Issuu on Google+


It贸 Projekt

</Harm贸nia>

Ad Astra 2012

KM_AA_Harmony_beliv.indd 2-3

2012. 10. 12. 2:56:32


A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: 伊藤計劃  ハーモニー (</harmony> by Project Itoh)  Hayakawa Publishing, Inc., Tokió, 2008 Fordította Mayer Ingrid és Oroszlány Balázs Szerkesztés Kleinheincz Csilla

<part:number=01:title=Miss.Selfdestruct*/>

<?Emoticon-in-Text Markup Language:version=1.2: encoding=EMO-590378?> <!DOCTYPE etml PUBLIC :-//WENC//DTD ETML 1.2 transitional//EN> <etml:lang=ja> <etml:lang=hu> <body>

<harmony/>copyright© 2008 Project Itoh This book is published by arrangement with Hayakawa Publishing, Inc. © Ad Astra Kiadó Hungarian translation © Mayer Ingrid, Oroszlány Balázs, 2012 Borítókép © Sánta Kira, 2012 978-615-5229-13-8

KM_AA_Harmony_beliv.indd 4-5

* Önpusztító kisasszony

2012. 10. 12. 2:56:32


A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: 伊藤計劃  ハーモニー (</harmony> by Project Itoh)  Hayakawa Publishing, Inc., Tokió, 2008 Fordította Mayer Ingrid és Oroszlány Balázs Szerkesztés Kleinheincz Csilla

<part:number=01:title=Miss.Selfdestruct*/>

<?Emoticon-in-Text Markup Language:version=1.2: encoding=EMO-590378?> <!DOCTYPE etml PUBLIC :-//WENC//DTD ETML 1.2 transitional//EN> <etml:lang=ja> <etml:lang=hu> <body>

<harmony/>copyright© 2008 Project Itoh This book is published by arrangement with Hayakawa Publishing, Inc. © Ad Astra Kiadó Hungarian translation © Mayer Ingrid, Oroszlány Balázs, 2012 Borítókép © Sánta Kira, 2012 978-615-5229-13-8

KM_AA_Harmony_beliv.indd 4-5

* Önpusztító kisasszony

2012. 10. 12. 2:56:32


01

Amit most elmesélek, az <declaration:calculation>* <pls:egy vesztes története> <pls:egy dezertőr története> <eql:vagyis az enyém> </declaration>

*<ahref= #ETML kódok jelentése </A> Lásd a könyv végén a szószedetet.

7

KM_AA_Harmony_beliv.indd 6-7

2012. 10. 12. 2:56:32


02

<theorem:number> <i:Ha egy gyermek felnő, adathalmazzá válik.> <i:Ha egy felnőtt meghal, cseppfolyóssá válik.> </theorem>

Nem, ez így nem egészen igaz. Pontosabban fogalmazva: <rule:number> <i:A gyermeki testet nem szabad adathalmazzá változtatni, mielőtt felnőne.> <i:Ha egy felnőtt meghal, addig kell bontani, míg cseppfolyóssá nem válik.> </rule>

Ilyen állításokat kell tennünk. Hogy miért? Mert a gyermeki test szertelen, heves. Egy szempillantásnyi időre sem hajlandó nyugton maradni. Még egy felnőtt teste is csak töretlenül lépdel előre a halál felé, de irama a gyermekéhez képest jóval kimértebb. Viszont egy szertelen testbe nem való a WatchMe. Azt egy vágtázó testbe nem lehet be9

KM_AA_Harmony_beliv.indd 8-9

2012. 10. 12. 2:56:32


építeni. Hiszen a WatchMe a homeosztázist felügyeli. Egy napról napra fejlődő gyermeki testben viszont állandóság, mint olyan, nem létezik. Ezért <list:item> <i:amíg a mellem még egyre növekszik> <i:amíg a fenekem még egyre kerekedik> <i:a WatchMe nem való a testembe> <i:ha a WatchMe bekerül a testembe, az azt jelenti, hogy felnőttem> </list>

Én pedig gimnazistaként a hátam közepére sem kívántam a felnőtté válást. –  Mutassuk meg nekik! Miach volt az, aki kimondta. Mihie Miach. Már mindenki hazafelé készülődött, amikor ráhajolt a terem hátsó végében álló asztalomra. –  Közhírré tesszük, hogy mi nem növünk fel! <list:item> <i:Hogy ez a test,> <i:hogy ez a mell,> <i:hogy ez az öl,> <i:hogy ez a méh,> </list>

mind az enyém. Kiáltsuk suttogva világgá! Nem vitás, hogy én és Miach furcsa gyerekek voltunk. Túlzás lenne azt állítani, hogy ebben a megértéssel és közösségtudattal csordultig telt világban teljesen el voltunk szigetelődve másoktól, de attól még én a mindennapokban úgy éreztem magam. 10

KM_AA_Harmony_beliv.indd 10-11

<declaration> <i:A fene sem akar egy lenni ezek közül!> </declaration>

Egy végletekig kedves, a másik iránt a legmesszebbmenőkig empatikus világhoz tartoztunk, amely mindennek tetejébe még rám is akarta kényszeríteni az empátiát és kedvességet. Én viszont köszöntem, de nem kértem egy ilyen korból és egy ilyen légkörből. –  Tuan, tudtad, hogy…? – villantotta rám Miach a szemét. Miach mindent tudott. Az osztály legjobban tanuló zűrös kölyke volt. Rajtam és Reikadó Cíanon kívül senki mással nem beszélt többet a szükségesnél. Mind a mai napig nem tudom, hogy mi tetszett meg neki bennem és Cíanban. A jegyeim nem voltak különösen jók, és ami a kinézetemet illeti, bár nem volt okom panaszra, nem is voltam feltűnően szép. Cíannal is nagyjából ugyanez volt a helyzet. Végül mégsem kérdeztünk rá soha, hogy miért is barátkozik velünk. – Állítólag régen voltak olyan felnőttek, akik fizettek volna a testünkért. Akik több-kevesebb pénzért cserébe szexelni akartak a hozzánk hasonló gyerekekkel. És rengeteg olyan lány volt, aki, bár nem volt szegény, önszántából, szemernyi bűntudat nélkül adta el a testét szexuális célra! Persze keresletben sem volt hiány, sok ilyen romlott felnőtt akadt, és városi hotelekben bonyolították le az üzletet. –  El akarod adni a tested? – kérdeztem kuncogva. Mert Miach olyan hangsúllyal mesélte, mint aki legszívesebben máris rohanna az első szórakozónegyedbe – mármint ha létezne még efféle hely. Ahol egy lány úgy züllhet el, ahogy csak akar, ahol taccsra teheti az életét, ahol szerelem nélküli szexszel, betegségekkel, alkohollal, kábítószerekkel és dohánnyal rombolhatja a testét. 11

2012. 10. 12. 2:56:32


építeni. Hiszen a WatchMe a homeosztázist felügyeli. Egy napról napra fejlődő gyermeki testben viszont állandóság, mint olyan, nem létezik. Ezért <list:item> <i:amíg a mellem még egyre növekszik> <i:amíg a fenekem még egyre kerekedik> <i:a WatchMe nem való a testembe> <i:ha a WatchMe bekerül a testembe, az azt jelenti, hogy felnőttem> </list>

Én pedig gimnazistaként a hátam közepére sem kívántam a felnőtté válást. –  Mutassuk meg nekik! Miach volt az, aki kimondta. Mihie Miach. Már mindenki hazafelé készülődött, amikor ráhajolt a terem hátsó végében álló asztalomra. –  Közhírré tesszük, hogy mi nem növünk fel! <list:item> <i:Hogy ez a test,> <i:hogy ez a mell,> <i:hogy ez az öl,> <i:hogy ez a méh,> </list>

mind az enyém. Kiáltsuk suttogva világgá! Nem vitás, hogy én és Miach furcsa gyerekek voltunk. Túlzás lenne azt állítani, hogy ebben a megértéssel és közösségtudattal csordultig telt világban teljesen el voltunk szigetelődve másoktól, de attól még én a mindennapokban úgy éreztem magam. 10

KM_AA_Harmony_beliv.indd 10-11

<declaration> <i:A fene sem akar egy lenni ezek közül!> </declaration>

Egy végletekig kedves, a másik iránt a legmesszebbmenőkig empatikus világhoz tartoztunk, amely mindennek tetejébe még rám is akarta kényszeríteni az empátiát és kedvességet. Én viszont köszöntem, de nem kértem egy ilyen korból és egy ilyen légkörből. –  Tuan, tudtad, hogy…? – villantotta rám Miach a szemét. Miach mindent tudott. Az osztály legjobban tanuló zűrös kölyke volt. Rajtam és Reikadó Cíanon kívül senki mással nem beszélt többet a szükségesnél. Mind a mai napig nem tudom, hogy mi tetszett meg neki bennem és Cíanban. A jegyeim nem voltak különösen jók, és ami a kinézetemet illeti, bár nem volt okom panaszra, nem is voltam feltűnően szép. Cíannal is nagyjából ugyanez volt a helyzet. Végül mégsem kérdeztünk rá soha, hogy miért is barátkozik velünk. – Állítólag régen voltak olyan felnőttek, akik fizettek volna a testünkért. Akik több-kevesebb pénzért cserébe szexelni akartak a hozzánk hasonló gyerekekkel. És rengeteg olyan lány volt, aki, bár nem volt szegény, önszántából, szemernyi bűntudat nélkül adta el a testét szexuális célra! Persze keresletben sem volt hiány, sok ilyen romlott felnőtt akadt, és városi hotelekben bonyolították le az üzletet. –  El akarod adni a tested? – kérdeztem kuncogva. Mert Miach olyan hangsúllyal mesélte, mint aki legszívesebben máris rohanna az első szórakozónegyedbe – mármint ha létezne még efféle hely. Ahol egy lány úgy züllhet el, ahogy csak akar, ahol taccsra teheti az életét, ahol szerelem nélküli szexszel, betegségekkel, alkohollal, kábítószerekkel és dohánnyal rombolhatja a testét. 11

2012. 10. 12. 2:56:32


A betegség, az alkohol és a dohány, ezek különösen fontos elemek. Hiába keresnénk őket itt Japánban, vagyis inkább az egész ökormányos övezetben, ahol rögeszmésen ragaszkodnak a test egészségének megőrzéséhez. Sok olyan élvezeti cikk, amely korábban nem jelentett problémát, az orvostudomány hatalmának köszönhetően felkerült a feketelistára, és sorra kiűzetett a társadalomból. – Ha akadna még ilyen felnőtt, nekünk is lenne miben reménykednünk. Hihetnénk, hogy nem baj, ha felnövünk. De így… Miachnak igaza volt: ha hemzsegtek volna a városban az ilyen erkölcsi nullák, mi sem gyűlöltük volna meg az iskolát és az egész világot. Talán nem. De a világ napról napra még tökéletesebb, egészségesebb, békésebb és gyönyörűbb lett, és a jó szándékot már semmi sem tartóztathatta fel. Naná, hogy fütyültünk a világra, a légkörre, amely önmérsékletre utasított. <declaration:anger> <„Mi nem ismerjük a dolgok árnyoldalát. Hogy annak ismerete nélkül is életben maradjunk, mindent tálcán kínálnak nekünk.”> </declaration>

Ez volt Miach szavajárása. Miach mindent tudott. Például, <list:item> <i:hogyan csinálhatunk egy közönséges MediCare, azaz a személyi gyógyszer-szintetizáló rendszer meghekkelésével az általa előállított MediMolokból olyan vegyi fegyvert, amely képes lenne kiirtani egy ötvenezer fős várost, <i:vagy hogy hasonlóképpen átvágva a MediCare-t,

12

KM_AA_Harmony_beliv.indd 12-13

hogyan készíthetünk csekély mennyiségű hangulatfokozó endorfint.> </list>

– Minden felnőttnek van egy ilyen varázsdoboza – mondta egyszer Miach. – Ha van legalább egy fél tartálynyi MediMolod a MediCare-edben, lényegében bármire képes vagy vele. Egy kis mérgesgázt kikeverni a fürdőszobában igazán gyerekjáték! Miach élvezte, ha a személyes gyógyszer-szintetizáló rendszer veszélyességét ecsetelhette nekünk. A családi MediCare egy csodaszer, bármire képes. Különféle programok parancssorát végrehajtva képes előállítani a MediMolok szintetizálásához szükséges anyagokat. Az így elkészített gyógymolekulák pedig hatástalanítják a kórokozókat a testben. Varázseszköz, amely legyőzi a betegségeket. Visszájára fordítva pedig miért ne csinálhatnánk belőle akár betegséget okozó varázseszközt? Ezt egyedül azért nem tehetjük meg, mert a MediCare-ek így vannak beállítva, tehát ha ki tudjuk cselezni a mechanizmust, máris kifordíthatjuk a sarkából a világot. Miach szerint az egyetlen akadály a MediCare-ek kódolása. Az ökormány által küldött kód a WatchMen keresztül töltődik le az otthoni MediCare-re, ahol elkészülnek a különféle betegségekkel szembeni ellenanyagok. Ha úgy tartaná kedvünk, a Földön élő több milliárd embert, vagyis minket, akiknek MediCare-je van, és akiknek minden porcikáját a WatchMe figyeli folyamatosan, gyógyíthatatlan kórral sújthatnánk. Szóval csak kedv kérdése, szokta mondani Miach. Amikor nem velünk beszélgetett, Miach egy padon ült a parkban, ahol gyerekek játszottak, és csendesen könyvet olvasott. Amennyire mi tudtuk, ez a szövegolvasás a papírból készült halott médiumon volt Miach egyetlen hobbija. Egyszer megkér13

2012. 10. 12. 2:56:32


A betegség, az alkohol és a dohány, ezek különösen fontos elemek. Hiába keresnénk őket itt Japánban, vagyis inkább az egész ökormányos övezetben, ahol rögeszmésen ragaszkodnak a test egészségének megőrzéséhez. Sok olyan élvezeti cikk, amely korábban nem jelentett problémát, az orvostudomány hatalmának köszönhetően felkerült a feketelistára, és sorra kiűzetett a társadalomból. – Ha akadna még ilyen felnőtt, nekünk is lenne miben reménykednünk. Hihetnénk, hogy nem baj, ha felnövünk. De így… Miachnak igaza volt: ha hemzsegtek volna a városban az ilyen erkölcsi nullák, mi sem gyűlöltük volna meg az iskolát és az egész világot. Talán nem. De a világ napról napra még tökéletesebb, egészségesebb, békésebb és gyönyörűbb lett, és a jó szándékot már semmi sem tartóztathatta fel. Naná, hogy fütyültünk a világra, a légkörre, amely önmérsékletre utasított. <declaration:anger> <„Mi nem ismerjük a dolgok árnyoldalát. Hogy annak ismerete nélkül is életben maradjunk, mindent tálcán kínálnak nekünk.”> </declaration>

Ez volt Miach szavajárása. Miach mindent tudott. Például, <list:item> <i:hogyan csinálhatunk egy közönséges MediCare, azaz a személyi gyógyszer-szintetizáló rendszer meghekkelésével az általa előállított MediMolokból olyan vegyi fegyvert, amely képes lenne kiirtani egy ötvenezer fős várost, <i:vagy hogy hasonlóképpen átvágva a MediCare-t,

