Issuu on Google+

POLITIKAI UJJGYAKORLAT: A HATALOM ÁRNYÉKÁBAN

FilmMagazin 2012. január

BEST O F SZERIN 2011 T 14 OLD ÜNK ALON! KI AZ ÁRULÓ? SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM A FINCHER-FÉLE AMERIKAI REMAKE A TETOVÁLT LÁNY ÁRNYJÁTÉK SHERLOCK HOLMES 2

A LELEMÉNYES HUGO 3D


KEDVES OLVASÓK! A

zt hiszem pont egy évvel ezelőtt siránkoztam azon, hogy milyen lapos a januári szezon és miért kell várni a jó filmekre addig, amíg februárban (köszönhetően az Oscar körüli felhajtásnak) végre beindul az ipar és megéri moziba menni. Nos ezúttal viszont úgy gondolom, hogy ennél szebb évkezdést nagyon el sem tudtunk volna képzelni. Egyrészt megérkezett a Sherlock Holmes második rész, amit az első rész elkötelezett híveként már epedve vártam és bár jelen sorok írásaKERESS MINKET FACEBOOKON IS, HOGY IDEJÉBEN ÉRTESÜLJ MINDENRŐL!

kor még nem volt hozzá szerencsém, Kovácsné kritikája alapján méltó folytatás született. Az utolsó utáni pillanatokban sikerült megnéznünk a Suszter, szabó, baka, kém és Az öldöklés istene című filmeket, mindkettő a díjszezon meghatározó alakjának tűnik, ráadásul mindkettőről a bemutatásuk előtt olvashattok, tehát ha kíváncsiak vagytok arra, hogy érdemes-e pénzt áldozni rájuk, remekbeszabott kritikáinkból kiderül. De itt van még a múlt hónapban ígért Mission: Impossible - Fantom Protokoll kritikája, háttér rovatunkba pedig A tetovált lány került címlapsztorink, A leleményes Hugo 3D mellé, melyről minden létező információt összeszedtünk, ráadásul van köztük olyan, ami nálunk jelenik meg legelőször. Izgis, nem? Akit pedig mindezen tartalmak hidegen hagynak (létezik egyáltalán ilyen?), az még mindig elmerülhet ominózus (14 oldalas!) Ilyen volt 2011 összeállításunkban, melyben a szokásokhoz híven minden fontos dolgot megtudhattok az elmúlt esztendőről, számos kategóriában győztes hirdettünk, de munkatársaink is elárulják, hogy szerintük mi volt az év legjobb alkotása.

CÍMLAPSZTORI: A film egyik érdekessége, ahogy Scorsese előre eldöntötte, milyen elvek alapján válogatja össze színészeit. „Leginkább brit színészekben gondolkoztam, mert az angol akcentus hozzátartozik a történet világához…” >> 20.

IMPRESSZUM Főszerkesztő: Bokori Balázs Online főszerkesztő: Szabados Melinda (Veszják) Munkatársak: Csernák Ákos, Fekete Felícia, Hannibál, Hompola Júlia V. (Vampka) Madura Gábor (iverson2), Tréfás Hajnalka (Kovácsné), Horváth Krisztián (Kóczy), Kovács Beáta (Zaphier), Kónya Sándor (Sanya08) , Mocanu Attila, Verebélyi Tamás (Spike) Segítőink: Molnár Krisztina (Budapest Film), Bartók Anna (Fórum Hungary), Csillag Zita (InterCom), Pataki Andrea (UIP Duna Film), Laska Pál (Mokép) Elérhetőség: www.tollal.hu és www.filmmagazin.web4.hu Következő szám tervezett megjelenés: 2011. február 12.

2 / FilmMagazin


HÁTTÉR

ILYEN VOLT 2011 Mindig érdekesnek tartom a januári szám ezen részét, hiszen jó dolog visszagondolni az éves filmkínálatra. Mik voltak, mennyiben változtak a trendek, miben csalódtunk a legnagyobbat, mire fogunk emlékezni évek múltán is. Írta: Sanya08

N

em azért, de véleményem szerint több szempontból is egészen jó évet zárhatunk, még akkor is, ha volt egynéhány fiaskó a mozivásznon. Egyrészt azért, mert két franchise is bebizonyította, hogy nem fogyott ki a szuszból – éppen ellenkezőleg (Wes Craven Sikoly 4-e és Justin Lin Halálos Iramban: Ötödik sebessége). A zöld szín viszont nem volt éppen szerencsés, két szuperhős is becsekkolt a gyöngyvászonra, egyikük egy milliomos csemete aki brahiból elkezdett bűnt üldözni (Zöld darázs) míg a másik egy gyűrűből nyerte hatalmát és megtanulhatta hogy a nagy erő nagy fel…Nem, azt, hogy a hatalmát jóra kell használnia (Zöld lámpás). Ugyan a Zöld darázs egy igazán szórakoztató produkció volt, Michel Gondry többé-kevésbé (de inkább kevésbé) kamatoztatta filmes tehetségét egy blockbusterben, anyagilag és szakmailag se volt túlságosan pozitív a végkicsengés, így mindenki hamar megfeledkezett róla. Nekem bejött, minden butasága ellenére egy mulattató buddy movie volt, bár tény, szívesen megnéznék egy komolyabb feldolgozást az azonos címmel bíró sorozatból. Ami a Zöld lámpást illeti, az eredmény egy csalódást keltő vonatszerencsétlenség lett, az év egyik olyan filmje aminél az ember azt mondhatja: Erre bizony kár volt pénzt költeni, befektethették volna valami értelmesebb dologba is. Idén is a képregényfilmek uralták a nyári szünetet, de előtte még Zack Snyder tavasszal bepróbálkozott egy eredeti ötlettel, ami az Álomháború címet kapta, de a videójátékszerű képi világ nem igazán jött be a kritikusoknak, de még a nézők se sereglettek, el is hasalt szegény. Snyder legközelebb a Supermant

4 / FilmMagazin

viszi vászonra, amivel kapcsolatban igencsak kétkedő vagyok, de ez más lapra tartozik. De hogy ne csak csalódásokról és bukásokról beszéljek, akadt néhány igencsak emlékezetes, szórakoztató dolgozat. Rögtön az év elején ott volt a Rangp című animációs remekmű Gore Verbinskitől, ami bebizonyította hogy nem csak a Pixar az, ami képes színvonalas animációt létrehozni. Verbinski filmje inkább a felnőtt gyerekeknek készült, tele referenciákkal a western műfajára vonatkozóan. A Halálos iramban: Ötödik sebesség, mint említettem szintén kellemes csalódás volt, az autós széria ötödik darabja volt ez, és teljes fordulatszámon pörgött a cucc. Wes Craven kigúnyolta és beintett a horror remake-eknek a Sikoly folytatásával, az X-Men: Elsők pedig minden baljóslat ellenére

annyira jó lett, hogy mindenki mosollyal az arcán távozott a moziból. Kenneth Branagh kipróbálta magát a szuperhősfilmekben, megcsinálta a Thort ami szép sikert aratott, és minőségileg is hozta a színvonalat. Az év legrosszabb moziélménye abszolúte a Transformers 3 volt, mely lélektelen akcióival és utálnivaló karaktereivel gyilkolta az agysejtjeimet, a végére pedig teljesen elkínzottan ballagtam ki a moziból. Közben még a 3D az utolsókat rúgja, legalábbis én ezen véleményen vagyok. Úgy értem továbbra is lelkesen készítik háromdében a filmeket (pontosabban sokszor csak konvertálják utólag), de kétlem hogy ez sokáig fog menni. Én három filmet láttam idén 3D-ben. Először a Féktelen haragot, aminél működött a dolog, élveztem mert olyan volt a műfaj is, a hangulat, de a TF3-nál

JANUÁR

FEBRUÁR


nekem semmit nem adott hozzá az élményhez, az Amerika kapitányról ne is beszéljünk, pénzkidobás volt csupán. Remélem, hogy hamar abbahagyják azt a töketlenkedést, és felfogják hogy nem kell minden film 3D-ben. Ami még felhúzta az agyamat az az, hogy volt amikor lehetőségem se volt 2D-ben nézni egyes filmeket. Ez irritáló. Mondom, baromi idegesítő. Amiről még szót kell ejtenünk az az, hogy idén ugye pontot raktak a Harry Potter végére is, amiről pozitív kritikát írtam, de így viszszamenőleg azt mondom, hogy semmi extra. De mégis, minden filmet moziban láttam egészen az el-

sőtől úgyhogy egyfajta esemény volt az utolsót is meglesni. Megkaptuk az éves Woody Allen-beöntést is, Lars Von Trier balhét csapott Cannes-ban (“Szimpatizálok Hitlerrel.”), ami után ki is tiltották őt, pedig a film amivel ment, egész jó volt. Szegény Kirsten meg csak ült és facepalm. Terrence Malick új filmmel jelentkezett ami esemény, de nem jelent meg fesztiválon, szokásához híven. Az év egyik legtöbbet munkálkodó színésze Ryan Gosling volt (Drive; Örült, bolond, szerelem), mellette Michael Fassbender aratott sokat (Jane Eyre; X-Men: Elsők). Mindkettőjükre oda kell egyre inkább figyelni

a közeljövőben. J.J. Abrams nosztalgiázott egyet, de a Super 8 című filmje, mely Spielberg korai munkájára akart hasonlítani (végül is hasonlít is), nem volt több mint egy egyéjszakás kaland, egy könnyes visszaemlékezés, de végére kiderült hogy nem más, mint lufi ami nem durran olyan nagyot. Ugyanez a Cowboyok és űrlények, ami szórakoztató volt ugyan, de nem emlékezetes. Ha már nosztalgia, akkor Joe Johnston Amerika kapitánya. Ez tény. Fuckers. Nyilván sok minden kimaradt ebből a kis eszmefuttatásból, de a következő oldalakon úgyis részletes elemzést kaptok 2011-ről!

A LEGJOBB DVD-N MEGJELENŐ FILMEK

Idegen arcok

MÁRCIUS

Lázongó ifjúság

Engedd el!

ÁPRILIS

MÁJUS

FilmMagazin / 5


HÁTTÉR

DVD-N JÖTTEK, NEM KELLETT VOLNA

The Resident

Setup

Catch 44.

LEGJOBB VÍGJÁTÉK

FUTOTTAK MÉG

Paul

FÖRTELMES FŐNÖKÖK A remek helyzetpoénok, a balfékes szerencsétlenkedések és a nem öncélú, mégis mindig jó ütemben elsütött káromkodások egyvelege az év legjobb vígjátékát eredményezte. Külön érdemes kiemelni Jason Bateman-t, aki zseniális volt a szerepében, de igazából a többieket sem érheti semmilyen panasz.

JÚNIUS

6 / FilmMagazin

AUGUSZTUS

Elhajlási engedély

SZEPTEMBER


„LEGJOBB” GONOSZOK Bernie Rose (Drive - Gázt!)

Sebastian Shaw (X-Men: Az elsők)

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM

Voldemort (Harry Potter és a Halál Ereklyéi - 2. rész)

FUTOTTAK MÉG

Karácsony Artúr

RANGO Talán itt volt a legnehezebb a döntés, hiszen a kategória szokásos nyertese (Pixar) idén csúnyán bebukott a Verdák 2-vel, így más delikvensek után kellett nézni. Jelentkező szerencsére volt bőven ám a mezőnyből minőségileg csak a Karácsony Artúr és a Rango tudott kiemelkedni. A legjobbnak (hajszál híján ugyan, de) mi az utóbbi választottuk, már csak a filmes utalások miatt is.

OKTÓBER

NOVEMBER

Kung Fu Panda 2

DECEMBER

FilmMagazin / 7


HÁTTÉR TOP 3 EMLÉKEZETES JELENET „Ereszd el a hajam” a diszkóban és ami utána következik (Fekete hattyú)

A vonatszerencsétlenség (Super 8)

Vérengzés a liftben, avagy „csók után koponyatörés” (Drive - Gázt!)

8 / FilmMagazin


A LEGJOBB FILMES CSAPATOK

Az elsők (X-Men: Az elsők)

A vízvisszaszerző osztag (Rango)

Ethan Hawke és csapata (Mission: Impossible - Fantom Protokoll

A gyerekek (Super 8)

AZ ÉV LEGJOBB HORRORFILMJE

PARAJELENSÉGEK 3 Sokat vacilláltam, hogy a Frászkarika (Fright Night), vagy a Parajelenségek harmadik része legyen-e a befutó. Az előbbi egy remek horror paródia, ami megmutatta, hogyan is kell remek remake-et csinálni, s amiben Colin Farrell kápráztat el minket, mint vámpír. Az utóbbi pedig egy kézikamerás borzongás sokadig része. A választásom ez utóbbira esett, mert nem mintha nem jött volna be Colin Farrell, mint vámpír, de az hogy a valamiből már harmadszorra sikerült ugyanazt a hangulatot megteremteni, mint az elsőnél, sőt egy picit még rátenni, már megérdemli nálam az első helyet. Amit röviden tudni kell a harmadik részről az, hogy végre képet kapunk, honnan indult ez az egész kísértethistória, továbbá azt, hogy az első két epizódhoz képest jóval több a karfamarkolászós rész. Erősen ajánlott mindegyik rész megtekintése.

FUTOTTAK MÉG

Frászkarika

Trancsírák

FilmMagazin / 9


HÁTTÉR

KELLEMES MEGLEPETÉSEK

Thor

Sikoly 4

Super 8

Majmok bolygója: Lázadás

AZ ÉV LEGJOBB SOROZATA

Élve eltemetve

Őrült, dilis, szerelem

FUTOTTAK MÉG

Társas játék

TRÓNOK HARCA Papírforma, hisz 2011 egyértelműen a Trónok harcáról szólt. A George R. R. Martin regényéből készült sorozat az HBO jóvoltából jött látott győzött, s ami még elképesztőbb, hogy olyan könyvvásárlási, s olvasási hullámot indított el, amit igen rég láttam. A könyvek persze már jó ideje kaphatóak voltak kis hazánkban is, de az őrület igazán csak a sorozat megjelenése után tört ki. Be kell vallanom, hogy én is a széria első évada után kezdtem el a regényfolyamot, de szokták mondani, hogy jobb későn, mint soha. Westeros világa elől nincs menekvés, aki megnézi, elolvassa, rabja lesz a lebilincselő történetnek, és az aprólékosan kidolgozott karaktereknek. Nem véletlen, hogy sokan a fantasy műfaj új királyaként emlegetik. Kötelező darab.

10 / FilmMagazin

The Walking Dead

A katedrális


A LEGNAGYOBB CSALÓDÁSOK

Álomháború

A Karib - tenger kalózai: Ismeretlen vizeken

Verdák 2

Cowboyok és űrlények

Válogatott gyilkosok

A legsötétebb óra

A LEGROSSZABB MAGYAR FILMEK S.O.S. Love!

Janus

Kopaszkutya kettő

Kaland

A LEGJOBB MAGYAR FILMEK

A torinói ló

Pál Adrienn

A zöld sárkány gyermekei

FilmMagazin / 11


HÁTTÉR

BOX OFFICE 2011

Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. rész (1 milliárd 328 ezer dollár(

AZ ÉV FÉRFI SZTÁRJA: RYAN GOSLING Pár éve még egy Oscar-gálán azon hüledeztünk, hogy vajon ki a csoda az a Ryan Gosling. Aztán megérkezett a hazai mozikba a Plasztik szerelem és a Fél Nelson (utóbbiért kapta a jogosan kiérdemelt jelölést) és a már említett úriember egyből berobbant a hazai filmkedvelők köztudatába is. Idén 3 filmben láthattuk (Örült dilis szerelem, Drive - Gázt!, Blue Valentine - újabb akadémiai nomináció) és nem túlzás azt állítani, hogy nagy jövő előtt áll az ürge.

AZ ÉV NŐISZTÁRJA: JESSICA CHASTAIN Jessica Chastain nemcsak lehengerlő szépségével és megnyerő bájával nyűgözött le minket, de a színészi tudása is bizonyítást nyert. Tulajdonképpen az év felfedezettje is ő, hiszen eddig csak kisebb mellékszerepeket kapott, vagy olyan nem mainstream filmekben szerepelt, amik Magyarországig el sem jutottak. Ám idén fontos szerepet vállalt Az adósság, Az élet fája és A segítség című filmek sikerében is. Pár év és Hollywood legnagyobb dívái között fogjuk számon tartani!

