Page 1

Acta DE Kossuth A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának iskolaújsága

Tartalom 1. 2. 3. 4.

Május 1.: 2. old. A májusfa története: 5. old. Interjú Lackfi Jánossal: 8. old. Interjú Czimer Györgyi tanárnővel: 12. old. 5. Májusi hírek: 16. old. 6. Interjú Antal Zsófiával: 18. old 7. Persona non grata: 21. old. 8. A Végzet(esen jó könyvek) Ereklyéi: 24. old. 9. Swarovski: 26. old. 10. Receptek: Zapekanka(30. old.), Brownie(31. old.) 11. Hagyaték az utókornak: 33. old. 12. Futsal: 34. old. 13. Irodalom: 36. oldaltól

II/8. szám, 2014.04.30.


Acta De Kossuth

Aktuális

Május 1. A közhiedelem szerint május elseje kommunista ünnep, azonban története régebbre nyúlik vissza, a volt szocialista országok csak felkarolták a munka ünnepét. Még ma, több évvel a rendszerváltozás után is nemzeti ünnep, azonban a legtöbbeknek ez már csak annyit jelent, hogy nincsenek nyitva az üzletek, nem kell menni dolgozni. A naptárakban mindenhol „A munka ünnepeként” megnevezett májusi napon azonban más fontos események is történtek. Hazánkban például 1881-ben május elsején kezdett működni Puskás Tivadar találmánya, az első budapesti Telefonközpont. A Magyar Televízió 1957-ben ezen a napon kezdte meg hivatalosan a működését, tíz éve pedig május elsején lettünk az Európai Unió tagjai, de hogy egy közelebbi eseményt is említsek városunkban, ezen a napon nyílt meg a Nagyerdei Stadion is. Mindezek felett pedig hadd szóljak pár szót a minden évben megrendezésre kerülő és nagy sikernek örvendő falusi és városi majálisokról, illetve a májusfa állítás gyönyörű hagyományáról. Május e napjának előzményei egészen 1817-ig nyúlnak vissza. Robert Owen ekkor fogalmazta meg és tette közzé a munkások követeléseit, többek között az addig 10-16 órás munkaidő nyolc órára csökkentését a „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” (Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest) szlogennel. A kérdésben egészen 1856. április 21-éig nem történt előrelépés. Ezen a napon léptek sztrájkba az ausztráliai Melbourne városában a kőművesek és építőmunkások, hogy a Melbourne-i Egyetemtől az ausztrál Parlamentig menetelve követeljék a 8 órás munkaidő bevezetését a kontinensen. Akciójuk sikerrel zárult, így a világon első alkalommal sikerült egy szervezett munkáscsoportnak bármiféle sikert is elérni retorziók nélkül. 1886. május elsején a chicagói szakszervezetek hirdettek sztrájkot a nyolcórás munkaidő bevezetéséért, az akciót május 4-én a Haymarketi zavargás zárt le, mikoris a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen. 1889. július 14-én alakult meg a II. Internacionálé, mely úgy határozott, hogy a Haymarketi zavargások negyedik évfordulóján, 1890. május elsején a szakszervezetek közösen vonuljanak fel a nyolcórás 2.


Acta De Kossuth

Aktuális

munkaidő bevezetéséért. 1891-ben az Egyesült Államokban május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították. Május elseje a 20. században fokozatosan vált szocialista ünneppé, elsősorban a Szovjetunióban és a volt szocialista országokban lett nemzeti ünnep. Ezzel párhuzamosan az eredetileg a munkások ünnepének hívott napot a munka ünnepévé változtatták a szocialista blokkban, mivel ez jobban megfelelt az uralkodó rezsimeknek. Az elnevezés a diktatúrák bukása után is megmaradt a volt szocialista országokban.

Bármilyen meglepő, érdekességképp érdemes megemlíteni, hogy május elseje egyházi ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére. A katolikusok ezen a napon Jézus nevelőapjára, az ácsra emlékeznek, és az ünnepet 1955. május elsején rendelte el XII. Piusz pápa. Manapság május elsejéről sokaknak az ünneplés jut eszébe, nem is véletlenül, ugyanis sok faluban és városban máig tartják a hagyományt és ünnepelnek ezen a napon a majális keretén belül. Régebben ekkor tipikus ellátmány a sör és a virsli volt, mára viszont szinte egy egész fesztivál bontakozott ki a kezdetben kevés programból álló eseményből. Májusfa állításáról már a XV. századtól kezdve találunk forrásokat. Régen minden településen állítottak májusfát. Eredetileg a természet újjászületésének volt a jelképe, ma már a lányos házaknál lévő fa azt jelenti: komoly udvarló van a háznál. Ezt a legények állítják annak a lánynak, akinek udvarolnak. Magas, sudár fák tökéletesen alkalmasak 3.


Acta De Kossuth

Aktuális

erre a célra, és a fák díszítésére gyakran használnak színes papírszalagokat vagy aggatnak rá ételt, italt, esetleg üzenetet. A már elkészített fát éjjel vagy hajnalban viszik a fiúk vagy kisebb csoportok a kiszemelt lány házához és rendszerint a kerítésoszlophoz rögzítik. Sokáig tiltották a szokást az erdők irtására hivatkozva, de ahogy sok más is, kitörölhetetlen emlék a magyarság körében.

Koncz Csilla, 11.a

4.


Acta De Kossuth

Aktuális

A májusfa története A májusfa a természet újjászületésének szimbóluma, és egyben a fiatalok tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke. A májusfaállítás, és a hozzá kapcsolódó szertartás germán eredetű hagyomány, amely a középkortól kezdődően terjedt el. Bár elsősorban falvakban őrzött szokásról van szó, de városon is ismerték és ismerik ma is. A bajorok április 30-án állították fel a májusfákat, amely a függetlenséget, a falu erejét jelképezte. A férfiak által kiválasztott, kérgétől megcsupaszított fát virágokkal, szalagokkal díszítették. Számok településen a fa tetejére korona került, ami hitük szerint megőrizte a fa erejét, vagyis a termékenységét. A fa rúdja a férfit, míg a rajta levő díszek a nőt jelképezték.

Angliában is kedvelt szokásvolt a májusfaállítás és az ehhez kapcsolódó vigadalom, ünnepség. A falvak egymással versengtek, hogy melyikük tud magasabb fát állítani. 5.


Acta De Kossuth

Aktuális

E kereszténység előtti tavasz-szimbólum középkorban született vallásos magyarázata volt Szent Jakab és Szent Fülöp története: „Midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon, akit a pogányok tisztátalan személynek nyilvánítottak, s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült.” A székelyeknél ezért nevezik a Fülöp-Jakab napra virradatkor állított májusfát Jakab-fának vagy hajnalfának. Magyarországon a szokást a 15. században Temesvári Pelbárt említette meg először, de bizonyosan régebbi hagyományról van szó. Habár a májusfa hazánkban is a tavaszköszöntés fontos kelléke volt, számos nyugat-európaitól eltérő hagyományra figyelhetünk fel. A kiválasztott növény leggyakrabban nyárfa volt, de kedvelték a vadkörtét, orgonát és vadpiszkét is. A fát a legények éjszaka vágták ki az erdőn, törzsét gallyaitól megtisztították és szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással díszítették, mielőtt hajnalra felállították volna minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretőjének háza elé. Volt olyan, aki a földbe beásta, mások a kapufélfára, kútágasra szögezték fel. A májusfa nagyságából, kiállításából lehetett következtetni, hogy kikinek udvarol. Erdélyben ki is faragták a fát vagy a legény rávéste a nevét. Emellett megfigyelték, hogy kinek csúfította el az ajándékát reggelre a haragosa, de kiderült az is, hogy ki a legcsinosabb lány, ugyanis az övé lett a legszebb fa. 6.


Acta De Kossuth

Aktuális

1770-ig hazánkban szokás volt még a templomokban is májusfát készíteni, ami a tanítók és a diákok dolga volt. A májusfát a magyar nyelvterület legnagyobb részén május elsején, de friss adatok szerint a nyelvterület É-i és Ny-i részén pünkösd napján állítottak. A májusfák kidöntése általában nagyobb ünnepségekkel, táncmulatságokkal járt együtt. Szertartásos mozzanata volt a fa körültáncolása és a májusfára mászás is. Különösen nehéz volt a lehúzott kérgű, magas fát megmászni, de akinek ez sikerült, azé lett a tetejére erősített ital. A legények gyakran megtréfálták egymást azzal, hogy az üvegbe paprikás vizet öntöttek.

Féki Zsuzsanna, 11.c

7.


Acta De Kossuth

Aktuális

A vers az, amit mondani kell Interjú Lackfi Jánossal Április 10-én, Lackfi János kortárs költő érkezett a Kossuthba, és tartott délutáni rendhagyó irodalomórát a könyvtárban. Mintegy négyosztálynyi diák zsúfolódott össze több tanár jelenlétében az olvasóteremben, és hallgatta végig az egyébként József Attila-díjjal is kitüntetett egyetemi tanár igen jó hangulatú előadását a középiskolai irodalomszemléletről, a mai magyar költészetről, illetve saját műveiről. A rendhagyó óra végén irodalmi szerkesztőségünk kérdezte művész urat.

Lackfi tanár úr könyvtárunkban

8.


Acta De Kossuth

Aktuális

Acta: Tanár úr, a Wikipédián azt olvashatjuk, hogy már középiskolában foglalkozott irodalommal, ugyanakkor a rendhagyó óra hangulatából ítélve úgy gondoljuk, hogy minden bizonnyal kikészíthette a magyartanárokat. Beszélne nekünk az indulásáról? L.J.: Valóban, ahogy mondani szokás, eléggé rendesen poénkodtam a gimnáziumban, erre különböző tanáraim különböző módon reagáltak.Középiskolás koromban komoly szinten cselgáncsoztam, és a harmadik utáni nyáron terméskövekkel álltam neki erősíteni az udvaron. Úgy gondoltam azoban, hogy nem csak a testre, hanem az agyra is szükséges gyúrni, ezért az edzések közbeni pihenők alatt elkezdtem Ady és Pilinszky köteteket olvasni. Az első versem 1987-ben jelent meg a Visszhang című, akkoriban jelentős, országos diáklapban, majd a Mozgó Világ közölte további költeményeimet 1989-ben. A rendszerváltás környékén a nyomtatott sajtó jóval nagyobb jelentőséggel bírt, mint napjainkban, nagyon sokan olvastak újságot. Így amikor 1992-ben megjelent az első kötetem Magam címmel, szinte azonnal, tíz, többségében pozitív kritikával fogadta az irodalmi élet. Mondanom sem kell, hogy ez nagyszerű körülmény egy fiatal, induló irodalmár számára, ugyanakkor mai viszonyok között már nem lenne valószerű ilyen komoly visszhangra számítani. Acta: Tanár úr szerint milyenek a lehetőségei egy napjainkban indulni próbáló, irodalommal szívesen foglalkozó középiskolai diáknak? L.J.: Alapvető probléma, hogy a kezdeti szakaszban még egy szakértőnek is meglehetősen nehéz megmondania, hogy ki a valójában tehetséges. Ugyanakkor a publikálni kívánó fiatalok gyakran nem értik meg, hogy mennyi munkával jár saját részről saját maguk elindítása. Persze ezt is lehet élvezni. Próbálkozni kell, írni különböző lapoknak, folyóíratoknak, a válasz hiánya, vagy negatív válasz esetén pedig újból írni. Körülbelül a tizedik nekifutásra, ha tényleg tehetséges az illető, már lesznek, akik komolyan fogják venni. Vannak olyanok, akik minderről szeretnek megfeledkezn, és úgy adnak hangot nemtetszésüknek, vagy kritizálják a lehetőségeket. Nos, lényegében ez hasonló a cselgáncshoz. Ha az ember elfelejt magára fölgyúrni 90 kiló izmot, akkor utána nagy valószínűséggel 9.


Acta De Kossuth

Aktuális

jó alaposan elpáholják, és nem marad számára más, csak a sírás. Acta: Előnyt, vagy hátrányt jelentett-e tanár úr számára, hogy a szülei is irodalommal foglalkoztak? L.J.: Bizonyos értelemben nagyon idegesítő volt, hogy piedesztálra tették saját magukat, és tőlünk, a gyerekektől elvárták, hogy minden művüket olvassuk el. Ugyanakkor a dolog szebbik oldaláról sem szabad elfeledkeznem. Óriási könyvtárunk volt otthon. Láttuk, ahogy a szüleink dolgoznak, megtapasztalhattuk az irodalmi élettel kapcsolatos, az irodalomkönyvek által soha nem emlegetett háttérmunkát. Elkísérhettük a szüleinket irodalmi estekre, művészek fordultak meg nálunk. Kialakulhatott bennünk az a kép, hogy az, hogy az ember ír nem egy elvont, hanem valami teljesen normális dolog. Acta: Melyik volt az a kötelező olvasmány középiskolában, melyet tanár úr a legkevésbé szeretett? L.J.: Igazából mindig jóval az iskolai kötelezők előtt haladtam, már általános iskolában Tolsztoj Háború és békéjénél tartottam. Az a színes, jellegzetes orosz világ egyébként különösen megragadott. Hogy mi volt az, amit utáltam? Talán Petőfi Apostola. Hozzá kell tennem, hogy ebben nagy szerepet játszott az államszocializmus. Mindenkitől azt hallottuk, hogy a kommunizmus milyen jó dolog, de ahogy nőttünk, az utcán vagy a téren nem ezt láttuk. Az Apostol pedig végső soron egy olyan emberről szól, aki képes a családját föláldozni, majd pedig a saját életét is odaadni a szocializmusért. Ezért volt számomra igen ellenszenves. Acta: Melyik volt az a három meghatározó élmény, amelyiknek központi hatása volt a szemléletének, az írásainak az alakulására? L.J.: Most hirtelen csak kettő jutott eszembe. Gyerekkoromban a vörösvári telkünkön fölmásztam egyszer a körtefára. Ahogy odasütött a nap, és lágyan rezegtek a levelek, pont olyan volt, mintha ott lett volna az Isten. Ez az élmény terelgetett a vallás irányába. A másik, amikor már kamasz koromban az egyik barátomat kísértem haza. Amikor kiléptünk a liftből, akkor találkoztam először, egy pillanatra a húgával, Bárdos Júliával. Ma ő a feleségem, öt gyermekünk van. 10.


Acta De Kossuth

Aktuális

Acta: Napjainkban sok a vita a középiskolai irodalomtanításról, azonban egyes, újító ötleteket még mi, diákok is meredeknek találunk. Tanár úr hogyan foglal állást ebben a kérdésben? L.J.: Üdvözlök minden olyan elképzelést, amely az irodalom középiskolás diákok számára létező életidegenségét oldani próbálja. A konzervatív kronologikus tanításnak magam sem vagyok feltétlen híve, úgy gondolom, hogy a közösségi médián nevelkedett generációt sokkal könnyebb asszociatív úton eredményekre ösztönözni. A tapasztalatom az, hogy ezt ők is élvezik, a tanmenet sokkal pörgősebb, és a diákok is szívesebben vesznek részt így az órai munkában. Acta: Mi tanár úr véleménye a '10-es évektől egyre inkább teret hódító slam poetry-ről, illetve nem gondolja-e tanár úr, hogy az irodalmi elit egy része az utóbbi években túlzott mértékben aktuálpolitizálódott volna? L.J.: Szerintem a slam poetry alapvetően egy jó dolog. Híd különböző rétegek, különböző generációk között. Erénye, hogy szépen döntögeti a kultúrában fölállított mesterséges gátokat. Jó a hangulata, ki mer az utcára menni, és nincsenek előítéletei. Alapvetően kétfelől indult. Az úgynevezett "hivatalos" irányzat alakjai Simon Marci vagy Csider István Zoltán, míg a rap felől kezdte többek közül Závoda Peti. És hogy mi a véleményem az irodalom aktuálpolitikai vonatkozásáról? Nos, mindig is volt ilyen, Petőfiék idejében még sokkal inkább, mint ma. Én a magam részéről egy apolitikus, de társadalmilag elkötelezett alkotó vagyok. Azonban amikor ilyen kérdésekben akarunk ítélkezni, nem szabad elfelejtenünk, hogy például Erdős Virágot, napjaink egyik legtehetségesebb és legismertebb magyar költőjét pont tüntetéseken, tiltakozásokon ismerhette meg a nagyközönség. Acta: Köszönjük szépen, hogy tanár úr meglátogatta a Kossuthot, és válaszolt szerkesztőségünk kérdéseire!

Készítette: Simon Bálint, 11.a Közreműködtek: Gönczi Annamária, 11.c Szentei Júlia, 7.b 11.


Acta De Kossuth

Iskolai hírek

Interjú Czimer Györgyi tanárnővel Iskolánk tanárai újból és újból bizonyítják mindenki számára, mennyire nagyszerű munkát végeznek. Erre példa Czimer Györgyi Tanárnő, aki a közelmúltban vehette át a „Bonis Bona”-díjat Budapesten, amelyet kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért kapott. A következőkben eredményéről és munkájáról fogok vele beszélgetni. Engedje meg a Tanárnő, hogy gratuláljak a kitüntetéséhez! Úgy tudom, a díjátadó ünnepség egyben gálaest is volt. Mesélne az eseményről? Március 25-én kaptam a díjat Budapesten, a Duna Palotában. Előzetes értesítés után –amiben gratuláltak–, egy fogadással egybekötött díjátadásra hívtak meg. Miután megérkeztem, állófogadással kezdődött el az est. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondta a köszöntő beszédet, Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár és helyettese is jelen voltak a Magyar Géniusz Projektiroda vezetőivel, hiszen tehetséges fiatalokért végzett munkáért adták a jutalmat. A díjra körülbelül 500-600 embert javasoltak, abból választottak ki kb. 60 pedagógust, akiket három kategóriában díjaztak. Az elsőben életműdíjakat adtak át olyan kollégáknak, akik már nyugdíjasok, és az egész életüket a tehetséggondozásnak szentelték. A második kategória a több évtizedes versenyfelkészítő tanárokat köszöntötte, a harmadik pedig a tehetséggondozásért kapott elismerés volt. A három kategória díjátadását ügyesen választották el egymástól nívós programokkal, bemutatkoztak a múlt év legsikeresebb felfedezettjei a műsorban: felléptek zongoristák, énekesek és táncosok a műsor részeként. Összegezve, az egész ünnepség nagyon rendezett, átgondolt és szép volt. (Az esemény részletei ezen a címen találhatóak meg: http://tehetseg.hu/aktualis/jotol-jot-tanulni ) 12.