12

KM_AA_Harmony_beliv.indd 12-13

hogyan készíthetünk csekély mennyiségű hangulatfokozó endorfint.> </list>

– Minden felnőttnek van egy ilyen varázsdoboza – mondta egyszer Miach. – Ha van legalább egy fél tartálynyi MediMolod a MediCare-edben, lényegében bármire képes vagy vele. Egy kis mérgesgázt kikeverni a fürdőszobában igazán gyerekjáték! Miach élvezte, ha a személyes gyógyszer-szintetizáló rendszer veszélyességét ecsetelhette nekünk. A családi MediCare egy csodaszer, bármire képes. Különféle programok parancssorát végrehajtva képes előállítani a MediMolok szintetizálásához szükséges anyagokat. Az így elkészített gyógymolekulák pedig hatástalanítják a kórokozókat a testben. Varázseszköz, amely legyőzi a betegségeket. Visszájára fordítva pedig miért ne csinálhatnánk belőle akár betegséget okozó varázseszközt? Ezt egyedül azért nem tehetjük meg, mert a MediCare-ek így vannak beállítva, tehát ha ki tudjuk cselezni a mechanizmust, máris kifordíthatjuk a sarkából a világot. Miach szerint az egyetlen akadály a MediCare-ek kódolása. Az ökormány által küldött kód a WatchMen keresztül töltődik le az otthoni MediCare-re, ahol elkészülnek a különféle betegségekkel szembeni ellenanyagok. Ha úgy tartaná kedvünk, a Földön élő több milliárd embert, vagyis minket, akiknek MediCare-je van, és akiknek minden porcikáját a WatchMe figyeli folyamatosan, gyógyíthatatlan kórral sújthatnánk. Szóval csak kedv kérdése, szokta mondani Miach. Amikor nem velünk beszélgetett, Miach egy padon ült a parkban, ahol gyerekek játszottak, és csendesen könyvet olvasott. Amennyire mi tudtuk, ez a szövegolvasás a papírból készült halott médiumon volt Miach egyetlen hobbija. Egyszer megkér13

2012. 10. 12. 2:56:32


deztem tőle, miért kell neki mindenáron könyvet olvasnia. Hiszen ha a hálózat kiterjesztett valóságából hívná le, nem kéne magával cipelnie. –  Ha magányra vágysz, a halott médiára számíthatsz a leginkább. Csak a médium meg én, csak mi ketten – válaszolt Miach, majd folytatta azon a hűvös, sima, már-már álomba bűvölő hangján: – Mint egy film, vagy egy festmény. De tartósság tekintetében a könyv a legmegbízhatóbb. –  Miféle tartósság? –  A magány tartóssága. Miach az olvasni kívánt műveket a Borgesből, a hálózat világkönyvtárából töltötte le, majd külön be is köttette ezeket. Még akadt néhány cég, amelyik a bogarasabb emberek kedvéért ilyesmivel foglalkozott. Miach zsebpénzének nagy része erre a „könyvesítésre” ment el. Azt hiszem, a tudása javát ebből a rengeteg „könyvből” merítette. Így tanulta meg napról napra a betűk tengerében úszva, hogyan fenje egyre élesebbre önmagát mint társadalomellenes fegyvert. –  Szerintem már elég jó vagyok… Ez is egyike volt Miach kedvenc mondásainak. Nem volt kérdés, hogy minek elég jó. Közellenségnek. Mint egy veszett kutya, amely arról álmodik, hogy egyszer elszabadulhat ebben a mézesmázas, kedvességével fojtogató világban. – Vagyis ha néhány embernek úgy hozná kedve, seperc alatt ki lehetne irtani Japán teljes lakosságát. Csak kedv kérdése az egész. –  De hát ilyet nem szabad csinálni! – mondta Cían, de nekem valahogy olyan felszínesnek tűntek a szavai. Vagyis, így visszagondolva, pontosan ezt az érzést gyűlöltem. Merthogy én ma14

KM_AA_Harmony_beliv.indd 14-15

gam sem gondoltam bele soha, hogy ilyet tényleg nem szabad-e, és vajon miért. <list:item> <i:Mert ott az apám,> <i:mert ott az anyám,> <i:mert ott vannak a barátaim.> </list>

Talán ezért? De a családomat félretéve, igazából csak két embert nevezhettem a barátomnak: Miachot, aki mérgesgáz előállítására biztatott a családi MediCare segítségével, és az üresfejű Cíant. – Hát kedvnek elég durva – nevettem föl, és Miach is vidám arccal válaszolt: – Igen, durva. De ha felnövünk, az ilyen durva dolgoknak már a gondolata is bűnnek számít majd. –  Egy gondolat miatt még senki sem fog letartóztatni. –  Nem is a rendőrség itt a probléma. Hanem a saját lelkem és a szellemem. És ahogy ezt kimondta, hirtelen megmarkolta éppen csak növekedésnek indult mellemet. A balt. A szívemhez közelebb esőt. Döbbenten néztem, mire Miach gyömöszködni kezdte a mellem, és közben komoly arccal beszélt hozzám. Olyan hirtelen történt, hogy a mellettünk álló Cíannak is elakadt a lélegzete. –  Amikor ez a mell megáll a fejlődésben, mindannyiunk testébe beültetik a WatchMet. Miach ujjai olyan erősen markolták a mellem, mintha szét akarnák morzsolni, mintha bele akarnák gyúrni a fájdalmat. – A testet felügyelő MediMolok seregét. Az ember testét adatokra redukáló mitugrász kis molekulákat. Szervezetünk minden egyes rezdülését lefordítják majd az orvostudomány nyelvére, hogy átengedjék az ökormány szeretetben úszó tanácsosainak. 15

2012. 10. 12. 2:56:32


deztem tőle, miért kell neki mindenáron könyvet olvasnia. Hiszen ha a hálózat kiterjesztett valóságából hívná le, nem kéne magával cipelnie. –  Ha magányra vágysz, a halott médiára számíthatsz a leginkább. Csak a médium meg én, csak mi ketten – válaszolt Miach, majd folytatta azon a hűvös, sima, már-már álomba bűvölő hangján: – Mint egy film, vagy egy festmény. De tartósság tekintetében a könyv a legmegbízhatóbb. –  Miféle tartósság? –  A magány tartóssága. Miach az olvasni kívánt műveket a Borgesből, a hálózat világkönyvtárából töltötte le, majd külön be is köttette ezeket. Még akadt néhány cég, amelyik a bogarasabb emberek kedvéért ilyesmivel foglalkozott. Miach zsebpénzének nagy része erre a „könyvesítésre” ment el. Azt hiszem, a tudása javát ebből a rengeteg „könyvből” merítette. Így tanulta meg napról napra a betűk tengerében úszva, hogyan fenje egyre élesebbre önmagát mint társadalomellenes fegyvert. –  Szerintem már elég jó vagyok… Ez is egyike volt Miach kedvenc mondásainak. Nem volt kérdés, hogy minek elég jó. Közellenségnek. Mint egy veszett kutya, amely arról álmodik, hogy egyszer elszabadulhat ebben a mézesmázas, kedvességével fojtogató világban. – Vagyis ha néhány embernek úgy hozná kedve, seperc alatt ki lehetne irtani Japán teljes lakosságát. Csak kedv kérdése az egész. –  De hát ilyet nem szabad csinálni! – mondta Cían, de nekem valahogy olyan felszínesnek tűntek a szavai. Vagyis, így visszagondolva, pontosan ezt az érzést gyűlöltem. Merthogy én ma14

KM_AA_Harmony_beliv.indd 14-15

gam sem gondoltam bele soha, hogy ilyet tényleg nem szabad-e, és vajon miért. <list:item> <i:Mert ott az apám,> <i:mert ott az anyám,> <i:mert ott vannak a barátaim.> </list>

Talán ezért? De a családomat félretéve, igazából csak két embert nevezhettem a barátomnak: Miachot, aki mérgesgáz előállítására biztatott a családi MediCare segítségével, és az üresfejű Cíant. – Hát kedvnek elég durva – nevettem föl, és Miach is vidám arccal válaszolt: – Igen, durva. De ha felnövünk, az ilyen durva dolgoknak már a gondolata is bűnnek számít majd. –  Egy gondolat miatt még senki sem fog letartóztatni. –  Nem is a rendőrség itt a probléma. Hanem a saját lelkem és a szellemem. És ahogy ezt kimondta, hirtelen megmarkolta éppen csak növekedésnek indult mellemet. A balt. A szívemhez közelebb esőt. Döbbenten néztem, mire Miach gyömöszködni kezdte a mellem, és közben komoly arccal beszélt hozzám. Olyan hirtelen történt, hogy a mellettünk álló Cíannak is elakadt a lélegzete. –  Amikor ez a mell megáll a fejlődésben, mindannyiunk testébe beültetik a WatchMet. Miach ujjai olyan erősen markolták a mellem, mintha szét akarnák morzsolni, mintha bele akarnák gyúrni a fájdalmat. – A testet felügyelő MediMolok seregét. Az ember testét adatokra redukáló mitugrász kis molekulákat. Szervezetünk minden egyes rezdülését lefordítják majd az orvostudomány nyelvére, hogy átengedjék az ökormány szeretetben úszó tanácsosainak. 15

2012. 10. 12. 2:56:32


–  Hagyd…. hagyd már abba, Miach! Hiába tiltakoztam, Miach szokás szerint figyelemre sem méltatva folytatta. –  Te el tudod ezt viselni, Tuan? –  Én azt nem tudom elviselni, amit a kezeddel művelsz! De Miach nem hagyta abba, szokása szerint mosolyogva, velem mit sem törődve, vidáman beszélt tovább. – Kicserélik a testedet az ő adataikra, hogy lehetne azt kibírni? Én ugyan nem hagyom! 444 Miach a parkban fedezett föl magának. A megereszkedett, rózsaszín mászóka mellett, ahol a szülők játszottak a gyerekeikkel, velemkorú lány ült egy padon, és könyvet olvasott – ő volt Mihie Miach. Osztálytársak voltunk, úgyhogy arcról ismertem, pontosabban nem akadt, aki ne ismerte volna. A fura lány. Mindenki ezt gondolta róla. Fiúk-lányok közt egyaránt neki voltak a legjobb jegyei, és több csoport próbált hozzá közeledni, de ő egyikkel sem paktált, és fenntartotta az osztályteremben gyönyörű elszigeteltségét. Volt olyan csoport is, amelyik félreértette, és sajnálta ezért. Vagyis inkább az lett volna a csoda, ha nem sajnálják. Ezek a lányok közös ebédekkel, csetpartikkal és még ki tudja mivel próbálták felkelteni Miach érdeklődését. Mert manapság mindenki annyira törődik a másikkal. Ezért az, hogy létezik a környezetükben valaki, aki tényleg csak azt akarja, hogy hagyják békén, az a mi jóindulatban pácolt generációnk számára elképzelhetetlen volt. Ez van, ezzel nem lehet mit csinálni. Mert nekünk azt tanították, hogy a felnőttek szeretik és támogatják egymást, és harmóniára törekednek. 16

KM_AA_Harmony_beliv.indd 16-17

<list:item> <i:Szeresd felebarátodat!> <i:Aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is!> </list>

Azt tanították, hogy a felnőtté válás annyit tesz, mint ilyen emberré válni, mivel a Nagy Katasztrófa után az emberiségnek át kellett esnie ezen az átalakuláson, napkelettől napnyugatig. <list:item> <i:Szabadság> <i:Egyenlőség> <i:Testvériség> </list>

Miach gyűlölte ezt a társadalmat. Az egy dolog, hogy a szülők nem választhatják meg a gyermekeiket, de a kisgyerekeknek pláne nincs semmi választási lehetőségük, úgyhogy legalább ez a világ ne lenne ilyen, mondogatta mindig Miach. Ezért a kedvesen közeledő osztálytársakat először udvariasan elutasította, majd ha nem akartak leszállni róla, a fejükhöz vágta: –  A közönséges emberek nem érdekelnek! Mintha marslakókon vagy szuperembereken kívül mással nem is tárgyalna, lehetetlent kért tőlük, mint a finnyás hercegnő a kérők seregétől. Persze ezek után már nem akadt olyan jótét lélek, aki pozitívan tudta volna magyarázni ezt a visszájára fordult hű-de-nagyon-szeretlekséget, ezt az önzést és undokságot, ezt a nyílt visszautasítást. Ebből viszont az következik, hogy én és Cían nem voltunk közönséges emberek. Ezt bizonyos értelemben talán sértésnek kellett volna vennünk. 17

2012. 10. 12. 2:56:33


–  Hagyd…. hagyd már abba, Miach! Hiába tiltakoztam, Miach szokás szerint figyelemre sem méltatva folytatta. –  Te el tudod ezt viselni, Tuan? –  Én azt nem tudom elviselni, amit a kezeddel művelsz! De Miach nem hagyta abba, szokása szerint mosolyogva, velem mit sem törődve, vidáman beszélt tovább. – Kicserélik a testedet az ő adataikra, hogy lehetne azt kibírni? Én ugyan nem hagyom! 444 Miach a parkban fedezett föl magának. A megereszkedett, rózsaszín mászóka mellett, ahol a szülők játszottak a gyerekeikkel, velemkorú lány ült egy padon, és könyvet olvasott – ő volt Mihie Miach. Osztálytársak voltunk, úgyhogy arcról ismertem, pontosabban nem akadt, aki ne ismerte volna. A fura lány. Mindenki ezt gondolta róla. Fiúk-lányok közt egyaránt neki voltak a legjobb jegyei, és több csoport próbált hozzá közeledni, de ő egyikkel sem paktált, és fenntartotta az osztályteremben gyönyörű elszigeteltségét. Volt olyan csoport is, amelyik félreértette, és sajnálta ezért. Vagyis inkább az lett volna a csoda, ha nem sajnálják. Ezek a lányok közös ebédekkel, csetpartikkal és még ki tudja mivel próbálták felkelteni Miach érdeklődését. Mert manapság mindenki annyira törődik a másikkal. Ezért az, hogy létezik a környezetükben valaki, aki tényleg csak azt akarja, hogy hagyják békén, az a mi jóindulatban pácolt generációnk számára elképzelhetetlen volt. Ez van, ezzel nem lehet mit csinálni. Mert nekünk azt tanították, hogy a felnőttek szeretik és támogatják egymást, és harmóniára törekednek. 16

KM_AA_Harmony_beliv.indd 16-17

<list:item> <i:Szeresd felebarátodat!> <i:Aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is!> </list>

Azt tanították, hogy a felnőtté válás annyit tesz, mint ilyen emberré válni, mivel a Nagy Katasztrófa után az emberiségnek át kellett esnie ezen az átalakuláson, napkelettől napnyugatig. <list:item> <i:Szabadság> <i:Egyenlőség> <i:Testvériség> </list>

Miach gyűlölte ezt a társadalmat. Az egy dolog, hogy a szülők nem választhatják meg a gyermekeiket, de a kisgyerekeknek pláne nincs semmi választási lehetőségük, úgyhogy legalább ez a világ ne lenne ilyen, mondogatta mindig Miach. Ezért a kedvesen közeledő osztálytársakat először udvariasan elutasította, majd ha nem akartak leszállni róla, a fejükhöz vágta: –  A közönséges emberek nem érdekelnek! Mintha marslakókon vagy szuperembereken kívül mással nem is tárgyalna, lehetetlent kért tőlük, mint a finnyás hercegnő a kérők seregétől. Persze ezek után már nem akadt olyan jótét lélek, aki pozitívan tudta volna magyarázni ezt a visszájára fordult hű-de-nagyon-szeretlekséget, ezt az önzést és undokságot, ezt a nyílt visszautasítást. Ebből viszont az következik, hogy én és Cían nem voltunk közönséges emberek. Ezt bizonyos értelemben talán sértésnek kellett volna vennünk. 17

2012. 10. 12. 2:56:33


Ami azt illeti, én sem találtam a helyem az iskolában, és amikor csak tudtam, magányosan gubbasztottam otthon, de azért volt egy úgynevezett baráti köröm. Azt hiszem, ez volt bennem a társas hajlam utolsó nyoma. Igyekeztem, hogy lehetőleg ne vegyenek észre, és a szakkörben is mindig azért imádkoztam, nehogy be akarjanak vonni a társalgásba, és közben totál elegem volt már a barátok kedvességéből. <declaration> <A kedvesség elvárja a viszontkedvességet.> </declaration>