Transformers 3 (1 milliárd 123 ezer dollár)

A Karib - tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (1 milliárd 43 ezer dollár)

LEGKEMÉNYEBB EGYSZEMÉLYES HADSEREGEK Hanna - Saoirse Ronan (Hanna Gyilkos természet

A sofőr - Ryan Gosling (Drive - Gázt!)

Harry Brown - Michael Caine (Harry Brown)

Sam Childers - Gerard Butler (Géppisztolyos prédikátor)

12 / FilmMagazin

Gerry Boyle hadnagy - Brendan Gleeson (A Guardista)

Arthur Bishop - Jason Statham (A mestergyilkos)


LEGJOBB FÉRFI ÉS NŐI ALAKÍTÁSOK

Colin Firth (A király beszéde)

Christian Bale (The Fighter - A harcos)

Geoffrey Rush (A király beszéde)

James Franco (127 óra)

Brad Pitt (Pénzcsináló) Javier Bardem (Biutiful)

Ryan Gosling (Drive - Gázt!)

Joseph Gordon - Levitt (Fifty-fifty) Jennifer Lawrence (Winter’s bone - A hallgatás törvénye) Melissa Leo (The Fighter) Jessica Chastain (Az élet fája + A segítség)

Natalie Portman (Fekete hattyú)

Kirsten Dunnst (Melankólia)

Barbara Hershey (Fekete hattyú)

Michelle Williams (Blue Valentine)

FilmMagazin / 13


HÁTTÉR

AMIKET 2011-BEN MINDENKÉPPEN LÁTNI KELLETT

Scott Pilgrim a világ ellen

A király beszéde

A félszemű

Fekete hattyú

The Fighter - A harcos

Rango

Forráskód

Winter’s Bone A hallgatás törvénye

127 óra

Harry Potter és a Halál Ereklyéi - 2. rész

X-Men: Az elsők

Förtelmes főnökök

Blue Valentine

Biutiful

14 / FilmMagazin

Drive - Gázt!


A bőr, amelyben élek

Még egy év

Fertőzés

A Guardista

A segítség

Éjfélkor Párizsban

Fifti - Fifti

Mission:Impossible - Fantom Protokoll

Életrevalók

Karácsony Artúr

Pénzcsináló

Az élet fája

SZERINTED MELYIK VOLT AZ ÉV LEGJOBB FILMJE? MOCANU ATTILA: ÉJFÉLKOR PÁRIZSBAN Véleményem szerint a hazai kritika kudarcot vallott az idén 76 évessé vált brooklyni fenegyerek legutóbbi filmjére való reflektálásai során. Elismerem, hogy nehéz eltekinteni Woody Allen az elmúlt néhány évben készített filmjeinek minőségétől. Ezek semmi esetben sem voltak gyenge munkák, csak ha valaki egész életében folyton-folyvást dolgozik, annak azért talán megengedhető, hogy néha megcsússzon. Azt viszont már senki sem akarta elismerni/elhinni, hogy az Éjfélkor Párizsban egy elképesztően remek film

lett. Alvy Singer végre egyértelműen visszatért, igaz ezúttal Owen Wilson testében. Nincsenek szavak arra, hogy milyen élmény a párizsi művészeti élet legnagyobbjait, a legkiszolgáltatottabb és legesetlenebb helyzetükben megfigyelni. A műveltségi gegek csak erősítik az Allen-féle intellektuális sanzonok már jól ismert jellemzőit, de sokat veszíthet az, aki nem látta Bunuel egyik mesterművét, Az öldöklő angyalt. Hemingway, Scott Fitzgerald és néhány avantgárd képzőművész banális cselekedetei, megkeverve a képmutató felső tízezer hamis tündöklésével az új évezredben. Ez az egy-

egyveleg számomra az abszolút csúcs volt idén. VESZJÁK: FEKETE HATTYÚ A Fekete hattyúban Natalie Portman egy az anyja árnyékában élő tehetséges balerinát játszik, aki megkapja Csajkovszkij Hattyúk tavának a címszerepét. A művészeti vezető Leroy tökéletesnek titulálja a lányt a szerepre, azonban kétségei vannak a lány képességeit illetően a fekete hattyú megformálásban. Mindkét szerep más egyéniséget igényel, azonban mindkét szerepet ugyanazon táncosnak kell előadnia. Míg a fehér hattyú az ártatlanságot és a

FilmMagazin / 15


HÁTTÉR kecsességet, a fekete az érzékiséget és csalfaságot hívatott megtestesíteni. Leroy úgy véli egy másik balett-táncos lány, a könnyed és laza Lily jobban képes megformálni a hattyú fekete énjét. A film a lány belső vívódását mutatja be, ahogy felfedezi a saját magában hordozott kettősséget, amit a szerep hiteles megformálásához felszínre kell hoznia. A mozikban játszott filmek közül nekem ez volt a top 2011-ben. SANYA08: DRIVE - GÁZT! A 2011-es év egyik vagy talán legjobb, legmaradandóbb alkotása ez a dolgozat, mely Nicolas Winding Refn első hollywood-i áttörése. Nem csak hogy sikerült egy egészen impozáns – ugyanakkor sztármértékkel mérve meglehetősen visszafogott – szereplőgárdát összeszednie, hihetetlen érzékkel vitt vászonra egy amúgy nem túl innovatív és eredeti regényt. Maga a történet abszolút sablon, B-filmekbe illő, Refn mégis remekül fedezte fel a főszereplőben a karaktert, és olyan alkotást hozott létre, mely inkább a képekkel mesél és az atmoszférával, semmint a dialógusokkal. A főhős az utóbbi idők egyik legkarizmatikusabb és legemlékezetesebb karaktere akit filmvásznon láthattunk, Ryan Gosling félelmetes precizitással és beleéléssel formálta meg a fickót. A jobbára harmadrangú hülyeségekben feszítő Ron Perlman is végre komolyabb szerephez jutott, Albert Brooks pedig hátborzongatóan hiteles főellenséget alakított. Lehet szeretni, lehet nem szeretni, de az biztos hogy elmenni mellette szó nélkül nem lehet. Ja, és az év soundtrackje is ide sorolható. VAMPKA: FIFTY-FIFTY Szerintem ez az év nem volt különösebben kiemelkedő filmileg, viszont éppen ezért volt olyan nehéz kiválasztanom egy filmet, mint legjobbat. Amúgy is döntésképtelen ember vagyok, ha meg aztán szívem szerint húsz jelöltet is a dobogó tetejére állítanék, végképp olyan egyet kijelölni, mintha a fogamat húznák. Az évben sok jó film volt, viszont nem tudok olyat mondani, amire évek múlva is nosztalgikus mosollyal az arcomon emlékeznék vissza, azt motyogva, hogy "igen, az volt meszsze a legjobb". Végül olyat válasz-

16 / FilmMagazin

tottam, ami felett a legtöbben valószínűleg vagy átsiklanak, vagy eszükbe sem jutna a best of 2011 címmel díjazni az olyan mozik mellett, mint a Drive vagy a Fekete hattyú, amiket mindenki - én is - az egekig magasztal. A választásom ugyanis a Fifti-Fifti. Egészen egyszerű okom van rá: a film mindenféle nyálas, erőltetett, hatásvadász dologtól mentes. Bár a történet komoly és keserédes kissé, mégsem kellett minden második jelenet alkalmával perceket tölteni azzal, hogy elkezdjük könnyes szemmel átértékelni az életet. Van egy tök átlagos srác, a finoman szólva szoknyapecér, nagypofájú barátja, a pedáns, zen mániás barátnője, meg a családja, ahol az anya az Alzheimerkóros apát gondozza évek óta. Aztán kiderül, hogy a srác gerincét ritka rák támadta meg, és a túlélési esélye ötven százalék. A Fifti-Fifti nem kezd bele abba, amivel a legtöbb ilyen típusú film próbálkozik. Nem fogja az orrod alá dörgölni, hogy az életed ritka kincs, és élvezd ki minden pillanatát. Nem. A FiftiFiftiben éppen az volt számomra a tökéletes, hogy bemutatta egy egyszerű férfi küzdelmét. A karakterekben sem volt semmi szokatlan az ég egy adta világon, és bárki bármit mond, igenis vannak ilyen emberek. Nekem is volt olyan elszállt barátom, mint a főszereplő haverja. Én is ismerek olyan személyeket, akik a húzós helyzetek láttán elgyengülnek, és menekülnek. A barátok és a családtagok bárki életében így reagálnának. Egy szóval azért esett a választásom erre, mert egy olyan folyamatnak lehetünk szemtanúi, aminek a végén akkor is mosolygunk, ha nem történik semmi rendkívüli az életen kívül. A Fifti-Fifti a mindig elbűvölő Joseph GordonLevitt főszereplésével az év egyik legpozitívabb, legüdítőbb filmje, főleg annak, aki élt már át hasonló szituációt. Erőt adó film, mindenkinek érdemes megnéznie. IVERSON: DRIVE - GÁZT! Megmondom őszintén, hogy a Drive – Gázt! című film előtt nem nagyon hallottam Nicolas Winding Refn nevét. Ryan Goslingé még úgy rémlett, de a rendező személyét számomra misztikus köd övezte. Nem mondanám, hogy a film megtekintése után

akkora rajongója lettem volna a fent említett két úriembernek, azt viszont elárulhatom, hogy az alkotásuk az első perctől az utolsóig egy mestermű. Nem is tudom, hogy melyik jelző illene rá. Autós némafilm (minimalista párbeszédek) némi romantikával, sok-sok akcióval és egy csöpp drámával, valamint rengeteg jelenettel, amik emlékezetessé teszik évek múltán is. Ha nagyon akarnék, biztos találnék olyan filmet, ami esetleg több pontot kapott, ám ha visszagondolok az elmúlt évre, csak erre a filmre tudok úgy tekinteni, mint ami adott valami pluszt is azon kívül, aminek első nekifutásra látszik. SPIKE: FEKETE HATTYÚ A legszebb férfikorban lévő filmrendező ismét bebizonyította elképesztő intelligenciáját, kivételes affinitását, odaadó szorgalmát, elismerést érdemlő alázatát és érzékenységét. Ha a Pi az elme, a Rekviem egy álomért a test, a Forrás a lélek, a Pankrátor pedig a kollektív ember, akkor a Fekete hattyú mindezek hibrid keveréke, egy transzcendens vízió egy főnixmadárról, amely ott van mindannyiunkban, amely elpusztul, ha feladjuk, de újjáéled, ha küzdünk. Akár a Jin jang, a feketefehér ellentéte, mégis összeolvadó színhulláma, a nő és a férfi különböző felfogású, mégis egyetemes öszszetartozása az univerzumban. Ilyen a Fekete hattyú is: egyaránt szól lelkünk és környezetünk harcáról, lemondásról, szeretetről, bánatról, magányról és társas kapcsolatokról, hiszen emberek vagyunk, hibázunk, olykor nyerünk, de a legnagyobb ajándékunk, hogy élhetünk, és szárnyalhatunk, akár egy hattyú, ha eljő a vég, hiszen a halál peremén értjük meg és fogjuk fel leginkább az emberi élet értelmét. MESTERMŰ, így csupa nagybetűvel! KOVÁCSNÉ: Az vesse rám az első követ, aki utolér, de 2011. számomra nem volt egy filmtörténeti szempontból kiemelkedő év. Az is igaz, hogy az év legnagyobb részét elmulasztottam, mert annyira igyekeztem pénzt keresni, hogy a végén nem maradt idő elkölteni. Mikor megkértek, hogy méltatnám már 2011. legjobb mozgóképes alkotását, annyira nem ju-


tott eszembe semmi, hogy kénytelen voltam végigböngészni az internetes listákat (miután elvetettem a meginterjúvolt tékásgyerek „Méretes cickók 6” javaslatát, meg a nővérem részéről a Fekete hattyút, utóbbit egyáltalán nem csak azért, mert eredetileg 2010-es alkotás). És lőn rettenet. Mert mit talált a nagyérdemű a legcsodálatosabbnak? A Harry Potter 253-at, amiről ezen a fórumon korábban már értekeztem nem túl szépeket, meg a Koszorúslányokat, ami rám konkrétan olyan hatással volt, mint egy torkomon ledugott (elektromos) fogkefe, meg egy rakás olyan filmet, amit nálunk vagy

kás olyan filmet, amit nálunk vagy túl szépeket, meg a Koszorúslányokat, ami rám konkrétan olyan hatással volt, mint egy torkomon ledugott (elektromos) fogkefe, meg egy rakás olyan filmet, amit nálunk vagy nem mutattak még be (A leleményes Hugo), vagy nem is fognak, vagy én, gyökérköcsög kapitalista, elmulasztottam (Drive -Gázt!). Szóval, az ezres karakterszámon belül maradva: 2011-ben nem volt kedvenc filmem, ezúton is elnézést (: ALIEN: FEKETE HATTYÚ Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, én is két film között

vacilláltam a legjobb filmet illetően (persze azt csak csendben jegyezném meg, hogy az év olyan meghatározó alkotásait, mint a Fifti-Fifti, vagy éppen Az élet fája, elmulasztottam megnézni). Szóval tetszett a Fekete hattyú és tetszett a Drive Gázt! is, azonban ha egyet kell választani (márpedig egyet kell), akkor én az előbbit választom. Lenyűgözött Natalie Portman bámulatos látványa, a hibátlan operatőri munka, a hátborzongató hangulat, a gyönyörű Mila Kunis. Darren Aronofsky ismét nagyot alkotott, remélem nem kell már sokat várnunk a következő rendezésére sem!

ÉS NE FELEDKEZZÜNK MEG A LEGROSSZABBAKRÓL SEM

Jack és Jill Gulliver utazásai 3D

Zöld Lámpás

Alkonyat: Hajnalhasadás - 1. rész

FilmMagazin / 17


HÁTTÉR

A TETOVÁLT LÁNY Hollywood nem ismer határokat. Írta: Vampka

M

ondhatni arcátlan módon csap le az európai és keleti sikerfilmekre, hogy egy-két évvel később törvényszerűen ugyanazon a sztorin, pár ismertebb névvel triplányi pénzt keressen, és nagyobb népszerűségre tegyen szert. Ez néha azonban megbocsájtható bűn. Ezúttal a svéd bestsellerből, a

18 / FilmMagazin

a Stieg Larsson által írt, idehaza is nagy népszerűségnek örvendő Millenium-trilógiát fogták meg, és amerikaiasították. Az angol nyelvű változatot David Fincher rendezte, aki többek közt a hasonló hangulatú, szintén brutális Hetedik és a Harcosok klubja rendezőjei is egyben, sőt, az ő nevéhez fűződik a tavalyi év

nagy durranása, a Social Network is. Forgatókönyvírónak azt a Steven Zaillian, akinek a Schindler listájának, a New York bandáinak, a Hannibálnak vagy a Pénzcsinálónak a szkriptjét is köszönhetjük. A főbb szerepekben Daniel Craig, Chrisopher Plummer és Stellan Skarsgard mellett az ifjú és tehetséges, ámbár egyelőre nem túl ismert Rooney Mara található. Utóbbi hölgyre a film után egészen biztosan nagy érdeklődés vár. Olyan színésznőket sikerült maga mögé utasítania a castingon, mint Mia Wasikowska (Alice Csodaországban, Jane Eyre), Carey Mulligan (Drive, Ne engedj el) és Scarlett Johansson (Vasember 2, A tökéletes trükk). David Fincher olyan, akárcsak Tim Burton. Az ember egy idő után egyszerűen érzi, hogy ez egy Fincherfilm. Ez a Tetovált lányra is igaz. Fincher már az elejétől fogva tudta, mit szeretne, és mit nem szeretne látni a filmben, és a világszerte nagy


Úgy tűnik Lisbeth Salander alakja hálás szerep a színészeknek, ugyanis Noomi Rapace után Rooney Mara is készülhet a díjszezonra.

