Issuu on Google+

HALÁLOS IRAMBAN 6 I VASEMBER 3 I KOLIBRI KÓD

FilmMagazin 2013. május

EGYÜTT

A

CINESTA R ÍRÓIVAL

TERHES TÁRSASÁG MÁSNAPOSOK 3 ÚRI MULATOZÁS A NAGY GATSBY KESERŰ PIRULA MELLÉKHATÁS GREENPEACE A ZÖLD URAI

J. J. ABRAMS + 6 OLDALAS SÖTÉTSÉGBEN - STAR TREK KRITIKA


KEDVES OLVASÓK! Z

ajlanak körülöttünk a dolgok. Akik nyomon követik a magazinnal kapcsolatos híreket, azok tudhatják, hogy két igen fontos változás is történt az elmúlt hónapban az újság életében. Egyrészt felkarolt minket Magyarország egyik legjobb és legolvasottabb filmes site -ja, a CineStar; másrészt pedig lapunknak most már létezik a táblagépes verziója is, hála a Táblamagazin gárdájának. Persze a változás akkor jó, ha zökkenőmentesen zajlik le és az olvasó az ezzel járó nehézségekKERESS MINKET FACEBOOKON IS, HOGY IDEJÉBEN ÉRTESÜLJ MINDENRŐL!

ből semmit sem tapasztal. Nem állítom, hogy a változás minden eleme lezajlott már, az viszont biztos, hogy a nehezén túl vagyunk, ráadásul az újságkészítés folyamata is mindenféle probléma nélkül lezajlott. Májusi számunkat pedig érdemes nagyon figyelmesen lapozgatni, hiszen nem semmi tartalmat zsúfoltunk bele: premier előtt láttuk a legújabb Star Trek filmet, amelyről egyedülálló módon 6 oldalas kritikát olvashattok, de exkluzív információkat szereztünk a Halálos iramban 6, A zöld urai, a Másnaposok 3 és A nagy Gatsby forgatásáról, bevizsgáltuk A zöld íjász sorozatot, valamint a Száll a kakukk fészkére című filmklasszikust is. Azt pedig külön kiemelném az újonnan hozzánk csapódó olvasóknak, hogy bár az újságot mi csináljuk, az nektek készül, tehát minden, a magazinnal kapcsolatos véleményt, megalapozott kritikát, esetleg dicséretet szívesen fogadunk az impresszumban található email címek valamelyikére. Na de félre felesleges szócséplés, nem akarok elvonni senkit sem a májusi FilmMagazin élvezetétől. Jó szórakozást kívánok a legfrissebb lapszámhoz, találkozunk júniusban!

CÍMLAPSZTORI: „Amikor még gyerek voltam, óriási sértés volt a számomra, hogy geeknek tartanak. Érdekes módon, ma már büszke vagyok rá.” >> 22.

KIEMELT KRITIKA: „Hosszú éveket kellett várnom arra, hogy ismét szülessen egy sci-fi, ami annyira megmozgat, mint a kopott tévésorozat meg az a filmtrilógia, amiben mindenkinek tiszta hetvenes évek frizurája volt. Ez volt az új Star Trek, aminek a csodával határos módon sikerült tökéletesen ötvöznie két nagy szerelmem legjobb tulajdonságait…” >> 16.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztő: Szabó Dániel (Szada) Munkatársak: Szabados Melinda (Veszják), Fekete Felícia, Holhós Linda, Hompola Júlia V. (Vampka), Pavlics Tamás (TomPowell) Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Kovács Bea (Zaphier), Kónya Sándor (Sanya08), Török Tamás, Verebélyi Tamás (Spike), Jánvári Márk (Paulkemp), Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Pinczés Ádám (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film) Elérhetőség: www.tollal.hu I www.cinestar.hu Email: filmmagazin@hotmail.hu Támogatónk: www,7even.hu Következő számunk tervezett megjelenése: 2013. június 15.

2 / FilmMagazin


HÁTTÉR

A ZÖLD URAI Valami fantasztikust alkottak megint a Jégkorszak és a Rió készítői, akik a fák között megbújó civilizáció világát hozták el nekünk. Üdvözöljük az erdő titokzatos lakóit, a vadon elit alakulatának tagjait, a zöld urait. Írta: Veszják letre-halálra szóló küzdelem zajlik jó és rossz erői között. Előbbiek azért harcolnak, hogy megóvják az anyatermészetet a Gonosztól, aki el akarja pusztítani azt… no nem egy környezetvédelmi tanmesében, hanem a Jégkorszak és a Rió alkotóinak legújabb számítógépes animációjában, mely ezúttal a mienkkel párhuzamos univerzumban játszódik. Mary Katherine maga sem tudja, miként csöppent ebbe a titokzatos mikrovilágba, ám egyszerre ott találja magát, és hamarosan már az erdő elit alakulatának tagjaival együtt harcol, hogy megmentse a világot – mert nemcsak a pöttömnyi lények lakta erdő, de az emberek világa is veszélyben forog. A történet ötlete onnan indult, hogy a

É

4 / FilmMagazin

Blue Sky Studios egyik alapítója, a Jégkorszak-széria rendezője, Chris Wedge 1998-ban részt vett egy képzőművészeti kiállításon, amely rendkívüli hatást tett rá. A százéves festmények az erdő fái közt megbúvó

aprócska civilizációt ábrázoltak. „A festő piciny lények lakta titokzatos világot álmodott a levelek közé – meséli Wedge. – Az apró kis társadalom szinte megelevenedett a szemem előtt. Még akkor elhatároztam, hogy filmet készítek egy, a miénkkel együtt létező, de az emberi szem előtt rejtett világról.” A tervek megvalósításához azonban az akkori számítógépes animáció még nem volt elég fejlett. A sors úgy hozta, hogy a rendező a Robotok munkálatai során megismerkedett William Joyce-szal, akinek néhány évvel korábban megjelent, The Leaf Men and the Brave Good Bugs (A levélemberek és a hős bogarak) című meseregénye egy Wedge elképzeléseihez igen hasonló világról szólt. A történet szerint a kertek végében, a


A magyar szinkront többek között Törőcsik Franciska, Csankó Zoltán, Varju Kálmán és Stohl András fogják biztosítani.

a kerítések tövében, az árokpartokon és az erdőszéleken apró, szamurájszerű kis harcosok vívnak elszánt harcot az élet védelmében. Az emberek nagy többségének fogalma sincs e bátor kis lények létezéséről, holott azok nem csupán a saját birodalmuk fennmaradásáért küzdenek. A Blue Sky Stúdió készen állt a mese megfilmesítésére. „Vannak helyek, ahová nemigen jutni el másképp, mint a képzelet szárnyain… avagy rajzfilm segítségével – mondja Wedge. – A zöld urainak világa egyszerre ismerős és egyszerre fantasztikus. Erdő, ahogyan még sosem láttuk: az aprócska magok robosztus sziklák, a sziklák hegyóriások, a virágok mamutfenyőmagasak. Ha egy pillangó fellebben, szinte megdöndül a levegő, mint amikor kibontanak egy hatalmas vitorlavásznat.” Hamarosan egy férfi is feltűnik Mary Katherine (vagy, ahogy ő szereti MK) életében: a láthatatlan birodalom lakója, Nod. Az eredeti szinkronban megszólaltatója Az éhezők viadala című trilógiából ismert Josh Hutcherson. Nod jóképű levélsrác, aki a törvényt felrúgva egyedül repül. Pimasz magabiztossága ellenkezik a levélőrök elveivel, akik az egységben és a csapatmunkában hisznek. Hogy mit jelent hősnek lenni, arra Nod csak akkor ébred rá, amikor megjelenik közöttük MK, és mindketten életveszélybe kerülnek.

MK és Nod hatalmas változáson megy keresztül, és ez a fejlődés összehozza őket. Kezdetben nem kevés gyanakvás vegyül vonzalmukba, melynek eleinte mindketten igyekeznek ellenállni. A rokonszenv azonban nyilvánvaló, már csak azért is, mert a lány is és a fiú is gyökerét vesztette: MK nem jutott dűlőre apjával, és Nodnak sem sikerült zöld ágra vergődnie a levélőrök vezetőjével, Roninnal. A szabadlelkű Nod ugyanis szembeszegült Roninnal, és nem volt hajlandó beállni az erdő őreinek sorába. „Amikor a magányt választotta, még nem tudta, hogy a világért, amelyben él, felelősséget kell vállalnia – mondja Hutcherson. – Az MK-val való találkozás azonban sok mindenre rádöbbenti, többek között arra, hogy sorsát senki sem kerülheti el.” Ronin afféle apapótlék Nod számára, és a levélőrök vezére igyekszik is fiaként bánni Noddal – teszi hozzá Hutcherson –, de igaz, ami igaz, az apaszerep nem áll neki túl jól. Ronin hűvös és rendíthetetlen, igazi katona. Elsősorban katona, és csak azután bármi más. A pszichológia nem az ő asztala.” Nodról azonban az események hatására kiderül, hogy nem hiányoznak belőle a jó katona tulajdonságai: rettenthetetlen, vakmerő és félelmetesen jó pilóta, szélsebes és utolérhetetlen, ha az aljnövényzetben vagy a fák ágai között való száguldozásról van szó. A mese elején Ronin nem nézi jó szemmel Nod levélőrhöz méltat-

lan, kerge viselkedését és a gyermeteg fel-alá száguldozást. A harcos levélemberek elit alakulatának vaskalapos, szigorú vezére felesküdött rá, hogy megvédi az erdőt és annak minden lakóját. Ronin jelszava: „sok a levél, de egyetlen a fa!” Mindannyian egy nagy egész részeként létezünk, ezért mindnyájunknak tennünk kell a közért. Ő maga habozás nélkül feláldozná magát azokért, akiknek védelmére felesküdött. És ezek nem csupán szavak! Amikor az erdő és azzal együtt bálványozásig imádott királynője veszélybe kerül, Ronin elsőként ragad fegyvert és késlekedés nélkül csapatai élére áll. Roninnak Colin Farrell kölcsönözte hangját az eredeti szinkronban. Az ír születésű színész az első felvételek alkalmával igyekezett amerikai akcentussal beszélni, ám a film alkotói hamar rájöttek, hogy Farrell saját, természetes ír kiejtése tökéletesen illik a figurához. A film alkotói feladták a leckét a színész számára: „Azt mondták nekem – meséli Farrell –, hogy Roninnak olyannak kell lennie, mintha Clint Eastwoodot összegyúrták volna John Wayne-nel.”

Stáblista Rendező: Chris Wedge Eredeti hangok: Amanda Seyfried, Colin Farrell, Aziz Ansari Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. május 23.

FilmMagazin / 5


HÁTTÉR

MÁSNAPOSOK 3 Utoljára kerül csávába a jól ismert farkasfalka – ezúttal viszont teljesen józanul… Írta: Vampka

P

ár éve, mikor Stu, Phil és Alan először jelentek meg a mozivásznon, még újdonságnak számítottak, és mint olyan, elvarázsolták még a kicsit prűdebb nézőközönséget is. Farkasfalkának nevezik magukat, pedig legfeljebb önmagukra veszélyesek, a vadonban két órát sem bírnának ki, és csak egyikük igazán szőrös, bár tény, hogy meglehetősen hangosak

6 / FilmMagazin

tudnak lenni. Első alkalommal Las Vegasban, majd Thaiföldön csapták szét magukat, a világ pedig tovább röhögött a durva, sőt néha ízléstelen, mégis valamilyen szinten életszerű poénokon. Az alkotóknak sikerült elérniük, hogy ne csak ifjú farkaslegények, de nők, középkorúak, meg hát lényegében bárki megnézze a Másnaposok őrült kalandjait, és ami még fontosabb: mindenki

élvezze is a három jó barát néha egészen az alvilágig elérő utazását. Az első rész másnapossága után nem sokat kísérleteztek a folytatással, lényegében ugyanaz a forgatókönyv játszódott le, mint Las Vegasban, azzal a különbséggel, hogy egy újabb emberrel bővült a főszereplők listája. Thodd Phillips, a rendező azonban most azt állítja, teljesen más sztorit tálalnak, más szerkezettel és bonyodalommal, habár helyszín szempontjából visszatérünk a gyökerekhez, és Las Vegas ragyogását kapjuk meg hangulatalapozásnak, de ellátogatunk Mexikóba, Los Angelesbe, Tijuanába és a Mojave sivatagba is. Ezúttal azonban közel sem lesz annyi mókás bénázás, vagy másnaposság. A harmadik és egyben befejező rész története szerint hőseink szinte végig maguknál maradnak, és viszonylag józanul próbálják megoldani a kialakult kellemetlen szituációt.


Alan szerepére Galifianakis előtt nem csak Paul Rudd és Jake Gyllenhaal, de Thomas Haden Church és Jack Black is esélyesek voltak

Nincs legénybúcsú vagy esküvő sem, és a rendező a sajtótájékoztatóján elmondta: akármilyen nagy lesz a siker, negyedszer már nem látjuk majd viszont a másnapos bandát. „Igazából azt is csak a második rész forgatása közben határoztuk el, hogy szeretnénk még egy epizódot. – nyilatkozta Phillips. - Elképesztően jól éreztük magunkat együtt, és úgy tűnt, nincs ennél szebb dolog a világon: megnevettetünk másokat, sokat keresünk, és még nagyon jól is érezzük magunkat közben. És öröm újra összehívni a régi barátokat. Ez a rész egyébként is más lesz – ígérte. – Nagy meglepetésekre készülünk. A botrány, a rémület és a rossz döntések három felvonásos operája méltó finálét kap.” A kijelentés hitelességére mindenki kíváncsi, de ha a tényeket nézzük, mi szerint az első rész minden idők legnépszerűbb korhatáros vígjátéka lett, és hogy 35 millióból készült, majd több mint tizenkétszeres bevételre tett szert, a folytatás pedig kétszer annyiból lett leforgatva, és kis híján elérte a 600 milliós bevételt, aggódnia senkinek sem kell. Kiderült, hogy a rendező először egészen más stílusú falkát képzelt el, Alan szerepére Paul Rudd és Jake Gyllenhaal is esélyes volt, de az egész világon mindenki egyetért

abban, hogy Zach Galifianakis nélkül nem lett volna ennyire sikeres a széria. Az is egészen biztos, hogy aki az első két részt látta, ezt is fogja, főleg ha megtudja, hogy folytatásra már nem lehet számítani, akármennyire is fáj az ember szíve a farkasfalkáért. Ezúttal ráadásul nem csak a három elvetemült pasi tér vissza. A filmben feltűnik egy négy és fél éves kisfiú, aki Jade, a sztriptíztáncos kisfiát alakítja. A gyerekszínész nem először másnapos: 2009-ben, az első részben, mindössze hathónapos korában már világhírűvé vált. Bár alaposan megváltozott azóta, most újra eljátssza a rossz lány gyerekét – és ismét őrült dolgok zajlanak körülötte. Egy, a világhírű John Goodman által alakított, mackónacis főgonosz, és a második részben már alaposan megismert Mr. Chow is fontos szerepet kap. Utóbbi az első részben mindösszesen annyiban járult hozzá az élményhez, hogy meztelenül ugrott ki egy kocsi csomagtartójából, de ez annyira megmaradt a rajongókban, hogy sokak örömére a második részben még nagyobb szelet jutott számára a cselekményből, a befejezésben pedig már egyenrangúként van jelen. A Mr. Chow-t alakító, először orvosként dolgozó, majd standup comedy-sé, végül színésszé elő-

pő Ken Jeong így nyilatkozott a forgatásról: „Én olyan vagyok a Másnaposok-ban, mint a motkány a Jégkorszak-ban. Az első részben csak négy napot forgattam, de az emberek szerették, úgyhogy a másodikra már nagyobb szerepet írtak nekem. És mert azután is sokan idézgették az én poénjaimat, most, a 3. rész készítésénél néha már úgy éreztem, én vagyok a főszereplő. Életem legboldogabb időszaka volt a forgatás!” A sztori rosszfiúja, akit John Goodman alakít, Mr. Chow után kutat, így jönnek a képbe kedvenc farkasaink is. „Nem nagy ügy az egész – nyilatkozta egy éjszakai tévéműsorban a színész. – El kell játszanom egy fickót, aki élvezi, ha gyilkolhat, és nagyon szorosan kötődik a tréningruhájához. Ennyi. Úgy veszem, hogy a forgatás nem munka volt, hanem fizetett kikapcsolódás.” Goodman közismerten jó fej, kedves ember, a film legviccesebb szereplőjét, Zach Galifianakis-t például így jellemezte: „Zseni, de a legédesebb zseni, akivel valaha találkoztam. Nagyon vicces volt a forgatás: kár, hogy negyedik rész már nem lesz.” A rendező és a stáb tagjai szerint is olyan meglepetések várnak a nézőkre, amiket nem fognak egyhamar elfelejteni, az előző részek tapasztalatai alapján pedig nyugodt szívvel hihetünk nekik látatlanban is.

Stáblista Rendező: Todd Philips Főszereplők: Bradley Cooper, Zach Galifianakis, Jamie Chung Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. május 30.

FilmMagazin / 7


HÁTTÉR

HALÁLOS IRAMBAN 6 A történet tizenkét évvel ezelőtt kezdődött, amikor a egy kis költségvetésű film bukkant fel a mozikban, amely a Kelet-Los Angeles-i illegális gyorsulási versenyekről szólt. A Halálos iramban a nyár meglepetéssikere lett, és 207 milliós összbevételt ért el. 2013-ban pedig már a hatodik részt ünnepelhetjük. Írta: Veszják

I

rigylésre méltó (és ritka) dolog Hollywoodban, ha valaki egy mozis sorozat hatodik részét készítheti el. Moritz, a veterán producer, aki a Halálos iramban-filmeken kívül még jó néhány kasszasikert jegyez, különösen nagyra becsüli Lint azért, mert biztos kézzel bonyolítja a cselekményt és vezényli az akciókat, és egy színészcsapatot is könnyedén irányít. Két éve a Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five) a Universal Pictures történetének legjobban indító filmje lett 86 millió dol-

8 / FilmMagazin

láros bevétellel. Észak-Amerikában 206 millió dollárt, világszerte pedig több mint 625 milliót hozott a pénztáraknál. Szinte példátlan, hogy egy sorozat ötödik filmje újradefiniálja az egész franchise kreatív és anyagi paramétereit, ahogyan az is, hogy a harmadik rész után minden új epizód szinte kétszeres bevételt hozott. Miután a sorozat öt része elképesztő módon másfél milliárd dollárt termelt, a 2013 tavaszán mozikba kerülő legújabb rész extázisba hozta a nézőket. Nincs még egy olyan

sorozat, amely nagyobb érdeklődést váltana ki a rajongókból a közösségi médiában. Ennek magyarázata az lehet, hogy a Halálos iramban sorozat beteljesíti a nézők minden vágyát: a produkciók sorban emelik a téteket és garantálják az újabb izgalmakat. Így alakult a franchise autóversenyzős moziból globális akcióthrillerré. Amióta Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) riói rablása padlóra küldött egy maffiózót, és ők maguk 100 millió dollárral lettek gazdagab-


Vin Diesel egy facebook-bejegyzése során elkottyantotta: idén nyáron indul a hetedik rész forgatása.

bak, a baráti társaság szétszóródott, ki-ki nyakába vette a világot. Mindegyikük boldogtalan volt amiatt, hogy nem térhet haza és állandóan szökésben kell lennie, mert a törvény üldözi. Közben Hobbs ügynök (Dwayne Johnson) egy szervezet nyomára bukkan, amely 12 országból verbuválódó, halálos fenyegetést jelentő professzionális sofőrökből áll. Vezetőjük (Luke Evans) kegyetlen alvezére Dom halottnak hitt egykori szerelme, Letty (Michelle Rodriguez). A bűnözőket csak az utcán lehet legyőzni, ezért Hobbs arra kéri Domot, állítson össze egy elit csapatot Londonban. Mi a fizetség? Teljes kegyelem mindannyiuk számára, így hazatérhetnek, és ismét együtt lehetnek családjukkal. A Halálos iram új életet lehelt a sorozatba azzal, hogy visszahozta a legkedveltebb hősöket, új szereplőket mutatott be, és a friss cselekményszálakkal is gazdagodott a produkció. Dwayne Johnson beléptetése a következő részben (Halálos iramban: Ötödik sebesség /Fast Five/) még izgalmasabb kalandokba sodorta az antihősök csapatát, és kiszélesítette az akciók skáláját, ami végképp lázba hozta a közönséget. Ennél is fontosabb, hogy azok az elszánt rajongók, akik több mint egy évtizede kísérték figyelemmel a hő-

sök sorsát, az eddiginél is jobban lelkesedtek a sorozatért. A film alkotói úgy döntöttek, több és hevesebb közelharc lesz a filmben, mint az előző részekben, hogy a látványos verekedések jeleneteit egyensúlyba hozzák a tovább turbózott autós kunsztokkal, robbantásokkal és egyéb akcióelemekkel. Már eddig is bevált Lin módszere, hogy annyi kaszkadőrmunkát épít bele a filmekbe, amennyit csak lehet, és most ezt akarták meghaladni. Húzzá’ bele vagy húzzá’ haza, ismételte tréfásan a szlogent a rendező az első megbeszéléseken, amikor a kaszkadőröket és trükkmestereket szembesítette azzal, mit vár el tőlük. Sem a film alkotói, sem a Universal vezetői nem számítottak arra, mek-

korát szól a közönség körében, amikor a Halálos iramban: Ötödik sebesség legvégén kiderül, hogy Letty (Michelle Rodriguez) mégsem halt meg. A Johnson által alakított Hobbs ügynök és a második részben megismert vámtiszt, Monica Fuentes (Eva Mendes) alig egyperces záró beszélgetése lázba hozta a nézőket, akik folytatást követeltek.