A tanárok, a szüleim, a környezetem odafigyelése szép csendben fojtogatott. Réges-régen állítólag létezett egy olyan dolog, hogy szívatás. Hogy pontosan mit jelentett, azt nem nagyon értettem, és alig tizenöt évesen nem is tanultam még róla, csak annyit tudtam, hogy egy bizonyos gyereket valamilyen módszerrel csoportosan szekáltak. Mindenesetre szinte magától kikopott már a társadalmunkból. A Nagy Katasztrófa után szó sem lehetett arról, hogy egy gyermek, egy értékes emberi erőforrás ellen forduljon bárki – legyen az akár vele egykorú társa. Forrástudatosság. Így nevezik az emberek ezt a társadalmi érzést, vagyis inkább kötelességet. Vagy köztestnek. Eszerint egy percre se feledd: a világ számára nélkülözhetetlen erőforrás vagy. Ott vannak még a társai, a „Becsüld meg az életed!” meg az „Egy emberélet többet nyom, mint maga a Föld”-féle szlogenek. Ha egy évszázaddal korábban születek, akkor engem vajon szívattak volna? Ez elég valószínű, remélem, így lett volna. Hogy biztos nem a szekálók táborát gyarapítom. 18

KM_AA_Harmony_beliv.indd 18-19

444 Egyszer iskolából hazafelé menet észrevettem Miachot, aki a parkban ült egy padon a mászóka mellett, és valamit tartott a kezében. Csak valamivel később tudtam meg, hogy az ott nála a könyv nevű halott médium. Gimnazista voltam, és ugyanúgy nem tudtam semmit a múltról, mint a többi velem egykorú lány. A múlt egy részét, különösen a vizuális anyagokat cenzúrázták, és úgy képzeltem, hogy azok szörnyű holttesteket ábrázolhatnak, de a megtekintésükhöz különleges előképzettségre volt szükség. A régen film néven emlegetett médiaállomány jó részét ma azért nehéz megnézni a Borges világkönyvtárban, mert erőszakot ábrázolnak. Megtekintésükhöz, az erőszakos vizuális információval való érintkezéshez törvény által előírt képzettség szükséges. A film nevű régi médium jó része pedig a mi békés, kifinomult biokráciánk számára megengedhetetlen erőszakból túlságosan is sokat tartalmaz. Lelki sérüléseket okozó vizuálisanyag-kezelői képesítés. Mostanra már persze én is megszereztem, mivel a munkámhoz szükségem van rá, de gyerekként természetesen nem rendelkeztem vele. Különben is kíváncsi lennék, hogy egy felnőtté válással elfoglalt gimnazista lányt mi motiválna arra, hogy megismerje a történelmet. Így aztán nem hallottam még a könyvről, erről az elvileg réges-rég halott médiumról, és arról sem, hogy bogaras emberek még ma is jó áron adják-veszik őket egymás között. Nem mintha különösebben izgatott volna Miach jelenléte. Csak nyugtáztam, hogy ott van. Viszont Miach kinézett magának. Bevágta a könyvet a táskájába, és nagy léptekkel elindult felém. Meglepett, milyen kifejezéstelen az arca. Én épp csak rápillantottam Miachra, és tovább akartam menni, ő azonban alighogy meglátott, gátlástalanul jött felém, és a mászókára mutatott. 19

2012. 10. 12. 2:56:33


Ami azt illeti, én sem találtam a helyem az iskolában, és amikor csak tudtam, magányosan gubbasztottam otthon, de azért volt egy úgynevezett baráti köröm. Azt hiszem, ez volt bennem a társas hajlam utolsó nyoma. Igyekeztem, hogy lehetőleg ne vegyenek észre, és a szakkörben is mindig azért imádkoztam, nehogy be akarjanak vonni a társalgásba, és közben totál elegem volt már a barátok kedvességéből. <declaration> <A kedvesség elvárja a viszontkedvességet.> </declaration>

A tanárok, a szüleim, a környezetem odafigyelése szép csendben fojtogatott. Réges-régen állítólag létezett egy olyan dolog, hogy szívatás. Hogy pontosan mit jelentett, azt nem nagyon értettem, és alig tizenöt évesen nem is tanultam még róla, csak annyit tudtam, hogy egy bizonyos gyereket valamilyen módszerrel csoportosan szekáltak. Mindenesetre szinte magától kikopott már a társadalmunkból. A Nagy Katasztrófa után szó sem lehetett arról, hogy egy gyermek, egy értékes emberi erőforrás ellen forduljon bárki – legyen az akár vele egykorú társa. Forrástudatosság. Így nevezik az emberek ezt a társadalmi érzést, vagyis inkább kötelességet. Vagy köztestnek. Eszerint egy percre se feledd: a világ számára nélkülözhetetlen erőforrás vagy. Ott vannak még a társai, a „Becsüld meg az életed!” meg az „Egy emberélet többet nyom, mint maga a Föld”-féle szlogenek. Ha egy évszázaddal korábban születek, akkor engem vajon szívattak volna? Ez elég valószínű, remélem, így lett volna. Hogy biztos nem a szekálók táborát gyarapítom. 18

KM_AA_Harmony_beliv.indd 18-19

444 Egyszer iskolából hazafelé menet észrevettem Miachot, aki a parkban ült egy padon a mászóka mellett, és valamit tartott a kezében. Csak valamivel később tudtam meg, hogy az ott nála a könyv nevű halott médium. Gimnazista voltam, és ugyanúgy nem tudtam semmit a múltról, mint a többi velem egykorú lány. A múlt egy részét, különösen a vizuális anyagokat cenzúrázták, és úgy képzeltem, hogy azok szörnyű holttesteket ábrázolhatnak, de a megtekintésükhöz különleges előképzettségre volt szükség. A régen film néven emlegetett médiaállomány jó részét ma azért nehéz megnézni a Borges világkönyvtárban, mert erőszakot ábrázolnak. Megtekintésükhöz, az erőszakos vizuális információval való érintkezéshez törvény által előírt képzettség szükséges. A film nevű régi médium jó része pedig a mi békés, kifinomult biokráciánk számára megengedhetetlen erőszakból túlságosan is sokat tartalmaz. Lelki sérüléseket okozó vizuálisanyag-kezelői képesítés. Mostanra már persze én is megszereztem, mivel a munkámhoz szükségem van rá, de gyerekként természetesen nem rendelkeztem vele. Különben is kíváncsi lennék, hogy egy felnőtté válással elfoglalt gimnazista lányt mi motiválna arra, hogy megismerje a történelmet. Így aztán nem hallottam még a könyvről, erről az elvileg réges-rég halott médiumról, és arról sem, hogy bogaras emberek még ma is jó áron adják-veszik őket egymás között. Nem mintha különösebben izgatott volna Miach jelenléte. Csak nyugtáztam, hogy ott van. Viszont Miach kinézett magának. Bevágta a könyvet a táskájába, és nagy léptekkel elindult felém. Meglepett, milyen kifejezéstelen az arca. Én épp csak rápillantottam Miachra, és tovább akartam menni, ő azonban alighogy meglátott, gátlástalanul jött felém, és a mászókára mutatott. 19

2012. 10. 12. 2:56:33


– Tudod, miért tekergőzik ez így össze-vissza…? Szinkronban a gyerekek mozgásával? Csak néztem, amikor minden bevezetés nélkül egyszer csak előállt a kérdéssel. Szóhoz sem jutottam. Miach az arckifejezésemet látva gyorsan folytatta. – Nehogy meghaljanak a gyerekek. Régen meg is haltak néhányan a mászókán. Tudtad…? Megráztam a fejemet. Némán. Mint egy hülye. Nemhogy halálos balesetről, de arról sem hallottam még, hogy egy gyerek megsérült volna a mászókán. Fülemet rabul ejtette Miach fuvolaszóhoz hasonlatosan lágy hangja, amelyben ugyanakkor valamiféle hidegség is csengett, mintha hiányzott volna belőle mindenféle érzelem. –  A mászókák a huszonegyedik század elejéig fémből voltak. Rácsszerűen összeillesztett csövekből készült geometriai testek. –  És mi történt, ha leestél? – Nem mozdult azonnal, hogy elkapjon, mint a mostaniak. Merthogy az akkori fémrudak nemhogy intelligensek vagy változékonyak nem voltak, hanem még csak puhák sem. Volt olyan gyerek, aki úgy halt meg, hogy betörte a fejét a rúd. A homokozó a vírusok és baktériumok melegágya volt, a park pedig tulajdonképpen egy nagyon-nagyon veszélyes hely. Na most meg mi van, miért tart nekem az osztály első számú csodabogara archeológiai leckét a mászókákról? Értetlenül válaszoltam: – Akkor amit mi most csak úgy parknak hívunk, az is egészen más lehetett régen, ugye? – Nem, látványra nagyjából megegyezik a múlt századbelivel. Voltak fák és játékok. Voltak, akik ültek a padon, és olvastak, mint én. Annyiban más csak, hogy most a homokozó homokja, a mászóka, a félkör alakú mászólétra mind-mind rendelkeznek a gyerekekkel törődő intelligenciával. 20

KM_AA_Harmony_beliv.indd 20-21

–  Amit az előbb néztél, az egy könyv…? – kérdeztem meglepetten. Ez lehetett az első alkalom életemben, amikor könyvet láttam. – Igen, Kirie Tuan. Egy könyv volt a kezemben. Mindig van nálam egy, és a teremben általában ezt olvasom a szünetekben – mondta Miach. A könyv borítóján, amelyet elővett a táskájából megmutatni, A tulajdonságok nélküli ember felirat szerepelt. –  A címe alapján nem tűnik valami izgalmasnak. Ennek hallatán Miach arca felderült. – Nocsak. Én ugyan igyekszem láthatatlanná válni a tanteremben, de hogy azt se vedd észre, amint ez a feltűnően emberkerülő csaj folyton csak a könyv nevű izére mered! Hát, nem hiába néztelek ki magamnak. Nem ildomos ilyet mondani magamról, de én azért mégiscsak jellegzetes figura vagyok az osztályban. Meglepődtem. Valóban, akaratlanul is fel kellett volna tűnnie egy olyan lánynak, aki egyik csoporthoz sem tartozik, és egyfolytában nézeget valamit, ráadásul egy könyvnek nevezett ritkaságot. Ennek ellenére én egészen mostanáig nem foglalkoztam vele, amíg fel nem hívta magára a figyelmemet. A többiek biztosan nem így voltak ezzel. Legalábbis az elején még próbáltak barátkozni vagy törődni vele. Én voltam az egyetlen, aki le sem tojtam Miachot. – Nem foglalkozol azokkal, akikkel nem akarsz kapcsolatba kerülni. Nem erőlteted a segítségedet sem másokra. Te tényleg ilyen szeretnél lenni. Van ugyan baráti köröd, és a szünnapokon még önkéntes munkát is végzel, de igazából csak önmagad érdekel. Mit neked a harmónia! Ezért nem vetted észre az én különcségemet, a könyvolvasást sem. Talált, süllyedt. Eltalálta, de eddig még soha nem akadt senki, aki ezt kiszúrta volna. Egy kicsit felkavart, és nagy igyekezetemben, hogy reagáljak valahogy, csak egy lökött kérdésre futotta, ami elég távol esett Miach mondandójától. 21

2012. 10. 12. 2:56:33


– Tudod, miért tekergőzik ez így össze-vissza…? Szinkronban a gyerekek mozgásával? Csak néztem, amikor minden bevezetés nélkül egyszer csak előállt a kérdéssel. Szóhoz sem jutottam. Miach az arckifejezésemet látva gyorsan folytatta. – Nehogy meghaljanak a gyerekek. Régen meg is haltak néhányan a mászókán. Tudtad…? Megráztam a fejemet. Némán. Mint egy hülye. Nemhogy halálos balesetről, de arról sem hallottam még, hogy egy gyerek megsérült volna a mászókán. Fülemet rabul ejtette Miach fuvolaszóhoz hasonlatosan lágy hangja, amelyben ugyanakkor valamiféle hidegség is csengett, mintha hiányzott volna belőle mindenféle érzelem. –  A mászókák a huszonegyedik század elejéig fémből voltak. Rácsszerűen összeillesztett csövekből készült geometriai testek. –  És mi történt, ha leestél? – Nem mozdult azonnal, hogy elkapjon, mint a mostaniak. Merthogy az akkori fémrudak nemhogy intelligensek vagy változékonyak nem voltak, hanem még csak puhák sem. Volt olyan gyerek, aki úgy halt meg, hogy betörte a fejét a rúd. A homokozó a vírusok és baktériumok melegágya volt, a park pedig tulajdonképpen egy nagyon-nagyon veszélyes hely. Na most meg mi van, miért tart nekem az osztály első számú csodabogara archeológiai leckét a mászókákról? Értetlenül válaszoltam: – Akkor amit mi most csak úgy parknak hívunk, az is egészen más lehetett régen, ugye? – Nem, látványra nagyjából megegyezik a múlt századbelivel. Voltak fák és játékok. Voltak, akik ültek a padon, és olvastak, mint én. Annyiban más csak, hogy most a homokozó homokja, a mászóka, a félkör alakú mászólétra mind-mind rendelkeznek a gyerekekkel törődő intelligenciával. 20

KM_AA_Harmony_beliv.indd 20-21

–  Amit az előbb néztél, az egy könyv…? – kérdeztem meglepetten. Ez lehetett az első alkalom életemben, amikor könyvet láttam. – Igen, Kirie Tuan. Egy könyv volt a kezemben. Mindig van nálam egy, és a teremben általában ezt olvasom a szünetekben – mondta Miach. A könyv borítóján, amelyet elővett a táskájából megmutatni, A tulajdonságok nélküli ember felirat szerepelt. –  A címe alapján nem tűnik valami izgalmasnak. Ennek hallatán Miach arca felderült. – Nocsak. Én ugyan igyekszem láthatatlanná válni a tanteremben, de hogy azt se vedd észre, amint ez a feltűnően emberkerülő csaj folyton csak a könyv nevű izére mered! Hát, nem hiába néztelek ki magamnak. Nem ildomos ilyet mondani magamról, de én azért mégiscsak jellegzetes figura vagyok az osztályban. Meglepődtem. Valóban, akaratlanul is fel kellett volna tűnnie egy olyan lánynak, aki egyik csoporthoz sem tartozik, és egyfolytában nézeget valamit, ráadásul egy könyvnek nevezett ritkaságot. Ennek ellenére én egészen mostanáig nem foglalkoztam vele, amíg fel nem hívta magára a figyelmemet. A többiek biztosan nem így voltak ezzel. Legalábbis az elején még próbáltak barátkozni vagy törődni vele. Én voltam az egyetlen, aki le sem tojtam Miachot. – Nem foglalkozol azokkal, akikkel nem akarsz kapcsolatba kerülni. Nem erőlteted a segítségedet sem másokra. Te tényleg ilyen szeretnél lenni. Van ugyan baráti köröd, és a szünnapokon még önkéntes munkát is végzel, de igazából csak önmagad érdekel. Mit neked a harmónia! Ezért nem vetted észre az én különcségemet, a könyvolvasást sem. Talált, süllyedt. Eltalálta, de eddig még soha nem akadt senki, aki ezt kiszúrta volna. Egy kicsit felkavart, és nagy igyekezetemben, hogy reagáljak valahogy, csak egy lökött kérdésre futotta, ami elég távol esett Miach mondandójától. 21

2012. 10. 12. 2:56:33


–  De hát a könyvek nehezek és sok helyet foglalnak, nem nehéz cipelni őket? –  Pont azért hurcolom őket magammal, mert nehezek és sok helyet foglalnak, Kirie. Az, hogy valami nehéz és sok helyet foglal, manapság már társadalomellenes tulajdonság. Tisztára olyan volt a hangja, mint egy fiúszopráné. A táskát a háta mögött tartva egyszer csak elindult. Még ma sem világos számomra, miért mentem utána. Csak arra emlékszem, hogy úgy éreztem, Miach minden egyes szava jólesően beletalál a dolgok lényegébe, azt mondja, amit én eddig nem tudtam megfogalmazni. Vagy, mondjuk inkább úgy, hogy a bennem lévő tengervíztől rozsdás fegyvert újraélezte nekem? Egyébként később Cíantól megtudtam, hogy ő is a parkban ismerkedett meg Miachhal. – Na, akkor tessék egy kérdés: ha az ember egész életében nem esik le sehonnan, szerinted úgy hal meg, hogy nem tudja, milyen leesni…? Vissza sem fordult felém, csak menet közben kérdezte. Én csak a tarkóját láthattam, de egy cseppnyi kétségem sem volt afelől, hogy boldogan mosolyog. –  A mászókáról…? –  Nem csak arról, de mindegy, legyen. –  Szerintem ösztönös, hogy az ember fél leesni. Így feleltem neki. Egyszer sem leesni egy életen át – még ha teljesülne is ez a lehetetlen előfeltétel, akkor sem gondoltam, hogy az emberből ettől már eltűnne a zuhanástól való félelem. Miach csak hümmögött, amiből nemigen lehetett megítélni, hogy egyetértésnek vagy tagadásnak szánja. – Tehát ez a válaszod… Ösztön, vagyis azért van ez, mert a természet így alkotta meg az embert? – Igen. –  Kirie, te estél már le valahonnan…?