Acta De Kossuth

Iskolai hírek

A díjat tehetséggondozó munkájáért kapta. Kiket segített az iskolánkban? A Kossuthban rendszeresen voltak versenyzőim. Már az első osztályomban volt OKTV-döntős tanítványom. A tanításom első 5-10 évében leginkább az OKTV-re készültünk diákjaimmal (lett eredménye, mert háromszor is volt döntős tanítványom). Az ezredforduló után viszont egyre nehezebb lett a tanítványaimat az OKTV-re ösztönözni irodalomból, mert a profil átalakult, egyre kevesebben jelentkeztek magyar emelt szintű érettségire, így az Országos Arany János Irodalomverseny vette át a vezetést, ami szintén komoly megmérettetést jelent. Az utóbbi 3 évben volt egy aranyérmes tanítványom, Szakály Zsuzsi (12. a), aki most végzős, aztán a 11. b osztályból tavaly 4 tanítványom volt döntős. Kovács Laura aranydiplomás lett, Ternován Bernadett ezüstdiplomát, Kozma Luca pedig bronzdiplomát kapott. Az idén pedig Kanalas Dominika részesült ezüstdiplomában a 10. c osztályból. Mióta dolgozik tanárként a Kossuthban? Mindig is magyartanár szeretett volna lenni? Esetleg szülei példáját követte? Több mint 20 éve tanítok a Kossuthban. Édesanyám matek-fizika-kémia, nevelőapám ének-zene szakos tanár volt, én pedig választottam egy harmadikat, hogy teljes legyen a kör! Valójában a gimnáziumi magyartanárom ösztönzött erre a választásra, aki felkészített az OKTV-re, és így felvételi nélkül kerültem be az egyetemre. Bemutatná röviden a munkásságát? 1990-ben diplomáztam és 2 évig az Ady Endre Gimnáziumban tanítottam, mint magyar–történelem szakos tanár. Amikor a fiam megszületett, a Kossuthban meghirdettek egy állást. Én akkor eljöttem próbatanításra, többek között azért, mert a két nagy szakomból itt csak az egyikre kellett jelentkezni, és a magyart egyébként is jobban szerettem. 13.


Acta De Kossuth

Iskolai hírek

Itt öt év tanítás után vezetőtanár lettem, majd óraadóként bekerültem az egyetemre is, ahol már több mint tíz éve módszertant tanítok. Magyartanárként nagyon sokat köszönhetek Dr. Görömbei Andrásné tanárnőnek, Katától tanultam meg tanítani. Pár éve bekapcsolódtam a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének munkájába, tanári továbbképzéseket akkreditáltam, folyamatosan publikálgatok módszertani cikkeket az irodalomtanítás témakörben. De legjobban az érdeklődő gyerekekkel szeretek foglalkozni. Sok örömöt szereznek a kreatív írók éppúgy, ahogy a versenyekre készülő, kitartó tanulók, vagy éppen a mesepszichológiai foglalkozáson megnyíló diákok.

Össze tudja egyeztetni a munkát a családdal? Hogyne, természetesen. A szakmám választásánál alapszempont volt, hogy összeegyeztethető legyen a családdal (már csak azért is, mert egybeesnek a gyerekek szabadnapjai az enyémekkel). Tanárként állandóan diákok közelében van. Lát különbséget a mai és a régebbi tanulók között? Nem is kicsit. De nem fogok panaszkodni. Nem mondanám, hogy jobbak vagy rosszabbak a mai diákok: mások. Nem is butábbak, talán kevesebbet sem olvasnak, mint régebben, csak mindezt másképp teszik (szörföznek a neten). Próbálunk velük / veletek lépést tartani a tanítási módszereink színesítésével, amennyire lehet, követjük a változó igényeket. Például az első években a diákoknak még teljesen elég volt, ha egy előadás keretében szép és logikus órát tartottunk. Az utóbbi években viszont komoly változások történtek az oktatáspolitikában, a szülők és a tanulók

14.


Acta De Kossuth

Iskolai hírek

elvárásaiban is. Egyre interaktívabbá vált a tanítási folyamat, előtérbe kerültek a differenciált csoportmunkák és a projekttevékenységek is. Szabadidejében mit szeret csinálni? Írogatok, nemcsak módszertani cikkeket, hanem mást is, ami éppen érdekel. Például írtam egy könyvet meseelemzésekről A nő titkai címmel, az akkoriban nagyon érdekelt. Mostanában viszont elég kevés időm van, és bár vannak ötleteim, ezeket még nem valósítottam meg. Hobbi szinten pedig tűzzománc készítő szakkörre járok, ami inkább relaxációs tevékenység, jól ki tudok kapcsolódni a tevékenység közben. Mik a tanárnő további tervei? Ezekről majd a később beszámolok. Legyen meglepetés… Köszönöm értékes továbbiakhoz!

válaszait,

és

sok

sikert

kívánok

a

Köszönöm! Koncz Csilla, 11.a

15.


Acta De Kossuth

Iskolai hírek

Májusi hírek A hónap eseményei: Tisztelt Szülők! Kedves Diáktársaink! Az iskolavezetés szülői kérésre újra átgondolta a ballagás időpontját. Több körülményt is mérlegelve a változtatás mellett döntött, így a ballagás új időpontja:2014. május 1. 9 óra 30 perc Kossuthos Közösségi Szolgálatosok! Olvassátok el ezt a meghirdetést! Ha valaki jelentkezni akar, regisztráljon a nevezett felületen és adja le a szokásos jelentkezési lapot dr. Ölveti Klára tanárnőnek! Az idei évben is megszervezi a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából. Az eseményre május 9–11. között kerül sor szerte az országban. Május 10-én Európa 28 országában szed egyszerre szemetet a lakosság. Ehhez kapcsolódva hirdeti meg a MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG a TeSzedd a Kéken! elnevezésű szemétszedési akciót ugyanebben az időszakban. A TeSzedd a Kéken! keretében a kötelező 50 óra közösségi szolgálatból a diákok 5 óra közösségi szolgálatot tudnak teljesíteni. Ebből egy óra a felkészítésen, három óra a szemétgyűjtésben és egy óra az akció utáni értékelésen való részvétel. Az iskola feladata a közösségi szolgálat kapcsán a szükséges dokumentáció elvégzése. Jelentkezés az akcióban való részvételre interneten keresztül történik. Regisztrálni 2014. április 14-től a „teszeddakeken.hu” oldalon a „Regisztráció” gombra kattintva lehet. Jelentkezési határidő: május 5. Az oldal térképes keresőjében lehet tájékozódni arról, hol vannak a Kéken találkozási pontok. A találkozási pont azt a helyszínt jelöli, ahonnan elindulnak majd együtt az akció keretében szemetet szedni. http://www.klte-gyakorlo.sulinet.hu/ 16.


Acta De Kossuth

Iskolai hírek

Május 01 Ballagás Május 02. Pihenőnap Május 05-06 Osztálykirándulások - Tanítás nélküli munkanap Felelős: osztályfőnökök Május 07. Tanítás nélküli munkanap Május 05-26. Írásbeli érettségi vizsgák http://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/erettsegi/erettsegi_2 014/erettsegi_idopontok_2014maj.pdf Május 10. Munkanap pénteki munkarenddel. Május 22 Tanulói közgyűlés Május 23. Diákönkormányzati nap Május 28. Kompetenciamérés a nyolcadik és tizedik évfolyam számára.

Garamvölgyi Ádám,11.c Sziráczki Martin, 11.c 17.


Acta De Kossuth

Iskolai hírek

Interjú egy íjászlánnyal Iskolánk 8.a osztályos tanulója, Antal Zsófia négy éve íjászkodik, korosztályában az országos bajnoki címet mondhatja magáénak.

Miért választottad ezt a sportot? 2010-ben elmentem a Nagy Sportágválasztóra. A testvérem ki akarta próbálni, hogy milyen íjjal lőni, és megkért, hogy álljak be mellé. Miután lőttem egyet, az edzők mondták, hogy érdemes lenne edzésre járnom, mert tehetséges vagyok benne. Hogy zajlik egy verseny? A nevezés után következik egy technikai ellenőrzés, valamint be kell mutatnunk az engedélyünket. Ezután beállunk egy sorba. Az első sípszóra a lővonalhoz állunk, itt van tíz másodpercünk felkészülni. A következő sípszó után elkezdhetünk lőni. Két percünk van arra, hogy három nyilat kilőjünk. A harmadik sípszóra pedig be kell fejeznünk. Hogyan pontoznak egy versenyen? A táblán befelé haladva egyre több pontot érnek a körök. A külső 1 pontot ér, ha a legbelsőt eltalálod, 10 pontot kapsz. Az összpontszám alapján születik meg a verseny eredménye.

18.


Acta De Kossuth

Iskolai hírek

Az íjászat fejben dől el. Hogy tudsz mindig koncentrálni? Az a fontos, hogy kizárjuk a körülöttünk lévő zavaró dolgokat. Ha rosszat lőttünk, nem azon kell idegeskedni, hanem a következőre kell összpontosítani, hogy az jó legyen. Én sem tudok folyton koncentrálni, de mindig megpróbálom. Milyen gyakran jársz edzésre, és hogyan készülsz fel a versenyekre? Egy héten kétszer van edzésünk, és általában kéthetente rendeznek regionális versenyeket. Az edzéseken az edzőktől technikai tanácsokat kapunk, és ezeket sajátítjuk el. Az edzések menete hasonló a versenyekéhez: felállunk egy sorba, lövünk, összeadjuk a pontszámunkat. Annyi a különbség, hogy edzésen a lövés nem időre megy, és az edzők mögöttünk állhatnak, és tanácsot adhatnak. Az Országos Teremíjász Bajnokságon aranyérmet szereztél. Mesélj erről a versenyről! Március 22-23-án Kecskeméten rendezték meg a versenyt. Körülbelül 150-200-an vettünk rajta részt. Sok kategória volt, ezért a verseny két napig tartott. Én az első napon lőttem, és mint majdnem minden verseny előtt, most is izgultam.

Jelenleg milyen versenyre készülsz? Júniusban lesz a Diákolimpia, most erre próbálok minél többet edzeni. Ez lesz a negyedik Diákolimpia, amin részt veszek, és már nagyon várom. A korábbi Diákolimpiákon hogy szerepeltél? Még csak három hónapja jártam edzésre, amikor bejutottam. Ekkor hatodik helyezést értem el. A következőn negyedik, utána a második lettem. Remélem, idén tovább javítok az eredményeimen.

19.


Acta De Kossuth

Iskolai hírek

Zsófi legfontosabb eredményei: 2012: Központi Diákolimpia és Országos Terembajnokság: 4. helyezés 2013: Suli Íjász Bajnokság: 2. helyezés, WA Pályaíjász és Teremíjász Országos Bajnok 2013: korosztályában 4 új országos csúcsot lőtt 2014: IFAA Országos Bajnokság: 1. helyezés

Köszönöm a válaszokat. Eddigi eredményeidhez gratulálok, és további sok sikert kívánok! Barta Réka, 11. a

20.


Acta De Kossuth

Kultúra

Persona non grata Lars von Trier „nimfomániása” A filmgyártás kezdetétől fogva léteznek a szakmában „fenegyerekek”, akik részint botrányos alkotásaikkal hívják fel magukra a figyelmet. Az első ilyen filmrendező Luis Bunuel volt, de a hetvenes években Stanley Kubrick is megbotránkoztatta a nézőket (Mechanikus narancs, Dr.Strangelove).A kortárs filmművészet egyik legnagyobbja kétségkívül Lars von Trier. (Hullámtörés, Antikrisztus, Melankólia, Idióták), aki az elődök örökségének „méltó” folytatója. 2008-ban Cannes-ban nácinak vallotta magát és hosszasan beszélt arról, hogy szimpatizál Hitlerrel. Ennek eredményeképpen kitiltották a Cannesi filmfesztiválról.

2013. decemberében került a mozikba legújabb filmje a Nimfomániás, amely a kritikusoknál és a nézőknél is „kiverte a biztosítékot”. Trier már korábbi filmjeivel is felháborította a konzervatív nézőket, ugyanis 21.


Acta De Kossuth

Kultúra

filmjeinek visszatérő témája a szexualitás. A nimfomániás azonban már a premier előtt is nagy visszhangot keltett. A dán rendezőzseni ugyanis bejelentette, hogy egy maratoni hosszúságú filmet szeretne készíteni, amely egy szexfüggő nő mindennapjairól szól. Miután elkészült a film az eladhatóság miatt két részben került a mozikba és rengeteg jelenetet kivágtak belőle. A hírek szerint Trier a végleges verziót nem is nézte meg a premier előtt. A legtöbben azzal támadták, hogy korábbi filmjeitől eltérően a Nimfomániásnak semmi üzenete nincs: mindössze egy duplarészes pornófilm. Természetesen abban van igazság, hogy a képi világa rendkívül bizarr, de a vádak -melyek szerint pusztán a szexualitás naturalista bemutatása lenne a film- véleményem szerint is visszautasítandóak. Megítélésem szerint ugyanis ennél lényegesen többről van szó a film tartalmát, üzenetét boncolgatva. A kultúrtörténeti „kikacsintások” és az igényesen megírt dialógusok mindenképpen egy szexista mozi szintje fölé emelik az alkotást. Sokkal árnyaltabb képet tár elénk a rendező napjaink érzelmekben kiüresedett adrenalin hajhász világáról. A filmmel kapcsolatban megfogalmazott vádakat azzal cáfolnám, hogy egy betegesen szexfüggő személy életét nem lehet hitelesen ábrázolni ájtatosan „szempillarebegtető” jelenetsorokban. Ez nem lenne életszerű és pszichológialiag elfogadható közelítési mód.

22.


Acta De Kossuth

Kultúra

A cselekmény fókuszában Joe áll, akin rendre eluralkodnak felkorbácsolt ösztönei. Joe-ra egy nap egy sikátorban fekve a rideg utcakövön talál rá az éppen boltba igyekvő Seligman. A fiatal nőt megverték, vérzik, és szemmel láthatóan segítségre szorul, ezért a férfi megsajnálja, és elviszi magához, hogy ápolja. Joe pedig mind őszintébben meséli el jóakarójának, miképp került abba a lehetetlen helyzetbe, ahogyan találkoztak. A nő nimfomániásnak diagnosztizálja magát, élményei pedig egészen a tinédzserkoráig nyúlnak vissza.

A filmet ajánlom mindazoknak, akik nem botránkoznak meg az emberi érzékiség és testiség már-már sokkoló ábrázolásától. Olyan filmélménnyel lesznek gazdagabbak, mely sem nem szokványos, sem nem könnyen felejthető. Igazi filmművészeti ínyencség, melynek legfőbb értékét az emberi lélek rezdüléseinek mikroszkopikus pontosságú bemutatásában látom. A második rész megtekintését viszont tényleg csak „haladóknak” javaslom.

Dávid Gergő, 11.a

23.


Acta De Kossuth

Kultúra

A Végzet(esen jó könyvek) Ereklyéi

„A Végzet Ereklyéi olyan mesevilágot fest le, ahol imádnék élni. Csodálatos!” mondta az Alkonyat nagysikerű írónője, Stephenie Meyer, miután elolvasta kolléganője, Cassandra Clare (rajongóknak csak Cassie) mára már világsikerű művét. Ez a nyilatkozat lehet, hogy a csillogóvámpír rajongóknak egyfajta készpénz, miszerint „Ha ő is azt mondja, akkor biztosan”, és ez igaz, feltétlenül attól, hogy Meyer tényleg mondott ilyet, vagy csak lefizették. Az írónő egy világra támaszkodva eddig 5 történetet formált meg és kisebb kiegészítő köteteket és novellákat. Az „anyasorozat” a Végzet Ereklyéi, amiből eddig a tervezett 6 részből 5 könyv jelent meg, és egy bő hónap múlva a tengeren túliak már a kezükben is tarthatják a befejező részt. A sikert hozó sorozat mellett hazánkban megjelent még egy a viktoriánus korabeli Londonban játszódó trilógia, ahol megismerhetjük az anyasorozat szereplőinek az őseit. Cassie természetesen úgy írta meg a könyveket, hogy a másik sorozat ismerete nélkül is érthetőek, így az apró oda-vissza utalásokat csak az igazán nagy rajongók vehetik észre, akik elolvasták az összes eddig megjelent könyvet. A Végzet Ereklyéi, vagyis a „városok” (Csontváros, Hamuváros, Üvegváros, Bukott angyalok városa, Elveszett lelkek városa, és a hamarosan megjelenő Mennyei tűz városa) története a XXI. Századi New York utcáin játszódik. Csak éppen az ottani lakosoknak elképzelésük sincsen a nap, mint nap lejátszódó csatákról, ahol a félig angyal, félig ember árnyvadászok megvédik őket a párhuzamos dimenziókból átszökő démonoktól, vagy akár az alvilág gyermekeitől. Igen, ezek tényleg azok, amiknek hangzanak: vámpírok (nem a csillogó fajtából), vérfarkasok, boszorkányok, boszorkánymesterek és tündérek. A történet főszereplője Clary, akit az anyja hiába próbált megvédeni az árnyvadász világtól, sorsa utoléri a lányt, aki így kénytelen beilleszkedni a többi nephilim közé, mert édesanyja egyik nap, nagy felfordulást hagyva a lakásban eltűnt.

24.


Acta De Kossuth

Kultúra

És innentől megindulva szépen lassan kezdetét veszi a Végzet háborúja, ahol a jófiúk megküzdenek a rosszfiúk ellen, hogy a világot békében tartsák. A harcban jelentős szerepet kap egy serleg, egy kard, és egy tükör. A lány kalandjaiban nagy szerepet kap a harc, a szerelem, az árulás, a bosszú, a barátok. A történet humoros, könnyű olvasni, pillanatok alatt belecsöppen az ember, és Cassie stílusa magával ragadja. Ezek mellett viszont, teljesen köröm-lerágós könyv, amikor az ember már nem tudja, hogy milyen pózban olvassa, mert hason már nem kényelmes, háton nehéz tartani, de letenni meg már nem tudná letenni az ember.

Nekem: 10 pontból végtelent kapna, és biztosak lehettek benne, hogy nem vagyok elfogult. Mező Dóra, 7.b 25.