Stáblista Rendező: Justin Li Főszereplők: Vin Diesel, Paul Walker, Michelle Rodriguez Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2013. május 23.

FilmMagazin / 9


HÁTTÉR

A NAGY GATSBY Ezúttal Buz Luhrmann döntött úgy hogy feldolgozza F. Scott Fitzgerald klasszikusát. Írta: Holhós Linda

A

nagy Gatsbyt már korábban is láthattuk a filmvásznon, nem is egyszer. 1926-os elődje azért érdemli meg az említést, mert az akkori adaptáció egyik producere a hazánkban született Adolph Zukor volt. Majd volt 1949ben egy próbálkozás, aztán 1974ben ismét a nagyérdemű elé terelték a már jól ismert történetet. Akkor olyan művészek közreműködésével sikerült megalkotni a mozit, mint Robert Redford, Mia Farrow, és Francis Ford Coppola. És most ismét itt vagyunk, homlokunkon a kérdőjellel: vajon a kivitelezés újszerűsége, nagy kedvencünk a 3D, és századunk látásmódja, vajon pozitív, vagy negatív irányba fogja terelni az nézői értékeléseket? A nagy Gatsby egy író, Nick Carraway történetét követi nyomon, aki az 1920-as évek New Yorkjában találkozik Jay Gatsbyvel, a partik koronázatlan királyával. Tombol a

10 / FilmMagazin

jazz, fénykorát éli az alkoholtilalom, és a világgazdasági válság… Egyszóval minden együtt van ahhoz, hogy az ember hétköznapi erkölcsössége az eszével együtt nyugovóra térjen. A mű tükör az akkori modern világról, a gazdagok cselekedetein, tragédiáin keresztül, beteljesült, vagy éppen beteljesületlen szerelmeiken keresztül érzékletes bemutatást kapunk annak a kornak a mindennapjairól. Buz Luhrmann-re legelőször a 1974-es adaptáció hatott, apja benzinkutas mozijában történt a sorsszerű találkozás. De mivel alkotónk akkor mindössze 12 éves volt, így ez az esemény lassan tompulni kezdett. Mindaddig, míg 2004-ben a Moulin Rouge befejezése után, újra a rendező kezében nem került a történet, méghozzá hangoskönyv formájában. A történet komplex mivolta, rögtön megnyitotta Luhrmann kreatív elméjét, és a fogaskerekek lassan de biztosan őröl-


Legutóbb 2008-ban láthattunk Fitzgerald művet a nagyvásznon, akkor David Fincher adaptálta a Benjamin Button különös életét.

ni kezdtek. „Az egyik nap kopogtattak az ajtónkon, bejött Baz Luhrmann, és azt mondta: ’Én is megszeretném filmesíteni A nagy Gatsbyt’. Nagyon izgatottak lettünk, mert nála jobb rendezőt nem is kívánhattunk volna.” – meséli Lucy Fisher producer, aki Douglas Wick producerrel ekkor már egy ideje azon dolgozott, hogy megszerezzék a megfilmesítés jogait. A főszereplő személyét illetően Luhrmannak konkrét elképzelése volt. „Nem akartam rögtön elárulni, kit képzelek a szerepre, bár nem volt nehéz kitalálni. Hát, nem is tudom, bonyolult,

romantikus, sötét, elbűvölő, hatalmas színész…” – ha nem volna egyértelmű ezekkel a jellemzőkkel Leonardo Di Caprio-t illette a rendező, akivel már a Rómeó+Júlia forgatásán is együtt dolgozott. „Középiskolában olvastam a regényt, és nagyon meghatott a története – ecseteli Leonardo Di Caprio. – Legközelebb akkor került a kezembe, amikor Baztól megkaptam azzal a megjegyzéssel, hogy ’megvannak a jogok’. Nagyon ijesztő volt hirtelen, mert óriási felelősség egy ilyen filmet elkészíteni, ami örökre összekapcsolódik minden idők egyik legnagyobb regényével.” Az írót nem más személyesíti meg a mostani adaptációban, mint Tobey Maguire. És akkor itt kell szót ejteni – nagyon nagyolt formában – milyen karakterekkel is fogunk találkozni a filmben. Gatsby egy szegény származású figura, aki szerelmes lesz egy Daisy nevezetű hölgyeménybe, aki történetesen Nick unokatestvére. Szerelmük szenvedélyes, de a háború keresztülhúzza a számításaikat. Gatsby bevonul. Daisy megígéri, hogy megvárja, de mire Gatsby visszatér a háborúból, nincstelenül, addigra a lány már érett nő, és férjezett. Egy kicsapongásra hajlamos férfi a férje, Tom Buchanan. „Gatsbyt felejthetetlen volt eljátszani – emlékszik vissza DiCaprio. – Ő testesíti meg az amerikai álmot, azt az ideát, hogy bármi lehetsz, ha nagyon, ha eléggé akarod… és mindezt egy nő szerelméért. De még így is újraértelmezhető a karakter sok szempontból. Vajon Daisy nem csupán az álmai a terméke? Valóban szerelmes a nőbe? Azt hiszem, ő reménytelenül romantikus, de közben hihetetlenül üres is az élete, és éppen ezt akarja megtölteni valamivel. Gatsbynek Nick az egyedüli igaz barátja. És ez sokkolja Gatsbyt. Hogy nincsenek igaz barátai. Nick az egyetlen, aki nem a szupergazdag Gatsbyt látja benne, hanem az embert.” „Az olyan figurák, mint Gatsby eredendően tragikus hősök. Elválaszthatatlanok a tragédiától – állapítja meg Luhrmann. – A lehetetlent igyekeznek elérni. És nem hajlanak, hanem törnek.” Ezzel szemben Nick az író, az érzékeny, a művészi karakter. Aki csodálja Gatsbyt, látja benne a lehetőséget, csodálja, de lojalitása Tomhoz is köti. Nick a

FilmMagazin / 11


HÁTTÉR

narrátor, aki ártatlanul érkezik ebbe a világba, kezdetben kicsit ügyetlen, együgyű, de megváltozik. Tom Buchanan Gatsby ellenpólusa, az abszolút negatív figura, romboló, arrogáns, pénze, és társadalmi helyzete miatt nem ismer korlátokat. „Őszintén szólva színészek sora akarta eljátszani ezt a szerepet, de a megfelelő embert megtalálni nagyon nehéz volt – mondja Baz Luhrmann. – Joel Edgerton tehetséges ausztrál fickó, aki, amikor felolvasta Tom Buchanan mondatait, azt gondoltam: Ez így rendben van. Telitalálat.” Daisyt Carey Mulligan játssza. „A legfontosabb dolog, amit Daisyről tudni kell, az a kettőssége. Azt akarja, hogy védelmezzék és biztonságban legyen, hétköznapi életet szeretne, de ugyanakkor nagy és patetikus szerelemre vágyik. Ilyen értelemben nem igazán kiforrott személyiség” – mondja a művésznő. Házassága Tommal könynyen értelmezhető kudarcnak külső szemlélőként, de a történet alkotói igyekeztek azt is bemutatni, hogy ezt nem szükségszerű így értelmezni. Dinamikus kettőst alkotnak, és státuszukból eredően hatalmuk van, amihez szeretnek is ragaszkodni.

12 / FilmMagazin

Annak ellenére hogy a történet névleg New Yorkban játszódik, az alkotók a film javát Sydneyben a Fox stúdiójában forgatták. „Az ausztrál helyszíneken történő forgatás számos előnnyel járt. Ausztrália és Új-Dél-Wales kormánya jelentős támogatást nyújtott a filmnek. Nem utolsó szempont: nagyon sok tehetséges ember van Ausztráliában, ami rendkívül fontos, hiszen közel ezer főből álló csapat dolgozott a filmen.” – indokolta a választást Cathrine Knappman producer. Aprólékosan lemásolták az East Egg-i és a West Egg-i rezidenciák sajátosságait, külön odafigyelve ezen épületek újgazdag, és eredendően előkelő vonásaira.

A korra jellemző divat pedig kisebb játszótérül szolgált az alkotók számára. „Nagy segítségünkre volt a Metropolian Múzeum, amelynek hatalmas az öltözködéssel és divattal foglalkozó könyvtára és archívuma.” – magyarázta Cathrine Martin jelmeztervező. - „A húszas években született meg a huszadik századi divat abban a formájában, ahogyan mi ismerjük. Az első világháború után elmaradt a viktoriánus korra jellemző súlyos fehérneműköteg, és divatba jött a szoknya. A nők egyfajta szexuális liberalizálódás jegyében sokkal kevésbé takarták már el magukat.” A férfi kosztümöket a Brooks Brothers biztosította, több mint 2000 jelmezt kölcsönöztek tőlük, formális


Ha a nagy író munkái közül adaptáltak valamit, akkor az általában erősen megosztotta a közönséget. Reméljük A nagy Gatsby nem fogja.

ruházatot éppúgy, mint hétköznapi viseletet. Daisy ruháinak kérdésében pedig a világhírű Miuccia Prada nyújtott segítő kezet, kiegészítők tekintetében pedig a Tiffany kapta meg a stafétát. De az alkotók nem érték be ennyivel. A lehengerlő hatás érdekében a mozi 3D-ben kivitelezték. „Valószínűleg mi vagyunk az elsők, akik egy filmdrámánál használunk 3D-t – mondja Knapman. – Természetesen normális esetben a 3D-t mindenki a speciális effektusokkal köti össze, meg azokkal a filmekkel, amelyek fantasztikus világokat mutatnak be. A mi világunk valódi, és úgy gondolom, ettől kicsit szokatlan a dolog.” „Tudom Fitzgeraldról, hogy az összes mun-

kájában élénken érdeklődött a modern technika után. Izgatta a mozi, a zenében és az irodalomban is az újat kereste.” – egészítette ki Luhrmann. És ha már zene… ezen a területen sem a megszokott, konvencionális szabályok győzedelmeskedtek. A kortárs zene képviseletének jegyében az alkotók Jay Z-t kérték fel az együttműködésre. „Azt akartuk, hogy az emberek érezzék, milyen lehetett azokban a hihetetlenül modern időkben élni, amikor megszületett ez a világ, és mindenki olyan fiatal és szép volt, és megrészegülten s kicsit őrülten élt, no, és gazdagon – magyarázza Craig Pearce forgatókönyvíró. – Azt akartuk, hogy érezzék, milyen elmenni a

világ legcsodálatosabb éjszakai partijába, és milyen a leggyorsabb autót vezetni.” Ezek alapján az információk alapján attól biztos nem kell már tartanunk, hogy a megidézett (vagy megidézni kívánt) életérzés elmarad… amúgy pedig, mint az nagyon jól tudjuk, a puding próbája mindig az evés.

Stáblista Rendező: Baz Luhrmann Főszereplők: Leonardo Di Caprio, Carey Mulligan, Tobey Maguire Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2013. május 16.

FilmMagazin / 13


EHAVI PREMIEREK MÁJUS 2.

A nagy nap

A hívás

Lore

Camille

Jurassic Park 3D

Hogyan nevezzelek?

MÁJUS 9.

Mellékhatások

Kolibri kód

A hallgatás szabálya

A sziget

A méhek világa

A mennyországot választom

A nagy Gatsby

Zambézia

Gingerclown

MÁJUS 16.

Emberrablás

14 / FilmMagazin


Sötétségben - Star Trek

MÁJUS 23.

MÁJUS 30.

Halálos iramban 6

Szex az ex után

Lotte és a holdkő titka

Másnaposok 3

A zöld urai

Tajtékos napok

Nyitott szívvel

FilmMagazin / 15


KRITIKA

SÖTÉTSÉGBEN

- STAR TREK Soha ne lássunk rosszabb sci-fit ennél a Star Trek-nél! Írta: Kovácsné

16 / FilmMagazin


Simon Pegg következő filmje is rendkívül ígéretesnek tűnik: ez lesz a The World’s End, amit Nick Frosttal és Edgar Wright-tal közösen jegyez.

E

mlékszik valaki esetleg arra, hogy a Fanboys (Rajongók háborúja) című filmben milyen ádázul szopatták egymást a Star Wars és a Star Trek rajongók? Ez például egy olyan dolog, amit mindkét univerzum lelkes és elkötelezett csodálója lévén soha nem tudtam megérteni. A Star Trek sorozatban, abban a bizonyosban, ahol még látszott az űrhajót tartó damil, a történetek bájos naivsága, valamint a legalja kórházsorozatok legmélyebb bugyrainak még éppen az innenső oldalán billegő, imádni való karakterek fogtak meg, és persze az a ’60-as években merőben szokatlan népnevelő jelleg, hogy az idegenekkel, sőt, még a bumburnyák oroszokkal is békében lehet élni, mi több, egy olyan emberi lény, aki nem csak néger, de még nő is, képes a kilincs-szidolozási kompetenciákat meghaladó munkát elvégezni (érdemes meghallgatni az Uhurát eredetileg játszó Nichelle Nichols idevágó nyilatkozatait). A recept olyan szinten működőképes, hogy engem a 90-es években még abszolút meg tudott ragadni (még ha nem is állok azon a szinten, hogy műanyag füleket ragasztva 48 órán át a félerekció női változatában csá-

poljak a 82 éves Leonard Nimoy ifjonti kartonpapír mása előtt valami conventen). A Star Wars nagysága is elvitathatatlan. A nem kevésbé imádnivaló karakterek mellett leborultunk a félelmetes – a mai szent napig félelmetes! – technikai megoldások, a részletek szeretete, a mindent átható fiatalos lelkesedés és odaadás előtt, és élveztük, hogy órákon át képesek a figyelmünket maximálisan lekötni egy olyan történettel, amely nem sokkal komplikáltabb egy rajzszögnél. Hogy ez az én dupla elkötelezettségem nem egy teljesen agyhalott attitűd, azt az is bizonyítja, hogy az új Star Trek filmek rendezője, J. J. Abrams rendezi majd a Star Wars VII-et. Hosszú-hosszú éveket kellett várnom arra, hogy ismét szülessen egy sci-fi, ami annyira megmozgat, mint a kopott tévésorozat meg az a filmtrilógia, amiben mindenkinek tiszta hetvenes évek frizurája volt. Ez volt az új Star Trek mozifilm, aminek a csodával határos módon sikerült tökéletesen ötvöznie két nagy szerelmem legjobb tulajdonságait, mintha a Rock testére szerelnénk a Paul Bettany fejét... öööö... azt hiszem ez talán nem a legjobb példa.... Szóval a 2009-es Star Trek számomra a

AZ ELSŐ STAR TREKRŐL ÍRTUK 2009 MÁJUSI FILMMAGAZINBAN „Az eredeti Star Trek mélyebb mondanivalója, az össztársadalmi üzenet, ami oly frissítőleg hatott ott a hatvanas évek vége felé, talán hiányzik. Vagy talán mégsem. Az afro-amerikaiak vagy a nők egyenjogúságának problémáit, az értelmetlen hidegháború feletti aggodalmakat, lássuk be, sokkal könnyebb volt anno interpolálni az űrbe, mint mondjuk most a hitelválságot. Ez a film, épp a pátosz hiánya miatt, mindenképp sokkal, de sokkal szórakoztatóbb, mint a klasszikus Star Trek mozifilmek, ahol az ember nem tudta eldönteni, hogy moziban van, vagy csak elaludt a tévé előtt. A film tényleg oda merészkedik, ahová az Enterprise űrhajó még soha: az Űroperett galaxisba.” mai napig etalon, az egyik legjobb popcorn mozi, amit az utóbbi mondjuk húsz évben láttam. Nem véletlenül vártam olyan aggódva a folytatást. Láttam én már karón Jar-Jar Binkset.

FilmMagazin / 17


KRITIKA A film kissé Indiana Jones-osra vett nyitójelenetében elkövetett válogatott disznóságok kapcsán James T. Kirktől (Chris Pine) elveszik az Enterprise űrhajót. Az eredeti felállás szerint Kirk visszakerülne Pike admirálishoz (Bruce Greenwood) első tisztnek, míg Spock (Zachary Quinto) elmenne a nemtomhová tudományos helyettes büfésnek, de minderre nem kerül sor, mert ádáz ellenség bukkan fel a láthatáron: a szemlátomást szuperképességekkel rendelkező John Harrison (Benedict Cumberbath), akiről hamarosan kiderül, hogy nem más, mint a régi Star Trekből oly jól ismert, génmódosított Khan (sokat dobott volna a dolgon, ha az eredeti hangján hallhattuk volna beszélni, Cumberbatch gazdag orgánumában Alan Rickman fiatalkora éled újra). Khant valami nagyon szövevényes terv keretében arra akarják használni, hogy háborúba hajszolják a békés Konföderációt, de Khan maga is valami privát huncutságot forral: itt nem segíthet más, mint Kirk kapitány, Spock, és válogatott barátaik (Karl Urban, Simon Pegg, Zoe Saldana, Anton Yelchin, John Cho és a cicifixes jelenet kedvéért betett Alice Eve). Mielőtt bármi másba belefognék, ezt ki kell öklendeznem magamból: Zachary Quinto elhízott. Lehet, hogy az IMAX 3D is tehet arról, hogy emberünknek ennyire kidomborodik a feje a vászonból, de azért Mr. Spockra mindenképp ráférne egy paleolit diéta. Amúgy az előző részben felvezetett karakterek működése és együttműködése még mindig tökéletes, a dolog most is a manapság enynyire rikítóan, mégis élvezhetően ritkán kidomborított haverság-szerelem-morál háromszögön nyugszik. A színészek szemmel láthatóan remekül érzik magukat a szerepükben. A forró fejű Kirk minden létező emberi gyarlóságot felvonultat, mégsem tudunk rá haragudni, ennek ellenében Spock a nyugalom, a logika és az igazmondás kissé idegesítő bajnoka. Dr. McCoy időről időre mind a kettőt leteremti, Chekov szaladgál és cuki akcentussal beszél, Sulu

AR T S A ÍME EK M L I F TREK ALOM BIROD ÁGJA! AV Z S S I V

18 / FilmMagazin


Bár a cikkben meg van említve Quinto túlsúlya, a színész saját bevallása szerint 10 kilóval könnyebben láthatjuk, mint az előző filmben.

meg szeretne kapitány lenni, ami azért vicces, mert George Takei, aki a karaktert eredetileg játszotta, állítólag hosszú évekig lobbizott saját tévésorozatért saját űrhajóval (nem, ilyen okosságokat nem fejből tudok, egy hete futottam bele az infóba valami fanzine-ben). Mondjuk az összes karakterütköztetős beszólás ugyanaz, mint 2009-ben, de kit érdekel, annak idején 79 részen át ugyanazok voltak a poénok, mégse untuk.

