Vital magazin 2020. november

Page 18

jóga

A bokasérülések elkerülése jógával Az előző havi cikkemben, amelyben a térdsérülések elkerülésével foglalkoztam, már ott is említésre került a boka állapotának és helyzetének fontossága. Figeczky Emese tradicionális hathajóga-oktató írása Ahhoz, hogy a boka a helyén maradjon, erősen kell tartaniuk a boka körüli szalagoknak. A boka erősítése a lábfej és a lábszár izmainak erősítésével érhető el, mert ezek úgy segítik a bokát, mint a fűzők, megfeszülnek a boka körül és erősen tartják. Ezzel elkerülhetők a sérülések és a boka elmozdulásai.

Nézzük, milyen gyakorlatok segítenek erősíteni az izmokat Az első három gyakorlat egyszerű, de mégis nagyon hatásos, ha kellő számban ismétled. Végezz belőlük legalább 15-öt, majd ha erősödnek az izmaid, akkor tovább növelheted az ismétlésszámot.  Tálászana – Pálmafapóz Állásba érkezz, a lábak legyenek nyitva csípőszélességben, a karok nyújtózzanak lefelé a törzsed mellett. Állj stabilan, egyformán oszd el mind a két talpadon a súlyodat. Medencéd legyen magad alá billentve, befelé felfelé húzva a köldök, széles a mellkas és a vállak, fejtetőddel felfelé törekszel, talpaiddal lefelé. Belégzés közben a kezeket emeld a füled mellé, kicsit hajlítsd be a könyöködet, a karok legyenek ívesek, mintha egy nagy labdát fognál a kezeid között a fejed felett. A kézujjakat nyisd szét teljesen és emelkedjen meg a sarkad, érkezz lábujjhegyre. Tartsd ki 4-5 légzésig, majd kilégzés közben érkezz vissza a kiinduló helyzetbe. Ha már jól megy az egyensúlyozás, akkor növeld a pózban eltöltött időt.

18

Vital magazin


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
Vital magazin 2020. november by Business Publishing Services Kft. - Issuu