Page 91

A község önkormányzata számos fejlesztési projektet bonyolított le az elmúlt években, melyek a helyi lakosok életszínvonalát emelték, és a falu vonzerejét is növelték. A település általános iskolájában több fejlesztés is lezajlott 2009-ben, melyekhez pályázati forrást sikerült nyerniük. Egyrészt, a kompetencia alapú oktatásfejlesztést tűzték ki célnak, hogy a gyerekek a XXI. századi igényeknek megfelelő képzést kapjanak. Ehhez eszközök beszerzése volt szükséges, (diákok által is használt laptopok), külső szakértő bevonásával dolgozták ki a pedagógiai programot, majd pedig a tanárok továbbképzése is része volt a programnak. Egy másik program keretében a hátrányos helyzetű diákok képzését és nyaralását finanszírozták a támogatásból. A forrásnak köszönhetően a gyerekek nyári táborban vehettek részt, ahol izgalmas és tartalmas programok várták őket, ezáltal biztosítva a nyaralást azoknak, akiknek a szülei ezt anyagilag nem engedhették meg maguknak. A nyári táboron kívül a pedagógusok továbbképzésére és diákoknak szánt szakkörök szervezésére is jutott pályázati forrás. 2012-ben kerékpárút építésére nyert a község támogatást, melynek köszönhetően sikerült Nyárlőrincet és Lakitelket bicikliúttal összekötni, illetve a lakiteleki tanyasor is megközelíthetővé vált kerékpárúton. Az önkormányzat középületek energetikai korszerűsítését is elvégezte a 2010-es évek elején, az általános iskolára napelemeket telepítettek, ezzel hozzájárulva a környezettudatos fejlődéshez, és az alacsonyabb fenntartási a költségekhez. Az Önkormányzati Hivatal épületén pedig egy nagyobb volumenű korszerűsítést végeztek: elvégezték az épület hőszigetelését, a régi nyílászárók helyett újakat szereltek be, kicserélték fűtési rendszert és a világítást is megújították korszerűre és energiatakarékosra.

A település idegenforgalmi vonzerejét növelő beruházásokat is véghez vittek az elmúlt években. A környéken feltárt Árpád-kori templomromhoz kapcsolódó látógatóközpontot hoztak létre, amely a művészettörténet iránt érdeklődő látogatókat várja, valamint Tőserdő területén létesítettek csónakkölcsönzőt és kalandparkot, melyek az aktív kikapcsolódásra vágyókat és a Tisza menti élővilág iránt érdeklődőket várja. A turizmus fejlesztése jövedelmező a község számára, ha fejlesztik az infrastruktúrát és az attrakciókat, az nagyobb idegenforgalmat is generál, így a turizmus területén működő vállalkozások is nagyobb bevételre számíthatnak, aminek köszönhetően a település adóbevétele is emelkedik, valamint több munkaerőre is szükség lehet az üzemeltetéshez, amit célszerű a településről megoldani. Ezeken felül a növekvő forgalom új vállalkozások indítására is adhat lehetőséget, ami így a község gazdasági életének fellendülését eredményezheti. http://www.eotvosiskola.atw.hu/ https://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet-bacs-kiskun/mar-csak-nyolc-kilometer-kell-hogy-teljes -legyen-a-kerekparut-588046/ https://www.dunaaszfalt.hu/tartalom/lakitelek_kerekparuthalozat_fejlesztese/ http://toserdo.com/tosfurdo http://www.lakitelek.hu/index.php/2017-03-01-21-34-07/nyertes-palyazatok

40

Profile for agoraresearch

73 sikeres magyar falu  

Mindnyájunkat érdekel, hogy mások hogyan csinálják. Különösen igaz ez a településfejlesztésre, hiszen ez esetben nem feltétlenül irigységből...

73 sikeres magyar falu  

Mindnyájunkat érdekel, hogy mások hogyan csinálják. Különösen igaz ez a településfejlesztésre, hiszen ez esetben nem feltétlenül irigységből...

Advertisement