FINCHER, A MÁNIÁKUS David Fincher rendezőt a mániákusok érdeklik, legyen szó sorozatgyilkosról, mint a Hetedik-ben vagy a Facebook feltalálójáról, mint a Social Network – A közösségi háló-ban. Valószínűleg azért, mert ő maga is megszállott kicsit. – Amikor Fincher felkért, azt mondta: örülnék, ha játszanál a filmben, de szenvedni fogsz – mesélte újságíróknak a legújabb Fincher-rendezésben, A tetovált lány-ban fontos szerepet alakító Stellan Skarsgård. – És nem túlzott: még a legegyszerűbb mozdulatot is vagy negyvenszer vettük fel, és ő egy pillanatra sem engedélyezte, hogy lazítsak egy kicsit. A tetovált, csontsovány nyomozónőt, Lisbeth Salandert alakító Rooney Mara is hasonló élményekről számolt be. – Az egyik jelenetben pizzát kellett ennem. Egymilliószor felvettük különböző kameraállásokból ugyanazt a harapást. A végére vagy 20 egész pizzát meg kellett ennem. Fincher nem ismer könyörületet. Ha cigizős jelenetet is kellett volna forgatnom, valószínűleg már nem élnék.”

sikernek számító svéd változat miatt sem ijedt meg. Lelkesen és eltökélten állt a forgatáshoz. A casting során is szilárd elképzelése volt a hősnő, Lisbeth Salander karakteréről. Végül rátalált a tökéletes színésznőre, aki megformálhatta az extravagáns, kissé könyörtelen főszereplőt. Fincher dögös bosszúálló helyett elgyötört, valóságos karaktert akart vászonra vinni, Rooney Mara pedig rétegenként volt képes felépíteni a sötét, mégis törékeny Lizt, aki egy punba oltott, biszex, húszas évei elején járó lány, hihetetlen intelligenciával. Utóbbi adottságát hackerként kamatoztatja, és egyfajta magánnyomozóként tevékenykedik. Mellette az épp pert vesztett újságíró Daniel Craig alakításában szürke kisegér. A két ember sorsa mégis öszszefonódik, olyan szorosan, amire egyikük sem számít. A könyv szerint Craig karakterét, Mikael Blomkvistot egy idős úr kéri fel némi nyomozásra elvesztett unokahúga gyilkossá-

gával kacsolatban. Blomkvistnak nem kevés feladata akad, miközben rááll egy jóhírű iroda lehetetlent nem ismerő nyomozója, Salander. Egyikük sem igazán sejti, hová vezet végül ez az egész. Egyikük sem maradhat az árnyékok takarásában, olyan titkokra derül fény, ami nem csak az életüket teszi kockára, hanem sokkal több mindenre lehet befolyással, mint valaha gondolhatták volna. Különös sorsok, tragédiák körvonalazódnak a szemünk előtt, és bár kétséges, hogy a különös páros egyáltalán életben marad-e, biztosak lehetünk benne, hogy addig még számos meglepő, sokkoló és bosszút kívánó tényre derül fény. A rekordokat döntögető regények különleges személyiségekkel, hű korrajzzal, kritikus társadalomábrázolással ejtette rabul az olvasókat, ezeket pedig Fincher sem hagyta ki a moziból. A furcsa páros akciódús jelenetei moziváznon sem okozhatnak csalódást. A kritikusok és a né-

zők imádják a filmet, habár a bevétel nem olyan magas, mint amit reméltek. Ennek is megvan a maga oka, amit nem a film minőségében kell keresni, hanem a stílusában és az időzítésében. A svéd trilógia utolsó része (A kártyavár összedől) márciusban debütált a mozikban, nincs tehát egy éve, hogy az "eredeti" sorozat lefutott. A másik ok pedig a brutális jelenetekben, lelkileg és fizikailag is megviselt szereplőkben keresendő. A Tetovált lány az USAban "R" (nálunk ez a tizennyolcas korhatár) besorolást kapott a brutalitás, erőszak, szexualitás és nyelvezet miatt. Tény, hogy a film nem fogja vissza magát, nem kendőzi el az agressziót, mégis magas pontszámokat, dicsérő kritikákat kap mindenhol. A rendező azonban meglepő kijelentést tett nem is olyan rég: nem valószínű, hogy visszatér a trilógia maradékához, habár a két főszereplő azokra is leszerződött, és a második rész forgatókönyve már készen is van. "Jelenleg nem tervezem, hogy folytatom" - nyilatkozta Fincher. - "De erre térjünk vissza két hónap múlva... Jelenleg olyan fáradt vagyok, hogy gondolkozni sem tudok. Egy vajúdó nőtől sem kérdezik meg, hogy akar-e még gyereket." Mi sem kérdezzük meg, de amíg van esély rá, hogy Fincher folytatja az atyáskodást, mi reméljük a legjobbakat, és addig is itt lesz nekünk a Tetovált lány, ami január 19-én debütál a magyar mozikban.

Stáblista Rendező: David Fincher Főszereplők: Rooney Mara, Daniel Craig, Stellan Skarsgard Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2012. január 19.

FilmMagazin / 19


HÁTTÉR

A LELEMÉNYES HUGO 3D Képzelj el egy kisfiút, aki egy párizsi pályaudvar falai mögött éli titkos életét. Hősünk bátor, leleményes, és elhatározza, végére jár egy titoknak, amelyet édesapja hagyott rá. Felfedezése megváltoztatja életét, aminek köszönhetően legvégül biztonságos és szerető otthonra talál. Az év első FilmMagazinjában bemutatjuk Martin Scorsese 3D-s mesésfantáziadús szürreális történetét, A leleményes Hugo címmel. Írta: Veszják

1

931-ben járunk. Hugo Cabret, egy fiatal fiú, aki édesanyja halála után órásmester édesapjával él. Azonban a sors csapásai még nem érnek véget a kisfiú számára, hiszen apja meghal egy múzeumi tűzben, és Hugo nagybátyjához kerül, aki a vasútállomás óráiért felelős. Nagybátyja próbálja tudását átadni a fiúnak, de sokáig nem lehetnek együtt, mert a férfi egyszer csak eltűnik. Törött mechanikák, egy szív alakú gomb, titkos üzenet és

20 / FilmMagazin

egy fiatal lány, aki segíti Hugot apja üzenetének megtalálásában - ezek egy csodálatos mese alapkövei. Martin Scorsese New York City olasz bevándorlók által lakott Little Italy nevű negyedében nőtt fel a negyvenes-ötvenes években. Gyerekkorában nem tudta kivonni magát a mozi hatása alól. Nem csak maguk a mozgóképek gyakoroltak rá mély benyomást, hanem az a tény is, hogy édesapja ott ült mellette a sötétben, és formálta filmes ízlését.


Scorsese bekerült a DGA jelöltjei közé az év legjobb rendezője címért folyó versenyben. Valószínűleg ennek a győztese lesz az Oscar-befutó is

Amikor évtizedekkel később Graham King producer – aki korábban három filmet készített Scorsesével – felhívta figyelmét Brian Selznick The Invention of Hugo Cabret című könyvére, a rendezőben megmozdult valami. „Különösen a kisfiú kiszolgáltatottsága ragadott meg – mondja Scorsese. – Hugo tulajdonképpen egy óriási gépezet – egy pályaudvar – falai között él egyedül, és próbál kapcsolatot teremteni édesapjával, akit elveszített.” „Nagyjából négy éve kaptam meg a könyvet, és tudtam, hogy valamit kezdeni fogok vele, mert egyetlen lendülettel végigolvastam – folytatja a rendező. – Egy kicsit rólam is szólt a történet, hiszen ez a magányos kisfiú különleges kapcsolatban áll a mozival és az agyafúrt módon kifundált szerkezetekkel, az automatonokkal. Ezek a masinák, a kamerák, a vetítők és a robotok lehetővé teszik, hogy kapcsolatba lépjen édesapjával. És Georges Méliés, a filmes számára is a különféle gépezetek adják meg a lehetőséget, hogy felelevenítse múltját, és rátaláljon önmagára.” Scorsese felolvasta a regényt legkisebb lányának, a 12 éves Francescának is, ami csak megerősítette abban, hogy varázslatos történettel van dolga. „Amikor a lányomnak felolvasok valamit, újra megtapasztalom, átélem az adott alkotást. Ismét felfedeztem ezt a remekművet, csak éppen egy gyerek szemével.”„Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy valamikor nagyon régen láttam Méliés Utazás a Holdra című 1902-es filmjét, és mélyen a retinámba égett a jelenet, amelyben a rakéta belefúródik a Hold szemébe – emlékszik vissza könyve keletkezésére Brian Selznick. – Szerettem volna arról írni, hogy egy kisfiú találkozik Méliés-vel, de nem volt ötletem, mi legyen a cselekmény. Múltak az évek, ezalatt több mint húsz könyvet írtam és illusztráltam. Aztán valamikor 2003 környékén kezembe akadt Gaby Wood Edison’s Eve című könyve, amely az automatonokról szól. Nagy meglepetésemre Méliés külön fejezetet kapott benne.” Kiderült, hogy Méliés automatonjait – felhúzós szerkezetek, amelyek mintha maguktól működnének – egy múzeumnak ajándékozták a mester halála után. A padláson porosodtak elfe-

FilmMagazin / 21


HÁTTÉR

TÚSZUL ESETT SCORSESE FILMJE PÁRIZSBAN Fogságba esett A leleményes Hugo Párizsban. Martin Scorsese legújabb művét sztrájkoló dolgozók helyezték zár alá: annak a filmlabornak a munkatársai, ahol a kópiákat sokszorosították. Az alkalmazottak a cég várható megszűnése ellen tiltakoztak. Mivel nagy számú, 140 kópiáról volt szó, attól lehetett tartani, hogy A leleményes Hugo nem tud eljutni elég nézőhöz, ezért a francia forgalmazó és a filmet gyártó egyik produkciós cég egy római labort riasztott, ahol gyorsan sokszorosították a hiányzó példányokat. - A leleményes Hugo egyik főhőse Georges Méliés, a filmművészet francia úttörője, ezért különösen szerencsétlen lett volna, ha pont Franciaországban nem tudunk a tervezett 700 kópiával elindulni - mondta Victor Hadida, a filmet forgalmazó Metropolitan Filmexport elnöke, hozzátéve, ettől függetlenül együtt érez az állásukat féltő alkalmazottakkal. ledve, kikezdte őket a rozsda, s végül kidobták őket. „Rögtön megjelent előttem a kép, amint egy kisfiú átbukdácsol a kacatokon, és rátalál az automatonokra – folytatja Selznick. – Kezdetben nem tudtam, ki ez a fiú, és azt sem, hogy hogy hívják. Aztán úgy gondoltam, a Hugo az olyan franciásan hangzik. A másik francia szó, ami eszembe jutott, a cabaret volt, és kiderült, hogy a Hugo Cabret teljesen jó név lesz. Hősöm megszületett. A film elkészítéséhez a csapat John Logant, az Aviátor forgatókönyvíróját kérte fel, hogy a regényt vászonra adaptálja. Mint minden hasonló műveletnél, néhány dolgot meg kellett változtatni. „Pár helyen muszáj volt belenyesnem a regénybe, nehogy túl hosszú legyen a belőle készülő film – magyarázza Logan. – A rajzok rengeteget segítettek, úgy működtek, mint egy storyboard. Gyakorlatilag térképként szolgáltak a cselekményvezetéshez. Ezért nem csoda, hogy a forgatókönyv olyan leírással kezdődik, amely tulajdonképpen Brian első rajzát meséli el.”

22 / FilmMagazin

A film egyik érdekessége még, ahogy Scorsese előre eldöntötte, milyen elvek alapján válogatja össze színészeit. „Leginkább brit színészekben gondolkoztam, mert az angol akcentus hozzátartozik a történet világához. Bár 1931-ben vagyunk Párizsban, az angolra szükség volt, mert emelkedettebbé teszi az időt és a helyet.” Azt a fiút volt a legnehezebb megtalálni, aki tökéletesen játssza el Hugót. Asa Butterfield már a szereplőválogatás korai szakaszában figyelmet keltett. „Két jelenetet olvasott, és azonnal meggyőzött – meséli Scorsese. – Mielőtt a végső döntést meghoztam volna, megnéztem őt A csíkos pizsamás fiúban.” Georges Méliés, azaz Georges papa szerepére sem kellett sokáig keresgélni a megfelelő színészt. A szerepet Ben Kingsley Oscar-díjas színész kapta meg, akit láthattunk az „Anne Frank: The Whole Story” című minisorozatban, és aki a Gandhi című filmmel lett világhírű 1982-ben. „Ben Kingsley-vel mindig is együtt akartam dolgozni – folytatja Scorsese. – A Viharszigetet együtt

csináltuk, és nagyon szép emlékeket őrzünk róla. Az egyik legnagyobb színész manapság, érdemes megnézni, milyenek a filmjei. Ráadásul az is szembetűnő, mennyire hasonlít Méliés-re.” Kingsley ráadásul nem csupán külsőre emlékeztet Méliés-re, briliánsan el is játszotta, milyen ember az ősfilmes élete alkonyán. „Ben kidolgozott egy olyan mozgásformát és testtartást, amely érzékeltette, hogy Méliés vereséget szenvedett, és ennek tudatában van – magyarázza Scorsese. – Pedig valaha kicsattant az életerőtől: 500 filmet rendezett, hetente hármat. Nappal forgatott, mert este tartotta a mágikus vetítéseket. Teljesen új művészeti formát hozott létre, aztán hirtelen az összes pénzét elveszítette, el kellett égetnie mindenét, és beült egy játékbolt pultja mögé a Montparnasse eldugott kis zugában.” A pályaudvar réme és Hugo legfőbb ellensége az állomásfelügyelő – a karaktert kissé megváltoztatták a regénybeli szereplőhöz képest. „Megkérdeztük Brian Selzniket, hozzányúlhatunk-e ehhez a figurához, mert nem akartam, hogy


Sacha Baron Cohen nagyon komolyan vette feladatát: állítólag még a kamerák leállítása után is ellenségesen viselkedett a gyerekekkel.

szimpla főgonosz legyen, aki folyton el akarja kapni Hugót – magyarázza Scorsese. – Szerettem volna, ha érdekesebb a karakter, több rétegű, ezért is esett a választásom Sacha Baron Cohenre.” „Egyértelmű, hogy nem egészséges dolog, ha gyerekek összevissza rohangálnak egy pályaudvaron – mutatja be karakterét Cohen. – A húszas-harmincas évek viszonyai között kifejezetten veszélyes volt a hajléktalan gyerekek jelenléte a sínek mellett, az utasokra és önmagukra nézve is. Ezért volt szükség rám, az állomásfelügyelőre. Ez a figura rendkívül ijesztő a gyerekek számára, de a dolog nem ilyen egyszerű, emberünkbe azért gyengédség is szorult. A film egyik legfontosabb karaktere Hugo édesapja. Erre a szerepre a rendező olyan színészt akart, aki mindössze néhány rövid jelenetben megtestesíti mindazt a melegséget és jóságot, amit Hugo olyan fájdalmasan korán elveszített. „Jude Lawval is dolgoztam már együtt, ő játszotta Errol Flynnt az Aviátorban – folytatja Scorsese. – Láttam őt Hamletként is színpadon, és teljesen

lenyűgözött. Az ő ellenállhatatlan sármjára volt szükség a Hugóban, és szeretném, ha rendezhetném még valamilyen nagyobb projektben.” Scorsese, akit már régóta érdekel a háromdimenziós filmtechnika úgy gondolta, hogy ezt a formátumot „okos használattal” a cselekményvezetés szolgálatába lehet állítani. Az arcok különleges intimitást kapnak a 3D-nek köszönhetően. Másképp látjuk az embereket, közelebb kerülnek hozzánk. A 3D szorosabb köteléket hoz létre a közönség és a karakterek között, mint a kétdimenziós mozi. Scorsese első széles körű sikerét az Aljas utcák (Mean Streets) hozta meg, itt szerepeltek először kedvenc színészei, Robert de Niro és Harvey Keitel. Az ő nevéhez fűződik még az Arany Pálma-díjas Taxisofőr, New York, New York, Az utolsó valcer, Dühöngő bika (8 Oscar®-jelölés, köztük legjobb film és legjobb rendező), A pénz színe, Krisztus utolsó megkísértése, Nagymenők, Kundun, Cape Fear – A félelem foka, Kasznió, Az ártatlanság kora, New York bandái– Aranyglóbusz, legjobb

rendező), Aviátor (The Aviator – négy Oscar®, egy Aranyglóbusz), A tégla (négy Oscar®, köztük legjobb film, legjobb rendező, Arany Glóbusz), Viharsziget. Hugo a bemutatója óta kivívta a kritikusok egyöntetű pozitív elismerését. Hugo nem olyan, mint bármely más film, amit Martin Scorsese valaha készített, és talán ez áll legközelebb mindenki szívéhez, közelebb, mint egy nagy költségvetésű, családi eposz, és bizonyos szempontból egy tükör a rendező életéhez. Ki tudja, talán még egy újabb aranyszobrocskára is jó lesz Martin Scorsese lemerülése egy gyermek fantáziavilágába, történet egy árva fiúról, egy álom a 1930-as években, Franciaországában.