22

KM_AA_Harmony_beliv.indd 22-23

Még akkor történt, amikor egészen kicsi voltam. Kempingeztünk, megcsúszott a lábam egy sziklán, és beestem a patakba. Egy másodperc műve volt. Azt mondják, a baleset pillanatában valahogy megnyúlik az idő, ám én, mire föleszméltem, már bent is voltam a vízben. Beüthettem a lábamat a kövekbe odalent, mert amikor kinyitottam a szememet, mintha egy vörös selyemfonalat húztam volna magam után a jobb vádlimon lévő sebből, a vérem tekergő piros csíkot festett a felkavarodott vízbe. Egy pisztráng úszott arra, mintha belegabalyodott volna a fonalba. Apám azonnal kihúzott, és a hordozható gyógykészlettel be is gyógyította a sebemet, de máig emlékszem annak az érzékien tekergőző vörös fonalnak a látványára. Magát a sebet hipp-hopp beforrasztotta a MediMol-paszta, amivel Miach állítása szerint ötvenezer embert lenne képes meggyilkolni, és szintén a gyógymolekula-tankból származott az a folyadék, amelyik előállította az ellenanyagot a fertőző betegségek és más kórokozó baktériumok ellen, és amit apám a lapockám alatti gyógycsatlakozóhoz kötött készüléken át belém fecskendezett. –  Milyen érzés volt… Kirie? Az esés pillanata? Megtorpant, és ezt már visszafordulva kérdezte. Én őszintén megmondtam, hogy annyira hirtelen történt, hogy nem éreztem semmit. Hogy mire felocsúdtam, már a vízben voltam. – Tényleg? Miachot mintha a továbbiakban már nem érdekelte volna a téma, sarkon fordult és továbbment. Én pedig követtem. –  Mihie, szerinted, aki még nem esett le sehonnan, nem is fél leesni…? – Nem gondolom. De el tudja felejteni. Úgy, ahogy most is mindenki megfeledkezik a betegségekről. – A betegség az a gyors öregedés, meg az izmok fokozatos megmerevedése, meg ilyesmik, nem? 23

2012. 10. 12. 2:56:33


–  De hát a könyvek nehezek és sok helyet foglalnak, nem nehéz cipelni őket? –  Pont azért hurcolom őket magammal, mert nehezek és sok helyet foglalnak, Kirie. Az, hogy valami nehéz és sok helyet foglal, manapság már társadalomellenes tulajdonság. Tisztára olyan volt a hangja, mint egy fiúszopráné. A táskát a háta mögött tartva egyszer csak elindult. Még ma sem világos számomra, miért mentem utána. Csak arra emlékszem, hogy úgy éreztem, Miach minden egyes szava jólesően beletalál a dolgok lényegébe, azt mondja, amit én eddig nem tudtam megfogalmazni. Vagy, mondjuk inkább úgy, hogy a bennem lévő tengervíztől rozsdás fegyvert újraélezte nekem? Egyébként később Cíantól megtudtam, hogy ő is a parkban ismerkedett meg Miachhal. – Na, akkor tessék egy kérdés: ha az ember egész életében nem esik le sehonnan, szerinted úgy hal meg, hogy nem tudja, milyen leesni…? Vissza sem fordult felém, csak menet közben kérdezte. Én csak a tarkóját láthattam, de egy cseppnyi kétségem sem volt afelől, hogy boldogan mosolyog. –  A mászókáról…? –  Nem csak arról, de mindegy, legyen. –  Szerintem ösztönös, hogy az ember fél leesni. Így feleltem neki. Egyszer sem leesni egy életen át – még ha teljesülne is ez a lehetetlen előfeltétel, akkor sem gondoltam, hogy az emberből ettől már eltűnne a zuhanástól való félelem. Miach csak hümmögött, amiből nemigen lehetett megítélni, hogy egyetértésnek vagy tagadásnak szánja. – Tehát ez a válaszod… Ösztön, vagyis azért van ez, mert a természet így alkotta meg az embert? – Igen. –  Kirie, te estél már le valahonnan…?

22

KM_AA_Harmony_beliv.indd 22-23

Még akkor történt, amikor egészen kicsi voltam. Kempingeztünk, megcsúszott a lábam egy sziklán, és beestem a patakba. Egy másodperc műve volt. Azt mondják, a baleset pillanatában valahogy megnyúlik az idő, ám én, mire föleszméltem, már bent is voltam a vízben. Beüthettem a lábamat a kövekbe odalent, mert amikor kinyitottam a szememet, mintha egy vörös selyemfonalat húztam volna magam után a jobb vádlimon lévő sebből, a vérem tekergő piros csíkot festett a felkavarodott vízbe. Egy pisztráng úszott arra, mintha belegabalyodott volna a fonalba. Apám azonnal kihúzott, és a hordozható gyógykészlettel be is gyógyította a sebemet, de máig emlékszem annak az érzékien tekergőző vörös fonalnak a látványára. Magát a sebet hipp-hopp beforrasztotta a MediMol-paszta, amivel Miach állítása szerint ötvenezer embert lenne képes meggyilkolni, és szintén a gyógymolekula-tankból származott az a folyadék, amelyik előállította az ellenanyagot a fertőző betegségek és más kórokozó baktériumok ellen, és amit apám a lapockám alatti gyógycsatlakozóhoz kötött készüléken át belém fecskendezett. –  Milyen érzés volt… Kirie? Az esés pillanata? Megtorpant, és ezt már visszafordulva kérdezte. Én őszintén megmondtam, hogy annyira hirtelen történt, hogy nem éreztem semmit. Hogy mire felocsúdtam, már a vízben voltam. – Tényleg? Miachot mintha a továbbiakban már nem érdekelte volna a téma, sarkon fordult és továbbment. Én pedig követtem. –  Mihie, szerinted, aki még nem esett le sehonnan, nem is fél leesni…? – Nem gondolom. De el tudja felejteni. Úgy, ahogy most is mindenki megfeledkezik a betegségekről. – A betegség az a gyors öregedés, meg az izmok fokozatos megmerevedése, meg ilyesmik, nem? 23

2012. 10. 12. 2:56:33


Erre Miach elmosolyodott, mint aki kedvét leli a gondolatban. –  Ilyenek is, de ezek „maguktól” alakulnak ki a balsorsú kiválasztottakban, akiknél genetikai okok játszanak közre. De nem erről beszélek, hanem a nátháról, a fejfájásról, ezekről hallottál már? Megráztam a fejem. –  Régen több ezer ilyen kis betegség lakott az emberi testben. Bárki megkaphatta ezeket. És mindez csupán fél évszázada volt! De amikor a Nagy Katasztrófa idején világszerte lepotyogtak az atombombák, és mindenki rákos lett a rádioaktív sugárzástól, nekiálltak kiirtani a betegségeket. –  Erről tanultunk. <reference:textbook:id=hsj56093-4n7mn-2jp:line=3496> <content>Rengeteg ember betegedett meg rákban a radioaktív sugárzás következtében. Kína és Afrika belső területeiről, feltehetőleg a radioaktivitás miatti hirtelen mutációk következtében, rengeteg ismeretlen vírus áramlott elő. Ezen egészséget fenyegető veszélyek láttán a világ a kormányok vezette kapitalista fogyasztói társadalom helyett a tagjai egészségét mindenek fölé helyező ökormány-alapú jóléti gyógytársadalmi rendszerekre állt át.</content> </reference>

– Ezt írja. Nem is tudom, miért, de ezt az egy részt betéve tudom. Nem semmi, mi? – Jó, de azt nem tanítják meg az iskolában, hogy azelőtt milyen betegségeket kaphatott az ember. Hiába fújod kívülről a történelemleckét, még te sem tudtad, mi az a nátha, Kirie. Még szép, hiszen nincs módod megtapasztalni. A társadalom jól tette a dolgát. Hála a WatchMenek és a MediCare-nek, a világ tényleg szinte az összes betegséget fölszámolta. 24

KM_AA_Harmony_beliv.indd 24-25

Vajon Miach tisztában van vele, hogy az apám, Kirie Nuadha volt az a tudós, aki kidolgozta a WatchMevel kapcsolatos technológiák elméletét? Persze az iskolában nem tudják, de ha tudnák is, csak annyit jegyeznének meg, hogy milyen nagy ember. Bár nekem sincs kedvem előhozakodni vele. <reference:thesis:id=stid749-60d-r2yrui6ronl> <title>Az emberi test homeosztatikus egészség­meg­ figyelésének lehetőségei a gyógymolekula (MediMol)csoport és a plasztikus gyógyszerszintetizáló molekulák (MediBase) segítségével</title> <author>kutató:Kirie Nuadha</author> <author>társkutató:Szaeki Keita</author> </reference>

Ez az a cikk, amit az apám, Kirie Nuadha írt harmincöt évvel ezelőtt a barátjával közösen. Milyen arcot vágna Miach, ha ezt megemlíteném neki? Haragudna? Ha megmondanám neki, hogy részben az apám felelős az általa utált világ létrehozásáért? Vajon mentségül szolgálna, hogy ugyanazt a világot én is gyűlölöm? –  Mi a jövőben élünk. Első hallásra pozitívan csengő szavaival ellentétben Miach keserűen sóhajtott. – A jövő röviden dögunalom, egyszerűen csak a hatalmas, szófogadó lelkek külvárosa lesz. Ezt egy Ballard nevű alak mondta valamikor. Egy scifi-író. Igen, pontosan arról beszélt, ami itt van. Erről a világról, ahol az ökormány vigyáz mindenki életére és egészségére. Be vagyunk zárva abba a jövőbe, amit a régiek megálmodtak. Amikor kiértünk a kereszteződéshez, Miach megállt, és megfogta a kezemet. Megint olyan váratlanul ért, hogy döbbenten le25

2012. 10. 12. 2:56:33


Erre Miach elmosolyodott, mint aki kedvét leli a gondolatban. –  Ilyenek is, de ezek „maguktól” alakulnak ki a balsorsú kiválasztottakban, akiknél genetikai okok játszanak közre. De nem erről beszélek, hanem a nátháról, a fejfájásról, ezekről hallottál már? Megráztam a fejem. –  Régen több ezer ilyen kis betegség lakott az emberi testben. Bárki megkaphatta ezeket. És mindez csupán fél évszázada volt! De amikor a Nagy Katasztrófa idején világszerte lepotyogtak az atombombák, és mindenki rákos lett a rádioaktív sugárzástól, nekiálltak kiirtani a betegségeket. –  Erről tanultunk. <reference:textbook:id=hsj56093-4n7mn-2jp:line=3496> <content>Rengeteg ember betegedett meg rákban a radioaktív sugárzás következtében. Kína és Afrika belső területeiről, feltehetőleg a radioaktivitás miatti hirtelen mutációk következtében, rengeteg ismeretlen vírus áramlott elő. Ezen egészséget fenyegető veszélyek láttán a világ a kormányok vezette kapitalista fogyasztói társadalom helyett a tagjai egészségét mindenek fölé helyező ökormány-alapú jóléti gyógytársadalmi rendszerekre állt át.</content> </reference>

– Ezt írja. Nem is tudom, miért, de ezt az egy részt betéve tudom. Nem semmi, mi? – Jó, de azt nem tanítják meg az iskolában, hogy azelőtt milyen betegségeket kaphatott az ember. Hiába fújod kívülről a történelemleckét, még te sem tudtad, mi az a nátha, Kirie. Még szép, hiszen nincs módod megtapasztalni. A társadalom jól tette a dolgát. Hála a WatchMenek és a MediCare-nek, a világ tényleg szinte az összes betegséget fölszámolta. 24

KM_AA_Harmony_beliv.indd 24-25

Vajon Miach tisztában van vele, hogy az apám, Kirie Nuadha volt az a tudós, aki kidolgozta a WatchMevel kapcsolatos technológiák elméletét? Persze az iskolában nem tudják, de ha tudnák is, csak annyit jegyeznének meg, hogy milyen nagy ember. Bár nekem sincs kedvem előhozakodni vele. <reference:thesis:id=stid749-60d-r2yrui6ronl> <title>Az emberi test homeosztatikus egészség­meg­ figyelésének lehetőségei a gyógymolekula (MediMol)csoport és a plasztikus gyógyszerszintetizáló molekulák (MediBase) segítségével</title> <author>kutató:Kirie Nuadha</author> <author>társkutató:Szaeki Keita</author> </reference>

Ez az a cikk, amit az apám, Kirie Nuadha írt harmincöt évvel ezelőtt a barátjával közösen. Milyen arcot vágna Miach, ha ezt megemlíteném neki? Haragudna? Ha megmondanám neki, hogy részben az apám felelős az általa utált világ létrehozásáért? Vajon mentségül szolgálna, hogy ugyanazt a világot én is gyűlölöm? –  Mi a jövőben élünk. Első hallásra pozitívan csengő szavaival ellentétben Miach keserűen sóhajtott. – A jövő röviden dögunalom, egyszerűen csak a hatalmas, szófogadó lelkek külvárosa lesz. Ezt egy Ballard nevű alak mondta valamikor. Egy scifi-író. Igen, pontosan arról beszélt, ami itt van. Erről a világról, ahol az ökormány vigyáz mindenki életére és egészségére. Be vagyunk zárva abba a jövőbe, amit a régiek megálmodtak. Amikor kiértünk a kereszteződéshez, Miach megállt, és megfogta a kezemet. Megint olyan váratlanul ért, hogy döbbenten le25

2012. 10. 12. 2:56:33


cövekeltem. Ő pedig udvariasan, mintha egy királynővel tenné, felemelte a kezemet az arcához. – A felnőttek rengeteg dolgot kiszerveztek külső munkára, amikről korábban mindenki azt gondolta, hogy a természet feloszthatatlan kincsei. A betegséget, az életet, talán a gondolkodást is. Ami régen a sajátjuk volt, és nem is lehetett volna másé, mostanra a gazdaság sodrában idegen kezekbe került. Akkor viszont én nem akarok felnőni. A testem az enyém. A saját életemet akarom élni. És nem arra várni, hogy megfojtson a légkör, ami egymás megértésére és szeretetére késztet. Ilyen bevezető szónoklat után csinált valamit, ami még ezek után is hihetetlen volt: megcsókolta a kézfejemet. Azonnal visszahúztam a kezem, de már késő volt. Miach szájának érintése mélyen beleivódott a bőrömbe. Hideg volt. Elsőnek ez jutott eszembe. Miach ajkai hidegek voltak. De egyáltalán nem éreztem kellemetlennek, inkább mintha jóleső utórezgés terjedt volna a bőröm sejtjei között. Ő addigra már a kereszteződés túloldalán járt, másik irányba tartva, mint amerre én laktam. –  Téged ugyanabból az anyagból faragtak, mint engem, Kirie Tuan – közölte boldog mosollyal, majd futásnak eredt, és nem is állt meg, amíg el nem tűnt a szemem elől. 444 Hát így ismerkedtünk össze Mihie Miachhal. Ő könyvet olvasott, én pedig keresztülsétáltam a parkon. Csak ennyi történt. Ám ez volt kérészéletű kapcsolatunk kezdete, ami végül fenekestül felforgatta az életemet.

