Issuu on Google+

III. évf. Szeptemberi Hírlevél


A félév első Hírlevelével köszöntünk titeket!

A Hírlevél AEGEE-Budapest havi rendszerességgel megjelenő, online kiadványa, ami a szervezet mindennapos működését mutatja be a tagjai által írt élménybeszámolókon és cikkeken keresztül. Állandó rovataink a „Board beszámolók”, ami a szervezet vezetőségének havi munkáját mutatja be röviden, valamint a hónap embere cikk, ami egy aktív tagunk munkájának kiemelésére szolgál.

Ajánlom szeretettel!

Üdvözlettel,

2

2.


 Board beszámolók 4. oldal  Élménybeszámolók 8. oldal Őszi Bevonó Tábor  Agora beszámolók 10. oldal Csütörtöki Agora gyűlés Így készültünk az Agorára  Member of the Month 13. oldal

3. 3


4

4.

Board besz谩mol贸k


Kerekes Szabolcs, elnök A szeptember hónapom a gólyatáborral kezdődött, ahol Annával infópultuzunk, illetve ismertettük meg a gólyákkal mi is az AEGEE? Az első szeptemberi hetemet Berlinben töltöttem, ahol egy a gazdasági válsággal kapcsolatos konferencián vettem részt. A hónap további része egyrészt infóestek tartásával telt, másrészt a bevonó szervezésbe is besegítettem, és az Agorával kapcsolatos teendők sem maradtak ki! A java azonban még csak most jön, bízom benne, már csak napok választanak el az Agorától, ahol delegáltként fogom képviselni a szervezetet. Bízom benne, hogy sikeresen lezajlik a rendezvény, és mindenkinek egy felejthetetlen élményt fog jelenteni!

Alexi Anna, alelnök Mi is történt szeptemberben? Bár a suli csak a második héten kezdődött, az „AEGEE-zés” nekem már augusztus végén beindult., amikor Szanazugra mentünk Szabival hirdetni az igét a kis gólyáknak. Talán a narancslé megragadóbb volt, mint mi, de így is sikerült 90 email címet összeszedni. Ezután rögtön mentem Spanyolországba YiA tréningre, de erről már írtam a nyári beszámolómban. A félév kezdetével neki láthattunk az új boardtagokkal a programok szervezésének. Fókuszban természetesen a Bevonó volt, ahol majdnem 100-an jöttünk össze Sástón egy felejthetetlen hétvégére. Itt szokásomhoz híven csopvez voltam, amit mindig nagyon élvezek, mert így tudok a legkönnyebben kapcsolatba kerülni az új tagjainkkal. A Bevonóhoz tartoznak még az infoest prezentációk, ezek közül most sajnos csak egyen tudtam részt venni. Október elsejével leadtunk egy pályázatot AEGEE-Yerevan-nal közösen, amiben egy jövő félévi projektre pályáztunk támogatást a Youth in Action program keretében. A tréning hét témája a migráció és emigráció lesz. És persze lehetőségeimnek megfelelően próbálom kivenni a részem az Agora szervezésből is. Szeptember óta felkerültem a Core Team levlistájára és eljárok a gyűléseikre is. Nyáron az FR-be tudtam besegíteni egy picit, de mióta elkeződött az év már csak arra jut időm, hogy részt vegyek a szervezői gyűléseken és persze segítsek a rendezvény alatt, mint mindenki más.

Board beszámolók

5. 5


Gál Stefánia, PR vezető A szeptemberi hónap elsősorban a bevonó promóciójának megtervezésével és lebonyolításával telt – készült új plakát, 3 hétig infópultoztunk, megjelentünk a Corvinus Offline-ban és a Közgazdászban is a bevonó kapcsán, illetve három infóestet is tartottunk, melyeken csaknem 100 új érdeklődő vett részt, akik közül több mint ötvenen el is jöttek Sástóra, így összességében sikeres kampányt tudhatunk magunk mögött :) A bevonós teendők mellett a hónapban – első alkalommal – a HVG Állásbörzén népszerűsítettük a szervezetet, elkészült az új roll-upunk, aláírtuk az együttműködésről szóló megállapodást a Globspottal, valamint besegítettem az Agora szervezők munkájába is. A hónap fáradalmait a bevonó táborban pihentem ki, ahol remélem, ti is nagyon jól éreztétek magatokat, és újult erővel láttok az AEGEE-s munkákhoz :)