Stáblista Rendező: Martin Scorsese Eredeti hangok: Asa Butterfield, Chloe Moretz, Jude Law Forgalmazó: UIP-Duna Film Hazai premier időpontja: 2012. február 23.

FilmMagazin / 23


HÁTTÉR

A HATALOM ÁRNYÉKÁBAN Kell-e jobb reklám egy amerikai politikai thrillernek annál, hogy az egyik dühöngő kritikus szerint „a mérsékelt demokratákat ördögi machiavellistáknak ábrázolja, míg a republikánusok a háttérben lappangó Megfoghatatlan Gonosz megtestesítői”. Hehehe. Bárki, aki egy végletekig kétpólusú politikai rendszerben szocializálódott, és utálta meg a politikát mint olyant, már rohan is a moziba. (Helyesbítek: egy gyászosan egypólusú rendszerben szocializálódott, a történelem vasfoga az ABC mind a negyvennégy vargabetűje után átrepítette egy végletekig kétpólusú rendszerbe, majd váratlanul ismét egy egypólusú... no de hová is ragadtatom magamat itten...). Írta: Kovácsné

A

z már csak a hab az i-n, hogy a filmet forgatókönyvíróként, rendezőként és fő mellékszereplőként is George Clooney jegyzi , aki ugyan férfiúi lényegével már Dr. Rossként is maximálisan hidegen hagyott (Batman-ként meg pláne... Uram Jézus, még most is kiráz a hideg...), viszont jelenleg az egyik legjobb férfiszínész, újabban pedig remek szimatú producer, rendező, és kiváló forgatókönyvíró. A másik két forgatókönyvíró Grant Heslov és Beau Willimon, az előbbi többször

24 / FilmMagazin

dolgozott már Clooney-val (pl. a Kecskebűvölőkben vagy a Jó estét, jó szerencsét!-ben), az utóbbi pedig a film alapjául szolgáló színdarab, a Farragut North szerzője, nem mellesleg a demokrata Howard Dean (sikertelen) 2004-es elnöki kampányának egyik résztvevője. A hatalom árnyékában arról a flitteres-papírtrombitás-oroszlánokat- a -keresztényekkel-szemrebbenésnélkül-megetetős cirkuszi mutatványról szól, melyet a rövidség okán általában csak „választásoknak”

neveznek. Jelen esetben még nem a nagybetűsről van szó, „csak” a demokrata elnökjelöltek versenyéről Ohióban. Stephen Myers az a fajta komplex karakter, amilyenekkel a filmeken kívül mondjuk még a mesékben meg a célzatosabb hírműsorokban találkozhatunk: dörzsölt, hétpróbás, a média szilikonmellein nevelkedett, tágra nyílt szemű naiva. A figurát Ryan Gosling alakítja, az egyetlen nemzetközi szinten is jóképűnek tartott fiatal férfiember, akibe szorult némi színészi tálentum, sőt, nem is csak némi. Myers a tapasztalatlanabb, de ambiciózusabb jelölt, a programját tekintve kissé Barack Obamához hasonlító, csak nála világosabb színárnyalatú Mike Morris (George Clooney) szóvivője és egyik kampánymenedzsere, míg a kampányfőnököt az ezerarcú, bármilyen szerepben brilliáns Philip Seymour Hoffman alakítja. Ellenfelük Ted Pullman (Michael Mantell) illetve az ő kampányfőnöke, Tom Duffy (Ted Giamatti). Mindkét jelölt igyekszik elnyerni Franklin Thompson (Jeffrey Wright), észak-karolinai demokrata szenátor bizalmát, hogy ez miért lényeges, ahhoz most így szilveszter szent napján az első


A film világpremierje december 7-én volt Dubaiban, ahol a stáb több kulcsfontosságú jelenetet is rögzített.

>> ANNYI

MÁR ÍGY ELSŐ LÁTÁSRA IS BIZONYOS, HOGY A FILMHEZ SIKERÜLT A TELJES SZTÁRSÁVOT LESZERZŐDTETNI. HA A TÖRTÉNETNEK EGY KICSI KIS ÉRTELME IS VAN, GARANTÁLTAN NEM FOGUNK CSALÓDNI. VALAMI ÉRTELME MÁRPEDIG CSAK VAN (BÁR ÍGY A MÁSODIK WHISKY UTÁN EZ MÁR NEM FOG SZÁMOMRA KIDERÜLNI...), HISZEN A LEGJOBB FILMEK 2011-ES LISTÁJÁN A NÁLUNK CSAK JANUÁRBAN BEMUTATÁSRA KERÜLŐ ALKOTÁS IGEN ELŐKELŐ HELYEN SZEREPEL. << whisky után tüzetesen el kéne mélyednem az amerikai választási rendszerben, de vannak dolgok, amire még a Filmmagazin kedvéért sem vagyok hajlandó. A szenátor támogatása fontos, oszt kész, akit mélyebben érdekel a téma, bogarássza maga a Wikipédiát a szomszédék „Varázsvirág”, „Nagy repülő” illetve „Waterloo” fantázianevű pirotechnikai eszközeinek kereszttüzében, ölében egy rettegő kaukázusi juhászkutya keverékkel. Ami a lényeg: a demokraták nem a republikánusokkal küzdenek, ahogy ezt több magyar filmes portál (feltehetőleg szintén néhány whisky után) tudni véli, hanem egymással. Ez

azért jóval érdekesebb, hiszen a hollónak a közmondással ellentétben nincsenek különösebb skrupulusai a másik holló szemével kapcsolatban. A fekália ott kerül bele a bécsi krémesbe, mikor a fiatal kampánymenedzser lefekszik az ellenkező nem egy tagjával (Evan Rachel Woods), akinek előtte sajnos már az elnökjelölt is megvolt. Innentől a dolgok természetesen mind a szexualitásos testiség, mind a politikai furmány terén a legváratlanabb fordulatokat veszik, míg végül jólesően bugyborékolva mindenki elmerül a szaroslavórban. Így jár, aki közel merészkedik a politikához. Meg a nőkhöz.

Annyi már így első látásra is bizonyos, hogy a filmhez sikerült a teljes sztársávot leszerződtetni. Ha a történetnek egy kicsi kis értelme is van, garantáltan nem fogunk csalódni. Valami értelme márpedig csak van (bár így a második whisky után ez már nem fog számomra kiderülni...), hiszen a legjobb filmek 2011es listáján a nálunk csak januárban bemutatásra kerülő alkotás igen előkelő helyen szerepel. Helikopteres- szárnyashajós üldözést meg snájdig géppisztolyos vs. izzadt MMAs csávó jellegű akciózást természetesen hiába is várnánk, A hatalom árnyékában viszonylag lassúdad, melodramatikus alkotás,

FilmMagazin / 25


HÁTTÉR

bírálói szerint „már megint egy rohadt elitista-intellektualista Clooney marhaság”. Bár nem kételkedem abban, hogy az alkotók meg fogják nekünk mondani, mik a tuti emberi értékek, azért nyilvánvalóan a cinikus vonalat követik, tisztára mint a filmkritikus a harmadik whisky után. Az egész helyzetet nálunk (pláne nálam) sokkal jobban ismerő amerikaiak szerint egyébként a film inkább szórakoztató, mintsem a valós politikai küzdelmek komolyan vehető bemutatása, de részint az amerikaiak ennél már nagyobbat is tévedtek, részint meg lehet, hogy igenis ráismertek a politikai életükre, és most aggódnak, hogy hátha más is rá fog. Annyi bizonyos, hogy sokkal kedvezőbb fogadtatásban részesült, mint nagy elődje, a nagyon bölcs, de baromi nehezen követhető Syriana (vagy valamivel kisebb elődje, a Kecskebűvölők). Sokak szerint Clooney „ütős” politikai filmje még mindig várat magára, de ujjgyakorlatnak ez sem volt rossz.

26 / FilmMagazin

Így a vége felé, a negyedik whisky táján forró szívvel szeretnék gratulálni a magyar címhez. Az eredeti Ides of March, azaz ’március idusa’ ugyebár rengeteg jelentést hordozhatna, ad abszurdum még egy olyan taplóagyú bambula számára is, amilyennek a filmforgalmazók a honi közönséget szemlátomást elképzelik. Minimális (általános) iskolai műveltséggel, de akár Vágó István vagy Gundel Palacsinta Gábor nyomán is tudhatjuk, mire gondoljunk, ha ezt halljuk, ott volt ugyebár a fogadott fia által hátba döfött Julius Ceasar, meg a látnok, aki előre szólt, de mindenki tojt rá, meg a többiek, akik mind rúgtak egyet a hullán, mikor látták, hogy mozogni azt már nem nagyon fog. Lám, lám, suhint meg minket a történelem szellentése, hiszen már az Ókorban is, most meg még annál is inkább. Ez az, ami olyan ízt ad az eredeti címnek, amilyet a „A hatalom árnyékában” szóösszetétel soha a büdös életben nem fog. De tény, hogy a megoldás biztonságos, a hülye is (szinonima: a Majka poszterrel takaródzó kedves lakosság) megérti, „aha, ja, valami tréler, inkább maradjunk itthon, van még a frigóban pacal”. Aki egy ilyen címet kitalál, megérdemli, hogy olyan politikusok abajgassák, mint akikről a film szól.

Stáblista Rendező: George Clooney Eredeti hangok: George Clooney, Ryan Gosling, Marisa Tomei Forgalmazó: Budapest Film Hazai premier időpontja: 2012. január 26.


FilmMagazin / 27


EHAVI PREMIEREK

JANUÁR 5. Sherlock Holmes 2 .- Árnyjáték

JANUÁR 12.

Faust

Martha Marcy May Marlene Muppets

Texasi gyilkos földjén

Az öldöklés istene

28 / FilmMagazin

Retro szerelem


JANUÁR 19.

Legjobb szándék

Szűz vonalban

Vörös Hadsereg Frakció

A tetovált lány

DECEMBER 22. A párizsi mumus

Sherlock Holmes nyomában

A hatalom árnyékában

Suszter, szabó, baka, kém

Underworld 4.

FilmMagazin / 29


KRITIKA

MISSION IMPOSSIBLE - FANTOM PROTOKOLL Tom Cruise, és világklasszis kicsiny csapata ismét bebizonyítja: nincsen lehetetlen, csak tehetetlen! Írta: Spike

M

ission Impossible, avagy Lehetetlen Küldetés. Egy név, amely a 60-as években kultuszt teremetett, mikor is 1966. szeptember 17-én először debütált a hét évadot megélt, öt Emmy, három Golden Globe valamint egy Edgar-díjjal honorált népszerű sorozat első epizódja az amerikai CBS televíziós társaság égisze alatt. 1973. március 30-án ugyan véget ért az Impossible Mission Force (IMF), szigorúan titkos kódnevű, kémkedési ügyosztályának világmegmentő kalandja, de a nagy ovációra való tekintettel a 1988. október 23-án két évad erejéig még visszatért a rendkívüli kvalitású és mesterien képzett kicsiny kommuna immár az ABC berkeiben, hogy az 1990. február 24-ei végső búcsúzásukkal ismételten megvédjék Glóbuszunkat az agresszoroktól, és békét teremtsenek. Jogosan mondható, hogy a név kötelez, hiszen lehet, hogy a szériák véget értek, viszont 1996ban immár a filmvásznon folytatódtak dicső kalandjaik, egy egész estés nagyjátékfilm keretén belül. A fundamentum erős volt, a rendezők, készítők, színészek potenciálokat láttak benne, így nem is lehetett kétséges – mondhatni, ahogy ilyen esetekben ez már bevett szokás, hogy elkezdődjön az adaptáció, majd a sikerre való tekintettel a fáklyásmenete a folytatásoknak, hogy az évek alatt egy egész trilógiává kovácsolódjon össze a Tom Cruise fémjelezte világhíres franchise. Az idők folyamán az egyes részek fénye egyre inkább elhalványult, és csak árnyéka volt hajdani önmagának, azonban hiába az ítészi középszerűség és a megosztottság, a nézők mégis rajongtak a sármos Ethan Hunt szemkápráztató virtuozitásáért,

30 / FilmMagazin

miközben a James Bond filmekből már ismert rendkívüli technikai tárgyak segítségével vágta ki magát parádés módon a legéletveszélyesebb és leglehetetlenebb helyzetekből is, miközben konspirációkat oldott meg, és harcolt a világunkért a rá törők ellen. Nem hiába az összehasonlítás Ian Lancaster Fleming, angol író, 1953-ban megalkotott James Bondjával, hiszen a film koncepciója intenzív hasonlóságokat mutat őfelsége titkos ügynökének kalandjaival, igaz más kontextusban. Noha Bond karaktere a mondhatni tökéletes és mindenki számára vágyott jó karakter stilizált hőse, aki szinte minden vészes helyzetet egy szívdöglesztő mosollyal és elegáns könnyedséggel abszolvál, addig Ethan Hunt személyisége nem anynyira mesebeli, köszönhetően a jóval emberközelibb bemutatásának, a szituációkra való életszerűbb reagálásának, melynek hála könnyebb is vele azonosulni. Míg a Bond filmek elsődlegesen a tipikus jó-rossz harcáról szóltak, megspékelve mindezt a totális és giccses happy enddel, szereplőik nem voltak annyira karakteresek, sokkal inkább karikatúristák, az erőszak és a áldozatok hiánya nem váltott ki erős empátiát, addig a Mission Impossible univerzumára jóval jellemzőbb a szürkébb tér bemutatása, a fajsúlyosabb és racionálisabb történet, a kimunkáltabb személyiségek, a meghatóbb és átérezhetőbb képsorok, valamint a hosszas tortúra után kialakult győzelem, amely sok esetben a karaktereknek veszteség, a világnak viszont siker. A hasonlóság tehát szinte kézzel fogható, de az biztos, hogy mindegyik világ másképpen szórakoztat, külön mesemondással nyűgöz le, és talán egyfajta tisztel-

gés is ez Fleming halhatatlan figurája előtt a készítők részéről, de szeretjük mindegyiket, és ez a fontos. Jótól lopni nem szégyen, tartja a mondás, és ha mindezt még igényesen, nem izzadságszagúan is teszik, akkor semmi okunk plagizálásra vagy unalommal tarkított közhelyekre számítanunk. A gyakorlatban ez működött, olyannyira, hogy a három nagyfilm mára közel összesen 1.5 milliárd dollárt jövedelmezett világszerte, amely elképesztő számadatnak mondható, így szinte borítékolható volt, hogy valamikor még számíthatunk egy negyedik epizódra is, amelyre öt évet kellett várnunk. A legújabb epizód a kezdeti „Kós” kódnév elvetése után végül Mission Impossible: Fantom Protokoll címmel ért révbe, és hogy a név még mindig kötelez-e, nos, az az alábbiakban kiderül! A SZTORI Ethan Hunt (Tom Cruise) oroszországi raboskodása, majd onnan való sikeres kimenekítése után rögtön feladatot kap. Amíg csapatával Moszkvában teljesít egy különleges megbízást, addig ismereten merénylők felrobbantják a Kremlt, Oroszország fallal körülvett döntéshozó épületegyüttesét. Az orosz kormány természetesen reagálva a súlyos helyzetre egy kirobbanó háború előszeleként aposztrofálja a történteket. Az Egyesült Államok eközben bevezeti a „Fantom Protokollt” azaz felszámolják az IMF-et. Az amerikaiak tagadják, hogy bármi közük is lenne a katasztrófához, így Huntra és team-jére hárítják a történteket. A szálak egy svéd származású szélsőnacionalista ideológiájú, kimagasló intelligenciával rendelkező volt orosz nukleáris stratégához, Kurt Hen-