03

Azt hiszem, mielőtt elmesélném, hogyan váltunk el, majd találkoztunk újra Mihie Miachhal, előbb Cían haláláról kellene beszélnem. A Mihie Miachhoz vezető út a Szaharából eredt, de Reikadó Cían öngyilkossága kellett hozzá, hogy elinduljak rajta. Tizenhárom év telt el hármunk barátságának kezdete óta, és negyvennyolc órával jártunk azelőtt, hogy Cían arca az <list:item> <i:élénkpiros paradicsomszeletekből> <i:hófehér mozzarellából> </list>

összeállított caprese salátás tányérjába csapódott volna. Én a Szaharában voltam, és az összemázolt látóhatárt bámultam, ahol a kék és az aranysárga érintkezett. <landscape> <Az ég végtelen kékje,> <a föld végtelen sárgasága.> </landscape>

27

KM_AA_Harmony_beliv.indd 26-27

2012. 10. 12. 2:56:33


cövekeltem. Ő pedig udvariasan, mintha egy királynővel tenné, felemelte a kezemet az arcához. – A felnőttek rengeteg dolgot kiszerveztek külső munkára, amikről korábban mindenki azt gondolta, hogy a természet feloszthatatlan kincsei. A betegséget, az életet, talán a gondolkodást is. Ami régen a sajátjuk volt, és nem is lehetett volna másé, mostanra a gazdaság sodrában idegen kezekbe került. Akkor viszont én nem akarok felnőni. A testem az enyém. A saját életemet akarom élni. És nem arra várni, hogy megfojtson a légkör, ami egymás megértésére és szeretetére késztet. Ilyen bevezető szónoklat után csinált valamit, ami még ezek után is hihetetlen volt: megcsókolta a kézfejemet. Azonnal visszahúztam a kezem, de már késő volt. Miach szájának érintése mélyen beleivódott a bőrömbe. Hideg volt. Elsőnek ez jutott eszembe. Miach ajkai hidegek voltak. De egyáltalán nem éreztem kellemetlennek, inkább mintha jóleső utórezgés terjedt volna a bőröm sejtjei között. Ő addigra már a kereszteződés túloldalán járt, másik irányba tartva, mint amerre én laktam. –  Téged ugyanabból az anyagból faragtak, mint engem, Kirie Tuan – közölte boldog mosollyal, majd futásnak eredt, és nem is állt meg, amíg el nem tűnt a szemem elől. 444 Hát így ismerkedtünk össze Mihie Miachhal. Ő könyvet olvasott, én pedig keresztülsétáltam a parkon. Csak ennyi történt. Ám ez volt kérészéletű kapcsolatunk kezdete, ami végül fenekestül felforgatta az életemet.

03

Azt hiszem, mielőtt elmesélném, hogyan váltunk el, majd találkoztunk újra Mihie Miachhal, előbb Cían haláláról kellene beszélnem. A Mihie Miachhoz vezető út a Szaharából eredt, de Reikadó Cían öngyilkossága kellett hozzá, hogy elinduljak rajta. Tizenhárom év telt el hármunk barátságának kezdete óta, és negyvennyolc órával jártunk azelőtt, hogy Cían arca az <list:item> <i:élénkpiros paradicsomszeletekből> <i:hófehér mozzarellából> </list>

összeállított caprese salátás tányérjába csapódott volna. Én a Szaharában voltam, és az összemázolt látóhatárt bámultam, ahol a kék és az aranysárga érintkezett. <landscape> <Az ég végtelen kékje,> <a föld végtelen sárgasága.> </landscape>

27

KM_AA_Harmony_beliv.indd 26-27

2012. 10. 12. 2:56:33


Ahogy a horizonton összeért az élénksárga és a kék, elfeledtette, hogy itt valaha sivatag volt. Elfeledtette az emberiséggel, a történelemmel. Akárcsak Mark Rothko egyik absztrakt festménye. Felső fele égszínkék volt, alja aranysárga. Az izzó levegő, a virágszirmok sűrű tömege, sőt enyhe remegésük is plasztikus képet idéztek. Hunyorítva figyeltem a múlt századi műalkotássá vált tájat. A WHO páncélkocsijának tetején ülve végigsimítottam ajkammal a szivar felületét. Beolvastam a nyálkahártyámmal a havanna kemény levelének enyhén érdes tapintását. Így pihent karavánunk a napraforgótenger partján, olyan erkölcstelenségekben tobzódva, melyeket igazán nem verhettünk nagydobra. A területen, amelyet valaha Szaharának neveztek. Ahová egyszer ki tudja, hány RRW potyogott. <dictionary> <item> RRW </item> <description>Reliable Replacement Warhead, „megbízható helyettesítő robbanófej”; az Amerikai Egyesült Államoknak nevezett „államalakulat” által a 2010-es évektől kezdve nagy mennyiségben gyártott nukleáris robbanófej. Leváltotta a huszadik század elöregedő nukleáris rakétaállományát, és mint tartósabb, biztonságosabb, könnyebben kezelhető alternatívát, „a XXI. század nukleáris tölteteként” emlegették. A 2019-ben kirobbant, főleg Észak-Amerikára koncentrálódó, de az egész angolszász világon végigsöprő erőszakhullám, a Nagy Katasztrófa során nagy mennyiségben jutott idegen országok birtokába. Habár az EU hadserege francia és német irányítással közbeavatkozott, és a lehető leghamarabb leszerelte a nukleáris létesít-

28

KM_AA_Harmony_beliv.indd 28-29

ményeket, az Észak-Amerikából eltűnt robbanófejek száma mégis elérte a harmincötöt. Ebből tizennégyet sikerült begyűjteni, kettőt azonban Amerika saját földjén, tizenkilencet pedig a Föld más tájainak helyi viszályaiban vetettek be. (A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség adatai alapján.) </description> </dictionary>

Hát ezért virítottak ott kárpótlásul aranysárgán a napraforgók. Régi módszer, de biztosan beválik. Volt egy időszak a háború után, amikor teleültették velük a világot. Az egész Föld úgy besárgult, mint az irigységtől a hippik, ha látták volna. Ódivatú fitoremediáció. A génmódosított napraforgó mélyre hatoló gyökérzetével a földből lelkesen magába szívja a tápanyagokkal együtt a stronciumot, az uránt meg a többit, és miután megtisztította a talajt, befejezi földi küldetését. Sok más országhoz hasonlóan, mára már az Észak-afrikai Államszövetség sem több bebiflázandó történelmi fejezetnél, pedig olyan lelkesen szórta errefelé a Nagy Katasztrófa idején az amerikai gazfickóktól szerzett atomot. Csak egyetlen kis epizód abból a korból, amikor minden szabadságharcot egyetlen szóval foglaltak össze: terrorizmus. –  Felség, megérkeztek. A gyógyhadsereg rózsaszín egyenruhájába öltözött Étienne a kocsinak támaszkodva szólt fel nekem a tetőre. Megjöttek, gázöngyújtókkal és szivarokkal megpakolva. A biokraták napraforgótengerében indigókék fejek csoportja tűnt fel. Szinte fénylően sárgállott körülöttük minden, így még feltűnőbb volt ez a kék. A kel tamasek fejkendőjének és burnuszának ez a hagyományos színe, és ez már így is marad. Álcázásnak keresve sem találhat29

2012. 10. 12. 2:56:33


Ahogy a horizonton összeért az élénksárga és a kék, elfeledtette, hogy itt valaha sivatag volt. Elfeledtette az emberiséggel, a történelemmel. Akárcsak Mark Rothko egyik absztrakt festménye. Felső fele égszínkék volt, alja aranysárga. Az izzó levegő, a virágszirmok sűrű tömege, sőt enyhe remegésük is plasztikus képet idéztek. Hunyorítva figyeltem a múlt századi műalkotássá vált tájat. A WHO páncélkocsijának tetején ülve végigsimítottam ajkammal a szivar felületét. Beolvastam a nyálkahártyámmal a havanna kemény levelének enyhén érdes tapintását. Így pihent karavánunk a napraforgótenger partján, olyan erkölcstelenségekben tobzódva, melyeket igazán nem verhettünk nagydobra. A területen, amelyet valaha Szaharának neveztek. Ahová egyszer ki tudja, hány RRW potyogott. <dictionary> <item> RRW </item> <description>Reliable Replacement Warhead, „megbízható helyettesítő robbanófej”; az Amerikai Egyesült Államoknak nevezett „államalakulat” által a 2010-es évektől kezdve nagy mennyiségben gyártott nukleáris robbanófej. Leváltotta a huszadik század elöregedő nukleáris rakétaállományát, és mint tartósabb, biztonságosabb, könnyebben kezelhető alternatívát, „a XXI. század nukleáris tölteteként” emlegették. A 2019-ben kirobbant, főleg Észak-Amerikára koncentrálódó, de az egész angolszász világon végigsöprő erőszakhullám, a Nagy Katasztrófa során nagy mennyiségben jutott idegen országok birtokába. Habár az EU hadserege francia és német irányítással közbeavatkozott, és a lehető leghamarabb leszerelte a nukleáris létesít-

28

KM_AA_Harmony_beliv.indd 28-29

ményeket, az Észak-Amerikából eltűnt robbanófejek száma mégis elérte a harmincötöt. Ebből tizennégyet sikerült begyűjteni, kettőt azonban Amerika saját földjén, tizenkilencet pedig a Föld más tájainak helyi viszályaiban vetettek be. (A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség adatai alapján.) </description> </dictionary>

Hát ezért virítottak ott kárpótlásul aranysárgán a napraforgók. Régi módszer, de biztosan beválik. Volt egy időszak a háború után, amikor teleültették velük a világot. Az egész Föld úgy besárgult, mint az irigységtől a hippik, ha látták volna. Ódivatú fitoremediáció. A génmódosított napraforgó mélyre hatoló gyökérzetével a földből lelkesen magába szívja a tápanyagokkal együtt a stronciumot, az uránt meg a többit, és miután megtisztította a talajt, befejezi földi küldetését. Sok más országhoz hasonlóan, mára már az Észak-afrikai Államszövetség sem több bebiflázandó történelmi fejezetnél, pedig olyan lelkesen szórta errefelé a Nagy Katasztrófa idején az amerikai gazfickóktól szerzett atomot. Csak egyetlen kis epizód abból a korból, amikor minden szabadságharcot egyetlen szóval foglaltak össze: terrorizmus. –  Felség, megérkeztek. A gyógyhadsereg rózsaszín egyenruhájába öltözött Étienne a kocsinak támaszkodva szólt fel nekem a tetőre. Megjöttek, gázöngyújtókkal és szivarokkal megpakolva. A biokraták napraforgótengerében indigókék fejek csoportja tűnt fel. Szinte fénylően sárgállott körülöttük minden, így még feltűnőbb volt ez a kék. A kel tamasek fejkendőjének és burnuszának ez a hagyományos színe, és ez már így is marad. Álcázásnak keresve sem találhat29

2012. 10. 12. 2:56:33


nának rosszabb színt, de ők mégis ebben, sőt teveháton akarnak harcolni, amiért minden tiszteletem az övék. A napraforgótenger hullámaiból egyszer csak négy kel tama­ sek harcos bukkant elő. Talpig kék ruhában álltak ott a sárgaságban, vállukon ósdi AK–47-es gépkarabély. Lekászálódtam a páncélautó tetejéről, és a küldöttek elé mentem. –  Jó újra látni téged, orvosok népének lánya. –  Régen találkoztunk, tuareg harcos. A kék harcos erre megcsóválta a fejét. –  Tuareg… tudod te egyáltalán, mit jelent ez a szó arabul? – Sajnos nem. – „A nép, akit Isten elhagyott”, azt jelenti, kislány! Idegenek aggatták ránk. –  Akkor a kel tamasek mit jelent? –  „Akik tamasekül beszélnek”, ennyit. Szerintem viszont a „nép, melyet Isten elhagyott” sokkal, de sokkal jobban hangzik. Hiszen Aszklépiosz, az orvoslás istene és Hippokratész, a gyógyítás védőszentje az orvosok népének minden egyes tagjával törődik, a klinikai orvoslást pedig piedesztálra emelték, amelynek folyományaként kigyomláltak majd’ minden, a múltban az emberiséget gyötrő betegséget. És a gyomlálás azóta is folyik. Az orvosok népét nem lehet elhagyni. Azért van bennünk a WatchMe, hogy mindenhova elérjen az isten tekintete. –  Pedig milyen menő Isten által elhagyatva lenni! –  Úgy tűnik, meglehetősen gyűlölöd a saját isteneiteket. –  Te pedig elfogadod az ajándékukat. Enyhén cinikus megjegyzésnek szántam, de a tuareg sötét bőrű arca mosolygósra fordult. – Pontosan. Kettőnk között az a különbség, hogy mi csak annyit veszünk magunkhoz tőlük, amennyire szükségünk van. Ezt még a mi jóságos urunk is elnézi nekünk. 30

KM_AA_Harmony_beliv.indd 30-31

Felsóhajtottam a sivatag – vagyis exsivatag – fiának határozottságát hallva. Elővettem a zsebemből a memóriasejtet. – Tehát csak annyi választ el bennünket tőletek, tuaregektől, hogy mi teljesen meghajlunk az isteneink színe előtt? – Igen, ti nem ismertek mértéket. Ezért akarjátok mindenáron ránk erőltetni a hiteteket. És ezért mi sem tehetünk mást, mint hogy felvesszük a harcot. – Ne keverj össze minket a nigeri kormánnyal! A régimódi „nemzetállamoktól” eltérően mi össznemzeti, medikális konszenzuson alapuló közösségeket, más néven ökormányzatokat tömörítő, a genfi egyezményen alapuló szervezet vagyunk. Nem állunk sem Niger, sem a tuaregek oldalán. Egyszerű békefenntartók vagyunk, abból is a kóbor fajta. – Nigeri vagy orvosnép, a kel tamasekek számára egykutya. Csak ránézésre mások. –  Az ökormányzat politikai fogalom. Nem vallás. –  Vallás vagy imperializmus, egyre megy. Hogy Niger a vita­ lizmus címén akar minket a szerveréhez kapcsolni, az merő imperializmus csupán. Mi már harcoltunk egykor az angol és francia gyarmatosítók ellen is. Kadhafi bátoságunkat elismerve harcoshoz méltó életet ígért nekünk, de amint rosszabbra fordult a helyzet az országban, rögtön száműzött bennünket. Harcoltunk aztán Mali, Niger és Algéria zsarnokaival is. Mindegyik ugyanarra a hardverre épült, az imperializmusra. A ti úgynevezett vitalizmusotok sem csinál mást, csak lecseréli a szoftvert a régi gépházban. Nagyot sóhajtottam. Az Egészségügyi Világszervezet spirálcenzora voltam. Hiába ilyen a munkám jellege, hiába az a dolgom, hogy politikai tárgyalásokat folytassak, az egész politizálás kibírhatatlanul untatott. Meglóbáltam jobbomban a memóriasejtet: – Hát, ez az antikórprogram-frissítés sem több imperialista programcsomagnál… 31

2012. 10. 12. 2:56:33


nának rosszabb színt, de ők mégis ebben, sőt teveháton akarnak harcolni, amiért minden tiszteletem az övék. A napraforgótenger hullámaiból egyszer csak négy kel tama­ sek harcos bukkant elő. Talpig kék ruhában álltak ott a sárgaságban, vállukon ósdi AK–47-es gépkarabély. Lekászálódtam a páncélautó tetejéről, és a küldöttek elé mentem. –  Jó újra látni téged, orvosok népének lánya. –  Régen találkoztunk, tuareg harcos. A kék harcos erre megcsóválta a fejét. –  Tuareg… tudod te egyáltalán, mit jelent ez a szó arabul? – Sajnos nem. – „A nép, akit Isten elhagyott”, azt jelenti, kislány! Idegenek aggatták ránk. –  Akkor a kel tamasek mit jelent? –  „Akik tamasekül beszélnek”, ennyit. Szerintem viszont a „nép, melyet Isten elhagyott” sokkal, de sokkal jobban hangzik. Hiszen Aszklépiosz, az orvoslás istene és Hippokratész, a gyógyítás védőszentje az orvosok népének minden egyes tagjával törődik, a klinikai orvoslást pedig piedesztálra emelték, amelynek folyományaként kigyomláltak majd’ minden, a múltban az emberiséget gyötrő betegséget. És a gyomlálás azóta is folyik. Az orvosok népét nem lehet elhagyni. Azért van bennünk a WatchMe, hogy mindenhova elérjen az isten tekintete. –  Pedig milyen menő Isten által elhagyatva lenni! –  Úgy tűnik, meglehetősen gyűlölöd a saját isteneiteket. –  Te pedig elfogadod az ajándékukat. Enyhén cinikus megjegyzésnek szántam, de a tuareg sötét bőrű arca mosolygósra fordult. – Pontosan. Kettőnk között az a különbség, hogy mi csak annyit veszünk magunkhoz tőlük, amennyire szükségünk van. Ezt még a mi jóságos urunk is elnézi nekünk. 30

