleti diktatúrákkal. Tévedés ne essék, rengeteg gond van az EU-val, olykor a hideg kiráz tőle, és sok minden el lett rontva például a csatlakozási tárgyalások idején, a mai napig nem magyarázza senki sohasem, miért is ilyen a rendszer. A legostobább, és egyben a leggyakoribb kelet-európai politikusi „érvelés”, hogy az EU ilyen meg olyan irányelvei miatt kell ezt vagy azt csinálni, amihez a legritkább esetben társul annak magyarázata, miért is vannak ilyen irányelvek, és egyáltalán miért mentünk bele annak idején, ha most nem tetszik. Vagy

valahogy elfelejtették megmagyarázni a népnek, hogy ez egy olyan rendszer, ami tagjainak aktivitására épül

miért nem lehet változtatni rajta. Ugyanez érvényes a demokráciára, valahogy elfelejtették megmagyarázni a népnek, hogy ez egy olyan rendszer, ami tagjainak aktivitására épül, és egyáltalán nem a választásokkal ér véget, hanem éppenséggel ott kezdődik. Az elmúlt bő két évtized, ha másra nem, erre biztosan jó lett volna, rájöhettünk, hogy akármen�nyire demokratikusan van megválasztva egy vezető, ha nincs további kontroll, számonkérés, akkor bizony önkényeskedni kezd. És hiába áll rendelkezésre a kontrollhoz szükséges intézményrendszer, ha az embereket a gyakorlatban nem érdekli az egész, egyrészt mert épp elég dolguk van a saját életükkel, másrészt pedig belefásultak a különféle botrányokba, szélhámosokba és politikai kalandorokba. A nyugati demokráciák is sokszor rendkívül irritáló módon tudnak viselkedni,

és hibát hibára halmoznak, nem is mindig túl korrektek, sokat is képzelnek magukról. De mégiscsak egy alapvetően szabad világról van szó, amely egyszerűen ilyen, folyamatos vitákra és a hibák kiküszöbölésére épül, aztán a végén kisül valami közös eredmény, és léphetünk tovább. Ne feledjük, alig 60 éve még a feketék még nem ülhettek le az amerikai buszokon, ma pedig fekete elnökük van. Legkönnyebb magát a rendszert hibáztatni mindenért, amiben lehet valami, mert valóban messze van a tökéletestől, úgy tűnik. De a rendszer is csak emberek alkotják, és még mindig sokkal alkalmasabbnak tűnik a mostani, mint bármi, az elmúlt néhány évtizedben megfordult errefelé, ezért jó lenne, ha nem a fát néznénk, hanem az erdőt, és az ukránoktól sem vitatnánk el ezt a jogot, csak mert Putyin jó testvér módjára elzárta a gázcsapot.

közélet

19


> Hungarian Bedroom Noise

/ Bodnár Eszter

Amatőr muzsikus + négy fal + hangszer/ vagy bármilyen zajokat produkáló tárgy + gagyi hangfelvevő = szobazene. Ez röviden az egyre inkább elterjedt magyar zenei színtér képlete.

Mivel csak egy mezei zenekedvelő ember vagyok, így kiindulópontként megkértem egy debreceni vérbeli szobazenészt, Random Characters-t, vagyis Frendl Györgyöt, hogy jellemezze a szóban forgó színteret. “A szobazene valahogy úgy születik, hogy az embernek kedve van zenélni, azt megmutatni másoknak, ezért fogja a hangszertudását, énekhangját, komolyabb vagy egyszerűbb hangszerét, esetleg házilag barkácsolt vagy „összeguberált” zajkeltő eszközét, majd valamilyen formában rögzíti azt. A technika fejlődésével egyszerűvé vált a felvétel: már az egyszerűbb számítógépekkel is lehet –bár néha csak ügyeskedve - pár sávban vagy csak egyetlen hangsávban rögzíteni, valamint ott vannak a telefonokba, laptopokba, videó kamerákba és mindenféle kütyükbe épített mikrofonok. A legfontosabb

20

kultúra

elem valahol mégis, hogy a próbateremi- és stúdióköltségeket nélkülöző szobafelvételek eljussanak az emberekhez, és mégiscsak kiszakadjon a szobából. Erre az internet korában számos médium adott: YouTube, Facebook, SoundCloud, BandCamp, zenekari oldalak és így tovább. Sőt már ezek egymásba való integrálása is általánosságban megoldott: a Facebook oldalról beépített alkalmazások formájában egy-két kattintással elérhetőek a zenék.” – világosított fel Gyuri. Nagyjából 2010 nyarára lehet azt mondani, hogy beindult a Magyar hálószobazene kibontakozása. Bár ez lehet, hogy butaság, mivel előtte is volt szobazene, csak akkor még nem volt ilyen névre keresztelve. De így, hogy már van gyűjtőnevük ezeknek a produkcióknak,


sokkal könnyebb rájuk bukkanni. Különbség az is, hogy, ami harminc éve még kazettákon, az ma az interneten terjed. A folyamat három-négy projekttel indult, és mára már jelentősen megsokszorozódott számmal büszkélkedhetünk. A magyar hálószobapop szcéna szereplői kellően változatosak ahhoz, hogy ne lehessen őket beskatulyázni. Vannak, akik egyaránt közel állnak a nyolcvanas évek magyar hagyományaihoz és a punk-rockhoz (Halál Judit), vannak, akik ukulelén és Pavementen szocializálódtak (Sad Kolibries), és vannak, akiknek csendes, szép, instrumentális gitárpengetéseire akár könnyedén el is lehet aludni (Éjféli Szobadiszkó). A lo-fi projektek nyomán talán a legfontosabb nevek, akiket meg kell jegyezni: az Evil Men Have No Songs, Models Can’t Fuck, Piresian Beach, és Zombie Gilrfriend, morningdeer és az artofarto.

projektje. Hozzá kell tenni, hogy aki van olyan szerencsés, hogy ezt Budapesten „követhette és követheti el” és jól csinálta már befutott és rég nem is klasszikus szobazenész. Egy ideig ez trendi és mindenfélére ráhúzzák, hogy szobazene vagy szoba-pop esetleg lo-fi (azaz auditív szempontból gyengébb minőségű). Ám ez is csak egy trend, ami mindig is létezett, csak egy darabig menő volt és bizonyára periodikusan lesz is.”- tette hozzá Gyuri. Létrejött egy Tumblr-blog is, a Hungarian Bedroom Noise, hogy biztos pontként egy helyre gyűjtse az addig ismeretlen, vagy talán még nem is létező lofi zenéket. Olyan ez, mint a rendszerváltás kori Moszkva tér, ahol valaki mindig tudott valami jó bulit. Egy blog, ahová bárki elküldheti az egyetlen egy megszületett számát, ami valakinek vagy tetszik vagy nem, de a lényeg a másokkal való megosztás.

ennél könnyebb talán még sosem volt valami igazán jót létrehozni

„Koránt sem új ez az ötlet: gondoljunk csak a következőkre, hogy hogyan kezdte Moby, a Nine Inch Nails vagy magyar példákban az Emil Rulez! vagy a Vad Fruttik. Ők mind magányosan, otthon kezdték, esetleg az interneten futottak be, vagy mindkettő. Nyilván nyugaton kisebb erőfeszítés „félretenni” egy házi-stúdió összeállítására. Magyarországon meg voltak ennek az úttörői. A lista hosszú, ám személyes kedvenceim: Mayberian Sanskülotts, a nevével is sokat sejtető Möbel (bútor), vagy a Sad Kolibries. Persze ennél vannak híresebb projektek is, mint Szarvas Árpád projektjei pl. az EZ Basic vagy Hó Márton

Mostanra akad olyan kis bátor szobaprojekt is, ami már a színpadra is felmerészkedik, koncertképessé avanzsálódott. Persze nehéz megjövendölni, hogy meddig fejlődhet ez a színtér, mennyi új zenekar fog előbukkanni a semmiből, hány jó dal fog feltűnni az elkövetkező időkben, vagy egyáltalán hányan fognak még továbbra is zenélni pár év múlva. De ahogyan a Recorder című magazin is írta: „Akárhogy is lesz, az biztos, hogy ennél kön�nyebb talán még sosem volt valami igazán jót létrehozni és nagyon hosszú idő óta ennél jobban nem is lehetett örülni annak, ha valakinek ez sikerült.”

kultúra

21


> Névtelenek, akik a Semmit adják elő / Varga Bianka Ez egy olyan darab, amiben a nézők elgondolkodnak azon, hogy hol tévedtek a gyerekek, hol tévedtek ők és hogy mégis mi is az értelme annak, amit csinálunk a mindennapjainkban.

Janne Teller egy dán kortárs írónő, akinek legismertebb könyve a Semmi. Ez a könyv bejárta a tiltottak és a kötelező könyvek listáját is Dániában, mert bizony elég végletes történet. A könyvben egy kis dán falu iskolájának 8. osztályát ismerjük meg, akik komoly problémába ütköznek. Az egyik osztálytársuk, Pierre Anthon feláll óra közepén és kijelenti, hogy az életnek semmi értelme sincs. Majd kimegy az osztályból. Az osztály többi része viszont eldönti: be kell bizonyítani Pierre Anthonnak, hogy nincs igaza, ehhez pedig olyan dolgokat kell összegyűjteni, amik igazán fontosak az életükben, amiknek van értelme. Ez a gyűjtögetés viszont eldurvul, és az osztály nem tud kiszállni a kemény játékból. Ezt a történetet próbálja színre vinni egy fiatal drámahallgatókból álló, Névtelenek nevű társulat, a hagyományos kereteket felrúgva, nem éppen hétköznapi megoldással. A szobaszínház műfaja nálunk még ismeretlen, a környező nagyvárosokban viszont már évek óta létezik. De mit is takar ez a kifejezés? Nem, nem a család egy átlagos esti veszekedését a fürdőszobán. Egy új kapu a színház világa felé, kicsit belekukkantós, kicsit átélős, de legfőképp nagyon közeli. Gács Bencével, a Névtelen társulat rendezőjével, a budapesti ÁSZ drámaiskola növendékével, egyben egyik alapítójával beszélgettem a műfajról, a társulatról, és tervekről. Elég új dolog a szobaszínház. Milyen tapasztalataid vannak e téren? Szerinted a közönség hogyan viszonyul egy ilyen, átlagtól eltérő előadáshoz?

22

kultúra

Nem nagyon gyakori a környékünkön, sőt alapvetően sehol sem az, mert egyrészt elég kevesen tudnak egyszerre megnézni egy ilyen előadást, továbbá nem is olyan a hatása, mint egy klasszikus színháznak. Szóval a szobaszínház egy új dolog nekem is és az egész csapatnak, de inkább csak új lehetőségeket ad nekünk ez a műfaj. Az egész előadásmódnak az a lényege, hogy nincs határa a nézőtérnek és a színpadnak. Egy térben van az egész, a nézők is jobban megnézhetik egymást és a darab is az orruk előtt játszódik, és ez azzal jár, hogy sokkal nehezebben tudják külső szemlélődőként tekinteni a darabra, mert tényleg szemtől szembe, 30 centiről személyesen neki mondják el a szövegeiket a színészek. Szóval mondhatjuk, hogy a darab részévé válnak maguk a nézők is. Abszolút. Nem teheted meg, hogy csak beülsz és nézed, hogy színészek hogyan játszanak. Valahol a nézők is a díszlet részévé válnak, amik a darabot teljessé teszik. Ilyen azért nincs a klasszikus kőszínházban. Rátérve magára a darabra, szerinted hogyan fognak rá reagálni nézők? Főképp, ahogy már említetted, ők is a részévé válnak. Nagyon szélsőséges véleményeket hallottam már magáról a műről. Engem például kisebb depresszióba taszított és ha még ez sem elég, a Google-n egy bábszínház konkrétan psychothrillerként mutatja be. Nem durva ez egy kicsit? Rád/rátok hogyan hatott? Miért pont ez lett a kiválasztott mű?