Az első rész izgalmát a rajongók számára az adta, hogy sikerül-e a kissé poros figurákat átültetni 1960ból 2009-be úgy, hogy esetleg újabb rajongókat is sikerüljön beszervezni a reszkető fejű bácsik / nénik mellé. Az alkotógárda ezt a feladatot kiválóan teljesítette, viszont a Sötétségben kezéből így kikerült egy tuti ütőkártya. Két opció közül választhattak tehát az alkotók: a régi-új szereplőket vadonatúj történetbe helyezik, vagy ezúttal egy sztorit próbálnak

A KÖZÖNSÉGEN FÜGG, LESZE STAR TREK 3 Nem dőlt még el, hogy a Sötétségben - Star Trek után lesz-e folytatás, azaz Star Trek 3, ha a széria új időszámítását vesszük, vagy Star Trek 13, ha a régit. A rajongók már most erről faggatják J.J. Abrams rendezőt, aki egyelőre nyitva hagyta a kérdést. „Fo-lyamatosan felmerül, hogy egy nagyon nagy történetet akarunk-e három részre bontani, vagy epizodikusan mesélünk – mondja Abrams. – Nos, erre még nincs végleges válasz. Több történetszálat gombolyítunk, így bármikor le tudjuk zárni a szériát, ahogyan folytatni is tudjuk. Rengeteg ötletünk van már egy esetleges harmadik filmmel kapcsolatban, de igazából a közönségtől függ, összeáll-e megint egy új mozi.” (Forrás: UIP-Duna Film) meg átmenteni a huszadik századból a huszonegyedikbe. Nem tudom, hogy szerencsésen döntöttek-e, amikor az utóbbit választották. Főleg annak fényében, hogy a régi Star Trek mozifilmek nézhetetlenek, és hiába az 1982-es Khan haragja közülük az egyik legjobb, attól még az sem jó...

FilmMagazin / 19


KRITIKA Az igazi, minden hájjal megkent Star Trek rajongók hülyére fogják magukat élvezni attól, ahogy ebben a filmben minden egy kicsit ugyanúgy van, mint 1982-ben, meg minden egy kicsit másképp. Jó kérdés viszont, hogy aki újonnan esik be a moziba, annak mi fogja nyújtani a hűha-élményt, mármint a minden részletében tökéletesen igényes képi világon kívül. Az első Star Trek film extrái közt volt egy igen érdekes interjú az alkotókkal, melyben kifejtették, hogy a stáb kb. fele-fele arányban tartalmazta a régi sorozat mindenre elszánt véres szájú rajongóit, meg azokat, akik életükben még a Spock nevet se hallották. (Hogy az utóbbiakat miféle laboratórium kidobott mutáns végtermékeiből szerezték be, azt nem tudom, lévén a Star Trek a jenkik számára az egyetemes kultúrának legalább olyan alappillére, mint nekünk a Bánk bán). Így aztán sikerült is olyan filmet letenni az asztalra, ami mindenkit boldoggá tett. Mostanra viszont mintha a mutánsok kipusztultak volna: a Sötétségben kissé trekkerebb, mint feltétlenül muszáj volna.

20 / FilmMagazin

TOMPOWELL MÁSVÉLEMÉNYE Nagy szavak ezek, de J.J. Abramsnek sikerült megcsinálnia a Star Trek filmek Birodalom visszavágját A hardcore rajongók ezúttal is nehezményezni fogják, hogy az űr végtelenjének felfedezése helyett a szereplők a galaxison keresztül kergetőznek egymással, de a kis rendező ismét bebizonyította, hogy a szórakoztató blockbusterek fedélzetének hídján jelenleg ő a kapitány. Értékelés: 95% A klasszikus bosszúállós történetet szerintem teljesen felesleges volt ennyire megbonyolítani. (Egészen biztos vagyok benne, hogy a bonyolításért a Prometheus óta közutálatnak / térdre borulós imádatnak örvendő Damon Lindelof a felelős. Érdekes gondolkodása van ennek az embernek, csak nem mindenki vevő rá, szerintem a történetei a pofátlan szemfényvesztés kategóriába esnek, míg mások szerint kéne egy Niceai Zsinat 2, hogy Lindelof sztorijai bekerülhessenek a Bibliába. Ezt ki-ki döntse el maga.) Kedvenc oximoronommal élve: csodaszép, nyílegyenes ívben haladunk egészen a film közepéig, ahol is egyszer csak elkezdik elmagyarázni, hogy mi is történt az eddigiekben, meg ki kivel van, mindezt úgy, hogy közben maguk az egyes részletek

bántóan kiszámíthatóak, máshol borzalmasan illogikusak (tiszta Prometheus, mondom...). Azt is meg kellett állapítanom, hogy Khan alakját az 1982-es változatban sokkal sikeresebben tették az alkotók ambivalens, érzelmi bizonytalanságot keltő figurává. A Cumberbatch-féle Khan valahogy egyfolytában baromi ellenszenves (zsigeri alapon, mint mondjuk egy fél meztelencsiga), emiatt viszont értelmét veszti a közel egy órás maszatolás, hogy na most akkor kivel is van a rossz fiú, és mi is volt az ő gonosz terve. Nem mintha Cumberbatch nem lenne legalább olyan karizmatikus, mint anno Ricardo Montalban, mert az, nagyon is, a kissé monokróm Montalbannal ellentétben emberünk kiváló színész és sokarcú egyéniség. Ezt a karaktert nem ő szúrja el, ha-


Chris Pine és William Shatner, a két Kirk kapitány (azt hiszem ezt már sosem mossák le magukról) a való életben remek barátságot ápolnak.

>> A STAR WARS

SOROZATOT A JUGULÁRIS VÉNÁRA MÉRT EGYETLEN HATÁROZOTT VÁGÁSSAL ÖRÖKRE KIVÉREZTETTE A BALJÓS ÁRNYAK, EHHEZ KÉPEST A STAR TREK FRANCHISE-BÓL NAGYON LASSAN SZIVÁROG EL AZ ÉLET, MÉG ALIG-ALIG VANNAK JELEI ANNAK, AHOGY A TRANSZFÚZIÓ SORÁN A PUCÁBAN LÉVŐ VÉRT APRÁNKÉNT PÉNZRE CSERÉLIK. << nem a rendező meg a forgatókönyv. (Már amennyire el van szúrva. Azért ne Loranzo Lamast képzeljük magunk elé Hamlet szerepében) A maszatolás miatt van az is, hogy az ember igenis észreveszi azokat a logikai malőröket, amik minden egyes filmben benne vannak, amit ember valaha készített, csak épp az olyan alkotásoknál, amelyekbe teljesen belefeledkezünk, nem vesszük észre őket, sőt, szívesen seggberugdosnánk azokat a parasztokat, akik meg nem feledkeztek bele, és a tévedéseket csámcsogva kiposztolják az internetre, mintha ez lenne a legfontosabb dolog a világon. Ebben a filmben is dominál az előző részben már megcsodált gondosság, a részletgazdagság, az alaposan átgondolt belső terek, no meg az aprócska, aranyos kis ötletcsemegék, melyek sokkal jobban szemléltetik, mi minden történhetett a tudomány és a technika világában 2245-ig, mint a kötelező elemnek számító 50000 emeletes toronyházak meg a repülő autók. (És igen, látható akció közben az a klingon bat’leth, melynek igazi acélból ké-

szült, teljesen funkcionális másolatáért egyszer majdnem kiadtam 80 eurót Hollandiában, csak sajnos házasságon belüli verbális erőszak áldozata lettem.) A szép új világot több mint 1400 CGI elem és a helyenként egész meggyőző IMAX segítségével keltik életre. Kiváló Michael Giacchino régi Star Terk motívumokat áramvonalasító, mindig a megfelelő pontokon csinnadrattás zenéje is. Van egy olyan érzésem, hogy ellőttem én már egyszer ezt a poént, de nem baj, ellövöm még egyszer: ha tudnám, hogyan kell igazán makulátlanul jó filmet csinálni, akkor nyilván nem a FilmMagazinnak pötyögném a szószátyár kritikáimat, hanem gennyesre keresném magam Hollywoodban. A karosszékből persze könnyű okosnak lenni, de még ebben a kellemes pozícióban is nehéz megmondani, mi is zavarja pontosan az embert, ha egy film majdnem jó. Azt elég könnyű megmondani, mitől pocsék egy ZS kategóriás film a kétéltű cápáról, de itt nyilvánvalóan nem erről van szó... Szóval a jó popcorn filmet az teszi

jóvá, hogy a rendező valami fantasztikus, tanulhatatlan és nem feltétlenül állandóan jelen lévő hatodik érzéktől vezetve olyan ritmusban tudja felvezetni a dolgokat, hogy a történet és a karakterfejlődés csúcspontjai éppen pont kiegészítik és erősítik egymást, és a poénok pontosan ott engednek ki egy kis feszültséget, ahol arra szükség van. Az egész olyan, mint egy végtelen gonddal, ugyanakkor rendkívüli könnyedséggel megkomponált szimfónia, ami úgy halad a maga útján a mindent elsöprő katarzis felé, hogy közben az összes pillanata emlékezetes marad. (Igen, nagyot mondtam, öblíthetek. Nem, nem tudom a fentieket egy örökkön működő matematikai képletbe foglalni. Egyéb kérdés?) A Sötétségben nagyon-nagyon sok társához hasonlóan majdnem jó film, számos rendkívül szórakoztató szakasza azonban valahogy mégsem áll össze a tökéletes, pattogatott filmélménnyé. De ez legyen a legnagyobb bajunk. Az első rész annak idején azon nagyon kevés filmek egyike volt, amelyeket NEM a 990 forintos gondolából vettünk meg magunknak karácsonyra. A Sötétségben is fel fog mellé kerülni a polcra, de majd csak olyan 2-3 év múlva, mikor majd a Kigyóhal akció 6-tal összefóliázva árulják, és a gyerekeknek adnak mellé nyalókát. A Star Wars sorozatot a juguláris vénára mért egyetlen határozott vágással örökre kivéreztette a Baljós árnyak, ehhez képest a Star Trek franchise-ból nagyon lassan szivárog el az élet, még alig-alig vannak jelei annak, ahogy a transzfúzió során a pucában lévő vért apránként pénzre és profizmusra cserélik. A Sötétségben mindenképpen nézhető, sőt, ajánlható, a leendő harmadik résszel kapcsolatban viszont kezdek szkeptikussá válni.

90% Stáblista Rendező: J.J. Abrams Főszereplők: Chris Pine, Zachary Quinto, Benedict Cumberbatch Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2013. május 16.

FilmMagazin / 21


PORTRÉ

„Amikor gyerek voltam, óriási sértés volt a számomra, hogy geeknek tartanak. Érdekes módon, ma már büszke vagyok rá.” Írta: Spike


Bár a M:I 4-nek is Abrams volt a producere, saját bevallása szerint az sokkal inkább egy Brad Bird film, mint egy Abrams-produkció.

J.J. ABRAMS J

.J. Abrams 1966. június 27-én született az Egyesült Államokban, New York városában, de Los Angelesben nőtt fel. Tanulmányait a Palisadesh Carter Középiskolában kezdte meg. Édesapja, Gerald W. Abrams, népszerű televíziós producer, míg édesanyja, Carol Ann Abrams, televíziós és filmproducer, szerző valamint akadémikus. Ahogy minden gyermek, a kicsi Abrams is rajongott a varázslatos történetekért, amely egy ugródeszka volt számára, mikor később a vizuális effektusokat tanulta és a gyakorlatban alkalmazta, hála a kreatív gyermeki fantáziavilágának. Legkedvesebb emléke egy kirándulás volt nagypapájával, akit egy boltba kísért el trükköket vásárolni. Abrams már kiskora óta rajongott a filmek világért, csodálta és felnézett a rendezőkre; varázslónak tartotta őket, akik képesek különleges dolgokra vagy akár az emberek eltün-

tésére. Nyolc éves korában meghatározó élmény érte, hiszen látogatást tett a Universal Studios, világhírű amerikai filmgyártó és produkciós cégnél, és az ott tett vizit azonnal megszilárdította későbbi elhatározását: minden vágya, hogy filmeken dolgozzon. A túra során nemcsak a stúdiót járta körbe, hanem többek között betekintett Lusille Désirée Ball, megboldogult amerikai színésznő öltözőjébe is – akit mind a mai napig Hollywood egyik legnépszerűbb és legbefolyásosabb csillagának tartanak, és akinek színészi karrierje az egyik leghosszabb távú volt az Álomgyár történelmében –, majd egy speciális trükkökkel felvértezett repülőtér megcsodálásával zárult a körséta. Attól a naptól kezdve tudta és eltökélte, hogy Hollywoodban fog dolgozni. Nagy segítsége volt elhatározásában, hogy édesapjának volt egy irodája a Paramountnál, így az iskola letelte után számos alkalommal tekintett meg különféle gyártás közbeni televíziós show-kat, többek között a Mork & Mindy, vagy a Laverne & Shirley égisze alatt. Mindössze kilenc éves volt, amikor megírta élete első forgatókönyvét, és elkezdte a filmezést a család Super 8-as kézikamerájával. Megbabonázták a szemkápráztató filmeffektek, így számos alkalommal írt szakértőknek, hogy megértse és tanulja a mesterséget. Sőt! Annak az embernek is küldött egy levelet, aki a legendás 1973-as Ördögűző rendkívüli grafikus nyelvezetét dolgozta ki; hálaképpen válaszban Abrams megkapta a film egyik hivatalos nyelvkiterjesztését. Általános iskolai barátjának, Gregory Pillip Grunbergnek főszerepet adott egyik produkciójában – a két barát azóta is támogatja egymást a filmszakmában. Készítettek egy horrorfilmet, amelynek a The Attic nevet adták. Barátját meglepte tehetsége, aki dicsér-

te az USA Todays egyik szerzőjének, Bill Keveney-nek Abrams kvalitását: „Folyamatosan filmezett, kockáról kockára rögzítette a szörnyet. Egy villámteremtmény volt. Ő kompenzálta a szörnyet lokálisan még a rendelkezésre álló időkeret előtt. Nagyon élveztük, tizenegy évesek voltunk” – nyilatkozta. Amikor a 90es évek elején Abrams még csak a forgatókönyvírói karrierjét kezdte kibontakozni, Grunberg már a filmszakmában dolgozott. 13 éves koráig filmje konstans módon bemutatkoztak a gyermekfesztiválokon, ráadásul az egyik alkotásáért járó legmagasabb díjat meg is osztotta. Egy nővére van, Tracy Rosen forgatókönyvíró. Abrams zsidó családban nevelkedett, majd tanulmányait a Sarah Lawrence College nevű magán és független bölcsésztudományi főiskolán folytatta Bronxvilleben, ahol forgatókönyvírással három esztendőt töltött el. Abrams 16 évesen tört be végérvényesen az Álomgyárba. Az igen fiatal, serdülőkorban lévő fiatalember korát meghazudtoló ambiciózus magatartásával, látásmódjával és kivételes kvalitásával már Hollywood alkalmazásában állt. Első komolyabb munkája Don Dohler rendező 1982-es sci-f i-horrorj ához, a Nightbeasthez írt zenei anyag volt. A főiskolán végzősként kooperatív munkába kezdett Jill Mazurskyval, akivel közösen egy vázlatot, egy szinopszist írtak egy produkcióhoz. A Touchstone Pictures filmprodukciós cég megvásárolta tőlük a forgatókönyvet, amely végül a Filofax című vígjáték fundamentumát szolgáltatta, a főszerepekben Charles Grodin komikussal, valamint Jim Belushival, aki szintén komikus, emellett pedig zenész és énekes is egyben. A mélyvízbe való dobás után sikeresen vette az akadályokat, és első megpróbáltatása után újabb projektekben munkálkodott. Ezek voltak az 1991-es, Csak egy lövés című dráma, Harrison Forddal és a kétszeres

FilmMagazin / 23


PORTRÉ A SUPER 8-RÓL ÍRTUK ANNO „Annak idején a két alkotó Spielberg és Abrams is 8 mm-es kamerával vágtak neki a filmkészítésnek. Abrams különösképpen szeretett filmet forgatni üldözésekről, csatákról és szörnyekről. Ezúttal visszatért a gyökerekhez, mert a filmet kézi kamerás módszerrel készítette el. „Ragaszkodtunk a teljes valószerűséghez, hogy megijesszük, megnevettessük, érzelmi reakciókra késztessük a közönséget. Ugyanúgy forgattunk, mint annak idején, amikor először vettünk kamerát a kezünkbe” – nyilatkozta Abrams. Most is megérezte, hogy a filmforgatós rész a legerősebb szál a Super 8 című alkotásában, így a főcím alatt még hosszú percig élvezhetjük, és szerencsére végig is nézhetjük a gyerekek által a nagy viszontagság közepette készített horrorfilmet. A Super 8 tökéletes nyári popcorn film. Ha be akarunk vágódni U14es rokonainknál vigyük el őket a legközelebbi plázába, ott tuti adják is a filmet.”

Golden Globe-díjas Anette Beninggel, majd az 1992-es Halhatatlan szerelem című romantikus film Mel Gibsonnal, amelyhez a forgatókönyvet szintén ő szolgáltatta. Mazurskyval társíróként jegyzi az 1997-es vígjátékot, a Csalimadarakat, Joe Pesci valamint Danny Glover főszereplésével.

24 / FilmMagazin

Kétségtelenül akkori pályája csúcsa volt, Michael Bay ezredvégi kultikus blockbusterének, az 1998-as Armageddonnak társ-forgatókönyvírói munkája, a főszerepben Bruce Willis-szel. Még ugyanabban az esztendőben egy népszerű amerikai televíziós sorozatnak, a Felicitynek volt a készítője, amelyet kollégájával, Matt Reeves-szel közösen készítettek el, és amely kollégiumidráma négy évadot élt meg a The WB Television Network berkeiben. Érdekesség, hogy a nyitózene is Abrams keze munkáját dicséri. 2001-ben, Bryan Burks rendezővel és producerrel megalapították a Bad Robot Productions nevű amerikai filmprodukciós céget. Az ABC csatorna égisze alatt futó, öt évad után búcsúzó, kimagasló népszerűségnek örvendő Alias című akció-krimithriller megalkotása is az ő nevéhez fűződik, majd a másik világhírű és méltán elismert, hat évados Lost című saga munkásságában is segédkezett, Damon Lindeloffal és Jeffrey Lieberrel közösen megalkotva a misztikus kalandfilm sorozatot. Akárcsak a Felicity esetében, a Lost és az Alias művek nyitótémáját is ő szerezte.

2001-ben társzerzője és producere volt a Kéjutazás című thrillernek, valamint 2002-ben írt egy forgatókönyvet az ötödik Superman mozinak is, amely a mai napig mellékvágányon vegetál. 2006-ban szintén produceri teendőket látott el az ABC csatornán vetített két népszerű amerikai televíziós sorozat, a Hatodik kapocs, valamint a Miért pont Brian? esetében is. Még ugyanebben az esztendőben debütált rendezőként a Mission Impossible 3-mal. A kultikus kémmozi trilógiává avanzsáló harmadik epizódja relatíve sikeresnek volt mondható, mind a kritikusok, mind pedig a jegypénztárak körében, hiszen a 150 milliós büdzséből fogant alkotás, Tom Cruise főszereplésével duplán térítette meg a gyártási költségeket. 2007-ben a TED konferencián is hallhattunk nyilatkozni. 2008-ben a klasszikus Ideglelés által megteremtett handycam stílusú borzongás fundamentumát felhasználva elkészült a Cloverfield című szörnyes, kézikamerás rettegés is, amely projekt esetében a produceri teendőket látta el. 2009-ben viszont már a direktori székből irányította a munkálatokat a legendás sci-fi, a Star Trek re-


Abrams megnyugtatta a rajongókat: a Star Wars VII zeneszerzője nem más lesz, mint az utánozhatatlan John Williams.