drickshez (Michael Nygvist) vezetnek, aki nukleárisfegyverek indítókulcsait lopta el, a robbantással pedig befeketítette az IMF-et és elterelte a figyelmet valódi szándékáról: egy totális atomkatasztrófáról. Az IMF főtitkárát (Tom Wilkinson) időközben megölik, így Ethan lesz a hivatalosan eltörölt akciócsoport vezetője, de új segítőre is akadnak, a korábbi terepügynök és vezető elemző, William Brand (Jeremy Renner) személyében. Hunt a világ legtehetségesebb szakemberei, Benji Dunn (Simon Pegg), műszaki szakértő valamint Jane Carter (Paola Patton) és immár újdonsült társuk, Brand segítségével egy sosem látott, egész világot átívelő, konspirációval átitatott élet-halál harc keretén belül készülnek tisztára mosni a nevüket, földön, vízen, levegőben egyaránt. Rögtönözniük kell, hiszen nincs terv, nincs visszaút, nincs választás, csak a becsületük maradt, a tét pedig minden eddiginél nagyobb, vészterhesebb és fenyegetőbb, az idő pedig egyre csak fogy… SZKRIPT A forgatókönyv minden film mondhatni fókuszpontja. Nagyon nehéz feladat – természetesen műfajtól függetlenül – egy olyan scriptet írni, amely próbál némi csavarral, egyediséggel operálni, amely mindvégig fenntartja a feszültséget és az érdeklődést, kikapcsol, szórakoztat, és ugyanezen vonalon haladva a dialógusok is felveszik ezen pozitív jelzőket, hiszen a non-verbalitás mellett ez alapvető elem, és ha jól működik, akkor szinergista módon erősít. Megírásáért ezen rész esetében az az André Nemec felel, aki eleddig elsősorban sorozatokban bizonyított, mint az Alias vagy a Halálos iramban, és ha azon népszerű sorozatok esetében vélhetően – nem tudom, hiszen nem ismerem őt, és a szériák sem a zsánereim- jó munkát végzett, itt sajnos alaposan elvérzett. Talán az elsődleges és legnagyobb hiba, hogy történet elképesztően blőd, unalomig ismert közhelyekből építkezik. Értem ezalatt főleg a már számos esetben látott, átélt amerikai-orosz alapkonfliktust, amely nagyon sablonossá teszi a film gócpontját. Pedig egy ilyen kémfilmtől pontosan a csattanót, a

fordulatokban gazdag eseményláncolatokat várjuk el, amely láncreakciót látvány terén meg is kapunk, de itt, ezen téren kiszámíthatóvá válik a cselekmény, és ezt csak intenzívebbé teszi, hogy az opening scenek, azaz kezdő képsorok alatt, miközben felcsendül a legendás főtéma, szinte az összes spoilerről lerántják a leplet a készítők. Filmes pályafutásom alatt ekkora bakit nem is tudom, hogy mikor láttam! Negatívumként könyvelem el a karakterek megalkotását valamint a már fent említett párbeszédeket is, hiszen míg előbbiek mondhatni „tucatszereplőkké” redukálódtak le, amolyan tipikus hollywoodi vonalat képviselve, addig utóbbi esetben giccses, szirupos verbalitást kapunk, egy faék szerkezetének egyszerűségével és mosolyra fakasztó mivoltával, de ezzel részletesebben lentebb még foglalkozok. Legnagyobb sajnálatomra nyoma sincsen a legendás előd akkurátus, intelligens történetvezetésének, de még a folytatások színvonalát sem sikerült érzésem szerint ilyen téren megközelíteni. LÁTVÁNY A 2010 októberében megkezdett forgatás az egész világot átívelte, akárcsak az eddigi részek, de talán túl is nőtt ilyen értelemben az elődökön, hiszen Budapesttől kezdve Dubai-jon át, úgy érezhetjük magunkat, mint egy turista, akit végigkalauzolnak a világ nagyvárosainak nevezetességein, miközben ámulunk a pompán és gazdagságon. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha már most kijelentem: elképesztő trükk orgiát kínál a Fantom Protokoll, feltéve ezzel a glóriát a sorozatra ilyen téren, és kétségtelenül az év egyik leglátványosabb 133 percét izgulhatjuk és csodálhatjuk végig, a világ leginnovatívabb elektronikai vívmányaival egyetemben, amelyet a filmben láthatunk, vagy akárcsak elképzelhetünk, és amelynek szerves részét képezi a rendkívül realisztikus számítógépes csúcstechnika, amely megfelelő módon adagolja nekünk a vizuális gyönyört, és ha azt hittük, hogy ennél tovább nincs, nos, eggyel magasabb fordulatszámra kapcsol, és tovább ejt ámulatba minket, és fokozza a fokozhatatlant! Számos belső jelenetet és

FilmMagazin / 31


KRITIKA kulcsfontosságú részt Vancouverben, a kanadai Motion Picture parkban rögzítettek, de a produkcióban látható egyik fő konfrontálódásnak otthont adó többszintű garázst is fél hónapig építettek, a moszkvai börtönbéli jeleneteket pedig egy valódi, Prága közeli fegyintézetben filmezték. A részletekre való odafigyelés, precizitás tehát minden ízében érződik, akárcsak a Bjur Khalifa toronynál zajló kitörölhetetlen pillanatok esetében, amelyek számomra nem csak az év, de az évtized leglátványosabb jeleneteié álltak össze, amelyet valaha celluloidvászonra rögzítettek! Természetesen ma már minden nagyköltségvetésű akcióhoz dukál egy szemet gyönyörködtető, igazi méregdrága, tekintetet vonzó luxusautó, így ezen a téren sem kell szégyenkeznie a filmnek, hiszen a BMW legújabb, hibrid fejlesztésű csodamasináját, az i8-as concept autót is megcsodálhatjuk kívülrőlbelülről, igaz eléggé erőteljes marketingfogásnak és a gyártó modelljének népszerűsítésnek éreztem, de kétségtelenül emelte a látottakat. És ha meg ez sem lenne elég a vizuális orgiából, akkor fokozandóan több mint 30 percnyi IMAX kamerával felvett jelenetsort is láthatunk, ergo egy ilyen forradalmi 3D-s filmszínházban nem mindennapi élményben lehet részünk, ha így kívánjuk megtekinteni a produktumot!

36 / FilmMagazin

SZÍNÉSZI JÁTÉK Elérkeztünk a forgatókönyv és a látvány mellett talán egyenlő arányban releváns összetevőhöz, ez pedig nem más, mint a színészi alakítások. Szerepjátszások, filmbéli alteregók manifesztációi, amelyeket ha a színész, művész teljesen magáévá tesz, átszellemül, szinte eggyé forr vele, akkor sikeresen létrejön az általam mindig csak empatikus színész-néző kapcsolatként nevezett „viszony”, amely még a többi, sekélyesebb részt is képes magával húzni, emelni a színvonalat. Ellenkező esetben viszont legyen akármennyire is adott minden a sikerhez, sajnos elmarad a pátosz, és csak középszerűséget kapunk, és kivétel csak nagyon ritkán adódik. Nos, azt kell mondanom, hogy ezen nívós színészpalettát felvonultató alkotás esetében két részre tudnám osztani a filmbéli művészeket: Tom Cruis-ra, és mindenki másra, és nem győzőm hangsúlyozni, elfogultság nélkül, hiszen ez nagyon fontos egy cikkírónál. Eddig minden jól bejáratott franchise esetében bevett szokás volt, hogy a főszereplő uralja a vásznat, mindenki más mondhatni köré épül fel, és voltak már – és vélhetően lesznek is – ilyen téren pozitív meglepetések, azért a MI filmekben mindig is a három Oscar-jelölt és négy Golden Globe-díjra érdemes amerikai színész-producer, az 1990-

ben az amerikai People heti közéleti magazin által a Világ legszexisebb férfijának is megválasztott Thomas Cruise Mapother IV a központi és domináns karakter, és megtekintve a legújabb részt azt kell mondanom, hogy nagyon nehéz lesz őt valaha is túlszárnyalni. Sokan unszimpatikusnak titulálják Cruise-t, egy sármos szépfiúnak tarják, aki fogpaszta reklámbéli mosolyával csak leplezni próbálja valódi adottságait, de ezen kijelentésekkel én abszolút nem értek egyet. Sőt! Számomra Cruise generációjának egyik legkiválóbb színésze, Brad Pitt-tel egyetemben, aki megannyi fantasztikus filmben bizonyította már rátermettségét, és akárcsak az előbb említett kollégája esetében, neki is kijárna már a legrangosabb filmes elismerés! Játéka igazán energikus, és túljátszás nélkül hiteles! Egy nagyon emocionális művésznek tartom, aki gesztusaival, mimikáival is képes igazán sokrétűen kifejezni magát, nemcsak verbálisan. A rejtett vadsága és romantikus szenvedélye miatt Pitthez vagy Colin Farrellhez tudnám hasonlítani. A film elejétől a végéig csúcsformában van, fizikálisan éppen úgy, mint mentálisan, és ez különösen imponáló annak fényében, hogy lassan betölti az 50-ik életévét is! Ő a valódi akcióhős, aki dublőr nélkül hajtotta végre anno a John Woo fémjelezte második rész nyitányában is az


impozáns hegymászós jelenetet, de ezt a Fantom Protokollban sikerült is túlszárnyalnia a Bjur Toronybéli virtuozitásával, amelyet ismételten csak kaszkadőr nélkül vállalt el! Természetesen a speciális kesztyű, mint innovatív elektronikai segédeszköz csak a film és Hunt kelléktárában volt fellelhető, a valódi kivitelezést biztonsági kötelekkel oldották meg, amelyet a végtermékben már nem láthattunk, köszönhetően a George Lucas által 1975-ben alapított, mondhatni világvezető Industrial Light & Magic, Oscar–díjas vizuális effektusokért felelős cégének, akik parádés munkát végeztek. Érdemes megjegyezni, hogy a világ legmagasabb épültének otthont adó úttörően látványos atrocitásban szereplő további színészek, nevezetesen Paola Patton és Léa Seydoux is csatlakoztak Cruis-hoz ilyen téren, de sajnos csak ebben, ami értékelendő, de az összképet nézve inkább lelombozó. Ezen aktuális részben is sok új szereplőt köszönthetünk, de csak egyedül Simon Pegg, a kiváló komikus tért vissza a harmadik részből, a többiek mind új belépők (persze ha nem számítjuk Irving Rameses „Ving” Rhames-t és Michelle Lynn Monoghan-t, de őket csak egy ún. cameo szerep erejéig láthatjuk viszont. Rhames pénzügyi okok miatt nem kaphatott teljes szerepet, pedig eddig minden egyes részben partne-

re volt Cruise-nak. Fájó pont!). A produkció ilyen téren csalódást nyújt, és ez elsősorban a karakterek sterilségének köszönhető, amelynek köszönhetően nem tudunk velük azonosulni. Még az Oscar-díjas Bombák földjén sztárját, Jeremy Lee Rennert emelném ki a mezőnyből, akiről érdemes tudni, hogy ő lett volna az új főszereplő, ha Cruise nem vállalta volna el a szerepet, de szerencsére maradt Ethan Hunt. Az érzésem vele kapcsolatban azért kétes, mivel egyik pillanatról a másikra válik a szerepe dinamikussá, és ez a hullámvasút-féle karakterábrázolás sajnos nem vált előnyére, de erről persze nem ő tehet, hiszen kiváló adottságokkal megáldott fiatal színész. Pegg remek nevettető, de érzésem szerint túlságosan is ebbe az irányba vitték el a filmbéli karakterét, és amely alakítás és poénhegy egy Haláli hullák hajnala című brit horror-paródiában megállja a helyét, az egy komoly hangvételű akció moziban kissé disszonánsan hat. Sajnos ilyen Paola Patton is, aki igaz, hogy gyönyörű, és férfiszemeket igéző aurával bír, de túl amerikaias amazon, szirupos revanstól vezérelve. A legvégére hagytam a legfőbb rosszat, a tipikus világuralomra törő antipacifista gonoszt, amelyet az a tehetséges svéd származású Rolf Åke Michael Nyqvist keltett életre, aki már brillírozott a remek és

regény hű Millenium trilógia filmes adaptációjában, de azt kell mondanom, hogy míg ott tökéletes választás volt a törekvő, leleményes, félelmet nem ismerő, megvesztegethetetlen újságíró szerepére, addig itt, mint a jók ellenlábasa, elbukott. Pontosan amiatt, amiért a többi karakter is: egyszerűen nincs mélysége a szereplőknek, kiszámítható és erőltetett érzelmek mozgatják őket, késztetik cselekvésre, és pontosan ettől olyan idegenek a néző számára. Hol van a legendás elődből a marcona, kiszámíthatatlan és rideg természettel átitatott Jean Reno, a folytatásban látott szépséges, tüzes mégis törékeny Thandiwe Nashita "Thandie" Newton, vagy a harmadik rész zseniális, sokkal karakteresebb, félelmet nem ismerő, hideg tekintetű Oscar-díjas rosszfiúja, (Capote – 2005) Philip Seymour Hoffman? Azt kell mondanom, hogy hiába bevett szokás szerint az ismert, és egyben megújuló színészek, ha ebben a részben nyújtották a legkevesebbet a vásznon az eddigi négy film szereplői közül. Ezért nem tartom ésszerű döntésnek a minden egyes alkalommal való váltást, hisz míg Cruise-zal teljesen képesek vagyunk együtt érezni, mivel megszoktuk a karakterét, addig a többiek folyamatosan cserélődnek, és ráadásként a forgatókönyvnek hála a szerepeik is túlságosan leegyszerűsödtek és nem kaptak megfelelő teret a kibontakozásra. Persze ez a sorozat mondhatni trademarkja, és eddig relatíve jól is működött, azonban most kudarcként hatottak rám a látottak-hallottak ilyen téren.


KRITIKA

VÉGSZÓ Konklúzióként azt kell mondanom, hogy a sorrendben negyedig Mission Impossible film elég erőteljes megosztottságot váltott ki belőlem, és olvasgatva a különböző siteokat, fórumokat, ez a fajta ambivalens érzés bizony nem csak engem érintett meg, vagy mondhatni kerített hatalmába. Mint a sorozat rajongója nagyon vártam a legújabb chaptert, a sokak szerint az idei év legjobb akciómozijaként titulált Fantom protokoll alcímmel érkező legfrissebb részt, és lelkesedésemet csak fokozta a produkció köré épített elképesztő hype és marketinggépezet, nem is beszélve az előzetes képekről, trailerekről sem. Videók, kedvcsinálók, melyek kellően megalapozták azt az atmoszférát, amelyet joggal vár el a néző egy ilyen kaliberű és gyártási költségű, a manapság oly trendinek nevezhető „tripla AAA” kategóriás szuperprodukciótól, azon -ban mint sok esetben, a füst számomra nagyobb volt, mint a láng, és legnagyobb sajnálatomra nem sikerült olyannyira megégetnie, mint számos másik alkotásnak az idei

34 / FilmMagazin

esztendőben, természetesen zsánertől függetlenül. Aki kicsit is otthonosan mozog a MI univerzumában, azt nem érhette csalódás, hiszen Glóbuszt átívelő szemkápráztató akciókban, adrenalindús akciós üldözésekben, gyönyörű hölgyekben, innovatív elektronikai- és high-tech szerkezetekben és fantasztikus zenékben most sem volt hiány, sőt, ilyen téren kis túlzással a bőség szarujával kényeztetnek, és stimulálják látó- és hallószerveinket. De! Mivel az éremnek is két oldala van, így számomra a negatívumok táborát erősíti a mosolyra fakasztó és stiláris történet, a legtöbb karakter sterilsége, a túlzott humor, amely miatt elvész a komolyság, valamint a giccses, sablonos dialógusok sora is, és sajnos azt kell mondanom, hogy ha mindezeket egy mérlegre helyezzük, akkor bizony ezen utóbbi fajsúlyosabb a pozitívumként említett párjánál. Még is mindezek ellenére, pro-kontra, igazi átütő sikernek könyvelhető el a széria legújabb darabja a 2011. december 7-ei Dubai világpremierje óta. A 145 millió dolláros büdzséből fogant alkotás –

mikor ezen sorokat írom – már közel 400 milliós világbevételnél tart, tehát ha lassabban is, mint olyan „Álomgyárbéli” társai, mint a Transformers 3 vagy a Harry Potter záró fejezete, de kúszik felfelé az a bevételt mutató számláló, a készítők és sok rajongó legnagyobb örömére és megelégedettségére. A nyitó hétévi adatokat tekintve sem szégyenkezhet, hiszen Észak–Amerika 425 filmszínházában (beleértve az IMAX filmszínházakat is, bár a vetítését csak december 16-án kezdték meg ezen formátumban) közel 13 milliót kaszszírozott, amellyel letaszította a trónjáról az addigi rekorder Bridget Jones-t, azt pedig már meg sem kell említenem, hogy az Egyesült Arab Emírségekben is új csúcsot állított fel. Az IMDB 7.8 csillagra taksálta a 10-ből, több mint 22 ezer voks után, míg a szigorú kritikusi kommuna, a Rotten Tomatoes 171 értékelés után az egészen elképesztőnek mondható 93%-kal honorálta, mindezt Certified Fresh-logóval ellátva! A weboldal egyik kritikusa szerint: "Stílusos, gyors tempójú, és tele van izgalmakkal, a negyedik Mission:


>> ELHISZEM

ÉS MEGÉRTEM, HOGY BIRDRE ÓRIÁSI NYOMÁS NEHEZEDETT, DE ÉRZÉSEM SZERINT NEKI ELSŐSORBAN A MESEHŐSÖK VÁSZONRA VARÁZSLÁSÁBAN VAN ÚTTÖRŐ SZEREPE, ÉS BÁR ELSŐ NAGYJÁTÉKFILMJEKÉNT RELATÍVE TISZTESSÉGESEN HELYTÁLLT, AZÉRT MARADJON MEG INKÁBB AZ ÁLOMVILÁG ÉLETRE KELTÉSÉNEK MUNKÁLATAINÁL. <<

Impossible egy nagy költségvetésű popcorn szórakozás, amely valóban működik." A világhírű ítész, Roger Ebert – aki három és fél csillaggal tüntette ki a négyből - a Chichago Sun Times-nak adott interjújában így nyilatkozott: „Egy fantasztikus akciójelenetekkel teli thriller, amely úgy működik, mint egyfajta költészete az akciónak.” Természetesen, ahogy lenni szokott, a temérdek elismerendő nyilatkozat mellett azért napvilágot láttak a kissé borúsabb és negatívabb hangvételű vélemények is. Philippa Hawker, a The Sydney Morning Herald ausztrál bulvárlapnak a következőképpen jellemezte: „Nevetségesen valószínűtlen, de nagyon szórakoztató.” Nos, ennél tömörebben, de egyúttal velősebben is nehezen lehetne reálisan megfogalmazni! A Slate.comtól - amerikai székhelyű, angol kulturális online website, - Dan Kois szerint: „Jól működő akció, klassz végtermék, egy hasznos útmutató, amely a több millió dolláros speciális effektusokkal együtt elhomályosítja Cruise bosszantó személyiségét, és egyben egy alapozó is, amely be-

mutatja, hogyan is kell kiaknázni az IMAX technológiában rejlő lehetőségeket, és ezáltal elmélyíteni a közönséget. A Burj Toronynál zajló jeleneteknél jobban szédültem, mint a Vertigónál (utalás Hitchcock 1958as klasszikus pszichológiai-thrillerére, a Szédülésre).” Nos, a fentiek jól tükrözik, hogy nemcsak a saga legelismertebb, de egyben az idei év egyik legsikeresebb és legnagyobbra értékelt darabja készült el. Valóban kikapcsoló és élvezetes popcorn mozi, amelynél még a felhajtás is működött, de sajnos akármennyire is próbálok objektív maradni, engem nem varázsolt el, sőt, kijelenthetem, hogy csalódtam benne. Amikor úgy ülsz a mozi székében, hogy már az órádon vagy a telefonodon nézed az időt, sürgeted a percek múlását, amikor a film megnézése után egy tátongó üresség kerít hatalmába, elmarad a katarzis, a szikra, nos, ezen impressziók szerintem mindent elmondnak a film iránti érzelmeimről. A félszem beigazolódott, és sajnos ez a rész is fel lett áldozva a „trendiség” és a profit oltárán. Elhiszem és megértem, hogy Birdre óriási nyomás nehezedett, de érzésem szerint neki elsősorban a mesehősök vászonra varázslásában van úttörő szerepe, és bár első egész estés nagyjátékfilmjeként relatíve tisztességesen helytállt, azért maradjon meg inkább a gyermeki álomvilág életre keltésének munkálatainál. Olyan lett ez a film, mint ahogyan a neve is sugallja, egy fantom, amely megbújik az éjszaka sötétjében, és csak annyit mutat magából, amennyit akar. Jelen esetben eléggé keveset, és óriási sajnálatomra a negatívabb énjét. Remélem, hogy egy folytatásban sikerül kiköszörülni a csorbát, hiszen ha egy marketinggépezet beindul és nyereséges is, akkor az utolsó bőrt is hajlamosak lehántani róla, hiába

sok esetben a temérdek negatív visszajelzési ráta, hiszen mint tudjuk, „pénz beszél…” Folytatás pedig lesz, ez már szinte a kezdetektől prognosztizálható volt, amely hírt egy paramount-közeli forrás is megerősítette: "A Skydance Productions (egy Paramount-közeli új cég, amely olyan filmekhez biztosított eddig tőkét, mint a Coen-testvérek Félszeműje, a Mission: Impossible 4, a World War Z, a G.I. Joe 2 és a következő Star Trek mozifilm.) minél hamarabb el akarja kezdeni a Mission Impossible 5-öt és Top Gun 2-t." Az új filmek leendő forgatókönyvíróiról és rendezőiről még semmi hír, de készül, és hogy milyen lesz? Tom Cruise ismét elvállalja-e a szuperügynök szerepét? Nos, ezen kérdések még mind a jövő homályába vesznek, mint a rájuk adott válaszok is, de mivel mindig a remény hal meg utoljára, így én is hiszem, hogy ha révbe ér egy esetleges 5. rész, az méltó lesz régi nagy híréhez, és felnő a trilógiához. Félre értés ne essék: igazán szórakoztató, lendületes, látványos film a Fantom Protokoll, amelyet érdemes megtekinteni, de, mint egy ház esetében hiába a megnyerő külcsín, ha a fundamentum kacsalábakon áll, és kissé szeles a belső. Nagyon nagy jóindulattal, mellőzve a széria iránti szubjektivitást, értékelve a szándékot:

80% Stáblista Rendező: Brad Bird Főszereplők: Tom Cruise, Jeremy Renner, Tom Wilkinson Forgalmazó: UIP - Duna Film Hazai premier időpontja: 2011. december 15.

FilmMagazin / 35


KRITIKA

SUSZTER, SZABÓ, BAKA, KÉM

Nem vagyok híve a kémtörténeteknek, sem a lassú krimiknek. Mint jó huszonegyedik századi fiatal, a pörgős, gyors sztorikat szeretem, de nagy ritkán igencsak jól esik egy megfontolt, alapos mozival vagy könyvvel elütni a szokásosnál több időt. Ezt a filmet már hónapok óta nagyon vártam, és végre alkalmam nyílt megnézni. Hatalmas örömömre szolgál, hogy egyáltalán nem csalódtam, sőt. Az első pillanattól az utolsóig teljesen lekötött. Írta: Vampka

L

assan fél éve is lesz, hogy megtudtam, hogy megfilmesítik a könyvet, amit ugyan nem olvastam, de a kiadó a kedvenceim közé tartozik, ebből pedig arra következtettem, hogy jó sztori. Aztán láttam, hogy kik szerepelnek benne, és attól a pillanattól fogva nyomon követtem, mi is történik a film háza táján. Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy és Mark Strong nagy

36 / FilmMagazin

kedvenceim, de John Hurt és Ciarán Hinds neve sem elhanyagolható, mindannyian olyan színészek, akik komoly húzóerőnek számítanak bármilyen produkcióban. A Suszter, szabó, baka, kém pedig rajtuk kívül is tömve van tehetségesebbnél tehetségesebb színészekkel. (A magyar címválasztás egyébként most sem valami elmés, hiába a könyv… Most komolyan, odamész a pénztár-

hoz, és „kérek egy jegyet a Suszter, szabó, baka, kémre”? Csak nekem hangzik baromi hülyén?) A történet maga viszonylag egyszerű: a második világháború után járunk, a Gary Oldman által alakított George Smileyt megbízzák, hogy találja meg a gépezetbe került orosz kémet, mielőtt egy harmadik is kitörne. Ez természetesen még az éles eszű, csendes Smileynak sem olyan egy-


Aki tudja, hogy a már egyszer bevált Az árulás címet miért kellett Suszter, szabó, baka, kémre cserélni, kérjük írja meg nekünk!

szerű feladat, és ahogy haladunk oda-vissza, előre-hátra az időben, egyre több érdekes szál bontakozik ki, a végén pedig – uncsi krimik ide vagy oda – tűkön ülve várunk a csattanóra, ami ugyan nem szól hű, de nagyot, viszont nem is próbálja eldurrantani az ember agyát. Pont abban a tempóban, abban a hangnemben lesz vége, ahogy elkezdődött, enyhe keserű érzést hagyva a nézőben. A filmet, ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy stílusos. Sok, ugyanebben az időszakban játszódó filmen érződik, hogy mennyire sokat gürcöltek a tökéletes kivitelezésen, elvégre nincs olyan nagyon messze mögöttünk, de az olyan külsőségek, mint az utcák, a járókelők, a zene mind tökéletes összhangban vannak. Nem érződik a ruhákon, hogy most vasalták őket gyűröttre, vagy hogy a falakra pár órája festették fel

a fals feliratokat. Időutazásból jeles, márpedig számomra ez nagyon fontos szempont. Hangulatkeltés nélkül egy mozit, pláne egy ilyen típusút, el lehet ásni, jó mélyre. Szerencsére nem csak a színészgárda, de a díszletesek és sminkesek is kihozták magukból a maximumot. Érdemes moziban megnézni, mert ugyan nem egy Transformers vagy Avatar szintű látványvilágról van szó, mégis szinte érzed a poros, nehéz függönyök illatát, a kávégőzt, ha kinyújtanád a kezed, megérinthetnéd a pirítós érdes, meleg felületét… Az esőáztatta utcán siető gyalogosok cipőinek a kopogása, a lélegzetvételnyi néma csendek, szóval tényleg minden egyes kis részlet szó szerint magába szippant. Fontos dolog, hogy az ember el tudjon merülni a filmben, pláne, ha gondolkozós, várakozós darabról van szó. Mivel a légkör már az első jelenettől fogva

A KÖNYV John le Carré film alapjául szolgáló hidegháborús bestsellere már egyszer kapható volt hazánkban az Agave kiadó gondozásában, ám a film nagy nemzetközi sikere miatt újranyomták a könyvet, melynek borítóján a film plakátját és címét kell keresni.

rabul ejt, és nem kellett azon erőlködni, hogy elhiggyem, ezt nem ma, a rohanó világban forgatták, nem maradt más hátra, mint élvezni magát a cselekményt, és a briliáns színészi játékot. Bónusz pont még így az elején, hogy nem egy magyar színésszel futunk össze a vásznon pár jelentős pillanat erejéig, na meg Colin Firth és Mark Strong magyar mondatai is felvont szemöldököket hagynak maga után, az biztos.

FilmMagazin / 37


KRITIKA

A S.Sz.B.K. (rövidítsünk, olyan hosszú a teljes cím…) nem a manapság mindennapi értelemben vett fizikai színészkedésre épít. Itt éppen az a fontos, mit nem látunk. A férfiak nem markáns sértegetésekkel vagy kiépített testtel futkosnak (kivéve talán Tom Hardyt, de ő amúgy is külön fogalom), főleg mert az átlagéletkor valahol 45-50 körül mozoghat. Itt az intelligenciával lehet bevinni a legnagyobb pofonokat, de „sajnos” abból a jó és rossz ügynököknek is jutott bőven, akiket nem éppen könnyű megkülönböztetni egymástól. Mindenki ugyanolyan szürke, esetleg barna öltönyben, aktatáskával a kézben bukkan fel, pedáns, esetenként félrefésült frizurával egészítve ki a hatást. Akár még azt is mondhatnánk, hogy félelmetesen hasonlóan festenek, de nem véletlen, hogy ezeket a férfiakat szedték össze egy ilyen kaliberű történet szereplőinek megszemélyesítésére. A színészek nagy részét azért szeretem igazán, mert rengeteg féle karaktert képesek életre kelteni, mi közben ők maguk sem vesznek el,

38 / FilmMagazin

de Gary Oldman ez alól kivétel. Ő aztán tényleg átváltozó művész, a gesztusai, a hanghordozása, még a mozgása is megváltozik egy szerep kedvéért. Most ráadásul a fent említett sminkesek is segítették ebben, úgyhogy Smiley már-már hátborzongatóan csendes figurája a szemünk láttára kelt önálló életre, és a regény írója is (aki közreműködött a forgatáson) odáig volt Oldman tehetségétől. Ő is olyan művész, aki az idő múlásával csak még jobb lesz, ehhez kétség sem fér. Colin Firth azonban azok közé tartozik, akik belecsempészik saját lényüket a karakterbe, és ez a mostani figurájánál is jól jött. Nem akarom túlragozni a dolgot, hiszen mindenki tisztában van vele, ki ő, és mit tett le eddig az asztalra, leginkább azért nem kezdek ódákba, mert nehéz megfogalmazni Firth varázsának a lényegét. Akit viszont manapság még nem olyan sokan ismernek, de egészen biztos, és remélem is, hogy egyszer legalább olyan nagy névnek számít majd, mint a fent említett két tehetség, az Tom Hardy. Szerintem az ő nevéhez fűződik egyébként az év


A regényből a megszületése óta készült már többek között rádiójáték, de fontos megemlíteni a BBC saját gyártású mini-sorozatát is.

.

>> COLIN FIRTH

AZOK KÖZÉ TARTOZIK, AKIK BELECSEMPÉSZIK SAJÁT LÉNYÜKET A KARAKTERBE, ÉS EZ A MOSTANI FIGURÁJÁNÁL IS JÓL JÖTT. NEM AKAROM TÚLRAGOZNI A DOLGOT, HISZEN MINDENKI TISZTÁBAN VAN VELE, KI Ő, ÉS MIT TETT LE EDDIG AZ ASZTALRA, LEGINKÁBB AZÉRT NEM KEZDEK ÓDÁKBA, MERT NEHÉZ MEGFOGALMAZNI FIRTH VARÁZSÁNAK A LÉNYEGÉT. <<

legjobb filmje, csak épp a magyar forgalmazók valamiért kihagyták a mozikból (a Warriorról van szó). Ő is rögös utat járt be eddig, példának okáért akárcsak az egykor drogproblémákkal küzdő Robert Downey Jr., Hardy is kimászott a gödörből, és tessék. Díjazott filmekben szerepel (a Warriorért is kijár neki valami), de a következő Batman filmben is főszerepet játszik, nem beszélve a Mad Max újraformálásáról. Igazi kaméleon, nem okoz gondot neki semmilyen jelenet, semmilyen jellem megformálása, bármit megtesz az átalakulás érdekében, ő maga is ritka karizmatikus személyiség. Nem vagyok az a kimondott rajongótípus, de mióta felfedeztem az Eredetben, töretlen lelkesedéssel nézem sorra a munkáit, és döbbenek le. Ebben a filmben élénk színfoltnak számít a komoly, szürke árnyalatok közt az élénk, kissé megtört karakterével a sok megfontolt, számító „öreg” közt. Valójában azonban rengeteg emberről kellene említést tenni, ha minden érdekes figurát be akarnánk mutatni. A könyvet már csak ezért is el fogom olvasni, mert személy szerint imádom a kidolgozott karakte-

rekkel teletűzdelt történeteket, akik miatt egy pillanatra sem vagy hajlandó abbahagyni az olvasást, csak hogy újabb oldalukról ismerd meg őket, vagy épp újabb váratlan személyekkel bővüljön a szereplők listája. Kevés olyan film van, ahol egyetlen színész munkájába sem akarok belekötni, de ez bizony kivétel. Felülmúlta a várakozásaimat, pedig nem tettem alacsonyra a lécet… Ráadásul olyan fajta film, amit többször is simán meg lehet nézni, akkor is, ha tudod, mi a vége, annyira kifinomult és részletes darab, amit bármilyen korosztály, bármelyik filmtípus rajongói örömmel ül végig, mert erre egész nyugodtan lehet azt mondani, hogy művészi alkotás.

95% Stáblista Rendező: Tomas Alfredson Főszereplők: Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, John Hurt Forgalmazó: Ristretto Distribution Hazai premier időpontja: 2012. január 26.

FilmMagazin / 39


KRITIKA

SHERLOCK HOLMES 2.