azt szeretném, hogy a nézők a darab végén csöndben nézzék a cipőjüket A darab bizonyos szempontból kegyetlen és el tudom képzelni, hogyha egy nézőnek az arcába adjuk, akkor az nem élvezetes neki. Szóval nagyon óvatosan kell azzal bánunk, ahogy a könyv is ezt csinálja, hogy egy abszolút nyugodt helyzetből indítva szép lassan nagyon apró lépésekben jutnak el a gyerekek odáig, amit már a néző ellenezne. Ha minden remekül jön össze, akkor én azt szeretném, hogy a nézők a darab végén csöndben nézzék a cipőjüket és a felmerülő kérdéseiket próbálják majd eloszlatni egy kis időre a taps kedvéért. A történet magában hordozza végig a tragédiát. Nem veszed észre mikortól, de egy idő után már csak azért szurkolsz, hogy a gyerekek abbahagyják az őrültségüket, mert ez már csak árt nekik. Amellett, hogy valahol tök érthető az érvük. Amikor én olvastam a könyvet, muszáj voltam minden ismerősömnek mesélni róla, mert annyi hihetetlen jó gondolat és helyzet van benne, amiről muszáj volt mesélnem. Most majd a darab fog helyettem. Miért pont ez lett a kiválasztott mű? Igazából ez a könyv mindannyiunknak nagyon tetszett, ezután az ötlet után fel se merült, hogy valami mást keressünk még. „Névtelenek, akik a Semmit adják elő” Mesélj nekem egy kicsit magáról a társulatról. Mikor, és hogyan jött az ötlet, hogy ti most x-en összeálltok, és színre visztek egy darabot? Hogy haladtok vele? A társulatunk legnagyobb része közös

drámaiskolában képzi magát a színjátszásra, innen ismerjük egymást. A társulat alapításában amúgy én még nem vettem részt, de a lényeg az volt, hogy nagyon szívesen kipróbáltuk volna már magunkat egy abszolút komoly projektben, ahol olyan darabokat készítenénk, amiket tudunk fesztiválokra vinni és meg tudnánk magunkat mutatni a külvilágnak. Maga a Semmi ötlete nyár közepe táján jött elő, július óta ötleteltünk addig, amíg így ősz végére, tél elejére elkezdhettük a próbákat. Ha minden remekül megy, akkor mire eljön a március és a tavasz, készen leszünk a darabbal. Szerinted mennyire lesz nehéz, vagy épp könnyű, azonosulniuk a színészeknek a karakterekkel? Egyrészt ezek a karakterek nem szélsőségesek, átlagos gyerekek, inkább a helyzet szélsőséges, amibe kerülnek, másrészt pedig ismerem őket és próbáltam úgy választani szerepet nekik, hogy minél hasonlóbb karakterük legyen, ami tőlük nem idegen. És a legfontosabb kérdés: hol lesz majd látható a kész darab? Egyrészt megígértük a pincének, ahol próbálunk, hogy a végeredményt majd megmutatjuk nekik. Aztán szeretnénk elvinni az Országos Diákszínjátszó Fesztiválra, de bármi más helyre, ahol kaphatunk szakmai véleményt. Azt hiszem a rövid válasz az, hogy bárhol, ahol engednek minket játszani!

kultúra

23


> Lehet jobb a pornó a szexnél? Szegezi nekünk a kérdést Joseph Gordon Lewitt első egészestés filmje, a Don Jon. Lehet, főleg ha az ember egy sekélyes pornófüggő, vágja rögtön az arcunkba a választ. De ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük az elején.

/ nagykitti A film trailerjét még nyáron fedeztem fel, és már ott sikerült megvennie. Ami egész nagy teljesítmény, mivel az író-rendező-főszereplő Lewittól az 500 nap nyár óta kiver a víz. Ha pedig egy háromperces ízelítő el tudja feledtetni velem azt a tömény ellenszenvet, amit Zooey Deschanel és az ifjú rendező iránt éreztem a semmitmondó filmélmény miatt, akkor az az alkotás talán az igazi lehet (végül nem lett az, de egy frivol flört szintjét megugrotta). Végzet jelének könyveltem el azt is, hogy a bemutató a születésnapomra esett. Végül pár nappal később ültem be a moziterembe, és

24

kultúra

izgatottan vártam, mit tartogat nekem ez a történet… ...ami szerint Jon a következő dolgokat tartja fontosnak az életében: a teste, a lakása, az autója, a családja, a vallás, a haverok, a csajok, na meg a pornó – nem feltétlenül ebben a sorrendben. Boldogan éli mindennapjait csaposként a bárban, ahol kifejezetten nagy sikere van a hölgyek körében. Annyira, hogy barátai ráakasztották a roppant kreatív Don Jon becenevet. A fiúnak azonban van egy kis defektje – nem tud elszakadni a pornótól. Egyetlen nő sem tud felérni a Pornhubbal, a velük töltött éjszaka is úgy ér véget, hogy

a laptopja mellé kucorodik, miközben a partnerei a hálóban alszanak. A problémák ott kezdődnek, mikor Jon egy este meglátja a piros miniruhás Barbarát a pult mellett rágózni. A tökéletes példány teljesen megőrjíti, főleg mivel a lány nem adja magát könnyen. Végül csak összehoz egy találkát, ami egy romkom mozival és az első csókkal végződik. Innentől kezdve a nő beszivárog az életébe, és ami a legszörnyűbb: rajtakapja Jont pornónézés közben. A film, amellett, hogy tabukérdéseket feszeget, profi módon rántja le a leplet a


A központi téma mégis a pornó marad: vágyhat-e az ember egy kis malacságra, ha megkapja azt élőben is? Tényleg ennyire eltorzítja a férfiak nőkről és a szexről alkotott képét? Ha igen, hajlandóak-e felismerni, ha valami értékeset sodor eléjük az élet? A pornó tényleg csak a férfiaké? Ha igen, a barátnő tolerálja vagy verje ki a hisztit miatta? A női szereplőkről is érdemes szót ejteni, hiszen két igen szélsőséges típus jelenik meg a szemünk előtt és Jon életében. Barbara, akit Scarlett Johansson alakít, a legidegesítőbb, legirritálóbb,

legpofoznivalóbb rémálom, aki valaha celluloidszalagra tipegett. Ő az a potenciazabáló vámpír, aki levágja a férfiak golyóit, aztán behajítja a táskájába a szemceruza és a rúzs mellé – mert még an�nyira sem tiszteli a „társát”, hogy a vitrinbe kirakja valahavolt férfiasságát. Vele kapcsolatban merül fel a kérdés – ami véleményem szerint a film legérdekesebb feltevése: ha a férfiak a pornó miatt állítanak nonszensz elvárásokat a szebbik nem felé, vajon a nők nem teszik ugyanezt a romantikus filmek és nem létező férfiszereplőik miatt? Barbara beleesett ebbe a hibába, de valószínűleg mindig lesz olyan ökör, aki megpróbál megfelelni elvárásainak a formás popsi és a világbajnok cicik „birtoklásának” reményében. A Julianne Moore alakította Esther vaginája az, ami végül a jó útra tereli főhősünket. A szeplős, vörös, kissé lökött, de hihetetlenül bölcs nő végül egy új világot mutat Jonnak, ahol nem kell szex után kiszökni a nappaliba, hogy ott a laptop sápadt fényénél pornót nézzünk. Lehet ezt másképp is: egymás tekintetébe mélyülősen, a másik személyiségétől elvarázsoltan, szerelmesen.

a vasárnapi misére káromkodva vezetünk, a családi ebédek alatt focimeccsre üvöltözünk, vagy épp a Facebookot böngésszük

társadalom képmutatásáról. A jó öreg tradicionális értékek, mint a vallás, a család, olyan nevetséges és groteszk – mégis valós – formában jelennek meg, hogy nehéz eldönteni, sírjunk vagy nevessünk. A vasárnapi misére káromkodva vezetünk, a családi ebédek alatt focimeccsre üvöltözünk, vagy épp a Facebookot böngésszük, a gyónás alatt eldicsekszünk bűneinkkel, de azért mélyen bánjuk őket, de a pap sem figyel oda igazán – mindegy házasságon kívül szexelsz, lopsz vagy gyilkolsz, tíz miatyánk feloldoz.

kultúra

25


> A kiejthetetlen nevű Basquiat: a graffitis, a zenész, a művész és a dzsanki

/ Sztankó Annamária

A nyugati kultúra persze már akkor is jóval előttünk járt: közhely ugyan, de New Yorkban a tehetség valóban az utcán hevert. Tizenhét évesen, innen Brooklyn sikátoraiból indult maga Jean- Michel Basquiat is, Amerika első fekete festősztárja, aki a nyolcvanas évek művészvilágának egyik legkülönlegesebb figurájaként vált ismertté. Igazi sikersztori lehetne az övé: a srác, aki az utcáról tört a csúcsra, aki végül ezer dolláros Armani öltönyökben festett, Warhol és Madonna közeli barátságát élvezte, és akinek népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy árverésre került művei egy éve több mint 140 millió dollárért keltek el. A puerto-rico-i és haiti gyökerekkel rendelkező Basquiat a művészi és mindenféle képzést mellőzve manhattani graffitisként kezdte. SAMO, azaz „Same Old Shit” feliratokkal firkálta tele megbánás nélkül New York utcáit, egészen az előkelőbb galériáknak helyet adó SoHo negyedéig. A „SAMO minden, minden SAMO”, a „SAMO megmenti az idiótákat” jellegű szlogenekre nem sokkal később a városlakók is felfigyeltek, majd egy helyi tévéműsornak köszönhetően sikerült a nyilvánosság előtt is bemutatkoznia, társával egyetemben. A kollaborációnak aztán stílusosan a „SAMO is dead” üzenettel vetettek véget. Rajztehetsége szerencsére másoknak is feltűnt, egy évvel később már filmet forgattak róla Downtown 81 címmel, melyben saját magát alakította. Egy az MTV-ben elsőként sugárzott rapklipben tűnt fel újra: a Blondie együttes Rapture c. számában DJ-t alakított. Ami azt illeti, ez nem csak egy felvett szerep volt számára, hiszen a való életben

26

kultúra

zenészként is kipróbálta magát, néhány évig a kisebb karriert befutott Gray nevű zenekar frontembereként tevékenykedett. Basquiat, ahogy a fentiekből is látszik, az önkifejezés számos módjával próbálkozott, végül kisebb kitérők után a művészetben találta meg igazán önmagát. Képeit eleinte talált tárgyakra, hűtőre, ablakkeretre, széklábra, falécekre és falra festette – nem volt ugyanis pénze vászonra -, később pedig a spontaneitás és a gyorsabb kivitelezés miatt maradt meg ezeknél a felületeknél. Alkotásai első látásra egyszerű gyerekfirkáknak tűnnek: élénk színű, nonfiguratív elemek és alakok, kidolgozatlan, félbe hagyott vonalak és feliratok kuszaságai. Ennek ellenére még a szakavatatlan szemek szerint is sugárzik róluk a magabiztosság, a nyers erő. Számomra olyan, mint egy tornádó, ami természetéből adódóan forgatja fel az addig szilárdnak hitt környezetét, újragondolja, megrágja, és egy teljesen más, meghökkentő, sokszor átláthatatlan káoszhalmazt formálva belőle, egyszerűen kiköpi. Egy 1983-as interjúban végre feltették Basquiatnak is a kérdést: hordoz –e haragot a munkája, mire ő azt válaszolta, „körülbelül 80 százaléka düh”. És hogy mi inspirálta, természetesen az előbb említett dühön kívül? A gyerekrajzoktól kezdve, a fekete hírességeken keresztül a jazz zenéig minden. Ahogy ő maga is, munkái is összetettek voltak: merített Beethoven Eroicájából, Leonardo és Picasso művészetéből, és egy darabig a pop art atyjával, magával Warhollal is összedolgozott. Alkotásai tehát nem csoda, hogy már saját korában is nagy port kavartak. Basquiat 21 évesen, mint


A vizuális kultúra a rendszerváltást követően nálunk szinte berobbant az addig szürke és fantáziátlan mindennapokba: kereskedelmi csatornák indultak új vagy újragondolt arculattal, a nagyvárosokat ellepték az óriásplakátok, az újságosstandokon is elérhetővé vált a pornó, az addig üres házfalakat pedig beborította a graffiti.