Acta De Kossuth

Divat

Swarovski A D. Swarovski & Co. egy osztrák üveggyártással és kristályüvegcsiszolással foglalkozó cég. Az általa készített kristályok pedig világszerte óriás népszerűségnek örvendenek. A cég mintegy 120 országban van jelen. Emblémája egy hattyúsziluett, amely a tisztaság és elegancia jelképe. A cég színei az éjkék és a " Swarovski-piros ". Évente két kollekciót bocsátanak ki: egy őszi-téli, és egy tavasz-nyári kollekciót, melyek egyaránt tartalmaznak klasszikus, illetve divatos és extravagáns ékszereket, táskákat, órákat. Később egyedülálló szemüvegekkel egészült ki a kollekció. Az alkotásokat egyediségük és a tökéletesen megmunkált kristályok teszik összetéveszthetetlenné. Daniel Swarovski 1862-ben született a mai Csehországban, azon a vidéken, ahol az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legfontosabb üveg- és kristályüveg készítő központja volt. Már gyermekkorában magával ragadta a kristályüveg megmunkálása. Fiatal fiúként gyakran figyelte édesapja munkáját, később itt és más üvegöntödékben volt tanonc. 19 évesen létrehozta az elektromos energiával működő kristályvágót. Siemens és Edison technikai újításai inspirálták, hogy kifejlesszen egy kristályvágó gépet, amely tökéletesre munkálja meg az anyagot. Erre 9 évet kellett várnia, és 1892-ben szabadalmaztatta az eljárást. Az új eljárással gyorsabbá és pontosabbá vált a munka, mint korábban. Új korszak nyílt az üvegkristályok világában. Swarovski, miután finanszírozókra talált, új céget alapított 1895-ben a tiroli Wattensben Daniel Swarovski & Co. néven. Daniel Swarovski a ma ismert cég elődjét alapította meg sógorával, Franz Weisszel és Armand Kosmannal. A helyszín izolált volt a versenytársakkal szemben, mégis olyan régióban volt található, ahol a fontos vevők viszonylag könnyen megközelíthették. A cég ma is családi vállalkozás, melyet a család negyedik és ötödik generációja vezet. 26.


Acta De Kossuth

Divat

A 19. század végén és a 20. század elején már kristályokat használtak az estélyi ruhákon, ekkor figyelt fel rájuk a divatipar. Ez volt az első Swarovski a piacon. 1908-ban Daniel három fia, Wilhelm Friedrich és Alfred is csatlakozott a céghez. Az I. és a II. világháborút is sikerült túlélnie Swarovski cégnek. Ezekben az években sikerült kifejleszteni egy olyan szerszámot, mint a köszörűkő, amelyet 1919-ben vezettek be. A vállalat tovább bővült leányvállalatokon keresztül. 1956-ban halt meg Daniel Swarovski 94 évesen. Leszármazottai a mai napig aktívan irányítják a céget, mely folyamatosan termel finom kristályokat, ékszereket, és szinte a világ valamennyi piacára sikerült betörniük. Az Aurora Borealis effektus Christian Dior divattervező közreműködésével született meg az 1950-es években. Sarki fénynek is nevezik, hiszen megalkotásához felhasználták az Északi Sark színvilágát. A képen a világ első kristályszobrocskája látható, melyet 1976-ban gyártottak. Csilláralkotóelemekből hozták létre, és ez lett az innsbrucki téli olimpia kabalafigurája. Ezzel a kristályegérrel vette kezdetét a Silver Crystal kollekció sikertörténete. A Daniel Swarovski lakberendezési tartozékokat az aszimmetrikus, absztrakt design, a csiszolt és a nyersanyag kombinációja teszi egyedivé. Ezek is mutatják A Swarovski cég képességét az örökös megújulásra.

A Christal Paradise a természetből vette az ihletet. A legapróbb részletek is felismerhetőek ezeken. Az innovatív technológiáknak, az anyagok egyedi kombinációjának és a sok-sok élénk színnek köszönhetően élethűek. 27.


Acta De Kossuth

Divat

1977-ben törtek be az ékszerpiacra. Elsőként az Egyesült Államokba, majd egy évtizeddel később Nagy Britanniába és Európába is. Közkedveltek lettek a divattervezők és designerek körében. A Daniel Swarovski kollekció 1989-ben jött létre, amely kiváló minőségű ékszereket, táskákat és kiegészítőket kínál. Ezeket a legfinomabb anyagokból, egzotikus bőrökből, drágakövekből és kristályokból állítják elő. Ennek köszönhetően sok kiemelkedő sztár választott innen kiegészítőt a vörös szőnyegen való megjelenéséhez. A hírnév rajongótábort hozott a vállalatnak, ugyanis 1987-ben megalakult az SCS, a Swarovski Gyűjtők Szövetsége, akik számára minden évben külön kiadvány jelenik meg. A szövetség Swarovski Kristály Szövetségére változtatta nevét. Ma már több, mint 400.000 tagja van 35 országból. A szorosan egymás mellé szőtt kristályokból álló anyag, az úgynevezett Chrystal Mesh 1992-ben született meg. Ezzel az anyaggal rendszeresen dolgoznak a Chanel, Louis Vuitton tervezői kihangsúlyozás céljából. Egy négyzetméteren több mint egy millió csillogó darab található. Ez az anyag könnyed, vízálló és rugalmas.

1995-ben nyílt meg a Kristallwelten Wattensben. Ezt több mint 7 millió kristály-rajongó látogatta már meg a megnyitás óta.

28.


Acta De Kossuth

Divat

Az új generáció tagja, Nadja Swarovski 2002-ben indította útjára a Christal Palace kollekciót. A Swarovski kristályok teljes skáláját felhasználta ennek elkészítésére. Az eredmény lélegzetelállító.

The Three Graces a Swarovski jelenlegi központi motívuma. 2006-ban indult el és a görög mítoszból a három gráciát kelti életre. Zeusz lányai tökéletes megtestesítői a Swarovski három irányelvének: ragyogás, öröm és szikrázó bőség.

2008 márciusában nyitotta meg a Swarovski legújabb üzletét Tokióban. Itt megtalálható az egész Daniel Swarovski kollekció. 2008tól valamennyi üzletet átalakították az új építészeti koncepciónak megfelelően.

Biri Tímea, 11.c Matkó Nikolett, 11.c

29.


Acta De Kossuth

Recept

Zapekanka (Orosz túró torta) Könnyen és gyorsan elkészíthető ez a nagyon egészséges orosz sütemény. Mindenkinek bátran ajánlom!  Hozzávalók:  500 g túró  5 evőkanál tejföl  2-3 evőkanál búzadara (gríz)  2 tojás  3-4 evőkanál kristálycukor (barnacukor)  1 csomag vaníliás cukor  1 csipet só  50 g mazsola  kevés vaj (a tortaforma kikenéséhez) Elkészítés: A túrót egy tálba tesszük, majd összekeverjük a tejföllel és a búzadarával. Sóval, kristálycukorral és vaníliás cukorral ízesítjük. A legvégén hozzákeverjük a tojást majd egy marék mazsolát szórunk bele. Ezt a masszát kivajazott tortaformába öntjük. A legkisebb tortaformát használjuk ehhez a mennyiséghez. Nem csak tortaformába önthetjük az alapanyagot, hanem muffin formákba is. A felírt adag 12 kis formába fér bele. Meg lehet bolondítani a süteményt az aktuális idény gyümölcsök hozzáadásával. pl.: ribizli, málna, meggy. Az alap süteményt lekvárral is fogyaszthatjuk. Sütési idő: kb.: 15-20 perc 140-150C°-on légkeveréses sütőben Jó étvágyat hozzá!  Nemes Anna Boglárka, 11.c 30.


Acta De Kossuth

Recept

A tökéletes brownie Mivel közeleg a nyár és melegszik az idő, nem mindig van kedvem a habos-babos süteményekhez. Szerintem többen is így érezhettek ezzel kapcsolatban, ezért úgy gondolom, hogy eljött az ideje, hogy megosszam veletek a szerintem tökéletes és egyszerű brownie alapreceptjét. Ez a süti tökéletes átmenet: A teteje roppanós, belül pedig mennyeien ragacsos. Hozzávalók:      

  

300 g étcsokoládé (70%-os csokival a legfinomabb) 220 g vaj 440 g kristálycukor 160 g liszt 60 g cukrozatlan kakaópor 1 ek vanília kivonat vagy 2-3 csomag vaníliás cukor (Ha vaníliás cukorral készítem, akkor sem szoktam csökkenteni a kristálycukor mennyiségét, de aki minimálisan csökkenteni szeretné a kalóriaszámot… Á, nem, az inkább bele se kezdjen.  ) 4 db tojás 1 csipet só 0,5 tk sütőpor (Tudom, tudom… A brownie-hoz elvileg nem szoktak sütőport adni, de szerintem jobb, ha egy kicsit megemelkedik a süti, mert így kevésbé lesz tömör.) Mivel ez egy elég rugalmasan kezelhető recept, ízlésünk szerint adhatunk hozzá rumaromát, narancshéjat, citromhéjat, diót vagy akár mandulát is.

31.


Acta De Kossuth

Recept

Elkészítés: A csokoládét a vajjal vízgőz fölött felolvasztjuk. A tojásokat a cukorral habosra, fehéredésig keverjük. Összekeverjük a száraz hozzávalókat is, majd mindent jól összedolgozunk. Egy kisméretű tepsit kibélelünk sütőpapírral úgy, hogy a papír túllógjon a tepsi peremén. A masszát a tepsibe töltjük, és 20-30 percen keresztül (Nekem valahogy mindig más-más idő alatt sikerül megsütni. ) 180 fokra előmelegített sütőben sütjük. Fontos, hogy sütés közben tűpróbával ellenőrizzük a süti állagát, mivel ha túlsütjük, könnyen megeshet, hogy kiszárad (és akár sérülések okozására is alkalmas keménységűvé válik ). A legjobb, ha vaníliafagyival tálalva fogyasztjuk.

Jó étvágyat hozzá! Pálinkás Dóra, 11.a

32.


Acta De Kossuth

Hagyaték az utókornak

HAGYATÉK AZ UTÓKORNAK -avagyTanári aranyköpések kézikönyve

„A hebréd olyan, mint az ebréd, csak h-val az elején.” Fazekasné Kovács Judit Tanárnő „- Tanár úr! Ma ének vagy rajz óránk lesz? - Nem döntöttük még el Tanárnővel, de gyertek be nyugodtan.” Subicz István Tanár úr „- Te sportolsz valamit? - Igen, konditerembe járok. - Na, tegyük fel, hogy ráesik a fejedre egy súly… Mit éreznél? - Fájna a szemem. - Jó, de azt mondják neked, hogy retinaleválásod van. Mit érzel? - Hideget? - Majdnem, de a többiek azt súgták, hogy ideg!” Dr. Ölveti Klára Tanárnő „ - Tanár úr hova viszi azt osztályát kirándulni? - A Nagyerdőre főzni. - Komolyan? Nem több napra? Mi Egerbe megyünk. - Az hiányzik még, hogy borvidék közelébe menjünk!” Márkus Imre Tanár úr „- Rude and moody children. Mit jelenthet ez? - Mocskos gyerek. - Persze mocskos állat gyereked van. Ennyire azért nem durva!”  Boros Éva Tanárnő „Ne kérdezzétek már ennyiszer újra ezt az egy mondatot! Úgy érzem magam, mint egy papagáj.” Új Imre Tanár úr „Kapaszkodj Malvin, mert nem lesz egyszerű!” Dr. Kiss Gabriella Tanárnő Antal Sára,11.c Varga Dóra, 11.c 33.


Acta De Kossuth

Sport

Futsal A hónap talán legjelentősebb eseménye, az április 5.-én megrendezett futsal volt. Az évenként két alkalommal megrendezett iskolai sportesemény ismét sok résztvevővel dicsekedhetett. A 7. osztálytól egészen a 12. osztályosokig voltak jelen. Ha csak címszakban akarjuk leírni e röpke négy óra eseményeit, ezeket a szavakat használnám: izgalmak, fordulatok, bakik és gólok. Mivel én személyesen is részt vettem a tornán, ezért mélyebb betekintést nyújthatok a mérkőzések és a verseny hangulatára. Szóval: mi voltunk (én és két osztálytársam) a Pfrí penaltíz nevű csapat. Mint mindenki másnak, nekünk is három csoportmérkőzést, és két „rájátszást” kellet játszanunk. Elsőnek a Felmentettek csapata ellen mérkőztünk. Egy meccsen 10 percig 3-3 elleni játék folyik. Hamar kaptunk egy gólt, így egyből hátrányba kerültünk, de morálisan még sem törtünk össze. Gyors passzok, cselek, lövések. Mindent bevetettünk, aminek eredménye egy egyenlítés (1-1), majd az utolsó pillanatban győzelmet hozott (2-1). Rögtön ezután játszottunk, ami egy kissé szerencsétlenség volt az esetünkben, hiszen fáradtak voltunk, de cserénk nem volt. Az ellenfelünk a Nyócegy volt. Itt a magabiztos játék, továbbá a csapatösszhang gyors gólokat hozott. Szempillantás alatt lett 0-0-ból 3-0-a. Ám egy eladott labda miatt az üres kaput kihasználva szépített az ellenfél (3-1). Az utolsó csoportmeccsünket a Mezőkövesd ellen játszottuk. Ez bizony kemény meccs volt és ugyan megszereztük a vezetést (1-0), de egy öngól miatt be kellett érnünk a döntetlennel (1-1). Így –a gólarány miattcsoportmásodikok lettünk 7 ponttal. Az elődöntőben a másik csoport első helyezettjét kaptuk, vagy is a Gyakadémiát. A meccs előtt volt 40 perc pihenőnk, amit ki is használtunk, de őszintén bevallva, féltünk a hiszen elég erősnek mutatkoztak. Később kiderült, hogy aggodalmunk alaptalan volt. Bár az elején egy káprázatos játék végén, egy káprázatos lövéssel vezetést szereztek (0-1), de a meccs további része egy gálára hasonlított. Természetesen rákapcsoltunk, hogy a továbbjutás esélyét növeljük, és ez bejött. Gyors egyenlítés, majd gyors és dinamikus passzjátékok után jöttek a vezetést jelentő gólok. A negyediket, személyem lőtte be, miután egy passznak köszönhetően 1-1-be vittem a kapura és egy okos megoldás 34.


Acta De Kossuth

Sport

végett 4-1 lett . Aztán –mintha az ellenfél feladta volna- megszűnt minden ellenállás és a csapatunk tarolt. 5-1; 6-1; 7-1… Végül az eredmény 11-1(!!!) lett, ami a torna második legnagyobb arányú győzelem (első: Futsal-fiúk-Gyakadémia 13:1). Ezzel bejutottunk a döntőbe, ahol a csoportgyőztes Mezőkövesd várt minket. A döntő: eléggé fel voltunk pörögve és önbizalomból sem volt hiány, így nem izgultunk, viszont azt is be kellett látnunk, hogy nincs fölényünk a másik csapat felett. Ment a játék, passzok, lövések, cselek, szerelések, ütközések. Bánatunkra, egy szép lövés miatt gólhátrányba kerültünk (0-1). A meccs folytatódásával nőtt az izgalom, hogy ki lesz a nyertes. Nagyban befolyásolta az a tény, hogy kaptunk még egyet (0-2) és itt már nem sok esélyünk volt, de küzdöttünk utolsó csepp erőnkig, de ekkor ez sem volt elég. Meg kellett elégednünk a második hellyel is, ami szép eredmény. Buri Tamás, 8.a

35.


Acta De Kossuth

Irodalom

Kreatív Írók munkái

Nem ismersz Kútnak csak a fedelét, fényképnek a keretét, tükörben az üveget, zenében a szünetet, kéz helyett a kesztyűt, szavak helyett a betűt, hallgatásban a csendet szándék helyett a tettet, látod. Mit mondjak? Dankó Tímea 12.a

Sóhaj Hidegek a fények, a porszemcsék is néznek, mintha darabokra törtek volna a sugarak. Eltűntek a szavak megmaradtak a falak s alakot öltött tükrök, melyben mások láttatnak. Elég-e, ha várnak és szótlanul megállnak? Az igazság kimondatlanul is valós marad? Dankó Tímea, 12.a

36.


Acta De Kossuth

Irodalom

Hold Te titokzatos éj gyöngyszeme Az ég egyetlen csillogó ékessége Mondd, mikor változol, meddig ragyogsz még? Arany csillámodból sosem elég. Oh, Hold, ne rejtsd el magad! Hisz fényed büszkeségtől dagad. Bűbájos csillag, miként szóljak most hozzád? Ha kell, a Vénuszt melléd hoznám. Szalánszky Attila, 10.c

Bohóc Mikor még boldog voltam, Mikor még aludtam, Mikor még hittem a dolgokban, Gyermek voltam, Kicsiny és butus. Lehet, jobb volt. Még tudtam mosolyogni Tudtam nevetni, kacagni Minden dolgon. Most bohóc lettem, nézd meg! Vidám vagyok és nevetek. Ha az álarcomat leveszem, Visszatérek önmagamhoz Nem bírom sokáig. Inkább visszaöltözöm. Legalább így mindenki látja, Hogy boldog vagyok. Szalánszky Attila, 10.c

37.


Acta De Kossuth

Irodalom

Vonaton Dombok között visz a sín, Szépen születik a rím, Egy újabb állomás, Tata még látomás, Összetalál vers és cím. Kanalas Dominika, 10.c

Rendületlenül Hiszek a semmiben, A sötétbe fúló fényekben, A hét részre szakadó lélekben, A százfelé szaladó életben, Hiszek a mindenben. Hiszek a kétségben, A vissza-visszatérő vétségben, A soha el nem múló éhségben, A fel nem fedezhető mélységben, Hiszek az »egy« hitben. Hiszem, hogy gyűlöllek, Hogy ebben a szobában nem tűrlek, Hogy dalaimmal világgá űzlek, Hogy ujjaimmal hajamba fűzlek, Hiszem, hogy szeretlek. Kanalas Dominika, 10.c

38.