EDDIGI MOZIS RENDEZÉSEI Mission: Impossible 3 - 2006

Cloverfield - 2008

Star Trek - 2009

Super 8 - 2011

Sötétségben - Star Trek - 2013

FilmMagazin / 25


PORTRÉ bootjában. A pénzügyileg is rentábilis feldolgozás az ítészeket is elvarázsolta, így Abrams következetesen öregbítette tovább hírnevét. Ezt követően a világhírű horror író, az amerikai származású Stephen King népszerű, a Setét torony regényfolyamának megfilmesítéséről folytak a tárgyalások. Abrams kezdetben pozitívan viszonyult az adaptációhoz, hiszen mind a forgatókönyvet, mind pedig a produceri munkálatokat ellátta volna, de végül 2009 novemberében úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne többet a projekten dolgozni.

26 / FilmMagazin

2013-ban esedékes a megjelenésre a Mistery on Fifth Avenue című alkotása. A projekten még munkálkodnak, amely mű a 2008-ban a New York Times-ban megjelent cikken alapul, amely a „Nagy Alma” híres, Ötödik sugárútjának egyik titokzatos apartmanjáról szól, amelynek eredeti tulajdonosai E.F. Hutton & Co. volt amerikai brókercég néha létrehozója, Edward Francis Hutton, valamint a General Foods elhunyt alapítója, Marjoire Merriweather Post voltak. Abrams még szintén a publikálás évében meg is szerezte a megfilmesítéshez szükséges jogo-

kat, a forgatókönyvet pedig Maya Forbes és az amerikai származású író és rendező, Wallace Wolodarsky jegyzi. A rendkívül érdekfeszítő történet szerint 2003-ben egy vagyonos házaspár, Steven. B. Klinsky és Maureen Sherry vásárolták meg majd költöztek be az ominózus lakásba négy gyermekükkel. Egy évre rá egy fiatal építészeti tervező, Eric Clough – aki többek között a 4200 négyzetméteres apartman felújításáért is felelt – egy mérnöki precizitással, konzekvensen és igen kreatívan kigondolt rejtvényt implementált a lakásba, amelyeket gondosan rejtett


Abrams szerint az új Star Trek film egyáltalán nem a Khan haragjának a remake verziója.

el, és amely titok híres történelmi személyiségeket, egy kitalált könyvet, zenei anyagokat valamint számos érdekességet rejtettek. A család csak a beköltözés után hónapokkal fedezte fel a titkokat. Miután Abrams megvásárolta a cikket, Clogh hagyott neki egy titkosított üzenetet az egyik fali csempébe ágyazva, amelyet a híres francia cipőgyártó, Christian Louboutin boltjának anyagából használt fel. Még szintén 2008-ban társszerzője, producere és írója volt a FOX égisze alatt futó nagy népszerűségnek örvendő izgalmas sci-fi szériá-

nak, a Rejtélynek, amely 2013. január 18-ával, az ötödik évad utolsó felvonásával búcsúzott a rajongóktól. Mondanom sem kell, a nyitózenét ismételten ő szerezte. 2009-ben a Kaliforniában évente megrendezésre kerülő MTV Movie Awardson is szerepelt. A rendezvényre egy, az 1980-as évek stílusában fogant rövid klippet rendezett, Cool Guys, Don’t Look at Explosions címmel, amely szerzeményt Andy Samberggel és Will Ferrellel közösen adtak elő, miközben a szintetizátoron is ő játszott. Nem sokkal később az NBC felkérésére az

Undercovers – A titkos csapat című sorozat elkészítésében segédkezett. A széria az alacsony nézettségi index miatt csak egy évadot élt meg és 2010. december 29-ével, 13 résszel lezárták a sagát. Abrams és cége, valamint Bryan Burk producerei lesznek az Universal Pictures berkeiben megjelenő Földrengés című mozinak. A forgatókönyvet az Oscar-díjas (Milk – 2008) Dustin Lance Black írja majd, és hiába a névhasonlóság az 1974-es, klasszikus katasztrófafilmmel – az Oscarra érdemes két ikonnal, a néhai Charlton Hestonnal és

ÉRDEKESSÉGEK - 1996-ban kötött házasságot a PR szakmában tevékenykedő Katie McGrath-tel. A frigyből három gyermek született: két fiú, August és Henry, valamint egy lány, Gracie. - Olyan híres amerikai politikusok kampányában vett részt aktívan támogatóként, mint Bill Clinton, vagy éppen Barack Obama. - 2000 dollárt adományozott a republikánus Robert Vasqueznak.

FilmMagazin / 27


PORTRÉ

>> „FOLYAMATOSAN

FILMEZETT, KOCKÁRÓL KOCKÁRA RÖGZÍTETTE A SZÖRNYET. EGY VILLÁMTEREMTMÉNY VOLT. Ő KOMPENZÁLTA A SZÖRNYET LOKÁLISAN MÉG A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ IDŐKERET ELŐTT. NAGYON ÉLVEZTÜK, 11 ÉVESEK VOLTUNK.” << a szintén megboldogult Ava Gardnerrel a főszerepekben –, az új film nem feldolgozás lesz. 2013. január 25-én egy grandiózus és meglepő egyezség köttetett, hiszen az 1971-ben George Lucas által alapított Lucasfilm eladta a Star Wars jogokat a The Walt Disney Studios-nak. Az így létrejött üzlet ambivalens érzéseket váltott ki világszerte a legkörülrajongottabb scifi széria híveiből, hiszen a sokak szerint folytatott, de kronológiailag előzménytörténetként rendezett részek sem váltották már be a hozzá fűzött reményeket, Lucas nélkül pedig minden ok megvan a szkepticizmusra, hiszen a Disney már hivatalossá is tette a Star Wars VII. részét. Egy újabb saga indul tehát vélhetően hódító útjára, és bizakodásra adhat okot, hogy Abrams kerül a direktori székbe, valamint a Disney és a Lucasfilm bejelentette, hogy a Bad Robot Productions és Bryan Burk látják majd el a produceri teendőket, és a film debütálását valami-

28 / FilmMagazin

kor 2015-re datálják. A hír után azonnal spekulációk láttak napvilágot Abrams jövőjéről a Paramount Pictures-szel, amely az összes eddig rendezett filmjét promótálta. A cég vezetője, Rob Moore azonban megnyugtatta a kedélyeket, és mindenkit biztosított arról, hogy a gyümölcsöző kooperáció a jövőbe is folytatódik majd, és az olyan híres franchise-ok, mint a Star Trek és a Mission: Impossible Abrams és a Paramount kezében maradnak. Pályafutása kétségtelenül legnagyobb sikere a Super 8 c. természetfeletti produktum, amelynek a szkriptjét is ő jegyzi, valamint társproducere volt Bryan Burk mellett a legendás rendező fenomén, a három Oscar-díjas (Schindler listája – 1993, Ryan közlegény megmentése – 1998) Steven Spielberg is. A 2011 -ben debütált, mindössze 50 milliós keretből forgatott alkotás többszörösen térítette meg a gyártási költségeket, és a kritikusokból is pozitív ovációt váltott ki a matéria.


A filmet azért forgatták Berlin környékén, hogy Abrams a munkanap végén hazarohanhasson és a családapai feladatainak is eleget tehessen.

FilmMagazin / 29


KRITIKA

VASEMBER 3 A Vasember – a Marvel Studios filmjei közül elsőként – elérkezett a vízválasztó és rendkívül kényes harmadik részhez. Az eredményt látva annyit bizton kijelenthetünk, hogy ez az etap minden eddiginél jobban meg fogja osztani a nézőket. Írta: Sanya08 on Favreau két Vasember-film levezénylése után úgy döntött, hogy átadja a stafétabotot és inkább csak kreatív konzultánsként illetve mellékszereplőként működik közre a harmadik rész lebonyolításában. Egyesek örömmel fogadták ezt a hírt, tekintve, hogy a második rész nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (akik a lyukacsos cselekményt illetve forgatókönyvet rótták fel neki, azok valószínűleg a harmadik résszel se lesznek teljesen megelégedve), míg mások aggódtak, hogy nem feltétlen fog jót tenni a franchise-nak a rendezőváltás. A kedélyek akkor lettek lecsillapítva, amikor bejelentették: nem más, mint Shane Black fog a kamerák mögé állni. Meglehetősen üdvös választás, már csak azért is, mert Shane Black (a Halálos fegyver illetve az Utánunk a tűzözön ünnepelt írója) első rendezésében már dolgozott együtt Robert Downey Jr.-ral, sőt mondhatni ő volt az, aki újra sztár-

J

státuszba repítette őt. Vagy legalábbis segített neki abban, hogy megint megbecsült színészként kezelje őt Hollywood, ne pedig egy lecsúszott ex-drogfüggőként. Azóta pedig mind láttuk, mi történt vele, ma már nem tudunk úgy gondolni Tony Starkra, hogy ne jusson eszünkbe Downey Jr., és fordítva is kijelenthetjük ugyanezt. A fickó eggyé vált a szereppel, teljesen magáévá tette Starkot. Ez pedig így van rendjén. Shane Black nyeregbe kerülése egy dolgot bizton garantált: meganynyi szellemes egysorost, könnyen idézhető dumákat és egy minden eddiginél sziporkázóbb Tony Starkot. Kérdőjeles volt azonban az, hogy vajon mennyire fogják megkötni a rendező / forgatókönyvíró kezét, mennyire engedheti el magát, kreativitását miként engedik szárnyalni. Arról nem is beszélve, hogy Black eddig nem készített ilyen nagy költségvetésből filmet, az eredmény tehát akár lehetett volna totális ka-

tasztrófa, teljes kudarc is. Nos, azt bizton ki lehet jelenteni, hogy a Vasember harmadik epizódja egy percig sem hazudtolja meg rendezője személyét. Elejétől a végéig, szinte minden egyes percben jelen vannak azok a bizonyos védjegyek (legyen szó akár a dialógusokról, a cselekmény egyes elemeiről vagy éppen a film végi buddy movieeffektusról), melyek miatt annyira szeretjük őt, és amiért jegyet váltunk a filmjeire. Ebből arra következtetek, hogy a stúdió valószínűleg nem csupán azért kereste fel a férfit, mert a neve jól hangzó és a szakmájában világhírű, hanem mert akarták, hogy hozzátegye a franchise-hoz saját magát. Kb., mint anno történt az Alien-filmeknél. Okos húzás volt ez a részükről, ha engem kérdeztek. Már a nyitójelenet is azt sugallja, hogy az előző epizódoktól merőben eltérő hangvételű filmben lesz részünk. Amint felhangzik a sokak által szeretett, de még többek által

INDUL A MÁSODIK FÁZIS! A Bosszúállókkal hivatalosan lezárult az első, a Vasember 3-mal pedig kezdetét veszi a második fázis a Marvel képregényeken alapuló filmek történetében. Reméljük sikerül tartani a színvonalat!

VASEMBER 3 Mivel a filmről az előző számunkban egy hétoldalas háttércikket, most pedig részletes kritikát olvashattok, sokat nem is tennénk hozzá, csupán annyit: a stáblista végét most is érdemes megvárni!

THOR: SÖTÉT VILÁG Thor ezúttal a sötét elfekkel néz szembe, miközben szerelme, Jane Foster is belekeveredik az ügybe, és természetesen Loki is felbukkan. A rendezéssel ezúttal Kenneth Branagh helyett Alan Taylort bízták meg

30 / FilmMagazin


CAPTAIN AMERICA: THE WINTER SOLDIER A filmben szereplő Anthony Mackie szerint az új Amerika kapitánya film a Bosszúállók egyenes ági leszármazottja lesz. Szó se róla, szuperhős lesz benne dögivel.

GUARDIANS OF THE GALAXY Érdekes vállalkozás, mert egyrészt egy már-már tök ismeretlen csapatról van szó, ráadásul a tagok eredettörténetét sem mesélik el külön, hanem egy filmben kapjuk meg zanzásítva. Meglátjuk…

BOSSZÚÁLLÓK 2 A film, amiről még csak annyit tudni, hogy lesz, majd valamikor 2015ben. Apró történetmorzsákért érdemes lesz nem csak az előző 4 filmet, de azok stáblista utáni jeleneteit is végignézni.

FilmMagazin / 31


KRITIKA gyűlölt Eiffel ’65 Blue című nótája, egyértelművé válik a különbség. Az előzőekhez képest itt nincs kemény rock, nincs AC/DC, helyette van az eddiginél még több irónia és kikacsintás. A Blue zenéje mellett Stark narrációja az, amely bevezet minket a történetbe. 1999-ben vagyunk egy konferencián, ahol is megismerhetjük a film főbb szereplőit: egy nagyravágyó tudóst (Guy Pearce hosszú hajjal, sántítva, cseppet sem megnyerő külsővel), egy csinos tudósnőt (Rebeca Hall szép, mint mindig) és természetesen magát Tony-t, aki szépen mindkét figurát annak rendje és módja szerint cserbenhagyja, hogy majd később ez visszaüssön rá sokszorosan.

MÉG TÖBB INFÓ Ha érdekelnek a film készítésének kulisszatitkai, ajánljuk figyelmedbe az előző számunkban közölt minden részletre kiterjedő, 7 oldalas háttércikkünket is!

A film lényegi pontja az, hogy igyekszik minél többet láttatni Starkot a Vasember-jelmez nélkül. Hol drámai megfontolásból, hol a suspense miatt, de nem egyszer szimplán a humor kedvéért (nem tudom hányszor volt, hogy szétesett rajta a ruha vagy valamiért diszfunkcionált, de biztos, hogy kettőnél többször), így az eredmény a hős/ember szempontjából nagyjából A Sötét Lovag – Felemelkedés arányainál mozog, Starkot magát ugyanis többször látjuk, mint Vasembert. Embere válogatja, hogy ki mennyire tartja ezt dühítőnek, én mindenesetre nem tartottam hátrányosnak, hogy míg azért kaptunk nem egy látványos és szívpumpáló akciójelenetet a vaspasassal, Starkot nézni, ahogy kimozdul, mindentől megfosztva nyomoz és igyekszik utána járni a dolgoknak, még nagyobb örömet okozott.

A film legnagyobb érdeme a dialógusokon és az akciójeleneteken kívül az ominózus Mandarin-szál. Nem lelőve semmi poént, azt kell mondjam, hogy amennyire vérlázító és felháborító húzás volt az alkotók részéről ez a mozzanat, annyira zseniálisnak és váratlannak bizonyult. Ez az a része a filmnek, melynek köszönhetően sokan el fognak pártolni a filmtől, de szerény véleményem szerint annyira szellemesen lett megoldva, hogy egyáltalán nem tudok rá haragudni. Egy másik motívum a filmben, ami könnyedén holtvágányra terelte volna a cselekményt, az a Stark-kisfiú párosa. Azt hiszem, nem kell ecsetelnem annak a veszélyeit, ha egy kisfiút bepakolnak sidekick-nek egy filmbe (pláne egy olyan fickó mellé, mint amilyen hősünk), de Black itt is megtalálta a maga hangját és kettejük párosa kellemes és emlékezetes pillanato-

32 / FilmMagazin

kat okoz. Köszönhető ez annak is, hogy sem ebben az aspektusban, sem másikban nem veszi magát a film véresen komolyan, illetve ha mégis, garantált egy ütős poén a következő percben. Elvégre ez itt nem Christopher Nolan világa. Bár, ahogy A Sötét Lovag – Felemelkedésnek úgy ennek a filmnek is van egy bondi hangulata (már csak ha a Guy Pearce által alakított főgonoszt nézzük: teljesen olyan, mintha egy Bond-film főgonosza volna, épp ezért annyira szórakoztató a játéka), még a végefőcím zenéje is szívet melengetően old school és valamennyire emlékeztet a 007-as kalandjaira. Plusz olyan, akár ha egy nagyon menő sorozatnak egy nagyon menő főcíme lenne. A cselekmény ugyan itt-ott döcögős, a forgatókönyv elfelejtett néhány dolgot megmagyarázni, de ami ezen a téren fogyatékosság feltűnik, azt Shane Black a karakterekkel, az akciókkal, humorral és drámával igyekszik ellensúlyozni. Ennek köszönhetően pedig azt is elnézzük neki, hogy a főellenség motivációja nem egészen tiszta, hogy mi is volt. A film veszettül szórakoztató, más mint az eddigi Marvel-filmek, de éppen ezért tetszett annyira. Új vizekre evezett ezzel a széria, a Phase 2 kezdetét vette.

80% Stáblista Rendező: Shane Black Főszereplők: Robert Downey Jr., Guy Pearce, Sir Ben Kingsley Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2013. április 25.


EXTRA

A 10 LEGJOBB KÉPREGÉNYGONOSZ Egy hős, annyit ér, amennyit az ellenfele – szokták mondani, ez pedig a képregény feldolgozásokban különösen igaz, ráadásul nem ritkán felmerül a „ki teremtett kit?” kérdéskör is. Mivel Tony Stark végre szembe néz legnagyobb ellenfelével, a Mandarinnal, igyekeztem összegyűjteni a nemezisek Pantheonjából azokat, akik jócskán megkeserítették kedvenc hőseink életét a képregények lapjai után a filmvásznakon is. Írta: TomPowell

10. Oswald Chesterfield Cobblepot / Pingvin (Danny DeVito) – Batman visszatér Szokták mondani, hogy a torz külső érző szívet takar, de a még csecsemőkorában eltorzult testű, majd a szülei segedelmével a csatornában kikötött Cobblepot esetében ez biztos nincs így. Noha a rajongók közül sokan nehezményezték, hogy Burton mennyire eltért az eredeti karaktertől, a gyermeteg, mégis szadista Pingvin szerepében Danny DeVito élete szerepét játszhatta el parádésan.

9. Norman Osborn / Zöld Manó (Willem Dafoe) – Pókember A cég vezetésének és saját sikereinek mindent – még a saját fiát is – alárendelő tudós, amellett, hogy kollégáit is képes kiiktatni, még a halálból is kísért, ha szükséges. A képregényekhez képest a dörzsölt üzletemberből nem kapunk semmit, és a jelmeze is könnyen komolyan vehetetlenné tenné, amennyiben nem a manó képű Willem Dafoe bújt volna bele (nem véletlen az a szerep), aki brillírozik az egyre bomlottabb elméjű Osborne szerepében.

8. Bane (Tom Hardy) – A Sötét Lovag: Felemelkedés Míg egykori mestere csak a terror előszelét hozta el Gotham városába, addig Bane már maga ennek a megtestesülése. Az elefántcsonttornyukból lerángatott, majd utcára tett felső tízezer, és a helyüket elfoglaló alvilági csepűrágók látványa egyszerre elgondolkodtató és hátborzongató. Szó szerint a föld alól indít támadást a magát civilnek tartó társadalom ellen a robosztus, tekintélyt parancsoló és kegyetlen stratéga, aki félelmet kelt akárkiben, de mint kiderül, annyira ő sem különbözik tőlük, hiszen minden sikeres férfi mögött áll valaki.

FilmMagazin / 33


EXTRA 7. Sebastian Shaw (Kevin Bacon) – X-Men – Az elsők James Bond gonoszok reneszánsza: egy, a mindig az aktuális nagyhatalomhoz dörgölőző, akár nekik szolgálatokat is ellátó (pl. ember kísérletek) mutáns, aki igyekszik egymásnak ugrasztani a ketté osztott világot, ami sokkal simábban menne, ha nem haragítaná magára, és táplálná ezzel egy életre az emberiség elleni gyűlöletét az ifjú Erik Lehnsherr-nek. Amellett, hogy Shaw (kortalanságának is köszönhetően) könnyedén mozog a kétpólusú világ katonai vezetői között (ami „normál” esetben is igencsak aggasztó lenne), ő maga a testet öltött Frankenstein, aki egy nagyon is emberi szörnyet indít el hosszú pályáján.