professzionális művész, saját képei eladásából élt. Kiállításai egymást követték az amerikai és az európai nagyvárosokban, 85-ben ismert sztárként pózolt a Times címlapján, a gyűjtők pedig egymást taposták munkáiért. De mégis mitől lettek ezek a sokak számára kusza és értelmezhetetlen képek több millió dolláros alkotásokká? Mitől válik egyáltalán valami értékké, hol van az a sokak által keresett határ, amitől kezdve egy alkotót művésznek, sőt zseninek tekinthetünk? És ennek eléréséhez vajon tudatos tervezés, tanintézményekben szerzett, kategorizált tudás szükséges, - piros a kék mellé, pöttyöcske a jobb sarokba -, vagy sokkal inkább Basquiat példája a nyerő, aki ott, akkor és arra a felületre alkotott, ahol éppen az ihlet érte? Ezekre a kérdésekre természetesen nem csak én keresem a választ. Az esztétikai értelemben vett művészetet és annak elemeit már évszázadokkal ezelőtt is, az ókori filozófusoktól kezdve a reneszánsz újraértelmezőkön keresztül sokan, sokféleképpen próbálták definiálni. Basquiat képei előtt állva azonban úgy döntöttem, mindezeket félretéve, állásfoglalás nélkül adom át magam az élménynek; munkássága, sokszínűsége, egyedisége és az általa képviselt, a képeiről is sugárzó szabadság ugyanis azon kevés dolgok egyikei, amelyekkel képes volt alólam percenként kihúzni a talajt. Basquiat igazi lázadó volt, aki művészetében is nyíltan szembefordult a hagyományokkal, a rögzült sémákkal. Egyéni módon, új irányokat keresve és találva alkotott. Képeiben és benne magában is az a legfelszabadítóbb, hogy egy percig sem kívánja tőlünk, hogy megértsük. Nem akar megfelelni,

nem magyaráz, nem üzen, nem oktat, nem jelöl ki nekünk semmilyen követendő utat, számomra így olyan, mint a megtestesült függetlenség. Az egyetlen dolog azonban, amit a közönség jobban szeret a fiatal, tehetséges és jóképű művészeknél, azok a halott, fiatal, tehetséges és jóképű művészek. Basquiat-ot sem kerülte ki az ismertséggel és az anyagi jóléttel járó „sztárbetegség”. Warhol halála után a heroinfüggősége még inkább elhatalmasodott rajta, míg végül ez okozta a halálát is. „Nem gondolkodom a művészeten, mikor dolgozom, munka közben próbálok inkább az életre gondolni”- vallotta. Ha majd megpillantasz egy Basquiat képet a jövőben, jusson eszedbe az iménti mondat. Ne gondolkodj, éld át!

kultúra

27


> Double D, a feminista

Tóth Esztit az új évszázad hozta magával, épp 1900ban jött a világra. Nem ő volt a legszebb lány a faluban, magas volt, mint egy jegenye, ami akkoriban nem volt divat. Magas volt Mező Jani is, nyilván így tudtak egymásra találni,csak egymást látták ott, a felhők között. Nem volt rossz házasság, igaz, nagyon jó sem, hát alig telt el két esztendő, és szép csendesen elváltak. Már hozzájuk képest csendesen, mert Eszti ordítva hajigálta a patakba az ura ruháit a békési bekötőútnál, néhány jégeralsót egész messzire elvitt a víz, bámultak is a csabai halászok, amikor megjelentek az alsógatyás csukák a Békésben. Eszti meg Jani nem bírták sokáig egymás nélkül, bár ehhez a rossz nyelvek szerint a tótok kitelepítésének is köze lehetett, 45’ után úgy rakták azokat vagonba a Dunántúlon, hogy egy kiskanalat se vihettek magukkal. Aztán kihirdették az országban, hogy a magyar házaspárok szabadon elvihetik az itt maradt ingóságokat, s hogy történt, hogy nem, Tóth Eszti újra Mező Jani feleségeként jelent meg az osztáson. Persze az őszinte érzelmeken

28

kultúra

alapuló boldogság másodszorra se tartott sokáig, Eszti ismét egyedül maradt, ekkor már a fiával, Janikával. Tisztességgel nevelte a gyereket, és amikor az megnősült, őszinte könnyeket hullatott, méghozzá azért, mert Janika szegény lányt vett el. A fiatalok eleinte együtt laktak a mamával, aki folyton panaszkodott a falak vékonysága miatt, váltig hangoztatta, hogy azt is hallja, ha csak megmozdulnak az ágyban, így kevésbé lehetett felszabadító érzés Janika számára, hogy mikor este tizenegykor kétségbeesett udvariassággal odafordult Esztihez: „anyukám, feküdjön már le, tudja, mi fiatalok vagyunk”, azt a választ kapta: „fiam, hát éntőlem lehettek fiatalok!”. Eszti nem volt smucig, csak megnézte, hová teszi a pénzt. Fölöslegesen például nem fűtött. Télen se. A fáskamrája dugig volt fával, ő mégis téglát melegített, azt rakta az ágy végébe a lábához, azzal a megfontolással, hogy a tégla nem fogy. Az étellel is dicséretes takarékossággal bánt, simán megette a felhólyagosodott túrót és a félig már zöld moha borította kacsát,

/ Kalapos Éva Veronika

csak ki ne keljen dobni. Vas�szervezete volt, a háborút túlélők öröksége, csumájával együtt fogyasztotta az erőspaprikát is, folyt a kön�nye, mint a záporeső, de egy falatot se hagyott. Mikor a fiatalok végképp megunták, a nászasszonyáékhoz szokott át, igaz, mindig csak ebédre ment, de cserébe vacsoráig maradt. Volt, hogy vacsora utánig is. A nászas�szony már majdnem kiájult a fotelből, de Eszti még mindig ott ült, rágta a hámozott diót, és bámulta a villogó tévéképernyőt, míg csak Kudlik Juli el nem köszönt. Ekkoriban egy idősotthonban volt mosónő, szerették, megbecsülték, csak azt furcsállták egy idő után, hogy mióta ott van, az ebédnél minden nap eltűnik egy szelet hús, mindig másé. Bizonyítást sosem nyert a vád, de Eszti mégis más munka után nézett, takarítani, mosni járt házakhoz. Egyedül élt a város szélén egy kis házban, ez pedig nem volt veszélytelen környék, főleg éjjel, mikor Eszti a Kudlik Juli búcsúja után hazaindult. Itt kapta el egyszer egy férfi, a templom mellett, sötét volt, nem láttak az orrukig se. „Te, aztán kiabáltál


segítségért?” - kérdezte rémülten a nászasszonya, mikor Eszti később elmesélte az esetet. „Nem szóltam én egy szót se” - vont vállat Eszti, és bekapott még egy marék hámozott diót. Nem tartotta túl sokra a férfiakat, de nem sokkal később, mikor az elvált férje meghalt, azért készséggel segédkezett a temetés körül. Szegény jámbor pap és a gyülekezet tágra nyílt szemmel hallgatta az Eszti által fogalmazott búcsúztató szövegét, amiből kiderült, hogy a kedves halott egy erőszakos, részeges disznó volt, rosszul bánt a feleségével és a gyerekével, meg úgy általában mindenkivel, akivel csak találkozott. A még mindig sudár Tóth Eszti kezeit összefonva, ajkán kis mosollyal állt a ravatal mellett. Az unokái iránt gyengédséget érzett, egyiküknek még autót is vett, igaz, úgy bőgött, mint az orcsi szamár, amikor oda kellett adnia a pénzt a kereskedőnek, a kocsitelepen ámulva nézték

a büszke, fiatal tulajdonos mellett üvöltve bömbölő öregasszonyt. A dédunokáját viszont már egyenesen imádta, egyetlen vitás pont volt köztük, a kislány hörcsöge, amit Eszti rikoltva leegerezett, és kijelentette, hogy nem engedhetik a közelébe azt a szörnyeteget. A hörcsög rejtélyes módon vesztette életét a konyhában, egy lehulló vágódeszka ütötte agyon, Eszti önnön állítása szerint ez idő tájt a fürdőszobában tartózkodott, de erre - akárcsak az ellenkezőjére nincsenek tanúk. Élete utolsó harmadában még próbálgatta asszonyi vonzerejét, a menye rémülten vette észre, mikor karonfogva sétáltak az utcán, hogy az ekkor már csaknem nyolcvanéves mama kacsintgat a férfiakra. De szó esett egy békési udvarlóról is, aki nekiadta elhunyt felesége összes arany ékszerét, amiknek, Eszti gyűjtőszenvedélyének köszönhetően, többé a színét se látta. A házasságból

nem lett semmi, de mint később a férfi bevallotta, nem bánta nagyon, mert annyi rothadt sárgarépát, amen�nyit Esztinél, nem evett még soha életében. A dédnagyanyám 89’-ben halt meg, éppen 89 évesen. A szekrényeinek egész tartalma nálam van, a pizsamanadrágjaiban alszom, egyes barátaim szerint olyanok, mintha a Dédi deszkás lett volna. Deszkás Dédi, úgy is, mint Dé D., a Double D volt az első igazi feminista a családban, aki elvette, ami járt neki - néha azt is, ami nem -, aki nem tisztelte istenként a körülötte lévő férfiakat, és akinek a halál sem adott elég okot a hazugságra. Őrzöm a mosolyát, a tekintetét, és azt a nagyapámnak címzett cetlit, amit mellette találtak meg; az utolsó szavakat, egy síron túlról érkező, rendkívüli üzenetet, amit sosem felejt el senki, aki csak olvasta: Fiam! Elfogyott a mosószappan, hozzál.

kultúra

29


/ Noszlopi Botond

> A kitartott Ezerkilencszázkilencvennyolcban a nyárnak vége úgy rebbent tova, mint bamba őz a vonat sínéről, ha rásikít a sebes éjszaka. S az ősz, az ősz, a lomha, sáros ősz, ráfolyt a völgyre szeptember haván, s a pusztulás összes fojtó színét szétmázolta a fákon, önmagán. Kisvárosom igen nagy beteg lett, fejébe köd szállt és savat köpött. Ősz végére végleg eltökéltem, fogom a batyum és elköltözöm. Hajnalodott, ébredt az állomás, dér feküdte meg a betont, vasat, ringatni kezdett egy acél-bölcső, és mögöttem a hegység elmaradt. A nagyváros forrva várta jöttöm, zenét, robajt és fényt lövellt felém. Lépteimre örömében villant, és Duna csordult ólmos, nagy szügyén.

30

kultúra

Ezerkilencszázkilencvennyolcban a sorsom reám új ruhát adott. Lakásom lett, s egy éltes bányarém heti két éjjel érte bért kapott. Jó nagydarab volt, szőrös és szagos, félve és fintorral karoltam át lenn a háj alatt, hol néhány ráncban még őrizte a nőiség magát. E hajlékért lenyeltem sok sértést, s a főztjét is lenyeltem, hogyha volt. Egy napon szemembe mondta, boldog, én sírni kezdtem, s combközébe folyt. És ő is sírt, hogy el nem hagyhatom, hogy megnyugtassam: sohasem teszem, s hálából, hogy mostanig kitartott, elszöktem tőle, hogy békém legyen. Közben tél lett s a város kietlen, farba csípett vizes, hideg hava, az éjszakák töltényével lőtt rám, s én űzött nyúlként iszkoltam haza. Ezerkilencszázkilencvennyolcban, karácsony előtt tán, egy éjjelen, épp fizetésnap súgta az ágyban fülembe azt, hogy gyermekem leszen. Kacagtam, díjazván a jó humort! De sárga lett ő, s hűvös a szoba, rám mordult, hogy: el kell menned innét, és ne jöjjél ide már soha. Kipenderített éjnek évadján, a kerületben van egy szálloda, aprópénzt nyomva hideg kezembe, a magod kellett csak, te ostoba.