Acta De Kossuth

Irodalom

Cukira megy Márta tanárnő a kezeit tördelve járkál fel-alá. Még sosem láttuk ilyen - nos szétesettnek. Gondolom, nem annyira a tárgy eltűnése, mint maga a lopás döbbentette meg. Filippire nézek, ő meg rám, és csak a saját bizonytalanságunkat látjuk visszatükröződni a másik szemében. Mit keresünk itt? Márta tanárnő végül leül. Végignéz az előtte felsorakozott emberkéken, s közben azon töprengek, vajon lopással vádolnak-e. Már a visszavágást tervezgetem, amikor a nő még csak kétségbeesetten pillog reánk. - Nyilván kíváncsiak vagytok, miért kellett idejönnötök. - Enyhén fogalmaz: konkrétan matekórai felelésem közepén rángattak ki a teremből. Nem mintha bántam volna. - A helyzet az, hogy... - Újfent járkálni kezd. Lassan idegesít. - Talán már tudjátok: iskolánkban lopás törént. Számomra igen fontos holmit vittek el... A többiekkel egymás felé fordultunk. Mit? A kocsiját? Egy nyakláncot? A hajlakkját? Az eljegyzési gyűrűjét? Jaj, mi? Az neki nincs is. Sóhajtva néz újra ránk. - Ne feledjétek, nem illik kinevetni egy tanárt. Néhány csomag Hariboról van szó. Csönd. Hosszú, hosszú csönd. Igen mély csönd. - Márminthogy... gumicukor? - szólal meg Vina. A hangja csöpög a megrökönyödéstől. Akkor hogy néz ki az én arcom? Tanárnő csak - bólint. - Ti vagytok az iskola leg... - végignézett rajtunk. - leg tanulói. - Most jön a vád. Szeretném, ha segítenétek megtalálni a bűnöst, de főleg cukorkát. Számíthatok rátok? Minden szempárból ez üvölt: mi?! * A második emeletre vezető lépcsőn ülünk, és csak nézünk egymásra. - Gumicukor... után kell nyomoznunk... - nyögi K. - Ez ciki... - Ha én loptam volna el, már tuti megettem volna - fészkelődik a pulcsijára fekve Vina. - A tolvaj nem cukrot akart, hanem elcseszni Mártus napját - morgom. - Mit jelent az, hogy mi vagyunk a legek? - filózik Filippi. Egyszer csak felragyog az arca. - Anyám! Engem még sosem hívtak okosnak! K-ra nézek, ő meg vissza. A következő pillanatban nyílik egy tanterem ajtja, hogy kiszóljanak: csss! - Pedig géniusz vagy, Filippi - törlöm le a könnyeim. - Oké, szerintetek ki volt? - töpreng Vina. - Hát, igen, az élet nagy kérdései... - Gumicukor. Zsibbad az agyam. - Szerintem fix, hogy Zsombi csinálta - szögezi le K. - Ki más lenne ilyen hülye? - Jó, és mivel bizonyítod? - könyököl fel Vina. K grimaszol egyet, aztán meglengeti a kezét Vina szemei előtt, mintha azt tesztelné, lát-e. - Hahó! Zsombi egy idióta. Milyen bizonyíték kell még? - Valami, amit nem tud tagadni, pölö - mutatok rá. * Másnap az első órám tesi. Jószerivel lopakodom az öltözőig, így nem találkozom Mártussal. A kulcsra zárt ajtó előtt leülök a földre, hogy az osztály érkezéséig olvassak egy kicsit. Fázom, de nem tudom bekapcsolni a radiátort, szóval vissza kell vennem a kabátot. Tíz perc múlva Zsombi fut be - szó szerint, szinte nekimegy a fiúk ajtajának. Végül lecsúszik mellém a földre, de köszönés helyett csak mormog valamit, és a fejét a karjára hajtja. Nem lepődöm meg, elvégre nem vagyunk nagy haverok. - Láttad Mártust? - kezdeményezek mégis beszélgetést, mire kísértetiesen felröhög. 39.


Acta De Kossuth

Irodalom

- Aha - néz fel. - Totál ki van bukva - ujjong. (what the hell) - Te miért is örülsz ennek annyira? - firtatom megütközve. - Ki ne örülne neki? - vigyorog. - Jó, te biztos nem, de... Én egész messze elmennék, csak hogy kicsit elrontsam a kedvét. - Meg a gyomrát - morgom. Jutalmam egy újabb hullám nevetés. Aztán beugrik valami. - Mennyire messzire? - Vannak határok - pislant rám cinkosan -, szóval azokat óvatosan lépjük át. Csak mosolygok. * Óra után be kell szaladnom a tesitanárhoz, de előttem még hárman állnak sorban. Fásultan fogom fel, hogy ez a szünet is elmegy, nem mintha terveztem volna valamit... Esetleg egy megbeszélést Vináékkal... Míg egy srác belép az irodába, küldök egy kör-sms-t, amiben vázolom a gyanúmat. Fél percen belül válaszolnak is. Filippi: De szemét... azért ez már túlzás! K: NA, MIT MONDTAM?! Vina: Van hangfelvételed? Vagy valami tárgyi bizonyíték? Egyből meglátszik, ki készül ügyvédnek. De hát egy abszolút átlagos beszélgetésen mit rögzítesz? Tehát: megint nincs semmink, csak a szavam. Amikor végre sorra kerülök - ne legyen egyszerűbb az életem -, az igazgatóságról telefonálnak tanárnőnek. Ezt már csak onnan is tudom, hogy folyton az "Igen, igazgató úr" rigmust ismételgeti. Mire leteszi a kagylót, verslábakra bontom (˘˘|˘-|˘|-) puszta szórakozásból. - El kell szaladnom a titkárságra - fordul végül felém a tanárnő -, de nemsokára visszajövök. Milyen órád lesz? Majd én szólok, hogy nálam voltál. Felocsúdni sem marad időm, és máris egyedül maradok. A földre dobom a táskám, majd elindulok szétnézni, hátha találok valami érdekeset. Hát, persze, sok sikert. Fehér, sablon falak, sablon bútorok, sablon számítógépek, sablon papírok, sablon még a millió trófea is. Végül annyira elegem lesz, hogy inkább csak lerogyok a fal mellé, és megpróbálok felhúzott lábamra támaszkodva elaludni. Jobbra tőlem a szoba egyetlen színes tárgya áll, (basszus naná) a szemetes. Egyelőre nem vagyok olyan szinten elkeseredett, hogy abban kezdjek turkálni, de (na álljunk csak meg egy szóra mi a fene) aztán a szemembe villan egy szótöredék. Aszondja, hogy RIB. Először fel sem fogom, hogy most láttam valamit. Lassan felemelem a fejem. Elfordítom. Csekkolom a színes zacskót. Káromkodom egyet. És csinálok róla harminchat képet, plusz az egyik csomagolást elteszem a táskámba. * - Na, most mi van?! - kiált fel K. - Ne izéljetek már, Zsombi volt és kész! A tesitanár szimplán gumicukrot evett, tilos tán? - Ez csak egy dolog. - Vina úgy bámulja a szemközti plafont, mintha arra lenne vetítve a bűntény. - De, mint tudjuk, ő sosem eszik édességet, mert folyton fogyózik, plusz egészségtelen. Ráadásul a két tanárnő egyszerűen utálja egymást, nem bírnak meglenni egy légtérben. Ez azért vet némi rossz fényt az emberünkre. K feje fokozatosan vált sárgáról paradicsompirosra, miközben egész testében remeg, így olyan, mintha a robbanástól mindössze pár másodperc választaná el. 40.


Acta De Kossuth

Irodalom

- Veled mi lenne, ha leállnál a sok retro krimiről? - Végül csak így tud visszavágni. Te meg - fordul hozzám -, mi történt volna, ha szerzel valami bizonyítékot Zsombi ellen? - Mit, talán meg kellett volna írnom előre a beismerő vallomását? - gúnyolódom. Aztán dugtam volna az orra alá, hogy "Ide kérem az autogramot!"? Dugulj el, K, nélkülem még egy gyanúsított sem lenne. - Helyes! Most szerencsére kettő is van! - Nem lehet... - Filippi hangja olyan halk és álmodozó, hogy alig vesszük észre. - Nem lehet, hogy a két ember, akit a legjobban kiakaszt Mártus, együtt találta ki? Míg a srác egy skiccen dolgozik tovább, mi összenézünk. De az az érzésem, egyedül én értem, mire gondolhat a kis különcünk valójában. Másnap reggelre megbeszélünk egy kis összeröffenést, hogy megvitassuk a dolgot, mivel Vina busza perceken belül elmegy, és csak este jön másik. Én azonban jóval korábban megállok a szekrénynél, tudom ugyanis, kivel bérel közös blokkot K. Zsófinak hívják, egy nagyon aranyos lányról van szó, csak az én ízlésemnek túl pedáns. Most viszont kapóra jön, hogy órák előtt átfutja az anyagokat, mert így vagy fél órával korábban beér a kelleténél. És számításaim nem csalnak, hogy is csalnának... Alig múlt hét négy perccel, a lány már közeledik is, táskája majd' leesik a válláról, úgy matat benne. Elészaladok, hogy segítsek. - Szia, add csak, majd én viszem. - Jaj, köszi - pillant fel, és már el is pirul. Ez a csaj a legkisebb kedvességre is átmegy rákvörösbe. Néha eltöprengek, volt-e neki gyerekszobája. - Csak a kulcsomat keresem, mindig lekerül valahogy az aljára... - Aha - nyögöm idétlenül. - Te, kérdezhetek valamit? .. Illetve, igazából inkább kérés lenne. - Nem volt matek házi - hajol le a zárhoz. - Igen, tudom. Én... - Angolból nem egy csoportban vagyunk, szóval... - Tudom, tudom, de... - Akkor milyen házi kell? - Nem kell! - fakadok ki. - Akár hiszed, akár nem, van kompetenciám, hogy megírjam magam! Szegény Zsófi úgy pislog rám, mintha most borítottam volna le egy vödör jeges vízzel. Csak az hiányzik hozzá, hogy könnyekben törjön ki... de attól sem áll messze. - Bocsi - mentegetőzöm halkan. - Bocsi, de ez fontosabb a leckénél. Nem... Nem nézhetnék bele K térrészébe? Osztálytársnőm óvatosan néz pislog rám a szemüvege fölött. - K nem túl kedves lány. - Nem, nem az - hagyom rá. - Ha megtudnák, hogy megengedtem... Nem kedvelnek, és ebből nem jönnék ki jól. Egyáltalán nem. - Nyugi, K-val jóban vagyunk. Egyébként sem tudja meg soha. Soha. - Bizonytalanul rágcsálja az ajkát. - Na - veszem elő a legmézesmázosabb hangomat -, hazudtam én neked valaha? Zsófi arcszíne újfent téglaszínbe megy át, majd becsapja a szekrényajtót. Egy pillanatig leforrázva állok: tényleg ennyire gáz lett volna? Aztán a kezembe nyomja a kulcsot, és a két kerek lencse fölött áthatóan vizslatni kezd. - Még óra előtt vissza kell kapnom, de senki ne lássa! Azzal elbattyog az osztályterem felé, táskája majd' leesik a válláról, és sziluettje láttán szívem hirtelen csordultig telik... Na ja, de momentán jobban érdekel, mit találhatok 41.


Acta De Kossuth

Irodalom

K-nál. Hát, ha az előbb azt gondoltam, hálás vagyok Zsófinak, e pillanatban kétszer is meggondolom, mi az a hála, és mivel tartozom most a lánynak. * K feltűnően jókedvű. Már az is kivételes, ha az első három órát nem aludja át, de ma egyenesen aktív. Már-már megdöbbentő, de most - azt gondolhatja -, van is oka az ünnepi hangulatra. A tettest hivatalosan csak a hetedik óra után kell kikiáltanunk, (szóval örülj amíg lehet k k k k) és a többiek megrökönyödésére kértem, hogy a tesitanár is jöjjön el. K először hülyének nézett, de hamarosan vállat vont, és vigyorogva újságolni kezdte, mekkora szószba került Zsombi. Úgy elfog a káröröm... Mártus irodájában gyülekezünk. A könyvtárból idehurcolt székeken ücsörgünk, már aki: K lábát szétvetve könyököl a térdére, Filippi a falnak döntött háttal kuporog az íróasztal mellett (a széken a táskája és a kabátja pihen), én pedig loveglóülésben vizslatom a megjelenteket. Zsombi telefonozik, K módfölött boldog, (még) a tesitanár idegesen járkál fel-alá, a biosztanár pedig egészen riadtan nézeget szerteszét. Vina az egyetlen, aki teljesen higgadt. Szerintem töritételeket mond fel magában; ahogy a végére ér, felpattan, és körbefordul. - Mind itt vagyunk? Akkor kezdhetjük, ugye, tanárnő? Nem tudom, melyiket kérdezte, de mindkettő bólint, így Vina felvázolja a gyanút. - Hangsúlyozom, hogy erre semmi bizonyítékunk. Mindenesetre jó okunk van feltételezni, hogy Zsombinak indítéka és alkalma is volt. - Mi?! - ugrik fel a srác, és felháborodottan tekint körbe. - Semmi közöm hozzá! - Kivételesen igazat mond. Minden szem rám szegeződik. A nyelvem görcsbe rándul, és jó nagyot kell nyelnem, hogy folytatni tudjam. - Megdöbbentő, de ez a gyerek néha tényleg nem hazudik. Egyrészt túl gyáva ahhoz, hogy lopjon egy tanártól, még ha csak gumicukorról van is szó; másrészt pedig bizonyítani tudom, hogy más emelte el az édes kis semmiségeket. K feje lassan, de biztosan sötétedik, mígnem eléri a céklaszínt. A tesitanár viszont már tudja, mi jön, inkább meg is kérem, hogy üljön le. Bár nem tudom, miért akarna elszökni... - Ne nézz ilyen kiskutyaszemekkel, Filippi, elvégre te elejétől kezdve tudtad. - Ööö... - Szerintem gőze sincs, miről beszélek, de azért bőszen bólogat. - Hiszen tegnap épp te vetetted fel: az is lehet, hogy az a két ember, aki legkevésbé kedveli Márta tanárnőt, összefogott. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, egyikük Anna néni - ez a tesitanár -, a másik pedig kétségtelenül K. Szinte mindenkinek leesik az álla, ám Filippi hamar észbe kap, hogy neki most bólogatnia kell, és azt hajtogatni: "Pontosan!" - És hogy jöttél rá, Sherlock? - gúnyolódik K, akinek az arca most ijesztően sápadt. - Tudod, nagyon feltűnő volt, hogy ennyire Zsombira akarod kenni az ügyet. Aztán megláttam az üres Haribo-csomagolásokat tanárnő irodájában, és ez egy kicsit megzavart. Filippi megjegyzése vezetett rá egy lehetséges megoldásra. Ezért ma reggel elloptam Zsófitól a kulcsotokat, és belekukkantottam a szekrényedbe. És tényleg: ki korán kel, aranyat lel... vagy ez esetben megdönthetetlen bizonyítékot. Az asztalra dobom a K-nál talált, viharvert füzetet, amiben fél évre visszamenően lejegyzett minden kis trükköt. A címoldalon - mily poénos - piros tollal áll: Hagyaték az utókornak. A lány szemei tányérméretűre tágulnak, és halkan cifrát káromkodik. - K... 42.


Acta De Kossuth

Irodalom

- Állítod még, hogy Zsombi volt? - kel fel Vina a székről. - Nem - szűri K a fogai közt. - Bevallod, hogy te tetted? Illetve te meg Anna néni? - Igen. És meg is úsztuk volna, ha nincs ez a pancser! - mutat rám. - Szuper - Vina kikapcsolja a diktafont, ami egészen eddig minden szót felvett, majd simán elsétál K mellett, és kiveszi a táskájából az ellenőrzőjét. - Nem tudom, mit kapsz ezért, de remélem, megemlegeted. Így az orrunknál fogva vezetni... - Végig tudtam! - vigyorog Filippi. Kezet nyújtok, és felsegítem a földről. Zsombi szerencsétlen képpel oldalog oda hozzánk, és kezét a farmerjába törölve kérdezi: - Most akkor mi van? - Az, hogy tisztáztalak. - He? - derül fel a képe. - Akkor nem kapok rovót? Filippivel összenézünk, aztán csak megcsóválom a fejem. - Hallod, te tényleg sík vagy - jelenti ki különc barátunk. Ezt senki sem vitathatja el Zsombitól. Kanalas Dominika, 10.c

43.


Acta De Kossuth

Irodalom

A kosár – Karcsi, meg kell állnunk! Nincs válasz. A kis társaság tovább lépked az erdő szélén. – Kérlek! – szól megint a feleség. Hangja szinte visszhangzik az éjszakai csendben. – Muszáj pihenni! – Nem lehet – válaszol a férj, kissé zihálva a nagy tehertől. – Még túl közel van a falu. Nem adhatunk esélyt, hogy megtaláljanak minket… * 1944, ősz Épp a tyúkokat etette, amikor az utca felől kiáltást hallott. A lelkész állt a kapuban. – Ilonka, kedves, egy levelet hoztam magácskának és az urának, kérem, mihamarabb válaszoljanak rá. Egy fiatal debreceni asszony írta az egyházközösségnek: koraszülött ikrei születtek nemrég, és sürgősen tejre lenne szüksége… És tudja manapság milyen nehéz tejet beszerezni a városban… Azért jöttem magukhoz, mert tudomásom szerint maguknak van tehenük. – Igen, így van. Milyen szomorú dolog… Megbeszéljük Karcsival, mit tehetünk. – Köszönöm, hálás lennék, ha tudnának segíteni. És még egyszer, kérem, siessenek a válasszal! – Természetesen. A viszont látásra! – Isten áldja, Ilonka! Ilonka bement a házba, nekilátott az ebédfőzéshez. Míg a leves forrt, kiment a kert végébe, hogy segítsen Erzsinek gyomlálni. Hárman éltek együtt a házban: Ilonka, a férje, Károly, és a férfi nővére, Erzsi. Erzsi egy éve özvegyült meg, férje a fronton esett el, és mivel nem volt még gyermekük, Karcsi jobbnak vélte, ha hozzájuk költözik, így mindhármuknak könnyebb lesz. Ilonka elmesélte neki, hogy meglátogatta őt a lelkész, és hogy mire kéri őket. – Szegény asszony… – sóhajtott fel Erzsi. – Segítenünk kell neki. Két pici gyermekkel, ilyen háborús helyzetben… – Igen… Remélem, rávehetjük az uramat, hogy néhány hónapig itt lakhasson. Sok jó ember kis helyen is elfér! Szorítsunk nekik egy kis helyet! Ugye segítesz meggyőzni Karcsit? Ebédre megérkezett a férje is. Ilonka csókkal üdvözölte és a nyakába borult, és Isten tudja hányadszorra, hálát adott azért, hogy a férjét néhány évvel ezelőtti balesete miatt – mikor egy ló levetette a hátáról, és olyannyira megsérült a térde, hogy még a mai napig sántít – nem hívták be katonának. Miután úgy látta, a férfi jól lakott, elmesélte a délelőtt történteket. Károly vonakodott attól, hogy idegeneket engedjenek a házba, és azzal érvelt, hogy idén a búza se lesz elég, és előfordulhat, hogy még venni is kell majd, de Ilonka számíthatott Erzsire, aki a tej fontosságát emelte ki. – Karcsi, kérlek, hiszen két gyermek életét mentenéd meg vele! – Rendben, na…! Legyen! De ha emiatt gondba kerülünk… – Ó, köszönöm, köszönöm, azonnal szólok a lelkésznek! – borult a nyakába Ilonka. * Három nap múlva, kora délután érkezett meg a kismama, vállán táska, kezében széles fonott kosárban hozta kisbabáit. Könnyű volt felismerni az nőt, polgári ruhája 44.


