Issuu on Google+

FANTOMAS: NAGYON AJÁNLOTT IDŐTLEN KLASSZIKUS

FilmMagazin 2011. február

ÚJRA SZÓL A HATLÖVETŰ A FÉLSZEMŰ MIT NÉZZÜNK SZAKÍTÁS UTÁN? ISMERETLEN VIZEKEN KARIB-TENGER KALÓZAI URALKODÓI ELŐJOG A KIRÁLY BESZÉDE

FEKETE HATTYÚ


KEDVES OLVASÓK! Bőséges tartalommal megtöltött FilmMagazin várja ezúttal is a minőségi újságírásra váró közönséget, vagyis titeket, drága olvasók! Februárban végre hozzánk is eljut az Oscar-jelölt filmek nagy része, így a díjszezon legnagyobb durranásaival, legátütőbb sikerei volt alkalmunk foglalkozni: 10 oldalon keresztül elemezzük a Fekete hattyút, részletesen bevizsgáltuk A félszeműt, de láttuk A király beszédét és a The Fighter - A harcost is! Pótoljuk a januári számunkból kimaradt Rohanás és Boszorkányvadász kritikánkat, illetve jóval a magyar premier előtt sikerült megnéznünk a Csak szexre kellesz című romantikus komédiát, illetve gorcső alá vettük John Travolta legújabb akciófilmjét

is. Háttérrovatunkban részletesen foglalkozunk a Honnan tudod? és a Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken című filmekkel, utánajártunk a legfontosabb kategóriákban szereplő idei Oscar-jelöltek esélyeinek, valamint „hangot adtunk” az X-Men: First Class című képregényadaptációval kapcsolatban felmerülő öszszes aggályunknak. Összeállítást készítettünk azokról a filmekről, amelyek a legjobb orvosságként szolgálhatnak egy veszekedésekkel telített szakítás fájó sebeinek gyógyításához, filmklasszikus rovatunkba pedig az örökzöld Fantomas került. Szóval eseménydús február áll mögöttünk, van mit olvasgatni bőven, úgyhogy jó szórakozást kívánok az ehavi lapszámhoz!

CÍMLAPSZTORI: A Fekete hattyú, az orosz romantikus zeneszerző, Pjotr Iljics Csajkovszkij A hattyúk tavának, minden idők egyik legismertebb klasszikus operával keresztezett balettjének, a jelenkori modern feldolgozása. A négy kishattyú második felvonásbeli híres táncát tucatnyian parodizálták már, mi több, általában az eredeti lépések, gesztusok megtartásával, vagy felhasználásával. Csajkovszkij csodás kísérőzenéjét, elsősorban a visszatérő főmotívumot, pedig sokan - egy meghökkentően diszkós hangzású változatban még a Black-more’s Night is - feldolgozta már. Vlagyimir Begicsev és Vaszilij Gelcer librettójátt J. K. A. Musäus Az elrabolt fátyol című meséje ihlette. Siegfried herceg, akinek menyasszonyt kell választania születésnapi bálján, ám képtelen szerelemből kihirdetni jövendőbelijét, elkeseredésében az erdőbe menekül… >> 24.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Főszerkesztő-helyettes: Cihlár Gábor (Ceptor) Online főszerkesztő: Szabados Melinda (Veszják) Munkatársak: Csernák Ákos, Fekete Felícia Hannibál, Madura Gábor (iverson2), Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Horváth Krisztián (Kóczy), Jánvári Gergő Márk (Paulkemp), Verebélyi Tamás (Spike), Kónya Sándor (Sanya08) Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Csillag Zita (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film) Elérhetőség: www.tollal.hu és www.filmmagazin.web4.hu Következő szám megjelenés: 2010. március 12.

2 / FilmMagazin


Képünk csak illusztráció! Hamarosan elindul a Tollal.hu új online magazinja, melybe válogatott írások, remekművek kerülhetnek be, a szerkesztőség válogatásával. Az igényes kiadás első számában a most lezajlott „Éljen a szerelmesek napja!” elnevezésű pályázat legjobb művei kapnak helyet. Részletekért figyeld folyamatosan frissülő weboldalunkat!


HÁTTÉR

OSCAR 2011 A tavalyi Oscar-gálát elég nagy érdektelenség övezte, köszönhetően a régimódi show-műsornak és az előre borítékolható győzteseknek. Reméljük idén majd másképp alakulnak a nézettségi mutatók és a díjazottak között is lesznek meglepetések - bár egy-két tuti befutót még így is meg tudunk nevezni. Nézzük hát, mit várunk a legfontosabb kategóriák díjazásaitól! LEGJOBB FILM Ismét 10 film versenyez a legrangosabb filmes elismerés megszerzéséért és a legnagyobb esélyesnek David Fincher A közösségi háló című alkotása tűnik, hiszen a Facebook megszületését feldolgozó mozi végigtarolta a teljes díjszezont, mindenhol megverve a másik favoritnak tartott A király beszédét. Vélhetőleg eközött a két film között fog eldőlni a díj sorsa, bár van némi esélye az Eredetnek, a Fekete hattyúnak és A félszeműnek is. A Toy Story 3 feltűnése pedig gyakorlatilag borítékolja az animációs kategória győztesét. LEGJOBB RENDEZŐ Sokáig David Fincher tűnt a díj legnagyobb várományosának, a Golden Globe győzelem után pedig már szinte oda is adták neki az Oscar-t, ám a Rendezők Céhe szerint mégsem ő volt a 2010-es esztendő legjobb rendezője. A díjat Tom Hooper kapta A király beszédéért, és mivel 1948 óta mindössze 6 alkalommal fordult elő az, hogy nem az kapta az Oscar-t, aki a Rendezők Céhe szerint is a legjobb volt, hivatalosan is Tom Hooper a legnagyobb esélyes. LEGJOBB FORGATÓKÖNYV Az est egyik legnagyobb meglepetése lenne, ha Aaron Sorkin nem kapna díjat a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában, ugyanis a Facebook - film egyik legnagyobb előnye a frappánsan megírt dialógusokban keresendő. Az eredeti ötletek közül Christopher Nolannek szurkolunk, reményeink szerint végre elismerik a tehetséges író - rendező nem mindennapi munkáját. A

4 / FilmMagazin

díj bezsebelésére minden esélye meg is van! LEGJOBB FŐSZEREPLŐK Egyes vélemények szerint Colin Firthnek tavaly kellett volna, a sokadik újkorát élő Jeff Bridgesnek pedig idén kellene győzedelmeskednie, de vélhetőleg a szerepek fel fognak cserélődni, hiszen nem tudjuk elképzelni azt, hogy Firth elől valaki elhappolná idén a díjat. A nőknél Natalie Portman és Annette Benning tűnik a legnagyobb esélyesnek, ráadásul mindkét hölgy teljes mértékben megérdemli az elismerést, mi mégis Natalie Portman győzelmére voksolunk. LEGJOBB MELLÉKSZEREPLŐK Bár a The Fighter-nek nem róla kellett volna szólnia, mégis Christian Bale elhappolta a rivaldafényt mindenki elől és a tehetsége színész bizony Oscar - díjjal a zsebében fog a gáláról hazatérni. A nőknél már sokkal kérdésesebb a helyzet, de véleményünk szerint a Golden Globe-hoz hasonlóan itt is Melissa Leo fog győzedelmeskedni. A HIÁNYZÓK v A tavalyihoz képest sokkal „értelmesebb” jelöltlistát sikerült összeállítania az akadémiának, mégis van egy - két hiányzó, akik megérdemelték volna a sokkal nagyobb figyelmet. Mindenek előtt érthetetlennek tartjuk Christopher Nolan mellőzését a rendezői kategóriából, hiszen arról a filmesről van szó, aki minden egyes alkotásával igyekszik a lehető legjobbat nyújtani - ráadásul vannak hiányzók, vannak előre látmég egyszer sem nyúlt mellé. Hiá- ható tuti befutók, de hogy az Amerinyoljuk továbbá Martin Scorsese és kai Filmakadémia szerint kik voltak a a Viharsziget szereplését, hiszen ha legjobbak, az majd csak február 25az idős mestert a Tégláért kitűntet- én derül ki. Az est házigazdája idén ték, a Viharszigetért minimum jelölni James Franco és Anne Hathaway kellett volna. Talán még Leonardo lesznek, így minden bizonnyal reDiCaprio is megérdemelte volna a mek szórakozásban lesz részünk. nominációt, hiszen a Viharszigetben Az esemény Magyarországon TV-s nyújtott alakítása élete egyik legjobb közvetítésként, eredeti nyelven csak színészi teljesítménye volt. Szóval az HBO-n lesz nyomon követhető.


X-MEN: THE FIRST CLASS AGGÁLYOK Idén mozikba kerül az új X-Men film, a képregényrajongók tehát várakozhatnak tűkön ülve. Azonban van egy kis bibi, konkrétan az hogy amint olvasom, a rajongók (mind a képregény-, mind pedig az előbbi filmek rajongói) fejet bólogatva (jobbról balra, negatív irányba) nézik a napvilágot látott fotókat és egyre növekvő kétkedéssel fogadnak mindent, amit a rendező Matthew Vaughn mond a filmről. Van szó arról hogy gyorsan csinálják, ezért félő hogy az effektusok nem fogják megütni a mércét, de a legnagyobb kritika azt éri, hogy Vaughn szépen felbolygatja az előző három film által rendbe rakott idővonalat. Nem könnyű persze ilyenkor előzményfilmet csinálni, sok mindennel kell számolni, és az sem túl biztató előjel, hogy a filmben nem lesznek benne az eredeti XMen tagjai (Küklopsz, Jean Grey, Jégember kizárva, egyedül Bestia az aki lesz), ami már önmagában joggal kivághatja sokaknál a biztosítékot. Arról nem is beszélve hogy azért egy kvázi nagy lábnyomba kell belehelyeznie cipőjét a direktornak, Bryan Singer első két X-filmjét nem

5 / FilmMagazin

Bryan Singer első két X-filmjét nem viccből emlegetik sokan a képregény-filmek egyik etalonjának, hiszen az első rész volt az, mely utat vágott a máig tomboló comicbookmovie láznak. Legalábbis mondom én, de szerintem igazam van. Minden az ikszekkel kezdődött, az mutatta meg hogy itt nem csupán az akciók számítanak hanem az érzelmek, a dráma része a produkciónak. A második rész aztán feltette az i-re a pontot, megmutatta hogyan kell igazán csinálni. Természetesen én optimista vagyok a filmmel kapcsolatban, hiszen az az ember rendezi aki meglepett bennünket tavaly a Kick-Ass című brutális, cinikus és mocskosul szórakoztató képregényfilmmel, bizonyítván hogy jól áll neki a műfaj és most sem várok tőle kevesebbet, mint hogy kevés pénzből készítsen egy stílusos, szórakoztató és izgalmas mutánsmozit. Persze a kétely ott van mindig. Mi van, ha nem jön össze neki? Mi van ha majd tényleg úgy jövünk ki a moziból hogy elégedetten bólogatunk, fejünket lehajtjuk és magunkban sírunk? Oké, ne legyünk ennyire szentimen-

tálisak, borúlátóak! Reménykedjünk a legjobbakban. Ami eddig napvilágra látott a filmből, az számomra biztató. Michael Fassbender Magneto szerepében biztosra veszem hogy maximumot fogja nyújtani (emlékezzünk csak milyen nagyszerű is volt az Éhségben vagy a Becstelen Brigantykban!), és James McAvoy is generációjának egyik legtehetségesebb színésze. Így hát hogy a túróba cseszhetik el? Pláne hogy hozzávesszük azt, hogy a hatvanas években fog játszódni, ez még hozzáad egy kis pluszt.


HÁTTÉR

HONNAN TUDOD? A Columbia Pictures nemsokára nálunk is bemutatja a Gracie Films produkcióját, mely a Honnan tudod? címet kapta. A film története Lisáról szól, akinek élete gyermekkora óta a sport körül forog. Azonban egy szép napon kikerül a softball csapatból, gyakorlatilag mindent elveszít, amit addig ismert. Tanácstalanul próbál beilleszkedni a normál életbe, amikor is kalandba keveredik a nőcsábász baseball-játékossal, Mattyvel. Írta: Kóczy George Madison korrekt, becsületes üzletember, akinek apjához fűződő kapcsolata, gyökeresen megváltozik, amikor csalással vádolják meg. Minden esélye megvan rá, hogy börtönbe kerüljön, ő azonban optimistán áll hozzá a dolgokhoz. Lisa még Matty-vel történő kalandja előtt találkozik George-dzsal is, de éppen aznap randevúznak, amikor a lányt kiteszik a csapatból, így nem sül el jól a dolog. Ám amikor minden veszni látszik, hirtelen felfedezik, hogy milyen az, amikor valami csodálatos dolog történik. Igazából az egész alkotás a „Honnan tudod, hogy igazán szerelmes vagy?” alapkérdésre

6 / FilmMagazin

épül, és ahogy a sztoriból kiolvasható, több különböző karakter és éppen átalakuló jellem sorsát, helyzetét követi nyomon. A filmet az Oscar-díjas James L. Brooks rendezte, akinek a nevéhez fűződik pl. az Adam Sandler és Tea Leoni főszereplésével készült Spangol, de ő rendezte a Simpson család egész estés mozifilm változatát is. A Honnan tudod? esetében Brooks maga írta a forgatókönyvet is, és producerként is részt vett a film létrejöttében. Mint elmondta, amikor Lisa karakterét kitalálta, eleve úgy képzelte, hogy Reese

Witherspoon-nak adja a szerepet, hiszen nem sokkal azelőtt látta A nyughatatlan-t, amelyben nagyon tetszett neki a színésznő játéka. Így már gyakorlatilag szinte a forgatókönyv megírásának a kezdetén felkereste a színésznőt, hogy lenne-e kedve hozzá, mert akkor eleve ő hozzá igazítja a karaktert. Witherspoon úgy nyilatkozott, hogy amikor először megkereste őt Brooks az ötletével, nagyon nagy megtiszteltetésnek vette, és rendkívül izgatott lett. Természetesen elvállalta a szerepét, és így lehetősége volt már a forgatókönyv írásának kezdetétől végigkísérnie karaktere alakulását,


James L. Brooks - kiváló rendező, remek producer, ráadásul még a Simpson család jó pár epizódja is az ő nevéhez fűződik…

hogy mikor a végleges szkripteket megkapta, már elmondhatta, hogy teljesen ismeri a figurát, akit játszani fog. A színésznő nagyon komolyan vette a feladatát, hiszen pl. csak kb. 5 percnyi softball látható a filmben, Witherspoon előtte mégis hónapokon át készült rá az egyik leghíresebb női softball edzővel. A baseball játékos Matty szerepét Owen Wilson kapta. Ahogy a színész fogalmazott, a felszínen Marry minden nő álma: jóképű, sármos, sportos, híres és ráadásul gazdag is. Azonban semmit sem vesz túl komolyan, legkevésbé a nőkkel való kapcsolatait. Ezt változtatja meg nagyban, amikor megismeri Lisa-t. Paul Rudd alakítja George Madison-t a becsületes üzletembert. Ahogy a színész fogalmazott, karaktere senkire sem hasonlít azok közül, akikkel Lisa korábban randizott, azonban a lányhoz hasonlóan neki is épp alapjaiban rendült meg az élete, hiszen egy szövetségi nyomozás szenvedő alanya lett. Amikor már úgy érzi, hogy teljesen padlót fogott, akkor találkozik Lisa-val, és ettől mindent sokkal szebbnek lát. George apját Charles-t Jack Nicholson játssza, akinek az volt a feladata, hogy ezt az eleinte kissé ellenszenvesnek tűnő figurát szerethetővé tegye a nézők számára. Ő a történet egyik

7 / FilmMagazin

legérdekesebb figurája, akiről szinte lehetetlen eldönteni, hogy tulajdonképpen jó vagy rossz ember. Hiszen szereti a fiát, akit egyedül kellett felnevelnie, de ugyanakkor a vállalatát is nagyon fontosnak tartja. A film egyik nagy kérdése, hogy vajon Charles képes-e feláldozni fiát a vállalata miatt. Az eddig megismert szereplők Kathryn Hahn-nal egészültek ki, aki Annie-t, George terhes titkárnőjét játssza. Ő is elég nagy dilemmával küzd, hiszen lojális a főnökéhez és szeretne segíteni neki, de a cég jogászai (és főnöke is) megtiltották neki ezt, nehogy ő is bajba kerüljön. Ezért, ha nyíltan nem is, de más módon próbál segíteni a bajba jutott George-nak. Ami a forgatást illeti, Laurence Mark producer úgy nyilatkozott róla, hogy jó volt látni, hogy a rendező, James L. Brooks mennyire jó megfigyelő. Ez meglátszik a karakterek jellemében, és ezért annyira mélyek, és érdekesek, és ezért tudnak olyan sok izgalmas dolgot mondani. A másik két producer Julia Ansell és Paula Weinstein pedig azt emelték ki a rendezővel kapcsolatban, hogy képes belelátni az emberekbe, valamint valódi emberek valódi problémáiról ír, így a néző könnyedén tud azonosulni a szereplőkkel. Azt is

kiemelték, hogy egy történetet igazából a részletekkel tudnak eladni, és Brooks-ot éppen ezek a részletek érdeklik igazán. A film nagy része Washingtonban játszódik, éppen ezért a stáb ott forgatta a jelenetek egy részét, de néhány jelenetet Philadelphiában vettek fel. A stáb tagjai elmondták, hogy Washingtonban nem olyan egyszerű forgatni, hiszen rengeteg engedélyt kell beszerezni, de szerencsére sikerült megoldani, így forgathattak a Washington Nationals otthonában is, ahol a történet szerint Matty játszik. A filmet Amerikában már 2010. december 17-én bemutatták, a magyar közönség viszont 2011. február 24-étől nézheti meg a hazai mozikban.