ÁRNYJÁTÉK A film, ami NEM Holmes és Watson homoerotikus kapcsolatáról szól… Írta: Kovácsné

S

zokás szerint egy fájó vallomással kezdeném, elvégre a filmkritikus személyének beható megismerése sokat segíthet abban, miért ír az az idióta mindenféle hídrobbantó baromságokat olyan filmekről, melyekről nekünk márpedig homlokegyenest ellenkező véleményünk alakult ki. A vallomás pedig úgy szól, hogy én soha életemben nem voltam képes megszeretni Sherlock Holmes-t. Mármint az eredetit, a Sir Conan Doyle féle különc, aszexuális, sakkozógépagyú angolt, aki Stephen Locklear felülmúlhatatlan paródiájában megállás nélkül kovácsolja kérlelhetetlen vaslogikája eltéphetetlen láncait. Kétszáz oldal után a Nagy Detektív minden addig sem létező báját el-

40 / FilmMagazin

veszítette számomra, a mintegy harminc cm vastagságú könyvet azóta is arra használom, hogy az esküvőnkre rejtélyes okokból kapott fertelmes porcelánlibát megtámasszam vele (nem merjük kidobni, nem tudjuk, kitől kaptuk, 10 éve bámul ránk a polcról.) Valahogy úgy vagyok Sherlock Holmes-szal, mint Berzsenyi költészetével. Maximálisan értékelem és tisztelem mint adott kor kétségkívül karizmatikus irodalmi mérföldkövét, de amúgy baromira hidegen hagy. Az angoloknak, sőt, még az amerikaiaknak is viszont Sherlock Holmes egy intellektuális Toldi Miklós, kultikus népnemzeti hősfigura, akivel nem illik viccelni. Egy cool (és meszsze nem cold ), vicces, szexi Sher-

lock Holmes, akinek ráadásul nem abban merül ki a kapcsolata Watsonnal, hogy időnként leereszkedően vállon veregeti – skandallum. De nem nekem. Én már az első részt is ezért a friss, némileg szemtelen hozzáállás miatt szerettem. Hogy a második kicsit kevésbé friss, viszont kétszer vagy háromszor olyan szemtelen? Sebaj, kedves Watson. Spoiler következik: a film első 10 percében kinyírják a kedvenc mellékkarakteremet, Irene Adlert (Rachel McAdams), és bunkó módon még csak vissza se hozzák egy leleményes balkanyarral a film felénél. Hiába, mindent mi sem tudhatunk előre. Lényeg az, hogy Sherlock Holmes (Rober Downey Jr.), aki eddig is fújt az egyetlen, még nála is


A Robert Downey Jr. rajongóknak nem kell sokat várniuk kedvencük viszontlátására, májusban érkezik ugyanis a Bosszúállókban!

fineszesebb emberi lényre, a gonosz Moriarty professzorra (Jared Harris) most teljes erővel veti bele magát az ártatlan külsejű bácsi körül sokasodó rejtélyek kibogozásába. Illetve csak vetné, ha nem kellene elválaszthatatlan cimborája és balkeze, Dr. Watson (Jude Law) számára legénybúcsút meg esküvőt meg nászutat szervezni. Sherlock Holmes, aki a szokásosnál is zizzentebb annak kapcsán, hogy cimboráját hamarost elnyeli a házasság pokoltüze, a legváltozatosabb álruhákban idegesíti halálra szűkebb környezetét és a bűnözők válogatott hadát, átutazza egész Európát, megakadályoz egy világháborút, és verekszik, és lő, és szerencsére nem énekel.

Egy újabb fájó vallomás, mielőtt a részletekbe merülnénk: én legalább annyira fújok a túl hosszú filmekre, mint kedvenc detektívünk Moriarty professzorra. Ahhoz nagyon-nagyon jó okot kell szolgáltatni nekem, hogy olyan 100-120 percnél ne kezdjen el hangosan kakukkolni a biológia órám, miszerint ideje lenne most már valami értelmeset csinálni. Az Árnyjátéknak majdnem sikerült ez a bravúr: a lelki kakukkmadár ugyan nem szállt el a fészkére, de legalább megelégedett azzal, hogy a tudatalattim peremén ordítozzon. A film azt a nem feltétlenül szerencsés trükköt alkalmazza, hogy az első mondjuk egy órában felsorakoztatja szinte az összes poént, ami a pihent agyú alkotóknak az eszébe jutott, majd a

SHERLOCK HOLMES ÉS A ZENE Hans Zimmer-ből nem fogy a lelkesedés. Azóta, hogy a hetvenes évek végén a világ toplistáinak az élére került a Video Killed the Radio Star című slágerével, sok minden történt vele: 8-szor jelölték Oscar-díjra, zenét szerzett az Esőember-hez, Az oroszlánkirályhoz, A Karib-tenger kalózai-hoz és még számtalan nagy sikerű filmhez: Röviden szólva, élő klasszikus, a hollywoodi filmzenemágusok legismertebbje. És legpörgősebbje. Amikor Guy Ritchie elárulta neki, hogy új Holmes-filmje, a Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték egyik főszereplője egy cigány jósnő, és a nyomában járva Holmes és Watson egy cigánytáborba is eljut, nem habozott. Repülőre pakolta rendezőjét, és meg sem állt vele Szlovákia legkeletibb falvaiig, ahol a Londonból érkező filmesek zenéket és zenészeket kerestek. – Hihetetlen élmény volt ez az utazás – nyilatkozta utólag Hans Zimmer. – Különleges emberekkel találkoztam, és olyan világokkal, amikről nem hittem volna, hogy lehetségesek a 21. században. Elképesztő előítéleteket és szegénységet találtunk, és fantasztikus zenészeket. Megrázó volt. Végül egy bandát elvittünk magunkkal Bécsbe, és egy hétig együtt zenéltünk egy stúdióban. Úgyhogy a Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték zenéje most egyrészt klasszikus nagyzenekari, de virtuóz roma zenészek muzsikájával van felpörgetve. Persze, nemcsak ettől lett tüzes a film, de ők nagyon sokat adtak hozzá.

következő órában átvált durrogtatósvérpreckelős akciófilmbe. Az ilyen kettévágott alkotásoknak a sikere nyilvánvalóan három dolgon múlik: hogy mennyire viccesek az első óra poénjai, mennyire cizellált a durrogtatás a második órában, és sikerül-e valami halovány összefüggést teremteni a két fél közt. Az Árnyjátékhoz hasonló második részek esetében külön nehezítés, hogy az első epizódban meg- és kiismert karaktereket valahogy továbbra is érdekes-

FilmMagazin / 41


KRITIKA

>> SAJÁT

SZUBJEKTÍV VÉLEMÉNYEM AZ, HOGY AZ ELSŐ ÓRA VALAMI SZENZÁCIÓS, BETEGRE RÖHÖGTÜK MAGUNKAT, BRILIÁNS, 100%, KOCKACUKROT NEKI. AZ, HOGY KÖZBEN MAGA A TÖRTÉNET A-BÓL B-BE MINTEGY 5 CM-T TETT MEG, SZINTE ALIG VOLT ZAVARÓ. A MÁSODIK ÓRÁBAN EGYRE NAGYOBB ÉS NAGYOBB LŐFEGYVEREKET KAPUNK AZ ARCUNKBA. JÁTSZANAK A SZOKÁSOS LÁTVÁNYOS LASSÍTÁSOK ÉS PÖRGETÉSEK. SHERLOCK HOLMES A HAGYOMÁNYOS FLASHBACKMINIMOZI KERETÉBEN MEGOLDJA A REJTÉLYT. << sé kell tenni, az új karaktereket pedig úgy kell bevezetni, hogy illeszkedjenek a már bevált mesefolyamba. Saját szubjektív véleményem az, hogy az első óra valami szenzációs, betegre röhögtük magunkat, briliáns, 100%, kockacukrot neki. Az, hogy közben maga a történet a-ból b-be mintegy 5 cm-t tett meg, szinte alig volt zavaró. A második órában egyre nagyobb és nagyobb lőfegyvereket kapunk az arcunkba. Játszanak a szokásos látványos lassítások és pörgetések. Sherlock Holmes a hagyományos flashback-minimozi keretében megoldja a rejtélyt. Az akciózás legalábbis kielégítő, az átvezetés a poénos részből nagyjából zökkenőmentes (bár a ritmus nem tökéletes). Hogy a rejtély talán kissé kevésbé lenyűgöző? Sebaj, nedves Watson.

42 / FilmMagazin

Az ember szinte minden botlást megbocsát az Árnyjátéknak, és nem csak azért, mert botlás helyett inkább arról van szó, hogy a film helyenként menet közben kicsit megáll és elgyönyörködik önmagában. Szokatlan lágyszívűségem oka az, ahogy az egészet a szereplőgárda eljátssza. Itt nyomban szeretnék kitérni a „bromance”, azaz a férfiak közti burkoltan homoerotikus kapcsolat fogalmára, amitől nekem konkrétan okádnom kell. Mármint a fogalomtól. Úgy tűnik, a felvilágosult, toleráns, megengedő nyugati társadalomnak a világon semmi más nem jut eszébe a filmről, mint az, hogy „na akkor most buzi volt a Holmes meg a Watson, vagy nem?”. Guy Ritchie, a rendező rendes gyerek, semmit meg nem tagadna a Blikken nevelkedett agytrösztöktől, a lehető

legnagyobb élvezettel borzolja az erre hajlamosak idegeit a nőnek öltözött majd erőszakosan levetkőztetett (és Ritchie fantasztikus érzékének köszönhetően egyetlen töredék másodpercre sem kínos!) Robert Downey Jr.-ral, az egymásnak feszülő izmos férfitestekkel, meg hasonlókkal. Pedig Holmes és Watson egyszerűen csak azt az életérzést testesítik meg – remekül – amit tizenéves korunkban tapasztalunk meg először és sajnos többnyire utoljára, a szociális flow élményt, mikor a másik emberi lényben megtaláljuk a hiányzó felünket és ennek nagyon örülünk. Ez jóval több, mint a szex, vagy egy ilyen ökör szenzációhajhász fogalom, mint a bromance. Aki azt hazudja, hogy nem emlékszik rá, annak úgy kell, akinek meg tényleg nem volt benne része,


Noomi Rapace karrierje egyértelműen beindult a Tetovált lány után, legközelebb a Ridley Scott féle Prometheusban lesz látható.

részvétem. Law és Downey jr. a magánéletben is nagy haverok, önfeledt hülyeségük önmagában is kitöltené a két órát. Ahogy Downey Jr. azokkal a szexuális kezeivel öszszegyúrja a szerepet saját magából, Dr. House-ból, Jack Sparrow kapitányból meg még vagy egy tucat ikonikus karakterből, szintén megér egy missa solemnist. (Azt az egyet sajnáltam, hogy hiába van emberünk harcművészetileg annyira kiképezve, hogy maga játssza el a verekedéseket, a látványtechnikai megoldások miatt a részletek nem igazán követhetőek.) A többi szereplőre sem lehet panaszunk. Bónuszként megismerjük Sherlock Holmes okosabb testvérének kalandjait (igen, igen, van egy iszonyatosan idióta film ezen a címen, Gene Wilder csinálta, 900 pénzért kaphat�� a teszkóban). Mycroftként Stephen Fry, az angolok saját, külön (hátsó) bejáratú nemzeti kincse olyannyira zseniális, hogy még Downey Jr-t is simán lejátssza a pástról, ráadásul igazi Sherlock Holmes szakértő, ha a stábnak bármilyen kérdése volt az eredeti figurákkal kapcsolatban, azonnal tudták, kihez kell fordulniuk. Egyébként sem a karakter, sem a színész nem véletlenül szerepel: Fry, akárcsak Mycroft, nyíltan vállal-

ja másságát. Nesztek, idióták, bromance, élesben. A másik plusz karakter Simza, az ’ahogy Móricka a cigányokat elképzeli’-lány (Noomi Rapace) akiről kicsit olyan érzésünk van, hogy azért van benne a filmben, hogy legyen benne p-na is, mert amúgy semmi jelentősége nincs annak, hogy nő. Pedig kár, mert kiváló színésznőről beszélünk, aki a Tetovált lánnyal bőségesen bizonyított, ehhez a szerephez talán kissé sok is volt, flamenco-énekes anyuka és potenciális igazi cigány ősök ide vagy oda. Jared Harris Moriarty professzorának visszafogott józansága kimondottan üdítő, semmi halálfejes bakelit búvármaszk meg hisztérikus sikoltozás, hogy „A világ az enyém, HAHAHAHA” Egy kis pénzmozgás itt, egy kis gyilkosság és zsarolás ott, a többit a világ majd megoldja maga, tisztára mint igazából. Mindenképp említést érdemel Kelly Reilly, Watson végtelenül türelmes és intelligens feleségének nyúlfarknyi szerepében. Három perc alatt is meg tudja velünk értetni, hogy a jó doktor miért is döntött a házasság mellett, mikor pedig agglegénynek lenni, főleg egy Holmeshoz hasonló tünemény társaságában, bizony jóval szórakoztatóbb.

Az Árnyjáték a maga jellegzetes és csodaszép, minden részletében gondosan megtervezett látványvilágával és remek színészeivel számomra 2011 legjobb 2012-re eső filmje. Pontosan olyan arányban komoly és könnyed, ahogy egy kalandfilm esetében azt elvárjuk. Hogy egy-egy poén kedvéért kilép a kerékvágásból és az időkeretekből? Sebaj, redves Watson.

90% Stáblista Rendező: Guy Ritchie Főszereplők: Robert Downey Jr. Jude Law, Noomi Rapace Forgalmazó: InterCom Hazai premier időpontja: 2012. január 5.

FilmMagazin / 43


KRITIKA

AZ ÖLDÖKLÉS

ISTENE

Ez a hónap kétségkívül a pozitív csalódások hava. Láttam krimit, láttam drámát, és láttam egy olyan filmet, ami szintén szerepel a dráma kategóriában (is), mégis inkább fergeteges vígjátéknak nevezném, mivel emlékeim szerint háromszor is sikerült kis híján könnyekben kitörnöm. Persze a röhögéstől, mert ezt már nevetésnek nem lehet nevezni. Írta: Vampka

A

z öldöklés istene meglehetősen egyszerű filmnek tűnt első látásra, hiszen egyrészt valós időben játszódik, tehát a szereplőink azt a hetvenhat percet élik át, amit a néző, másrészt mindöszszesen két szülőpáros a társaságunk a film alatt. Na jó, ha nagyon szigorúan nézzük, akkor a főcím alatt távolban játszadozó gyerekek is szereplőnek számítanak, ugyanis rájuk épül az egész sztori, ami a következő: Van ez a tizenegy-két

44 / FilmMagazin

éves gyerkőc, aki jó tini módjára ráhúz egyet a másik kissrác fejére egy bottal. Ismerősen hangzik? Hát igen, mondhatni mindennapos eset, és ez a mondat az, ami ezt a nyolcvan percet olyan iszonyú szórakoztatóvá varázsolja. Mert hogy a négy szülő azért gyűlik össze a "támadást" elszenvedett gyerkőc szüleinél, hogy megbeszéljék, mi is a teendő az esetben, ha a csemeték így elkanászodnak. A dolog egészen jól indul, mindenki civilizáltan,

sőt kedvesen viselkedik, megértőek, tapintatosak, türelmesek. Valamiért azonban észrevétlenül elkezdünk rossz irányba indulni. Teljesen hétköznapi kis mozzanatok vezetnek végül a katasztrofális végkifejlethez, ahol is szóba kerül az állatkínzás, lerészegedünk, előfordul némi dohányzóasztalra való hányás, és házaspári összecsapás is kialakulóban, tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy elszabadul a pokol. Mindez, ismétlem, alig nyolcvan percben, és


Christoph Waltz Hans Landa szerepe után egy kicsit beskatulyázódott a gonosz szerepkörökbe, örülünk, hogy sikerült kitörnie belőle!

egyetlen, átlagos lakásban történik két házaspárral. És ez miért olyan röhejes szerintem? Mert teljes egészében hihető. Száz százalékban. Jodie Foster és Kate Winslet (akit egyébként ki nem állok, de ebben a szerepben imádtam), mint az aggódó művészlélek, és az elegáns, hivatásos feleség durva kontrasztot alkotnak, nem csak viselkedésben, de külsőleg is, a férjek úgy szintén. Christoph Waltz arc- és hangjátéka

leírhatatlan. Karrierista, szarkasztikus férjet játszik, aki ugyan nem riad meg egy humanitárius festőnőtől, sem a haverkodó férjétől, de ha veszélybe kerül a mobilja, beparázik. Mindenről megvan a véleménye, és állandóan - de tényleg, állandóan telefonál. Pofátlanul sokat, és pofátlanul hangosan, de a meló, az meló. Ezzel szemben a másik férj, John C. Reilly alakításában, maga a megtestesült lazaság. Vicces pasas, aki gyakorta beszél anyukájával, és recepteket is kap tőle, amit felesége természetesen jó háziasszony módjára el is készít. Ebből a pár mondatból már egyértelműen látszik, hogy két tényleg, mondhatni kommersz házaspárról van szó. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mégis, hogy jutunk el oda, hogy a telefon egy vázában köt ki; Jodie Foster elsírja magát részegségében, majd kijelen-

ti, hogy ez élete legszomorúbb napja; vagy a férfiak vajon miért szárítgatják a sarokban egy hajszárítóval a Kate Winslet gyomortartalmától nedves, ritka és felbecsülhetetlen értékű képalbumokat? Remek kérdés, amire őszintén mondom, én sem tudom a választ, és számomra ezért volt ez a film az elmúlt év egyik legjobb vígjátéka (mert hogy 2011-es, de előreláthatólag idén sem verik majd laposra idehaza).

