Page 1

HÍRLEVÉL 2013. március BIZTONSÁGOS INTERNET

TARTALOM: 1. A Safer Internet Plus program Magyarországon 2. A konzorcium bemutatása 3. A honlap menüjének bemutatása 4. Néhány fontos tanács fiataloknak …

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya „Álom vagy RÉMálom” címmel, internetes párkereséssel, külföldi munkavállalással kapcsolatos felvilágosító programot indított, amelyre megyénk kollégiumai jelentkezhettek. Programunkban részt vesz a Safer Internet Plus program konzorciumvezetőjének, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak a képviselője is. Az „Álom vagy RÉMálom” prevenciós programról és annak tapasztalatairól a program végén, várhatóan a június havi hírlevelünkben szeretnénk írni. Márciusi hírlevelünkben bemutatjuk a Safer Internet Plus Programot, céljait, a program által kínált lehetőségeket, a programban részt vevő konzorciumi tagokat, továbbá a legfontosabb prevenciós tanácsokat kívánjuk ezúton eljuttatni a fiatalok részére.


1. A Safer Internet Plus program Magyarországon

Az Európai Uniós támogatásból megvalósított Safer Internet Program célja – az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban – az internet és online-technológiák használatának biztonságosabbá tétele, különösen a gyermekek számára, és a jogellenes, valamint káros tartalom elleni küzdelem hatékonyságának biztosítása. A teljes tevékenység a következő nagyobb csoportokra osztható fel:  Forródrótok (hotline) az illegális és káros tartalmak elleni küzdelemért, segélyvonal (helpline), e-mailes és chat-konzultáció gyerekeknek és fiataloknak, akik káros, veszélyes tartalmakkal vagy zaklatással találkoztak az interneten.  Tudatosság növelése a felhasználók körében.  Kéretlen és káros tartalmak elleni küzdelem (szűrőrendszerekkel, információcserével, gyermekvédelmi intézkedésekkel, szorosabb rendőrségi/bűnüldözői együttműködéssel).  Biztonságosabb környezet népszerűsítése (hangsúly az önszabályozáson). A magyarországi konzorcium a fenti tevékenységek mindegyikét lefedi, az alábbi felelősségi körökkel:  Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat: tudatosságnövelő központ, koordinátor  Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: helpline szolgáltatás, segélyvonal, e-mail- és chat-konzultáció  Puskás Tivadar Közalapítvány Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ: 2011 májusától hotline szolgáltatás és bejelentések feldolgozása, valamint a projekt weboldalának üzemeltetése és karbantartása Az uniós program célja tehát, hogy minél szélesebb körben és a lehető leghatékonyabban mutassa be az internet határtalan lehetőségeit, illetve ezzel párhuzamosan a felhasználókra leselkedő veszélyek elkerülésének hatékony és egyszerű eszközeit.

www.saferinternet.hu

2


2. A konzorcium bemutatása

Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat konzorcium-vezető, tudatosság-növelő központ, koordinátor Honlapja: www.gyermekmento.hu A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1990-ben alakult, közhasznú szervezetként működik; célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása, valamint hatékony fellépés a gyermekvédelemmel és egyéb, fiatalkorúakkal kapcsolatos kérdésekben. Az európai Safer Internet Plus programban tudatosság-növelő központként a gyermekek, szülők, tanárok és a döntéshozók felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul. Szeretné elérni, hogy az országban minél több internethasználó böngészhessen biztonságos körülmények között, illetve, hogy probléma esetén az érintettek tudják, kihez fordulhatnak. Ennek érdekében számos eszközzel hívja fel a társadalom figyelmét a biztonságos internethasználat fontosságára. Konferenciák, rendezvények, kampányok során tudatosítja a világháló veszélyeit és elkerülésük hatékony és egyszerű eszközeit mutatja be. Szakemberei, trénerei ingyenes előadásokat, foglalkozásokat tartanak diákok, tanárok, szülők, szociális munkások számára a biztonságos internetés mobilhasználatról. Az előadások megrendelhetők itt: ngysz@gyermekmento.hu, +36-1-475 7017

Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány internet helpline: segélyvonal, e-mail és chat-konzultáció gyerekeknek Honlapja: www.kek-vonal.hu A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány kiemelten közhasznú szervezet, 1993 óta működik. Célja, hogy a gyerekek valódi odafigyelést, elfogadást, a bajban segítséget kapjanak, valamint hogy széleskörű, gyors, ingyenes elérhetőséget biztosítson számukra. 3