Acta De Kossuth

Irodalom

meglehetősen eltért a falusi öltözettől. Ilonka első pillantásra megkedvelte az alacsony, vékony derekú, kedves arcú asszonyt. – Isten hozott, kedvesem! – köszöntötte mosolyogva. – A lelkész úr kísérte ide? Az édesanya bólintott. – Akkor gondolom, ő már be is mutatott miket. Én Ilonka vagyok. Kérem, jöjjön be, pihenjen a nagy utazás után – ezzel levette a vendég válláról a táskát és karon fogva a ház felé húzta. – Köszönöm szépen, nagyon hálás vagyok. De elnézést az illetlenségért, még be sem mutatkoztam. Erdős Imréné vagyok, Lívia. Ők pedig itt a kislányaim Eszter és Anna. Lívia… Milyen szép név, még sosem hallottam! – gondolta Ilonka. – Különleges, nagyvárosi hangzása van. Bezzeg, aki viseli, olyan kedves, olyan közvetlen… Benn a házban terített asztal várta őket, Erzsi elkészült az ebéddel, feltette az asztalra és beszédbe elegyedett Líviával. A családjáról és a szülésről kérdezte. – A szüleim már nem élnek, mint ahogy a férjem, Imre szülei sem… - Lívia kis szünetet tartott. – Maga mikor hallott utoljára a férjéről? Én négy hónapja nem tudok róla semmit… – Az én uram majd’ egy éve esett el a fronton… – felelte halkan Erzsi. – Oh, sajnálom… Ha az én Imrém nem tér vissza, én… – mondta, de nem tudta befejezni, könnyek gyűltek a szemébe. – Ne keseregj kedvesem, most a legfőbb gondod a két gyermeked legyen! – Hát igen… Micsoda két hét van mögöttem! Csoda, hogy élek! A kórházban közel egy napig vajúdtam, a szülés után pár órával, az éjszaka óriási robajra keltünk. Bombáztak! Az anyákat gyorsan az alagsorba menekítették, de a babáinkat nem! Őket fenn rejtették el… Istennek hála, hogy semmi bajuk nem lett. Hiszen csak alig néhány órásak voltak. Amikor kiderült, hogy nem tudom őket szoptatni, teljesen kétségbe estem: hogy fogok én nekik Debrecenben tejet szerezni? Akkor ajánlotta az orvos, hogy forduljak az egyházhoz, ők majd segítenek. Így jutottam magukhoz. – Édesem… miket kellett magának átélni… Hogyan utazott idáig? – Egy darabig elhozott egy lovas kocsi, de onnan még órákig gyalogoltam az országút szélén. Annyira féltem… A kislányokat el is takartam, ne tűnjön fel senkinek, hogy gyerekeket hozok. Az én kis virágocskáim, úgy aggódom értük! – Ne aggódj! – mondta Ilonka. – Készen van a tej, le is hűtöttem egy kicsit. Van üveged hozzá? Lívia előkereste a cumisüveget, amit a városban vett. Míg Ilonka megtöltötte az üveget, ő kivette az egyik kislányt a kosárból. A két asszony halkan csodálta, ahogy Lívia megeteti a még félig alvó kislányt, visszafekteti a testvére mellé, majd a másik babát is megetette. A két baba jóllakva aludt vissza. Ilonka még sokáig állt a kosár mellett, a két egyforma kislányt csodálva. Este, lefekvéskor Károllyal arról beszélgettek, hogy ha a rossz időknek vége, ők is szeretnének gyereket. * Három napja lakott már a házban az édesanya és a két kislánya. Lívia csendes volt, arcára szomorúság ült, ám mindig igyekezett segíteni vendéglátóinak. Kora délután a ház előtti ágyást gyomlálta Ilonkával, amikor egy rémült asszony futott a kerítéshez. – Ilonka…! – kiáltotta rémülten. – Mi történt, Mari? – állt fel ijedten Ilonka. – A szovjetek jönnek – mondta elfúlt hangon. – Itt vannak a határban... Tudod, mit csinálnak azok a nőkkel?! 45.


Acta De Kossuth

Irodalom

Lívia lélegzete is elakadt. Bukdácsolva követte Ilonkát, aki a ház felé szaladt. Mikor utolérte és belépett a házba, már mind a hárman a szobában voltak. Ilonka könnyezve hadarta el, amit Mari, a szomszédasszony mondott. Károly lázasan gondolkodott valamiféle menekítési lehetőségen. Eszébe is jutott, amit két hete mesélt neki az egyik férfi, miközben a földeken dolgoztak. – Állítólag nem bántják azokat a nőket, akiknek kisgyermekük van. Ilonka agyán átfutott a gondolat: Két kisbaba van, de ők hárman vannak. Az ájulás kerülgette. – Líviának két lánya van… Talán valaki megfoghatná egyikőjüket… – hallotta vissza saját gondolatait Erzsi szájából. – Lívia? – nézett kérdőn a remegő anyára. Lívia a szobába lépett, karjába fogta a két kislányát. Hogyan adhatná oda őket bárkinek is? Viszont Ilonka és a családja megmentette a kicsik életét. Tanácstalanul és könnyes szemmel ment vissza a konyhába. Erzsi és Ilonka fojtott hangon vitatkozott. Lívia Erzsi mellé lépett. Épp közbe akart szólni, miszerint ő Ilonkának odaadná az egyik lányt, ám ekkor rájuk törték az ajtót. Ebben a pillanatban Erzsi kikapta a kezéből és magához szorította az egyik lányt. Velük szemben egy szovjet katona állt. Magas, szakállas, sötét szemű – rémisztő látványt nyújtott. Fegyverét maga elé szegezve oroszul kiáltott rájuk. Ilonka rémülten lépett a férje háta mögé, ami azonnal szemet szúrt a katonának. Károlyra emelte a puskáját, oroszul kiabálva karon ragadta őt és betuszkolta a hálószobába. Ezt tette Líviával és Erzsivel is. A két kislány keservesen sírt a karjukban. Bent hallották, ahogy az asztallal eltorlaszolja az ajtót. Ilonka rémülten utánuk lépett, de a katona megállította. A karjánál fogva a hátsókertbe hurcolta. Az istálló mellett arcon ütötte, majd a fölre lökte. A gyomrára térdepelt – Ilonka nem tudott kiszabadulni. Sikított, ahogy csak bírt. Benn, a házban Károly az ablakot kinyitva kimászott az udvarra. A felesége sikítása elviselhetetlen volt. A tehénistállónak támasztva meglátta az ásót. Biztos Erzsi felejtette ott – villant át az agyán. Gondolkodás nélkül cselekedett: megragadta a szerszámot és teljes erejéből fejbe verte vele az Ilonkát kínzó katonát. A katona holtan esett össze. Károly elszörnyedt. Mit tett?! – Karcsi… – hallotta a felesége rekedt hangját. Ilonka összetörve feküdt a földön. Károly odalépett hozzá, felsegítette. A karjába vette és bevitte a házba. Kiszabadította a két asszonyt, és így szólt hozzájuk: – Gyertek, fogjatok ásót! Azonnal el kell tűntetnünk. Nekiláttak, hogy gödröt ássanak az istálló mellett. Csendben, könnyezve dolgoztak. * Éjszaka egyikőjük sem aludt. Gyertyafénynél ültek az asztalnál, alig szóltak egymáshoz. Erzsi egyszer megpróbált beszélni Ilonkával, de az asszony elfordult tőle. Hajnalodott. Ilonka kiszáradt torokkal gondolkodás nélkül hozzálátott a reggeli elkészítéséhez. Csendben ettek. Később Károly kiment, megfejte a tehenet, tejet hozott az ikreknek. Délelőtt ismét katonák törtek rájuk. Károlyt magukkal hurcolták. * A szovjetek a falu minden férfi és fiú lakosát felsorakoztatták a téren. Eltűnt társukat keresték. A faluban senki nem tudott semmit. Károly reszketett, de néma maradt. Az oroszok ekkor taktikát váltottak. A sor minden ötödik tagját letérdepeltették. Károly állva maradt, mellette egy suhanc fiú térdepelt reszketve. A férfi a feleségére gondolt. Nem fogok megtörni! 46.


Acta De Kossuth

Irodalom

Puskalövés dördült. Agyonlőtték az első térdeplőt. A tér sarkában szívszaggató zokogás tört fel. Károly szorosan behunyta a szemét. Még egy tucat lövés hangzott el. Az életben hagyott férfiak megtörten indultak haza. Az utcák sírástól voltak zajosak. Hazaérve Károly elmesélte a történteket. – Nincs más választásunk – mondta. – Hamarosan rájönnek, hogy mi voltunk. El kell szöknünk. A nők zokogtak. Először Erzsi tért magához, takarókat és élelmet kezdett zsákokba és kosarakba pakolni. * Mikor besötétedett, útra keltek. A kert végében csordogáló patakon átkelve nekivágtak a pusztának. Lívia kezében az a kosár volt, amiben érkezésekor a gyermekeit hozta. Most megint útra kelt velük, ám ezúttal nemcsak lányai, hanem saját életét is mentenie kellett. Menekültek a falu bosszúja elől. Kozma Luca, 11.b

47.


Acta De Kossuth

Irodalom

Simon Bálint: Az áldozat Saga a fejedelemhez Imígyen szóla Zarathusztra: Viseld igádat aljanép, Építs piramist az ember-isteneknek. A te sóhajod maga az élet! Nyögsz, mikor szeretsz, nyögsz mikor szülsz, Nyögsz ha fizetsz, és hörögsz halálodban. Helytálltál a pajzsviadalban fejedelem! Barna volt a dögmadarak prédája, Az eget nézted, a csontokra tapostál. Mi a sárkány karma a holló szárnyához? Mi a hatalom? Te magad Te, és amit a folyón túlról hoztál. Honnan folyik a vér, mely fölszántja a földet, Merre a víz, mely a rögöt táplálja Honnan a rög, honnan a szabály? Glória és matéria, eszköz és elvek, Elvek és eszköz, anyag és dicsfény Kipányvázott armageddon lovak. Hány hajó kell fölhajózni a tudat csatornáin? Hány fejsze, hogy alkoss, és ne formálj, Ne anyag légy, ne is aprítsanak? Debrecen, 2014.03.28.

48.


Acta De Kossuth

Irodalom

Thule Élt egy király Thuléban, csupa kő a szíve, Mint országa, fagyos volt és boldogtalan. A tenger habjait szemlélte örökre, Tróntermében ült és kelyhét szorongatta. Viharos a tenger, Szállnak a sirályok, Messze elröpülnek, S fáznak a királyok. Lovagjai ültek búsan és acélban, Hallgatták a víz fojtó morajlását. Háború rég nem dúlt a birodalomban, Vágyták ők mégis a lovak dobogását. Tajtékzik a tenger, Tépik a hullámok, Magasba szökkennek, S várnak a kopjások. Nyárfaszínű szellem minden sötét éjjel Végtelen kék mélyből a palotába jő. Csak némán ácsorog dermesztő szemekkel, Királyi holt hitves, uráért kísért ő. Fenyeget a tenger, Járja a gyásztáncot, Nyugalmát elvesztve Pusztítja a partot. A kastély bástyáit fagyos szelek fújják, Fakó ormáról varjak hívják a halált. A fölkent rút vétkét gúnnyal eldalolják, Őrületbe sújtják a didergő királyt. Zalaegerszeg, 2012.06.13.

49.


Acta De Kossuth

Irodalom

Emberáldozat Táltos-lovon vágtatok Birodalmak szélén. Kaszás üget mögöttem, Korona a fején. Hegyoldalban tiszafa Leszáradt az ága, Mondd még egyszer TE ki vagy? Nem megyek világra. Katedrális a völgyben, Nem ég ott benn gyertya. Föláldoztuk az embert, Ezüstre, harmincra. A kapuban kőangyal, Lemállott a szárnya Hol a pokol, hol a menny? Boncolásra vár ma. Mákgubó a földeken, Ring az esti szélben. Rég kimondott nagy szavak, Írásban, beszédben. Mórok laknak odaát, Délre, napnyugatra, Megváltjuk a Prófétát, Kenyérre és vasra. Láttuk Rómát, s Bizáncot, Iszonyú város volt Ezredévnyi márványért Egy nemzedék lakolt. Láttunk sok száz csatornát Vértől vörösleni, Hajnali nap fényénél ROMLÁSt tündökölni.

50.


Acta De Kossuth

Irodalom

Szeretem a véres húst Büntetlenül nyelni, A hitványok imáját, Orgonán kísérni Akkor vagyok csak szabad, Hogyha vandál vagyok, Összetört a tükörkép, Kegyelmet nem adok. Holtak, táncra titeket Ma éjszaka hívlak.

Vicsorít a holdsarló, Pogány tüzek gyúlnak. Ezt a szép új világot Ne hagyjuk nyugodni, Az örök szabadságot Lássuk bujálkodni. Debrecen, 2014.04.11.

51.


Holly 1. Isten hozott Hollywoodban!

Szelke Blanka Zs贸fia

Holly 1.


…Folytatása következik…


Szuper-torta Másnap reggel nyűgösen ébredtem. Nem hisztisen, vagy ilyesmi, csak nyűgösen. Nehezen. Helyesbítek: Minden tök könnyen ment, amíg belém nem nyilallt a tudat: Ma van az utolsó napom. Holnap mindennek vége, megyek haza az unalmas New Yorkba. Na, szóval ettől kezdve nyűgös voltam egész nap. Vagyis hát majdnem egész nap. Megbeszéltük anyuval, hogy ma elmegyünk egy cukrászdába sütizni, hogy megünnepeljük a válogatót. De minthogy sokáig aludtunk, én is meg ő is, ezért délutánra terveztük. Épp ebédelni akartunk lemenni, amikor összetalálkoztunk Chrisszel. -

Helló, lányok – köszönt az arcán szélese mosollyal. – Elrabolhatom egy pillanatra Amabelt? – kacsintott rám. Nem! – kiáltottam magamban. Nem, Amabel most Hollyval fog ebédelni. Egyébként se kacsintgasson rám. Bár igaz, hogy többé, kevésbé (bár inkább az utóbbi) már megbékéltem Chrisszel. - Hogyne – próbáltam a leghitelesebben mosolyogni. Chris megragadta anyu karját, és egy kanyar mögé húzta, majd egy kis sutyorgás hallatszott. Nem sokkal később anyu megjelent a kanyarból, de Christ elnyelte a föld. Nem is baj – gondoltam. Ebéd után a liftre várva megkérdeztem anyut, hogy melyik cukrászdába menjünk. -

Jaj, Holly jó hogy mondod. Chris délutánja ma szabad, és nem tudom, hogy fogok-e tudni vele találkozni még, úgyhogy elhívott egy kávézóba. - És te… igent mondtál. - Még jó! - Akkor ennyit a cukrászdáról? - Bocsi. Nagyon kiborultam. Utáltam Christ abban a pillanatban, egyszerűen gyűlöltem. Ki nem állhattam. Több szinonima akkor ott nem jutott az eszembe, de meg mernék esküdni, hogy olyan piros voltam, mint Csingiling, amikor Vídia feldühítette. Ahhoz képest, hogy egy tündér, nagyon könnyen el tud borulni az agya. Otthagytam a liftet. A mellette lévő lépcsőhöz mentem és felmásztam rajta. Fel, fel, egészen a mi szintünkig. Csendben nyitottam be a szobába. Nem akartam, hogy anyu észrevegyen. De persze ez hülyeség volt: úgy lihegtem, mint aki most futott le egy maratont. -

Figyelj, Holly, ide megyünk a sarki kávézóba. Te mit fogsz csinálni? – hallottam anyu hangját a fürdőszobából. Nem mindegy? Te törődj csak Chrisszel – mondtam volna legszívesebben.


-

Azt hiszem, elmegyek sétálni – mondtam. Anyu kihajolt az ajtón és furcsán méregetet. – Egyedül – tettem hozzá sürgősen. – Fred vagy bárki más nélkül. Bár nem mintha nagyon érdekelt volna, hogy mit gondol. Nem, nem. Ugyanannyi joga van Chrisszel lógni, mint nekem Freddel. Fölmarkoltam a táskámat, és kimentem. -

Egy óra múlva jövök – kiáltottam még hátra, aztán bezártam az ajtót.