.

5. Ra’s Al Ghul (Liam Neeson) – Batman: Kezdődik Rengeteg elmélet és könyv született már arról, hogy a világot titkos társaságok és személyek irányítják, akik akármikor társadalmakat dönthetnek romba. Akár így van, akár nem, Ra’s Al Ghul – avagy A Démon Feje – tökéletes leképezése ezeknek a teóriáknak, aki jól látja azt, hogy a világ menthetetlenül a saját vesztébe rohan, és hogy az erdő túlburjánzását csak a tisztítótűz állíthatja meg. Azonban míg ő az önbírásko-

34 / FilmMagazin

dásban, addig egykori tanítványa az igazságszolgáltatásban látja a megoldást, a két nézetet pedig igencsak keskeny határvonal választja el egymástól, amelyek konfrontációjából ugyan az Árnyak Ligájának vezére kerül ki vesztesen, az eszme nem száll vele együtt a sírba. Eme nehezen megfogható, misztikus figurát pedig – aki kezdetben bölcs vezető, majd mikor ráeszmélünk, már igazi nemezis – tökéletesen hozza Liam Neeson, két leghíresebb szerepköre ötvözésével.

6. Adrien Veidt / Ozymandias (Matthew Goode) – Watchmen – Az őrzők A világ legokosabb embere, aki volt szuperhősként nemcsak kijátssza egykori társait és átver egy folyamatosan ádámkosztümben flangáló kék istenséget, hanem akkor kezd monologizálásba, amikor már nincs mit tenni. Hogy a figura ennyire működik, az sokkal inkább Alan Moore és az ő képregényéhez szolgai módon ragaszkodó Zack Snyder, mintsem a karaktert jellegtelenül hozó Matthew Goode érdeme.

4. Harvey Dent / Kétarc (Aaron Eckhart) – A Sötét Lovag Egy igazi fehér lovag, aki ahelyett, hogy meghalna hősként, megéli a saját gonoszságát. Ennél jobban nehezen lehetne összefoglalni a kerületi ügyész tragikus történetét, aki a korrupciótól megcsömörlött embereknek a reményt jelentette – köztük egy éber védelmezőnek is a normális élet megváltását, hatalmas terhe alól – azonban egy megállíthatatlan erő a pokol legmélyebb bugyraiba rántotta, hogy ott végül igazi szörnyeteggé váljon.


Természetesen szívesen fogadjuk a Ti listáitokat is, amit elküldhettek email címünkre, vagy közzé tehettek a CineStar idevágó írásánál is!

3. William Stryker (Brian Cox) – XMen 2 Az X-Men filmek (mínusz Farkas spin-off), mindig is a kirekesztettség, a másság és a diszkrimináció kérdéskörét járták körbe, és mivel az eredeti képregények is a polgárjogi mozgalmak idején születtek, rengeteg kisebbségre ráhúzható a mutáns életforma, elsősorban a melegekére. Bizony! Cseréljük csak ki a mutáns szót a melegre, a mutációt pedig a

homoszexualitásra! Ebben pedig semmi meglepő nincs, ha a másságát nyíltan vállaló rendező Bryan Singer-t, vagy a híres Shakespeare színész Ian McKellen-t nézzük a stábban, és ebbe a koncepcióba tökéletesen illeszkedik a „rasszista”, fia másságán túllépni képtelen vietnámi veterán Stryker figurája, aki komplett népirtást tervez, és kis híján sikerrel is jár. Hátborzongatóan valószerű.

2. Magneto (Ian McKellen, Michael Fassbender) – X-Men-trilógia, XMen - Az elsők A polgárjogi mozgalmak szellemisége azonban leginkább a két mutánsvezér karakterében összpontosul. Míg a békepárti Martin Luther Kingre

Xavier-ben, addig a sokkalta radikálisabb Malcolm X-re Magneto-ban ismerhetünk rá. A lágerek poklát megjárt Erik Lehnsherr-ben talán az a legijesztőbb, hogy abszolút megértjük motivációinak a mozgatórugóit, sőt mi több, az emberek olykor

gondoskodnak róla regisztrációs törvény, (tervezett) népirtás vagy gyógymód formájában, hogy neki adjunk igazat, amit Michael Fassbender vehemens, de főleg Ian McKellen fenséges játéka csak még hitelesebbé tesz.

1. Joker (Jack Nicholson, Heath Ledger) – Batman, A Sötét Lovag Az első helyezett azt hiszem nem is lehetett kérdéses. Teljesen mindegy, hogy ki kit preferál jobban: az ördöggel a sápadt holdfényben tán-

coló Jack Nicholson-t, vagy az ember arcára mosolyt kanyarító Heath Ledgert. Joker figurája maga a megtestesült káosz és kiszámíthatatlanság, azonban a legrémisztőbb benne talán mégis az, hogy ő a sötét

lovag torz tükörképe. Ezzel pedig a két figura nemcsak antitézise, hanem kiegészítője is egymásnak, amivel a hős mellett a néző épelméjűsége is megkérdőjeleződik, miszerint káosz vagy rend párti.

FilmMagazin / 35


KRITIKA

MELLÉKHATÁSOK Egy depresszióról szóló film, ami igazán testhezálló egy olyan nemzetnek, ami a depresszióra és a pesszimista gondolkodásra lett genetikailag kódolva. Csakhogy ez a film a báránybőrbe bújt farkas. Nem az, aminek első ránézésre látszik. Írta: Holhós Linda

A

lapok: férj (Channing Tatum) most szabadul a börtönből. A feleség (Rooney Mara) ránézésre egyik napról a másikra lelkileg elkanászosodik. A pszichiáter (Jude Law), aki egy újfajta gyógyszerterápiát javasol, miután a hölgyemény minden megszokott kedélyállapot javítóra pocsékul reagál. Bonyodalom: asszonyka legyilkolja férjuramat, úgy hogy nem is emlékszik az eseményre. Központi kérdés: vajon a gyógyszer mellékhatása okozta a gyilkos hajlamok felébredését az érzelmileg/idegileg labilis nőnél, vagy egy előre kitervelt, alattomos bűntény történt? Belép még a képbe a feleség volt pszichiátere (Catherine Zeta-Jones) is, a hölgyemény mentálhigiénés problémáinak tömegét erősítendő. Megkezdődik a bíró-

36 / FilmMagazin

sági eljárás, aminek a következménye, hogy a feleséget orvosi kivizsgálásra beutalják egy erre szakosodott intézetbe, a procedúra végéig. A pszichiáter élete fenekestül felfordul, munkáját elveszíti, kis híján a családját is. Nem képes belenyugodni abba a feltevésbe, hogy az általa felírt gyógyszer ilyen komoly mellékhatást produkálna, így lázas kutakodásba kezd. A film Steven Soderbergh által rendezett, és amihez ez a pasi hozzányúl, az sosem lesz könnyen emészthető. Századunk egyik legnagyobb alkotója, akinek munkásságát olyan művek fémjelzik, mint az Erin Brockovich, a Solaris, a Magic Mike, vagy a Fertőzés. Van egy hangulatvilága (és egy vontatottsága) az ipsének, ami jelen filmünknél

is érezhető, de a fent említett mozikhoz viszonyítva, ez egy kicsit földhözragadtabbra sikerült. És popkultúrálisabbra is. Leginkább egy tipikus thriller, szép fokozatosan felépítve, és nem is olyan eredeti, mint a fent említett művek. Részemről Soderbergh munkái közül ez az egyik legkönnyebben elfogadható mű, ha a társadalmi igényeket veszszük figyelembe. Ha a saját szubjektív ízlésvilágomét, akkor sajnos nem ez lesz a rendezőtől a kedvenc filmem. Viszont kategóriájában még mindig színvonalasnak mondható a mozi. A zenei gilingalangozás, amikor a hangulatjavítóktól asszonykánk bőszen száll, mint a győzelmi zászló, olyan érzéseket elevenítettek fel bennem, amiket megboldogult ifjúságom óta nem éreztem. És


A film címe eredetileg The Bitter Pill lett volna, melynek jelentése: a keserű pirula.

amikor összeszedik a hölgyemény tüneteit, komolyan elgondolkoztam azon, hogy lehet nekem sem ártana ellátogatni egy dilidokihoz. Kedvtelenség, aluszékonyság, tompultság… a lendület teljes hiánya… na mondom ezek mellé bőven odafér egy pipa. Mondjuk az volna a világ legröhejesebb vicce, ha én depreszsziós lennék, de a mai világban már semmi nincs kizárva. Átmeneti pánikomat csitítandó, felkerestem A SZAKEMBERT (a Google a barátod), és menten meg is nyugodtam, amikor a tüneteknél a rendmániához jutottam. Kész káosz az életem minden tekintetben. Az agyamban sincs rend, akkor hogyan várhatnánk el, hogy a környezetemben az legyen? Vagy akár az időbeosztásomban – ennek szoktak érdekes következményei lenni.

De visszakanyarodva… Szóval jó borjú módjára, mentem amerre a történet vitt. Nem kérdőjeleztem meg semmit… bár azért az egyszerűen lekövethető volt, hogy mivel a gyilkosság relatíve a film elején történik, lesz még itt némi huzavona. A kérdés csak az volt, hogy most a gyógyszergyártó lesz-e pellengérre állítva, vagy egy újabb „tökéletes gyilkosság” kísérletbe fogunk-e belegabalyodni. Hogy mi a végső konklúzió, azért mindenki nézze meg a filmet. A probléma ennél a történetnél is abban rejlik, hogy a nézői ingerküszöb már a csillagos eget veri. Ha a film közepén rózsaszín, óriási vattacsomókból, pehelycukor kezdett volna hullni, nos az sem lett volna megdöbbentő. Kicsit talán zavarossá tette volna az élményt, de erre is születtek volna

vélemények tucatszám, hogy miért is volt ez jó, vagy éppen rossz ott. Tehát teljesen mindegy mi a film kimenetele, egyszerűen már számít rá az ember. Na jó, azért itt akad egy kis figyelemfelkeltő, megszokottól hangyányit eltérő motívum, de ez sem volt olyan eget rengető, hogy szétrágcsáltam volna tőle a párnám sarkát izgalmamban. A színészi játékkal minden rendben, sőt Rooney Mara teljesen meggyőzően alakítja a szétcsúszás fázisaiban tengődő feleséget. Olyan ködös pillantásokra képes, ami előtt respect. Catherine Zeta-Jones, csinos mint mindig, és ugyan nem vagyok férfi, de a szarukeretes szemüveg… khm… maradjunk annyiban, hogy már értem miért is találják ezt egyesek vonzónak. Főleg ha az összhatás meg van

HATTYÚDAL Steven Soderbergh kijelentette: a Mellékhatások után már nem kíván több filmet rendezni. Érdekes, mert még egy fiatal rendezőről van szó. még súlyozva sötét szűk szoknyával, és tűsarkúval is. Ha pedig még odaképzelünk egy nádpálcát… Jude Law, pedig Jude Law. Sármos, mint mindig, kellemes az akcentusa, még mindig. Eléggé megköti az általa keltett szívdobogásos hatásfokot az, hogy jelen szerepében nem nőket lehengerlő heves szerető, de mivel szeretjük a kisugárzását, így kegyesen elnézzük neki most ezt az apróbb hiányosságot. Channing Tatum a film elején meghal. Pont. Nincs mit hozzáfűzni. Akik rajongásig szeretik

a fiút, azok már most vértezzék fel magukat lelkileg. Thrillerkedvelőknek ajánlott ráfordítani az időt és megnézni a filmet, de nem feltétlenül moziban. Annyira nem szilárd a film által okozott eufória, hogy úgy érezzük megtérült tőle a jegynek az ára.

65% Stáblista Rendező: Steven Soderbergh Főszereplők: Rooney Mara, Channing Tatum, Jude Law Forgalmazó: Pro Video Hazai premier időpontja: 2013. május 9.

FilmMagazin / 37


KRITIKA

KOLIBRI KÓD A temérdek akciózás helyett most színészi oldalát próbálja megmutatni Jason Statham. Maradt volna az akciónál. Írta: Deckler

K

edves Jason! Mégis mi a fityfenét művelsz? Azok után, hogy tengernyi látványos akciófilmet leforgattál már, és eközben kiderült, hogy a színészi képességeid nagyjából kimerülnek két, max három arckifejezésben, akkor miből szűrted le azt a következtetést, hogy neked egy thriller-dráma hibridben kell szerepelned? Jó tudom, lehet, hogy kezdesz már belefásulni a verekedős filmekbe, ahol az öt liter véredből negyedóránként elfolyik hét, és az atomvéres ruhádat három perc alatt képes vagy patyolat tisztára varázsolni, valamint az autóddal eközben hajmeresztő mutatványokat produkálni, melyekben még KITT is elpusztulna, de ez akkor sem változtat a tényeken. A filmben Jason egy háborús veteránt játszik, Joey-t, aki hajléktalanként él az utcákon. A sorsa pedig nem úgy tűnik, hogy jobbra akarna fordulni. Na de egy nap a szerencse

38 / FilmMagazin

őt is utoléri, mert egy olyan házba tör be, ami több hónapig üresen fog állni. A házban minden megvan, ami kellhet neki. Pénz, kaja, ruha, autó. Ezt a lehetőséget nem is hagyja elúszni. Beköltözik, és közben megpróbál új életet kezdeni, ami abban csúcsosodik ki, hogy a kínai maffiának a végrehajtó sofőrje lesz. Bár Jason nem egy embert megleckéztet a maga hatékony, már-már kegyetlen harci képességeivel, ez nem egy akciófilm. Tulajdonképp egyáltalán nem az, úgyhogy ha akcióra vágytok, ne erre a filmre üljetek be. Ez a film egyszerre sok mindenről szól, illetve gyakran csak szólhatna. Mert egyébként bemutat pár dolgot, ami nagyon érdekes lehetne, de nem lépünk túl a bemutatáson. Csak annyi, hogy ez van, és kész. Na de, hogy példát is hozzak erre. És ehhez kapcsolódik maga a címben szereplő madár is, a kolibri. A kolibri az a katonai felderítő drón,

ami mindenen rajta tartja a szemét, mármint a kameráját. Minden tettünket rögzíti. Azonban egy ember életében csakis egy valaki ismeri minden tettünket, és azok mi saját magunk vagyunk. Joey egy katona, aki még mindig úgy érzi, hogy figyelik, és ez valószínűleg azért van, mert nem tud túllépni és szembenézni magával azért, amit korábban tett a háborúban. Ez mind szép és jó, de különösebb értelme nincs. Néha olyan helyzetbe kerül, hogy hallucinál, és akkor kicsit kiborul, de azonkívül semmi nem történik. A lényegi hatás elmarad. A fő központi téma, ami hajtja is a cselekményt, az a boldogulás. Joey megpróbál boldogulni, rendbe tenni az életét. Próbál jót tenni. Nem felejti el hajléktalan társait, miután lett pénze. És ez is jó téma. Tetszett, és vártam, hogy ennek legyen valami üzenete a néző felé, hogy azt érezzem, kaptam valamit. Nem. Ez sem


A mindig kopasz Jason Statham-et a filmben hosszú hajjal is láthatjuk. Filmtörténeti pillanat!

sikerült. Nem fogom elspoilerezni a végét, de már a film felénél eljutottam oda, hogy ha ennek lesz üzenete, abból is csak annyi fog lejönni, hogy ilyen az élet. A készítők ezt is bemutatták, azt jó napot. Mivel történetileg olyan túl sok nem történik, és az sem valami érdekfeszítően, így megpróbáltam a film felétől még jobban rákoncentrálni a színészi játékokra, és azt kell, hogy mondjam, Statham gyakorolhatná még a színészkedést. Tehát az, amit itt művel kevés. Nem azt mondom, hogy bűnrondán játszott, és majdnem visítva rohantam ki a teremből, vagy majdnem elaludtam miatta, de voltak pillanatok, amikor nem volt elég az, amit nyújtott. Egyedül az utolsó jelenetnél, mikor beszél arról, hogy miért iszik, akkor lepődtem meg, hogy "Hé! Ez az ember tud játszani." Mellesleg Statham a film háromnegyedében kielégítően alakít, csak voltak kulcsmomentu-

mok, amikor hiányzott belőle a plusz. Amikor feltűnő, hogy ez most frankón nem elég. A többi szereplő is hozta azt, ami megfelel nagyjából az elvárásoknak. Bár néha Agata Buzek-től, az apácát alakító színésznőtől sem voltam elájulva. Mindenki más meg egyszerűen csak mellékszereplő, akiktől nem is lehetett többet elvárni. Őszintén szólva nem tudom, hogy az a plusz, ami hiányzik a produkcióból, az ki miatt van. Steven Knight miatt, akinek ez a debütáló rendezése, és még nem volt meg ehhez a tapasztalata? A színészek miatt, mert például Statham csak a seggberúgásokhoz ért? Igazából egyik sem a legfőbb gond itt. Két fő probléma áll fenn szerintem. Az teljesen világos, hogy a készítők reális képet akartak festeni a hajléktalan háborús veteránokról, akiknek nem sikerül visszailleszkedni a társadalomba. Igaz, egy kicsit

kiszínezve, talán extrém módon. Viszont nem elég extrémen ahhoz, hogy kellően izgalmas és látványos legyen. És az is világos, hogy Joey-t azzal próbálták meg még érdekesebbé tenni, hogy Hadbíróság elé állították, és végső soron ezért lett hajléktalan, mert azóta is körözik őt. Na ez az, amit teljesen kihagyhattak volna. Felesleges. Az egyetlen dolog, amit ezzel elértek, hogy megfosztottak minket attól, hogy kapjunk egy értelmes mondanivalót. Lehet, hogy akkor ez a film is klisés lett volna. Lehet, hogy esetlegesen a szokásos halle-happy-lujjával végződött volna, de legalább kaptunk volna valamit. Úgyhogy nagyon sajnálom kedves Jason. Nem mondhatok mást, minthogy csináltál egy akciófilmet akció nélkül. Legközelebb vagy tanulj meg hitelesebben játszani, és kérni egy olyan filmet, ami nem gáncsolja ki magát, vagy maradj a vérbeli, tökös, látványos verekedéseknél, mert ha mást nem, legalább azt tudjuk majd élvezni. Mert ennél a produkciónál konkrétan szinte semmit nem lehet.

60% Stáblista Rendező: Steven Knight Főszereplők: Jason Statham, Vicky McClure, Benedict Wong Forgalmazó: Big Bang Media Hazai premier időpontja: 2013. május 9.