Valse triste Harmincadjára járok erre, szívem gyilokkal teli. Mindennek mássá lett a lelke, szemem az utat nem leli. Ahol virágok illatoztak, ma sár van, dög és hullaszag. Tavasz s barátság nem fakad már, csak őszi bánat és harag. Mondom magamnak, ez valse triste, hogy így múlik el a fénye. A világ dicsősége hol már? Az embernek nincs reménye. Minek hát élni, minek, minek? De meghalni sincsen miért. Utánaszámolva sincs értelme odaadni bármit bármiért. Ha elveszik, hát vegyék erővel, magamtól föl nem adhatom. Végtére is nem vagyok több, mint víz, szén, vajh milliárd atom. Harmincadjára látom hát be, hogy milyen egyszerű dolog. Ellenzőimet behajtva az irányba nézni, melyen vagyok. S kinek-kinek a maga módján loholva vagy ballagva épp, Elérni oda, hol e sáros úthoz hozzábújik a tiszta ég.

A magány genealógiája megint eluntad a várakozást, talán egy percen múlt az egész, pedig kis türelemmel az örökkévalóság gyér tenyerére is felérsz elhagytad a hitedet, s nincs új, még ha keleti vallás is mutatja, nincs ösvény sem, amerre indulj, átsöpör arcodon a maradás huzata végül is, mit vesztettél, s mit nyerhettél volna? olyan ő, akár a többi, öleden a haja szétbomolva, elméje éles, de nem emberfölötti távol a remény, tán azt akarod, hogy a zsugorodó szívből kimerítsen egy ujjnyit az aljról, hol a keserűség mérgei gyűltek, és mégse értsen? ha a várakozásban nincs örömed, s nem teljesíted követeléseit a szépnek, ezzel a testtel kell maradnod, míg a feledés gyümölcsei beérnek

kultúra

31


Az imázs születése Figyelem, ahogy a hajadat fésülöd. A tükör mindig párásabb lesz, ha alakod mutatja, hogy önnön szépségedtől megóvja szemed. Hallgatom az ismerős etűdöt, amit dúdolsz. Mindig e félénkebb hangon dúdolod, mint aki a jövőn mereng s vigyáz, hogy el ne rontson valami szép valót e vízióval. Valami képzetet össze ne törjön e másik, mit részleteiben lát meg immár, hisz oly aprólékosan dolgozott rajta. Formálva évekig jellel és szóval, bűvölve elmét, hogy ebben főjön – több lévén minden magasztos kínnál a testet nőiesítő sóhaj. Az ajka kinyílt, de tartózkodik mégis a vágytól, az érzést jó mélyre lefojtja, hogy majd annál dacosabban forrjon, bugyogjon fel a szívből, ha megérett az idő, s a délceg ideál az ajtón betoppan. Amint fényével csillanó mosolya körbeszalad az álom-bolygón, e herceg végre engedi, hogy visszatérj hozzám a jelenbe, ahol még mindig figyelem kezedben a fésűt. E soha véget érő percben tudatosul, hogy elkésünk ismét, de nem perelek mégsem. Bent nőhang (tán az anyámé) a dühöt leinti. „Bolondom, látod, nincs hová sietned?! Csak e türelmes, közös idő a boldogság. S már múlik is éppen.”

32

kultúra


PINUFIUSZ APÁT PORNÓPREDIKÁTZIóJA A NŐNEK TETT ÍGÉRETEKRŐL Drága Jó Tetsvéreim! Hadd osszam meg veletek, miként jártam az Úr 2020. esztendejének húshagyó keddjén. Anna hívott telefonon: megunta egy pesti bárban, és feljönne hozzám, ha adnék neki valami finomat. Milyen volt szőkesége, nem tudom már, mert állandóan változtatta a hajfestékeket. Gyönyörű testű nő volt, kicsit sem hízékony, magas alkattal, hosszú végtagokkal. Haja fürtökben omlott vállaira. Alig lépett be ajtómon, szótlanul elkaptam. Nekiestem, mint hiúz a csordától lemaradt báránynak. Vetkőztetni kezdtem. Ő nem ellenkezett, sőt egy-kettőre sliccem mögé nyúlt, miközben engedte, hogy lefejtsem róla ruháit. Egyetlen hálózsákom volt teljes otthoni berendezésem, így arra térdepeltettem a bűnbánást egyáltalán nem tanúsító Annát, és vallatni kezdtem. Feszes tomporának tenyérrel történő éktelen csattogtatása a legelőkön marhákat terelő pásztorok ostorhangjára emlékeztetett. Nem bírtam sokáig. Anna ezt észrevette, ágyékomhoz nyúlt, megragadott, és mohó áhítattal illesztett magába, mint magányos buzi a koldusbotját. Szinte egyszerre sóhajtottunk fel, majd éktelen lökdösődés következett. Ekkor megszólalt Anna mobiltelefonja. Kihangosította. Nagy meglepetésünkre Fekete Pákó énekelte benne az Add ide a didit. Rövid csodálkozás után a zene ritmusára mozogtam tovább. A dal végén öblös férfihang szólalt meg:

– Édesem, ezt neked küldöm, egyedül neked! – Köszönöm – suttogta Anna, miközben lökésemtől újra felsóhajtott. – Hallom sóhajod, Kicsikém, tudom, te is ugyanazt akarod, mint én. Nem bírok meglenni nélküled! Tizenhét éves korunk óta tart ez a szerelem… – Igen – nyögte a nő, és fejét hátrafordítva, homlokát összeszorítva szigorúan intett nekem csendet mutatóujjával. De én – egyre jobban örülve szőke-szűkségének, kutyapózban kíméletlenül sorozni kezdtem. A testek találkozásának hangjára felfigyelt a túlsó vonalon valló férfi: – Mi ez a hang, Kedvesem? – Semmi, csak húst potyolok, Kincsem. – Tudom, hogy jó háziasszony leszel. Felépítettem neked az emeletes házat, Angyalkám! Minden van benne, amit csak szeretnél. És vettem neked egy sport Jaguárt is, ott áll a garázsban. Csak gondold meg magad, tekints el néhány vitánktól, és légy a jegyesem… Anna egyre parancsolóbb arckifejezéssel pillantott rám, és jobb kezét combomnak nyomva próbálta fékezni mozgásom. Én azonban egyre erőszakosabban soroztam hátulról, mígnem éreztem, nem bírom tovább. A pillanatban, amikor beléengedtem a tárat, csak ennyit mondott a mobiljába: – IIIgen… Ez angolul annyit jelent: – Oh, Yeaaah… – Köszönöm, Édesem! – nyugodott meg kérője a túlsó vonalon. – Nyugi, ha valami lesz, ő majd felneveli! – kacsintott rám a nő. Egy évvel később mindketten tolták velem szembe a babakocsit. Anna jegygyűrűje megcsillant a reggeli napfényben. Férje elégedetten mosolygott. Meg volt győződve róla: szeretett párjánál ő hagyta a géneket… Mi ebben a tanulság, drága jó Makktestvéreim? Házat és autót akkor se ígérjetek nőnek, ha benne vagytok! Ámen.

Murányi Sándor Olivér kultúra

33


> Minden lehet

/ Vica

„A felelősség alkotást jelent. Tudatában lenni a felelősségnek nem más, mint tudatosan megalkotni saját magunkat, saját sorsunkat, életkörülményeinket, érzéseinket, és ha arról van szó, saját szenvedésünket.”

„Azt a pácienst, aki nem vállalja ezt a felelősséget, aki másokat - egyéneket vagy más erőket - vádol a benne keletkező érzésekért, nem igazán lehet meggyógyítani.” A fenti mondatok Irvin D. Yalom Egzisztenciális pszichoterápia című könyvéből származnak. Egzisztencialista terápia. Nehéz elképzelni? Aki valamennyire ismerős a filozófia vagy az irodalom területén, talán azonnal Heidegger vagy Sartre nevére asszociál. Nos, nem is jár messze a témától. Ezek az urak ugyanis akarva-akaratlanul hozzájárultak egy új terápiás irányzat fogalmi körének, filozófiájának megalkotásához. Ez az irányzat a lelki működés Freud által feltárt dinamikus modelljét veszi alapul, tehát nem tagadja a tudatos és tudattalan erők konflikusát. Figyelmének középpontjába azonban a lét adottságaival való szembenézés problémái kerülnek. A lét adottságai. Elvontan hangzik? Kezdjük talán mégis Freudnál? Ez a szivarfüggőségéről elhíresült öregúr helyesen ismerte fel

34

cuvée

lakhelyének, korának nagy problémáját. A 19. század végi Bécs forró szexualitástól és tabuktól feszülő légkörében semmi sem jelenthetett nagyobb megkönnyebbülést, mint az ember belső vágyai és értékrendje közötti konfliktus feloldása. Alig néhány évtizeddel később, a második világháború alatt, azonban már megjelentek az élet, a szenvedés értelmét kutató kérdések. Ez V. E. Frankl asztala. Az egyén előtt kitáruló nagy szabadság pedig végül nem csak az emberi lét örömeit, de nagy kérdéseit és problémáit is nyakunkba zúdította.

kell: mi az, amit a végtelen lehetőségekből megvalósítunk rövidke életünk alatt. Yalom itt Sartre-t idézi: „az ember szabadságra van ítélve. Ez a szabadság túlmutat a világért való felelősségen: teljes felelősséggel tartozunk saját életünkért, nem csak a cselekedeteinkért, de azért is, amit elmulasztunk megtenni.” Lényeges megjegyezni, hogy szó sincs a szabadság morális jellegéről. Sem Sartre, se Yalom nem állítja, hogy bármit is másképp kellene csinálnunk, mint ahogy tes�szük. Csupán arra hívják fel a figyelmet, hogy bármit is teszünk, az a mi felelősségünk.

A szabadság. A Yalom által felsorolt négy alapkonfliktus egyike. Testvérei a halál, az elszigeteltség és a jelentésnélküliség szorongása. Hogyan válik ez a történelemben vagy irodalomban annyit magasztalt fogalom az élet problémájává? Egzisztenciális megközelítésben a szabadság a külső struktúra hiányát jelenti, a minden lehetségességének kapaszkodó nélküli szakadékát. Ha ugyanis mindent szabad, csakis az élet végessége szab nekünk határt. Tehát választanunk

A felelősségünk. Mivel szabadok vagyunk, felelősek vagyunk az élethelyzeteinkért. Minden pillanatban mi választjuk őket, mi tartjuk őket életben, akkor is, ha szenvedünk tőlük. Nem egy kliens fordult meg Yalom rendelőjében, aki végül nem tudott szembe nézni azzal, hogy az ő kezében van élete nagy problémáinak megoldása. Ha ezek az emberek beismerték volna, hogy változtathatnak élethelyzetükön, azt is be kellett volna látniuk, hogy már sokkal hamarabb is


változtathattak volna. Vagyis minden addigi szenvedésük nagyja abból eredt, hogy ezt a változtatást nem tették meg. Önmaguk okozták tehát saját maguk problémáit, nem a külső körülmények. Nagy lelki erő kell ennek a beismeréséhez. Ne lepődjünk meg azon, hogy sokan mégis inkább a további szenvedést válaszották. Egyszerűbb volt „gonosz” külső tényezőkre hivatkozni és megőrizni önmaguk „bűntelenül szenvedő” imidzsét, mintsem elfogadni a szabadság adta lehetőségeket és felvállani a felelősséget.

Most már látjuk, mekkora kihívás megélni a létet az ő korlátlan szabadságában. Hisz már csak egy kisebb döntést igénylő szituáció is mennyire el tud bizonytalanítani minket! Valamivel sürgősen el kell hallgattatnunk a szorongást, legyenek ezek bármennyire „átlátszó” manőverek. A bizonytalanság annyira kínzó, hogy nem vesszük észre a veszélyt, melyet elterelő hadműveleteink rejtenek. Belekapaszkodunk a szalmaszálba, legyen az dogma, divat, vagy egy diktátor (gondoljunk Erich Fromm Menekülés a szabadság elől

c. könyvére), vagy saját kis praktikákat fejlesztünk ki a felelősség letagadásával, kényszeres, figyelem elterelő manőverekkel, az autonóm viselkedés bárminemű elkerülésével. Ne felejtsük el: valahol mélyen azonban, ezek az öncsalások is a mi döntéseink, melyekért felelősek vagyunk. „Az élethelyzeteim adottak. Ebben determinált vagyok. Rajtam áll azonban, hogyan viselkedem e helyzetekben. Itt a szabadságom.” (Popper Péter: Belső utak könyve)

ha ugyanis mindent szabad, csakis az élet végessége szab nekünk határt

cuvée

35


> Egy gondolat a posztkolonialista télapókról

/ Havran Kati

Az angolszász kultúra hatása kontroverz téma, amely az ünnepek időszakában egyre több heves vitát vált ki.