KM_AA_Harmony_beliv.indd 30-31

Felsóhajtottam a sivatag – vagyis exsivatag – fiának határozottságát hallva. Elővettem a zsebemből a memóriasejtet. – Tehát csak annyi választ el bennünket tőletek, tuaregektől, hogy mi teljesen meghajlunk az isteneink színe előtt? – Igen, ti nem ismertek mértéket. Ezért akarjátok mindenáron ránk erőltetni a hiteteket. És ezért mi sem tehetünk mást, mint hogy felvesszük a harcot. – Ne keverj össze minket a nigeri kormánnyal! A régimódi „nemzetállamoktól” eltérően mi össznemzeti, medikális konszenzuson alapuló közösségeket, más néven ökormányzatokat tömörítő, a genfi egyezményen alapuló szervezet vagyunk. Nem állunk sem Niger, sem a tuaregek oldalán. Egyszerű békefenntartók vagyunk, abból is a kóbor fajta. – Nigeri vagy orvosnép, a kel tamasekek számára egykutya. Csak ránézésre mások. –  Az ökormányzat politikai fogalom. Nem vallás. –  Vallás vagy imperializmus, egyre megy. Hogy Niger a vita­ lizmus címén akar minket a szerveréhez kapcsolni, az merő imperializmus csupán. Mi már harcoltunk egykor az angol és francia gyarmatosítók ellen is. Kadhafi bátoságunkat elismerve harcoshoz méltó életet ígért nekünk, de amint rosszabbra fordult a helyzet az országban, rögtön száműzött bennünket. Harcoltunk aztán Mali, Niger és Algéria zsarnokaival is. Mindegyik ugyanarra a hardverre épült, az imperializmusra. A ti úgynevezett vitalizmusotok sem csinál mást, csak lecseréli a szoftvert a régi gépházban. Nagyot sóhajtottam. Az Egészségügyi Világszervezet spirálcenzora voltam. Hiába ilyen a munkám jellege, hiába az a dolgom, hogy politikai tárgyalásokat folytassak, az egész politizálás kibírhatatlanul untatott. Meglóbáltam jobbomban a memóriasejtet: – Hát, ez az antikórprogram-frissítés sem több imperialista programcsomagnál… 31

2012. 10. 12. 2:56:33


– Mondtam, mi tudjuk, hogyan élvezzük mértékkel a dol­ gokat. A harcos csettintett az ujjával, mire háttérben álló katonái újból eltűntek a napraforgók között, hogy hatalmas faládákat cipelve térjenek vissza. A ládákban pedig mindaz, amit a gyógyvilágon kívül még most is annyian élveznek, de nálunk már be van tiltva. Mint a szivar a számban, vagy az alkohol és még számtalan egészségtelen élvezeti cikk. – Az igazat megvallva, mi is a mérték pártján állunk. Az ott Étienne, aki szintén hasonlóképpen gondolkozik, és még több mértékpárti várja a visszatérésünket a Nigeri Békefenntartó Erők táborában, ahol a gyógyhadsereg állomásozik. – Különös fajzatok vagytok. Ha ennyien gondolkodtok így, miért kötitek magatokat gúzsba ezekkel a szélsőséges tilal­ makkal? – Sajnos a magunkfajta egy jelentéktelen kisebbség. Az ember már csak olyan, hogy folyton attól retteg, ha nem állít fel magának szigorú szabályokat és nem próbálja betartani őket, akkor egyszer csak mindent elveszít, amit addig elért, és újra eluralkodik a káosz. Ilyen a természete. Ezeket a rettegőket pedig nem elégíti ki a „mérték”. Ráadásul a mi világunkban a többség ilyen rettegő. Pedig ha ügyesen bánsz a pénztárcádban lévő pénzzel, nincs szükséged perselyre. –  Mi az a persely? A pénztárcát ismerem… – Én sem tudom egészen pontosan. Olyasmi, mint a pénztárca. Egy régi mondás azokból az időkből, amikor még fizikai valójában létezett a pénz. Egy régi mondás. És hogy kitől vettem? Hát bizony Mihie Miachtól. – Ha tudnátok, hogyan kell mértékkel élni, akkor most nem kellene harcolnunk. –  Pontosan így van. 32

KM_AA_Harmony_beliv.indd 32-33

Mialatt én a harcossal beszéltem, Étienne és társai átvették a tuaregektől a ládákat, és átvizsgálták a tartalmukat. Étienne francia volt. Egy izompacsirta macsó, de én bíztam a veleszületett ízlésében. Nincs még egy olyan finnyás nép, mint a francia. Ha egy jóérzésű ökormányzati polgár megpillantotta volna, mivel voltak színültig megtöltve a fűrészporral kibélelt ládák, rögvest elvesztetti az eszméletét. Nem mintha hiány lett volna azokból, akik értékelni tudták. Alig érünk vissza a táborba, egy óra sem kell hozzá, hogy az egész szét legyen osztva. Így történt eddig is, minden egyes alkalommal. Természetesen csak azután, miután A., aki a memóriasejt tartalmát lehúzta a szerverről, Étienne-ék és én megkaptuk a magunk részét. Igen, miután felnőttem, így menekültem el egy kis időre a társadalomból, amely a megértésével meg a szeretetével szép lassan megfojtja az embert. Titokban, sunyin, aljasul. Két dolog kellett ahhoz, hogy elmenekülhessek: <list:item> <i:úgy tenni, mintha elfogadnám a felnőtté válást,> <i:felnőttként pedig folyamatosan átverni a rendszert.> </list>

Ez a kettő. Állítólag régen a rossz magaviseletű diákok az iskola vécéjében vagy a tornaterem mögött bújtak el, ha rá akartak gyújtani. Ezt is Miachtól hallottam. Azt viszont még ő sem tudta, hogy manapság nem elég az iskolai vécéig menni, ha valaki titokban rá akar gyújtani, hanem egészen a frontvonalig el kell vergődnie. Hogy ez szánalmasnak tekintendő, vagy idiótaságnak, mert egy apró élvezetért kockáztatja az ember az életét, azt mindenki döntse el maga. 33

2012. 10. 12. 2:56:34


– Mondtam, mi tudjuk, hogyan élvezzük mértékkel a dol­ gokat. A harcos csettintett az ujjával, mire háttérben álló katonái újból eltűntek a napraforgók között, hogy hatalmas faládákat cipelve térjenek vissza. A ládákban pedig mindaz, amit a gyógyvilágon kívül még most is annyian élveznek, de nálunk már be van tiltva. Mint a szivar a számban, vagy az alkohol és még számtalan egészségtelen élvezeti cikk. – Az igazat megvallva, mi is a mérték pártján állunk. Az ott Étienne, aki szintén hasonlóképpen gondolkozik, és még több mértékpárti várja a visszatérésünket a Nigeri Békefenntartó Erők táborában, ahol a gyógyhadsereg állomásozik. – Különös fajzatok vagytok. Ha ennyien gondolkodtok így, miért kötitek magatokat gúzsba ezekkel a szélsőséges tilal­ makkal? – Sajnos a magunkfajta egy jelentéktelen kisebbség. Az ember már csak olyan, hogy folyton attól retteg, ha nem állít fel magának szigorú szabályokat és nem próbálja betartani őket, akkor egyszer csak mindent elveszít, amit addig elért, és újra eluralkodik a káosz. Ilyen a természete. Ezeket a rettegőket pedig nem elégíti ki a „mérték”. Ráadásul a mi világunkban a többség ilyen rettegő. Pedig ha ügyesen bánsz a pénztárcádban lévő pénzzel, nincs szükséged perselyre. –  Mi az a persely? A pénztárcát ismerem… – Én sem tudom egészen pontosan. Olyasmi, mint a pénztárca. Egy régi mondás azokból az időkből, amikor még fizikai valójában létezett a pénz. Egy régi mondás. És hogy kitől vettem? Hát bizony Mihie Miachtól. – Ha tudnátok, hogyan kell mértékkel élni, akkor most nem kellene harcolnunk. –  Pontosan így van. 32

KM_AA_Harmony_beliv.indd 32-33

Mialatt én a harcossal beszéltem, Étienne és társai átvették a tuaregektől a ládákat, és átvizsgálták a tartalmukat. Étienne francia volt. Egy izompacsirta macsó, de én bíztam a veleszületett ízlésében. Nincs még egy olyan finnyás nép, mint a francia. Ha egy jóérzésű ökormányzati polgár megpillantotta volna, mivel voltak színültig megtöltve a fűrészporral kibélelt ládák, rögvest elvesztetti az eszméletét. Nem mintha hiány lett volna azokból, akik értékelni tudták. Alig érünk vissza a táborba, egy óra sem kell hozzá, hogy az egész szét legyen osztva. Így történt eddig is, minden egyes alkalommal. Természetesen csak azután, miután A., aki a memóriasejt tartalmát lehúzta a szerverről, Étienne-ék és én megkaptuk a magunk részét. Igen, miután felnőttem, így menekültem el egy kis időre a társadalomból, amely a megértésével meg a szeretetével szép lassan megfojtja az embert. Titokban, sunyin, aljasul. Két dolog kellett ahhoz, hogy elmenekülhessek: <list:item> <i:úgy tenni, mintha elfogadnám a felnőtté válást,> <i:felnőttként pedig folyamatosan átverni a rendszert.> </list>

Ez a kettő. Állítólag régen a rossz magaviseletű diákok az iskola vécéjében vagy a tornaterem mögött bújtak el, ha rá akartak gyújtani. Ezt is Miachtól hallottam. Azt viszont még ő sem tudta, hogy manapság nem elég az iskolai vécéig menni, ha valaki titokban rá akar gyújtani, hanem egészen a frontvonalig el kell vergődnie. Hogy ez szánalmasnak tekintendő, vagy idiótaságnak, mert egy apró élvezetért kockáztatja az ember az életét, azt mindenki döntse el maga. 33

2012. 10. 12. 2:56:34


De azt le kell szögeznem, hogy mielőtt ide jutottam volna, már sok mindent kipróbáltam, és elvesztettem valami nagyon fontosat. Az a sok minden a túlevés és az éhezés volt. A nagyon fontos pedig Mihie Miach élete. 444 Élet. Az a MediMol-csoport, amit apám dolgozott ki a barátjával, nagyjából eltörölte a bolygóról mindazt, amit betegségnek neveztek. A WatchMe-nek elnevezett homeosztatikus egészségmegfigyelő rendszer molekuláris szinten folyamatosan ellenőrzi az RNS transzkripciós hibák mértékét, valamint az immunrendszer állapotát, és ha bárminemű rendellenességet észlel, azonnal megszünteti. A MediCare, ez a minden háztartásban megtalálható, doboznyi gyógyszergyár azonnal megkezdi a patogén anyagokat eltávolító molekulák szintetizálását a vérfehérjékből, és hajszálpontosan eljuttatja a célterületre. –  Figyelj csak, Tuan! Van kedved meghalni velem? Miach szokásához híven nem zavartatta magát. Nem úszta volna meg egy szemöldökráncolással, ha ez valakinek a fülébe jut, ő mégis képes volt nyíltan feltenni a kérdést úgy, hogy még az osztályteremben volt pár osztálytársunk. Persze szokás szerint az asztalomon könyökölt. De valahogy éreztem, hogy egyszer majd rá akar venni erre. Éppen ezért különösebben meg sem lepődtem, amikor nyilvánosan szóba hozta a közös öngyilkosságot. És azon sem, hogy azonnal akarta. Ez volt az egyetlen mód, hogy elmeneküljünk onnan. Legalábbis azt gondoltuk. Cían is ott állt Miach mellett, és komoly arccal várta a válaszomat. Az az igazság, hogy a halálhoz számtalan dolgot el kell tervezni. Különösen manapság, amikor csökken a születések száma és 34

KM_AA_Harmony_beliv.indd 34-35

a népesség, ahol mindenkinek közteste van, ahol minden a társadalom ritka erőforrásáról meg az általános korrektségről zeng. – Réges-régen az öngyilkosság tiltásában a katolikusok jártak az élen – adta át nekünk tudását Miach szokásos higgadt hangján. – Az élet Isten ajándéka volt. Isten kényszerítette rá az emberekre, ha kellett nekik, ha nem. Éppen ezért szóba se jöhetett, hogy az emberek, akik csupán az ő báránykái voltak, megfosszák magukat az élettől. Emiatt vetették meg annyira az öngyilkosokat. A keresztút közepén hantolták el őket, hogy az Ítélet napjáig bolyongjanak a Menny és a Pokol között. Büntetésül, amiért elárulták Istent. – Nem hinném, hogy minket a keresztút közepén temetnének majd el. Cían ártatlanul felnevetett. Elnézve az arcát, nem is tudom, miért, valahogy fásultságot éreztem. Miach mit sem törődve Cíannal folytatta: – Furcsamód ennek a katolikus dogmának a mi szeretetben úszó egészséges társadalmunk az örököse. Az élet mint Isten ajándéka, a vitalista társadalomban köztulajdonban lévő test lett. Az életünk Isten tulajdonából mindenki tulajdonává alakult. A „becsüld meg az életet” kifejezés éppen ezért jár ma olyan sok jelentéssel. Igen, pontosan úgy volt, ahogy Miach mondta. Éppen ezért kell meghalnunk, gondoltam. Mert az élet túl fontos lett. Mert túlságosan is meg akarjuk érteni a másikat. De nem szabad csak úgy egyszerűen meghalni. Egy olyan módszert kell találni, amely magát az egészséget teszi nevetségessé. Akkoriban csak ezen járt az agyunk. –  Régen ott voltak a királyok. Őket kellett eltenni láb alól ahhoz, hogy a világ megváltozzon egy kicsikét. Azt pedig a nép tette. Mindenki együtt. Ahhoz akkoriban túl rossz volt az infor35

2012. 10. 12. 2:56:34


De azt le kell szögeznem, hogy mielőtt ide jutottam volna, már sok mindent kipróbáltam, és elvesztettem valami nagyon fontosat. Az a sok minden a túlevés és az éhezés volt. A nagyon fontos pedig Mihie Miach élete. 444 Élet. Az a MediMol-csoport, amit apám dolgozott ki a barátjával, nagyjából eltörölte a bolygóról mindazt, amit betegségnek neveztek. A WatchMe-nek elnevezett homeosztatikus egészségmegfigyelő rendszer molekuláris szinten folyamatosan ellenőrzi az RNS transzkripciós hibák mértékét, valamint az immunrendszer állapotát, és ha bárminemű rendellenességet észlel, azonnal megszünteti. A MediCare, ez a minden háztartásban megtalálható, doboznyi gyógyszergyár azonnal megkezdi a patogén anyagokat eltávolító molekulák szintetizálását a vérfehérjékből, és hajszálpontosan eljuttatja a célterületre. –  Figyelj csak, Tuan! Van kedved meghalni velem? Miach szokásához híven nem zavartatta magát. Nem úszta volna meg egy szemöldökráncolással, ha ez valakinek a fülébe jut, ő mégis képes volt nyíltan feltenni a kérdést úgy, hogy még az osztályteremben volt pár osztálytársunk. Persze szokás szerint az asztalomon könyökölt. De valahogy éreztem, hogy egyszer majd rá akar venni erre. Éppen ezért különösebben meg sem lepődtem, amikor nyilvánosan szóba hozta a közös öngyilkosságot. És azon sem, hogy azonnal akarta. Ez volt az egyetlen mód, hogy elmeneküljünk onnan. Legalábbis azt gondoltuk. Cían is ott állt Miach mellett, és komoly arccal várta a válaszomat. Az az igazság, hogy a halálhoz számtalan dolgot el kell tervezni. Különösen manapság, amikor csökken a születések száma és 34