FilmMagazin / 39


KRITIKA

A HALLGATÁS SZABÁLYA Olyan sem sűrűn fordult még elő velem hogy egy filmen kétszer sikerüljön bealudnom. Eddig. Végül is ez is egyfajta kritika, nem? Írta: Holhós Linda

R

eméljük azért annyi még megragadt bennem, hogy képes legyek néhány mondatot idefirkantani. Szóval van ez a világbéke utáni vágy, szabad szerelem és faölelgetés korszakában alakult szekta, csapat, valami, ahogy tetszik, aminek két aktivistája gyilkosságot követ el egy bakrablás közben. Az FBI elsőszámú körözöttjei lesznek az elkövetők, de a banda a tagokkal együtt 30 évvel ezelőtt nyomtalanul felszívódik. Aztán napjainkban a női elkövető (Susan Sarandon) feladja magát, és ezzel az apró lépésével ráirányítja a figyelmet a feltételezett társára is (Robert Redford), aki álnéven ügyvédként praktizál már jó ideje. Aztán

40 / FilmMagazin

itt van még ez a lendületes újságíró is (Shia LaBeouf – szegény srác ilyen névvel, pedig hány ismert filmje van már…), aki remekül oszt, majd szoroz, és rájön arra hogy az ügyvéd nem más mint az a szektatag, akit azzal a gyilkossággal vádolnak. Így ügyvédünk menekülni kényszerül, hátrahagyva kiskorú lányát. Aztán arra riadtam, hogy nyálbuborékokat eregetek, és abszolúte nem nőiesen horkolok. Jó, rendben. Filmet visszaállítom a legutolsó olyan jelenetre, amire még emlékszem, és hajrá. Szóval ügyvédünk menekül, felkeresi a volt tagokat, keres egy nőt (Mimit), újságírónk nyomozgat. Az FBI szorgosan üldözgeti hol ezt, hol amazt. A sok frappáns cselek-

mény, és ledöbbentést keltő információ közt valamikor megint arra riadtam, hogy kezeimet, lábaimat szétdobva, a legnagyobb egyetértésben minden szervemmel, 0-s vérnyomással, az öntudatlanság mezsgyéjén üdülök. Mire felriadtam már a stáblista vége ment. Na jó – ismét, rendben – ismét. Most már felkészülten egy bögre jó erős feketével a kezemben, szigorúan ülő helyzetben újra megkerestem azt a jelenetet, amire még tisztán emlékeztem, és nekiveselkedtem a film még megmaradt másik felének. Nem vicc emberek, ezzel a mozival gond nélkül lehetne a sebészeten altatni. Hiába a sok neves színész, és hiába a történet, amúgy nem tel-


Robert Redford legutóbb 6 évvel ezelőtt, a nem túl jó Gyávák és hősökkel szerepelt a magyar mozikban.

jesen lapos jellege, a kivitelezés adrenalin hiánya kigyilkolja az emberből a lelkesedést. Nem számítottam arra, hogy itt egymás hegyénhátán lesznek a formásabbnál formásabb akciójelenetek. Nem is vártam semmi ilyesmit. De az előzetes alapján egy ütős thrillerre készültem. Eleve arra számítottam, hogy ügyvédünk kettős élete, és riporterünk nyomozgatása a férfi után, elviszi majd legalább a mozi felét. Hát nem. Relatíve ripsz-ropsz kiderül a sumák, és onnantól konkrétan nem történik semmi más, csak annyi, hogy az ügyvédünk próbálja magát tisztára mosni, újságírónk pedig mindenkit megszégyenítő zsenialitással kikövetkezteti, hogy ügyvédünk talán nem is annyira bűnös, mint amennyire első ránézésre tűnik. A történet vége pedig… oké, elismerem nem sokszor találkozni, ennyire egyszerű, mindenféle kacifántot mellőző befejezéssel, na de akkor is… Könyörgöm végigkínlódtam x percet, majdnem mínuszba fordult a pulzusom, ezért? Ennyiért? Jaj, kérem, ne röhögtessük már ki magunkat! De hiába is dühöngök, vagy nyavalygok, ez van nincs mit tenni. Komolyan nem tudom eldönteni, mit is akartak a készítők ezzel a filmmel elérni. Van egy két dialógus, ami az akkori kormányzati tevé-

kenységeket, hatalmi kérdéseket feszegeti, de nekem, mint egy olyan nemzet tagjának, akit a történelem során csak az nem szállt meg, aki nem akart, marhára másodlagos, hogy a hippi korszak fénykorában, a The Doors-ra tekergőző, kommunákat előnyben részesítő, zászlót égető amerikai fiatalok hogyan lázadoztak. Empátia, és történelmi tanulmányok ide vagy oda. Nem lekicsinyíteni akarom az Államok eme szakaszának a problémáit, egyszerűen csak arról van szó, hogy ha erre akartak hegyezni, akkor az nagyon nem jött össze, mert ebben a témában akadnak sokkal nívósabb mozik is. Ha pedig csak egy egyszerű thrillert akartak, amiben egy FBI elől menekülő ember viszontagságait vesszük figyelembe… nos, ebben a kategóriában is akad jóval igényesebb film. Ezért úgy érzem, mintha két szék közt a földön csücsülnék. Amúgy eme remeknek nem csak főszereplője, hanem rendezője is Robert Redford. Az úriember kisugárzása engem mindig meggyőz. Van neki egy-két igen vontatott filmje, de ahányszor a vásznon látom, mindig olyan érzésem lesz, mint amikor egy kellemes illat miatt előkúszik a gyermekkoromból egy boldog emlék. Van egy meghatározhatatlan pozitív varázsa. Hogy ez most

a korosztályának, vagy a munkásságának, vagy együtt a kettőnek tudható-e be, azt nem tudom. Ez a hatás volt az egyetlen, ami megmentette nálam a filmet. De ez lehet elfogultság, szubjektív megítélés, amit azon nézők nem fognak megtapasztalni, akik nem szeretik Robert Redfordot. És talán ez a legtöbb, amit ezzel a mozival kapcsolatban meg tudok osztani. Nem állítom, hogy teljes sületlenség volna, mert nem az. Azt sem hogy igénytelen alkotás volna, mert ez sem állja meg a helyét. A színészi játék is egyértelműen jó (pocsék is volna, ha ilyen nevek rosszul teljesítenének a saját mesterségükben). De minden pozitív jelző a semmibe vész, mert a film unalmas. Rémisztően lapos, vontatott, és lassú. Az értékelés így pedig nem lehet más:

50% Stáblista Rendező: Robert Redford Főszereplők: Shia LeBeouf, Susan Sarandon, Richard Jenkins Forgalmazó: ADS Service Kft. Hazai premier időpontja: 2013. május 9.

FilmMagazin / 41


KRITIKA

A VASÖKLŰ FÉRFI RZA, Quentin Tarantino és Eli Roth egyesítették erejüket, hogy készítsenek egy kung-fu filmet a modern közönségnek. Írta: Sanya08

A

zt már megszokhattuk, hogy Quentin Tarantino producerként általában olyan filmekhez adja a pénzét/nevét, melyek egy klasszikus exploitation - zsánert (kung-fu, horror, motoros film, stb.) idéznek meg és keltenek életre. Nos, ezen filmek többsége inkább csak lelkes szárnypróbálgatás, melyeknek eredménye nem mindig olyan, amilyennek lennie kéne (lásd:

42 / FilmMagazin

Larry Bishop Hell Ride című filmjét), de előfordul, hogy megfelelő projektbe fekteti bele a pénzét (lásd: Eli Roth Motel-filmjeit, melyek sokkal jobbak, mint amilyen a hírük). RZA, aki rapperből lett filmrendező (vagy legalábbis ezen a területen is kipróbálta magát) írt egy kung-fu filmet Eli Roth-szal, mely aztán elnyerte Tarantino tetszését, így most az ő jó voltukból egy igazi posztmodern

zsánerimádatot láthatunk, mely szórakoztató ugyan, de a benne lévő potenciál azt sugallja, hogy lehetett volna ez még sokkal jobb is. A történet szerteágazó és meglehetősen sok szereplőt bevonó volta miatt is egy eléggé kusza filmmel van dolgunk. (Szegény fegyverkovács, aki a szerelmével akar együtt lenni, harc az aranyért, becsületért, stb.) RZA magát tette meg főszereplőül, így ez már önmagában ad egy furcsa ízt: kung-fu filmekben általában nem fekete bőrű a főszereplő, meg amúgy is, nem az ő sportjuk a harcművészet, legalábbis nem a hasonszőrű filmekben. Itt azonban más szabályok uralkodnak, a műfajtól teljesen idegen, ámde mégse teljesen elütő hip-hop muzsika szól folyton, melyek többé-kevésbé szépen húzzák alá a filmnek a hangulatiságát. Bár azért meg kell hagyni: Tarantino ezen a téren is sokkal jobb, a Django elszabadul


Tarantino azért is lehet jó haver, mert ha van egy filmterved (legyen az akármilyen tré) biztos, hogy támogatni fog az elkészítésében.

TARANTINO BARÁTI KÖRE Robert Rodriguez

Eli Roth Sin City

című filmben is hasonlóan anakronisztikus dalbetéteket hallhattunk. A vasöklű férfi talán legnagyobb hibája az, hogy az egész nagyon kidolgozatlannak hat, mintha vagy eleve a forgatókönyvet nem írták volna meg egészen vagy pedig végül a filmből vágtak volna ki nem kevés részt. Egyszerűen az érződik, hogy lehetett volna még jobban kifejteni egyes szálakat, egyes történéseket, a szűk másfél óra helyett jobban jártunk volna, ha legalább egy fél órával még megtoldják a játékidőt, ezzel valamelyest befoltozva a kifejtetlen szálakat. Sajnos túl sok karakter és túl sok történetszál szorult ebbe a nem túl sok játékidőbe, ez pedig unalomra ugyan nem okot, de történetileg végül nem túlságosan kielégítő és ezért sem tud sokkal többet nyújtani a film egy „bűnös élvezetnél”. Ennek ellenére vannak ihletett pillanatok is a műben bőven (Russell Crowe alakítása eleve az,

Machete rég láttunk tőle ilyen kaján és élvezetes játékot), akcióból nincs hiány és a film végi leszámolásnak is megvannak a maga szépségei. Igaz ugyan, hogy maguk az akciók nem mindig sikerültek olyan jóra, olykor a kamera nem tartja a megfelelő távolságot és inkább a vágásra bízza a munka oroszlánrészét, míg máskor a CGI-vér rondít bele kicsit a képbe. Minden fogyatékossága ellenére azonban mégsem nevezhető rossz filmnek. Unatkozni nagyon nem tudtam rajta, a figyelmem mindvégig le volt kötve, a megannyi felhozott karakter – még ha csupán felskiccelt vázlatok jellem szempontjából – potenciált sejtetnek, és még inkább kiszínezik az amúgy unalomig ismert műfaj-klisékre épített filmet.

Motel Próbálkozásnak tehát egyáltalán nem rossz, de RZA-nek ennél többet kell nyújtania és egy sokkal kiforrottabb rendezői koncepcióval kell rendelkezzen ahhoz, hogy létrehozzon egy igazi kung-fu mesterművet, amilyen valószínűleg akart.

60% Stáblista Rendező: RZA Főszereplők: RZA, Russel Crowe, Lucy Liu, Rick Yune Forgalmazó: Select Video Hazai premier időpontja: Csak DVD-n, május 8-tól

FilmMagazin / 43


KRITIKA

FRANKENWEENIE EBCSONT BEFORR Majd három évtizedet kellett várnia a világnak Tim Burton egész estés Frankenstein parafrázisára. A magyar rajongóknak pedig még egyet, hiszen a honi filmforgalmazókat nem igazán mozgatta meg a direktor legzseniálisabb meséje a Nagy hal óta. Írta: Paulkemp

A

gótikus mesevilág koronázatlan királya még 1984-ben készítette el a Disney számára – az újra a mozikba kerülő Pinokkió kísérő filmjének – a fél órás Frankenweenie-t, melyet végül a stúdió túl borongós hangulata miatt nem mutatott be. Victor és kutyája (Sparky) lenyűgöző történetét így csak a Karácsonyi lidércnyomás gyűjtői kiadásán ismerhette meg a nagyközönség (a Vincenttel együtt), de Burton már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy szeretne egy egész estés animációt készíteni a témában, mely sokkal jobban emlékeztet az

44 / FilmMagazin

eredeti rajzaira. Végül Alice és egy kacsingatós vámpírhistória után elérkezett a pillanat, hogy az azóta sokat változott Disney égisze alatt egy stop-motionben megénekelt, a Universal szörnyeihez szóló ódában kiteljesedjen, és ezzel talán elkezdődjön a rendező ki tudja hányadik virágzása. Mert talán még így a legelején leszögezhetjük, hogy hosszú idő után újra az igazi és hamisítatlan Burtont kapjuk szűk másfél órán keresztül, s teljesen érthetetlen, hogy miért nem került be eme gyöngyszem a magyarországi mozikba.

Tehát popcorn helyett Victor Frankenstein – aki szabadidejében klasszikus óriásszörnyes filmeket barkácsol, az iskolában pedig bálványozza természettudós tanárát, Mr. Rzykruski-t – az elektromosság csodájával hozza vissza autóbalesetben elhunyt kutyáját, hogy az némi felháborodást keltsen, de végül hősként mentse meg a napot, miközben egy-egy poén erejéig olyan klasszikusokat idézzen meg, mint a Nosferatu, a Szörnyecskék, a Madarak vagy éppen a Burton féle Batman. De ne vesszünk el ennyire a horror történet panoptikumában,


A filmet eredetileg januárban mutatták volna be a mozikba, de azt hiszem örülhetünk a DVD-s megjelenésnek is.

HA TETSZETT A FRANKENWEENIE EZEKET SEM HAGYHATOD KI

Beeltejuice - Kísértethistória

Az Álmosvölgy legendája

A halott menyasszony

Sweeney Todd A Fleet Street démoni borbélya

Karácsonyi lidércnyomás

Ollókezű Edward

hiszen nem csupán egy jól belakott kripta tárul a szemünk elé, hanem a jól ismert kertváros réme is, mely most nem csupán az amerikai értékrend és életvitel kritikája, hiszen a háttérben terpeszkedő New Holland („Hollywood”) óriásbetűk árnyékában egy sokkal aktuálisabb fricskára bukkanhatunk. Hiszen miközben a Boris Karloffra hajazó izomgyerek a gyengébbeket terrorizáló bully-ként, a japán Godzilla-filmekre eleresztett utalásokat beemelő Toshiaki pedig őrült géniuszként csapja le a geegeket mind a gyerek-, mind a horrorfilm fenségterületén, hogy a kissé furcsának tűnő macska ürülékből jósoló boszorkányt és a csálé fogú, lúzer Friztt már ne is említsük, mindannyian a siker érdekében kezdik

el másolni („remake”) Victor igazán egyedi – akár művészi – teljesítményét. S míg New Holland felett a Batman-szignóval Burton saját magát plagizálja, addig alatta a nagy játszótéren a „modern filmgyártás eszenciája” kapja meg a számára igazán kijáró tockost. A Frankenweenie minden tekintetben zseniális, oly mértékig, hogy a rendező egyik legnagyobb fegyverét, Johnny Depp-et egy pillanatra sem hiányoljuk. Bár igaz, hogy Danny Elfman nélkül nem lenne igazi a fergeteges „DisneyDark”. Azon túl, hogy a film egyértelműen közelít a tökéleteshez, és probléma nélkül bökhető oda egy könnyed 100%, még kicsit félve várom az új Burton mozit. Az viszont biztos,

hogy minden rajongónak kötelező a valahol az Ollókezű Edward és A halott menyasszony közötti mezsgyén megfogant rettenet, de nyugodt szívvel ajánlható mindenkinek, aki szereti a sötétebb, ám annál szórakoztatóbb tónusokat.

100% Stáblista Rendező: Tim Burton Eredeti hangok: Charlie Tahan, Martin Landau, Winona Ryder Forgalmazó: Pro Video Hazai premier időpontja: Csak DVD-n, május 8-tól

FilmMagazin / 45


KRITIKA

ÜDV A MOCSOKBAN Eran Creevy brit származású rendező nevét eddig nem sokan ismerték, ez után a film után remélhetőleg ez megváltozik, és végre jobban felfedezik őt. Írta: Sanya08

C

reevy direktorként való debütálása 2008-ban történt, amikor is megrendezte saját forgatókönyve alapján a Shifty címen futó thrillert, melynek főszereplője egy kokain díler. Kis nevekkel készült, kevés visszhangot kapott, és pontosan öt évet kellett várni arra, hogy elkészüljön második nagyjá-

46 / FilmMagazin

tékfilmje. Az Üdv a mocsokban már relatíve nagyobb hírt kapott, a főszereplő színészek is nagyobb, ismertebb nevek, a költségvetés azonban itt is relatíve kevés. A mindössze 8.5 millió dollárból készült brit thriller egy fiatal, ámde céltudatos rendőr történetét meséli el, aki mindenáron szeretne elkapni egy profi rablót.

Azt a nézetet vallom, hogy egy filmnek, ha már van egy ütős nyitójelenete, az már fél siker. Ennek a filmnek pedig van egy igencsak ütős nyitánya, mely ugyan alapjában véve semmi extrát nem tartogat számunkra – ahogyan a film többi része se – de azt a tényt, hogy láttunk már kismilliószor hasonszőrű jelenetet, kompenzálja a rendező a tehetségével és a vizuális adottságával. Feszült, remekül fényképezett üldözési jelenetet láthatunk, amely már megadja az alaphangulatot a maradék szűk másfél órára. Látjuk James McAvoy karakterét, amint üldözi Mark Strong-ot (előbbi rendőr, utóbbi pedig a rabló), ám végül kudarcot kell hogy valljon, alul marad, a következő jelenet pedig majd csak időben jóval később játszódik, amikor is látjuk, amint főhősünk cigizik, le van züllve, injekciózza a lábát


Óriási ziccer maradt azzal ki, hogy ez a film nem lett legalább a 20%-kal élvezetesebb. A potenciál pedig megvolt benne.

(mert golyót kapott beléje), szóval megkapjuk az ilyen műfajnak a velejáróit. A karakter maga is olyan, akinek a jellemét ismerjük más filmekből, de szerencsénkre a színész képes úgy eljátszani, hogy az érdekes legyen, még ha néha kissé furán is hat a keménykedése, ennek következtében erőltetettnek hathat. Én csak néha éreztem ezt, de még olyankor is szórakoztatónak tartottam, semmint kínosnak. Hasonlóan McAvoy-hoz, Mark Strong is egy olyan figurát hoz létre, amilyet a pályája során ritkán. Nem arról van szó, hogy ne játszott volna eddig negatív figurát – ami azt illeti, Hollywood szinte csak ilyen szerepeket oszt rá – hanem arról, hogy egy ilyen felsőtestét sem szégyenlő, fiát nagyon szerető “rosszfiú-de-azértvannak-elvei” karaktert ritkán alakít. Legalábbis, ahogy végignéztem a filmográfiáját, nem bukkantam rá hasonlóra. Végig arra gondoltam a film közben, hogy ez a fickó úgy néz ki, mint Jason Statham. Még borostája is volt, meg félig-kopasz kobakja. Kettejük kapcsolata a filmben kicsit a Szemtől szemben De NiroPacino párosára emlékeztetett, csak nyilván ott azért profibb volt minden.

Az alapok azonban itt is megvannak: elszánt rendőr, vérprofi rabló, akinek elvei vannak. Egyiküknek menni kell majd, kérdés az hogy hová, és kinek. És ha már Michael Mann, a rendező érezhetően igyekezett tiszteletét adni a legendás direktor előtt, elég csak ránézni a városról, madártávlatból készített esti felvételekre. Amik – nem mellesleg – nagyon jól sikerültek. Ahogyan azt a kritikám elején említettem, maga a cselekmény nem hordoz magában túl sok meglepetést, vagy olyat, amit ne láttunk volna eddig hongkongi, amerikai vagy más nációjú akciófilmekben. Az áruló figuráját is előre sejthetjük, a történet elmesélésére szánt idő sem volt szerintem túlságosan elég (még egy 20 percet elbírt volna, úgy gondolom), de ez a bő másfél óra így is kellően élvezetes volt és szórakoztató. Mint mondtam, a rendezés és az operatőri munka együttese valami egészen kiváló, ennek is köszönhető az, hogy a film végül jobb lett, mint közepes. Minden beállítás a helyén van, klappolnak a képek, a színészek odateszik magukat, és aminek a legjobban örültem: maguk az akciójelenetek is korrektül kivite-

ERAN CREEVY Eran Creevy asszisztensként segédkezett Woody Allen Füles és Guy Ritchie Torta című filmjében. Ezután kezdett el zene videókat készíteni, többek között olyan előadóknak, mint Asher D és Sway. Ezután átnyergelt a reklámiparba, ahol szintén sikereket ért el, majd pedig jött az első mozija Shifty címmel. lezettek. Kellő odafigyeléssel filmezték és vágták őket, vigyázva arra, hogy azért a néző is kapjon valamit az élvezetből, ne történjen meg az, hogy az égvilágon semmit nem látunk az eseményekből. Az alacsony költségvetés egy percre sem éreztette magát, ami máris a direktornak az érdeme. Cselekményt tekintve tehát nem egy hibátlan alkotás, de még így is érdemes rászánni egy délutánt. Akciófilmek, rendőrfilmek rajongóinak mindenképpen, megéri a ráfordított időt. Szerintem.