Az ősz vége és a tél eleje az az időszak, amikor elárasztanak minket a közelgő ünnepekkel kapcsolatos szimbólumok. Alig tűnnek fel a halloweni töklámpások, seprűs boszorkányok, és szellemjelmezek az üzletek kirakataiban, másfél hónap múlva, mintha csak egy varázspálcát lendített volna meg egy láthatatlan kéz, felváltják őket az ereszről lefelé csüngő, pirosruhás télapók. A fehérszakállas műanyag tünemények, melyek közül nem egy szaxofont is szorongat a kezében, láthatóan a háztető megmászásán igyekeznek, azzal a céllal, hogy a kéményen keresztül ereszkedjenek a kandallóba. Ezek, és az ehhez hasonló motívumok természetesen az online felületeket is elözönlik, így az ember akarva-akaratlanul is részesükké válik. Idén megpróbáltam egy kicsit tudatosabban figyelni a témára. Az első komoly hullám a „hogyan fessünk magunkra vámpír sminket” típusú videók posztjait hozta, majd kis idő elteltével az ismerőseim halloweeni álarcos bulikon készült fotói lepték el a facebook-falamat. Ekkor viszont arra lettem figyelmes, hogy akcióba léptek az anti-halloween magatartású ismerőseim, akik, úgy tűnt, komoly ellenpólusát képezik a fenti képeken vigyorgó partifészeknek. Közülük sokan egy-egy rövid poszt formájában arra hívták fel a figyelmet, hogy a jófej-vámpírkodás helyett illene ilyentájt a temetőbe is elmenni és meggyújtani egy gyertyát. Voltak viszont olyanok is, akik a merészebb oldalról közelítették meg a témát, és kerek-perec biztattak, hogy ne majmoljuk az angolszász kultúra szokásait.

36

cuvée

A kultúrális imperializmus kifejezést elsőként az 1960-as években alkalmazta Michel Faucault francia filozófus. Szerinte a jelenség nem más, mint a kolonializmus érájából hátramaradt örökség, mely a nyugati államok vezető szerepét hivatott hangsúlyozni. A kultúrális imperializmus két társadalom közötti hatalom megoszlását ábrázolja, ahol mindig az erősebb és a nagyobb hatalommal rendelkező társadalom jut döntő szerephez. Ma a kifejezést kétfajta folyamathoz kapcsolják: lehet szó egy társadalom kultúrájának erőszakos asszimilációjáról, amely beleolvad a nagyobb hatalommal rendelkező társadalom kultúrájába, vagy pedig az idegen kultúra önkéntes átvételéről. A probléma azon a ponton merül fel, hogy a társadalom, amely átveszi a számára idegen kultúrát, milyen magatartást tanúsít iránta. Vannak, akik a saját kultúrájuk gazdagodását látják az importált kultúrelemekben. Mások viszont veszélyfaktornak tekintik az idegen kultúra terjeszkedését, hiszen az az eredeti hagyományok kihalásával fenyegethet. Mary amerikai, másfél éve él Brünnben. Fiatal világutazó, nagyszülei hatására, akik az 1950-es években emigráltak a mai Szlovénia területéről a tengerentúlra, lelkesen érdeklődik Közép-Kelet Európa iránt. Történelemmel foglalkozik, de jelenleg angol tanításból él. „Borzalmasnak tartom, hogy ezekben az országokban mekkora befolyása van az amerikai kultúrának. Szerintem hihetetlen fontos kellene hogy legyen az, hogy az egyes etnikumok ragaszkodjanak a saját hagyományaikhoz és a saját kultúrájukhoz. Gondolj csak


bele, a nyugati világban az emberek nagy része nagyjából egyformán öltözik, ugyanazt a zenét hallgatja... Hová vezet ez? Az egész világnak egy homogén kultúrája lesz? Egyszerűen szörnyűnek tartom Amerika kultúr-kolonizátor szerepét.” - Majd keserű mosollyal hozzáteszi: - „Tudod, így viszont saját magamat is bűnösnek érzem, mivel angol tanárként valahol én is részese vagyok ennek a mechanizmusnak.” A kulturális imperializmus legfőbb kritikája az, hogy egy homogén kultúrát hoz létre és ezt terjeszti ki a társadalmakra. Ez az egynemű kultúra a világ kulturális sokszínűségének eltűnését vonja maga után. Hogy miért fontos a kulturális sokszínűség megőrzése? Pusztán teoretikus perspektívából azért, mert így a társadalmak olyan ősi tudásoknak is birtokában maradhatnak, amelyet egy homogén kultúra értelemszerűen nem képes magába foglalni. Ezzel szemben Mary megdöbbentően apatikusnak találja a Csehországban élő embereket a saját tradícióikkal szemben. „Mikor tavaly hazautaztam látogatóba, mindenki

arról faggatott, hogy milyenek a csehek. Elsoroltam az összes sörivással kapcsolatos klisét, utána viszont gondolkodóba estem: és ezen kívül? Csehországról és a vele szomszédos országokról olyan kép él bennem, mintha az itteniek számára kevésbé lennének fontosak a saját hagyományaik és a saját kultúrájuk. Főleg, ha Nyugat-Európával vagy az Egyesült Államokkal hasonlítom össze.” Tény, hogy az angolszász kultúrából érkező szokások ellenséges érzelmeket váltanak ki sokakból. Éppen ezért ellentmondásnak tűnik, hogy miért nem ragaszkodunk a saját kultúránkhoz. Bizonyára sok múlik azon, hogy hogyan viszonyulunk az ügyhöz. El kellene dönteni, hogy erőszakos kultúr-asszimilációnak vagy pedig a saját kultúránk gazdagításának tekintjük azt, ha a kandallón érkező Télapó néhány családban átveszi a gyermek Kisjézus szerepét. Amíg a télapók hadserege elleni képzelt csatát vívjuk, akik nemcsak a társadalmunkba, hanem a privát kandallóinkba is betörnek, az valószínűleg azt mutatja, hogy nem tudunk szabadulni a kisebbségi komplexusunktól... Talán nem valami ellen kellene küzdeni, hanem valamiért?

cuvée

37


> Te vieš čo az a S(z)lomarát?

/ Hanna Hack

Bilász Boglárkát, a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének doktorandusz hallgatóját faggattam egy kellemes tea mellett legfrissebb projektjükről.

Mindenekelőtt tisztázzuk, mit is takar valójában a S(z) lomarát? Kezdem onnan, mit jelent ez a szó: SZLOvák-MAgyar baRÁT, vagy SLOvensko-MAd´arský kamaRÁT. A lényeg, hogy mindkét nyelven ugyanazt jelenti. Tulajdonképpen az egész szervezetnek ez az alapkoncepciója, hogy próbálja a szlovákokat és a szlovákiai magyarokat összehozni, különböző témák köré szervezni, megtalálni a közös pontokat, valamint a nyelvhasználatban is valamilyen módon a kiegyensúlyozott kétnyelvűségre törekedni. Fontos, hogy mindenki megértse, hogy miről beszélünk. Persze nem mindig lehet kiegyenlítetten megoldani, de igyekszünk. Mikorra tehető, és kinek köszönhető a szervezet megalakulása? Hivatalosan januárban leszünk egy évesek, tehát körülbelül egy évvel ez előtt találtuk ki ezt Lucia Satinskával. Egy nyelvészeti doktorandusz találkozó keretein belül volt egy hasonló téma; a szlovák nyelv tanításával kapcsolatban beszélgettünk, és akkor jött az ötlet, hogy miért ne csinálhatnánk egy

38

cuvée

ilyen közös projektet. Alapító tagok hárman vagyunk: Lucia Satinská, Julia Vrábl’ová és én. Én, mint szlovákiai magyar, Lucia, mint szlovák, aki megtanult magyarul és Julka, aki szlovák és nem tud magyarul, de nagyon nyitott mindenre. Így minden szempont adott. Kinek az ötlete volt a név? Lucia találta ki. Egy konferencián vettünk részt, ahol külön szekciókat hallgattunk. Összetalálkoztunk az egyik szünetben, Lucia akkor újságolta, hogy kitalálta, megvan a név. Tudtuk, hogy muszáj belevágni, ha már nevet találtunk neki. Ma pedig már abban az értelemben is használjuk, ha pl. szlovákiai magyar dologgal kapcsolatosan szeretnénk megnevezni valamit, akkor az olyan „s(z)lomarátos. Milyen programokat szerveztetek eddig? Idén nyáron egy tábort terveztünk hetedikeseknek. Esszéírással lehetett rá pályázni, de elég kevesen jelentkeztek rá, így nem tudtuk megvalósítani. Szeptemberben viszont azoknak, akik jelentkeztek, csináltunk egy S(z)lomarát-napot

Pozsonyban. Ez egy kétnyelvű városi játék volt, különböző helyszínek. A kerettörténet szerint a S(z)lomarát kórházból elszökött egy páciens, akit meg kellett találnunk. Lucia és én voltunk a nővérkék, aki kerestük a szökevényt, amihez a gyerekek segítségét kértük. A páciens egy olyan betegségben szenvedett, ami miatt különböző történelmi személyiségeknek képzelte magát, - ezek szlovák és magyar személyiségek is voltak-, természetesen mindegyik Pozsonyhoz kötődött valamilyen módon. A gyerekek egyik helyről a másikra mentek, ahol mindig valamilyen rejtvényt kellett megfejteniük, hogy rájöjjenek, mi a következő állomás. A gyerekek hogyan viszonyultak a kétnyelvűséghez? Nem feszéjezte őket. Nem erőltettük rájuk, hogy az egyik vagy a másik nyelven beszéljenek. Voltak feladatok, amiket magyarul kellett megoldani és voltak, amiket szlovákul. A programjainkon fontos, hogy ne legyen kommunikációs fennakadás. A Facebook oldalunkon is mindent két nyelven közlünk. Ha valaki egy nyelven kommentál, igyekszünk úgy


válaszolni, hogy az is megértse, aki az adott nyelvet nem beszéli. Az idősebb generációkat mivel szólítjátok meg? Szeptember óta S(z)lomarát-szerdákat szervezünk, ahol Lucia Satinská beszélget két emberrel valamilyen, általában a foglalkozásukkal kapcsolatos témában. Az egyik vendég mindig szlovák, a másik pedig szlovákiai magyar. Ezek az estek milyen gyakorisággal kerülnek megrendezésre és hol? Minden hónap első szerdáján a Pozsonyi Magyar Intézetben; ugyanis velük együtt szervezzük. Volt már rap és slam poetry est, ez volt az első téma, aztán színészet és képzőművészet. Ez remélhetőleg a következő évben is folytatódni fog, van már több témaötletünk, mint például a sport, vagy a rendezés. Miért lehet ez hasznos egy felvidéki magyar egyetemistának? Amikor felkerültem Pozsonyba, nem beszéltem tökéletesen szlovákul, és ez eleinte visszatartott. Azt hiszem, a mai egyetemisták között is többen járnak hasonló cipőben. A programjainkon azonban bátran ismerkedhetnek. Itt nem számít, ha valaki magyar akcentussal beszél szlovákul, ragozási hibákat ejt, vagy nem jól használja a „sa”-t, csak legyen nyitott

az új ismeretségekre. A szlovákok között is vannak jó fejek, akiket ez nem érdekel. Ahhoz szeretnénk hozzá segíteni őket, hogy nagyobb önbizalommal tudjanak létezni szlovák közegben.

itt nem számít, ha valaki magyar akcentussal beszél szlovákul, ragozási hibákat ejt, vagy nem jól használja a „sa”-t