Stáblista Rendező: James L. Brooks Főszereplők: Paul Rudd, Reese Witherspoon, Owen Wilson Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2011. február 24.


ÖSSZEÁLLÍTÁS

MIT NÉZZÜNK SZAKÍTÁS UTÁN? Fogas kérdés. Biztosan sokan vannak úgy, hogy barát/barátnő szakít velük, ilyenkor pedig jön a letargia, a “nem akarok élni”-epizód, önpusztítás, szívjunk el annyi cigit amennyit tudunk, lekurvázzuk az exünket vagy épp elmegyünk egy közeli kocsmába és seggrészegre isszuk magunkat. Én ezek közül egyiknek sem igazán hódolok, talán még a cigizés segíthet ha baj van, de ennyi. De ha valaki filmrajongó, hát felmerül a kérdés: mi az a film, ami átsegíthet minket a szakítás utáni pokoli napokon? Írta: Sanya08 Természetesen ez emberfüggő, mindenki más filmeket néz, mindenki másként éli meg az ilyen dolgokat. Egy biztos, ilyenkor a legnehezebb romantikus filmet nézni. Casablanca tehát kizárva, bár ott a happy end elkerülése mentheti a helyzetet. Kerüljük Sandra Bullockot és az ő romantikus vígjátékait és az isten szerelmére ne nézzük meg az Igazából szerelmet se, hát még az Egy makulátlan elme örök ragyogását, mert totális depresszió lesz a vége. Habár az Igazából szerelem még határeset, ott felvidulhatunk az egésznek a hangulatán. De Bergman-filmet ne nézzünk, mert meglehetősen depresszív hangvételűek és Lars von Trier-t is kerüljük szerintem, abból se sülhet ki túl sok jó. Tarantino – ha rajongója vagy – jól jöhet viszont. De van egy kis bibi. Ha elég időt voltatok együtt barátotokkal/barátnőtökkel, az a probléma is felmerülhet, hogy sok filmet megnéztetek együtt. Sok olyan filmet ami a kedvenceid közé tartozik és ami alapjáraton felvidítana akármilyen esetben, vennéd le a polcról szakítás után, aztán rájössz: ezt a filmet Vele nézted. Ránézel egy másikra és eszedbe jut: ezt is Vele néztem. Kétségbeesett érzés, meg kell mondjam. Hiszen a kedvenceinket általában megosztjuk kedvesünkkel, ez így van rendjén csakhogy ilyen-

8 / FilmMagazin

kor soha nem gondolkozunk távlatokban. De miért is gondolkozzunk távlatokban? Íme a lista azokról a filmekről amelyeket ajánlok mindenkinek szakítás után (egyik másik mondjuk nemfüggő). KOMMANDÓ A hatás garantált. Miután barátnőnk kirúgott minket sírás helyett vegyük le a polcról ezt a filmet (hiszen vele ezt úgyse nézhetted meg), és tekintsük meg ezredjére is. Ez az a film

ami annyira röhejes néha hogy az már zseniális, ráadásul amiatt se kell aggódnunk hogy becsúszik egy nyálas szerelmi szál, mert ilyen nem történik meg. Arnold gondoskodik arról hogy maszkulin jelenlétével egyből elfeledjük az exünket és szarjunk magasról a szerelemre. Mire vége a filmnek, el is felejted ki szakított veled, csak ujjongsz mint egy állat. És még az se számít hogy a stáblista alatt a We Fight for Love szól. Epic.


Hát ez a mi listánk a szakítás utáni filmekről, de kíváncsiak vagyunk arra is, Nektek mely filmek segítettek átvészelni a kritikus időszakot?

ANNIE HALL Szinte minden páros magára ismerhet ebben a filmben. Woody Allen számomra amúgy is sokat jelent, az ő filmjein szinte mindig tudok vidulni mert az életről, szerelemről való felfogását nagyon irigylem. Ez a film nyilván ismerős mindenkinek, és nekem ez az egyik kedvencem. Realisztikusan ábrázolja férfi és nő kapcsolatát, hitelesen ha úgy tetszik, közben viszont nem hanyagolja az iróniát és a poénokat. Így szakítás után igazán jól jöhet egy filozófiai löket humorral nyakon öntve, mindjárt másként látjuk a világot. Még akkor is ha a barátnődnek megmutattad. HARCOSOK KLUBJA Szinte akármilyen kétségbeesett időszakban jót tud tenni ez a film. Ha elhagyott a barátnőd nézd meg a Harcosok klubját. Lázadj. Szarj a világra. Szarj a szerelemre. Dühöngj hogy nem lettél rocksztár. Érezd magad Tyler-nek és mondd az okosságokat. Csak vigyázni kell vele mert rossz hatással is lehet ránk. Mondjuk nem ajánlatos kimenni aztán az utcára verekedni. Habár… Még az is jót tehet. AMELIE CSODÁLATOS ÉLETE Ha ez a film nem vidít fel akkor kérlek szépen te egy piszkosul reménytelen alak vagy. Hiszen Amelie csak azért él hogy boldog legyél! És még így se megy, te szánalmas hülye!

Hát kapd össze magad és gyorsan legyél jókedvű és ne emészd magad. De tényleg, Amelie-t nézve még a virágok is kivirágzanak télvíz idején, olyan ez a film hogy garantáltan mosolyt csal az arcodra. És persze ebben is van romantika, meglehet szakítás után már nem látod semmiben sem a romantikát és tököd tele van ezzel de azért egy próbát mindenképpen megér. THE EXPENDABLES - A FELÁLDOZHATÓK Férfias. Erőszakos. És van benne mindenki aki számít. Ha férfi vagy és szakítottak veled, nézd meg ezt a filmet. Igaz, egy apró szerelmi szál itt is van, Jason Statham-nek összetörik a szívét. De már maga a tény hogy Statham-nek szerelmi gondjai vannak, hát már az is erőt adhat. Hiszen neki is vannak, pont neked ne lennének? És ha már ő túl tudja magát tenni rajta, te is túl tudod. Menni fog, haver. Úgyse illett hozzád. Get over it. (500) NAP NYÁR Talán a tökéletes “szakítás utáni”film. Ha a szíved szét van cseszve, ki van facsarva, akkor ajánlatos megnézni. Gyakorlatilag akármilyen időszakban érdemes megnézni mert ha akarjuk kedves szerelmi történet (hát én is megnéztem barátnőmmel még kapcsolatunk elején), ha akarjuk akkor optimista kicsengésű film a szakításról. Romantikus de nincs eltúlozva, aranyos, kedves és hiteles film amibe bele lehet élni magunkat. STAR WARS IV-VI Nem egyértelmű, de mégis. Ki az aki ne szeretné az eredeti Csillagok háborúja-trilógiát? Elég elkezdeni nézni és máris belemerülsz. Magával ragad a látvány, a messzimesszi galaxis kalandjai, hirtelen Luke-nek képzeled magad majd megismered Han Solót, csupa régi jó barát, mintha sok év után újra találkoztál volna velük. És hirtelen úgy érzed: jobban vagy. Mert nem lehet szar egy olyan világ, amiben létezik egy ilyen jó film. Az nem lehet. Nem lehet. RIO BRAVO: Amolyan “lógós”-film. Ha épp nincs a közelben semmi barát akivel meg

9 / FilmMagazin

tudnád beszélni a gondodat. Hát rakd be a Rio Bravót és máris ott van John Wayne, Dean Martin és Ricky Nelson. Ne izgulj, jó móka lesz! Majd énekeltek és gitároztok, beszélgettek, John Wayne majd kioktat, válladra teszi a kezedet és ellát valami bölcs tanáccsal (vagyis hát gyakorlatilag nem, de jó ezt elképzelni). Majd egy kis akció, izgalom. Egy apró szerelmi szál, de nem számít. Ellazulsz. Jobbnak látod a világot. POP, CSAJOK, SATÖBBI Egy film a harmincas férfiak “mit csináljak, mivé lettem”-életéről és mellesleg az egyik legviccesebb film amit szakításról csináltak. Rob egy lemezbolt tulajdonosa akit John Cusack alakít (Cusack már önmagában baromi jó), akivel szakít a barátnője. Majd elmeséli az 5 legemlékezetesebb szakítását. És látjuk: lúzereknek áll a világ. Egyszer mindenkivel szakítanak. Ilyen az élet. A bibi csak az, hogy a végén újra öszszejönnek. Szóval fenntartásokkal nézzük. Még a végén felbátorodunk és pofára esünk.


HÁTTÉR

KARIB-TENGER KALÓZAI:

ISMERETLEN VIZEKEN Már csak pár hónapot kell várni, hogy május közepén újra sírvanevessük végig Jack Sparrow kapitány és a már jól ismert zsiványtársaság kalandjait. 2011. május 20-án kerül a mozikba a Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides címet viselő rész, melyet akár 3D-ben is megnézhetünk majd. Írta: Veszják

Az idei év egyik legnagyobb durranása minden bizonnyal a Karibtenger kalózai negyedik része lesz, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy az előző filmek rajongóit továbbra is érdekli egy újabb kaland a karibi kapitánnyal. Jack Sparrow kapitány (Johnny Depp) útját ebben a részben nők keresztezik, méghozzá egy nő a múltból (Cruz), és egy másik a jelenből, illetve a Fountain

10 / FilmMagazin

of Youth, azaz az Ifjúság kútjának keresése. A filmben Ian McShane Feketeszakáll kalózkapitányt alakítja, míg Penelope Cruz Feketeszakáll lányát és Sparrow régi szerelmét játssza. Cselszövés, ármány és szerelem, ifjúság és halál, majd megjelenik egy nő vagy A nő Jack életében. A lány kényszeríti, hogy szálljon fel a Queen Anne’s Revenge fedélzetére, mely a rette-

netes Feketeszakáll (Ian McShane) kalózhajója, így Jack hirtelen egy olyan váratlan kalandba keveredik, ahol nem tudja kitől is kell jobban félnie: Feketeszakálltól vagy a nőtől és múltjától. A parádés színészgárda tagja az előző részekből már jól ismert Geoffrey Rush, a bosszúra szomjas Hector Barbossa kapitány szerepében, Kevin R. McNally, aki Jack Sparrow kapitány régi bajtár-


A Karib - tenger kalózai egy több milliárd dolláros franchise-t jelent a Walt Disney számára, mely jelen van a szórakoztatóipar összes ágazatában.

sát, Joshamee Gibbs-t alakítja, továbbá Sam Claflin egy bátor hittérítő szerepében és a spanyol születésű Astrid Berges-Frisbey pedig a titokzatos hableány szerepében látható a produkcióban. A Rob Marshall (Chicago, Egy Gésa emlékiratai) rendezésében készült Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken újra elhozza nekünk azt a felejthetetlen szórakozást, kalandot és jókedvet, amit már jól ismerünk az előző Karib-tenger kalózai történetekből, ráadásul mindezt most 3D-ben élhetjük át. A film forgatása 2010. júniusában kezdődött és az előző filmekkel ellentétben, amelyeket elsősorban a karibi-térségben forgattak, az On Stranger Tides legtöbb jelenetét Hawaiin vették fel, illetve Hawaii két szigetén, Oahun és Kauaiton. A negyedik epizódot még Nagy Britanniában és Los Angelesben forgatták, azonban nem csak ebben szolgál meglepetéssel a film, hiszen a már

11 / FilmMagazin

JACK SPARROW Nézzük meg egy kicsit alaposabban, hogy a kalózkapitány figurája hogyan alakult ki: Jack Sparrow fiatalon apja hatására kénytelen volt kalóznak állni, mivel apja Teague kapitány a kalóz kódex őrzője lévén nem szánhatott neki más foglalkozást. Habár élete javát mulatozással, lányok kegyei közt töltötte, fiatalon rájött, hogy mekkora terhet visel az azáltal, hogy őt tették meg a Karib-tenger kalózurává. 1705-ben Port Royal közelében a hajó első tisztje Hector Barbossa kapitány zendülést szított Sparrow-ellen. Akik az ő oldalán álltak, mind a tengerbe vesztek. Sparrow-t egy szigeten tették ki egy pisztollyal, egy tölténnyel, de víz nélkül, ami eltér a kódban szereplő eljárástól. A hírek szerint Jack három napot töltött a szigeten, s még az első este rálelt egy csempészszervezet rejtett rum készletére. A nagy meleg hatására bizonyára hőgutát kaphatott és ezen a rum csak rontott. A kapitány járása a megmenekülése után furcsává, mondhatni nőiesen kacsássá vált. Elbeszélések szólnak arról, hogy úgy ment mintha minden lépéssel azt próbálná elkerülni, hogy fel ne boruljon. Nem veti meg a cicomát, sem ami jól tükrözi ékszereit. Derékövére többféle tárgyat is felaggatott. Például egy szárított csirkelábat mindig magán hordott. Valószínűleg babonából. Emellett Karibi szertartási kellékeket, termékenységi szimbólumokat is hordott magánál. A tetoválások már akkor törzsi funkciókat jelentettek, tehát ha Jack egy törzsnél vendégeskedett, varratott magára valamit. Előszeretettel tetováltatta testét. (forrás: wikipedia)