Ifjúsági és Gyerektelefon: a 116 111 hívószámon az egész országból nonstop elérhető ingyenes, anonim telefonszolgálat. A gyerekeket, fiatalokat meghallgatják, veszélyhelyzetben intervencióval segítik őket. Eltűnt Gyerekek Segélyvonala: a 116 000 hívószámon krízisvonal a szökésben lévő vagy azt fontolgató gyerekek számára, támogatás az eltűnt gyerekek hozzátartozóinak. Internet Helpline: online (e-mail:www.kek-vonal.hu/emil és chat: chat.kek-vonal.hu) és telefonon (116 111) elérhető tanácsadás fiataloknak, akik káros, veszélyes tartalmakkal vagy zaklatással találkoztak az interneten. Szakember Vonal: Konzultáció gyerekekkel hivatásszerűen foglalkozó szakembereknek, illetve bármely felnőttnek, gyermek ügyében. (szakemberek@kek-vonal.hu) Kék Vonal Gyerekjogász: (gyerekjogasz@kek-vonal.hu)

Segítséget

nyújt

gyerekekkel

kapcsolatos

jogi

kérdésekben.

Puskás Tivadar Közalapítvány Biztonságos internet Hotline Honlap: www.biztonsagosinternet.hu, www.cert-hungary.hu A Puskás Tivadar Közalapítvány (PTA) kettős feladatot lát el a projekt keretén belül. Egyrészt 2011 májusa óta működteti a Biztonságosinternet Hotline-t, amely egy online felület káros, illegális és jogsértő tartalmak bejelentésére. Másrészt a PTA-n belül működő Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ (PTA CERT-Hungary) üzemelteti a konzorcium honlapját. A PTA CERT-Hungary közfeladatának tekinti az informatikai és hálózati biztonsággal kapcsolatos tudatosság növelését, illetve a gyermekek védelmének biztosítását, ennek jegyében működteti a www.biztonságosinternet.hu weboldalt, amely közérthetően ír le mindent, amit a biztonságos internetezésről tudni érdemes. A weboldal lehetőséget nyújt az interneten fellelhető jogsértő, káros és veszélyes tartalmak bejelentésére is. A Biztonságosinternet Hotline szolgáltatás létrehozásával az a cél, hogy lehetősége legyen a jószándékú állampolgároknak megvédeni gyermekeik biztonságát az interneten anélkül, hogy ezzel a hatályos jogi szabályozás szerint szükségszerűen együtt járó esetleges hátrányos következményeket és további eljárásokat vállalniuk kellene. A Hotline elsődleges célja, hogy az internetről a lehető legrövidebb idő alatt eltűnjenek azok a káros, illegális és jogsértő tartalmak, amelyek veszélyesek lehetnek a gyermekek fejlődése szempontjából. Ezért az operatív működés szoros együttműködést kíván a magyar hatóságokkal, az internetszolgáltatókkal a hatályos jogszabályok alapján, illetve a nemzetközi INHOPE szövetség tagjaival külföldi illetékesség esetén. 4


3. A honlap menüjének bemutatása

A honlap kezdőlapján három kategória közül választhatunk, gyermekként, szülőként és tanárként egy kattintással a céliránynak megfelelő tartalmak érhetők el a honlapról. Mindhárom célcsoport részére hasznos információk, letölthető kiadványok, videók találhatók, amelyek segítenek eligazodni az Internet világában. Nem csak a fogalmak jelentéstartalmát ismerhetik meg az érdeklődők, de a fiatalok biztonságos internethasználata érdekében a honlap tájékoztatást ad az Internet veszélyeiről is.

Fontos, hogy gyermekeink biztonságának védelme érdekében mindenkinek ismernie kell és be kell tartania az alapvető prevenciós ajánlásokat! 5


4. Néhány fontos tanács fiataloknak… MOBILTELEFONNAL KAPCSOLATOSAN  csak a barátaidnak add meg a mobilszámod  idegenek visszaélhetnek a telefonszámoddal  ne jelenítsd meg a számodat Iwiw-, Facebook- vagy egyéb adatlapodon  jól gondold meg, hogy a kamerával készített fotók, videók közül melyeket osztod meg, ha egyszer kikerül a netre, ott marad örökre, még ha törlöd is, nem tudhatod, ki töltötte le KÖZÖSSÉGI OLDALAKON  ne add meg személyes adataidat (születési év, mobilszám, lakhely stb.)  amit az életben nem teszel, azt ne csináld online se!  használd az eszed, mielőtt közzéteszed! Néhány dolog, amit ne lásson senki, még a barátaid sem: 