Milyen visszajelzéseket kaptok a programokkal kapcsolatban? Nagyon pozitívakat. Az estekkel kapcsolatban ugyan volt egy megjegyzés, hogy kevés helyen jelenik meg a magyar nyelv, de ennek igazából kommunikációs okai vannak. Mivel azt nem tudjuk megoldani, hogy két nyelven

folyjon a beszélgetés, de mindig próbáljuk valamilyen módon behozni a magyar nyelvet is. Valójában attól is függ, hogy melyik nyelv a dominánsabb, hogy milyen a program jellege és kik a résztvevők. A beszélgetéseken az egyik vendégünk mindig szlovákiai magyar, aki többet között arról is beszél, hogy ő ezt hogy éli meg a foglalkozásában, a magánéletében. A S(z)lomarát-napon viszont a gyerekek is hiányolták a nagyobb társaságot. Nem lehetséges, hogy azért volt kevés a jelentkező, mert nem igazán tudtak rólatok? Nagyon sok iskolába elküldtük a felhívást, és a Facebookon is sokan megosztották. Voltak, akik vissza is jelezték, hogy érdeklődnek.. Gondolom, ha már ismertebbek leszünk és fogják tudni, hogy ez egy jó dolog, több jelentkező lesz. Említetted, hogy januárban lesztek egy évesek. Mik a terveitek? A legújabb programunkat szeretnénk kipróbálni, amit középiskolásoknak szervezünk. Ezek rendhagyó, interaktív nyelvtanórák lesznek a kétnyelvűségről, valamint tervezünk olyan programot is, ami szlovák iskolákban lesz és magyarokról fog szólni. Kit buzdítasz, hogy vegyen részt az akcióitokon? Természetesen mindenkit!

cuvée

39


40

cuvée


> Bábuska: kedves, de köszi mégsem / Vass Tímea Oroszországban létezik a bábuska nevű jelenség. A bábuska egy nyugdíjas asszony, aki lényegében azért van fizetve egyes helyeken, például az orosz uszodában, hogy mindenki nagyanyjaként elmondja az uszodából kifelé tartó embernek, hogy vegyen fel még egy pulcsit, nehogy megfázzon. Emellett ha kell, akkor letépi a belépőjegy sarkát is.

Itthonról nézve abszurdnak tűnik ez a hivatás. Képzeld el, hogy egy végtelenül stresszes nap után, amikor az ember semmi másra nem vágyik, csak a nyugalomra, egy ajtónál ülő ember rászól, hogy menjen vissza szépen és vegye fel a pulcsiját. Ha úgy érzed, neked is cifra dolgok jutnának közben az eszedbe, valószínűleg felmerül benned az igény a gyengébb kapcsolatokra is. A gazdaságszociológia megállapította, hogy az ember annál sikeresebb az életben, minél több felszínes, mögöttes céloktól mentes kapcsolata van (the strength of weak ties). A régi modell kevesebb, mély kapcsolatát egyre inkább felváltja a több, felszínes kapcsolat a magánéletben is. 1984-ben az átlag amerikainak még három barátja volt, 2004-re ez a szám kettőre csökkent és ezzel párhuzamosan az emberek negyedének már nem volt olyan bizalmasa, akivel a legbelsőbb gondolatait megoszthatta volna. Az előző tudományos kutatáshoz hasonló itthon nem történt. Viszont ha az ember abból indul ki, hogy az életen át tartó házasság a legmélyebb kapcsolatok egyike, akkor ez a folyamat nálunk is megfigyelhető a válási statisztikákon, vagy az egyszemélyes háztartások növekvő számán keresztül. A 20. századra az ember megismerte a teljes és boldog élet tudományos receptjét is. Amióta Maslow piramisa nyilvánosságot kapott, világos, hogy az elégedettség csúcsát az önmagát megvalósító, sikeres ember

érheti el. Fontosabb, hogy az ember a személyiségét elismertnek érezze, mint a szeretet és az összetartozás tudata. Mélységesen ledöbbentél az előző mondatot olvasva? Feltehetően nem. Sőt, valószínűleg már a közvetlen környezetedben is hallottad a „ha szeret, meg fogja érteni, hogy ez most nagyon fontos nekem” mondatot. Rohanó világunkban nehéz elegendő men�nyiségű energiát és időt találni mély kapcsolat kiépítésére. Az ilyen akaratlanul is lemondásokkal jár és ennek a fordítottja is igaz: ha az ember szeretne minél több élet adta lehetőséget kihasználni, nem jut ideje mély kapcsolatra. Képzeld el a szélsőséges hétköznapi példát: ha az ember a partnerével huzamosabb ideig csak futólag találkozik és ez alatt csak felszínes témákról tudnak beszélni, a kapcsolat elkerülhetetlenül gyengülni kezd. Ha viszont az ember több, párhuzamos, lazább kapcsolatokat épít, akkor azzal képes időt és energiát spórolni és több különböző emberhez kötött élményben lehet része egyszerre. El tudja érni például, hogy ha két program ütközik a naptárában, egyikről se kelljen lemondania, hisz a felszínes kapcsolatok legnagyobb előnye abban rejlik, hogy könnyen át lehet őket ütemezni. A felszínes kapcsolati háló végtelenül megértő. Ha az ember több szállal több ismerőséhez kötődik, kapcsolatai nem igénylik az intenzív kölcsönösséget. A találkozásból származó „jó érzés” más szálak

cuvée

41


kombinációjából is bebiztosítható, egy programcsere a háló egyik tagjának sem okoz pótolhatatlan hiányérzet. Talán felmerülhet benned a kérdés, hogy hogyan képes az ember megvalósítani önmagát, ha az azt megalapozó szükségletei nincsenek kielégítve? A kérdés jogos. A pszichológia azt állítja, hogy a piramist nem lehet a csúcsától elkezdeni építeni. Kissé lesarkítva ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy biztonságérzet nélkül az ember nem tud szeretni, a szerető társ rendszeres visszajelzése szükséges az önbecsüléshez és önbecsülés nélkül nem lehetséges az önmegvalósítás. A fentieket összefoglalva tehát a boldogság eléréséhez a párkapcsolaton keresztül vezet az út, a sikerhez pedig a sok felszínes kapcsolat vezet. Az ember egyszerre szeretne sikeres és boldog lenni és már megtalálta az első megoldását arra, hogy a sikerhez szükséges sok, felszínes kapcsolatából mégis képes legyen biztonságot, szeretetet és összetartozást építeni. A tudomány felfigyelt erre a változásra és a társadalom alapegységének máris az ún. nukleáris családot tekinti. Ez a nukleáris család már nem feltétlenül házasságot jelent és itt már az sem lényeges, hogy a gyerek közös-e vagy sem. Nem firtatja a család élettartamát sem. A család funkciója ma még kifejezetten összetett és ezért is nehéz a gyengülő kapcsolatok megjelenésével összeegyeztetni. Erős érzelmi és gazdasági hátteret biztosít, gondoskodik arról, hogy a szex egészséges mennyiségű legyen és egészséges keretek közt follyon, valamint a gyereknevelés is.

42

cuvée

A személyiség kialakulása a gyerek 5 éves koráig zajlik. Addig még nem képes megteremteni saját gyenge elemekből álló kapcsolati hálóját és a szülei jelentik világának legnagyobb részét, igényli a folyamatos, mély kapcsolatot mindkét szülőjével. A szüleitől tanulja meg értelmezni a világ összes emberi kapcsolatát, későbbi élete során azt tekinti normálisnak, amit a szüleinél lát. A gyermek 5 éves koráig az apró méretű mozgásokra és változásokra rendkívül érzékeny, míg a nagy méretű dolgokat alig veszi észre. A pszichológusok szerint még a rejtett kétértelmű utalásokat, az arcizmok gyenge rándulását is sokkal pontosabban megfigyeli, mint a felnőttek. A szülő az elválás miatti fájdalmat akarata ellenére, ösztönösen és kendőzetlenül, pont úgy tudatja a gyermekével, ahogy azt megéli. Ha egy ember későbbi életében az emberi kapcsolatain változtatni szeretne, csak akkor tudja ezeket a bevésődött mintákat megváltoztatni, ha azokat egy olyan embertől tanulja újra, aki felé ugyanolyan erős érzelmeket érez és ha lehetősége van a hosszú ideig tartó, következetes reszocializációra. Ez a folyamat annyira gazdaságtalan, hogy nyilvánvalóan megéri az elsődleges szocializációt tudatosan és jól végezni. Ráadásul gondolj csak bele: ha az ember későbbi életében már nincs még egy ugyanolyan mély és intenzív kapcsolata mint a szüleivel, hatványozottan fontos a tudatos gyermeknevelés. A család felnőtt tagjai közti pénzáramlás mára eltűnőben van. Gazdaságilag önállóbb az ember, mint valaha és a nők is egyre kevésbé függenek a férfiaktól. Az üvegplafon jelenség azt jelenti, hogy a nők egy láthatatlan „üvegplafon” miatt nem képesek feljebb jutni


és a magasabb, legjobban fizetett pozíciókat betölteni. Illetve ha mégis betöltik azokat, ma még ezt alacsonyabb fizetésért teszik, mint férfi kollégáik. Gazdasági szempontból ez még akadályozza a gyenge kapcsolatok terjedését. Viszont a változás első jeleit már érezzük, és feltehetően a jövőben a nők és a férfiak gazdaságilag egyformán lesznek megítélve. Mivel a nők egy nap 1,5-2-szer többet dolgoznak, mint a férfiak (a Központi Statisztikai Hivatal 2009/2010 időnaplói szerint a fizetett és fizetetlen munkák összessége alapján), a jövedelmük várhatóan 1,5-2 szeresére fog nőni a férfiak keresetéhez képest és ez az összeg lehetővé teszi, hogy egy-vagy két gyermeket gazdaságilag önállóan felneveljenek. Hogy a gyermeknevelés a jövőben az érzelmek kiszámíthatatlansága miatt is biztonságos legyen, a jövőben az ember feltehetően két világosan elkülönített céllal keres partnert magának. Különválasztja a szülő-ismerkedést a partner-ismerkedéstől. A szülő-ismerkedésnél törekszik majd a lehető legnagyobb objektivitásra, a folyamatos, korrekt és világos kapocsra. Ez biztosítja be a gyermek szocializációját, a jó gyerek-szülő kapcsolatot és azt is, hogy a két szülő folyamatos jó kapcsolatban legyen egymással. Lesz egy új funkciója is, meggyorsítja a természetes kiválasztódást. Az ember képes lesz objektívan dönteni a leendő gyerekének szülőjéről, hisz ezt a típusú ismerkedést így az érzelmek nem fogják befolyásolni. Jövendő szülők az adatlapok áttanulmányozása után tudnak majd a fontos jellemzőkre szűrni, például kinézetre, egészségi

állapotra, hajlamokra, stb. Ha az érdeklődés kölcsönös, lehetőség nyílik a találkozásra és ha úgy gondolják, aláírhatják az életre szóló együttműködési szerződést. Valószínűleg lesz itt is egy tradicionális és egy modern vonal, például speed parenting ügynökségek, akik alkalmanként egymás után több személlyel 5 perces ismerkedő beszélgetéseket szerveznek, és olyanok is, akik közös csapatépítő programokat, például szörfoktatást vagy közös főződélutánt kínálnak. Ezzel egyidőben az ember képes lesz szabadabban megvalósítani önmagát a partner-ismerkedésben. Megszűnik a kapcsolatokat uraló stressz az anyagi kihasználás vagy a családalapítástól való félelem miatt. Lemorzsolódnak azok, akiket érdekek hajtanak, akik a kapcsolatban az anyagi biztonságot keresik és azok is, akik csak gyereket szeretnének a másiktól. Elérkezik a partnerkapcsolatok új, tiszta formája, ahol minden csak az érzelmekről és a szexről szól majd. Az emberi szabadságnak ez a ma még idegen formája feltehetően vegyes érzelmeket vált ki belőled. Hasonlóan keverednek benned a pro és a kontra gondolatok, mint a bábuska jelenség esetében. Logikus, hogy az automatikus beléptetőrendszer sokkal gazdaságosabb és gyorsabb, és az is, hogy a nyugdíjas asszony is valószínűleg jobb fizetést kap, ha helyette napi négy órában irodai munkát végez. Mégis elfoghat egy belső „jó érzés” az átlagosnál mélyebb érzelmek gondolatára.

cuvée

43


> ZÖLDfülű vagy?