Mélyen, leg mélyen a szívemben. Igen, igen, ott az a zakatoló, dobogó pirosas izé, aminek van két kamrája, és két pitvara. Ami a vért pumpája a testünknek. A testünk minden kis erecskéjének. A fejemtől a talpamig. Ami futás után úgy dübörög, hogy önmagában egy dob banda erejével érne föl. Na, szóval ott éreztem valamit. A padon ültem és a mellettem lévő üres helyre néztem. És mélyen, leg mélyen a szívemben hiányoltam valamit. Igen, a szívemben hiányoltam valakit. Annyira reméltem, minden porcikám azt szerette volna, ha most mögöttem megszólal egy hang. Egy hang, ami mindig megszólal, ha ezen a padon ülök. Fred hangja. Nagyon hiányzott Fred. Na meg persze a hangja is. Ha dühös voltam, mindig erre a padra jöttem ki, és Isten tudja hogyan csinálta, de Fred mindig itt termet. Mindig megvigasztalt. És mindig arra buzdított, hogy barátkozzak össze Chrisszel. Az volt az igazság, hogy olyan volt egy kicsit, de tényleg csak egy picit, mintha meghalt volna. Mert ez a pad egyenlő Freddel. És most nem volt itt. Nem tudom miért, de most nem volt itt. Csak az üres hely, amire mindig letelepedett. Fölálltam és inkább hazaindultam. Inkább, mert már majdnem elsírtam magam. Pedig én soha- soha-soha nem szoktam sírni… Furcsa ötletem támadt. Tudtam, hogy anyuék melyik kávézóba mentek. Úgy döntöttem, hogy meglesem őket. Oké, lehet, hogy nem helyes, de akkor is, kíváncsi voltam. Belestem a kávézó üvegfalán. Nem nagyon, nem akartam nagy feltűnést, és azt sem akartam, hogy anyu észrevegyen. Odabent hét asztal volt, mindegyik mellett volt két vagy három szék. Csupán négy asztal volt foglalt, de egyiknél se láttam se anyut, se Christ. Sehol. De akkor hol vannak? Talán visszamentek a hotelba, gondoltam, így hát én is visszamentem. Igen lefáradtam mire fölértem az emeletre. Már csak pár lépésre voltam az ajtótól, mire kilépett rajta Chris. - Ó, helló, Holly – mondta olyan hangosan, hogy az már majdnem kiabálás volt. - Helló, Chris. Anyu gondolom, bent van. - Persze. A szobádba mész? – mondta még mindig hangosan. Bólintottam.


- Holly a szobájába megy. – jelentette ki. – Jó szórakozást. - Milyen szórakozásról beszélsz..? – néztem hátra miközben lenyomtam a kilincset. Amint beértem egy valamit pillantottam meg. Az asztalunkat. Rajta egy nagy tányér, amin egy torta volt. De még milyen torta! - Gyümölcstorta – hallottam saját elhaló hangomat. A torta mellett volt még egy tál, rajta a kedvenc sütijeim, két tányér, két pohár, és egy kancsó limonádé. Citrom és jégdarabokkal. -

Anyu – visítottam örömömben. Igen, drágám? – bukkant elő anyu valahonnan. Ez… ez… Chris nem hívott sehova – bökött oldalba. – De még ha hívott is volna, akkor se vele mentem volna el, hanem veled. Chrisszel csak azért játszottuk el, hogy meglepetésből ide tudjam ezt csempészni neked. Segített kérni a konyháról tányért, meg poharat – mutatott az asztalra. Megöleltem anyut. Egy nagy-nagy ölelést kapott. Sokáig ettük a tortát és sütiztünk. Kettesben. És nagyon boldog voltam. Nagyon-nagyon!

Másnap délelőtt indultunk. Sajnáltam, hiszen Los Angeles egy gyönyörű hely. Fantasztikus! Reggel összepakoltunk. Anyu hosszan búcsúzkodott Christől, és hogy őszintén bevalljam, én is egészen megkedveltem. Van valami abban, amikor az emberek azt mondják, hogy a visszafelé út rövidebb. De az is lehet, hogy a repülő volt gyorsabb, nem tudom. Leszállva a repülőről megcsapott New York levegője. New York, New York, drága New York. Mondtam volna, hogy hiányoztál, de azért még nagyon szívesen maradtam volna Los Angelesben. De azért New York jobb. Igen. Los Angelesben nincs semmi különleges. Miért is volna? Végül is csak a pálmafák... És mindenhol medencék… Mindig meleg… A sok sztár is ott lakik… Los Angeles! Hiányzol! Fogtunk egy taxit a reptéren, naná, hogy óriási dugó volt. Mint mindig. Hazaérve – mert pár örökkévalóságig tűnő óra alatt csak hazajutottunk – elkezdtem kipakolni. Pont azt a pólót nyomtam be a szekrénybe, amit Allisonnal vettünk, amikor eszembe jutott, hogy nem fölhívom, és elújságolom neki a nyaralás minden egyes részletét. De az utazás eléggé kimerítő volt, ami azért is furcsa, ugyanis csak ültem. Miért merül ki az


ember abban, hogy ül? Végül úgy döntöttem, hogy írok neki egy e-mailt. Amint bejelentkeztem észrevettem: ötvenhárom elolvasatlan üzenetem volt. Aszta! Talán egy hónapra utaztam volna el? Lehet, hogy az űrlények elraboltak, és kitörölték az agyamat? És valójában évekre eltűntem? Tök király lenne! De nem. Naponta vagy tizenöt e-mailem érkezett. Feladók: Lizzy, Essie, Allis, Elsie, Cora, Janet. Azta. Az első három mind arról akart tudni, hogy milyen volt a válogató. Az utóbbi három pedig a hollétemről akart tudni. Jaj, a csudába totálisan elfelejtettem nekik bármiről is szólni.

„Holly! Hol vagy? Elnyelt a föld? A tanárok nem mondanak semmit, a mobild nem veszed föl, az e-mailjeidre nem válaszolsz, suliba sem jársz be. MI történt? Otthon is kerestünk már, de a szomszédok sem láttak titeket egy jó ideje. Jelentkezz, Holly, az istenért! Elsie.”

És ez csak egy volt a sok közül. Ezek komolyan kerestek. Visszaírtam Elsie-nek egy e-mailjére. Megírtam, hogy élek, és virulok, és holnap találkozunk a suliban.


Oktatási célú közintézmény, rémlik? Az óra csörgött. Kinyitottam a szemem. Egy ablakot láttam magam előtt. A függöny behúzva. Körülöttem egy oly régen nem látott szoba. A kezemmel rácsaptam az órára. Maradj már csendben – gondoltam. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. A függönyt széthúztam. Felhőkarcolók, autóriasztók, dudák. Ja, ez itt New York. Olyan… nem is tudom, furcsa volt. Ismeretlen ismerős. Furcsa volt kinyitni a szekrényem, és előkeríteni a megfelelő sulis egyenruhát. Egy valamit imádok nagyon a sulinkban. Hogy bár egyenruha van, azért mégis egyedileg lehet öltözni. Több féle szoknya van, mellény, póló, ing, gyakorlatilag minden féle ruhanemű van. És hogy mitől lesz ez egyenruha? A felsőnkön egy suli címer van, de egyébként a legtöbb cuccunk kék kockás. Vagy fehér, vagy simán kék. Mindegyiket külön meg lehetett rendelni, nekem például mindegyik meg van. Éppen a fehér ing és a kockás mellény valamint a kockás ing között akartam dönteni, amikor eszembe jutott a rég nem látott matróz felsőm. Soha nem hordtam, mert kicsit nagy volt a dekoltázsa. Csöppet. Kicsit nagyon. Nem is gyártottak belőle, csak tizenegyet, úgy emlékszem, mert a suli tanács túl kihívónak találta. A pom-pom csajok mindet el is kapkodták De mivel ők csak heten voltak pár embernek még jutott. Én meg elsők között rendeltem ruhákat, ezért mindenből rendeltem. Akkor nagyon rosszul állt, de megint felpróbáltam. És olyan furcsa volt, mert most valahogy jobban állt. Reggel Elsie, Cora, és Janet is bent volt már. Amikor beléptem az egész osztály felém fordult. De főleg ők hárman. Volt valami a szemükben. Valami düh, és lenézés, és méreg. Igen, ez tuti, hogy nem az isten-hozott-újra-itthon nézésük. - Helló, csajok! – mosolyogtam rájuk. - Helló, sztárkisasszony. Átestél egy másik dimenzióba? Becsszóra akkor még nem igazán esett le. -

Miről beszélsz? Csak hogy elhúzol, itt hagysz mindent és mindenkit és senkinek sem szólsz egy szót sem – vette át a szót Cora. - Meg tudom magyarázni! – mondtam, de úgy tűnt hiába. A három lány elindult ki, a teremből. A folyosóról még Elsie visszaszólt. - Remélem élvezted Los Angelest. És jól sikerült a válogatód. Az osztály egy emberként hallgatott el. Hirtelen mindenki minket, négyünket figyelt. Aki nem hallgatott volna el a „Los Angeles” szóra az elhallgatott a „válogató”-ra. Most már fölhagytam a műmosolyokkal. Komolyan és halkabban folytattam a beszélgetést, de nem


tudtam elég halkan folytatni, hiszen a maradék harminc ember minket figyelt. Csöndben. Még a levegővételüket sem lehetett hallani. Megértem őket, kíváncsiak voltak, hogy mi fog ebből kisülni. - Honnan tudsz róla? – kérdeztem. - Igen, ez jó kérdés, honnan tudok is róla? Hiszen te nem szóltál egy szót se róla! Hallgattam. Nem tudtam mit mondani. Most tényleg megszívtam. És igaza volt. Totálisan igaza volt! -

Úgy látszik, hogy mindig megfeledkezel arról a tényről, hogy az osztályfőnök kedvence vagyok. Naaa, azért ez egy kicsit beképzelt kijelentés, nem gondolod, Elsie? -

Kiszedtem belőle, mert tudtam, hogy ő tudja, csak nem akarja elmondani, én meg aggódtam miattad. Én hülye azt hittem, hogy talán valami bajod van, azért nem reagálsz semmire. Még az is megfordult a fejemben, hogy talán kórházba kerültél, vagy rosszabb… nem tudom, de egyszerűen eltűntél a föld színéről. Annie mondta, hogy esetleg elmentél a válogatóra, de én azt mondtam neki, hogy dehogy is, Holly nem olyan, ő szólna. Azt mondtam neki, hogy ismerem Hollyt, soha nem tenne olyat. De úgy tűnik, hogy tényleg nem ismerlek. Talán soha nem is ismertelek. Az osztály felmorajlott. Mintha csak a Hannah Montanát néznék, és ők lennének a közönség. Néha nevetnek a vicces részeken, néha meg húúú-znak a szomorúbb részeknél. Elsie ezzel otthagyott. Ekkor lépett be Jemina. De úgy tűnik, hogy nem elég hülye ahhoz, hogy ne fogja föl, hogy itt történt valami. Az osztály hallgat, én bambán bámulok, Elsie pedig eddig sosem látott dühös arckifejezéssel távozott. Ezt most megszívtam, igaz? Épp az ebédlőbe tartottam, amikor Jemina megállított. -

Helló, Helló, Holly. Vagy hívjalak Holly-woodnak? – nevetett. – Érted, Holly-wood! Na mindegy. Hallom Los Angelesben voltál, egy meghallgatáson a Fealt kórházra. Hogy sikerült? Okééé, most vagy Jeminát rabolták el az űrlények és kicserélték, vagy engem, és eddig egy gonosz hasonmásom volt a helyemben. -

Jemina! Te most… kedves vagy velem? Máris bűn, hogy próbálom elfelejteni a múltkori pofonincidensedet? Csak egy tasli volt – mondtam unottan. Mégis miért nem lehet megjegyezni? Erről inkább most ne vitázzunk. Szóval? Bekerültél? Szerepet kaptál? Nem tudom még, Jemina, komolyan nem tudom. Szombaton anyuék elutaznak Washingtonba, és csak vasárnap este jönnek haza. Bulit fogok tartani. Esetleg nincs kedved eljönni? Gondolhattam volna. Tiszta sor volt, Jemina föl akar vágni a buliján egy szerinte leendő hírességgel. Még most mielőtt megkapnám a szerepet, mert ha esetleg megkapom, akkor majd mondhatja, hogy már az előtt is jóban volt velem, hogy bekerültem bármilyen nevesebb, vagy kevésbé nevesebb sorozatba, vagy filmbe, vagy akármibe. Cseles!


De mondjak valamit? Talán soha többé nem lesz alkalmam elmenni, egy ilyen igazi, menőkből álló buliba. De ugyanakkor az is bennem volt, hogy mégis csak egy hátsó szándék irányítja Jeminát… - De ha segít neked a döntésbe, akkor elmondom, hogy Tom McKenzie is ott lesz. - Megyek! – kiáltottam. Tom, Tom, Tom. Hát igen, ő a suli nagy menője, és mindössze minden ötvenedik lány nem szerelmes belé. Sőt egyes pletykák szerint még fiúk is próbálkoztak nála! Undi! De mindenesetre én lány vagyok, és nem tartozom a „minden ötvenedik” csoportba. - Hétre legyél ott! - Naná! – kacsintottam. Különös ebéd volt. Milyen is lehetett volna Jemina társaságában? Bizony, mert velük ültem egy asztalnál. Komolyan, hogy ezek mi mindenről tudnak fecsegni! De a legfurcsább nem az volt, hogy az ebédet a pom-pom lányokkal töltöttem, (igen, egyen blúzban voltunk) hanem az, hogy mi történt ebéd után a szekrényemnél. Éppen a matekkönyvet akartam előkeríteni a szekrény legmélyéről, amikor Tom McKenzie hangját hallottam meg a szekrényajtó mögött. - Mi újság, Hilary? Becsaptam az ajtót. Tom a szomszéd szekrényhez könyökölve nézett rám. -

A nevem Holly. Ó, miért, én nem azt mondtam? Hilaryt mondtál – mondtam neki lassú bólogatások közepette. Hollyt akartam mondani. Tom! Már egy éve látjuk egymást nap mint nap, mégse szóltál hozzám egy szót sem. Gondolom most sem az időjárást szeretnéd velem megvitatni. Vagy tévedek? - Szépen süt a nap, nem gondolod? – vigyorgott. És még humora is van, hát nem cuki? -

Zuhog az eső, nem tűnt fel? – böktem az ablak felé. Ó! Jogos – bólintott. – De igazából azt akartam megkérdeni tőled, hogy nincs-e kedved esetleg… Szentséges atyaúristen! – gondoltam magamban. Nem elég, hogy Tom beszélgetett velem, viccelődött, most még kérni is akar tőlem valamit! De vajon mit? -

Szóval… - dadogott tovább. – Hallottam, hogy Jemina meghívott a bulijába, és arra gondoltam, hogy mehetnénk együtt… Ha te is akarod. A matekkönyv kiesett a kezemből. EZ MOST KOMOLY? – kérdeztem magamtól. De úgy tűnt, hogy Tom totálisan és teljesen komolyan gondolja. - Naná! – dadogtam. - Szuper – mondta. – Fél hétre érted megyek. - Szuper – hagytam jóvá. Már pont indultam, hogy elújságoljam Elsie-nek meg a többieknek, amikor eszembe jutott. Mióta reggel jól beolvastak azóta egy szót sem szóltak hozzám.


Buli van! - Anyu! – kiáltottam föl, amikor hazaértem. A táskámat a sarokba hajítottam – már megint – és berohantam anyuhoz. - Nem fogod kitalálni, hogy mi történt! - Valóban nem, ezért örülnék, ha elmondanád. - Az egyik osztálytársam bulit rendez és meghívott. Ilyenkor hinné azt az ember, hogy miért hívom Jeminát csak egy osztálytársnak. A válasz pedig olyan egyszerű! Mindössze azért, mert anyu pontosan nagyon jól tudja, hogy mennyire utáljuk (vagy mondjam azt, hogy utáltuk) egymást Jeminával, ezért tuti nem engedne el. -

Nagyszerű. Mikor lesz? Szombat este. Akkor sajnos nem tudlak elvinni. Miért? – csodálkoztam el, holott nem is kellett, hogy elvigyen, de ezt a meglepetést egy kicsit későbbre tartogattam. - Dolgozom. - Anyu! Mióta dolgozol te szombat esténként? - Most kicsit le vagyok… maradva. Anyu nem akarta az orromra kötni, de én láttam rajta, nagyon is jól tudtam, hogy miről van szó. Most egy csomó nap kimaradt neki, naná, hogy pótolnia kell a lemaradásait. Miattam. - Anyu, nem is kell elvinned – mosolyodtam el. – Elvisznek. – tettem hozzá. - Ki? Cora? Janet? Elsie? - Tom. Tom McKenzie. - Az meg ki? – nézett rám anyu nagy szemekkel. - A suli leghelyesebb sráca, és fölajánlotta, hogy mehetnénk együtt… Oké? - És hogy lehet, hogy én még soha nem hallottam erről a srácról? A plafont néztem. Most komolyan mi olyan érthetetlen ebben? -

Anyu, hát komolyan nem érted? Tomról nincs értelme álmodozni sem, mert ő csak az igazán menő csajokra néz rá. Én meg nem tudtam, hogy annak számítok – vontam meg a vállam. - Jó szórakozást – kacsintott rám anyu. Elenged! Elenged! ELENGED!


Üdv minálunk Szombat este volt. Fél hat. És a szitu kicsit fura volt. A szekrényajtóm tárva nyitva volt, néhány ruha kihajigálva, egy része a földön, egy része a széken, de akadt belőle az íróasztalomon és az ágyamon is. Három pár cipő hevert a földön. Egy ezüst balerina cipő, egy piros telitalpú, és egy kék magas sarkú. Mégis mit szokás felvenni egy ilyen bulira??? Sportosan kell felöltözni, vagy elegánsan, vagy szexisen, vagy csak olyan lazán… Elképzelni nem tudtam, ugyanis még sosem jártam ilyen buliban. Végül a választásom három ruhára esett. Vagyis ruhakompozíció, mert igazából csak az egyik volt ruha, a többi nem… de ez most nem számít. Szóval a választásom három ruhakompozícióra esett. Egy piros miniszoknya, és egy fehér hosszú ujjú póló, aminek az egyik vállát le lehet csúsztatni. Tökéletesen illene hozzá a piros cipő. A másik egy kék ruha kicsit szexis, de nagyon jól nézek ki benne. Mind az ezüst, mind a kék cipő jól megy hozzá. A harmadik kiválasztott egy fehér farmer és egy kék hosszú ujjú. Vállán kövek vannak, és a felkaromnál ki van belőle vágva, és ebben is irtó jól nézek ki. Ehhez is megy mindkét cipő. Végül a kék ruháról lemondtam, lehet, hogy túl elegáns volt. Mi van, ha mindenki farmerben van, én meg beállítok valami bűbájos gyönyörűségben? Nem, azt nem kockáztattam, hogy lejárassam magam. Legalábbis nem ennyire. Aztán végül a szoknyát is elvetettem, nagyon mini volt. Persze az nem baj, sőt, nem is azzal volt a baj, hanem azzal, hogy esetleg feltűrődik, felcsúszik vagy akármi, akkor be lehet látni alá, azt pedig nem akarhatjuk, igaz? Egy szoknyával sok baj, van, nem, az első buliba nem szoknyával fogok menni. Tehát maradt a fehér farmer és a kék felső. Mikor felvettem a nyertes darabokat a tekintetem a tükörre meredt. Tényleg nagyon jól néztem ki benne. Aztán a tükörben megpillantottam a cipőket. Melyik et vegyem föl? Végül a magas sarkúnál maradt, legalább magasabb vagyok. Fél hétre felöltözve, kisminkelve, készen voltam. Tom percre pontosan érkezett. Minthogy ő elmúlt már tizenhat, ezért van egy saját autója is. Sötétkék Ford Mazda 6. Ezt nevezem. A sötétkék autó végig száguldott New York utcáin. Én meg kezdtem magam kínosan érezni, mert szinte még semmit sem beszéltem Tommal. Így hát kénytelen voltam valamivel megtörni a csendet. - És mondd csak van testvéred? - Naná, egy nővérem, Sarah. A Yale-en tanul. - Aha. Az… király. Próbáltam menő lenni, de azért önmagamat adni. Nem volt túl egyszerű.