Ötvös Bettina, titkár Titkárként ez volt az első hivatalos hónapom, ami elsőre sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint a HR-es előző félév. Igazolások kiállítása, kellékek vásárlása, leltár készítése, jegyzőkönyv írása és a Board tagok emlékeztetése a feladatukra és a határidőkre, ezek a feladataim voltak az elmúlt hónapban. Ezen kívül próbáltam részt venni minden közösségi programon, az Agora szervezéséből is igyekeztem kivenni a részem és proaktívan segítettem a túlterhelt Board társaim életét :) Remélem, a következő hónap is ugyanilyen pörgős lesz, mert az előzőt nagyon élveztem!

Mészáros Péter, FR vezető Mint minden szeptember az AEGEE évei során, ez is a bevonó tábor megszervezése köré összpontosította minden vezetőségi tag figyelmét. Mivel Agorát szervez az antennánk az igencsak közeli jövőben, így szűkös határidővel kellett új, motivált tagokra lelnünk a budapesti felsőoktatás rengetegében. Én ebből a részem, motiváló-képesség hiányában, terméktámogatás szerzésével és operatív feladatok segítésével próbáltam kivenni. Végül is sikerült terméket szerezni az egyik reggelihez, és talán hasznos segítséget is tudtam nyújtani a bevonóban az emberek, a kellékek és az ülőalkalmatosságok utáni rohangálásommal. A bevonó mellett elkezdtem egy, az egyik szponzorunkkal közös novemberi előadás leszervezését is. Sajnos szeptemberben kevés időt tudtam az AEGEE-s bulikra és tevékenységekre fordítani, de októberben, többek között az Agora közeledte és egy-két pályázati határidő miatt, ezen változtatni fogok. P.S. Ezúton is kitartást kívánok a hajrára a lelkes Agora szervezőknek!

6

6.

Board beszámolók


Budai Máté, HR vezető Még el sem kezdődött a félév, máris beindultak az AEGEE-s programok a lelkes régi és jövendőbeli tagjainkkal! A Nyári Egyetem After találkozó során megosztottuk egymással élményeinket, majd bele is fogtunk a szeptemberben a HR központjában álló Bevonó tábor megszervezésébe. A szervezői gyűlések, infópultozás és közös tervezgetés meghozta az eredményét: rengeteg lelkes érdeklődő csatlakozott a táborunkhoz, és nagyon jó hangulatban telt. Emellett besegítettem a projektjeink őszi újraindításánál, kooperálva az Agorás és Foreign Language Session-ös szervezőkkel. A projektek közben pedig mindenkinek jól esett egy kis kikapcsolódás: a Bólé-bulival és a kocsmasportok estjével alapoztam meg a félév tematikus bulijainak sorozatát. Promotáltam szervezetünket a HVG állásbörzén és részt vettem a board munka fejlesztésében, kikérve a vezetők véleményét egymás és a saját munkájukról. Októberben pedig a tagokat is bevonnám a programszervezésbe, és elindítjuk a Munkacsoport gyűléseket is.

Nagy Tamás, pénzügyi vezető A tisztújító közgyűlés után Bettivel lehetőségünk volt elmenni Bükkszékre, ahol nagyon sok szimpatikus gólyával találkozhattunk és elmondhattuk, miben tudunk nekik segíteni a diákéveik alatt, illetve hogy milyen lehetőségeket kínálhat nekik az AEGEE. Hasonlóan lehetőségem nyílott, amikor az infópultban mesélhettem az érdeklődőknek az AEGEE-értékekről. A bevonóban Veress Ágóval voltam csapatvezető. A bevonó rendkívül hasznos és élvezetes volt, igyekeztünk sok új információval szolgálni mind a European level nyújtotta programokról, mind az Agoráról. A tábor során ismét bebizonyosodott, hogy rendkívül sok ígéretes gólyája van AEGEE-Budapestnek, amely egyben a szervezet Agora utáni aktív és sikeres féléveit vetíti előre.