KM_AA_Harmony_beliv.indd 34-35

a népesség, ahol mindenkinek közteste van, ahol minden a társadalom ritka erőforrásáról meg az általános korrektségről zeng. – Réges-régen az öngyilkosság tiltásában a katolikusok jártak az élen – adta át nekünk tudását Miach szokásos higgadt hangján. – Az élet Isten ajándéka volt. Isten kényszerítette rá az emberekre, ha kellett nekik, ha nem. Éppen ezért szóba se jöhetett, hogy az emberek, akik csupán az ő báránykái voltak, megfosszák magukat az élettől. Emiatt vetették meg annyira az öngyilkosokat. A keresztút közepén hantolták el őket, hogy az Ítélet napjáig bolyongjanak a Menny és a Pokol között. Büntetésül, amiért elárulták Istent. – Nem hinném, hogy minket a keresztút közepén temetnének majd el. Cían ártatlanul felnevetett. Elnézve az arcát, nem is tudom, miért, valahogy fásultságot éreztem. Miach mit sem törődve Cíannal folytatta: – Furcsamód ennek a katolikus dogmának a mi szeretetben úszó egészséges társadalmunk az örököse. Az élet mint Isten ajándéka, a vitalista társadalomban köztulajdonban lévő test lett. Az életünk Isten tulajdonából mindenki tulajdonává alakult. A „becsüld meg az életet” kifejezés éppen ezért jár ma olyan sok jelentéssel. Igen, pontosan úgy volt, ahogy Miach mondta. Éppen ezért kell meghalnunk, gondoltam. Mert az élet túl fontos lett. Mert túlságosan is meg akarjuk érteni a másikat. De nem szabad csak úgy egyszerűen meghalni. Egy olyan módszert kell találni, amely magát az egészséget teszi nevetségessé. Akkoriban csak ezen járt az agyunk. –  Régen ott voltak a királyok. Őket kellett eltenni láb alól ahhoz, hogy a világ megváltozzon egy kicsikét. Azt pedig a nép tette. Mindenki együtt. Ahhoz akkoriban túl rossz volt az infor35

2012. 10. 12. 2:56:34


mációáramlás, hogy mindenki politizálhasson, úgyhogy létrehozták a kormányokat. Ezek után, ha valaki besokallt, elég volt megdöntenie a kormányt. Miach hangja a szokásosnál is élesebb volt, éreztem, hogy beleborsódzik a hátam a szépségébe. Mint egy penge. Egy jégből készült penge. – De most más a helyzet. A kormányok után kialakult biokrata társadalomban nincs ki ellen fordulni. Mivel mindenki boldog, mindenki kormányoz, így a kormányzati egység teljesen elaprózódott. Ezekkel a szavakkal Miach kinézett az ablakon át az udvarra, ahol hazainduló osztálytársaink bandukoltak az iskolakapu felé, mintha csak seregszemlét tartana az iskolaépület harmadik emeletéről. – Az ökormány. Pontosabban fogalmazva a medikális kon­ szenzus. Emberek közössége, akik egyöntetű véleménnyel vannak a nekik felkínált orvosi diagnosztikai rendszerről. A har­ monikusok. Bár tanácstagok az ökormányzatokban is vannak, de teljesen más a szerepük, mint a régi kormányok képviselőinek. A tanácsnokok és a komisszárok kezében nem összpontosul akkora hatalom, mint régen a királyokéban vagy kormányokéban. Éspedig azért nem, mert annyira elaprózódott a hatalom, hogy végül semmit nem tehetnek. Hiába akarnánk megtámadni az ökormányt, még országház sincs, amire a régi diákokhoz hasonlóan Molotov-koktélt dobálhatnánk. Cían ekkor mintha elbizonytalanodott volna, mert összeráncolta a szemöldökét. – Ezért kell öngyilkosoknak lennünk…? Hogy a támadás egyik láncszemeként magunk válasszuk a halált? Miach közömbösen bólintott Cíannak. – Mert fontosak vagyunk nekik, mert a jövőnk érték a számukra. Mi vagyunk az infrastruktúrájuk. A testünk a vagyon36

KM_AA_Harmony_beliv.indd 36-37

tárgyukká vált, ezért kell elrabolnunk. Hogy világgá kürtölhessük: a testünk a sajátunk. Annyi az egész, hogy éppen a testünk volt csak kéznél, amikor kárt akartunk tenni az infrastruktúrájukban. Miach így válaszolta meg Cían kételyeit. Természetesen hazudnék, ha nem vallanám be, hogy én és Cían is jórészt csak Mihie Miach személyiségének hatására éreztünk így. A mi saját, karizmatikus vezérünk hatására. A mi túl sokat tudó, túl sok mindent gyűlölő ideológusunkéra. Most már nem gondolom úgy, hogy akkor szabad akaratunkból döntöttünk. De Miach túl okos volt, túlságosan felkészült, és mindig túl biztosra ment. Úgyhogy most is nyilván a legbiztosabb módszert készíti elő nekünk, gondolta az akkori énem. Miach kivette összeszorított markát a zsebéből, majd óvatosan szétnyitotta az ujjait, és felvázolta nekünk az egyetlen lehetséges módszert, ami a számunkra létezett. –  Itt vannak ezek a pirulák. Naponta egyet kell bevenni. Ettől a teljes emésztőrendszer, a gyomortól kezdve a belekig, figyelmen kívül hagyja a magatokhoz vett ételek tápanyagtartalmát. –  Hogy tudtál ilyet szerezni?… Nem a szer bevétele ellen volt kifogásom, egyszerűen csak érdekelt, milyen úton jutott hozzá. Nem tartottam valószínűnek, hogy életben maradt egy divatjamúlt egyed a „morálisan züllött felnőttek” rég kihalt fajtájából, aki valami szerencse folytán még fizetett is Miach testéért, ráadásul az illető pont egy gyógyszergyár ügynöke volt. –  Én csináltam, a MediCare-rel – felelte Miach könnyedén. Bennem egyszerűen fel sem merült, hogy blöfföl vagy hazudik. Cían mintha csak meg akart volna erősíteni ebben a hitemben. Miach vállaira tette mindkét kezét, és így szólt: 37

2012. 10. 12. 2:56:34


mációáramlás, hogy mindenki politizálhasson, úgyhogy létrehozták a kormányokat. Ezek után, ha valaki besokallt, elég volt megdöntenie a kormányt. Miach hangja a szokásosnál is élesebb volt, éreztem, hogy beleborsódzik a hátam a szépségébe. Mint egy penge. Egy jégből készült penge. – De most más a helyzet. A kormányok után kialakult biokrata társadalomban nincs ki ellen fordulni. Mivel mindenki boldog, mindenki kormányoz, így a kormányzati egység teljesen elaprózódott. Ezekkel a szavakkal Miach kinézett az ablakon át az udvarra, ahol hazainduló osztálytársaink bandukoltak az iskolakapu felé, mintha csak seregszemlét tartana az iskolaépület harmadik emeletéről. – Az ökormány. Pontosabban fogalmazva a medikális kon­ szenzus. Emberek közössége, akik egyöntetű véleménnyel vannak a nekik felkínált orvosi diagnosztikai rendszerről. A har­ monikusok. Bár tanácstagok az ökormányzatokban is vannak, de teljesen más a szerepük, mint a régi kormányok képviselőinek. A tanácsnokok és a komisszárok kezében nem összpontosul akkora hatalom, mint régen a királyokéban vagy kormányokéban. Éspedig azért nem, mert annyira elaprózódott a hatalom, hogy végül semmit nem tehetnek. Hiába akarnánk megtámadni az ökormányt, még országház sincs, amire a régi diákokhoz hasonlóan Molotov-koktélt dobálhatnánk. Cían ekkor mintha elbizonytalanodott volna, mert összeráncolta a szemöldökét. – Ezért kell öngyilkosoknak lennünk…? Hogy a támadás egyik láncszemeként magunk válasszuk a halált? Miach közömbösen bólintott Cíannak. – Mert fontosak vagyunk nekik, mert a jövőnk érték a számukra. Mi vagyunk az infrastruktúrájuk. A testünk a vagyon36

KM_AA_Harmony_beliv.indd 36-37

tárgyukká vált, ezért kell elrabolnunk. Hogy világgá kürtölhessük: a testünk a sajátunk. Annyi az egész, hogy éppen a testünk volt csak kéznél, amikor kárt akartunk tenni az infrastruktúrájukban. Miach így válaszolta meg Cían kételyeit. Természetesen hazudnék, ha nem vallanám be, hogy én és Cían is jórészt csak Mihie Miach személyiségének hatására éreztünk így. A mi saját, karizmatikus vezérünk hatására. A mi túl sokat tudó, túl sok mindent gyűlölő ideológusunkéra. Most már nem gondolom úgy, hogy akkor szabad akaratunkból döntöttünk. De Miach túl okos volt, túlságosan felkészült, és mindig túl biztosra ment. Úgyhogy most is nyilván a legbiztosabb módszert készíti elő nekünk, gondolta az akkori énem. Miach kivette összeszorított markát a zsebéből, majd óvatosan szétnyitotta az ujjait, és felvázolta nekünk az egyetlen lehetséges módszert, ami a számunkra létezett. –  Itt vannak ezek a pirulák. Naponta egyet kell bevenni. Ettől a teljes emésztőrendszer, a gyomortól kezdve a belekig, figyelmen kívül hagyja a magatokhoz vett ételek tápanyagtartalmát. –  Hogy tudtál ilyet szerezni?… Nem a szer bevétele ellen volt kifogásom, egyszerűen csak érdekelt, milyen úton jutott hozzá. Nem tartottam valószínűnek, hogy életben maradt egy divatjamúlt egyed a „morálisan züllött felnőttek” rég kihalt fajtájából, aki valami szerencse folytán még fizetett is Miach testéért, ráadásul az illető pont egy gyógyszergyár ügynöke volt. –  Én csináltam, a MediCare-rel – felelte Miach könnyedén. Bennem egyszerűen fel sem merült, hogy blöfföl vagy hazudik. Cían mintha csak meg akart volna erősíteni ebben a hitemben. Miach vállaira tette mindkét kezét, és így szólt: 37

2012. 10. 12. 2:56:34


–  Hiszen Miach képes egy MediCare-rel kiirtani ezt az egész várost. Ahhoz képest egy ilyen gyógyszert összeütni nem lehet nagy cucc. Miach oda sem fordult a mögötte álló Cíanhoz, csak az ujjait tette a vállára nehezedő bal kezére. Cían amolyan utánfutója volt. Neki sem tetszett a világ, és ő sem találta benne a helyét, akárcsak mi ketten. Mégis, ő volt a legbátortalanabb, aki engedelmeskedett a hangadóknak. Egy kis gyáva nyuszi. –  Én megcsinálom. És ti, Cían, Tuan? A Miach tenyerében heverő fehér pirulákra meredtem. Egy ilyen icipici golyó képes arra, hogy sztornózza mindazt a tápanyagot, amit fel kéne vennem. Miközben látszólag rendesen reggelizem, ebédelek és vacsorázom, valójában mégis tökéletesen éhezhetek és haladhatok a halál felé. Ha felnőtt lennék, a testben elhelyezett WatchMe rögtön jelezné a egészségügyi tanácsadó szerverének a tápanyaghiányt, és össze-vissza sipákolna, mire az ökormányzat azonnal rámküldene egy rohammentőt. Ha csak a felnőtté válásunk előtt tudjuk megtenni, akkor most kell. Igen, most vagy soha. Most, hogy találkozhattunk egy olyan zsenivel, mint Mihie Miach. Ha ezt az esélyt elszalasztom, egyedül soha életemben nem leszek képes megtenni. – Benne vagyok. Nem tudom, mennyi ideig bámulhattam a pirulákat, csak arra eszméltem föl, hogy ezt válaszolom. Cían ugyan húzódozott, de végül ő is rábólintott. Már senki sem volt az osztályteremben. Mindhárman kézbe vettünk egy-egy pirulát, a szánkba tettük és lenyeltük. 444 38

KM_AA_Harmony_beliv.indd 38-39

Mondanom sem kell, én túléltem. 444 Így aztán tizenhárom év múlva ott voltam a Szaharában, összezárt ajkaim közül eregettem a füstöt, és vártam, hogy Étienne-ék bepakolják a faládákat a páncélautó hátsó csomagtartójába. A tuareg… a kel tamasek harcos is ugyanilyen szivart szívott és nézte, ahogy az emberei valamivel arrébb felállítanak egy kis hordozható parabolaantennát. –  Már rég meg akartam kérdezni, de mire jó az az antenna? Minden egyes találkozásunkkor ugyanez játszódott le. Egy antik adóvevő készülék, amely mechanikus fülhallgató nélkül használhatatlan. Nem mindennapi látvány annak, aki hozzászokott ahhoz, hogy a fülcsontjára kapcsolt Tuneson hallgassa a számlistáit. –  Az? Ultrarövid hullámra. –  De mire használjátok? Ki hallgat ma már UHF rádiót? – Ezzel kommunikálunk a Nemzetközi Űrállomáson lévő társunkkal. Meglepődtem. Én azt hittem, hogy miután az Amerikai Egyesült Államok nevezetű szövetség összeomlott a Nagy Katasztrófában, az általa kidolgozott űrprogram is ment a levesbe, úgy, ahogy volt. –  Nem is tudtam, hogy él még ott fent valaki. – Néhány ökormányzat összeállt és felvásárolta, és asztro­ pszichológiai tréningekre használja. A kiemelkedő diákok képzésének része az űrbeli tapasztalatszerzés. Egy fiatalnak közülünk sikerült felvételt nyernie, a tízezerszeres túljelentkezés ellenére… – A tamasek harcos hirtelen látványosan felgyűrte bal karján az ingujjat, és kivillantott egy karórát, amely szintén nem éppen mai darab volt. – Épp most haladnak el felettünk. 39

2012. 10. 12. 2:56:34


–  Hiszen Miach képes egy MediCare-rel kiirtani ezt az egész várost. Ahhoz képest egy ilyen gyógyszert összeütni nem lehet nagy cucc. Miach oda sem fordult a mögötte álló Cíanhoz, csak az ujjait tette a vállára nehezedő bal kezére. Cían amolyan utánfutója volt. Neki sem tetszett a világ, és ő sem találta benne a helyét, akárcsak mi ketten. Mégis, ő volt a legbátortalanabb, aki engedelmeskedett a hangadóknak. Egy kis gyáva nyuszi. –  Én megcsinálom. És ti, Cían, Tuan? A Miach tenyerében heverő fehér pirulákra meredtem. Egy ilyen icipici golyó képes arra, hogy sztornózza mindazt a tápanyagot, amit fel kéne vennem. Miközben látszólag rendesen reggelizem, ebédelek és vacsorázom, valójában mégis tökéletesen éhezhetek és haladhatok a halál felé. Ha felnőtt lennék, a testben elhelyezett WatchMe rögtön jelezné a egészségügyi tanácsadó szerverének a tápanyaghiányt, és össze-vissza sipákolna, mire az ökormányzat azonnal rámküldene egy rohammentőt. Ha csak a felnőtté válásunk előtt tudjuk megtenni, akkor most kell. Igen, most vagy soha. Most, hogy találkozhattunk egy olyan zsenivel, mint Mihie Miach. Ha ezt az esélyt elszalasztom, egyedül soha életemben nem leszek képes megtenni. – Benne vagyok. Nem tudom, mennyi ideig bámulhattam a pirulákat, csak arra eszméltem föl, hogy ezt válaszolom. Cían ugyan húzódozott, de végül ő is rábólintott. Már senki sem volt az osztályteremben. Mindhárman kézbe vettünk egy-egy pirulát, a szánkba tettük és lenyeltük. 444 38