- Messze lakik Jemina? Tom a Mazda 6-tal egy éleset kanyarodott, majd hirtelen befékezett. - Megérkeztünk – jelentette ki. Szóval nem. Nagyon különös volt, mert ahhoz képest hogy New Yorkban voltunk, nem egy magas felhőkarcolóban laktak, hanem egy kertes házban. Egy nagy fehér ház előtt álltunk meg. Nagy ablakai voltak, és óriási terasza. A ház teteje lapos volt, mini bárpult, jakuzzi, nyugágy néhány növény, pár szék, és egy asztal volt rajta. A „tetőterasz” alulról volt megvilágítva, kis lámpák voltak alá szerelve. A zene hangos szólt, bentről pedig néha egy-egy sikítás, kiáltás, éljenzés, nevetés volt hallható. Egyszóval pont olyan volt, mint minden amerikai buli a filmekben. Tom kiszállt a Mustangból, így hát én is ezt tettem. Egymás mellett haladtunk végig a kőből kirakott járdán egészen a járdáig. Tom megnyomta a csengőt. Rhea nyitott ajtót. - Ááá, Jemina, Tom és Holly megérkeztek. Láttam, hogy Jemina utat tör magának az embertömegben. - Hello, Tom. Holly, örülök, hogy eljöttél. Igazán csinos vagy. Hirtelen eszembe jutott, hogy megnézzem, hogy a többieken mi van. A legtöbben farmerben, és miniszoknyában virítottak. Megnyugodtam, nem tűnök ki a többiektől. - Köszi Jemina. - Jem, mond csak – vette át a szót Tom – szereztél kukoricapattogtató gépet? - Hiszen ismersz – kacsintott rá Jemina. - Hol találom a sört? – kérdezősködött tovább. Sört? Mi a fenének kéne Tomnak sör? Csak nem… -

Jemina, a szüleid hol is vannak? Bemész a nappaliba, és a hifi melletti asztalon irányította Jemina. Mit is kérdeztél, Holly? Ja, Washingtonban. Odabent senkit sem ismertem. Csak látásból. Itt volt az egész pom-pom csoport, meg a focicsapat. A többi innen, vagy onnan, de nagymenőnek számított. Kivéve engem. Úgy döntöttem, hogy megtalálom Tomot. De inkább ő talált meg engem. A kezében egy teli pohár volt. - Tessék, Holly, ezt neked hoztam. - Ööö, kösz. Mi ez? – kérdeztem. De nagyon rosszul tettem. És erre Jemina hívta föl a figyelmet, ugyanis a fülembe súgott. -

Egy bulin soha, de soha, ismétlem, soha nem kérdezi meg az ember az innivalóra, hogy az mi. - Mi az, nem bízol bennem? – nevetett rám Tom, és számhoz nyomta. Nagyon aranyosan nevetett. Kék szemei meg csillogtak. Cuki volt. Én meg szomjas. Úgyhogy ittam belőle. És az egészet itt rontottam el.


Csillagok Már legalább egy jó órája Jeminánál voltunk. A tetőn álltam. A legtöbben üvegeztek, de volt, aki a lemezek között turkált valami jót keresve. Én a bárpultnál segítettem. - Dobj ide még egy sört, Holly – kiáltott oda egy focista. Kerestem egyet és átdobtam neki. Repült pár métert, majd a kezébe pottyant. Az én kezembe is volt egy sör. Miután kijelentettem Tomnak, hogy ízlett az az akármi adott még egyet csak eredeti csomagolásban. Nevettem is rajta, hogy ilyen aranyosan vett rá, hogy megkóstoljam, de bevált neki. A kezemben már a harmadik dobozomat tartottam. Azt hiszem. Jemina ezt is megmondta: - Holly, figyelj, kettesszámú szabály: Soha ne számold, hogy hányadikat iszod. - Miért, mi az első számú? – kérdeztem vissza. - Soha ne kérdezd mi az, amit adnak. - Ja, az! Tom karon ragadott és kihúzott a bárpult mögül. - Te gürizni jöttél vagy, szórakozni? – nevetett. A sötétben csillogtak a szemei. - Hmmm… Gondolkodhatok? – nevettem. - Gyere, üvegezzünk. - Neee, Tom. Nem akarok üvegezni – mondtam, de a zene elnyomta a hangomat. - Hogy mondod? – kérdezett vissza. - Semmi, legyintettem. Nem akartam Tom előtt kis nyuszinak tűnni, aki csak a bárpult mögül hajigálja a söröket. Igenis talpraesett csaj vagyok, aki tud bulizni, bizonygattam magamban. Úgyhogy belementem. Így, a harmadik sör után… Leültetett a körbe. -

Figyelj, a szabályok egyszerűek. Akit pörgetsz, azt csókolsz. Aki pörget, az csókol. Tiszta sor? - Nem tudom, Tom, én… De ebben a pillanatban Jemina megpörgette az üveget. Na, kire mutatott? Nyilván Tom McKenzie-re. Jemina olyan rámenősen támadta le Tomot, hogy majdnem elhánytam magam. - Srácok, én inkább kiszállok – kezdtem el föltápászkodni, de Tom pörgetett. Persze, hogy rám mutatott. Ekkora már fölálltam. Tom is fölállt. - Ez a sors akarata – közeledett felém. - Nem, nézd, figyelj, én kiszálltam… De Tom csak közeledett. Lassan átkarolt. Aztán hirtelen fölvillant előttem Jemina és Tom. Beleképzeltem magam Jemina szerepébe, és hirtelen már nem is volt olyan helyes srác Tom. - Tom, hagyj. De ő nem hallott, nem látott. A feje egész közel volt már az enyémhez.


Vicces, mert arra gondoltam, hogyha most egy filmben szerepelnék, akkor most jönnének a mosóporok, meg a fokrémek. Azok az idegesítő reklámok, amiken túl akarunk jutni, hogy lássuk, mi jön ezután. De én akkor és ott bármit megadtam volna egy hülye mosópor reklámért. Egyesek azt mondják, hogy durva vagyok. Hirtelen dühbe tudok gurulni, és makacs is vagyok. Mások elképesztően önállónak mondanak, olyannak tartanak, aki szereti a dolgát egyedül elintézni. Én mindenesetre azt mondanám, hogy nem vagyok a változások embere. E szokásomat a jobb öklöm bánta. Megint. Igen, behúztam Tomnak. Tom McKezie-nek. Hirtelen mindenki elnémult, a DJ még a zenét is leállította. Elejtettem a sörömet. Szétfolyt körülöttem. Nem hittem el, hogy behúztam a suli legmenőbb srácának. - Azt mondtam, hagyj. Békén – tettem hozzá. Szépen lassan tagoltan mondtam, mintha egy kisgyerekhez beszélnék. Átléptem az alattam lévő kis tócsát, és kimentem. A zenét közben visszahangosították, és úgy tűnt, nem igazán törődtek tovább velem. A házzal szemben volt egy kis park. Oda mentem át, és leültem a fűbe. Nem tudtam, hogy New York melyik részén vagyok. Nem tudtam, hogy merre menjek haza. Nem tudtam, hogy most mi lesz. Titokban azt reméltem, hogy kijönnek a házból a kamerák és azt ordítják: Kész átverés! De legalább annyit reméltem, hogy Tom kijön és bocsánatot kér, és hazavisz. De már rég rájöttem, hogy az élet nem egy tündérmese, és nem mindig végződik happy enddel. Hirtelen zajt hallottam magam mögött. Lépteket. Aztán mire megfordultam, befogták a számat. Nem mertem semmit sem csinálni. De ismerős volt a kéz. Rengetegszer fogdostam dogák előtt. Elsie. Egész biztosra vettem, hogy az ő keze az. - Holly, Elsie vagyok. Figyelj rám. Mondok valamit. - Hogy kerülsz te ide? – bújtam ki a keze alól. - Sss! Maradj csöndben. - Neeem, Elsie. Ekkor egy bokor mögül Cora is előtűnt. - Ti hogy kerültök ide? – kérdeztem tőlük. Semmit nem értettem. Mégis honnan a fenéből jöttek rá, hogy itt vagyok? És miért nem hagynak békén? - Menjetek el. - Nem, Holly, először mutatunk valamit. Cora egy papírdarabot húzott elő a zsebéből. Kihajtogatta és az orrom alá dugta. Elkezdtem szédülni, de minden erőmet összeszedtem, hogy végigolvassam.


Egy levél volt az. Két ember levelezése. Valószínűleg órán írhatták. Fölismertem a kézírást. Megesik az ilyen, ha az ember gyakran osztogat ki dogákat. Jemina és Tom levelezése volt az. Bár sötét volt, azért minden erőmmel azon voltam, hogy kibetűzzem.

Tom, van egy tervem. Ránk fog cuppanni a sajtó. Benne vagy?  Naná! Hallgatlak, szivi. Holly lehet, hogy szerepet fog kapni a Fealt kórházban. A sajtó már biztosan figyeli a csajt, csak egy szaftos sztorit keresnek hozzá. Mi pedig megadjuk nekik a szaftos sztorit. Komolyan??????? A SOROZATBAN? Amúgy milyen sztorit akarsz te kitalálni? Elhívom a szombati bulira, te meg megkéred, hogy menjetek együtt, eljátszod a nagy szerelmest, aztán leitatod. Üvegezünk, lesmárolod, én meg titokban készítek róla fotókat. A tetőn leszünk, onnan nem jönnek rá, hogy a fotók a mi lakásunkról készült. Elküldöm valamelyik tini magazinnak, és máris mindenki rajtatok csámcsog. És ez neked miért jó? Mert elkezdtek járni, egy idő után szakítasz, majd visszajössz hozzám, csak hogy addigra már te is a köztudatban leszel, így MI leszünk a címlapokon. Máris látom a címlap sztorit: „Tom McKenzie ott hagyta barátnőjét, a Fealt kórházban szereplő tini sztárt, Holly Winlixet, hogy visszatérjen gimnáziumi szerelméhez, Jemina Joystorhoz.” Mesés vagy, szívem. Akkor benne vagy, édes? Naná!

Az egészet nem akartam elhinni. Ez baromság! Kettétéptem a levelet. - Ezt honnan szedtétek? – kérdeztem. - Tegnap találtam a földön – nézett a lehulló papírdarabok után Elsie. Cora fölvette a levelet, és visszatűrte a zsebébe. - Ez nem igaz, ez nem igaz, csak féltékenyek vagytok! – kiáltottam rájuk. El akartam futni, de elestem. Elsie lefogott, én mag csapdostam össze vissza. Az életem széthullóban volt, én meg tehetetlen voltam. - Holly, nyugodj le – mondta. De nekem nem akaródzott lenyugodni. Pláne, hogy egyre jobban szédültem. - Azt hiszem a terve nagy részét Jemina véghezvitte – jelentette ki Cora. Elsie kétségbeesett pillantást vetett Corára. -

Leitatta – tette hozzá.


-

Könyörögve kérlek, mondd, hogy nem csináltál semmi baromságot – rángatott meg Elsie. Nem válaszoltam. A fűben ültem és elképesztően szédültem. - Ugye nem smárolt le? – kérdezte tovább. Valahol az út közelében egy rendőrautó szirénája hangzott föl. - Szerintem húzzunk el – nyújtogatta a nyakát Cora a rendőrautó irányába. Elsie egy szúrós pillantást lövellt felé, ami Corának bőven elég volt ahhoz, hogy kijavítsa előző mondatát. -

Vagy maradjunk itt, és segítsünk neki. Még ha a rendőrségen is kötünk ki – tette hozzá, bár az utolsó mondatot olyan csöndben mondta, hogy még ő is alig hallotta. - Holly, ne csináld, állj már föl – rántott rajtam még egyet Elsie. A rendőrautó szirénája közeledett. Megállt nem sokkal mellettünk, a ház előtt. Előttem pedig elsötétedett a világ. Még csendben hallottam, ahogy Elsie rám kiált: - Holly, ne csináld, térj magadhoz. De én inkább nyugovóra tértem. Ott a fűben, a parkban, szemben Jemina házával, körülöttem Elsie-val és Corával. Mi van? Borzasztóan fáradt voltam.


Megnyugtató mosolyok A nap rásütött az arcomra. Elmosolyodtam. Imádom, ha a nap rásüt az arcomra. Olyan meleg és boldogító érzés. Mintha megsimogatna. Kinyitottam a szemem. Az első dolog, amit megláttam az Elsie arca volt. - Ááááá! – síkítottam föl hirtelen. Elsie látványa… hogy is mondjam. Váratlan volt, így hát ijesztő. De aztán rögtön eszembe jutott minden. Majdnem minden. - Sss! – tapasztotta a kezét a számra. - Hogy kerültem ide? – néztem körül. Elsie szobájában voltam. Fölismertem, félálomban is, tele volt plakátokkal, és poszterekkel. - Este. Emlékszel? Megfogtam a fejem. Még egy kicsit sajgott. -

Aha… Este, amikor jött a rendőr, akkor csendháborítás miatt ment oda, és mindenkit hazaküldtek. Mondhatjuk, szerencséd volt, – itt egy kicsit savanyú képet vágott – mert te nem voltál bent. Ha anyád meglátott volna olyan állapotban, tuti, hogy egy életre szóló szobafogságra ítél. Szerintem még egy bilit is kaptál volna a szobádban – nevetett. – De nyugi, azért a pizzát meg a palacsintát becsúsztattuk volna minden nap a szobád ajtaja alatt. - Pizza? Palacsinta? Elsie megvonta a válát. - Az fér be. Fogjuk rá, hogy felfogtam a történteket. Nagyjából. De még mindig tele voltam kérdésekkel. -

És a szüleid? Elutaztak a nagybácsikámhoz. Holnap jönnek haza. Nem tudják, hogy itt töltötted az éjszakát, és szeretném, ha ez így is maradna. Oké? Bólintottam. Aztán hirtelen valami eszembe jutott. - Te jó ég, és anyu? - Fölhívtam, hogy ma nálunk alszol. Hogy kimerültél, és a többi, és a többi. Fölültem az ágyon, és a falnak dőltem. - Ó, El, én nagyon-nagyon sajnálom. Meg tudsz nekem valaha bocsájtani? Elsie elmosolyodott. - Miért? Csináltál valami rosszat? Nagyot sóhajtottam. Egy Mount Everest hullott le a szívemről. Aztán fölnevettem. Éreztem: minden a régi. Mármint majdnem minden. Elsie megbocsátott, de ez nem garancia arra, hogy Cora, és Janet is megbocsát.


Elsie-re vetettem magam, és megöleltem. - Hol találnék én még egy olyan jó barátot, mint te, El? - Miért csináltad ezt? – komolyodott el az arca. Én meg becs szóra nem értettem, hogy mit akar. Mit miért csináltam? Az elmúlt hetekben igen sok mindent csináltam. És ezeknek a nagy részét nem pozitív értelemben értem. De úgy tűnt, hogy Elsie vagy jobban ismer, mint gondoltam, vagy pedig túl láthatóan gondolkodtam. -

Ezt az egészet. Hogy nem szóltál, hogy elmész, nem jelentkeztél. Ilyen kihívón kezdtél öltözködni. Holly, azt a blúzt nem véletlenül tiltották be. Csak a pom-pom lányoknak van olyan.! Nem szólta semmit. Nem is próbáltam védekezni. Pedig igazán lett volna rá alkalmam. Úgy tűnt, Elsie remek retorikai képességét nálam is szívesen alkalmazza. Minden mondat után hatásszünetet tartott a drámai szitu miatt. Tudtam, hogy igaza van. És utólag átgondolva az egészet nem is értettem. De komolyan. Mégis mit gondoltam? Elmegyek egy meghallgatásra, és máris enyém a világ? Akkor, és abban a pillanatban egy egoista marhának tartottam magam. Elsie folytatta. - Aztán Jemina. Jemina! Jemina bulijára mentél. - Eljátszotta. Tom eljátszotta az egészet, én nem tehetek róla. Éreztem a könnyeket a szememben. Elsie már csak egy valamit akart tudni. - Megtette? Tom. Megcsókolt? Lassan, nagyon lassan megráztam a fejemet. - Nem – csuklottam. Ekkor már sírtam. És láttam, hogy Elsie arcán is legördül egy könnycsepp. Egy zsepis dobozt tartott elém. -

Kösz – mondtam, és kihúztam belőle egy papír zsebkendőt. Aztán elnevettem magam. – Behúztam neki egyet. Most már Elsie is nevetett. -

Ha valaha el fognak rabolni, most már tudom, hogy mit mondjak a rendőröknek, mi a különös ismertető jeled. Finoman a vállába ütöttem. -

Azt akarod mondani hogy túl sokat bunyózom? – mosolyogtam. Neeem, dehogy – mondta, de hallottam a hangjában a szarkazmust. Olyan kedves, aranyos, baráti, vicces szarkazmust. – Csak azt mondom, hogy nem találkoznék össze veled egy sötét sikátorban úgy, hogy te vagy az ősellenségem. Mosolyogtam. Azzal a megszokott széles Holly - féle mosollyal. Ekkor megszólalt a csengő. -

Csak nem a szüleid..? – kérdeztem.


