Page 79

A településen számos fejlesztés történt a 2007-2013-as ciklus során. Ebben az időintervallumban a település körjegyzőségi székhellyé vált, emellett a helyi iskola, amely a rendszerváltást közvetlenül követően vált nyolcosztályossá, teljes felújításon esett át, ezt pedig az óvoda felújítása követte. A települést kerékpárúton is összekötötték a szomszédos, gyógy- és élményfürdőjének köszönhetően egész évben nagy vendégforgalmat bonyolító Bük várossal, majd a ciklus végére a közösségi életre lehetőséget adó terek: a főtér, illetve később a művelődési ház újult meg. A humáninfrastruktúra fejlesztései azóta is folyamatos. Az önkormányzat 2015-ben igényelt, és kapott is pályázati forrást középület energetikai korszerűsítésére. A programban a község óvodájának a szigetelését végezték el. Az oldalfalak és a tetőszerkezet szigetelésén túl a nyílászárókat is lecserélték. Két évvel később a helyi általános iskola épületét is korszerűsítették energetikai szempontból, itt a szigetelésen túl kondenzációs kazánt is beszereltek, illetve korszerűsítették a fűtőtesteket, és az azokat vezérlő rendszert is, valamint napelemeket is telepítettek az épületre. Ugyanebben az évben az önkormányzati hivatal felújítására is nyertek támogatást, szintén az energiahatékonyságot növelő fejlesztésekre.

Az általános iskola infrastruktúrájának fejlesztéséhez is sikerült pályázati támogatást igényelniük 2017-ben. A projekt keretében új sportpályát építenek az iskolások számára kézilabda kapuval és kosárlabda palánkkal ellátva, nyelvoktatásra specializált termet hoznak létre, az elavult bútorok helyett újakat szereznek be a tantermekbe és a tanári szobába, valamint interaktív táblákat is vásárolnak. Bő községre a fentiek alapján nagyon tudatos településfejlesztés volt jellemző az évek során. A humáninfrastruktúrába történő beruházások, az infrastrukturális és közösségi beruházások mind hozzájárulnak a település fejlődéséhez. A középületek energetikai fejlesztése hozzájárul az alacsonyabb üzemeltetési költségekhez, mind a közüzemi díjak, mind a javításra költött összegek tekintetében. Bő esetében a szigetelés felújítást és nyílászárócserét még kiegészítették napelemes rendszer beüzemelésével is, amellyel a település energiaellátásának biztonsága is javult. Az általános iskola modernizálásával a családok, vagy a gyermeket még csak tervező fiatalok számára tették vonzóbbá a települést, hiszen a gyerekek helyben kaphatnak a XXI. századi igényeknek megfelelő oktatást. Bő esetében az egészségügyi fejlesztés főleg a házi orvosi szolgálati lakás felújítását jelenti, mely fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy a házi orvos a településen maradjon, ezáltal biztosítva a község alap egészségügyi ellátását. http://www.boiskola.hu/news.php?readmore=394 http://www.bo.hu/hu/hirek/2017/megujul-az-orvosi-rendelo-2017-1020.html http://www.bo.hu/hu/bemutatkozas-falutortenet.html http://www.bukfurdo.hu/

34

Profile for agoraresearch

73 sikeres magyar falu  

Mindnyájunkat érdekel, hogy mások hogyan csinálják. Különösen igaz ez a településfejlesztésre, hiszen ez esetben nem feltétlenül irigységből...

73 sikeres magyar falu  

Mindnyájunkat érdekel, hogy mások hogyan csinálják. Különösen igaz ez a településfejlesztésre, hiszen ez esetben nem feltétlenül irigységből...

Advertisement