KM_AA_Harmony_beliv.indd 38-39

Mondanom sem kell, én túléltem. 444 Így aztán tizenhárom év múlva ott voltam a Szaharában, összezárt ajkaim közül eregettem a füstöt, és vártam, hogy Étienne-ék bepakolják a faládákat a páncélautó hátsó csomagtartójába. A tuareg… a kel tamasek harcos is ugyanilyen szivart szívott és nézte, ahogy az emberei valamivel arrébb felállítanak egy kis hordozható parabolaantennát. –  Már rég meg akartam kérdezni, de mire jó az az antenna? Minden egyes találkozásunkkor ugyanez játszódott le. Egy antik adóvevő készülék, amely mechanikus fülhallgató nélkül használhatatlan. Nem mindennapi látvány annak, aki hozzászokott ahhoz, hogy a fülcsontjára kapcsolt Tuneson hallgassa a számlistáit. –  Az? Ultrarövid hullámra. –  De mire használjátok? Ki hallgat ma már UHF rádiót? – Ezzel kommunikálunk a Nemzetközi Űrállomáson lévő társunkkal. Meglepődtem. Én azt hittem, hogy miután az Amerikai Egyesült Államok nevezetű szövetség összeomlott a Nagy Katasztrófában, az általa kidolgozott űrprogram is ment a levesbe, úgy, ahogy volt. –  Nem is tudtam, hogy él még ott fent valaki. – Néhány ökormányzat összeállt és felvásárolta, és asztro­ pszichológiai tréningekre használja. A kiemelkedő diákok képzésének része az űrbeli tapasztalatszerzés. Egy fiatalnak közülünk sikerült felvételt nyernie, a tízezerszeres túljelentkezés ellenére… – A tamasek harcos hirtelen látványosan felgyűrte bal karján az ingujjat, és kivillantott egy karórát, amely szintén nem éppen mai darab volt. – Épp most haladnak el felettünk. 39

2012. 10. 12. 2:56:34


–  Háborúban álló félként csoda, hogy nem szórták ki már az életrajza alapján. – Maliban nőtt föl. A Mali Köztársaság állampolgára. Mi pedig hivatalosan a nigeri kormánnyal állunk harcban. Vannak köztünk, akiknek több állampolgársága is van. Ez a nomád életmód egyik előnye. – És miket mesél nektek odafentről? Közli, hogy a Föld szép kék, akár a fejkendőtök? Abban a pillanatban, amikor elsütöttem szurkálódásomat, az ósdi, kopott fejhallgatóra összpontosító srác arca falfehérré vált az antenna mellett. A harcos észrevette, és odafordult hozzá: –  Csak nyugodtan. Mi történt? – Üzenet jött odafentről… nagy valószínűséggel egy felderítő WarBird repül felénk. Nigeri lehet. Elvileg felderítő, de azt mondja, furcsa a körvonala, előfordulhat, hogy fel van fegyverezve. Étienne-ékre átragadt a feszültség. Ha egyértelmű felvétel készült a kel tamasek és a békefenntartók sefteléséről, még ha csupán dohányt, italt és egyéb kispályás élvezeti szereket cseréltünk is orvosi jogvédelem alatt álló antikór programfrissítésekre, abból hatalmas balhé lesz. Sóhajtva ismertem el: – Most értettem csak meg, miért jelöltétek ki mindig olyan precízen és szigorúan a találkozások helyét és idejét. A muzeális űrállomás pályájához igazították, hogy az pontosan felettünk haladjon el, rajta az ifjú kémmel. Tehát a tuareg nép is megfigyelés alatt tartott minket. Nocsak, nocsak. – Pontosan, a kölyök űrtámogatása nélkül számunkra is túl kockázatos lenne a találkozás. Hiszen ez mégiscsak háborús övezet. Ő a mi felderítő műholdunk. Ezután a kel tamasek harcos előrenyújtotta a markát, én pedig belehelyeztem a memóriasejtet. Akikbe installálták a WatchMe-t, azok a saját testüket is adathordozó gyanánt hasz40

KM_AA_Harmony_beliv.indd 40-41

nálhatták, és elég néhány másodpercig összeérinteni az ujjukat, hogy adatokat cserélhessenek. Viszont a kel tamasek harcos kikötötte, hogy csakis azon a bizonyos négyzet alakú kristályos membránon tárolt adatok képezhetnek cserealapot az áruikért, merthogy anélkül nem cserekereskedelem, amit csinálunk. Náluk még megvolt a szemmel látható dolgokba vetett bizalom, bizonyos értelemben véve fetisizmus. Vagyis nem nyugszik, amíg nem kap valami kézzel foghatót. Még akkor is, ha az egésznek nem sok teteje van. – Ahogy kívántad, az errefelé mostanában elharapódzott új járvány ellen való. Ha felinstalláljátok a szerveretekre, a Watch­ Me gátolni fogja a patogén prion csatlakozási pontjait. Ja igen, hülyén veszi ki magát, hogy most hozakodom csak elő vele, de a kel tamasek nép is használja a WatchMe-t. Igazán sajnálom, ha esetleg olyan ábrándokat ébresztettem bárkiben, hogy az egy medikálatlan nép. A tamasekek se nem mormonok, se nem ámisok. Élveznek ők mindent, ami jó, de „mértékkel”. Ez az ő bölcsességük. Semmi okuk sincs nem installálni a WatchMet, ha egyszer egy sima kis oltással meg lehet oldani. Nos, <question> <q:Tegyük fel, hogy tuareg vagy, beadták neked a WatchMe-t, és így kialakítottad a belső egészségi állapotodat megfigyelő hálózatot. A folyamatos ellenőrzésnek köszönhetően fény derült egy betegségedre. Te mint tuareg, mit tehetsz ilyenkor?> <a:Semmit. Az orvosi jogvédelem alatt álló antikór programcsoport megszerzéséhez nincs elég pénz a folyamatosan harcban álló kisebbség kincstárában. A kel tamasek orvosi szervere egyik ökormány há-

41

2012. 10. 12. 2:56:34


–  Háborúban álló félként csoda, hogy nem szórták ki már az életrajza alapján. – Maliban nőtt föl. A Mali Köztársaság állampolgára. Mi pedig hivatalosan a nigeri kormánnyal állunk harcban. Vannak köztünk, akiknek több állampolgársága is van. Ez a nomád életmód egyik előnye. – És miket mesél nektek odafentről? Közli, hogy a Föld szép kék, akár a fejkendőtök? Abban a pillanatban, amikor elsütöttem szurkálódásomat, az ósdi, kopott fejhallgatóra összpontosító srác arca falfehérré vált az antenna mellett. A harcos észrevette, és odafordult hozzá: –  Csak nyugodtan. Mi történt? – Üzenet jött odafentről… nagy valószínűséggel egy felderítő WarBird repül felénk. Nigeri lehet. Elvileg felderítő, de azt mondja, furcsa a körvonala, előfordulhat, hogy fel van fegyverezve. Étienne-ékre átragadt a feszültség. Ha egyértelmű felvétel készült a kel tamasek és a békefenntartók sefteléséről, még ha csupán dohányt, italt és egyéb kispályás élvezeti szereket cseréltünk is orvosi jogvédelem alatt álló antikór programfrissítésekre, abból hatalmas balhé lesz. Sóhajtva ismertem el: – Most értettem csak meg, miért jelöltétek ki mindig olyan precízen és szigorúan a találkozások helyét és idejét. A muzeális űrállomás pályájához igazították, hogy az pontosan felettünk haladjon el, rajta az ifjú kémmel. Tehát a tuareg nép is megfigyelés alatt tartott minket. Nocsak, nocsak. – Pontosan, a kölyök űrtámogatása nélkül számunkra is túl kockázatos lenne a találkozás. Hiszen ez mégiscsak háborús övezet. Ő a mi felderítő műholdunk. Ezután a kel tamasek harcos előrenyújtotta a markát, én pedig belehelyeztem a memóriasejtet. Akikbe installálták a WatchMe-t, azok a saját testüket is adathordozó gyanánt hasz40

KM_AA_Harmony_beliv.indd 40-41

nálhatták, és elég néhány másodpercig összeérinteni az ujjukat, hogy adatokat cserélhessenek. Viszont a kel tamasek harcos kikötötte, hogy csakis azon a bizonyos négyzet alakú kristályos membránon tárolt adatok képezhetnek cserealapot az áruikért, merthogy anélkül nem cserekereskedelem, amit csinálunk. Náluk még megvolt a szemmel látható dolgokba vetett bizalom, bizonyos értelemben véve fetisizmus. Vagyis nem nyugszik, amíg nem kap valami kézzel foghatót. Még akkor is, ha az egésznek nem sok teteje van. – Ahogy kívántad, az errefelé mostanában elharapódzott új járvány ellen való. Ha felinstalláljátok a szerveretekre, a Watch­ Me gátolni fogja a patogén prion csatlakozási pontjait. Ja igen, hülyén veszi ki magát, hogy most hozakodom csak elő vele, de a kel tamasek nép is használja a WatchMe-t. Igazán sajnálom, ha esetleg olyan ábrándokat ébresztettem bárkiben, hogy az egy medikálatlan nép. A tamasekek se nem mormonok, se nem ámisok. Élveznek ők mindent, ami jó, de „mértékkel”. Ez az ő bölcsességük. Semmi okuk sincs nem installálni a WatchMet, ha egyszer egy sima kis oltással meg lehet oldani. Nos, <question> <q:Tegyük fel, hogy tuareg vagy, beadták neked a WatchMe-t, és így kialakítottad a belső egészségi állapotodat megfigyelő hálózatot. A folyamatos ellenőrzésnek köszönhetően fény derült egy betegségedre. Te mint tuareg, mit tehetsz ilyenkor?> <a:Semmit. Az orvosi jogvédelem alatt álló antikór programcsoport megszerzéséhez nincs elég pénz a folyamatosan harcban álló kisebbség kincstárában. A kel tamasek orvosi szervere egyik ökormány há-

41

2012. 10. 12. 2:56:34


lózatához sincsen csatlakoztatva. Még csak nem is helyi hálózat, csupán etnikai.> </question>

Mi is segítettünk nekik néhányszor a szerver karbantartásában. Azért másoljuk így le az orvosilag jogvédett antikór program frissítéseit az állomásunk szerveréről, és adjuk oda titokban a tuaregeknek. Valójában ez a seftelés dicséretre méltó emberbaráti cselekedet. A ti ökormányaitoktól lenyúlt programokkal <list:item> <i:rengeteg emberen segítünk,> <i:én pedig szivarhoz jutok.> </list>

–  Áll az alku. –  Az idő is sürget – mondtam, és közben lófarokba kötöttem a hajamat. – Sietek inkább vissza a saját szentélyembe, mielőtt még rám találnának a nigeriek – ironizáltam vállrándítva, mire a kel tamasek harcos jóízűen felnevetett: – Ha ennyire utálod a saját isteneidet, miért nem jössz hozzánk, orvosok népének lánya? Mi megbecsüljük a nőket. Különösen most, hogy folyamatosan harcok dúlnak, a nők felbecsülhetetlen értéket képviselnek, így arany életük van. –  Köszönöm a meghívást, de nem élek vele. – Miért? –  Mert én a gyávaságom miatt vagyok itt. A tuareg harcos három-négy másodpercig csak némán figyelt engem, hogy kimutassa megértő szánakozását velem szemben, aki gyávának neveztem magamat. Igen, tulajdonképpen az az egész lényege, hogy képtelen vagyok elszakadni a saját ökormányomtól, a társadalmi rendszer-

től, amelybe beleszülettem. Akámennyire szívesen szabadulnék is meg tőle. És mindennek a félelem az oka. Hiába gyűlölöm, ha elveszteném mindazt, ami körülvesz, kicsúszna a lábam alól a talaj. És ez a félelem volt az, ami <list:item> <i:hagyta Miachot egyedül elmenni,> <i:engem és Cíant visszatartott.> </list>

És ennek az oka, azt hiszem, talán az lehet, hogy én… nem voltam olyan erős, mint Miach, hogy át tudjak menni a túloldalra. Mert féltem. A kel tamasek harcos ebből az egy szóból megértett mindent. Megértő apai mosoly jelent meg az UV-sugaraktól barnított arcán, és szeme sarkában még mélyebben látszottak a ráncok, amikor kezet nyújtott. – Viszlát legközelebb, orvosok népének lánya! Ha kedved támad átjönni hozzánk, bármikor szeretettel várunk. –  Igen, viszlát legközelebb, kel tamasek harcos! Nekem bőven elég volt, hogy van hová mennem, ha kell. A tamasek harcos kedvessége egészen más volt, mint az a tolakodó szeretet és megértés, amiben eddig részem volt. Ezt a szigorral együttjáró kedvességet csak egy olyan túlélő nép mondhatta magáénak, amely több imperialista hatalommal és diktátorral harcolt hosszú időn át. Ezután én is, a harcos is sarkon fordultunk, és visszaindultunk a társainkhoz. Az utasülésről Étienne aggodalmas hangja sürgetett. – Siess, Felség! – Én csak legyintettem, beszálltam a vezetőülésre, és megmarkoltam a kormányt.

42

KM_AA_Harmony_beliv.indd 42-43

2012. 10. 12. 2:56:34


lózatához sincsen csatlakoztatva. Még csak nem is helyi hálózat, csupán etnikai.> </question>

Mi is segítettünk nekik néhányszor a szerver karbantartásában. Azért másoljuk így le az orvosilag jogvédett antikór program frissítéseit az állomásunk szerveréről, és adjuk oda titokban a tuaregeknek. Valójában ez a seftelés dicséretre méltó emberbaráti cselekedet. A ti ökormányaitoktól lenyúlt programokkal <list:item> <i:rengeteg emberen segítünk,> <i:én pedig szivarhoz jutok.> </list>

–  Áll az alku. –  Az idő is sürget – mondtam, és közben lófarokba kötöttem a hajamat. – Sietek inkább vissza a saját szentélyembe, mielőtt még rám találnának a nigeriek – ironizáltam vállrándítva, mire a kel tamasek harcos jóízűen felnevetett: – Ha ennyire utálod a saját isteneidet, miért nem jössz hozzánk, orvosok népének lánya? Mi megbecsüljük a nőket. Különösen most, hogy folyamatosan harcok dúlnak, a nők felbecsülhetetlen értéket képviselnek, így arany életük van. –  Köszönöm a meghívást, de nem élek vele. – Miért? –  Mert én a gyávaságom miatt vagyok itt. A tuareg harcos három-négy másodpercig csak némán figyelt engem, hogy kimutassa megértő szánakozását velem szemben, aki gyávának neveztem magamat. Igen, tulajdonképpen az az egész lényege, hogy képtelen vagyok elszakadni a saját ökormányomtól, a társadalmi rendszer-

től, amelybe beleszülettem. Akámennyire szívesen szabadulnék is meg tőle. És mindennek a félelem az oka. Hiába gyűlölöm, ha elveszteném mindazt, ami körülvesz, kicsúszna a lábam alól a talaj. És ez a félelem volt az, ami <list:item> <i:hagyta Miachot egyedül elmenni,> <i:engem és Cíant visszatartott.> </list>

És ennek az oka, azt hiszem, talán az lehet, hogy én… nem voltam olyan erős, mint Miach, hogy át tudjak menni a túloldalra. Mert féltem. A kel tamasek harcos ebből az egy szóból megértett mindent. Megértő apai mosoly jelent meg az UV-sugaraktól barnított arcán, és szeme sarkában még mélyebben látszottak a ráncok, amikor kezet nyújtott. – Viszlát legközelebb, orvosok népének lánya! Ha kedved támad átjönni hozzánk, bármikor szeretettel várunk. –  Igen, viszlát legközelebb, kel tamasek harcos! Nekem bőven elég volt, hogy van hová mennem, ha kell. A tamasek harcos kedvessége egészen más volt, mint az a tolakodó szeretet és megértés, amiben eddig részem volt. Ezt a szigorral együttjáró kedvességet csak egy olyan túlélő nép mondhatta magáénak, amely több imperialista hatalommal és diktátorral harcolt hosszú időn át. Ezután én is, a harcos is sarkon fordultunk, és visszaindultunk a társainkhoz. Az utasülésről Étienne aggodalmas hangja sürgetett. – Siess, Felség! – Én csak legyintettem, beszálltam a vezetőülésre, és megmarkoltam a kormányt.

42

KM_AA_Harmony_beliv.indd 42-43

2012. 10. 12. 2:56:34


Harmónia