-

Ó, nem, nincs akkor szerencséd. Holly, drága, az, aki ott az ajtó mögött áll a legrosszabb rémálmod. Nagyot nyeltem. Csak nem anyu? Hallottam, ahogy Elsie kinyitja az ajtót. - Szia. Korán keltél – üdvözölte El az idegent. - Felkelt? Ó. Óóó. Ez tényleg rosszabb mintha anyu lenne. Ő mit keres itt? Na, ne, na, ne. Körülnéztem a szobában, hogy el tudnék-e bújni valahova. De az ágy alatt túl nagy volt a por, a szekrénybe tuti, hogy megtalálna. Tehát a legjobb még mindig a takaró alatt volt. Igazából a kisbabáknak tökre igazuk van. „Ha nem látom, akkor ő sem lát” elv lehet, hogy nem a világ legvalóságosabb elve, de hogy a legmegnyugtatóbb, az biztos. Nem láttam, és valahogy megnyugodtam. A szoba ajtaja kinyitódott, a takarót pedig lerántották a fejemről. Hol a baba, itt a baba. -

Helló, Cora – erőltettem egy mű mosolyt magamra. Helló, Holly. Hogy vagy? Csak azért kérdezem, mert tegnap meglehetősen szarul néztél ki. - Hihi… Hát tudod… - próbáltam még egy műmosolyt erőltetetni magamra, de nem igazán jött össze. Cora a plafonra nézett. Nem igazán találta mókásnak a szitut. Mit ne mondjak, én se. - Ezt mégis hogy gondoltad? – kérdezte. Még mázli, hogy már El felvilágosított arról, hogy náluk mit jelent az ez. Gyorsan végig gondoltam, hogy vajon mit is mondhatnék Corának. Neki nem lehet úgy megnyílni, mint Elsie-nek. Elsie-nek elmondja az ember azt, ami a szívén, és ő megérti, és totálisan fölfogja. De Cora… ő teljesen más tészta. Persze azt imádom Elben, hogy mondanom sem kell, máris fogja az adást. - Összezavarodott – mondta. Hálás pillantást vetettem felé. Végül is igaza volt. -

Tudod hogy van ez – mondta tovább. – Sok minden történt mostanában, de már megbeszéltük. - Átvert – vettem át a szót. – Fejembe száll az álmom. Cora összezavarodott. Ez jó. Így nem támad. - Rémálmod volt? Elnevettem magam. -

Nem, dehogy. Öt éves korom óta szeretnék színész lenni, és tizenegy óta a kedvenc sorozatom a Fealt kórház. Gondolhatod, hogy mit éreztem. Emlékszel, amikor kilenc évesen hozzád szólt az a szőke srác a táborban? – nevettem. – Teljesen oda voltál meg vissza. Cora elgondolkodott. Úgy tűnik meggyőztem.


- Könyörgöm, kilenc voltam! – nyögte, és közben láttam, hogy elpirul. Mosolygott. Elsie is. Én is. Talán mégis minden olyan lesz, mint régen. Talán.


Leveled érkezett A számítógép pityeget egyet. Aztán még egyet. Janet oda vetette magát. - Tom nehezen akad le az emberről, igaz? – kérdezte. - Ő írt üzenetet? – csodálkozott el Elsie. - Megnyithatjuk? – nézett rám nagy boci szemekkel Cora. Az ágyamon ültem, és párnámat szorongattam. - Felőlem – vontam meg a vállamat. Ennyivel igazán tartoztam. Azok után, hogy milyen szemét voltam velük. Miután kibékültem Elsie-vel és Corával, sikerült Janettel is zöld ágra vergődnöm. Bár nem volt könnyű. De megcsináltam. Most egy „kibékülő” partit szerveztünk, ami mindössze annyival másabb a többi összeruccanásnál, hogy elneveztünk „kibékülő” partinak. Mind itt voltak nálunk. És olyan… jó volt. Cora felkacagott. Úgy döntöttem, hogy én is odamegyek. Tom üzenetét nekem is látnom kell!

PartiFiú: Szia Holly. Hogy vagy? Beszélnünk kéne a tegnapról… Szerintem félre értettük egymást.

- Válaszolhatunk neki? – nézett rám föl Elsie. Megvontam a vállamat. -

Felőlem.

Tengericsillag: Helló, Tom. Magyarázkodni akarsz? PartiFiú: Magyarázkodni? Te húztál be nekem! Lila lett a szemem! Tengericsillag: Azt hittem a csajod figyelmeztetett. PartiFiú: A csajom? Milyen csajom? Tengericsillag: Ha jól rémlik a neve akkor Jeminának hívják. Már egyszer neki is behúztam . PartiFiú: Ő nem a csajom. Tengericsilag: Tényleg? A levélben nem így tűnik. Ott mintha úgy hangzott volna, hogy jártok… Ahogy az elmúlt két évben tettétek.


PartiFiú: Nézd, én már év eleje óta nézegetlek. Csak nem mertem Jeminát lapátra tenni, mert féltem tőle. Hallottad, hogy az első pasi, aki lapátra tette „tök véletlenül” kirugódott az iskolából? Ja, hozzáteszem törött kézzel. Tengericsillag: Naná. PartiFiú: Higgy nekem. Csak akkor akartam szakítani vele, amikor már biztosan tudom, hogy járnál velem. Tengericsillag: Persze. PartiFiú: Örültem, amikor végre veled lehettem, és nem kellett félnem, hogy Jemina kitekeri a nyakamat. És őszintén szeretlek.

Elsie újra fölnézett a rám. Az íróasztalra támaszkodva olvastam az üzenetet. Janet és Cora egy-egy széken ültek, ő pedig a babzsákomon. Csak én álltam. Elsie látta, csak ő. Mert csak ő nézett föl rám. Egy könnycsepp buggyant ki a szememből. A klaviatúrára helyeztem a kezemet. Szívem szerint megkérdeztem volna Tomtól, hogy ez igaz? Valóban? Elsie tudta, csak ő. Mert csak ő nézett föl rám. Csak ő tudta leolvasni az arcomról azt a rövidke percet, amelyben valóban hittem Tomnak. Elhittem Tom hülyeségeit. - Már egyszer bedőltél neki, ne tedd meg újra – tátogta Elsie. Csak tátogta. Kedves volt tőle, hiszen így a többiek nem hallották. Tudta, hogy nem akartam, hogy a többiek megtudják, hogy egy percre meginogtam. - El – tátogtam neki vissza. – El, miért? Miért, El? Cora gyorsan lepötyögte a választ.

Tengericsillag: Igen, én meg az angol királynő vagyok

Igen – gondoltam magamban. Ez a legmegfelelőbb válasz.

PartFiú: Miért nem hiszel nekem? Tengericsillag: Miért itattál le? Aztán miért erőszakoskodtál? PartiFiú: Nem tudom… hibáztam. Meg tudsz nekem bocsájtani? Tengericsillag: Igen. PartiFiú: Tényleg? Tengericsillag: Naná, álmodj tovább.  PartiFiú: Holly…


Tengericsillag: Szállj le rólam, hagyj békén, hagyd abba a hazudozást, és ne is álmodj. Partifiú kilépett a rendszerből

-

Kilépett – jelentette ki Cora önelégült mosollyal. Kösz – intettem a monitor felé. – Remélem most már le fog szállni rólam – dobtam magam vissza az ágyra. Odalent egy kulcs csörgése hallatszott. Anyu hazajött. Szerencsémre anyu semmit nem tud a tegnap estéről. Hát igen, Elsie nagyszerű szónok. Persze az orromra kötötte, hogy egy kicsit sem örül annak, hogy hazudnia kellett a saját és az én anyukámnak is. -

Te miattad vertem át egy csomó felnőttet, úgyhogy jössz nekem – mondogatta reggel ötpercenként. - Megjegyzem – válaszoltam neki mindig. Ő pedig meglehetősen rosszul érezte magát mind emiatt. Igaza van, tényleg jövök neki párral, mert nem biztos, hogy én ezt ugyanúgy az ő helyében végigcsináltam volna. - Ha mégis próbálkozna, akkor feltétlen szólok nektek – kacsintottam a lányokra. - HOOOOOLY!!! – hallottam anyu hangját a földszintről. - MI VAAAN??? – kiáltottam le. A lányok egy-egy párnát szorítottak a fülükre. - Nem szándékozol a közeljövőben megnémulni, vagy ilyesmi? – nevetett Cora. Egy párnát vágtam hozzá egy széles mosoly közepette. A lépcsőn léptek hallatszódtak. Anyu jött be. Egy papírt tett az íróasztalomra, és leült az ágy szélére. Rám nézett, és irtó hülyén vigyorgott. Kérdő pillantással méregettem, de mivel anyu idióta vigyorgása nem hagyott alább, és utáltam, ha anyu bent van a szobában, amikor a barátnőim is itt vannak, ezért nem láttam más megoldást, mint felállni és megnézni a papírt. Kővé dermedtem. Tudtam, hogy be fog következni ez a pillanat, de valahogy nem tudtam rá fölkészülni. - Mi az? – kérdezte Elsie. - Ne akard tudni, El – mondtam neki, és a tekintetemet le se emeltem a papírról. A csajok fölálltak, és körém gyűltek. Ők is ránéztek a papírra. Ezzel a papírral csak egyetlen baj volt. Hogy egy levél volt. Feladó: Serial Channel, Fealt Kórház - Ez… ez az? – kérdezte Cora. Bólintottam. -

Nyisd már ki – vágta rá Janet. Az nem úgy megy – vágtam rá, de még mindig nem vettem le a tekintetemet a levélről.


Kezembe vettem. Egy ollót keresgéltem, de mivel nem találtam, ezért a kezemet rátettem a lehajtott fülecskére. - Most vagy soha – határoztam el magam. De eztán elkezdtem röhögni. -

Ha megnéztétek volna velem a Csingiling és a nagy tündét mentést, akkor most mondanám, hogy „Tündér por - jó mindenkor”. De így nincs értelme. Elsie mosolyodott el egyedül a viccemen. Föltéptem a boríték tetejét, és kihúztam belőle a levelet.

Kedves Holly Winlix. Értesítjük önt, hogy a március 13.-án megjelent meghallgatáson leadott szereplése alapján szerepet kapott a Serial Channel által sugárzott Fealt Kórház című sorozatunkban. Bővebb információról majd telefonon értesítjük. Gratulálunk: Michael Limnive, Aggie Saramway, Tony Carranco, Jeffrey Hickman

A levelet elejtettem. - ÁÁÁ! – sikítottam. De nem hagytam abba, csak sikítottam tovább és tovább. Sírtam is, de ezek örömkönnyek voltak. A csajok lehajoltak a papírért, arcukon széles mosoly volt, és ők is nagyon örültek. Anyu teli ölelgetett, és össze-vissza puszilgatott. Bejutottam. Szerepet kaptam. Most már tényleg színész vagyok.


Igazi buli Ez olyan jól jött ki. De komolyan. Most huszadikán volt a tizenötödik szülinapom. Ez a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam. Hogy bejutottam. Persze, kaptam rengeteg szuper ajándékot az évek során, és szinte minden évben kijelentem egy ajándékra, hogy remek, és ettől szebb ajándékot még soha nem kaptam. Vegyük például az utóbbi születésnapomat. Hatévadnyi NCIS DVD-t kaptam, és tizenhárom nap alatt végig néztem. Imádtam. Mark Harmont nem véletlenül szavazták meg a világ legszexisebb élő színészének. Vagy azelőtt. Egy akkora Hugh Laurie posztert kaptam, ami olyan hatalmas volt, hogy nem fért rá az ajtómra. Se a falra, mert vagy túl keskeny volt a falrész, vagy más dolgok voltak már a falon. Például az órám, vagy a termosztát. Amikor tizenkettő lettem, akkor húszszínű Stabilo tűfilceket kaptam. Oda voltam meg vissza, minden szabadidőmben azokkal rajzolgattam, csupán azért, mert „unatkoztam”. Tizenegyedik születésnapomra Csingilinges reggeliző szettet kaptam, bögre, tányér, müzlis tál. Azóta is abból reggelizek. Mármint a müzlis tálból. Abból szoktam enne a müzlit reggelente. Vagy esténként. Meg amikor kedvem tartja. De ez most más volt. Teljesen más. Ezt nem lehet föltenni a falra, rajzolni sem lehet vele, de még csak enni sem lehet belőle. És szerintem tényleg ennek örültem a legjobban a világon. Mondjuk úgy, hogy ez volt a születésnapi ajándékom a New York Princiss Színjátszó Társulattól. Mert igazából neki köszönhetem. Mármint a színpadtól. Úgy beszéltük Anyuval, hogy a születésnapi bulim egyben egy ünneplő buli is lesz. Megünnepeljük, hogy bejutottam. Hogy a Fealt kórházban szereplem. Vagyis fogok szerepelni. Mert még nem szerepem benne. Persze ha jobban meggondoljuk az egészet, akkor ez marhaság. Mert lehetséges az is, hogy csupán csak egyetlen egy darab epizód erejére kapok szerepet. De nem érdekelt. Végre látni fog a világ! Még ha csak egy negyven percre is. Éppen Cloedoztunk. Itt volt mindenki. Azaz majdnem mindenki. Allis nem volt itt. De hát ő messze lakik, Floridában. Nem lehet csak úgy ugrálni ide-oda Florida és New York között. És én még azon sopánkodtam, hogy milyen messze lakik tőlem Elsie. Szóval Cloedoztunk. Régen utáltam a Cloedot. A logikám túl rossz volt hozzá. Elsie logikája pedig – akinek az esze csak egy kisebb ugrástól van egy fizikai Nobel-díjtól – mindig tökéletes, és mindig kitalálja. Nekem meg általában gőzöm sem volt róla, hogy ki, mivel, és hol ölte meg John Blacket. Aztán egy nap, amikor Coráéknál játszottunk, kitaláltam. Nem tudom, hogy hogyan, de felvilágosultam. Mondhatjuk, hogy egy villanykörte kezdett el


világítani a fejem fölött. Húzgáltam a nevek kezdőbetűjét, és ikszeltem a kockákat, és hozzáteszem egy betűt nem jegyzeteltem. Csak amennyit mondtam, a nevek kezdőbetűjét írogattam a kockák mellé. Elsie, akinek a logikája, mint ahogy mondtam, Nobel-díjat érdemelne, majdnem egy egész a/5-ös oldalt összefirkált, amiből a végén csak ő látott ki bármit is. Szóval ettől a naptól kezdve mindig én győztem. Én voltam Scarlet. Mint ahogy mindig is. És a ténynek, hogy általában Miss. Scarlettel vagyok, semmi köze nincs ahhoz, hogy a szabályzat szerint mindig Scarlet kezd. De komolyan, becs szóra! Elsie volt Peacock, Cora volt Mustard ezredes, Janet volt Mrs. White, Lizzy volt Plum professzor, Essie pedig Green atya. És ez megint vicces. Igenis vicces, mert Scarlett a színésznő. De én nem ezért szoktam őt választani, hanem inkább azért, mert ő a piros. Nos, ahogy már említettem, a Cloedo kellős közepén jártunk, és én nekem már alig kellett pár kérdés, hogy eljussak az eredményhez. A CD lejátszómból a Waka-waka üvöltött Shakirától. Megint nyerni fogok, tuti, hogy nyerni fogok – mondogattam magamban. Pisztoly, mozi terem, de vajon ki? Ekkor Lizzy lecsapta a kártyáit. - Miss. Scarlet, pisztoly, mozi terem. - Nem, az kizárt, hogy én legyek a gyilkos – nevettem rá. Elsie kihúzta a megoldás-kártyákat. - Scarlet, pisztoly, mozi terem. - Neeem! – mosolyogtam, és kikaptam a kezéből. – De. –tetem hozzá. Tényleg én voltam a gyilkos. Nem hittem el, hogy legyőzött. -

Én éhes vagyok – jelentette ki Janet. Én is – mondta Lizzy. Én is – mondta Cora. Én is – mondta Essie. Én nem – mondta Elsie, mire mind a négyen szúrós pillantást vetettek rá. – Ööö… Úgy értem, hogy nem éhes, hanem farkaséhes vagyok. - Torta? – kacsintottam a csajokra. - JÖHET! – mondták kórusban. Palacsinta tortám volt, a palacsinták között pedig vanillia puding. Mindig ilyet kérek, mert imádom a palacsinta tortát. Az egész olyan szép volt. Nem, nem a torta. Persze a torta is szép volt, de én most nem a tortáról beszélek. Hanem úgy az egészről. Mindenről. Nem is értem, hogy miért sopánkodtam annyit. Hiszen ez olyan szép így, ahogy van. Los Angelesben töltöttem egy hetet, megismertem egy Los Angelesi srácot, egy világsiker sorozatban fogok felbukkanni, és van egy csomó jó barátom. Ja, és tizenöt éves vagyok. Ez igenis szuper. Szerintem.


A regény folytatását a következő számunkban olvashatják!


Acta De Kossuth

Impresszum

Szerkesztők: Antal Sára Biri Tímea Buri Tamás Féki Zsuzsanna Garamvölgyi Ádám Gönczi Annamária Gulyás Gréta Kerekes Regina Kovács Blanka Matkó Nikolett Mátrai Erika Nemes Barbara Papp Eszter Rosa Rubina Szabó Dóra Szentei Júlia Sziráczki Martin Tippan Elizabet Tóth Imola Varga Dóra

Felelős szerkesztő: Dr. Kiss Gabriella

Főszerkesztők: Simon Bálint Valastyán Marcell

Technikai szerkesztő: Pálinkás Dóra

Grafikus:

Aranyi-Aszalós Vivien

79.


Acta De Kossuth

Forrรกsok

Forrรกsaink: http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1512.html http://sokszinuvidek.hu/mozaik/2349-M%C3%A1jusfa%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s-szerelmek,-konfliktusok,-tr%C3%A9f%C3%A1k,n%C3%A9pszok%C3%A1sok http://regiolapok.hu/a_majusfa_allitas_hagyomanya http://www.erzsebetrosta.hu/Hiedelmek-babonak-nepszokasok/majusfa.html http://rantotthuswokban.bmintbalazs.com/wp-content/uploads/Brownie.jpg7 http://hu.wikipedia.org/wiki/Swarovski http://www.gyongyekszergyar.gportal.hu/gindex.php?pg=29458244&nid=5066582 http://mek.oszk.hu/01300/01315/html/nagykep.jpg

80.

II. évfolyam, 8. szám  

Az Acta DE Kossuth a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának iskolaújsága.

Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you