Mindig is utáltam az olyan agyatlan, üres filmeket, amikre bátran rásütötték, hogy vígjáték. Gondolok itt az ilyen Amerikai pite, meg hasonló ökörségekre, amiken sosem tudtam nevetni. Biztos bennem van a hiba, de ha a baromságot akarok látni, kimegyek az utcára, vagy kitalálok valami hülyeséget magamtól. Az öldöklés istene viszont teljesen más. Igazából fogalmam sincs, hogy miképp írták meg a forgatókönyvet: hosszú ideig ültek rajta, vagy egyszerűen csak beküldték a színészeket, hogy viselkedjenek értelmes felnőtt házaspár módjára, és lesz ami lesz? Nem tudom, de mindegy is, aki megnézi a filmet, úgyis rájön, hogy a felnőtt, "érett" embereknél gyerekesebb lény tényleg kevés van ezen a bolygón, talán még magára is ismer az olvasó. A színészek valami fenomenálisak, ha választanom

kéne, Christoph Waltz töményen cinikus karaktere lenne a kedvenc, de még Kate Winsletet is csíptem (talán mert az életben is meglehetősen hasonló az általa megformált, finomkodó, modoros karakterhez), és a másik pár is elképesztően jó volt. Hatalmas - természetesen pozitív - csalódás volt az egész, mert egy vontatott, erőltetett filmre számítottam, el sem tudtam képzelni, hogy ilyesmi kijöhet egy ilyen sztoriból, de nagyot tévedtem. Az egyetlen negatívum, hogy bár az elején el sem tudtam képzelni, hogyan oldják meg, hogy ne laposodjon el a dolog tíz perc alatt, csupán csak 76 perces az egész. Én simán röhögtem volna még a nagy és okos felnőtteken pár órát.

90% Stáblista Rendező: Roman Polanski Főszereplők: Kate Winslet, Jodie Foster, Christoph Waltz, Forgalmazó: Big Bang Media Hazai premier időpontja: 2012. január 12.

FilmMagazin / 45


FILMKLASSZIKUS

RAMBO - ELSŐ VÉR „Nothing is over! Nothing! You just can’t turn it down! It wasn’t my war. You asked me, I didn’t ask you…” Írta: Sanya08

V

ietnamnak már rég vége volt 1982-ben és Amerika sebeit nyalogatván terápia jellegként a gyöngyvásznon tombolta ki magát. Kollektív depresszió és a vereség keserű íze jellemezte ezen érát és ekkor jött el az ideje annak, hogy a ’80-as évek akciófilmjei – ahogyan azokat ma ismerjük – kezdetét vegyék. Ugyan az Első vér korántsem tekinthető a szokványos „öld, robbantsd, üsd-vágd”-típusú akciófilmnek, mégis előfutárként jegyezhetjük fel noteszunkba, hiszen itt láthattuk először Sylvester Stallonét igazán akcióban, lendületben, muszklikkal és lőfegyverekkel felvértezve. A David Morrel által írt regényből készült film első ránézésre egy akció-kaland, gyakorlatilag a fél film egy elnyújtott üldözési jelenet, igazából azonban reflektív mozi, a korszakra való reflektálás, posztháborús film, sokkal inkább dráma.

46 / FilmMagazin

Lélektani dráma egy megtört lelkű katonáról aki a háború után nem találja a saját hazáját, nem találja Amerikát, amiért a vérét ontotta a csatamezőn. Ironikus, hogy épp a saját nemzete veti ki magából mint immunis szervezet a vírust vagy a bacilust. Azért van ennek a filmnek akkora jelentősége, mert nem azt az élményt adja, amire az ember aszszociál egyből a Rambo név hallatán. Mert mi jut eszünkbe? Megkérdezzük az utca emberét, egészen biztos vagyok abban, hogy a reakció cikiző röhögés lesz és az első kép mely beugrik az agyukba az a tökéletes testű izomkolosszus akit lehetetlen megsebezni és aki fél kézzel lenyomja az orosz hadsereget. Tévedés ne essék, korántsem esik távol ez a gondolat a Rambomítosztól, csakhogy a laikus ember hajlamos elfelejteni, hogy a legenda nem az eszeveszett dzsungelirtás-

Vietnamnak már rég vége volt 1982sal és a támadó oroszokkal kezdődött, hanem egy emberrel aki a háború után már nem az, aki volt. Ha azt nézzük, sokkal közelebb áll ez a film a Szarvasvadászhoz vagy akár a Taxisofőrhöz, legfeljebb sokkal fogyaszthatóbbra sikeredett ez, mint azon filmek. A popularitás és a siker átka persze, hogy ami egyszer bejött, meg kell ismételni és istenbizony nem tudom miként jutottak a fejesek arra a döntésre, hogy abba az irányba tereljék a szériát, amilyenbe terelték. Természetesen mint akciórajongó kifejezetten örülök, de jobban belegondolva megkérdőjelezhető a döntés. Ebben a filmben Stallone pályafutása egyik legjobb alakítását nyújtja, mindazon külső események ellenére melyek igencsak megnehezítették a dolgát. A rendezővel nem voltak éppen puszipajtások, egy jelenet során a színész meg is sérült, és


IDÉZETEK A FILMBŐL: John Rambo: Egy saigoni bárban voltam a srácokkal. Egyszer jön az egyik egy cipőpucoló dobozzal. Azt mondja: "Suvickold fényesre! Fényesre ám!" Mondom, nem. Csak nem hagyott békén, mire beadom a derekam, és Joey is benne volt. Aztán kimentem sörért, és a doboz be volt drótozva, a srác kinyitja a dobozt, és a tesztrészei beteritenek mindent. A kurva testrészei... A testrészei engem is beteritettek, és azon kaptam magam, hogy a barátom testrészeit vakarom le magamról. Csupa vér voltam és próbáltam egyben tartani a srácot! De nem tudtam, mert csak jöttek a belei! És senki nem segitett! Senki! A szerencsétlen meg csak kiabált: "Vigyetek haza! Haza akarok menni!" "Haza akarok menni, Johnny!" Mire én: "De nincsenek lábaid!" // Will Teasle sheriff: Azt mondja, hogy 200 emberem se tudja kicsinálni a maga emberét? Samuel Trautman ezredes: Ha ennyi embert küld Rambo után, ne feledkezzen el valamiről! Will Teasle sheriff: Miről? Samuel Trautman ezredes: Jó sok hullazsákról.

FilmMagazin / 47


FILMKLASSZIKUS

az is vita tárgya lett, hogy milyen hosszúságú legyen a film. Az első változat sokkal hosszabb volt, mint az általunk ismert és tudvalevő hogy Sly gyűlölte azt a verziót, ezért ragaszkodott ahhoz hogy kivágják a felesleges részeket és így lett másfél órás a produkció, mely aztán nagy sikert aratott. Érdekes tény, hogy először olyan sztárok jöttek szóba Rambo szerepére mint John Travolta, Dustin Hoffman (aki túl erőszakosnak találta, azért nem vállalta, de akkor mit szólhatott a Szalmakutyákhoz…), Al Pacino, és Nick Nolte is visszautasította a szerepet. Érdekes lett volna megnézni ezen színészeket a veterán szerepében. Viszont lehet hogy akkor most nem tartanánk ott ahol tartunk a zsáner terén. Nem mondom hogy maga a film annyira forradalmi volt, de Sly szerepeltetése, akcióhős-karrierjének beindításával ért fel. Nélküle pedig nem lett volna olyan a ’80-as évek amilyen volt.

48 / FilmMagazin

A vietnami hős háborút hirdet a csendes, „unalmas” kisváros ellen miután a seriff egy piti indokkal beviszi őt az őrsre. Pedig csak enni akart valahol, de ahogy a törvényszolga mondta: „Nem látjuk szívesen errefelé a magadfajtákat.”. Ahogy megtalálja nála a kést (amely később a sorozatban ikonikus jelentőséget tulajdonít majd magának) egyből letartóztatja és beviszi őt a rendőrségre, nem is sejtvén hogy ezzel mekkora bakit követ el. Rambo ugyanis – mint mondtam – nem feltétlenül egy észérvekkel gondolkodó ember, hanem egy olyan férfi aki megjárta a poklok poklát, ennek megfelelően pedig meglehetősen labilis érzelmi állapotú, csendes, de ugyanakkor egyetlen ütésével meg tudja állítani a szívverését az embernek. Észérvek helyett még mindig azzal az eszével gondolkozik amivel az ellenséget gyilkolta Vietnamban. Ő a tökéletes gyilkológép, akitől elvettek mindent, mindent ami

emberré tette. Családjáról semmit nem tudunk, rokonairól sem, barátai mind odavesztek a háborúban. Az egyetlen ember, akihez valamilyen szinten közel áll, aki egyfajta apafigura, illetve mentor a számára az Samuel Trautman aki úgy a film felénél jön be a képbe, ő az aki megadja a szükséges információkat arról hogy kivel is van dolgunk, ki is az a Rambo. Megadja a háttérinfót amire szükségünk van ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a karaktert, azon kívül pedig a fickó aki Trautman-t alakítja az nem más mint Richard Creena. Richard Creenát én más filmben nem láttam, meg kell mondanom őszintén, de biztosra veszem hogy nem csak itt nyújt nagyot. Mert itt, az ezredes szerepében valósággal lopja a jeleneteket mint profi tolvaj az almát (és most olvasom hogy ez a 61. filmje volt, 1950-től számítva. Na erre varrjatok gombot). Legjobb a belépője amikor Brian Dennehy (a seriff) sebeit nyalogatja egy remek-


be szabott erdőbeli vadászat után, megjelenik Creena sapkában, hoszszú kabátban és tessék, a kamera rászegeződik, a szemünk is, minden érzékszervünkkel rátapadunk mert annyira jó, annyira élvezet őt nézni hogy kiesek a székből. Van neki egy jellegzetes beszédstílusa, amit nem tudom hogy direkt a film kedvéért fejlesztett ki, vagy pedig alapból magát hozza, de annyit mondok, hogy átkozottul jó. Tiszteletparancsoló. Nagyon tiszteletet parancsoló, lehetetlen nem szeretni őt. Hol az Oscar, Oscar?? Könyörgök, egy posztumusz díjat dobjanak már neki. Mindegy, a rövid vita során megtudjuk hogy Rambo egy agyondekorált háborús hős, és Trautman megkéri hogy hagyják elmenni. Természetesen a fafejű, csökönyös seriff ebbe nem megy bele, már csak azért sem mert ez a háborús hős megölte az egyik emberét (oké, igazából nem közvetlenül ölte meg, és az olvasó figyelmébe ajánlom, hogy ugyan a

további Rambo-filmekben a body count határa a csillagos ég, itt csak egy ember hal meg), aki ráadásul a film legutálatosabb személye volt, úgyhogy nem hullajthatunk egy könnycseppet sem érte. Egyébként a brutális fickó, Galt valamilyen módon szimbolizálja – ugyan elég szélsőségesen – azt a gyűlöletet és megvetést amit a vietnámban harcoló katonák ellen éreztek. De várj, volt egyáltalán ilyen? Rossz vagyok történelemből úgyhogy nyugodtan kijavíthat akárki ha akar. De hogy ne csak Richard Creenát fényezzem, Stallonét is meg kell dicsérni. Megdicsérni? Jézusom, úgy hangzok mint akit teljesen hidegen hagyja ennek az embernek a filmográfiája és csak véletlenül belebotlott a fickóba. Nekem ez az ember kb. apám mellett apám. Stallone az a színész akitől elnézem, ha tanulságos szöveget nyom a képembe, és azt is elnézem ha a köré írt film tulajdonképpen nem valami jó,

de ő, nos ő…Ő Stallone marad és Stallone egy Isten. Ennyi. És itt a legjobbat nyújtja magából mint színész. Mint drámai színész. Nem az akcióhőst alakítja, nem a rettenthetetlen muszkligurut aki fél kézzel lerendez mindenkit miközben teljesen nyugodt, már-már elérzékenyült arccal reagál társa (Trautman) szövegére: Az az érzésem, érzékeny lettél. – Talán csak egy kicsit uram. De hagyjuk, ez majd a harmadik rész lesz. Mint mondtam, itt az első részben Stallone még sebezhető, de a tökéletes katona képét nyújtja. Lelkét otthagyta Vietnamban, talán ez a legjobb alakítása a színésznek. Szétszaggatja a vásznat a jelenlétével és amikor a végén előadja a nagymonológját és sírva fakad, na ott nekem szó szerint leesett az állam. Én az előtt nem tudtam hogy ő ennyire jó színész. Fogalmam nem volt erről amíg nem láttam ezt a jelenetet amiben teljesen kifakad. Sír! Stallone sír! Rambo sír! Micsoda jelenet! A film csúcspontja. Rambo “hazatért”. Persze nem csak drámaként működőképes az Első vér mint akciófilm is helytáll. Tempós, izgalmas, helyenként egészen látványos (vízesés, a végén az autók felrobbantása), de sose esik át a ló másik oldalára, mindig megmarad földközelinek, hihetőnek. Amikor pedig tűvel-cérnával bevarrja magának a sebét, az abszolút klasszikus. A filmnek remek hangulata van, frankón átjön a hegyekkel körbehatárolt kisváros atmoszférája, ennek a csúcspontja talán amikor az erdőben vannak. Esik az eső, dörög az ég, atmoszféra abszolút a helyén van. Érdekes volt tehát megnézni, hogy a folytatások fényében, ellenében milyen ez a film. Meglepően drámai, visszafogottabb, nyoma sincs a később epizódokban rendre felbukkanó amerikai nyalásnak, vak patriotizmusnak és sztereotíp látásmódnak. Ámbár tény, hogy ami ezután következik az iskolapéldája annak, hogyan csináljunk akciófilmet.

FilmMagazin / 49


KÖV. HÓNAP HADAK ÚTJÁN Az első világháború megkezdettével a brit lovasság országszerte gyűjti a hátasokat és Albert (Jeremy Irvine) Joey nevű lova is erre a sorsra jut. A fiú ezt nehezen dolgozza fel, így ő is nekivág a francia frontvonalnak, hogy megtalálja hőn szeretett állatbarátját az I. világháború csatamezőin keresztül.

VASLADY A vaslady meghitt és meglepő életrajzi film Margaret Thatcher-ről, az Egyesült Királyság első es egyetlen női miniszterelnökéről. A 20. század egy legismertebb és legbefolyásosabb asszonya a semmiből érkezett és szétzúzott minden nemi és osztálybeli előítéletet egy olyan világban, ahol az érkezéséig kizárólag férfiak uralkodtak.

50 / FilmMagazin

BESZÉLNÜNK KELL KEVINRŐL Eva feladja szakmai ambícióit, hogy életet adjon Kevinnek. Az anya és gyermeke közti viszony már a kezdetektől bonyolultan alakul. Mikor Kevin tizenöt éves lesz, egy egészen elképesztő és az egész közösség számára feledhetetlen dolgot művel. Eva saját érzéseivel, a bánattal és a felelősséggel küzd. Szerette valaha egyáltalán a gyerekét?

OSCAR 2012. Bár következő számunk megjelenésekor még csak a jelöltek névsora lesz kihirdetve, addigra már tudni fogjuk a Golden Globe nyerteseket és a különböző céhek (pl. Director’s Guild of America) győzteseit, így hát nyugodtan levonhatunk bizonyos konzekvenciákat - és le is fogunk! Minden, amit az idei Oscar-gáláról tudnia akartál, csak nálunk!



2012. januári FilmMagazin