HÁTTÉR megszokott szereplők mellőzésétől, az új szereplők (Ian McShane, Pené-lope Cruz, Astrid Berges-Frisbey, Stephen Graham) felbukkanásán át, az új rendezőig, mind-mind számtalan újdonsággal szolgál a produkció. A producer továbbra is Jerry Bruckheimer, a rendezői székbe viszont a trilógiát jegyző Gore Verbinski helyett ezúttal Rob Marshall ül. A történet címének ihletője Tim Powers On Stranger Tide regénye, melyben az Ifjúság forrását kereső Jack életében a legendás kalózkapitány, Feketeszakáll is felbukkan, és Jack nem tudja kitől tartson jobban: a kalózkirálytól vagy a nőtől a múltjából. Nem sokkal a harmadik film bemutatója előtt már Jerry Bruckheimer közölte, hogy vége van a trilógiának, de Dick Cook , a Walt Disney stúdió egykori elnöke mondta, hogy érdekli egy negyedik rész is, majd 2008. szeptember 25-én be is jelentették, hogy elkészítik a trilógia folytatását. 2009. júniusában, Jerry Bruckheimer még azt remélte, hogy Gore Verbinski visszatér a rendezői székbe, de a korábbi rendező egyéb elfoglaltsága miatt Rob Marshall került a képbe, 2009. augusztusában, akivel az év november 17-ig tartottak az egyeztetések. Deppel is sokáig tartottak az egyeztetések, hiszen ő egy kitűnő forgatókönyv meglétéhez kötötte visszatérését, és talán a gázsiként felajánlott 55.500.000 dollár sem csábította annyira. Egyedül csak az időközben lecsökkentett büdzsé és Pénelopé várandóssága okozott egy kis gondot, de szerencsére beugrott testdublőrnek Cruz húga, Monica Cruz, aki közel azonosan néz, ki mint nővére. Pénelopé Cruz Európában és az Egyesült Államokban ért el jelentős sikereket spanyol, olasz, francia és angol nyelven játszódó alkotásaival. Számos spanyol és nemzetközi filmdíjnak a tulajdonosa. Ő az egyetlen spanyol színésznő, akinek sikerült Hollywoodban befutnia és hosszabb időn keresztül az amerikai filmipar élvonalában dolgoznia. Cruz egyben az első spanyol színésznő, akit – a legjobb női főszereplő kategóriában Pedro Almodóvar Volver c. filmjében nyújtott produkciójáért – az Oscardíjra és az Arany Glóbusz-díjra is jelöltek. Később a Vicky Cristina Barcelonában alakított szerepéért

12 / FilmMagazin

JOHNNY DEPP John Christopher Depp II, 1963. június 9-én, vasárnap látta meg a napvilágot Owensboróban. A fiatal fiú, akinek legjobb barátja korán elhunyt nagyapja volt, a barát elvesztését dalokba foglalta, anyjától kapott gitárján. 17 évesen (1980) kicsapták az iskolából, onnantól kezdve már csak a zenének élt. Depp karrierjének elindulása Nicolas Cage nevéhez fűződik, akivel Los Angelesben ismerkedett meg a 80-as évek elején, a filmes áttörést azonban az 1990-es Ollókezű Edward hozta meg számára Tim Burton rendezésében. Burtonnel azóta további hat közös filmjük is volt: az Ed Wood, Az Álmosvölgy legendája, a Charlie és a csokigyár és A halott menyasszony (amelyben Depp az egyik bábszereplő hangját kölcsönözte), valamint a Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya és az Alice Csodaországban. A magánéletéről annyit, hogy A kilencedik kapu című film forgatásán ismerkedett össze Vanessa Paradis énekesés színésznővel, azóta is együtt élnek, két gyermekük van.

>> A PIRATES

OF THE CARIBBEAN EGY TÖBB MILLIÁRD DOLLÁROS W ALT DISNEY FRANCHISE-OT IS JELENT, AMELY MAGÁBAN FOGLALJA NEM CSAK A FILMEKET, DE A REGÉNYEKET, VALAMINT SZÁMOS VIDEOJÁTÉKOT ÉS EGYÉB KIADVÁNYOKAT TÖBB MILLIÁRD DOLLÁR ÉRTÉKBEN. <<

meg is kapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Testvére pedig legalább elmondhatja magáról, hogy egy nagyon híres filmben szerepelt. A rendezőt, Rob Marshallt (amerikai színházi rendező, filmrendező és koreográfus) hatszor jelölték Tony Awardra, Golden Globe-ra és egyéb díjakra, leghíresebb munkája a 2002-es Oscardíjas Chicago, melyért Oscar jelölést is kapott. Másik munkája, az Egy

Gésa emlékiratai hat Oscar jelölésből hármat nyert meg. A 2009-es Nine Nicole Kidman, Sophia Loren és Daniel Day-Lewis főszereplésével, mely egy Broadway produkció adaptációja volt, szintén hatalmas sikert aratott. A forgatások 2010. november 9-én fejeződtek be, a trailer premierje december 13-án volt. Egyes információk szerint a producerek annyira bíznak a negyedik rész sikerében, hogy már íratják az ötödik rész forgatókönyvét.

Stáblista Rendező: Rob Marshall Főszereplők: Johnny Depp, Ian McShane, Penelopé Cruz Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2011. május 19.


EHAVI PREMIEREK FEBRUÁR 3.

Gulliver utazásai 3D

A király beszéde

Párizsból szeretettel

Gnómeó és Júlia

Három majom

FEBRUÁR 10.

Egy jobb világ

Csak szexre kellesz

London Boulevard

FEBRUÁR 17.

A fa

14 / FilmMagazin

Fekete hattyú

A félszemű


A negyedik

Gagyi mami - Mint két tojás

Médiaország - A TV hatalma

New York, I love you

Visszatérés

FEBRUÁR 24.

Féktelen harag 3D

The Fighter - A harcos

Honnan tudod?

Precious - A boldogság ára

15 / FilmMagazin

Szerelmek háza

Mesél a Jáger - Jodok története


KRITIKA

FEKETE HATTYÚ Jóval többet ér, mint a „Pi” értéke, „Rekviem egy álomért” ez is, csak kicsit másképp, amely a legszebb ideák „Forrás”-ából manifesztálódott, és ha nem is izzadt és tesztoszteron dús „Pankrátor” virtus, mégis a legszebben szárnyaló „Fekete hattyú” az égen épp úgy, mint a mozivásznon! Írta: Spike

16 / FilmMagazin


Aronofsky nem áll le, következő filmjében igyekszik helyreállítani Rozsomák kissé megtépázott renoméját.

A HATTYÚK TAVA A Fekete hattyú, az orosz romantikus zeneszerző, Pjotr Iljics Csajkovszkij A hattyúk tavának, minden idők egyik legismertebb klasszikus operával keresztezett balettjének, a jelenkori modern feldolgozása. A négy kishattyú második felvonásbeli híres táncát tucatnyian parodizálták már, mi több, általában az eredeti lépések, gesztusok megtartásával, vagy felhasználásával. Csajkovszkij csodás kísérőzenéjét, elsősorban a visszatérő főmotívumot, pedig sokan - egy meghökkentően diszkós hangzású változatban még a Blackmore’s Night is - feldolgozta már. Vlagyimir Begicsev és Vaszilij Gelcer librettójátt J. K. A. Musäus Az elrabolt fátyol című meséje ihlette. Siegfried herceg, akinek menyasszonyt kell választania születésnapi bálján, ám képtelen szerelem-

17 / FilmMagazin

ből kihirdetni jövendőbelijét, elkeseredésében az erdőbe menekül. Ott épp célba vesz egy hattyúcsapatot, amikor megjelenik egy inkább nőre, mint madárra emlékeztető, csodás alak. Az egyetlen pillantástól szerelmessé váló Siegfried megtudja, hogy Odette-et egy gonosz varázsló, Rothbart átka sújtja, és csupán éjszaka veheti fel eredeti alakját, nappal viszont hattyú képében kénytelen járnia a világot. Siegfried rögtön végezne Rothbarttal, de Odette mérsékletre inti, hiszen ha a varázsló meghal, mielőtt a varázsige ereje megtörik, a lány örökre hattyú marad. Siegfried tehát visszatér a palotába, ahol menyasszonyjelöltek sora várja őt, köztük Odile, Rothbart leánya, akit a varázsló Odette-hez tökéletesen hasonlóvá változtatott, mindössze ruhája színe más - fehér helyett fekete. A megtévesztett her-

ceg így őt választja leendő hitveséül, de döntését azonnal megbánja, amikor a távolban megjelenik az igazi Odette. Siegfried a tóhoz siet, hogy Odette bocsánatáért esedezzen, de Rothbarttal kell megküzdenie. A varázsló azonban őt és Odette-et is elpusztítja, miközben maga is belehal a küzdelembe. A két szerelmes csupán a túlvilágon válhat egymásévá, és élhet örök békében. ÍGY KÉSZÜLT A történet röviden és tömören, amelyet a 19. század egyik legjelentősebb orosz műveként tartanak számon. Aronofsky akkor kezdett igazán érdeklődni a balett iránt, amikor nővére táncolni tanult New Yorkban. A film alapötletét egy off-Broadway darab, a Beugró szolgáltatta, amelyet a forgatókönyvírók saját szájíz-


KRITIKA ük szerint átértelmeztek. A rendező már többször is látta a legendás művet, feldolgozásait, sőt, azt szerette volna, ha a táncosok és egyéb segítők nemcsak vele, hanem egymással is megosszák tapasztalataikat, így Aronofsky a világ egyik legpatinásabb balettiskolájának, a Bolsoj Balett Akadémiának fellépését is nyomon követte a színfalak mögött, amikor előadást tartottak a New York-i Licoln Centerben. Elmondása szerint filmjére nagy hatással volt az 1950-ben készült Mindent Éváról című dráma, Roman Polanski a Bérlő című lélektani thrillere, Roland Topor francia művész 1964-ben írt regénye alapján, majd szintén a legendás rendező másik két kultikus produktuma, az 1968-as Rosmary gyermeke, valamint az 1965-ös Taszítás is, de Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij 1846-ban írt Kettős című novellája is inspirálta. Sőt, 2010-ben elismerte, hogy az 1997es anime, Satoshi Kon gyöngyszeme, a Perfect Blue is nagy hatással volt rá, olyannyira, hogy sokan párhuzamot is vontak a két alkotás között, de Aronofsky tagadta a plagizálást, és igaz, hogy sok az egybeesés, de semmi több. A filmbéli Nina karaktere eredetileg a Pankrátor főszereplőjének lett volna a szerelme, azonban ezt az ötletet később elvetette, mondván a két különböző világ ábrázolása „túl sok lenne egy filmben.” A projektet kettéválasztotta, és már 2000-ben körvonalazódott a Fekete hattyú forgatókönyve az elméjében. Tárgyalásokat folytatott Natalie Portmannal, akit kezdettől fogva szeretett volna a főszerepre felkérni, majd a scripttel felkereste az Universal Pictures-t 2007. januárjában. A filmet végül elvetették, és helyette leforgatta a Pankrátort. Még ebben az évben konzultált Mark Heyman forgatókönyvíróval, hogy segédkezzen a történet megírásán. 2009. júniusában azonban az Universal nem vállalta el a film finanszírozását, és Mila Kunis mellékszereplését sem, így végül a Fox Searchlight Pictures lett a Fekete hattyú forgalmazója. 10-12 millió dolláros tőkéből gazdálkodhatott Aronofsky, míg 2009. végén végre elkezdődhettek a munkálatok a State Universtity of New York at Purchase nevezetű felsőoktatási intézményében. A rendező barátja,

18 / FilmMagazin


2010. egyértelműen Natalie Portman éve lesz, hiszen a Fekte hattyún kívül még 3 másik filmje kerül majd a mozikba.

DARREN ARONOFSKY A mindössze 41 éves, amerikai születésű, Oscar,-Golden Globe-és BAFTA-díjra jelölt Darren Aronofsky kétségtelenül korunk egyik legmeghatározóbb rendezői egyénisége. Művészetére - saját bevallása szerint a hip-hop kultúra és a klasszikus amerikai film hatott leginkább. A középiskola után a Harvardon tanult animációs filmrendezést, s a szakdolgozatnak szánt Supermarket Sweeppel számos díjat nyert. 1996-ban elkészítette első komolyabb nagyjátékfilmjét, a fekete-fehér látványvilágú, számmisztikai csodát, a Pi-t, amely prognózisa volt egy kivételes intelligenciájú és érzékenységű egyénnek. Egyéni, csak rá jellemző látásmódjával és filmezési technikáival később még tovább mélyítette ideát és kvalitását a filmezés iránt. Így születtek meg az olyan örökzöld alkotásai, mint a 2000-es Rekveim egy álomért című kultuszfilmjében látható emberi sorsok mementója, Hubert Shelby könyvéből. 2006-ban a kritikusokat és a nézőket egyaránt megosztotta, bevételileg óriásit bukott, mégis történetileg és érzelmileg is rendkívül összetett, utánozhatatlanul érett alkotásával, a Forrással, amelynek forgatókönyvét is maga dolgozta ki. Két évre rá a Pankrátor című drámájával jelentkezett, melyben az igen tehetséges, de megfásult Mickey Rourke jelölések garmadájával tért újból vissza a rivaldafénybe. Legújabb műalkotásával, a tavalyi évben bemutatott Fekete hattyúval pedig pályája csúcsára ért, és örökre beírta magát a Legnagyobb Rendezők Panteonjába, azonban az idáig megtett út nem volt éppen zökkenőmentes…

a fiatal, gyönyörű és tehetséges Mila Kunis végül megkapta a szerepet, és megkezdődött a fél éven át tartó rendkívül kemény edzés Portman és Kunis részére. A jelmezek körül is botrány alakult ki, hiszen a több díjra jelölt Amy Westcott jelmeztervezőt megvádolták azzal, hogy a filmben lévő kosztümöket a Rodarte világhírű márkákról másolta, amely céget Kate és Laura Mulleavy testvérek alapítottak. Westcott megkérdőjelezte ezt az álláspontot, és kijelentette, hogy az általa tervezett 40 jelmez közül csak 7 esetében, köztük a fekete és a fehér hattyú kosztümei voltak azok, amelyeknél együttműködött a Rodarte nővérekkel. Később Zack Brown is besegített a jelmeztervezésben Westcottnak, és a kezdeti rivalizálás után rájöttek, hogy remek párost alkotnak. A számos nehézség és kálvária után végül 2010. december 3-án debütált Aronofsky ötödik filmalkotása, amely valóban rászolgált-e a rengeteg díjra, a nézők szeretetére és szakmai elismerésre, nos, az lentebb kiderül. A TÖRTÉNET Nina Sayers (Natalie Portman), a New York-i balett egyik prominens tehetségű balerinája. Az igen fiatal, vonzó, ámde törékeny, és az emberi kapcsolatok és önmaga elöl menekülő táncosnő édesanyja, a volt ba-

19 / FilmMagazin

lerina, Erica Sayers (Barbara Hershey) óvó szárnyai alatt lakik egy fedél alatt. A tüllszoknyát és a rivaldafényt már régen feladó, mára már festéssel foglalkozó családanya kemény kézzel neveli lányát, és mindenben segíti Ninát, hogy álmait elérje; azon munkálkodik szívével és lelkével, hogy ami neki nem sikerült anno, a lányának megadathassék egy szép napon, azaz, hogy ő legyen a Hattyúkirálynő. Úgy látszik, kezd megérkezni életének legfontosabb állomása felé, hiszen a balett társaság egy ünnepség keretében búcsúztatja el a korábbi világsztárt, a kiöregedett Beth MacIntyre-t (Winona Ryder), és hamarosan debütál a publikum előtt az orosz romantikus zeneszerző, Pjotr Iljics Csajkovszkij világhírű operájának a Hattyúk tavának legújabb feldolgozása. A maga után fájó űrt hagyó dívát rendkívül nehéz pótolni, de a balett igazgató, Thomas Leroy (Vincent Cassel) szerint Nina az, akire ráöntötték a szerepet, azonban Leroy szkeptikusan áll a lányhoz, mivel a kettős szerepet a főszereplőnek, egymagának kell alakítania. A Fehér Hattyú szűziessége, kecsessége, visszafogottsága és ártatlan nőiessége kétségtelenül Nina habitusának védjegye, azonban a rivális Fekete Hattyú könnyedsége, elementáris hatású erotikus kisugárzása, vadsága hi-