Székely Dávid, projekt menedzser Sok hasznos tapasztalattal gazdagodtam az első hivatalos boardtagként munkával töltött hónapom alatt. Igyekeztem felvenni a ritmust, bár az elején még egy kicsit elveszettnek éreztem magam, mára úgy érzem, túl vagyok a kezdet végén. Ebben a hónapban készítettem egy kérdőívet, hogy felmérjem tagjaink érdeklődési köreit és igényeit, amiket AEGEE-Budapesttel szemben támasztanak. Az eredményeket és a tanulságait hamarosan megismerhetitek ti is! A hónapban főként a projektek valós helyzetének felmérésével foglalkoztam. Az FLS Gergőnek hála teljesen beindult, bár szüksége lenne még segítőkre. Ha érzitek magatokban a kedvet keressétek meg bátran! A YOUrope Needs YOU az elmúlt évek legnagyobb projektjének végéig, azaz az Agoráig szünetel. Személyes kedvenc projektem az IPWG pedig kezdi felvenni a ritmust, hamarosan ti is részt vehettek a programjaikon! Az esetben, ha akármilyen ötletetek van, hogy mit csinálnátok szívesen, akkor keressetek bátran!

Board beszámolók

7. 7


Őszi Bevonó Tábor 2012 Mikor idejöttem a Corvinusra, mindenki azt mondta, hogy feltétlen jelentkezzek, lépjek be egy diákszervezetbe, mert úgy az igazi a ’college life’. Így jött képbe az AEGEE melynek nevét mai napig nem tudja kiejteni egy nem AEGEE-s sem, de ez nem gátol meg senkit abban, hogy ne tanulja meg, hiszen az AEGEE zsenialitása, filozófiája abban rejlik, hogy nincs tagfelvétel. Mindenki ’elég jó’ ahhoz, hogy egy jó társasághoz tartozzon. Ezért is mentem el a Bevonóba.

Hello, AEGEE Igen, karszalagod van? Nem, még nincs. Akkor menj oda a szemüveges, kalapos sráchoz! Szia szemüvegeskalapossrác, új vagyok…:) Valahogy így indult 13:30kor a keleti pályaudvaron szinte mindenkinek. Sok ismeretlen ember. Senki nem ismer senkit, én se ismerek senkit, de van bor. Ha van bor, akkor már csak jó helyen lehetek. A vonat elindulása után az emberben azért benne van a félsz, hogy na vajon jó helyre jöttem? Jó lesz-e tábor? Jó fejek lesznek-e az emberek? És ilyenkor csak elindul egy borzasztó erős reménykedés, hogy a válasz mindenre igen lesz. És IGEN!

8

8.

Élménybeszámolók


Mikor elkezdődtek a játékok, az emberből előjött a 10 éves énje és a gátlások elrepültek, így nagyjából a rapid randi és a ’közös-ülés’ után már annyira közel kerültem az emberekhez, hogy már nem is volt kérdés, hogy utána koccintok velük A borral. És mivel A borral koccintottam ezért a következő kép már a reggel. Köszönjük Szabi, A bort! De tényleg mindenféleképpen szeretném kiemelni a játékokat, mert minél idősebb az ember, annál kevesebbet játszik, de annál jobban élvezi, mert nagyon jók voltak (sorversenyek, tőzsdés játék). Úgyhogy a játékok kitalálóinak és azok lebonyolításában a szervezőknek külön köszönet. És persze a prezentációk! Azt hiszem, életemben először élveztem ennyire a ppt-ket. Nem a szokásos száraz anyag, ahogy azt megszoktuk, hanem élmények, emlékek olyan szintű bemutatása volt, hogy a végére már legszívesebben néztem volna repülőjegyet akárhova. Az esti bulik magukért beszélnek… és Op Op Op Op Op. Oppá GANGNAMSTYLE sexy AEGEE. Ehmann Györgyi