Születési hely és idő: Bár jólesik, amikor a szülinapodon felköszöntenek az ismerősök, jobb lenne kétszer meggondolni, mielőtt a pontos dátumot megadod a profilodban. Ha közlöd a pontos helyet és időt, ahol születtél, az olyan, mintha a tolvajokat arra bátorítanád, hogy rajta, lopjanak csak tőled! Vannak profik, akik ennyi adatból már a TB-számodat is elő tudják ásni. Ahelyett, hogy a születésnap rovatot üresen hagynád, inkább adj meg egy olyan dátumot, amely néhány napra van az eredeti szülinapodtól. Anyja neve: Jaj annak, aki megadja az édesanyja születési nevét! Közösségi oldalak, bankok, internetszolgáltatók is gyakran használják ezt a kérdést jelszóemlékeztetőként vagy biztonsági kérdésként, amikor meg akarnak győződni arról, hogy valóban tiéd-e egy adott profil vagy fiók. Soha, semmilyen körülmények között ne add meg anyukád nevét! Ez olyan személyes adat, amelynek a segítségével bűnözők vagy rosszakaróid minden gond nélkül ellophatják a személyiségedet. Lakcím: Ha nyilvánossá teszed a lakcímed, akkor mindenki, akivel megosztottad ezt az információt, tudni fogja, hogy hol laksz. Ez első blikkre egyértelmű, de gondolj csak bele, mit jelent a mindenki: bosszúszomjas exeket, poéngyáros haverokat és ami a legfontosabb, bűnözőket. Jó páran vannak, akiket egy közösségi oldalon pécéztek ki betörők, akik még azt az információt is tudhatták a naiv posztolóktól, hogy mikor nincs otthon senki, így szépen ki is pakolták a lakást. Nyaralásod dátuma: Az előzőekből következik, hogy ha megadod a címed és ráadásul még azt is közlöd, hogy mikor utazol el nyaralni, akkor jó eséllyel már nem találod otthon a számítógépet és a tévét, amikor hazajössz. Ezzel az erővel akár kirakhatnál az ajtóra egy „Rabolj ki” feliratú táblát, amikor elutazol. Ne felejtsd el, hogy ma már vannak betörők, akik kifejezetten amiatt lógnak a közösségi oldalakon, hogy ilyen könnyű prédát keressenek. Tedd fel a netre a fotókat, ha hazajöttél, de ne hívj meg a lakásba tolvajokat, amíg nem vagy otthon! Tartózkodási helyed: A legismertebb közösségi oldal egyik alkalmazása arra biztat, hogy akkor is jelentkezz be, ha éppen nem otthon vagy, és jelöld is meg, hogy hol tartózkodsz éppen (plázában, étteremben, parkban, stb). Soha ne posztold ki, hogy hol vagy éppen, a tolvajoknak elég egy félóra ahhoz, hogy betörjenek a lakásodba, ha tudják, hogy épp nem vagy otthon! Kompromittáló fotók: Mostanra már mindenki tudja, hogy a zaftos, tiltott vagy egyéb módon kompromittáló fotók akár az állásába is kerülhetnek. De a törölt képek is visszajárhatnak kísérteni. A legnagyobb közösségi oldal szerverei például beláthatatlan ideig képesek tárolni a törölt képeket, 6


így az is lehetséges, hogy valaki, aki korábban elérhette a fotóidat, és elmentette a konkrét webcímet (URL), az még a törlés után is hozzáférhet a kérdéses fotóhoz. Gyónásaid: Puskáztál az vizsgán? Utálod a tanáraid vagy a főnököd? Nehogy megoszd mindenkivel a közösségi oldalakon! Bár elvileg csak azok látják, mit posztolsz, akiknek te megengeded, de hidd el, ha rád nézve ciki vagy kompromittáló dolgokat írtál, a hír fénysebességnél is gyorsabban fog terjedni! Számos esetben tartóztattak le embereket a posztjaik miatt és rengeteg embert rúgtak már ki a munkahelyéről azért, mert meggondolatlanul kiírt valamit az üzenőfalra. A telefonszámod: Ha megadod a profilodban a számod, gyakorlatilag bárki láthatja (exek, általános iskolai osztálytársak, a barátok barátai, stb.) és bármikor felhívhat. Rossz belegondolni, hogy akár egy rosszakaród vagy egy zaklató is megkaphatja a mobilszámod, és örülhetsz, ha csak az a vége, hogy telefonszámot kell cserélned. Családtagjaid neve: Akár a családtagjaid (gyerekek, szülők, testvérek) személyazonosságát is ellophatják bűnözők, ha például bejelölöd egy fotón őket. Ha valaki más teszi ezt, kérd meg arra, hogy távolítsa el a nevet!