KRITIKA ányzik a lányból. A szerepet végül megkapja, de óriási árat kell fizetnie érte! A tánccsoporthoz csatlakozó, jókedvű, vadóc és flörtölős Lily (Mila Kunis) személyében hamarosan riválist lát Nina, hiszen Thomas is felfigyel a lányra, és barátságuk csak egy felszín, amely alatt irigység bújuk meg Nina részéről Lily iránt. A kivételes kvalitású, ambiciózus, és csak a táncnak élő balerinának rá kell döbbennie arra, hogy szeretett sportja, édesanyja, valamint az oltalmazó, mégis a világot a szeme elöl eltakaró mentsvára, a lakásának négy fala után is van élet, és ekkor döbben csak rá, hogy milyen keveset is élt. A nap naputáni, testet és lelket próbára tévő gyakorlások a főszerepre felőrölni látszanak Ninát. Vizionálni kezd, furcsa pszichotikus rémképek, paranoiás téveszmék és rémálmok gyötrik, kezd kicsúszni a lába alól a talaj, miközben megismeri énjének másik oldalát is. Thomas és Lily is próbálják segíteni, azonban „sötétebb” személyiségének önkálváriája olyan próbatétel elé állítják, amelyről eddig álmodni sem mert… A SZÍNÉSZEK Aronofsky - mondhatni repetitív eleganciával- most sem bízott semmit a véletlenre, és produktumában olyan alapossággal összeválogatott nívós színészpalettát sikerült megnyernie, amely a Fekete Hattyú talán legnagyobb éke. Korábbi filmjeire is jellemező a tendencia, hogy mérnöki precizitással érez rá az egyes karaktereket eljátszó művészekre, akiknek köszönhetően mélyen átérezhetjük a színész-néző viszonyt, megteremtve ezzel egy szoros köteléken függő empatikus kapcsolatot. Nos, legfrissebb balett filmjében az igen fiatal, de annál tehetségesebb Natalie Hershlag (lány nevén Natalie Portman) izraeli-amerikai származású színésznőt választotta a főszerepre, és milyen jól tette! A már korábban Oscar-és Golden Globedíjakra jelölt (Közelebb-2004, Mindenütt jó-1999), a Star Wars gyönyörű Amidala hercegnője, és a Leon a profi elesett törékeny és sebezhető, mégis rokonszenves és tehetséges Mathildája kétségtelenül élete alakítását játszotta el a filmben, ezzel megnyerve egy Golden Globe– díjat, és honorálva egy Aranyszob-

20 / FilmMagazin

rocskára a legjobb női főszereplő kategóriában az Amerikai Filmintézet által. Portman létjogosultságát adta tehát, hogy ott a helye minden idők legnagyobb művésznői között! A rendező már 2000 óta ismerte a színésznőt, és már az ezredfordulón beszélgettek a projektről. Aronofsky mindenáron Portamnhoz ragaszkodott, és mondhatjuk úgy is, hogy a direktor hathatós közreműködésének ás formálásának hála ezzel a szereppel vált igazi, érett nővé a filmvásznon a mozi nézők előtt. A szerepe rendkívül megerőltető volt: fél éven át, napi 5-8 órát edzett, úszott, és a súlyából is jelentősen veszített, hogy minél hitelesebben varázsolja elénk a fenséges Hattyúkirálynőt. Georgina Parkinson, a

2009. december 18-án rákban elhunyt kiváló tehetségű balerina sokat foglalkozott a koreográfiával, majd Portman jelenlegi párja, a francia születésű Benjamin Millepied, a New Yorki Baletszínház legfőbb táncosa vette át az edzéseket Parkinson halála után. A teljes embert kívánó, testileg és lelkileg egyaránt megterhelő munka végül meghozta a várva várt sikert, Portman pedig valódi balerinákat megszégyenítő módon játszotta végig Nina szerepét a filmben. Hiteles tánctudása mellett érzelmek széles palettáját vonultatta fel, verbális és nonverbális kifejezőeszközeinek hála megdöbbentően emberien, átérezhetően alakította filmbeli karakterét. A tánc közbeni gesztusai, arcmimikája tökéletes


Vincent Cassel lesz a címszereplője a Fantomas remake-nek - az eredeti alkotásról a 46. oldalra lapozva olvashattok!

harmóniában álltak egymással, ártatlan szépsége, visszafogott, félénk szűzies énét éppen olyan karakteresen alakította, mint a sötétebb tónusú, nővé váló, szenvedélytől lüktető, sikeréért bármit megtenni képes oldalát. Portman minden tekintetben a csúcsra ért, és nem csak a mozivásznon, hanem az életben is minden eddiginél fényesebb glóriával ragyogó színésznővé vált. Aronofsky ismételten kiválóan választott a főszerepre, és már most szurkolok neki az idei Oscar-gálán, hiszen a dobogó legfelső fokán, képzeletbeli aranyéremmel a nyakában talán ő tündökölne a legszebben, hozzáteszem: teljesen megérdemeltem! Partnernője a vásznon, az Angelina Jolie-ra félelmetesen hasonlító Mila


KRITIKA

>> A FEKETE

HATTYÚ EGYARÁNT SZÓL LELKÜNK ÉS KÖRNYEZETÜNK HARCÁRÓL, LEMONDÁSRÓL, SZERETETRŐL, BÁNATRÓL, MAGÁNYRÓL ÉS TÁRSAS KAPCSOLATOKRÓL, HISZEN EMBEREK VAGYUNK, HIBÁZUNK, OLYKOR NYERÜNK, DE A LEGNAGYOBB AJÁNDÉKUNK, HOGY ÉLHETÜNK, ÉS SZÁRNYALHATUNK, AKÁR EGY HATTYÚ, HA ELJŐ A VÉG, HISZEN A HALÁL PEREMÉN ÉRTJÜK MEG ÉS FOGJUK FEL LEGINKÁBB AZ EMBERI ÉLET ÉRTELMÉT. << Kunis - akire Mansell a 2008-as Lepattintva című romantikus vígjátékban figyelt fel - szintén kimagaslót alakított, igaz karaktere nem nyert akkora teret a kibontakozásra, mint filmbéli riválisáé. Láthattuk a 2008as Max Payne-ben is Mark Wahlberg oldalán, de a 2010-es Éli könyvében is szerepelt, Denzel Washington partnereként. Ő is - akárcsak Portman - rendkívül sokat edzett: szintén fél éven át, a hét minden napján napi öt órát gyakorolt, 1200 kalóriát égetett el, főleg kardió és az ún. Pilates-rendszert gyakorolta, amelyet Joseph Hubertus Pilates-ről neveztek el, és amely tréning célja

22 / FilmMagazin

hogy növelje az erőt, a rugalmasságot és fokozott figyelemmel és önuralommal ellen��rzése alatt tartsa a testet. Aronofsky elmondása szerint ő volt a tökéletes ellentét, a Fekete Hattyú, aki igaz, hogy nem annyira technikás és kecses, mint Portman, mégis szenvedélyes és laza, aki mindig önmagát adja. Az igen vonzó, mindössze 27 éves színésznőnek remek kiugrási lehetőséget biztosított ez a szerep, és reméljük, hogy felfigyelnek tehetségére, amelyet a későbbiekben még inkább kamatoztathat. A francia veterán színész, Vincent Cassel ismét brillírozott Thomas Leroy, a cinikus, szó-

kimondó, mégis perfekcionista balettigazgató szerepében. A többek között a 2000-es Bíbor folyók és a 2007-es Ocean’s Twelve sztárjának karaktere egyszerre szerethető és megvethető, mégis valódi célja, a kőkeményen önmagába vetet hit, és sajátos módon adott segítő tanácsai teszik végül rokonszenvessé a néző előtt. A mesteri szereposztás kiosztása repetitív módon pallérozott elmére vallott, amely Aronofski nagy erőssége, és ebben az esetben is a színjátszás virtuozitását láthatjuk megelevenedni a filmvásznon, legyen szó az origóban tündöklő művészekről éppen úgy, mint a mellékszereplőkről! A ZENE A film kétségkívül egyik legerősebb, legelementárisabb hatású szegmense a zene! Clinton Darryl "Clint" Mansell, Golden Globe-díjra jelölt (A forrás-2006), a brit szigetország kimagasló tehetségű zeneszerzője, a Pop Will Eat Itself nevű angol alternatív rockegyüttes egykori tagja ismételten felejthetetlent alkotott! Aronofsky minden alkotásánál közreműködött, így a rendező-zenész duónak ez idáig az ötödik közös munká-


Úgy tűnik Mila Kunis nem tudta megfogni a Fekete hattyúval járó sikert, hiszen továbbra is ragaszkodik a romantikus komédia műfajához.

ja, amelyet most is, mint mindig, ízletesen fogyaszthat keményvonalas rajongói táboruk éppen úgy, mint az egyszeri mozinéző. A score fundamentumát Csajkovszkij örökérvényű klasszikusa szolgáltatta, igaz Mansell radikális változtatásokat hajtott végbe rajta, megteremtve ezzel egy olyan miliőt, amely az opera és nagyzenekari motívumokat éppen úgy tartalmazza, mint az alternatív, elektronikus és kortárs klasszikus zenei védjegyeket. Ezen zenei alternatívák összemosásával létrejött egy olyan koherens atmoszféra, amely elképesztő szimbiózisban van a különböző műfajokkal, de mégis ezek összeolvadása, akárcsak egy hibrid teszik kimagaslóvá, és a végtermék - ha előre kissé szkeptikusan kezdtem is el hallgatni - messzemenően működik a gyakorlatban! Habár a valamivel több, mint 52 perces OST korong nem is tartalmaz olyan kultikus számot, mint a Rekviem egy álomért Lux Aeterna-ja (az örök világosság-latin), mégis több rétegű, amelyet leginkább a Moon című zseniális 2009-es sci-fi soundtrackjéhez tudnék hasonlítani, de természetesen a Manselli-trademarkok is éppen úgy hallhatóak benne, ha

23 / FilmMagazin

hajlandóak vagyunk egyre mélyebbre ásni, és felhántva a síkokat együtt élni, lélegezni a dallamokkal, többször is meghallgatva azokat, amelyek jelen esetben is a kezdetektől fogva épülnek fel, és az album végéig formálódnak, ahogy a képi világ megkívánja. Mesteri szintézise ez a látott-hallott viszonynak, amely az első perctől az utolsóig kényezteti fülkagylóinkat, és vált ki olyan katarzist, amelyre csak nagyon kevesek képesek. A 48 éves zenevirtuóz mindig képes újra és újra ámulatba ejteni egyéni, csak rá jellemező mű-

vészi formavilágával, és ha nem is a Fekete Hattyú hivatalos zenei korongja számomra élete csúcspontja, mégis az egyik legkimunkáltabb és legérettebb Mansell-i varázslat, amelyet joggal jelölt az Akadémia Oscar-díjra, a Legjobb filmzene kategóriában. Sajnálatomra nem nyert, de ami késik, nem múlik: lassan már igazán kijárna a legmagasabb elismerés neki! Innovatív eklektikusság és autentikus hangzásvilágú opus, amelyet csak ajánlani tudok, nyugodt, relaxált állapotban mindenkinek!


KRITIKA EGYÉB KOMPONENSEK Méltatnám még a vágást és a fényképezést is, amely két szegmens szorosan eggyé olvadva segítette hozzá a sikerhez Aronofsky mesterművét. A két szakember neve nem cseng ismeretlenül, hiszen ha megfigyeljük a rendező bibliográfiáját, ebben a két komponensben bizony találkozhattunk már velük korábbi alkotásaiban. Az előbbiért Andrew Weisblum, vizuális effekt szakértő felelt, aki immár harmadízben dolgozott együtt a direktorral a 2006-os Forrás, valamint a 2008-as Pankrátor után. A fantasztikus Róka úr című animációs filmben nyújtott vizuális látványorgiáért jelölte az ACE az az American Cinema Editors nevű szakmai céh a Legjobban szerkesztett animációs film Eddie-díjára, valamint legnagyobb sikerét kétségtelenül a Fekete hattyúban nyújtott munkásságával aratta, amelyért az Akadémia Oscar-és BAFTA-díjra jelölte. Ahhoz képest, hogy maga a film, a táncmozdulatokból kifolyólag eléggé dinamikus, a vágás mégis elképesztően pontosan követi a látottakat, bravúrosan tűéles, és mesterien helyzetorientált, amely pozitív jelzők éppúgy ékei a fényképezésnek is, amely az amerikai Matthew Libatique keze munkáját dicséri, akit szintén jelöltek a legrangosabb díjra. Libatique az 1998-as Pi-ben, valamint a 2000-es Rekviem egy álomért című kult-klasszikus alkotásban is megmutatta már, hogy mire képes a kamera túlsó oldaláról. A legelemibb pont talán a rengeteg premier plán, azaz közeli vagy nagyközeli képek hihetetlenül széles palettája. Még egy valódi balettelőadáson is ritka, hogy ennyire ráfókuszálnának a táncosokra, főleg egyik leglényegesebb pontjukra, a lábukra, lábfejükre, itt azonban mindez olyan professzionális tálalásban kerül a néző elé, hogy valóban elhiszi: ezek profi művészek, akik nemcsak a film kedvéért betanult koreográfiát prezentálják. Szinte úgy érezzük, hogy részeseivé válunk a látottaknak, amely expressziót még inkább fokozza a kiváló színek, árnyalatok, helyszínekhez, karakterekhez kötődő szoros köteléke. A film alapmotívumai, a fekete-fehér kettőssége minden esetben átitatja az egyes eseményeket, jeleneteket, amelyekhez tökéletesen idomul a képi világ.

24 / FilmMagazin


Darren Aronofsky a ’90-es évek elején Jancsó Miklós diákja volt, a magyar legenda a Harvardon tanította az ifjú rendezőpalántát.

Ráadásként nagyon sok az arcközeli kép, amely fokozza az érzelmi töltetet, így is elősegítvén az empátiát és a beleélést. Mindegy, hogy madártávlatú kép, vagy közeli plán, a végtermék minden esetben megdöbbentően pengeéles, és gyönyörűen lencsevégre kapott. Csak gratulálni tudok lehengerlő munkájáért a két fiatalembernek, és Aronofskynak az újabb, remekül választott közös projekthez. Megérdemelt Oscar-jelölés, mindkét esetben, amelyet nehéz szavakkal leírni: látni kell!