65% Stáblista Rendező: Eran Creevy Főszereplők: James McAvoy, Mark Strong, Andrea Riseborough Forgalmazó: Pro Video Hazai premier időpontja: Csak DVD-n, május 8-tól

FilmMagazin / 47


KRITIKA

LORE Még jó magam is, akit érdekel és szereti a történelmet, unom a második világháborús történeteket. Persze tisztában vagyok vele, hogy milyen fontos a szembenézés, de szerda esténként hulla fáradtan lehet, hogy nem éppen szembenézni van kedvem. De most megint ezt kellett tennem, mert Rachel Seiffert regényéből készült, Lore című filmet néztem meg, és ennek utólag nagyon örülök. Írta: Fekete Felícia rzékeny, okos, és nem utolsó sorban gyönyörű filmet láttam egy német kamaszlányról, aki négy kisebb testvérével az elvesztett háború után átgyalogol a Fekete -erdőn. Igazi tündérmese, ahol persze a gonoszok ugyanúgy megbújnak az erdei kunyhókban, mint a jó tündérek. A zöldellő erdő költői képei, a kiszolgáltatott és szép gyerekekkel egészen maradandó képet nyújt, és a jó történet és mély mondanivaló ellenére is ez a film legnagyobb erőssége, Adam Arkapaw operatőrnek köszönhetően. Értékeltem, hogy a rendező, az ausztrál Cate Shortland, nem csúszott be a hatásvadász művészfilmek hibájába, és csak annyi borzalmat mutatott be amennyi épp elég ahhoz, hogy érezzük mi a helyzet, de azért meg is tudjuk emészteni. Amennyire lehet, reálisan mutatja be azt a nagyon fontos kérdést is, hogy a németek hogyan tudták meg-

É

48 / FilmMagazin

emészteni a háború végén a sok borzalmat, ami az országukban történt. Elég döcögősen sikerül elfogadniuk a koncentrációs táborokról készült képeket, de azt hiszem ez érthető is (beállított képeknek tartják az amerikai katonák által készített felvételeket, amiken szerintük sovány hollywoodi színészek szerepelnek). Lore a többséggel ellentétben hajlandó szembenézni az igazsággal, de ez azt eredményezi, hogy az éhségtől és a túl nagy felelőségtől néha-néha elborul az elméje. Saskia Rosendahl rendkívüli érzékenységgel és tehetséggel alakítja a tizenöt éves lányt de a húgáról és az ikeröccseiről is megkapóan élethű képet kapunk köszönhetően a jól kiválasztott gyerekszínészeknek és Robin Mukerjee forgatókönyvének. Lorenak is, aki nemzetiszocialista szülők gyermeke, fel kell dolgozni a múltat és az értékrendet amit kapott, és egyúttal fel kell nőnie. Gyalogolnak,

a legkisebb még kisbaba öccsét dajkálja és megpróbál ételt szerezni. Egy zsidó fiú segít neki ebben, akivel átéli a kamasz szerelem minden báját és nehézségét, miközben erősen küzd a belenevelt előítélettel. Ahogy a biztonságos menedékként végül felbukkanó nagymama elveivel is meg kell a végén küzdenie, mert úgy tűnik ebben a történetben és életben Lore-nak már nincs happyend.

80% Stáblista Rendező: Cate Shortland Főszereplők: Saskia Rosendhal, Nele Trebs, Kai-Peter Malina Forgalmazó: Mozinet Hazai premier időpontja: 2013. május 2.


KRITIKA

JURASSIC PARK 3D Nincs még egy olyan hálátlan dolog, mint egy régi film háromdéssé sziporkáztatott változatáról írni. Magát a filmet mindenki látta, és mindenkinek van róla valamilyen bebetonozott véleménye, marad tehát annak a boncolgatása, hogy hozzátett-e bármit is a 3D az alkotáshoz. Erről meg a kéthetes kismacskáim is tudják, hogy a 3D nagyon kevés kivétellel nem oszt, és egyéb matematikai műveleteket sem végez, arról nem is beszélve, hogy a Jurassic Parkhoz hasonló kövületeket nem azért szokták térbe emelni, mert az valami pluszt adna hozzájuk, hanem azért, hogy még ötszázezer szülővel meg lehessen vetetni a Velociraptormintás kínai tornazsákot. Írta: Kovácsné

Még több érdekességet a film konvertálásáról az áprilisi számunk háttércikkében találhattok!

C

secsszopók kedvéért: a sztori arról szól, hogy egy milliárdos bácsi (Richard Attenborough) pénzt nem kímélve kifejleszt egy módszert, melynek segítségével dinókat klónoztat, és felépíttet egy tutkeráj vidámparkot, ahová az ember gyereke borsos pénzért bemehet szamárfület mutogatni a nagy buta T-rexnek. Minden készen áll a nyitásra, már csak a végső ellenőrzés van hátra, tehát egy biztosítási ügynök (Martin Ferrero), egy őrült matematikus (Jeff Goldblum), két paleontológus (Sam Neil, Laura Dern) meg a bácsi két unokája, akiknek a jelenléte talán még az őrült matematikusnál is kevésbé indokolt (Joseph Mazello, Ariana Richards) elindulnak, hogy bejárják a parkot, és meggyőződjenek róla, hogy minden működik-e. Naná, hogy nem. Innentől a dolog klasszikus szaladgálós-emberevő állatos horrorthrillerbe vált, ahol a nem csak 1993 -as, hanem mai szemmel nézve is kimondottan igényesen megcsinált, animatronics megoldásokkal megtámogatott dinók apránként felfalják a mellőzhető szereplőket, így pl. Samuel L. Jacksont és a macsó profi vadőr szerepében zseniálisat alakító Bob Pecket is.

A Jurassic Parkot az igényesség emelte ki a „Repülő piranhák V.” jellegű agymosások tömkelegéből: remek karaktereket felvonultató, majdnem hogy érdekes párbeszédekkel operáló, csodaszép helyszíneken csodaszépen filmezett alkotással van dolgunk. (Ez az igényesség az áltudományos hülyeségekre nem vonatkozik. Ha csak meghallom, hogy „kétéltű DNS” én már hegyezem a nuncsákót…) Hogy ezen mit dob a 3D? Kismacskáimat idézve: semmit. Egészen egyszerűen nem ilyen szempontból forgatták le anno, mások a kameraállások, másra vannak kihegyezve a látványhatások, egy konkrét példával élve: a vulkanikus szigeten leszálló helikopter esetében nem a félelmetes szakadékot mutatják, ahogy azt egy 21. századi 3D-s filmben tennék, hanem csini vízesést, szemből. Ne is reménykedjünk: a T-rex nem fog a

gyerek ölébe ülni. Sőt, a 3D-s Jurassic Park véleményem szerint lelombozó, sokszor homályos, életlen, olyan benyomást kelt, mintha egy hatvanas évekből származó kópiát találtak volna egy folyamatosan működő olajkályha mögött. De ne aggódjunk: attól még maga a film teljesen élvezhető marad, és a kölök így is garantáltan jelentkezni fog a raptoros tornazsákért.

90% Stáblista Rendező: Steven Spielberg Főszereplők: Sam Neill, Laura Dern, Richard Attenborough Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2013. május 2.

FilmMagazin / 49


KRITIKA

CAMILLE Camille a kezdetek kezdetén egy jobbfajta, ironikus francia művészfilmnek indul, majd egy kissé idióta, de azért vicces vígjátékká módosul, hogy a végére megkapjuk a nagy keserédes nosztalgiát a szívünk közepére. Folyik a könnyük és azt gondoljuk, ezt semmiképpen nem írjuk bele a kritikába. Írta: Fekete Felícia

Elment, míg én utána / levett kalappal intek, / elment arany batáron, / az ifjúság a nyáron, / és vissza sem tekintet.” Camille-t Noémie Lvovsky rendezte, írta és játssza, aki hazájában állítólag nagy népszerűségnek örvend. Nem bírom ki, hogy ne jegyezzem meg, bár elismerem, hogy talán túl érzékeny vagyok a témára, de feltűnően nem negyven éves, mint akit játszik (hanem 50). A legtöbb „hirtelen a múltban találjuk magunkat” filmmel ellentétben Lvovsky játssza a 16 éves Camille-t , és ezt nagyon meggyőzően teszi, de a férjét alakító Samir Guesmi meg még jobban. A film minden valószínűség szerint erősen önéletrajzi ihletettségű, de ez nagyon jó áll neki, mert tényleg őszinte.

50 / FilmMagazin

A kezdő kockákon egy alkoholista munkanélküli színésznőt látunk, akit a férje éppen elhagy egy fiatalabb nőért. Gyönyörű jövő, minden fiatal lány erről álmodik. Ám hamarosan megtudhatjuk miről is álmodott a lány, mert Camille 2008 szilveszterén annyira berúg, hogy 1985-ben találja magát, ahol teljes hangerővel szól a 99 luftballon. Az esetleges kétségeinket, hogy ez most egy gagyi tévéfilm vagy valami komolyabb, hamar eloszlatják az olyan A kategóriás színészek nyúlfarknyi szerepei, mint Mathieu Almaric, aki egy perverz tanárt játszik. A film nem túl hosszú, nem túl rövid, szomorú és vidám, pont amilyenek lennie kell. Az elillant ifjúságunkban meg sokan, sok mindent elrontottunk és kérdés, hogy ezeket

meg lehet-e, vagy kell-e változtatni. Elsősorban szerelmes film a Camille, vonzásokról és nem létező választásokról szól. Kapunk itt önismereti leckét, nagy adag nosztalgiát és feltehetjük a kérdést, hogy vajon számítanak-e a döntéseink vagy minden mindegy; mert amúgy is C’est la vie, amit egy Benedek Tiborra hasonlító francia fiú Krakkóban a kétezres évek eléjén úgy fordított nekem angolra, hogy No Hope and No Regret.

90% Stáblista Rendező: Noémie Lvovsky Főszereplők: Noémie Lvovsky, Samir Guesmi, Judith Chemla Forgalmazó: ADS Service Kft. Hazai premier időpontja: 2013. május 2.


KRITIKA

MENEDÉK Lasse Hallström egyszerre két, felettébb eltérő műfajú filmmel is debütált áprilisban a magyar mozikban: a múlt számunkban bemutatott Hipnotizőr egy, a Millenium-trilógiát idéző, igazi svéd misztikus krimithriller, a Menedékben pedig egy vegytiszta romantikus filmet tisztelhetünk. Írta: Gabeyramone

A

rendező nevéhez olyan címek fűződnek, mint a Gilbert Grape, az Árvák hercege vagy a Csokoládé, és bár jóllehet maga a film úgy indul mintha egy feszült tempójú krimibe kezdtünk volna bele, ezután itt is sikerül megteremteni a fenti művekben uralkodó bájos atmoszférát. A történet szerint Julianne Hough valami elől való eszeveszett menekülése során egy véletlenszerű autóbuszjárat egyik szépnek tűnő tengerparti állomáshelyén új névvel és új munkával új életet kezd. Pincérnőnek áll és időközben közelebbről megismeri a helyi boltos fiút, Josh Duhamel-t, és annak két gyerekét, és senki nem fogja kitalálni, hogy egyre jobban megkedveli ezt a csupa szív fiút. Ám az ilyenféle filmekben minden jónak induló románc csupán 13 percig tart, mert a lány múltja lassacskán elkezdi kísérteni őt, és felbukkannak olyan emberek, akiknek nagyon nem kéne felbukkanniuk, de e nélkül a film fél óra után véget is érhetne a happy end örökös állapotában. Jön-

nie kell tehát pár akadálynak, hogy a néző a műfaj keretei között megengedhető minimális izgalom után elégedetten távozhasson. A romantikus műfajú filmek után általában ott szokott lenni a vígjáték jelző is, amit jelen esetben – sajnos – teljes mértékben elfelejthetünk, de ez végső soron igazolható a komolyabb hangvétellel. A film ugyanis Nicholas Sparks regényéből készült, az írónak pedig olyan műveit vitték már vászonra, mint az Üzenet a palackban Kevin Costnerrel, a Szerelmünk lapjai Ryan Goslinggal, vagy legutóbb a Szerencsecsillag Zac Efronnal; ezen művek ismerői hasonló alkotásra számíthatnak. Tehát hogy elsődlegesen hölgyeknek ajánlom-e a Menedéket? Abszolút igen, egyedüli okként talán a szőke Julianne Hough miatt érné meg a férfi közönségnek megtekinteni, amúgy meg nekik a Hipnotizőrt ajánlom, mint ezt a férfi és a nő egymásra találását részleteiben kibontó, sok forgatókönyvi újdonságot nem tartalmazó, de 1-2 meglepetéssel

azért mégiscsak szolgáló alkotást, amik miatt azt mondom, hogy megérte megnézni.

70% Stáblista Rendező: Lasse Hallström Főszereplők: Julianne Hough, Josh Duhamel, Cobie Smulders Forgalmazó: Big Bang Media Hazai premier időpontja: 2013. április 25.

FilmMagazin / 51


KRITIKA

HORRORRA

AKADVA 5 Horrorra akadva kedvelőként fájdalmas volt leírnom ezen sorokat, de nem fájdalmasabb, mint végigülnöm magát a filmet. Az előző részeknél csak kikapcsoltad az agyad és nevettél, itt az agyadat a mozitermen kívül kell hagynod. Írta: Atee007

A

negyedik rész óta eltelt 7 évben meglehetősen átalakult a filmipar, és ennek hatásait a vígjátékokon lehet leginkább érezni, csak sajnos a színvonal itt – szerintem nyugodtan kijelenthetjük – a lejtőn lefelé indult el. Azt semmiképp sem lehet mondani, hogy az előző részek akármelyike olyan magasra tette volna a lécet, hogy azt nem lehet megugrani, de sajnos még ez sem jött össze a legújabb Horrorra akadva résznek. Mint ahogyan az lenni szokott, az utóbbi évek legsikeresebb alkotásaiból gyúrta össze David Zucker és

52 / FilmMagazin

Pat Proft (hihetetlen belegondolni, hogy ők egykor még olyanokat tettek le az asztalra, mint a Rendőr Akadémia, a Csupasz Pisztolyok vagy a Nagy durranás), ennek megfelelően a Paranormal Activity, a Fekete hattyú, a Ház az erdő mélyén, a Gonosz Halott, az Eredet, és a Majmok bolygója szolgáltatták az alapot a paródiára, de természetesen még rengeteg másból átemeltek elemeket. Az előző részhez képest még egy nagy változás, hogy lecserélték csaknem a komplett színészgárdát, egyedül Simon Rex tért viszsza (meg ha azt vesszük Charlie

Sheen, Lindsay Lohan, Snopp Dogg, Mike Tyson, Terry Crews), akikkel eladták a filmet a poszter meg az előzetesek alapján összesen nem szerepelnek annyit, mint amennyi ideig láttuk mosolyogni Kristen Stewartot az Alkonyatban. De amikor feltűnnek, akkor is csak azért, hogy bénábbnál bénább jelenetekben égessék magukat. Egy ilyen fajta komédiától nem vár el kidolgozott jellemeket a néző, sem karakterfejlődést, de hogy Jody (Ashley Tisdale) egy teljesen gerinctelen, gyerekutáló nőszemély legyen, az kicsit sok volt a végére


A film forgatása során nyílván sokat segített a rendezőnek a Cliffhanger készítésekor szerzett hegyi tapasztalat.

(amikor persze jön a „katarzis”, életbölcselet meg a nagy összeölelkezés). Dan (Simon Rex) hozza a formáját, számomra az egyetlen színfolt volt a filmben, már az előző részekben is ő volt a pancser, evolúciós zsákutca, aki mindig kapja a pofonokat, és röhejes szituációkba kerül. A mexikói házvezetőnőhöz pedig jóformán csak undorító jelenetek kötődnek, nem is érdemes szót fecsérelni rá. A durva sztereotípiák, politikai inkorrektségek, szexpoénok és ürülékes-, hányásos-, vizeletes „viccek” itt még töményebben jelen vannak, – már ha ezt lehetséges volt fokozni az előző részek után – ami még kisebb dózisban is megfekszi az edzetlen nézők gyomrát, de sajnos itt erre alapozzák az egész humort. Csak nyomokban fedeztem fel benne az előző filmekre jellemző idióta, bizarr, ugyanakkor röhejes jeleneteket. Nem azt mondom, a South Park, meg a Family Guy is ezekkel operál, és mégis viccesnek tartjuk, de abban van egy társadalomkritika, gúny, de itt semmi ilyesmi, egyszerűen csak történnek egymás után az idiótaságok. Azt megszokhattuk a szériától, hogy mivel rengeteg filmet parodizál, éles váltások vannak a jelenetek között, de mindig volt valami kohézió, ami összetartotta a cselek-

ményt. Itt inkább olyan érzése van az embernek, mintha random dobálták volna be egymás után őket. Ők is érezhették, hogy valami nincs rendben, mert néha felcsendül egy teljesen indokolatlan narráció, ami inkább csak ront a színvonalon a kínos poénjaival. Hogy valami pozitívumot is leírjak róla, néhányszor azért tényleg felnevettem (ez tényleg pozitívum egy vígjátéknál?), például, ahogyan említettem Simon Rex jelenetein, de Charlie Sheen, és Snopp Dogg is hozzátett a maguk módján. De azért az valamit elárul a filmről, hogy a végén a legmorbidabb jeleneten mulattam a legjobban… (vagy lehet, hogy velem van a baj?) Ha a haverjaid felhívnak egy olyan kéréssel, hogy kísérd el őket a moziba, mert szeretnék megnézni a Horrorra Akadva 5-öt, akkor nyugodtan szimulálj betegséget, vagy csak valld be, hogy inkább Farmvilleznél még egy kicsit, vagy a nagymama gyógyszereinek receptjeiért kell sorba állnod. De ha mindenképpen moziba akarsz menni a hétvégén, inkább valami másra voksolj. Tudom, nehéz a döntés, de nem ezt akarod választani, az biztos. Nem mondom, hogy ez az Antikrisztus, mert azért még a műfajon belül is vannak borzasztóbb dolgok, de még a minimá-

lis színvonalat is épphogy csak megüti. Majd egy év múlva, amikor 999 forintért megtalálod a kupac alján, a „mármegintlehülyézett” áruházban DVD-n, vagy egy unalmas délután a tékában minden mást kivettek, akkor a haverokkal egy sör mellett meg lehet nézni. Illetve nem, bocs, sörözés nem ajánlott, mert felfordul a gyomrod.

35% Stáblista Rendező: Malcolm D. Lee Főszereplők: Ashley Tisdale, Simon Rex, Lindsay Lohan Forgalmazó: Fórum Hungary Hazai premier időpontja: 2013. április 18.