Kép forrása: http://www.surveymonkey.com/s/LSTYRM5

INTERNETES ZAKLATÁS VESZÉLYEI Az internetes zaklatás annyit jelent, amikor valaki az internetet vagy mobil eszközöket arra használja, hogy szándékosan bántson másokat. Ez a zaklatás egyik formája, és ha ilyennel találkozol, nem kell beletörődnöd, kérj segítséget egy felnőttől, vagy írj róla nekünk a www.kek-vonal.hu/emil oldalon keresztül! Miben különbözik ez a hagyományos zaklatástól? Különböző technológiák, pl. a mobiltelefon vagy az internet felhasználásával a zaklatás nemcsak az iskolában, hanem otthon is elérhet. Mivel a virtuális világban történik, a nap 24 órájában bántva vagy fenyegetve érezheti magát az ember. Sokszor nehéz beazonosítani a zaklatót, mivel le tudja tiltani a telefonszámát vagy név nélkül fel tud tenni dolgokat a netre. Egyszerre több embert célozhat meg, akik közül sokan elsőre nem is ismerik fel, hogy zaklatásnak vannak kitéve. Az internetes zaklatás egyetlen ”pozitívuma”, hogy bizonyítható. Hagyományos zaklatásnál előfordulhat, hogy az egyik ember szava szemben áll a másikéval, de ha az interneten zaklatnak, lementhetsz szövegeket, vagy kinyomtathatsz e-maileket, üzeneteket, honlapokat. Ezek pedig bizonyítékként felhasználhatóak, segítségükkel elkaphatják a zaklatót és megakadályozhatják, hogy másokat bántson. Jó tanácsok, ha úgy gondolod, hogy zaklatásnak vagy kitéve  ments le minden bizonyítékot a zaklatással kapcsolatban (pl. trágár e-mailt mentsd le a gépedre)  járj utána, hogy hogyan tudod letiltani a zaklatót vagy kitörölni a kontaktlistádból!  próbálj meg nem válaszolni vagy visszavágni azokra a dolgokra, amit a zaklató tesz vagy mond!  ha írott szöveggel kellemetlenkednek, vedd fel a kapcsolatot az internetes szolgáltatóddal!  mondd el egy felnőttnek, akiben megbízol, hogy internetes zaklatás ért! (szülő, családtag vagy tanár) Ha elmondod valakinek, ők tudnak segíteni abban, hogy a zaklatás megszűnjön. 7


Ha úgy gondolod, hogy valaki mást zaklatnak…  ne vegyél részt egy másik személy képeinek, üzenetének, sértegetésének továbbításában!  ez nem csak egy vicc, mert nagyon mélyen megbánthatod azt, akinek ezeket szánták, és még bűncselekményt is elkövethetsz ezzel. Ezzel hozzájárulsz egy internetes zaklatáshoz.  félreállni és hagyni, hogy csak megtörténjen, ugyanolyan rossz  ha aggódsz, hogy valakit megfenyegetnek vagy bántanak, ajánld fel a segítséged, vagy azt, hogy szólsz egy felnőttnek, akiben megbízol és aki majd meg tudja állítani a zaklatást  mindig tiszteld a többi embert, és légy tudatos abban, hogy mit küldesz vagy fogadsz az interneten keresztül FONTOS, HOGY MINIDG TUDD: HOVA FORDULJ, HA SEGÍTSÉG KELL! Ha úgy érzed, hogy valaki zavaróan viselkedik veled vagy a barátaiddal; vagy ha valaki erőszakoskodik veled az interneten keresztül, fordulj az oldal üzemeltetőjéhez! Amennyiben nem válaszolnak neked, jobb, ha kétszer is meggondolod, hogy használd-e még azt az oldalt! Ha nagyon komoly az ügy – ha úgy gondolod, hogy akivel kapcsolatban vagy, egy olyan felnőtt, aki bántalmazni akar téged vagy a barátaidat, jelentsd az esetet a honlap fenntartóinak úgy, hogy az e-mailedet kiemelten fontos jelzéssel látod el!

ELŐZZÜK MEG A BAJT ! A VESZÉLYFORRÁSOK TÖBBSÉGE KIVÉDHETŐ! KÉRJ SEGÍTSÉGET, FELVILÁGOSÍTÁST!

Ha úgy érzed, hogy nem tudnál ismerőssel beszélni erről vagy ha szeretnéd név nélkül megosztani valakivel a történteket, hívd fel az ingyenes Kék Vonal Internet Helpline segítőit a 116 111-es számon, vagy írd meg a www.kek-vonal.hu/emil oldalon keresztül. Hívásodat vagy leveledet bizalmasan kezelik!

Ha pedig bármilyen bűncselekményt észlelsz vagy úgy gondolod, hogy bűncselekmény áldozatává váltál, kérjük, fordulj bizalommal a rendőrséghez személyesen vagy az ingyenesen hívható 107-es, illetve 112-es számon! Hozzájárulásunkat adjuk ahhoz, hogy Kedves Olvasóink a Hírlevél információtartalmát részben vagy egészben szabadon felhasználják, a célcsoportok felé eljuttassák. Kérjük azonban, hogy a terjesztés során hivatkozzanak arra, hogy a Hírlevelet a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya készítette.

8


ELBIR hírlevél 2013. március  

Hírlevelet a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya készítette

Advertisement
Read more
Read more
Similar to
Popular now
Just for you