MÁSOK SZERINT A Fekete hattyú a tavalyi év talán legszebben szárnyaló opusa lett. A rendező elméjében már 2000-ben megfogant ihlet 2010. végére révbe ért, és egyértelműen Aronofsky legelismertebb alkotásává avanzsálódott, amelyet öt Oscar, - tizenkét BAFTA - valamint négy Golden Globe-díjra jelöltek, amely hihetetlenül impozáns díjzuhatagból eddig egyet, a Legjobb női főszereplőnek járó Golden Globe-ot vihette haza, de az idei Oscar-gála még várat magára. Aronofskyra jellemző, hogy filmjeinek gyártási költsége sosem éri el az AAA-kategóriás szuperprodukciók szintjét, mégis minden egyes alkalommal képes bebizonyítani más és más műfajban, hogy az egyedi, innovatív idea az, amely fundamentuma egy produkciónak,

25 / FilmMagazin

nem pedig a hatalmas költségvetés. A Fekete hattyú mindössze 13 millió dolláros büdzséből fogant, amely hollywoodi mércével mérve megmosolyogtató, de természetesen ez a szám csak másodlagos volt. Mire ezeket a sorokat írom, már több mint 143 milliót jövedelmezett, ergo többszörösen is megtérítette a belefektetett munkát és anyagi javat. 2010. december 3-án ÉszakAmerikában a premier napján mindössze 18 filmszínházban vetítették, a nyitóhétvégén viszont már a má-

sodik legmagasabb bevételt produkálta a 12 Oscar-díjra jelölt, monumentális eposz, A király beszéde után. Közel két hónap után már több mint 4000 mozi tűzte műsorára. A film azonban nemcsak a jegyeladásokban diadalmaskodott, hanem a nézők mellett a kritikusokat is ámulatba ejtette: 2010. szeptember 1jén, a 67. Velencei Filmfesztivál nyitófilmje volt, amely az amerikai Variety magazin szerint „minden idők egyik legerősebb nyitányát produkálta.” 2011-ben, az előrehozott Egyesült Királyságban való vetítés után a brit The Independent újság 2010. végének „egyik leginkább várt” mozijának minősítette. A Rotten Tomatoes 243 kritikusa 88%ra értékelte, Certified Fresh logoval ellátva, valamint „szenvedélyesnek, és vadul melodramatikusnak” titulál-

ta miközben méltatták Portman bravúros alakítását. A Metacritc 79 pontra taksálta, 41 értékelés után, míg az IMDB-n jelenleg 8.5 csillaggal áll, több mint 65 ezer voks után. A világhírű filmkritikus, Rogert Ebert négy és fél csillaggal tüntette ki az alkotást: „Darren Aronofsky Fekete hattyúja egy teljes erejű melodráma, szenvedélyes intenzitású, dicsőséges és sötéten abszurd” - nyilatkozta. Számos kritikus 2010-es évi Top 10-es listájának ékes tagja lett a műremek, valamint az Amerikai Filmintézet is beválasztotta a tavalyi év tíz legjobbnak minősített darabja közé. VÉGSZÓ A legszebb férfikorban lévő filmrendező ismét bebizonyította elképesztő intelligenciáját, kivételes affinitását, odaadó szorgalmát, elismerést érdemlő alázatát és érzékenységét. Ha a Pi az elme, a Rekviem egy álomért a test, a Forrás a lélek, a Pankrátor pedig a kollektív ember, akkor a Fekete hattyú mindezek hibrid keveréke, egy transzcendens vízió egy főnixmadárról, amely ott van mindannyiunkban, amely elpusztul, ha feladjuk, de újjáéled, ha küzdünk. Akár a Jin jang, a feketefehér ellentéte, mégis összeolvadó színhulláma, a nő és a férfi különböző felfogású, mégis egyetemes öszszetartozása az univerzumban. Ilyen a Fekete hattyú is: egyaránt szól lelkünk és környezetünk harcáról, lemondásról, szeretetről, bánatról, magányról és társas kapcsolatokról, hiszen emberek vagyunk, hibázunk, olykor nyerünk, de a legnagyobb ajándékunk, hogy élhetünk, és szárnyalhatunk, akár egy hattyú, ha eljő a vég, hiszen a halál peremén értjük meg és fogjuk fel leginkább az emberi élet értelmét. MESTERMŰ, így csupa nagybetűvel!

100% Stáblista Rendező: Darren Aronofsky Főszereplők: Natalie Portman, Mila Kunis, Vincent Cassel Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2011. február 17.


KRITIKA

BOSZORKÁNYVADÁSZAT Buffy a vámpírvadász szerepében Nicolas Cage Írta: Kovácsné Van nekem egy kitűnő ismerősöm, aki kontextusban tud használni olyan szavakat, mint pl. „hangvágás”. Ezeket a cikkeket voltaképp neki kéne írogatni, mert ő ért is a filmekhez, nem csak nézi a nagy bután, mint én... Szóval ez az ismerősöm fogalmazta meg az alábbi halhatatlan sorokat: „A Nicholas Cage menedzserét meg jól valagba kéne rúgni”. Szent igaz. Olyan filmekkel a háta mögött, mint a legendás (bár nem kimondottan a könynyed szórakoztatás kategóriájába eső) Las Vegas végállomás, az Adaptáció vagy a maga műfajában gyakorlatilag felülmúlhatatlan Ál/arc, elég nehéz megérteni, miért vállalt emberünk főszerepet egy tévéfilmben, aminek aztán a kópiájával az eltévedt a postás pont a moziba biciklizett be. A film a Rotten Toma-

26 / FilmMagazin

toes-on jelenleg 4%-on áll, ami azért nem kis teljesítmény. Vegyük viszont azt is figyelembe, hogy a Rotten Tomatoes nem 100-as skálán pontoz, hanem egyszerűen megszámolja, hogy az adott alkotás hány embernek tetszett, hány embernek nem. Hogy mennyire nem tetszett, az már egy egészen más kérdés. A Boszorkányvadászat azért nem egy 4%-osan iszonyatos, nézhetetlen rettenet. Remekbe szabott egyórás epizód lehetne bármelyik agymosós misztikus sorozatban. A maga ZS kategóriájában egy egészen szórakoztató filmike, olyannyira nem mélyen szántó, hogy az eke a tizedik emelet magasságában repked, és reklám közben ki lehet menni sörért, meg végigkattogtatni a többi csatornát. Minden további nélkül rászánnék egy unalmas vasár-

nap estét otthon, pl. vasalás közben. Vagy akár helyett. Csak épp moziba nem való igazán. Behmen lovag (Nicolas Cage) megcsömörlik a keresztes háborúktól, mikor az egyik csatában egyszer csak észreveszi, hogy az ellenfél nem az egyesült dubai néphadsereg, hanem néhány szimpla falubeli, asszonyok, gyerekek, hasonló harcias népség. (Hogy addig miért nem csömörlött meg mondjuk a négyezredik felkoncolt és kibelezett igazhitű után, azt most hagyjuk, ennyit a férfiak finom lelki csipkéiről). Harcostársával, Felsonnal (Ron Perlman) együtt tehát lelép a Szentföldről, és egyenesen Fótnak veszi az irányt, csak a présházáról közismert nagyközségnek a filmben valami egzotikusabb hangzású neve van. (És a présházat nem is mutatják. Ezt ne-


künk országimázs.) Nem örülhetnek soká, mikor végre lakott településre érnek, mert kiderül, hogy tombol a pestis, és a jól értesültek (pl. Christopher Lee bíboros) azt is tudni vélik, hogy az egészről egy boszorkány (Claire Foy) tehet. Ha hőseink el akarják kerülni a büntetést a dezertálásért, el kell vinniük a jól kinéző húszéves banyát a távoli kolostorba, ahol majd kipurgálják belőle a gonoszt. Össze is áll a kis csapat (Ulrich Thomsen, Robert Sheenan, Stephen Campbell Moore, Stephen Gramar) és útra kelnek a Férgek Erdején át… Az egész valami olyasmi, mintha valaki a Conan a barbár forgatókönyvét megpróbálta volna az anyja és az unokája közös útmutatásai alapján átírni. Félreértés ne essék, én abszolúte leborulok Conan a barbár kultúrtörténeti nagysága előtt, csak azóta eltelt vagy harminc év. (Mikor a múltkor átbattyogtam a szattyánbőrbe kötött DVD-vel az unokahúgaimhoz, körberöhögtek.) A forgatókönyvíró anyja joggal érvelt, hogy az enyhén beszédképtelen, baltaarcú ruhásszekrény helyett legyen inkább egy érzőszívű,

27 / FilmMagazin


KRITIKA

>> BEHMEN LOVAG (NICOLAS CAGE) MEGCSÖMÖRLIK A KERESZTES HÁBORÚKTÓL, MIKOR AZ EGYIK CSATÁBAN EGYSZER CSAK ÉSZREVESZI, HOGY AZ ELLENFÉL NEM AZ EGYESÜLT DUBAI NÉPHADSEREG, HANEM NÉHÁNY SZIMPLA FALUBELI, ASZSZONYOK, GYEREKEK, HASONLÓ HARCIAS NÉPSÉG. (HOGY ADDIG MIÉRT NEM CSÖMÖRLÖTT MEG MONDJUK A NÉGYEZREDIK FELKONCOLT ÉS KIBELEZETT IGAZHITŰ UTÁN, AZT MOST HAGYJUK, ENNYIT A FÉRFIAK FINOM LELKI CSIPKÉIRŐL). << ölelgethetős plüssfőhős, a forgatókönyvíró unokája meg szintén joggal csapkodta az asztalt, hogy basszus nehogy má' a gumipókot kelljen legyőzni a végén, mikor itt a számítógépem, két perc alatt rittyentek egy olyan démont, hogy a Film+- a húsz ujját megnyalja utána. Azaz kaptunk egy „plüssfőhős” vs. „tízéves gyerek első próbálkozása CGI monster vonalon” zárójelenetet, egy olyan film végén, amelyben a kis csapat a legklasszikusabb klasszikus RPG szabályai szerint elmegy á-ból b-be és közben mindenkit lenyom. Örülünk, Vincent? Nem örülünk. Ilyenkor szoktam elkeseregni, hányféle jó filmet lehetne csinálni az adott rossz filmből. A Boszorkányva-

28 / FilmMagazin

dászat lehetne misztikus thriller, ha elég misztikus lenne, és bárki vette volna a fáradságot, hogy a történetben szépen fokozatosan növelje a feszültséget. Lehetne középkori krimi, ha volna fordulatos története csavaros logikai feladványokkal. Lehetne középkori zimbizombis, teljes korabeli fegyverarzenállal meg történelmi utalásokkal (milyen király volna már... A „Büszkeség és balítélet zombikkal” c. művet is nagyon várom!). Lehetne komoly kosztümös dráma az egyházról, a lelkiismeretről, az egyházi lelkiismeretről, ha volnának benne karakterek, ezek fejlődéséről nem is beszélve. Akár anime is lehetne, bár még a legócskább anime is szokott ügyelni arra,

hogy a hős köré szerveződő csapat minden tagjának legyenek felismerhető személyiségjegyei, valamint hasznos – és hasznosított - tulajdonságai, már azon kívül természetesen, hogy apránként elhullanak a főszereplő helyett. Meg hogy a mindenható démon ne legyen már egy akkora lúzer, hogy csak lóvontatású közlekedési eszközön tud eljutni... no de ne spoilerezzünk. A kiváló színészgárda szemlátomást néha azt kívánja, bár ők is elhullhatnának ahelyett, hogy nyakig szarosan tipródnak az osztrák-magyar tájban, mikor pedig annyi minden más értelmeset is csinálhatnának. (Jegyzem, milyen tutis már, hogy a Ron Peralman meg a Nicolas Cage


Nicolas Cage legutóbb a Mocskos zsaruk című filmben volt jó, megtekintését mindenkinek ajánljuk!

ott lovagolt át az alkonyban, ahol én kevésbé elfoglalt napjaimon gombászni szoktam. Ki fogok menni megnézni, nem maradt-e utánuk relikvia értékű lábnyom, vagy egy „Kovácsnénak sok szeretettel Nictől” feliratú professzionális hajserkentő készlet.) Nicolas Cage-t mindenféle fórumon leírták már nullára. Heroikus küzdelme, melynek nyomán karakteres arcú, középkorú sármőr helyett egyre inkább úgy néz ki, mint egy matuzsálem kóros húszéves, sokunk ajakára csaltak már mosolyt. De vannak dolgok, amiket csak ő tud eljátszani, „érző szívű marcona macsó” vonalon akkor is verhetetlen, ha egyébként majdnem az öszszes ilyen filmje napalmot érdemel. Nála szerethetőbb idióta kevés ugrándozik a gyöngyvásznon, gondoljunk bele, mi lett volna pl. a Szellemlovasból nélküle. (Aztán gondoljunk bele, mi lett a Szellemlovasból vele, és ejtsünk néhány könnyet az utolsó igazi nagy ripacs virtuális sírjánál.) A Boszorkányvadászban is nagyon szereti az ember szegénykét, csak sajnos a rendező hagyta, hogy túl-

29 / FilmMagazin

ságosan komolyan vegye magát egy olyan szerepben, ami igazából TÉNYLEG egy baltaarcú ruhásszekrénynek való. Már említett kitűnő ismerősöm jellemezte úgy Ron Peralment, hogy „ja, a kigyúrt csávó aki néha szöveges szerepeket is vállal”. Ron Perlman az a szikla, akire lehet filmet alapozni. Nincs az a huszadrangú mozgóképes fekália, amiből ő nem tudja kidugni a fejét, ebből is kidugja, körülnéz, röhög egy nagyot az egészen, ettől pedig az alakított írólap vékonyságú figura váratlanul megtelik élettel. Sose tudtam eldönteni, hogy Ron Perlmannek a szerencséje, vagy a tragédiája az, hogy úgy néz ki mint egy satuba került vaddisznó. Mert egyébként lenyűgöző színész, csak soha nem fognak rá olyan szerepet osztani, amiben ez ki is derül. Nicolas Cagedzsel nem volt feltétlenül szerencsés összepároztatni, de önmagában, mint lelkesen kardozó öreg bácsit nem lehet nem szeretni. Érdemes még foglalkozni a szinte teljesen ismeretlen Stephen Campbell Moore-ral, aki valószínűleg a Greg

Kinnear Haasonmásverseny győzteseként kapta meg a szerepet. Komolyan mondom, egész megkedveltem, mire a démon... de mindenki nézze meg maga. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy azt a bizonyos bevezetőben megénekelt valagba rúgást Nicolas Cage menedzsere megérdemli. Van egy olyan benyomásom, hogy Nicolas Cage egészen komolyan hisz benne, hogy ő tényleg egy ún. hős, és eszerint választ filmeket. Gondoljunk csak az utóbbi évek termésére (a teljesség igénye nélkül): a Nemzet aranya mesesorozatra, a nálunk még be sem mutatott, várhatóan valami pokoli bárgyú Féktelen haragra, vagy arra, hogy minden józan, logikus érv dacára a Szellemlovas második része már a post production fázisban van. Én nem is hibáztatom a jóembert, még ha meg is vizsgáltatnám egy elmeorvossal, csak úgy a biztonság kedvéért. Cage pontosan az a típus, akitől el is várom, hogy legyőzze a szörnyet, megmentse az árvákat és a bögyös hősnőt, na azt meg szintén jól megmentse. Van neki a kidolgozott (bár idősödő) felsőtesttől a nagy bárgyú bociszemekig minden, ami az ilyesmihez kell. Már csak egy film kéne hozzá. Én szurkolok neki.

60% Stáblista Rendező: Dominic Sena Főszereplők: Nicolas Cage, Ron Perlman, Christopher Lee Forgalmazó: Pro Video Film Hazai premier időpontja: 2011. január 27.


KRITIKA

A FÉLSZEMŰ Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan értékeli majd a honi közönség ezt a filmet. Írta: Kovácsné

A western műfajt sokunk az eastern filmeken keresztül ismerte meg, különös tekintettel Gojko Miticre és munkásságára, illetve a kevésbé vicces vonalon mondjuk Sergio Leone filmjeire. Nagyjából tisztában vagyunk vele, hogy a western az, ahol a fehér kalapos jóképű a végén lelövi a fekete kalapos ápolatlant. Azt azonban nem feltétlenül tudjuk, hogy itt nekünk most épp történelem leckét, mi több, hazafias lelki fröcscsöt adnak, azaz adnának, ha törté-

30 / FilmMagazin

netesen amerikaiak lennénk. Az a fehér kalapos, aki nekünk csak egy átlagos hős, és adott esetben bármikor helyettesíthető a Stohl Andrással vagy a cuki delfinnel, Billnek és Bobnak akár az üknagyfaterja is lehetett. Billt és Bobot a western könnyekre fakasztja, egységbe kovácsolja és visszarepíti a könnyes nosztalgiás időkbe (feltéve legalábbis, hogy Bill és Bob nem indián, néger, spanyol, stb...), még akkor is, ha ippeg modern westernről van

szó, mint amilyen a Börtönvonat Yumába és társai, amelyek a mocskos valóságra vastagon felkent műarany füstöt hivatottak letörölgetni. Nekünk a western inkább afféle bikicsunáj élmény, ahhoz hasonló, mikor a szomszéd gyerek, aki az angolt füstölt marhanyelvi szinten sem beszéli, egyszer csak Eminem rajongó lesz. Halljuk a dolgot, látjuk a dolgot, de nem értjük és nem tudjuk megítélni a maga teljes mélységében.