/ Varga Bianka

Ha valaki nem tekinti tulajdonának a természetet, hanem érzi, hogy annak csupán értelmes része, könnyen el tudja dönteni, hogy mit szabad és mit nem. /Csányi Vilmos/

Még mielőtt tovább lapoznál egy nagy „jaj már megint” sóhaj kíséretében, megnyugtatlak, kedves olvasó, hogy kivételesen ez nem egy világmegváltó hegyibeszéd halálra sokkoló tényekkel és illusztrációnak szánt olajban fuldokló bálnákkal. S ha mégsem lennél tisztában a helyzet súlyosságával, akkor csak így a margóra megjegyezném: Igen, a bolygónk haldoklik, és ezért csakis MI vagyunk a felelősek. Bingó! Elgondolkodtató és egyben órákig filozofálgatható kérdések azok, hogy „hogyan jutottunk el idáig? mit lehetne csinálni?” Lehet szitkozódni, cigivel a szájban, borral a kézben egy mámoros éjszakán, világmegváltó terveket kieszelni, majd másnap a fájó fejünket vakargatva elfelejteni, de talán tenni is lehet valamit. Lehet, hogy egyes „téged nem érintő” problémákon legyintesz egyet, de a környezet védelme (bár én inkább már a megmentése szót használnám) nem egy olyan probléma, amely

fölött szemet lehet hunyni. Az, hogy a karácsony szó hallatán, lassan már nem tudsz asszociálni a hóra; hogy az egyes évszakok már csak az alapiskolás tankönyvekben olyanok, mint amilyeneknek lenniük kéne, az MIND csakis a mi hibánk. Egyben pedig a mi FELELŐSSÉGÜNK, hogy bár talán már javítani nem, de rontani se rontsunk a helyzeten. Nagymamám örökzöld mondata: „ha jót nem tudok, rosszat nem csinálok”- elgondolkodtathatna mindenkit. Nem, nem most fog jönni az, amikor megpróbállak mindenféle érvvel rászedni, hogy meztelenül kötözd ki magad egy fához. Értem én az idegenkedést. Nincs időd, sem energiád, kedved pedig sok dologhoz van, de azzal is csak kevés alkalmad van foglalkozni. Ne aggódj, én sem vagyok ezzel másképp. Ezért is döntöttem annó úgy, hogy az életemet csak fokozatosan, apró lépésekben haladva változtatom meg. Mindegyikünkben benne van a változás, mondhatni mindenki

magában hordozza a saját forradalmát. Az én forradalmam valamikor tizenhárom évesen kezdődött, bár az igazat megmondva, már magam sem tudom, hogy hogyan csöppentem bele az egészbe. Emlékszem még a nagyi szekrényében való turkálásokra „valami menő cucc” után, és a kisebb-nagyobb próbálkozásokra a fogyasztói társadalomból való kiszakadásra. MÉG sikertelenül. Aztán eltelt pár év és lám, túl vagyok az első általam (is) szervezett ÖKO NAP-on. Még nyáron elkezdett csírázni ez az ötlet, november 10.-re pedig ez az ötletcsíra kifejlődött. Szemétből való alkotás, beszélgetés, csere-bere. Meglepetésünkre sokan érdeklődtek eziránt, és még nagyobb meglepetésünkre sokan a „de nem tudom hogy kezdjek hozzá“-val jöttek panaszkodni. Persze, hogy minden kezdet nehéz. Nekem például elég fura volt megszokni, amikor sokszor konkrétan kinevettek a zománcbögrém miatt,

a „ha jót nem tudok, rosszat nem csinálok” elgondolkodtathatna mindenkit 44

cuvée


amikor magammal vittem valamilyen rendezvényre, hogy ne kelljen egyhasználatos pohárból innom. De ez csak egy azon akadályok/ feszélyezések/nemistudommineknevezzem-ek közül, amiket csak kezdetben kell elviselni, utána az ember megszokja, ahogy mindenki más is (ez esetben) a zománcozott bögréjét. Otthon pedig olyan apróságokban változtattam, mint a zacskó kiiktatása a vásárlásnál. Képzeld el, hogy bemész az üzletbe, és a friss ropogós kifliket nem egy zacskóba rakod, hanem mondjuk egy menő pöttyös vászontáskába. Ha pedig már vászontáska, akkor a vászonzsebkendőről nem is kell beszélnem. A csap elzárása fogmosás közben, a hulladék szelektálása, az újrahasznosítás, mind-mind egy kis tett annak érdekében, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után. Na

ugye, hogy semmi radikális nincs benne? Szerintem mindenkinek meg kell érnie arra, hogy beismerje a Kaukázus zenekar által már jól ismert, „Élőlény nem az élő lényeg vagyok” dolgot. Piciny kis országunkban és környékén, pedig aztán tényleg nehéz. Kicsit ki kell lépni a komfortzónából, a burokból, belekóstolni a valóságba. Grimaszt vágni, mint egy frissen vágott citrom megrágásánál; rosszul lenni, mint a körhintán. Aztán ahelyett, hogy gyáva módon visszatekernénk magunkat a struccpolitika mintás csomagolópapírjába, inkább megrázni magunkat és ha nem tetszik, tenni érte. Ha már slágerek, akkor „mindenki másképp csinálja”. Valaki elmegy a végletekig (amire példát nem tudok mondani, hiszen a

környezetvédelemben, hol van az a bizonyos „véglet”?), valakinél pedig a környezetvédelem kimerül a szemét szelektálásában. Ez hihetetlenül jó! Tudod miért? Azért, mert közhely vagy sem, minden apró gesztus számít. Minden kornak megvan a maga divatja. Húzhatod a szád, de a környezetvédelem igenis divat lett. Vagy a divat lett környezetvédő? A lényeg az, hogy ez az egyetlen olyan „divat”, amit ha „bárány módjára” követünk, a végeredmény nem egy csorda agymosott szerencsétlenség lesz, hanem egy tisztább legelő. Ha pedig szeretnél még többet megtudni arról, hogy hogyan lehet zölden élni, akkor keresd facebookon a „Vissza a természethez“ nevű oldalt, vagy nézz be a www.cinegemadar.blogspot.com-ra!

cuvée

45


> „A kaland a komfortzónádból való kilépés után kezdődik…”

/ Vince Flóra

Interjú Kovács Tamással, aki gondolt egy nagyot, és körbetekerte a fél világot. Önerőből, kitartással, szenvedélyesen.

Majer István túra. Honnan jött az ötlet, hogy ő legyen a túra névadója? Az érettségi, majd 2 év munka után művelődésszervezőnek tanultam Esztergomban, ahol az egyetem a Majer István utcában volt. Ekkor eszméltem rá, hogy a községünk főterén álló plébános mellszobra valójában mekkora értéket képvisel. Nem hiába viseli nevét a helyi cserkészcsapat is. Elkezdtem hát foglalkozni Kürt e kiemelkedő plébánosával, s rájöttem, neve méltatlanul a háttérbe szorult, pedig a falu máig erős identitását nagyban neki köszönheti.

46

cuvée

Mikor döntötted el, hogy útra kelsz? Mi indított el? A kalandvágy mindig bennem volt, és már régóta álmodoztam egy nagyobb kerékpártúráról. De talán 2009-ben, az első balatoni kerékpártúrámon indult el bennem valami. Sokkal komolyabb kihívásra vágytam, ezért összekötöttem a kellemeset a hasznossal: Majer István pápai prelátusként is tevékenykedett, ezért azt gondoltam, legyen a célpont Róma és Vatikán, s mivel István bácsi nagyon sokoldalú ember volt, legyen az én útvonalam is sokszínű: tekerek folyóparton, síkságon,


hegyekben, tengerparton... Így talán - még, ha a magam módján is - de kellő emléket állítok neki. Ezt azonban nem tudtam ennyiben hagyni: 2012-ben Párizst szemeltem ki úti célul, mivel híres rézmetsző- és grafikusként több ízben is járt ott. S ha már 2011-ben nem sikerült, abban az évben megmásztam a Mont Blanc-ot is. 2013-ban, azaz idén volt Majer István születésének 200. évfordulója. A három éves projekt utolsó évében egy kárpát-medencei - István bácsi munkásságát bemutató - kerékpár túrával szerettem volna adózni cserkészcsapatunk névadójának. Hogyan fogadták ezt a szüleid? Bevallom, álmodozó típus vagyok. Szerintem sokan nem hittek nekem az elején. De előttem volt egy cél, egy álom, amiért minden nap dolgoznom kellett. Úgy motiváltam magam például, hogy a háttérképemet lecseréltem olyan tájképekre, melyekkel majd utam során esetleg találkozhatok. Így minden nap eszembe jutott, hogy tennem kell azért, hogy ne csak álom legyen. A szüleim természetesen féltettek, és próbáltak lebeszélni. Nem is értették, miért megyek egyből ekkora útra, miért nem elégszem meg egy pár napos túrával. A három hónap az bizony negyed év. Teljesen más dimenzióba helyezi az egész túrát, hiszen az egy hetes túrából − még ha pár napot esik is az eső −. tudom, hogy hamarosan otthon vagyok. Így viszont teljesen átadtam magam a nomád életnek, mindezt tapasztalatlanul. De fantasztikus időszak volt ez: a tervezés is, a vágyakozás az ismeretlenbe! Egy teljes évig ennek éltem, nem is nagyon jártam szórakozni, minden fillért félre tettem a túrára. Azóta természetesen a szüleimet is megfertőztem, és ha tehetik, ők is eljárnak tekerni, sőt már kisebb túrákat is bevállalnak. Ki kísért el az útra? Az első évben, 2011-ben Előddel és Lehellel tekertem az út egyharmadában. Valójában ők is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy útra

keljek: 2010-ben indultak el Marosvásárhelyről, hogy körbetekerjék Európát. Mikor a környéken jártak, csatlakoztam hozzájuk, s akkor beszéltük meg, hogy Olaszországban találkozunk. Ők eltekertek északra, nyugatra, délre, majd egy év után találkoztunk! A terv az volt, hogy Chamonix-ban, a Mont Blanc lábánál futunk össze, közösen megmásszuk Európa legmagasabb csúcsát, aztán körbetekerjük az olasz csizmát. Sajnos én időhöz voltam kötve, hiszen Majer István születése napjára szerettem volna hazatérni (ráadásul pont akkor voltak a falunapok - méltó befejezése a túrának). Ők viszont nem határolták be magukat, és bizony a skandináv országokban a nagy hidegben nem tudtak a terv szerint haladni, emiatt a találkozót átraktuk. Viszont a túra során sokat meséltek a hegyről, ezért elhatároztam, 2012-ben nem hagyom ki. Ezt megtudta egy szentesi túrakerékpáros aki már többször is tekert a hegy lábánál, de még nem jutott fel a csúcsra - és megkérdezte, csatlakozhat-e. Toncsival azelőtt még nem találkoztunk, csak online ismertük egymást pár éve egy túrakerékpáros fórumról. 2013-ban kedvesem, Lilla gondolta úgy, hogy ő is kipróbálja ezt az életmódot. Ő szintén zöldfülűként vágott neki az egy hónapos, 2000


km-es útnak. Sőt, az első napokban Laci, egy 16 éves srác is velünk tekert. Kicsit irigylem is őt, hiszen ha így folytatja, mire olyan idős lesz, mint én, sokkal tapasztaltabb lesz. Milyen nehézségeid akadtak az út során? Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, feladod? Olyan, hogy feladom, még sosem. Azt persze nem lehet megúszni, hogy beteljen a pohár, de ezt is meg lehet tanulni kezelni. Az élet szinte minden nap állít elénk akadályokat, függetlenül attól, hol vagyunk, mit csinálunk. Az akadályok viszont azért vannak, hogy leküzdjük őket. Ez hol könnyebb, hol nehezebb, de ezek a küzdelmek formálnak bennünket jobb emberré. Persze ez így első olvasatra mind könnyű és szép, azonban nem egyszerű a kalandvágyó életet összeszervezni a munkával. Elvégre valamiből finanszírozni is kell ezt. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ezt megtehetem, ámbár rengeteg lemondással jár. De mindenképp megéri, hiszen az álmok arra valók, hogy megvalósítsuk őket. A XXI. században a technikai lehetőségek adottak arra, hogy az ember akár otthonról, de akár a világ másik pontjáról is elvégezhessen bizonyos feladatokat. Mivel a szakmámban tudtam elhelyezkedni, s a munkám nagy része az online világban zajlik, útra tudtam kelni egy kis időre. Nem volt egyszerű, bevallom,

48

cuvée

de az utazás olyan, mint a drog: ha az ember egyszer belekóstol, nem tudja feladni. Szerencsére nincsenek különösebb mellékhatásai. Régebben álmodozva olvastam/néztem/hallgattam az úti beszámolókat, s gondolatban én is utaztam. Titkon mindig is olyanná szerettem volna válni, mint ők. Mostanság pedig én járok előadást/élménybeszámolót tartani, s én motiválok másokat az álmaik megvalósítására. Fantasztikus érzés! Mit gondolsz, miért fontosak az ilyen új élmények az életben? Érzel bármiféle személyiségfejlődést? Réges-régen az inasoknak is világot kellett látniuk, mielőtt munkába álltak. Ez az egyik legjobb módja annak, hogy megismerjük önmagunkat. Ráadásul megtanultam spórolni, ill. ésszerűen vásárolni. Szerintem nyitottabb lettem, és talán a változástól/ismeretlentől sem félek annyira.