Élménybeszámolók

9. 9


Csütörtöki Agora gyűlés

Minden bizonnyal az „Agora” szó az elmúlt pár hónapban gyakrabban hangzott el AEGEE-Budapest tagjai szájából, mint Görögország egész ókori történelme során, ami nem csoda, hiszen egy közel ezer fős nemzetközi rendezvény megszervezése nem kevés szervezést igényel. A célegyenesben vagyunk, nem kérdés, hiszen alig három hét múlva megérkeznek az első résztvevők Európa minden tájáról. Azonban ami a feladatokat, teendőket illeti, koránt sem mondható, hogy mindennel készen lennénk és hátradőlhetnénk, hiszen a szervezés java csak most kezdődik igazán. Ezért egyre gyakrabban vannak Agora gyűlések, ahol szerencsére egyre népesebb számban jelennek meg a lelkes segítni vágyók. Nem könynyű feladat, de kétségtelenül megéri, hiszen egy közös célért dolgozni ennyi emberrel, ennyi emberért, egyszeri és felejthetetlen élmény. De hogy is néz ki egy ilyen gyűlés? Legutoljára múlthét csütörtökön, a Corvinus Egyetem egyik előadójában gyűltünk össze, ahol először a főszervezők, a Core Team tagjai számoltak be a legújabb fejleményekről. Megtudtuk, hogy már milyen sokan besegítettek az Agora szervezésébe, főként céges partnerek keresésével, velük való tárgyalással. Örömmel tapasztalhattuk, hogy köztük jó néhány új tag is van, akik épp, hogy hazajöttek a bevonó táborból, máris aktívan tesznek AEGEE-Budapest legnagyobb projektjéért. Ez után közösen összeállítottunk egy listát arról, hogy milyen egy ideális Agoraszervező, mit várunk el egymástól, magunktól, majd ezt a listát egyfajta csapatépítő gesztusként minden jelenlévő aláírta.

10.

10

Agora beszámolók


Ezek után megismerhettük a nemrégiben összeállított programtervet, amelyből megtudhattuk, hogy többek között Navracsics Tibor miniszterelnök helyettes, Rostoványi Zsolt a Budapesti Corvinus Egyetem rektora is tiszteletét teszi az Agorán, valamint olyan cégek, mint az Unilever, a Pöttyös vagy a Pick is különféle módon támogatja az Agora egyes programjait. Ezek után bizonyára sokakban merült fel a kérdés, hogy ilyen nagy nevek és nagy cégek mellett mégis miben lehet még segíteni az Agora sikerességét. Erre a Core Team tagok rövid prezentációjukban adtak választ, ahol az egyes pozíciók felelősei elmondták, hogy náluk miben lehet segíteni, milyen emberre van még szükségük. A különböző felelősöktől kezdve az operatív megvalósításig minden téren van még szükség segítő kezekre, így ki-ki szabadidejétől, kedvétől függően bármilyen mértékben hozzájárulhat az Agora sikeréhez. Az érdeklődők ezután személyesen odamehettek az egyes Core Team tagokhoz, ahol informálódhattak a nekik szimpatikus pozíciókról. A gyűlést egy csoportkép készítésével zártuk, amin sokan voltunk, de reméljük a következő csoportképen még többen leszünk. Reméljük felkeltette érdeklődésedet ez a nem mindennapi projekt és következő alkalommal Te is rajta leszel a csoportképen! Gyere el Te is a következő gyűlésre és erősítsd Te is az Agora szervezői csapatát, vedd ki a részedet Te is az Agora sikeréből! Sinka Gergő 2012. október 11.

Agora beszámolók

11. 11


Így készültünk az Agorára Agora szervezés egy tagunk szemével.