Mattie Ross (Hailee Steinfeld), a Girl Power XIX. századi megtestesítője 14 éves korában váratlanul a családfő szerepében találja magát, mert apját lelövi egy bizonyos Tom Chaney. Az adott kor szokásainak megfelelően Mattie bosszút lihegve rohan a seriffhez, aki viszont az átlagos rendőr soha meg nem változó szokásainak megfelelően közli, hogy ez körülbelül a legutolsó dolog, ami éppen érdekli. Mattie néhány frappáns manőverrel mindenét pénzzé teszi, és felfogadja a félszemű Reuben Cogburn rendőrbírót (Jeff Bridges), hogy kapja el a gyilkost, és hozza a törvény elé. És az hagyján, hogy felfogadja, de vele is megy, egyenesen a nagy amerikai vadonba… A True Grit magyar címe mellett valahogy nem tudok elmenni szó nélkül. Az a kisebbik baj, hogy mikor mondtam a férjemnek, hogy megyek

a Félszemű vetítésére, azt hitte, hogy valami kalózfilmet fogok megnézni. A nagyobbik baj az, hogy a True Grit tipikusan az a film, ahol a történet egyik fele maga a cím. Ez nem csak afféle „írjunk fölé valami frappáns egyszavas adrenalingerjesztőt... jó, jó, akkor ne azt, hogy pina, de valamit, ami legalább annyi nézőt becsal". A „true grit” nagyon szabadon és egyáltalán nem filmcímnek szánva az "igazi tökösség". Ez a nehezen meghatározható tulajdonság az, ami Jeff Bridges karakterét megkülönbözteti a történetben szereplő másik rendőrbírótól, LeBoeuf-től, akit Matt Damon alakít. Le Beauf ugyanis maga az originál Texasi Kopó (bemutatkozásakor a Chuck Norris halhatatlan sorozatán edződött magyar közönség konkrétan a hasát fogta a röhögéstől). Rojtos bőrkabát-

A FÉLSZEMŰ NEM REMAKE Elszomorítónak tartják a Coen fivérek, hogy még jó nevű filmes szakemberek is A félszemű seriff című 1969-es klasszikus remakejének tartják új filmjüket, A félszeműt. - Soha nem adnánk a fejünket remake-re, mindig saját anyagból dolgozunk - magyarázza Joel Coen. - Az 1969-es A félszemű seriff John Wayne-nel a főszerepben eleve űberelhetetlen, és egy másik hollywoodi korszak jellegzetes gyermeke, semmi értelme nem lett volna nekiállni, hogy megpróbáljunk versenyre kelni vele. A mi filmünk az eredeti Charles Portis-regény újragondolása, miközben tulajdonképpen az Alice Csodaországban sajátos interpretációja. A mi főhősünk igazából nem a félszemű rendőrbíró, mint az eredeti produkcióban - bár ez a tag is megérdemel egy misét - , hanem a kislány, Mattie, aki apja gyilkosát üldözve átlép egy határt, és a csodák birodalmába kerül. Amikor a 13 éves lány átkel a folyón, megváltozik a táj, egyre bizarrabbak lesznek a növények, a sziklák, az állatok � az emberekről aztán nem is beszélve. Mattie olyan világba érkezik, ahol a zabolátlan erőszak az úr, az győz, aki előbb ránt fegyvert. Ebben a kegyetlen csodaországban választania kell: vagy elfogadja a szabályokat, vagy sorsa meg van pecsételve.

ja van, meg férfias arcéle, meg appaloosa lova, csupa olyasmi, amit Karl May alapján az ember a vadnyugati hőstől elvár. Ő tényleg olyan messze jár az igazi tökösségtől, mint Winettu az amerikai rögvalóságtól. A True Grit az Úr 2011. esztendejében arra is utal, hogy "igen, hölgyeim és uraim, voltak azok a bizonyos daliás idők, mikor a férfiak csizmában haltak meg, a nők ugyan kámvás rokolyában jártak, de a hátukon aprófát lehetett vágni, minden kézben ott füstölgött a colt, az ég kékebb volt, a nap fényesebb, a mező zöldebb - most akkor nézzék meg, hogy is nézett ki mindez a valóságban". Charles Portis regényé-

31 / FilmMagazin


KRITIKA >> FURA FILM A FÉLSZEMŰ. NEM ÁTLAGOS, DE NEM IS ÁTLAGON FELÜLI. TALÁN A LEHETETLEN MÉGIS LEHETSÉGES, ÉS A COEN TESTVÉREK MEGÖREGEDTEK, VAGY BEKÖVETKEZETT A TELJESEN, TOTÁLISAN, MAXIMÁLISAN LEHETETLEN, ÉS A PÁROS HINNI KEZDETT AZ AMERIKAI MÍTOSZBAN. MI AZÉRT CSAK ÖRÜLJÜNK NYUGODTAN, MERT KAPUNK EGY SZÉPEN FÉNYKÉPEZETT, JÓL ELJÁTSZOTT FILMET. << MATT DAMON FRÁSZBAN A KAMASZLÁNYA MIATT Idáig azt hitte Matt Damon, három kisgyereke okozza majd neki a legtöbb gondot, most azonban rá kellett jönnie, hogy más kihívásokkal is szembe kell néznie: legidősebb lánya erősen kamaszodik. A 12 éves Alexia Matt feleségének, Lucianának az előző házasságából származó lánya, és jelenleg miatta redőzik leginkább ráncok az Oscar-díjas sztár homlokát. - Alexia hihetetlen jó fej, mégis aggódom, mert tudom, mire gondolnak a kamasz srácok... hát folyton arra - vallja be Matt. - Szerencsére Alexia két lábbal áll a földön, és mindig hozzánk f ordul hat t anácsért . Mattet az is sokkolta, hogy legújabb filmjében egy 13 éves lánynyal, Hailee Steinfelddel játszott együtt, aki megdöbbentően érett teremtés. - Olyan csavaros az észjárására és annyira megfontolt, hogy a fejemhez kaptam: mindjárt az én lányom is ilyen lesz, és fel kell majd kötnöm a gatyámat, ha komolyabb vitába keveredem vele. Már most olyanokat tud kérdezni, hogy zavarba jövök, és az anyjához küldöm, válaszoljon neki ő.

32 / FilmMagazin


ből 1969-ben már csináltak egy filmet, nem kisebb sztár főszereplésével, mint John Wayne, na az a változat azt a bizonyos vadnyugati fílinget teljesen komolyan vette. Az új verzió inkább épít az eredeti regényre, mint a régi, és az „amerikai nosztalgia/vadnyugati fíling” témakör boncolgatása kapcsán nagymértékben hasonlít korábban született testvérére, a Nem vénnek való vidékre. Épp csak annyival puhább, amennyivel a Nem vénnek való vidék érdekesebb, eredetibb, röviden true gritebb. Már az gyanús volt, mikor megtudtam, hogy a Félszemű producere Steven Speilberg volt. Ez a név újabban Kovácsnéra úgy hat, mint vámpírra a brassói aprópecsenye (aki nem érti a cizellált poént, az meg tanuljon meg főzni), mert emberünk hazafiassága kezdi elérni azt a szintet, mikor a hazafiú éktelen rajongása egy életre

33 / FilmMagazin

megutáltatja imádata tárgyát a többiekkel. Hiába a Coen testvérek feketénél feketébb humora és emberismerete, ha közben az egész műalkotást átlengi valami „így volt szép és jó” érzet, amiből bőven elég lett volna annyi, hogy „így volt”, a többit meg döntse el a kedves néző. Coenék egyik számomra rendkívül szimpatikus alapgondolata, hogy az emberi lény az ismert történelem néhány ezer éve alatt gyakorlatilag semmit nem változott. Ezzel viszont nem fér össze, hogy az egyik gonosztevő premier plánban levágja a nagykéssel a másik gonosztevő ujjait, és célzott döfést ad le az aortára továbbra is premier plánban, majd a 14 éves kislány szemtelenül elcseveg a marconákkal és megúszsza. Nem, az nem számít, hogy elnyeli egy gödör meg megharapja a kígyó, a gödörnek, illetve a kígyónak az ilyesmi az alaptermészete, míg a

barátságos csevej a marconának nem. A másik, amit a Coen filmekben mindig is nagyra értékeltem, az a szürrealitás. A Félszemű ebben a tekintetben a Halott ember című pszichedelikus rokon műalkotás szintjére emelkedik, mikor a nyárfaerdőn egyszer csak átlovagol a medve, de a későbbiekben sajnos semmi ilyesmivel nem kényeztetnek minket, (ami viszont a medve létjogosultságát is megkérdőjelezi). Az amúgy igen szórakoztató politikai inkorrektség is kimerül abban, hogy a jó rendőrbíró mintegy véletlenül jól valagba rúgja (többször) az állatkínzó gyerekeket. Kiváló karakter a whiskyben marinált, kiégett, félszemű Cogburn (annak idején John Waye Oscart kapott rá, és Jeff Bridgesnek is minden esélye megvan erre, talán a Nagy Lebowski óta nem volt ilyen meggyőző) és nem kevésbé érdekes a naivságában is karakán Mattie figurája. A texasi rendőrbíró ellenben csak az idióta comic relief szerepét tölti be, ami ha westernben nem is, de egy Coen filmben kissé tájidegen, legalább annyira, mint a banditák karizmatikus főnöke vagy az önsajnálati rohamokban fetrengő gyilkos Tom Chaney. Annyira viszont sajnos egyikük nem tájidegen, hogy éppen amiatt váljon érdekesebbé. Fura film a Félszemű. Nem átlagos, de nem is átlagon felüli. Talán a lehetetlen mégis lehetséges, és a Coen testvérek megöregedtek, vagy bekövetkezett a teljesen, totálisan, maximálisan lehetetlen, és a páros hinni kezdett az amerikai mítoszban. Mi azért csak örüljünk nyugodtan, mert kapunk egy nagyon szépen fényképezett, nagyon jól eljátszott filmet. Csak irigykedhetünk, hogy a Rózsa Sándornak meg a Patkó Bandinak miért nem jutott ilyen.

80% Stáblista Rendező: Joel és Ethan Coen Főszereplők: Jeff Bridges, Hailee Steinfeld, Matt Damon Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2011. február 17.


KRITIKA

PÁRIZSBÓL SZERETETTEL Travolta újra formában, rég volt ilyen cool! Írta: Sanya08 Pierre Morel legutóbb egy remekbeszabott akciófilmmel lepett meg minket, ami így ínséges időkben elég szép fogadtatást kapott. Liam Neeson-t tette meg akcióhősnek, aki bebizonyíthatta, hogy öregember bizony nem vénember, kvázi kenterbe verte az összes mai mondvacsinált akcióhőst. Morel ezek után maradt az akció műfajánál, most azonban a kilencvenes években népszerű havermozikhoz nyúlt a keze, a hangvétel ezúttal sokkal oldottabb, a történet most is egyszerű, a képlet nem túl bonyolult. Valamelyest ügynök-sztori némi csavarral megtoldva, ami mellett akár nyugodtan el is mehetünk. Jonathan Rhys Meyers alakítja a főhőst, aki kap egy megbízást, hogy iktasson ki néhány rossz-

34 / FilmMagazin

arcút. Segítségére küldenek egy rebellis fickót, akit John Travolta játszik. Innentől aztán indulhat a móka. Ahogyan az Elrabolvában, úgy itt is a tempó vágtat, szusszanás-ónyi időnk sincs arra, hogy elkezdjünk gondolkozni a történeten, vagy az itt-ott előforduló logikai buktatókon, vagy éppen a cselekmény banalitásán. Mindez nem is számít, ugyanis a Párizsból szeretettel egy igazi régimódi akció-vígjáték lett, mely kellően véres és kellően vicces. Ami a szereposztást illeti, Meyers adja a tőle elvárhatót. Nem teljesíti túl magát, szerepe nem igényelt túl sok munkát. Öltönyös, kifinomult ízlésű ügynök, aki igazán még soha nem volt tűzharcban, mindig az egy-

szerűbb utat keresi ahhoz, hogy egy ügyet megoldjon, erőszakhoz ritkán folyamodik. Ki tudja miért döntöttek úgy a főnökei, hogy rá bízzák a feladatot. Ellenben John Travolta már inkább sziporkázik. Travolta itt tarkopasz, külsőre inkább képzelné a néző egy terroristának, mint jófiúnak, ahogyan azt sejthettük már a sztori alapján, társát folyton ugratja és a legváratlanabb pillanatokban rántja elő a stukkerét, vagy rendez le néhány fickót akik rosszat szóltak/ rosszat mondtak. Szerény véleményem szerint Travolta rég volt ennyire menő, ennyire vagány és ennyire élvezetes. Persze, hát hiányoznak azért a régi szép idők, amikor még John Woo-val csinálta a Rés a pajzsont és olyan igazi eltúlzott, szi-


porkázó főgonoszt játszott, vagy amikor az Ál/Arc-ban bújt Castor bőrébe. Itt ugyanolyan túlzásba viszi az alakítását, de nem baj, amíg az eredmény ilyen szórakoztató. No persze nem tudom mennyire volt szükség egy Tarantino-poén elsütésére (Royal with Cheese), de még ezt is hajlandó vagyok neki megbocsátani. Az ilyen filmeknél fontos a két főszereplő közti viszony, hogy hogyan mutatnak a vásznon együtt. Meyers és Travolta ugyan nem éri el a Mel Gibson-Danny Glover párost, de így is egészen jól tudtak együttműködni,

a végére pedig ahogyan az lenni szokott barátokká is váltak és együtt poénkodtak ahogyan a kamera lassan távolodott a helyszínről. (ez annyira kilencvenes évek…). Ami az akciókat illeti, nos ahogyan az Elrabolvában megszokhattuk, úgy itt is a vágás kissé gyors, néhol kapkodó, de nem anynyira hogy bántó lenne a szemnek. Gyakorlatilag látni lehet mindent, amit művelnek a vásznon, ha valakit meglőnek, akkor folyik a vér, ha valakit megütnek, akkor láthatjuk. RobJONATHAN RHYS - MEYERS Az ifjú színész játszott már olyan sikerfilmben, mint a Mission Impossible 3, az igazi áttörést azonban VIII. Henrik megformálása hozta a Tudorok c. sorozatban banásoknál pedig szintúgy. Ha valami robban, akkor az robban. Elég sok akciójelenet jutott erre a másfél órára, köztük kiemelkedőnek az elsőt mondanám, amikor az éttermet lövik szarrá vagy azt, amikor a lépcsőházban mutatja meg Travolta a rosszfiúknak, hogy merre lakik az atyaúristen. Előbb lő, aztán kérdez. Klasszikus. A végére persze nem ad nagyon semmi újat a film, de nem is kívánta megreformálni a műfajt. Nem vonunk le tanulságot, nem oktatnak ki, talán nem is fogunk rá sokáig emlékezni, de véleményem szerint, aki értékeli az akciófilmeket, az élvezetesnek, szórakoztatónak fogja találni ezt a produkciót. Hiszen… Nem kell mindig kaviár.