Melyik volt számodra a legszebb hely, ahová eljutottál? Az az igazság, hogy nehéz összehasonlítani a hegyeket és a tengert. Mindkettőnek megvannak a maga szépségei, de ugyanez elmondható a településekről is. Ami viszont leginkább feltűnt, hogy mikor hazaértem, olyan csodálatos dolgokat fedeztem fel az itthoni környezetemben, melyek mellett ezelőtt elmentem. Mi is fantasztikus vidéken lakunk, rengeteg szépség van körülöttünk! Ezek szerint el kell menni egy hosszú útra, hogy ezt felfedezzük. Féltél az út során bármitől is? Félni nem féltem, mert szerintem akkor el sem mertem volna indulni. Azt persze nem tagadom, hogy néha megijedtem: pl. amikor vadkempingezéskor vaddisznók vettek körül (mivel nagy szárazság volt, és nagyon helyem sem volt, nem állítottam sátrat). De jártam úgy is, hogy 70 km/h-val száguldoztam lefelé egy szerpentinen, amikor motoros banda jött velem szemben. A poén kedvéért én is felraktam a lábaim az első táskáimra, mintha én is Chopperrel veretnék. Nem is volt gond, amíg meg nem láttam magam előtt egy kátyút,

elrántva a kormányt az utánfutó miatt kicsit betáncolt alattam a gép - hát bizony majdnem kiugrott a szívem. Kitől kapsz tanácsokat? Előtte rengeteg blogot olvasgattam a neten, de a legnagyobb segítséget Bujna Zoltántól kaptam (mind a könyve által, mind személyesen), valamint Harkányi Árpitól, aki már harmadik éve van nászúton a feleségével fekvőkerékpáron. Az útjaink során a túratársakkal is többször elbeszélgetünk, ellessük a fortélyos megoldásokat és egymást motiváljuk. Milyennek látod magad 10 év múlva? Nagyobb szakállal! Viccet félretéve, a bakancslistám egyelőre még mindig nem csökkenő, sokkal inkább növekvő tendenciát mutat. Szeretnék minél több helyre eljutni, de természetesen akkor már a kis lurkók is ott fognak rohangálni mellettünk. Mi az, amit sosem hagysz otthon, ha útra kelsz? Macimajmot! Mivel bátorítanád azokat, akik hasonlóan, mint te, belevágnának egy ilyen túrába? „… mert az utazás az embert érleli, sok oldaluvá köszörüli, hidjétek, az felséges, ha az ember egy időre minden baját otthon hagyja s külföldön kiszellőzteti magát, elméje kiderül és szíve fogékonyabbá lesz minden örömre.” Majer István

cuvée

49


> Ünnepi monológ

/ Győry Gábor

Fél év szakmai gyakorlat „a varázslatos Röjtökmuzsaj-tól mintegy kilencezer kilométerre nyugatra a Colorado Springs-i The Broadmoor szállodában. Felvidék kicsiny gyermeke menni váltani emörikön lájfsztájl.”

A vendéglátás nem válogat: a hétvége akkor hétvége és az ünnep is csak akkor ünnep, ha afelől a szakma úgy rendelkezik. Így lehet az, hogy tudom szeretni a hétfőt, ha a vasárnap a péntekem. Az ünnep az itteni bennszülött lakosok naptárában természetesen kivétel nélkül ténylegesen az ünnepnapra esik - a külföldi azért van itt, hogy dolgozzon -, mikoris átengedik magukat a céltalan pénzköltés egyébként sem életidegen, de most sokszoros méreteket öltő hatalmának. Ezt a keresletet pedig bő kínálattal kell kielégíteni. Ez ez az én elkényeztetett seggemet annyiban érinti, hogy nem csak, hogy nem dolgoztam, hanem javarészt a fa és legfeljebb a lakás díszítésén kívül meg sem erőltettem magam az elmúlt karácsonyokon. Idén viszont megkapom a magamét, ami a munkát illeti - könyörtelen, előre megfontolt szándékkal, hiszen ismételten a „hogy nyaljuk a vagyonosok

50

cuvée

hátsó fertáját?” rész kerül levetítésre karrierem kedvenc filmszalagjáról. Itt, a vendéglátást a „vörösbort igyál a sonkás pizzához” jótanáccsal szemenhugyozó gasztroprimitivizmus melegágyában, az ünnepek alatt is nélkülözhetetlen az Öreg kontinensről hozott tudás. A szeretet ünnepe, mondják... a munkaszereteté? Az nem május elseje? Integetek én karácsonykor is, nem arról van szó. Visszatérve az ünnephez magához: kinek mit jelent ez? Például az Egy(b)esült Államok népének? Az általánosan elfogadott, nem hivatalos meghatározás szerint azok a napok az évben, amikor együtt ünnepel a család - nemzeti ünnep esetén egy történelmi esemény évfordulója. Számomra minden nap, amit a szeretteimmel tölthetek. Ez így mind szép és nemes. Csakhogy jön egy DE! De a történelmi háttér sok esetben hagy némi kívánnivalót maga után. Természetesen

nem a Függetlenség napjára gondolok, ami a Sokadik Nagy Amerikai Űrlényinvázió idején történt Smith-Goldblum-féle népfelkelésnek állít emléket, hanem - időszerűen és nagyjából naprakészen az amcsik másik fő összközösségi megmozdulására: a Hálaadás napjára. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért Istennek. Stimmt. Ámde: a „nem hagyományok” szerint a 17. század első felében, amikor a Mayflower legénységének nagy része a hideg, az éhezés és az idegen, mostoha környezet áldozatává vált, az Újvilágba érkező túlélők a vendégszerető és segítőkész indiánokkal találták szembe magukat. A túlélők később hajnalig tartó lakodalmat csaptak, ahová nagylelkű módon az indián fivéreket is meghívták. Ezekután boldogan éltek egymás mellet, mígnem a „hódító”, hatalom-orientált, hálátlan és önző fehérbőrűek


agynélküli testek, hónuk alatt ledtévével, kígyózó sorokban a kasszára várva a területüket jogosan védő rézbőrűeket lassan, de biztosan kiirtották. Paff. Ezt a parányi információt, az apróbetűs részt az amerikai történelemórákon valószínűleg kihagyják és engedik az utánpótlást, hagy ápolja tovább e nemes hagyományt Hálaadás címszó alatt. Persze a média felfalta, ahogy Első Nagylelkű Obama király idén is megkegyelmezett egy pulykának - nem úgy másik sokmilliónak. Mondja valaki, hogy nem egy elborult, a Halottak napját bulizással, a masszív tömegmészárlást pedig királyi lakomával ünneplő nép ez az amerikai! Évtizedek múlva az iraki háborút egy cukorkával és sajtburgerrel kitömött Hus�szein-baba szétverésével ünneplik majd? A halloweeni lázongáshoz hasonlóan ez az „ünnep” is szépen lassan megfertőzi a világ többi részét - mindenki az USA-ra akar hasonlítani, ez érthető, a legmeghatározóbb és legbefolyásosabb nagyhatalom. Maga a gesztus szintén szép: összejön a család, szeretik egymást, egyre jobban szeretik egymást, a távolról jött rokonok is teletömik magukat pulykával meg borsóval, majd mindenki mindenkit (persze először a pulykát tömik meg. nem, nem úgy! fuj! gesztenyével!). Ez a szeretettől

fröcsögő családi idill kitart egész hosszúhétvégén, aztán karácsony után a következő hálaadásig megint semmi, tehát ha máskor nem is, most legalább „szeretet” lepi el a házak táját. Az i-re a pontot az egészet követő, országméretű megmozdulás, az egyfajta zarándoklatnak számító, javarészt ok nélküli, népi „nagybevásárlás”, a Fekete Péntek teszi fel. A boltok ilyenkor nagy leárazásokkal, marketing-trükkökkel és vásárlói csapdákkal várják a pénztárcáját kiüríteni vágyó embersereget. A multik hálaadása az emberek pénzéért: HÁLA - Hetvenes Átlójú Ledtévé Alamizsnáért. Az olykor tényleg csábító ajánlatok az egyébként is elborult módon költekező amerikaiakat egyszerűen és sikeresen kényszerítik térdre. „A szarnak sem kell, de megvesszük, mert óccó. Majd jó lesz valamire.” Szorozva százzal. Aki nem látja, úgysem hiszi el, mennyire elszáll az emberek józan esze a Hálaadást követő pénteken. Időt sem hagynak a pulyka megemésztésére, már pattanak is a pick-upokba (mert abba biztosan elég szar fér), és szélsebesen gyalulnak a legközelebbi és/vagy legnagyobb szuperhiperleárazás helyszínére, merthogy a nagyokos nagyvállalatok kitalálták, hogy ha csütörtökön kezdik

a pénteket, többet kaszálhatnak. Mondanom sem kell, igazuk lett. Az elszántabbak napokkal (értsd: napokkal!) a kapunyitás előtt megérkeznek, sátrakkal és négynapi hideg élelemmel felvértezve, bebiztosítva, hogy elsőként jussanak be a kedvezmények birodalmába. Aki kicsit is jártas a témában, az már valószínűleg hallott ezen emberek - esetünkben állatok - vérszomjáról. Mindent annyira kell komolyan venni, amennyire a bölcsebbek és tapasztaltabbak ajánlják. És, ha a helyi Yodák azt ajánlják, akkor nem érdemes az év ezen napján legalább egy szúró-, vágóeszköz nélkül kenyérért indulni. Úgy érzem, nem is kell többet hozzáfűznöm - nagyobb eséllyel kap el a kaszás Fekete Pénteken az Egyesült Államokban, mint a fehér cápa bárhol máshol - jó, azért a négyes-hatoson nem. Agynélküli testek, hónuk alatt ledtévével, kígyózó sorokban a kasszára várva, a pulykától jóllakott értelmetlenségiek tömegmészárlására koccintva és a sátortáboraikban könnyes szemmel pipázó indiánok búslakodva „ünneplik” esztendőről esztendőre a földtörténet számomra egyik legálszentebb - maradjunk annyiban -, emléknapját. Szégyelld össze magad Amerika, ismét!

cuvée

51


Egyetemi képzés külföldön Bachelor és Master szintű képzés Egyszerű jelentkezés az InterStudy segítségével. Nagy Britannia

Dánia

Hollandia

– tandíj-nanszírozás előnyös állami diákhitellel – vissza nem téritendő ösztöndíj – Mesterképzés akár 1 év alatt is (alapképzéssel rendelkezőknek) – munkalehetőség tanulás melett

– tandíjmentes oktatás – angol nyelvű képzés nemzetközi területen – munkalehetőség tanulás melett

– tandíj-nanszírozás előnyös állami diákhitellel – angol nyelvű képzés nemzetközi területen – munkalehetőség tanulás melett

www.univerzityEU.sk

Štefánikova 17 811 05 Bratislava T 00421 2 5262 2611 00421 2 5262 2612 F 00421 2 5249 4681 www.interstudy.sk E info@interstudy.sk


Alma Mater december 2013