Úgy döntött a kis csapatunk, hogy hétfőn már kora reggel neki áll berendezni a Corvinus auláját, a plenáris ülések helyszínét. Elég sokan eljöttek segíteni, így gyorsan végeztünk. A sikeres munkához hozzájárult Roli kókuszgolyója, Zsófi muffin-ja, valamint a többi finomság is, amit a jól végzett munka örömére fogyasztottunk el. Ám a készülődés itt még nem állt le. Csütörtökön szerveztünk egy Agora kick-offot, ahol Marci és Roli egy Balu Kapitányos videóval köszöntötte a résztvevőket. Ezután Roli felvázolta, hogy mire is lehet majd számítani az Agorán. Elkészítette egy nap programtervezetét, amiben az étkezéseken kívül workshop, plenáris ülés és party is megtalálható. Ahhoz, hogy ennek a kis gyűlésnek ne csak előadás jellege legyen, a résztvevőkből 6 csapatot szervezett és különböző feladatokkal színesítette a kick-offot. Ezek jó kis csapatépítő játékok is voltak egyben. A játékok között volt az ún. Mi történt tegnap?, amiben a csapatok tagjai egymásnak mutogattak el egy történetet, úgy hogy mindig csak az előző ember mozdulatait figyelhették. A következőben pedig 3 szabályt kellett hozni a foncsolátor, a mangalica szalonna, a légkalapács és az impresszionizmus szavak felhasználásával. Mivel voltak új tagok is, ezért az egyik játék keretében néhány mozaikszó új értelmet kapott, mint pl. CD, JC, CIA és ENWG. Továbbá volt még „spagetti” evés amit ropi helyettesített, vodka ivás, kérdezz-felelek és euró felismerés. A gyűlés végén a Core Team tagok és az eddigi segítők egy-egy Brumipass-t kaptak természetesen Brumi ajánlásával. Itt azonban még nem ért véget az este, hiszen egy bólé party várta a lelkes résztvevőket. A kick-offal egy időben zajlott az első AEGEE infóest is, ahol az érdeklődők megismerhették az AEGEE-t valamint halhattak néhány élménybeszámolót is a különböző nyári egyetemekről. Ezután a bólé party-t ők sem hagyhatták ki. A jó hangulat garantált volt. Antal Krisztina

12.

12

Agora beszámolók


A hónap embere szeptemberben Horváth Péter lett, aki a BCE Kereskedelem és Marketing szakának III. éves hallgatója és két éve aktív tagja AEGEE-Budapestnek. Peti egy évig volt vezetője a HR munkacsoport alá tartozó Party Committee-nek, aminek sok szép esténket köszönhetjük. Kétszer volt Local Training Course (LTC) főszervező és rengeteget segített az idei Őszi Bevonó megszervezésénél is, szerintem sok új tag mondhatja el, hogy Peti lelkesedése vonzotta be az AEGEE-be. Alább olvashattok egy rövid interjút Petivel, hogyan is élte meg az elmúlt két évét a szervezetben. (a szerkesztő) Eddigi tevékenységeid közül melyiket érezted a legnagyobb kihívásnak? Legnagyobb kihívás az első LTC szervezésem volt, mert szinte alig tudtam, hogy kezdjek neki. persze sok segítséget kaptam, és bár elég stresszesre sikerült, de nagyon értékes tapasztalatokat nyertem. Másrészről a tavalyi suit up szervezése és a promokampány koordinálasa is izgalmas feladat volt, nagyon élveztem. Hol jártál eddig az AEGEE-vel és melyik volt a kedvenc utad? AEGEEvel eddig Calgiariba, Amszterdamba, Gröningenbe, Belgrádba, Novi Sadba és Zadarba sikerült eljutnom. A kedvencemként talán a gröningeni exchange-et említeném, mindamellett, hogy nagyon jók voltak a programok és jó fejek voltak a kinti szervezők, sok izgalmas dolgot éltünk át a magyar csapattal, akikkel bejártuk Amsterdamot, stoppoltunk a holland pályákon és ismerkedtünk a helyiekkel. Mik a terveid a jövőre nézve? Szeretnék továbbra is aktív tag maradni, bulikat és táborokat szervezni, illetve ha valamikor végre beköltöznék Budapestre, akkor a boardtagságra való jelentkezés is felmerülhet...

Member of the Month

13.

13


14.

14


Szeptemberi Hírlevél