75% Stáblista Rendező: Pierre Morel Főszereplők: John Travolta, Jonathan Rhys - Meyers, Bing Ying Forgalmazó: Palace Pictures Hazai premier időpontja: 2011. február 3.

35 / FilmMagazin


KRITIKA

A KIRÁLY BESZÉDE Vilmos herceg és Kate Middleton közelgő esküvője előtt mindenképpen fel kell szítani a royalista érzelmeket. Ez A király beszédével sikerült is. Mire véget ért a film, királypártibb lettem, mint valaha. Írta: Fekete Felícia Az angolok imádott anyakirálynőjét alakító Helena Bonham Carter élethűen hozza a melegszívű, de ugyanakkor humoros, és büszke királynőt. Colin Firth a címszerepben tényleg kitűnő, logopédusa Geoffrey Rush (Karib tenger kalózai) nem kevésbe. Az általános vélekedéssel ellentétben úgy gondolom, nem a színészi játék emeli A király beszédét a többi film fölé, hanem a története. Ami végül is nem sokkal több annál, hogy a király kisebbik fia dadog, véletlenül ő lesz a király, kitör a második világháború és elmondja a beszédét dadogás nélkül. Biztosan sok olyan gyengébb film van, ami csavarosabb történeten alapul, de mint látható ennyi is elég egy jó filmhez, ha nem rontják el – ezt most nem rontották el, ami nagy szám manapság.

36 / FilmMagazin

Természetesen György beszédtanára nem annyira a leendő király nyelvét vagy szájpadlását gyógyítja, sokkal inkább a lelkét. Az angolhoz hasonló tekintélyelvű társadalom csúcsán álló ember a múlt század elején még nem fordulhatott szakemberhez a lelki problémái miatt, így György kifejezetten szerencsésnek mondható e tekintetben. Az ausztrál származású beszédtechnika tanár, még az első világháborúban sérült katonák lelkét gyógyította, így tett szert a kort meghaladó életszemléletre. A gyógyítást, gyógyulást bemutató jelenetekből a legmegdöbbentőbb, amikor a leendő király gyerekkoráról beszél. A szüleivel naponta csak pár percre találkozott, mikor a dadák és nevelők bevitték őket a napi vizitre. Az ilyen mértékű szeretetmegvonással párosuló

teljesítményorientált, és óriási felelősségre való nevelés magában hordozza valamilyen lelki betegség kialakulásának lehetőségét. Nagyon jó mutatják be a ködös, rideg Anglia rideg királyi családját, ahol egy érzékenyebb gyerek nem csoda, hogy dadogni kezd. A közelgő háború előszele is végig fenyegetően hat a filmben, csakúgy, mint a trónörökös, Edward infantilizmusa és felelőtlensége. A leggyengébb láncszem talán a dadogós királyfi édesanyját alakító Claire Bloom színészi teljesítménye, aki nem volt képes a sztereotípiák fölé emelkedni. A mindig régi ismerősként feltűnő Jennifer Ehle (Napfény íze, Büszkeség és Balítélet) a színészi ambíciókat hiába dédelgető diplomanélküli logopédus feleségének szerepében viszont príma választás volt.


Geoffrey Rush vitathatatlanul a legnagyobb ausztrál színészek egyike, aki karrierje során az összes jelentős filmes elismerést megkapta már.

Az egyszerű angol családhoz titkokban logopédushoz járó király humoros helyzetekbe is keveredik. Így a megható, izgalmas, és a humoros részek kellő ütemben váltják egymást. Régen láttam olyan filmet, ami teljesen kimosta az agyamat és vetítés közben semmi másra nem gondoltam. Bár tökéletes mozi élményt nyújtott, azért nem nézném meg még egyszer. A készítőik könnyen befogadhatónak alkották meg a filmet, így nem sok esély van rá, hogy egy visszanézéssel újabb réteget fedezhetünk fel benne.

37 / FilmMagazin

Ahogy az sok kritikában elhangzott, A király beszéde az év filmje, és Colin Firth király megformálása az év alakítása. Ez mindenképpen igaz, de azért biztosan nem lesz az évtized filmje. Colin Firthnek csakúgy, mint Hugh Grantnek igen testhez álló szerep a gyakran zavarba jövő ám, öniróniát gyakorló angol úriember megformálása. Az angol társadalom kötöttségéből fakadó viselkedésforma egyfajta hóbortos merevség. Helena Bonham Carter (Harcosok klubja) és Colin Firth játéka annyira élethű, hogy az embernek az az érzése, hogy önmagunkat játsszák. Mikor rájövünk, hogy ez lehetetlen – hiszen soha nem voltak uralkodópár –, akkor arra a régóta bevált következtetésre kell jutnunk, hogy minden jó családból való angol ugyanúgy viselkedik, legyen az királyfi, vagy egy lelkész fia. A filmet Tom Hooper és David Seidler jegyzi. Hooper idáig főként televíziós sorozatokat készített a BBC-nek – ha ismerjük a BBC sorozatait tudjuk, ez csak jót jelenthet. A király beszéde tipikusan olyan film, amit a konzervatív nagymamánkkal és a lázadó 16 éves unokaöcsénkkel is megnézhetjük.

85% Stáblista Rendező: Tom Hooper Főszereplők: Colin Firth, Helena Bonham Carter, Geoffrey Rush Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2011. február 3.


KRITIKA

THE FIGHTER A HARCOS A kisember újra feltör. Írta: Sanya08 A boksz-filmeknek nagy múltja van, azt hiszem ezt senkinek nem kell bizonygatni, azon belül is pedig azok a filmek kerülnek ki az átlagfilmek süllyesztőjéből, melyek a kisember magasra törekvését követik figyelemmel, vegyük példának a Rocky-filmeket, vagy épp Clint Eastwood dolgozatát, a Millió dolláros bébit. Az örök klasszikus persze a kisember-vonalba nem fér bele, de a műfajában abszolút megkerülhetetlen, a Dühöngő bikáról beszélek. David O. Russell fogta magát és átvette Darren Aronofsky-tól az irányítást. Darren rendezte volna a filmet egy időben, de lemondta a produkciót azért, hogy a Fekete hattyút készíthesse el. Hogy jól jártunk avagy sem, azt nehéz megmondani, ugyanis az eredmény így

38 / FilmMagazin

is az év egyik legjobbja lett. A történet megtörtént eseményeken alapszik, aminek megvannak a maga hátulütői alapjában véve, mert az eredmény ilyenkor lehet hogy túlságosan szürke lesz, fásult, unalmas hogy úgy mondjam. Szerencsére nem ez történt ebben az esetben, és habár a dokumentarista stílus megmaradt itt-ott, a bunyók realisztikussága és maga a környezet, a karakterek ábrázolása abszolút hiteles, mégse esett bele abba a csapdába hogy egy unalmas középszer kerekedjen a dologból. A film Mickey Ward történetét meséli el, aki egy fiatal bokszoló. A film kezdeténél már ismertnek mondható, háta mögött tudhat pár bokszmérkőzést, de még hátra vannak a nagyágyúk. Mellette állnak, mene-

dzselik őt és egyben kvázi korlátolják a szabad döntések sorozatában a szülei illetve az egész családja. Testvére Dicky mellette áll és edzi őt. Első sorban, ami kiemeli a filmet az átlagból, az Christian Bale alakítása. Bale-től az utóbbi időben nem láthattunk túl sok jó játékot, sajnos hajlamos arra, hogy fásult legyen és unalmas, gondoljunk csak a Közellenségekre vagy épp a Terminator: Megváltásra, amiben szinte észrevétlenül volt ott és nem nyújtott semmi extrát, ellenben korábbi filmjeiben amikben mindenkit levett a lábáról merész szerepvállalásaival és a teste kockára tételével (lásd: A gépész csontkollekciója). Itt Bale mintha bepótolná az elmúlt évek elvesztegetett szerepeit, és olyan alakításnak lehetünk tanúi amelytől fülünk-


Christian Bale a Golden Globe-on meglepő fizimiskával jelent meg - de bevallása szerint mindig így néz ki, amikor éppen nincs munkája.

AMY ADAMS A fiatal színésznő legnagyobb problémája, hogy bájos arcocskáját kihasználva többnyire kerüli a drámai szerepeket és leginkább jóhiszemű, ártatlan karaktereket alakít. Azt javasoljuk a színésznőnek, hogy próbáljon meg karrierjének új lendületet adni és reményeink szerint a The Fighter segít neki a helyes út megtalálásában! farkunk szétáll. Bale egy kábítószerfüggő, kezelhetetlen és erőszakos volt bokszolót alakít A harcosban, ez pedig meglehetősen hálás dolog. Hihetetlen energiával adja elő Dickyt, annyira energetikus performansz ez, melytől valósággal szétrobban a vászon és azon nagy színészi alakításokat hívja emlékezetünkbe, mint a korai De Niro filmjei. Zseniális a pali, ahogyan beszél, ahogyan artikulál, akárhányszor feltűnik a filmen, legyen mellette akárki, egyből ma-

39 / FilmMagazin

gára vonzza a fókuszt és nem tudunk nem figyelni rá, nem lehet nem fejet hajtani előtte. Igaz ugyan hogy ez Mark Wahlberg filmje, és Marky remekül helytáll, bebizonyítván hogy nem viccből jelölték Oscarra és amit anno a Boogie Nights-ban láttunk tőle az nem puszta véletlen volt, hanem tényleg szorult belé színészi képesség. Alakja azonban jóval egyszerűbbnek mondható, és mint mondtam, Bale ellen semmi esélye. Lehet akármilyen jó Wahlberg, Bateman lazán, félkézzel elveszi tőle a reflektorfényt. Kettejük kapcsolata valamilyen szinten De Niro és Joe Pesci testvéri kapcsolatára emlékeztetett a Dühöngő bikából. A többiek inkább csak statisztálnak, bár nem lehet panasz igazán senki színészi játékára. Egyedül talán Amy Adams az, akinél néhol kilóg a lóláb, nem mindig tud felérni a nagyokhoz, amikor viszont nem sikerül neki, még akkor is lehet benne gyönyörködni, mert rég láthattunk ilyen formás hátsót a mozivásznon. Úgyhogy meg vagyon neki bocsátva.

A harcos tehát meglehetősen élvezetes és szórakoztató film, David O. Russell rendezése mindenképpen említésre méltó, a helyszínek, a környék szinte lélegzik, Bale alakítása pedig intenzív és kegyetlenül jó. A középszernél sokkal jobb, az eredmény remélhetőleg pár év múlva is nézhető lesz. Remélhetőleg? Én biztos vagyok benne, hogy nem csak most dicsérjük. Lehet felrakni a polcra oda a Millió dolláros bébi, meg a Rocky mellé. Ami pedig Markot illeti, csak így tovább, és Bale… Isten áldjon, te kurafi!

85% Stáblista Rendező: David O. Russel Főszereplők: Mark Wahlberg, Christian Bale, Melissa Leo Forgalmazó: Palace Pictures Hazai premier időpontja: 2011. február 24.


KRITIKA

.

ROHANÁS Íme a szakítás a trendi akciókészítés hagyományaival: pofonegyszerű történet és Dwayne „The Rock” Johnson! Írta: Sanya08 Elmondom mi a helyzet. Dwayne Johnson-t én nem tartom valami nagyra. Ő és Vin Diesel az én szememben az új generáció elpocsékolt, elkényeztetett akciósztárjai akikben megvan a potenciál de megelégszenek azzal amijük van és olybá tűnik, nem akarnak többet. Azt hiszik, attól hogy muszklijuk van és szerepeltek néhány akciófilmben, már ők a huszonegyedik század nagy fenegyerekei, akik Stallone és társai nyomdokaiba léphetnek. Apró tévedés. Sajnos messze vannak attól hogy olyan kultusz lengje be nevüket mint a nagyokét, de legalább egyikőjük próbálkozik, míg a másik csak abban a nyamvadt autós moziban szerepel, az egója pedig egyre csak nő és nő. Az utóbbi Vin Diesel, mint sejthetitek. Akiben látok még reményt, az pedig Dwayne Johnson. Hogy miért mondom ezt? Először is, a fickó nagydarab, pank-

40 / FilmMagazin

rátor volt és ugyan színészileg anynyira nincsen a toppon (azért persze egy minimális szintet tőle is el lehet várni), muszklija oltári nagy, és tényleg olyan alkatra, kinézetre mint egy istenverte akcióhős, mint aki valóban erre született, ezt bizonyítván pedig el is vállalt néhány kifejezetten hozzá illő szerepet. Az Amazonas kincse egy remek kis akciókaland volt, és…Oké, rendben most meg lettem fogva, ezen kívül csak egy filmet tudok mondani, az pedig a Doom moziverziója amiben ugyan néhol szinte önmaga paródiája volt, de mégis badass volt a csávó, ezt nem lehet vitatni. Maga a film is olyan igazi oldszkúl akcióhorror volt, és pont belepasszolt a butuska de szórakoztató képletbe. Na most, ami a legújabb filmjét a Rohanást illeti, merem állítani hogy ez a legjobb akciója eddig. A film szakít a trendi akciókészítés hagyományaival, fo-

gott a rendező egy pofonegyszerű történetet, megtöltötte cselekménynyel, belehelyezte a néhai Rock-ot és kész is lett. A történet tényleg annyira egyszerű hogy egy kisebb papírcetlire is ráférne. A Sofőr testvérét megölik a szeme láttára, később bosszút áll, miután letölti börtönbüntetését. Közben utána ered egy bérgyilkos, és két nyomozó. A Sofőr pedig végigmegy listáján, és sorra húzza ki a neveket. Mondtam én hogy egyszerű. A film bája azonban éppen az egyszerűségéből ered, amilyet manapság nem láthatunk olyan sokat. Dwayne Johnson egy igazi kemény fickót alakít, aki keveset beszél, csak akkor szólal meg amikor muszáj, szükségszerű megszólalnia, és alig szabadul ki a börtönből máris fejbelövi minden kecmec nélkül az egyik tettest, mindenki szeme láttára. A srác nem vacakol, nem hezitál egy percet


Jó kis zúzás, de igazi mélységet senki ne várjon tőle - biztosan nem lesz a bölcsészek kedvence, a szórakozni vágyókat viszont kiszolgálja.

sem. Bosszút esküdött, a bosszúnak pedig meg kell történnie. Nincs megállás, nincs bocsánat, ha benne voltál, fel lesz kenve a falra az agyvelőd és viszlát. Nem érdekli őt semmi más, azt végképp leszarja hogy a biztonsági kamerák felvették őt. Azt tudni kell a férfiról hogy papíron ő halott, mivel fejbelőtték, de gyakorlatilag visszatért a halálból. Így van, ez még a halálnak is ellentmond ha kell, úgy tűnik van benne egy kis seagal-i mentalitás (tudjátok az a filmje, amelyikben kómába esik, a családja meghal majd felkel és bosszút áll. nem jut eszembe hirtelen a címe, szégyenszemre…de nagyon jó film), de alapjában véve nem igazán hasonlítható Seagalhoz. Nincsenek vicces, szellemes egysorosok, a hangulat inkább nevezhető drámainak, akciókkal is spórolósan bántak, ami van az viszont kellően kemény és véres ahhoz hogy kielégítőnek hasson.