FilmMagazin / 53


KRITIKA

GYILKOS VÁGYAK Brian De Palma visszatért, és hozta magával Hitchcock szellemiségét. Hellyel-közzel. Írta: TomPowell szintén hiányolom mostanság a filmkínálatból az erotikus thrillereket. Rossz az, aki rosszra gondol, de amikor minden nap szembe jön velünk egy olyan bulvár hír (akár akarjuk, akár nem), amiből megtudjuk, hogy ki kivel, mikor, hogyan milyen pozitúrában, és a legfőbb kérdés, hogy miért, vagy amikor szembesülünk azzal, hogy a mai tinédzserek többet tudnak a szexről, mint idősebb társaik (ami nem kifejezetten örvendetes előbbiek érzelmi bizonytalansága, kiforratlansága miatt), akkor elgondolkodtató, hogy a filmesek manapság miért mernek annyira szemérmesen nyúlni a témához. Persze érthető, hiszen intim, hálószobatitkokba és intrikákba belesni legalább annyira élvezetes, mint ijesztő a nézőknek, a szexualitást pedig igyekeznek általában minél szórakoztatóbban tálalni (pl. Amerikai pite), a fajsúlyos témák pedig megmaradnak a kisköltségve-

Ő

54 / FilmMagazin

tésű – független – drámáknak (pl. Túl a barátságon). Viszont ahhoz a (kommerszebb oldalról is megközelíthető) műfajhoz, melyben valaki a

másik érzelmeit ki, a saját testét pedig egyszerűen csak használja, például a munkahelyi érvényesüléshez, valamiért manapság nem mer-


A nehezen kiejthető (és még nehezebben leírható) nevű Matthias Schoenaerts-t legutóbb a Bikanyakban láthattuk.

nek nyúlni az alkotók. A veterán Brian De Palma most viszont megtörte a csendet. Na persze közel sem feledhetetlenül, de mindenképpen tisztességesen. Az olyan klasszikusok rendezője, mint a Sebhelyesarcú, az Aki legyőzte Al Capone-t, vagy az első Mission: Impossible, fogta a francia Szerelmi bűnök című filmet, és az ő Hitchcock-i stílusával átitatva remakelte, némileg nagyobb (pontosabban felkapottabb) nevekkel – nem mintha az eredetiben szereplő Kristen Scott Thomas teljesen ismeretlen lenne a moziba járó közönségnek. Az eredmény pedig egy némileg régimódi, erotikával fűtött, itt-ott felesleges csavarokkal tarkított thriller lett.

Adva van egy reklámügynökség, és az ott dolgozni és érvényesülni próbáló Isabelle (Noomi Rapace), és főnöke, a gátlástalan Christine (Rachel McAdams) közötti, végletekig fokozódott szakmai és érzelmi rivalizálásába nyerhetünk bepillantást, amibe mindkét oldalról csatlakoznak be felek, ilyen vagy olyan módon. A sztoriról kár is lenne ennél többet elmesélni, és nem azért mert annyira eredeti, vagy ötletes lenne. Sőt. A tapasztaltabbak könnyen rájöhetnek bizonyos fordulatokra, amiken itt-ott Brian De Palma még meg is próbál csavarni egyet, de van, hogy teljesen feleslegesen. Ami miatt mégis a rendező egy minőségi munkájáról beszélhetünk, az egy egyszerű szóval összefoglalható: stílus. Persze korántsem eredeti, sohasem látott elbeszélésmódról beszélünk, de mindenképpen élvezetesről. Köztudott, hogy De Palma Hitchcock egyik legelkötelezettebb rajongója, akit már inkább megidéz filmjeiben (mint például Travolta egyik első táncos lábú skatulyából való kitörésében, a Halál a hídonban), mintsemhogy egyszerűen tisztelegjen előtte. És ez a filmnyelvi főhajtás jól áll a filmnek, és jól áll a színészeinek. A legutóbbi Sherlock Holmes-ból átemelt Noomi Rapace és Rachel McAdams kettő-

se (a szintén onnan kölcsönzött Paul Anderson-nal kiegészülve) jól működik, főleg utóbbi. Igaz, McAdams szerepe hálásabb a gátlástalan, szexuális játékokat sem megvető Christine szerepében, de a kezdetben szürkének tűnő Rapace is kimutatja oroszlánkörmeit, amikor kell. A két gráciához pedig csatlakozik egy harmadik is a fiatal Karoline Herfuth személyében, aki pár perces jelenlétében is bizonyítja tehetségét. Mindezek ellenére a Gyilkos vágyak nem említhető egy lapon De Palma korábbi klasszikusaival. A felvezetés az első igazi fordulatig túl hosszú – még ha némileg szükséges is – így a film egyenetlen, amit a már sokszor emlegetett, olykor felesleges fordulatok csak tarkítanak. Ugyanakkor a rendező újabb tiszteletadása példaképe előtt – ami különösen a fináléban ütközik ki – azt mondatja velem, hogy egy De Palmához hasonló öreg kutyának már nem feltétlenül kell új trükkökkel elkápráztatnia a nagyérdeműt. Egy XXI. századi Hitchcock filmet nézni pedig minden filmrajongónak csak öröm lehet. Akkor is, ha az nem a legsikerültebb.

70% Stáblista Rendező: Brian De Palma Főszereplők: Rachel MacAdams, Noomi Rapace, Paul Anderson Forgalmazó: ADS Service Kft. Hazai premier időpontja: 2013. április 25.

FilmMagazin / 55


SOROZAT

A ZÖLD ÍJÁSZ Szeretjük a hősöket. Ezt az egyszerű kijelentést meglehetne közelíteni lélektani, vagy filozófiai szempontból, sőt egy egész könyvet is lehetne írni a témáról. A lényeg azonban akkor is csak egy egyszerű tény marad. Az emberek mindig is szerették, ha valaki erőt és bátorságot sugároz, ha többre képes, mint átvészelni az egyszerű mindennapokat. Elképzeljük magunk a szerepébe és arról álmodozunk általa, hogy mi is menynyivel többek lehetnénk. Írta: Zaphier gy volt ez már századokkal ezelőtt is, mikor még, csak a képzeletére hagyatkozhatott az olvasó, aztán folytatódott a képregények világával, mígnem hőseink meghódították a mozivásznat és a televíziót. Szeretjük őket, ez mindig is így lesz. A CW Television Network csatorna, erre az egyszerű igazságra alapozott, mikor elkezdte vetíteni 2012. október 10-én az Arrow című sorozatot. A Green Arrow című képregény alapján forgatott tv sorozat, kezdés előtt igencsak megosztotta a közvéleményt. Sok kritikus csak a közkedvelt hősmozik leutánzását látta benne, mások pedig csak egy elcsépelt Robin Hood sztorit. Nos, igen. Egy zöld csuklyás fickó, aki nyíllal rohangál a sötétben és gazdag bűnözők a speciális céltáblái. Nehéz lenne, nem rögtön Robbin Hood-ot látni benne. Sőt valóban találni lehet hasonló elemeket közismert hősmozikkal, bár az is lehet, hogy ezek valóban elemei a képregénynek és mindez puszta véletlen. Ha pedig mégis akadna benne leutánzás, az talán még vonzóbbá tudja tenni hősünket, hogy egy másik, általunk már szeretett ikonhoz hasonló a háttere, a hányadtatása, vagy talán a döntései. Hisz álruhás jótevőink, már sokszor tették fel önmaguknak ugyanazokat a kérdéseket. Pl. Érdemes hazudni a családomnak és a barátaimnak? Meddig

Í

56 / FilmMagazin

tudok még vajon ilyen titkolózásban élni? Merjek bárkit is közel engedni magamhoz? Nem fogom azzal veszélybe sodorni, hogy velem van? Sok- sok kérdés, melyek közül egykettő miért ne hangozhatna el itt is, hisz hőseink általában hasonló problémákkal küzdenek?! Aztán eljött október 10-e egy duplarészes kezdőepizóddal és a CW csatorna bebizonyította, hogy az íjász története, jóval több, mint bárminek a lekoppintása. Arrow figurája ugyanis már mozifilmekben, sőt, sorozatokban is feltűnt, de most először ismerkedhetünk meg ilyen behatóan a történetével. Nem földönkívüli és nincsenek emberfeletti képességei. Csak egy férfi, aki felhasználja a vagyonát és tudását, a gonosz elleni harcra. Leginkább Batman figurájával tudnám összehasonlítani, de természetesen rengeteg a különbség is. Az egyik legfontosabb, amit mindenképpen szeretnék kiemelni, hogy csuklyás barátunk egy íjon és pár tőrön kívül, nem igazán használ más fegyvert, csak a saját testét. Nincsenek speciális kütyüi, vagy szuper járgánya. Maga az ember a fegyver és épp ez teszi őt még különlegesebbé. Az RTL Klub jóvoltából 2013. február 1-től a magyar nézők is nyomon követhetik Oliver Queen (Stephen Amell ) történetét. Itthon A zöld íjász címen debütált nagy sikerrel a sorozat.


A második évadban számos közönségkedvenc, ám az első évadban kisebb szerepet kapó karakter állandó szereplő lesz majd.

Szóval ki is ez a Mr. Queen? Egy gazdag és önelégült playboy, akit nem érdekel más, mint a csinos lányok, gyönyörű autók, átmulatott éjszakák. Legalábbis öt évvel történetünk kezdete előtt, még ezt az életet élte. Aztán meghalt. Pontosabban először csak eltűntnek nyilvánították, mikor neki és az édesapjának nyoma veszett a Csendes óceánon. Aztán pár évre rá, holttá is nyilvánították őket. Így nem kis felbolydulást okozott, mikor Oliver öt évvel később visszatért Starling Citybe. Elmeséli, hogy miután hajótörést szenvedtek és mindenki más meghalt, ő egy szigetre vetődött és öt évig, a túléléséért küzdött, mire végre arra járt egy halászhajó. Starling City polgárainak, köztük Oliver édesanyjának Moira-nak (Susanna Thomson) és a húgának Thea-nak (Willa Holland) fogalma sincs róla, hogy bár a férfi igazat mond, nagyon sok titkot rejt még az az elmúlt öt év. A sorozat eseményei két szálon futnak. Az egyik, azt mutatja be, hogy miután Oliver visszatér a szigetről, hogyan kezdi el kettős életét élni. Nappal gazdag szépfiú, éjjel csuklyás jótevő. A másik pedig Oliver visszaemlékezéseit mutatja be arról, hogy mi is történt a szigeten és hogyan vált a gazdag ficsúrból az íjász. Oliver a világ szemében ugyanaz a playboy mint az eltűnése előtt. Muszáj fenntartania ezt a látszatot, hogy a rendőrség, ne gyanakodjon rá, hogy ő a

zöld íjász. Így titokban tartja, hogy az öt év alatt megtanult kínaiul és oroszul, hogy tökéletesen tud, verekedni és bárkit lenyom közelharcban. Nem említi, hogy tökéletes íjász vált belőle és a késekkel is profin bánik. Ami pedig az egyik legfőbb, hogy gyorsaságát és mozgékonyságát, sikerült olyanra fejlesztenie, ami már súrolja az „emberileg lehetséges” kifejezés határait. Elég jó teljesítmény ahhoz képest, ha az ember öt évig él egy lakatlan szigeten. Persze Oliver nem állította senkinek, hogy az a hely lakatlan volt…

Tehát adott egy férfi, aki jó pár évvel ezelőtt megtudta, hogy a saját családja mennyit ártott a városnak és ráadásul van egy listája mindenkiről, aki segédkezett ebben. Most pedig visszaérkezett ilyen rendkívüli képességekkel. Ebből egyértelmű a folytatás... A rendőrségnek persze nem tetszik, hogy van egy ámokfutó a városban, aki önjelölt igazságosztóként működik, de persze nem tudnak semmit tenni ellene. A hősnek egy búvóhely is kell, amire a család egyik régi elhagyatott gyára tökéletes. Azért, hogy az álca még tökéletesebb legyen, bejelenti, hogy éjszakai lokálnak építi át a helyet. Oliver egyik legfőbb szándéka az volt, hogy nem árulja el senkinek sem a titkát. Ám arra nem számított, hogy újdonsült testőre (akit az anyja rendelt ki mellé), a volt kommandós John Diggle (David Ramsey) jobban átlátja a helyzetet, mint bárki más és azonnal megsejti a titkolózást. Így Oliver bizalmába fogadja, hisz neki sem árt egy társ. Diggle pedig méltó barátnak és partnernek bizonyul. Így minden készen a küzdelemre, de persze egy hős élete nem lehet bonyodalomtól mentes. Az egyik legfőbb Laurel, a volt barátnő, akinek az öt évvel ezelőtti utolsó emléke Oliverről az, hogy a saját húgával Sarah-val csalta meg, aki szintén a Csendes-óceánba veszet öt évvel ezelőtt. Így Laurel Lance (Katie Cassidy) és az apja Quentin Lance (Paul Blackthone) szemében a létező leggyűlöltebb személy tért vissza a halálból. Ráadásul Lance nyomozó, a kapucnis ámokfutó legfőbb üldözője. Így Oliver hiába is táplál még érzelmeket Laurel iránt, ezt az érzést is fel kell áldoznia a hősiesség oltárán. Ez pedig csak egy bonyodalom, zöld íjászunk életében. Számtalan titok és megannyi meglepetés van még Starling City és Oliver múltjában, melyek szépen fokozatosan adagolva jönnek elő. Néha az az ember érzése, hogy az első évad 23 epizódja még csak az előzetese egy igazán nagy harcnak. Ami azonban biztos, hogy a zöld íjász legfőbb szándéka, hogy mindenkit megkeres, aki „cserbenhagyta a várost”. Reméljük a hasonlóan izgalmasnak ígérkező második évad is ilyesfajta gyorsasággal jut majd el Magyarországra!

FilmMagazin / 57


FILMKLASSZIKUS

SZÁLL A KAKUKK FÉSZÉKÉRE A filmrendezők szinte minden valamirevaló könyvet szeretnének megfilmesíteni, de vajon mennyire jó alany ehhez egy olyan történet, mely többnyire egy elmegyógyintézet falain belül játszódik, és a karakterek jellemén kívül más használhatót nem igen kapunk egy mozi elkészítéséhez? Milos Forman-t azonban ez nem zavarta, és az amerikai irodalom egyik legnagyobb darabjából a filmművészet egyik legnagyobb alkotását hozta létre. Írta: Török Tamás

P

atrick McMurhpy egész életében nem volt más, mint egy kisstílű bűnöző, aki a börtön elkerülésének érdekében elmezavarodottnak adta ki magát, ami egyenes út volt az elmegyógyintézet felé. Miután bekerül a sárga falak közé, egy csapatnyi "dilissel" kell, hogy együtt töltse mindennapjait, majd ahogy telnek a napok arra a megdöbbentő következtetésre jut, hogy

58 / FilmMagazin

ezek az emberek semmivel sem őrültebbek nála. Ahogy erre mi magunk is rájövünk a film során, onnan kezd az egész érdekes lenni. Ken Kesey regénye és maga a film is egy általam már nagyon sokszor újra és újra átgondolt dologra próbál meg rájönni, majd végül elgondolkoztató következtetéseket levonni. Kezdjük az elején, vizsgáljuk meg az emberek gondolkodását. Az,

hogy minden ember más egy tény, méghozzá egy olyan tény, ami mára már általánosan elfogadottá vált. Azonban ha valaki egy kicsit is másabb az elfogadott másnál, akkor egy speciális esetről beszélünk, ami kezelésre szorul. Rendben, fogadjuk el ezt a gondolkodásmódot. Viszont ami ezután történik, nevezetesen ahogy ezeket a speciális eseteket kezelik, az már messze nem logikus


IDÉZETEK A FILMBŐL Patrick McMurphy: Fiúk, ő itt Candy. Candy, ők a fiúk. Candy: Jobb, ha lelépünk. Mi lesz, ha megint sittre vágnak? Patrick McMurphy: Nem tehetik. Dilisek vagyunk. Hehehehe! Legföljebb visszavihetnek a diliházba, érted?

vagy emberséges számomra. Mi más lenne a megoldás, minthogy az ilyen különleges, nem dilis, különleges embereket zárjuk össze egy idegen és steril épületbe, ahol mintha állatokról lenne szó, úgy kell alkalmazkodniuk a bejáratott napirendhez. A film talán legmegrendítőbb pontja az, amikor kiderül, hogy a kezeltek jelentős része önszántából tartózkodik az intézetben, ugyanis szent meggyőződésük, hogy ők nem állnak készen a kinti életre. És igen, ebben az állításban rejtőzködik az egész mű mondanivalója. Patrick McMurphy annak ellenére, hogy semmit nem kezd az életével, azt a kicsit ami van neki, képes élvezni és maximálisan kihasználni. Ezt a hozzáállást szinte ráerőlteti a kezeltekre, és azon kevés idő alatt amíg az elmegyógyintézetben tartózkodik azok az emberek újra élhettek és élvezhették az életet. Mindennapi dolgokat csinálhattak, és végre valaki teljes értékű emberként tekintett rájuk, amit az orvosoktól soha nem kaphattak volna meg. Én személyes tapasztalataim során arra a következtetésre jutottam, hogy egy ember bármilyen speciális, profi orvosi kezelést is kapjon, csak is úgy gyógyulhat meg ha a szerettei, barátai között lehet és továbbra is élvezi az életét, legyen szó bármi-

lyen kórról. Az ember nem tehet többet a gyógyulás érdekében, minthogy nem hagyja el magát és éli tovább az életét. Milos Forman fantasztikusan érzékeltette a film során, hogy a kezeltek (vagy inkább rabok) egyre inkább kezdenek megnyílni McMurphy hatására. Ahogy haladt előre a történetszál, úgy bontakoztak ki a kezeltek személyes drámái. Majd végül egy ilyen személyes drámát kihasználván az osztály orvosi vezetőnője az egyik beteget egy tragédiába hajszolja. A Ken Kesey által megteremtett karakterekhez egy tökéletes casting dukál. Jack Nicholson egyszerűen sziporkázott McMurphy bőrében, ahogy a többi beteg karakterét is egyszerűen életre keltették a jobbnál jobb színészek. Christopher Lloyd, Danny DeVito, Brad Dourif csakhogy néhány nevet említsek. Azért még most is jó belegondolni, hogy az igazán értékes filmekhez mindig sikerül leszerződtetni ekkora színész fenoménokat, még akkor is, ha 1975-ben "csak" felszálló ágban voltak az előbb említett nevek. A már említett személyes drámák a film fináléjában csúcsosodnak ki. Előtte elmondanám, hogy számomra rendkívül szimpatikus, amikor egy film minden sallangot és hatásvadász elemet nélkülözve tud érvénye-

sülni, és intenzív érzelmeket kiváltani az emberből. A Száll a kakukk fészkére is bevállalta ezt a sallangmentességet, és habár számomra úgymond nehezen indult be a film, a végére megértettem, hogy mennyire zseniálisan lett felépítve az egész film, s ennek köszönhetően lett maradéktalanul emlékezetes a befejezés. Ha valaki esetleg nem látta volna még a filmet, vagy nem olvasta volna a könyvet, akkor jelezném, hogy spoiler következik. Tehát, először is kiderül, hogy mivel kezelik azokat, akik valamilyen módon megszegik a szabályokat az intézetben (tehát élnek egy kicsit), azoknak gyakorlatilag kisütik az agyát. Miután McMurphy eltervezi, hogy megszökik a magát egész végig siketnémának tettető méretes, egyébként teljesen épelméjű indián barátjával, aki a filmben konkrétan ki is mondta, hogy nem érzi magát felkészülve a kinti életre. Szóval a szökés bekövetkezte előtt a fiúk rendeztek egy kimondatlan búcsú bulit, amit az orvosok úgy honoráltak, hogy kisütötték McMurphy agyát, ezzel megölvén azt, ami mindaddig volt a férfi. Miután az indián férfi is készen állt arra, hogy újra elkezdjen élni, észre kellett vennie, hogy McMurphy elvesztette emberi mivoltát. Majd végül jött a dráma: "Nem hagylak így itt nekik." – a legendás mondat után az indián egy párnával megfojtotta McMurphy-t, majd a film során a szimbolikus szerepet betöltő kutat kitépte a talapzatából, áttörte a börtön ablakait és szabad lett, ezzel teljesítvén mindazt, amiért maga McMurphy is harcolt. Ken Kesey igazán büszke lehetett.

FilmMagazin / 59


KÖV. HÓNAP AZ ACÉLEMBER Amerika és a világ legismertebb, legnépszerűbb és legerősebb szuperhőse, a különleges történetű Superman visszatér a mozikba – és ezúttal minden idők legerősebb csapata segíti a fantasztikus kalandok megelevenedését.

Z VILÁGHÁBORÚ A Max Brooks World War Z: A zombi világháború története című könyve alapján készült akció-horror egy ENSZ alkalmazott küzdelmét mutatja be, amint versenyfutást folytat az idővel és a végzettel, hogy megállítsa a zombi fertőzés szétterjedését a világban.

60 / FilmMagazin



2013. májusi FilmMagazin