Page 25

A község néhány utcájának felújítására 2009-ben nyert pályázati forrást az önkormányzat, a projekt keretében öt belterületi útszakaszt újítottak fel. A Fájon található Fáy-kastélyban 2013-ban indítottak el egy múzeumpedagógiai programot, melynek keretében a környék kisiskolásai számára tartottak foglalkozásokat. A programot különböző témanapokra osztották fel, például: Mesenap, Zenenap és Kézművesnap. A résztvevő gyerekek meséken, zenén és táncon keresztül ismerhették meg a hagyományaikat és kultúrájukat, valamint a Fáy-kastély és lakóinak történetét, amikhez a barokk stílusban épült kastély adta az autentikus helyszínt. A községben létrejött szegregátum felszámolására 2017-ben nyertek százmilliós nagyságrendű pályázati forrást. A program keretében szociális munkások érkeztek a településre, akik számára az önkormányzat épületet bérel a projekt idejére, és akik a program ideje alatt végig elérhetőek lesznek a résztvevők számára, így biztosítva egyrészt a segítséget, másrészt pedig az állandó jelenlétnek köszönhetően részletes képet kaphatnak arról, hogy milyen programelemekre van szükség a községben. A projekt egyik alapvető célja a résztvevők munkába állását segíteni. Ehhez foglalkozásokat szerveznek a résztvevőknek, ahol a munkavállalásról és a munkaerőpiacról kaphatnak információkat, továbbá különböző szakmákat is tanulhatnak, melyekkel a környéken el tudnak helyezkedni. Továbbá az egészséges életmódra nevelő tréningeket is szerveznek számukra, például a dohányzásról és az alkoholról leszoktató foglalkozásokat. A kisgyermekek fejlődésére is gondoltak a projekten belül, számukra tanoda programot indítanak, ahol az iskolai oktatást kiegészítő foglalkozásokat tartanak számukra. Ezen felül közösségépítő programokat is szerveznek, például családi napot, gyerekeknek táborokat és falunapot.

Az útfelújításnak köszönhetően a községben élők és az idelátogatók komfortosabb körülmények között közlekedhetnek a településen belül, illetve a leromlott állapotú utak állandó javítására sem kell forrást költeni az önkormányzatnak. A múzeumpedagógiai program egyedülálló lehetőséget biztosít a környék általános iskolásai számára, hogy autentikus környezetben, modern pedagógiai eszközöket alkalmazva tanuljanak a hagyományokról és a történelemről. Ezen lehetőség vonzóvá teheti az iskolaválasztás előtt álló családok számára a környéket. A program egyedülálló lehetőséget nyújt a község számára a fejlődésre, mivel a lakosság jelentős hányada részt tud venni benne, és ezáltal olyan képzéseken és foglalkozásokon vehetnek részt, amelyek segítségével esélyt kapnak a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre. Az egészséges életmódra nevelő programok javíthatják a község egészségi állapotát, ami egyrészt jobb életminőséget jelent, másrészt szintén fontos az aktív munkavégzéshez. A tanoda program beindítása a gyerekek számára jelent segítséget, hogy iskolai tanulmányaikat be tudják fejezni, ami jó kitörési pont lehet számukra a hátrányos helyzetből. http://www.nemzetimuemlek.hu/index.php/hirek/1028/ http://www.muemlekem.hu/magazin/forster_kozpont_meselo_kastely_faj http://www.eszterhaza.hu/hirek/kalandra-fel-tobb-ezer-gyermek-a-muemlekek-nemzetigondnoksaga-torteneti-hazaiban

7

Profile for agoraresearch

73 sikeres magyar falu  

Mindnyájunkat érdekel, hogy mások hogyan csinálják. Különösen igaz ez a településfejlesztésre, hiszen ez esetben nem feltétlenül irigységből...

73 sikeres magyar falu  

Mindnyájunkat érdekel, hogy mások hogyan csinálják. Különösen igaz ez a településfejlesztésre, hiszen ez esetben nem feltétlenül irigységből...

Advertisement