Dwayne Johnson keresztül hajt mindenkin akin kell és tényleg kíméletlen azokkal akik részt vettek a testvére megölésében. Kicsit a hetve-

nes évek akcióit juttatta eszembe tényleg. Ez pedig jó pont, nagyon jó pont. A Sofőr mellett egyértelműen a kedvenc karakterem a zsaru figurája, akit Billy Bob Thornton alakít, szinte rutinnal, ugyanis nem ez az első alkalom hogy lezüllött, cigiző, drogos fickót alakít, ezt a karaktert lazán előrántja a mellényzsebéből, mintha legalábbis egy laposüveg volna. Tényleg remek alakítást nyújt, amikor pedig a film elején belövi magát majd a Big Lebowski egyik zenéjére (Just Dropped In) sétál be a gyilkosság helyszínére, nos nem álltam meg vigyorgás nélkül annyira laza volt. Összességében tehát a Rohanás egy üdítő kikapcsolódás az agyatlan mai CGI-orientált akciófilmek után (vagy ha nem CGI, akkor bourne-féle agyonvagdosás), amelybe tényleg szorult szív meg lélek és nem rest beszélni a megbocsátásról, a bosszú keserű mibenlétéről. Világot nem fog megváltani, de a zsáner rajongói megtalálhatják számításukat ebben a moziban. Én nagyon élveztem.

70% Stáblista Rendező: George Tillman Jr. Főszereplők: Dwayne Johnson, Maggie Grace, Carla Gugino Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2011. január 27.

41 / FilmMagazin


KRITIKA

CSAK SZEXRE KELLESZ A történet egyszerű, a női főszereplő megpróbál érzelmek nélkül, csak a szexre alapozni egy olyan kapcsolatot, amelyben a másik fél nem más, mint a sors által kijelölt nagy ő. Hiába félünk a magánytól és próbáljuk magunkat ellenállóvá tenni, a szívünk nem mindig fogad szót. A szerelem a végén mindig győzedelmeskedik, de addig még sok mindent kell kiállnia az érző szívnek. A film ezekből a nehézségekből gyűjtött össze egy jókora csokorra valót. Írta: Komma Olívia A főszereplők régóta ismerik egymást, először 15 éve találkoztak egy nyári táborban, amikor a kamaszkorú főhős egyik célja az volt – még ha szemérmesen is -, hogy bekerüljön a főhősnő bugyijába. Tíz évvel később a szóban forgó párocska egy egyetemi bulin véletlenül újra összefut. Ígéretesnek tűnik a találkozás, ám a lány némileg szokatlan találkát ad: édesapja temetésére invitálja a másnapos fiút. Egy évvel napjaink előtt újból egymás mellé sodorja őket az élet, amikor is a fiatalember egy cicababával az oldalán látható. Elérkeztünk a jelenbe. Az egykori cicababáról kiderül, hogy volt párjának édesapja mellett találta meg a boldogságot, ami kellőképp megvi-

seli a fiút. Főhősünk szomorú, így „muffrulettet” játszik. A „muffrulett” annyit tesz, hogy sorban felhívogatja a lányokat a telefonjáról, hátha valaki hajlandó vele tölteni az éjszakát. Végül a főszereplő lánynál köt ki, de olyan részeg, hogy másnap nem emlékszik, mi történt. Kiderül, hogy semmi, de reggel végül mégis. A lány leszögezi, nem tudhatja meg senki a történteket, mert nem akar folytatást. Ám az élet nem így alakul. Innentől a film a címéről szól, egészen a méltónak hitt vetélytárs feltűnéséig. Demi Moore házi kedvence, Ashton Kutcher jobban játszik, mint szakmailag elismertebb partnere, a fekete hattyú Natalie Portman, aki sokszor erőltetett és

természetellenes. A film eleje ígéretesen kezdődik, pár eredeti és váratlan poénnal. Ám hamarosan nagyon kiszámíthatóvá válik a történet. A székről felállva azt gondolja az ember, ez is megvolt, de amint kilépett a moziból már el is felejtette, hol járt. Nem rossz film, olyan bágyasztóan kellemes kis semmiség.

60% Stáblista Rendező: Ivan Reitman Főszereplők: Natalie Portman, Ashton Kutcher, Lake Bell Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2011. február 10.

42 / FilmMagazin


SOROZAT

PÓKEMBER LEGÚJABB KALANDJAI Aki ismer engem valamennyire, az tudja, hogy én odavagyok a szuperhősökért. De nem csak úgy általában a szuperhősökért, de Pókember különösen közel áll hozzám. Gyűjtöm a Pókember-képregényt, régebbről is van egy csomó, és megvan természetesen mind a három mozifilm is DVD-n (bár ezt szerintem mondanom sem kell), és még matricás albumom is van. Amikor először ránéztem erre a rajzfilmre, amikor megláttam az animációt, dobtam egy hátast. Ledöbbentem, annyira bénának tűnt. Ez az első benyomás. Írta: Sanya08 Azt mondják, mindig az első benyomásnak higgy, én azt mondom, várd meg azért a biztonság kedvéért a másodikat, mert esetünkben csak jobban járhatunk. Ugyanis ez a sorozat piszok jó! Nem viccelek, most biztos néztek rám furán, de aki szerette valaha is Pókembert, annak muszáj megpróbálkoznia ezzel, mert ebben megvan minden, amit lehet imádni a Pókemberben. Remek akciók, humor, klasszikus ellenségek, Mary Jane, és még a történet is baromi jól meg van írva! Az egész, ahogy van NAGYON JÓ! Sőt, továbbmegyek, sokkal jobb, mint a mozifilmek, sokkal inkább visszaadják azt a hangulatot, meg mindent. A sorozat ott kezdődik, hogy Peter középsuliba megy, és már megvan neki a pók-képessége, sőt már pókemberkedik a nyár óta. Legjobb barátja itt is Harry, aki később kicsit megbolondul, de erről többet nem is mondok, itt van Gwen Stacy is, aki aranyosabb és imádnivalóbb, mint valaha, Mary Jane pedig kicsit később jön be a képbe, de a belépése abszolút klasszikus, ismeri mindenki aki ismeri a Pókember sztoriját. A sorozat hangvétele könnyednek mondható, amennyire a régi képregény-sorozat is az volt, de azért nem vicceli el az egészet, amikor

44 / FilmMagazin

drámai helyzet adódik, akkor azért drámai a helyzet. Szóval nem gyerekes sorozat ez! A főgonoszok ismertek, feltűnik Homokember (eleinte mint Flint Marko, még az ereje nélkül, egy piti bűnöző akinek Pókember állandóan keresztbe tesz), Rhino, Elektro, dr. Octopus (ő is baromi jó lett) és még Sokkoló is tiszteletét teszi, ő is tökös bűnöző. Ja, és persze a Zöld Manó is itt van, kilétét nem árulhatom el, de annyit mondok, igen meglepő! Az évad második felében aztán jön a fekete leves, feltűnik a szimbióta, Peter-t megszállja, és ezt is sokkal jobban csinálták meg mint a harmadik részben a mozifilmben. Itt szerencsére nem emósul be, nem tesz random táncmozdulatokat, itt Venom karaktere is jobban ki van dolgozva, ismerjük motivációkat, nem tűnik az egész olyan átkozottul összecsapottnak. Sok helyen visszaköszön a mozifilmek néhány jelenete, például a második rész metrós része is megidéződik, vagy még van egy pár, meg úgy tényleg vesz innenonnan, de az a legjobb, hogy mégis megvan neki a maga története, a maga mitológiája, úgy hogy igyekszik betartani a klasszikus hagyományokat. Éppen ezért remek szórakozás minden rajongónak!


FILMKLASSZIKUS

FANTOMAS Az ezerarcú mesterbűnöző, Fantomas a huszadik század során számos horror-történet főszereplője volt. A téma hagyományait nemes egyszerűséggel félrelökve a 60-as évek közepén André Hunebelle készített zseniális krimi-vígjátékot a leleplezhetetlen gazfickó örökbecsű kalandjaiból. Írta: Hannibál Az 1964-es változat története szerint Párizs lakosságát egy Fantomas nevű dörzsölt gonosztevő tartja rettegésben, aki mindig másnak az arcvonásaival jelenik meg, így felismerhetetlen. A futótűzként terjedő hírek nagy felfordulást okoznak a városban. Juve felügyelő (Louis De Funés) igyekszik megnyugtatni mindenkit azzal, hogy a gazember nem is létezik, csupán a fantázia szülöttje. Egy helybéli újságíró még tovább merészkedik; álriportot készít a tömegeket rémisztgető zseniális tolvajjal, világuralomra törő őrültnek állítva be. A lapot olvasó, földalatti rejtekében meghúzódó Fantomas (Jean Marais) úgy érzi, a gúnyos cikk bosszúért kiált: elraboltatja Fandor újságírót, majd hogy elégté-

46 / FilmMagazin

telt vegyen, az ő arcvonásaival indul a városba, hogy látványos gaztetteket vigyen véghez. Juve, aki eddig nem is hitt Fantomas létezésében, most a nyomába ered... A film pörgős detektívtörténet jellegzetes figurákkal: a mindenki eszén túljáró, a társadalomhoz mérten túlságosan zseniális és agyafúrt tolvaj, az eseményekbe véletlenül belecsöppenő, szívós újságíró valamint a nyakas, töretlen lelkesedéssel dolgozó, ám végül mindig a rövidebbet húzó felügyelő mesterhármasa alkotja tulajdonképpen a történet sava-borsát. Juve és Fandor rettenthetetlenül üldözik Fantomast, néha csak karnyújtásnyi távolság választja el őket tőle, de a végén mindig megmenekül. A néző lelkesen szurkol a két

férfinak, majd végül mindig kiábrándul, amikor a furfangos gengszter egy bravúros cselt bevetve meglép az orruk előtt. A Fantomas a gengszterfilmek finom kritikája; az azokban megnyilvánuló erőszakot itt egyszerűen csupán rendőrgengszter hajsza váltja fel, melyben senki sem sérül meg, és amely bővelkedik humoros helyzetekben, megmosolyogtató jelenetekben, amik önkényesen egyszerűsítik le a maffiafilmek véresen komoly történetét; Hunebelle zseniális érzékkel ironizál, és valljuk be, néha ilyen is kell, a brutális, és a végletekig komoly eposzok mellé. A Fantomas tehát finomít a gengszterfilmek képi világán és cselekményén egy parádés, szórakoztató komédia erejéig.


A történetet sem kell komolyan venni, a paródiához igazodik. A gúnyt a tápláléklánc csúcsán álló gonosz kíméletlenül megtorolja, Fandort elfogja, még egy különösen drága ékszergyűjteményt is eltulajdonít, de mindez a vígjáték műfaján belül bonyolódik, senki se számítson álmatlan éjszakákra, a film csak nyomokban emlékeztet arra, hogy egy horrortörténet utódja. Ebben nagy szerepet játszik Fantomas karakterének újjáformálása. A szörnyeteg itt hiperintelligens, megfontolt és megcsíphetetlen bűnözőkirállyá avanzsálódik, akinek egyetlen célja a hírnév kivívása, a hatóságok átejtése, és a meggazdagodás. Nem gyilkol, legalább is a vásznon nem a brutalitása jön át; mindezt felváltja az óvatos ravaszság és a kendőzetlen cinizmus, ami ezt a remekül megírt, nem mindennapi figurát jellemzi. A történet tehát átterelődött egy olyan mederbe, ahol szinte csak a komédia számít, és bizony egy ilyesfajta ironikus és habkönnyű vígjáték nagyszerű kikapcsolódásnak ígérkezik, ha az ember beleun egy kicsit a komolyabb művekbe.

47 / FilmMagazin

A mű kacagtató vígjáték, melyben egyik szereplőt sem tudjuk komolyan venni; az ideges Juve felügyelő, az ostoba helyettese, a csipkelődő újságíró mind kikarikírozott, finom gúnnyal illetett szereplők, akik képtelenek elfogni az eszes Fantomast. Így tehát az egész egy hosszúra nyúlt macska-egér harccá változik, ahol tulajdonképpen az üldözött Fantomas irányítja a szálakat, és még a leglehetetlenebb helyzetekből is kivágja magát. A sztori nem is akar, nem is tud ennél többet mondani; az egyik megmosolyogtató montázs követi a másikat, nem kímélve a rekeszizmokat. Funés alakítása káprázatos, kiválóan adja elő az izgő-mozgó, feszült és gyors beszédű felügyelőt; a legragyogóbb játékot produkálja a filmben, ehhez nem fér kétség. A Fantomas nélküle nem is lenne ugyanaz; így viszont Funés a halhatatlan klasszikusok magaslatára emeli Hunebelle alkotását. Persze meg kell említenem Jean Marais feledhetetlen kettős szerepét is: ő alakítja Fandort és Fantomast is. A nagy színészi kihívást, két homlokegyenest eltérő fi-

gura megszemélyesítést dicséretesen teljesítette ő is. Myléne Demongeot pedig Fandor menyasszonyának szerepében alkot maradandót. Ezen felül a film valamennyi szereplője becsületesen helytáll, az egész egy tisztességesen összehozott alkotás, ahol mindenki tudása legjavát nyújtja, le a kalappal a stáb előtt. A Fantomas még két folytatást ért meg (Fantomas visszatér; Fantomas a Scotland Yard ellen), amelyek sok újdonsággal nem rendelkeztek, de Hunebelle, Funés és Marais nem engedett a színvonalból; a történetet továbbszövögető folytatásokat is a filmkultúra fontos állomásaiként kell jegyeznünk, a trilógiáról pedig öszszességében elmondhatjuk, hogy nagyszerűen állít görbe tükröt a detektív,- a kaland és a maffiafilmek elé, lefarag belőlük, könnyedén veszi őket, és ez az egyik legnagyobb erénye: nem veszi magát komolyan. A fenyegető külsejű Fantomas ellenére is brilliáns vígjáték marad, nem akarja kinőni a komédia kereteit, amire vállalkozott, teljesíti: felhőtlen kétszázhatvan perccel ajándékoz meg bennünket.


KÖV. HÓNAP

A FÖLD INVÁZIÓJA - CSATA: LOS ANGELES Egy tengerészgyalogos-egységet Nantz őrmester (Aaron Eckhart) vezetésével Los Angeles-be vezényelnek ismeretlen küldetéssel. A katonáknak váratlanul szembe kell nézniük a különös ellenséggel: az űrből jött lények a tenger felől érkeznek, és a partraszállás során válogatás nélkül mindenkit azonnal megölnek. A szakasz már csak annyit tehet, hogy kimenti az utolsó túlélőket. Belekeverednek a totális háborúba?a Földnek valószínűleg vége. A katonák mégis kitartanak a végsőkig. SORSÜGYNÖKSÉG Mi irányítjuk a sorsunkat, vagy láthatatlan erők manipulálnak? Matt Damon ebben a thrillerben egy olyan embert alakít, aki bepillant a jövőbe, amit a végzet szánt neki, és rájön, hogy valami mást akar. Ahhoz, hogy ezt elérje, a nyomába kell erednie az egyetlen nőnek, akit valaha szeretett, a modern New York utcáin és utcái alatt. David Norris, az ambiciózus politikus egy hajszálra van attól, hogy bekerüljön a szenátusba, amikor megismerkedik a gyönyörű balett-táncossal, Elise Sellasszal. Ez a nő senkihez sem fogható. Csakhogy amint David ráébred, hogy beleszeretett a lányba, titokzatos erők fognak össze, hogy távol tartsák egymástól őket… RANGO A történet hőse egy kaméleon, aki védett, egyhangú életét éli házi kedvencként, miközben komoly identitásválságban van. Végül is hogyan legyen valaki kiemelkedő, amikor az egész életének célja a beolvadás? Amikor Rango véletlenül egy törvényen kívüli, fura lényekkel benépesült sivatagi helységben, a zordon Por városában találja magát, ahol a pisztolyok könnyen elsülnek, a nem éppen bátor gyík azon veszi észre magát, hogy ki kell tűnnie a többiek közül, ha életben akar maradni. Ám az ellenséges város lassacskán az utolsó reményt kezdi látni benne.

48 / FilmMagazin



februári FilmMagazin