Issuu on Google+


KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönjük munkáját mindazoknak, akik segítették a könyv megjelenését: ÁbrányiBalogh Péternek, Bencze Dávidnak, BorsothyGaál Gergelynek, Csányi Tamásnak, Fábry Katalinnak, Havasi Máténak (Montynak), Heizler Norbertnek, Kovács Árpádnak, Merza Péternek, Mocskonyi Erzsébetnek, Németh Károlynak, Némethyné Hajós Annának, Palotai Mártonnak, Simonkay Mártonnak, Szilágyi Bencének, Szlávik Zsoltnak és Velkei Krisztinának. Köszönjük továbbá családjainknak, hogy türelmükkel és megértésükkel, esetenként munkájukkal segítették e könyv megjelenését. A könyv megjelenését támogatták: Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, különösen dr. Párdányi Miklós igazgató úr; Alapítvány a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumért, főként Turócziné Pesty Ágnes tanárnő; Zöld Liliom Alapítvány ISBN 9789630685016

IMPRESSZUM Szerkesztő: Szabó Kinga Grafika: Fábry Katalin Tördelés: Simonkay Márton Felelős kiadó: Rudan János csapatparancsnok Kiadja a Zöld Liliom Alapítvány 25. Szent Imre cserkészcsapat 2009, Budapest


Mindenható Úristen! Alázatos szívvel fordulok Tehozzád munkámnak kezdetén. Nagyratörők céljaim, de gyarló az én erőm. Kérlek ezért, minden erőmnek forrása, hogy támaszd meg az én gyengeségemet, és tedd eredményessé munkámat, hogy azzal, amit tanulok, a Te dicsőségedet növeljem, hazámnak és embertársaimnak javára lehessek. Add, hogy jellemem épületét minél magasabbra emeljem, szent igazságodtól és a becsülettől soha el ne tántorodjak. Ámen.


TARTALOMJEGYZÉK

VELÜNK MARAD 7  Béla báról, csapatunk újjáalapítójáról

CSAPATUNK PARANCSNOKAI 17  csapatparancsnokaink írásai

KÖRÜLÖTTÜNK 27  Ákos atya, Ipoly atya és dr. Párdányi Miklós igazgató úr gondolatai

ÍGY NŐTTÜNK FEL 35  húsz írás csapatunk elmúlt éveiből

20 éves a csapatunk


TARTALOMJEGYZÉK

AHOGY NÉZED, ÚGY LÁTOD 73  gondolatok csapatunkról: csapattagjainktól, szülőktől, barátoktól

AKI HALLJA, ADJA TOVÁBB 99  táborainkról, báljainkról, külföldi útjainkról dióhéjban

ŐRSEINK AKKOR ÉS MOST 109  lista az utóbbi 20 év őrseiről és azok vezetőiről

CSAPATNÉVSOR 2009 115

20 éves a csapatunk


VELÜNK MARAD

Dr. ErődiHarrach Béla (1913. szept. 4. – 2007. márc. 18.) cserkésztiszt, a 25. sz. Szent Imre cserkészcsapat újjáalapító parancsnoka Részletek a Béla bával 2007ben készült utolsó interjúból. Béla bá indította újra a 25. Szent Imre Cserkész csapatot. Hogyan kezdődött? A József Attila Gimnáziumban Dr. Palotás János igazgatót kerestem fel, akivel szerencsére jó kap csolatot tudtam teremteni 1987ben, épp, amikor a gimnázium alapításának 75. évfordulóját készült illően megünnepelni. Említést tettem neki, hogy egykor a Szent Imre

Béla bá

Gimnázium életében igen értékes munkát folytatott a helybeli cserkészcsapat. Érdeklődéssel hallgatott meg, de azt mondta, még nem látja elérkezettnek az időt, hogy foglalkozhasson ezzel a kérdéssel. Azt azonban kilátásba helyezte, hogy amint lehetséges lesz, Vasbányai tanár úrral, a gimnázium egyik tanárával üzenni fog nekem. Teltmúlt az idő. Pár hónappal később Vasbányai tanár úr felhívott, hogy Palotás igazgató úr szeretne velem beszélni a terveimről. 1989 májusa volt, ha jól emlékszem. A döntő szót szeptemberben mondta ki az igazgató úr. A tőle kapott toborzási engedéllyel a zsebemben vágtam bele a munkába és bizony kissé elszomorított, amikor megtudtam, hogy csak négy fiú jelentkezett cserkésznek, Juhász Tamás, Kaszta Dénes, Kelemen Balázs és Tüdős Balázs személyében. Ennek minden bizonnyal az is volt az oka, hogy ugyanebben az időben kezdte talpra állítani a plébánia is a saját cserkészcsapatát, ám előbb kapta meg a toborzási engedélyt, mint én, így oda 810 fiú gyűlt össze. Óriási különbség! Közben egy volt népfrontos „cserkész” is szervezett a kerületben nyolc csapatot, ám azok egykét év alatt megszűntek. Első cserkészotthonunknak megkaptuk a II. emeleten a főlépcsőnél jobbra levő kis helyi séget. Egy asztal és két szék volt benne. Az első kirándulásunk Budajenő mellett, a filmesek által felépített egri vár romjainál volt. Nem törődve a kegyetlen széllel, megindítottuk a kötélmunka ismereteinek elsajátítását: kötél dobás, tekerés, fonás. A kirándulásokat én magam vezettem. Kemény munka folyt, hiszen nekünk már az első esztendőben gondolnunk kellett a szükséges csapatvezetőképzésre, majd az első fogadalomtételre. Ha jól emlékszem, 1990. március 30án tartottuk. Nagyon megható volt! A gimnázium dísztermében, a színpad előtti pódiumon tettünk fogadalmat, egy tábor esti parancshirdetés és

8  20 éves a csapatunk


VELÜNK MARAD

egy esti ima keretei közt. A fogadalomtételt piarista cserkészektől kölcsönkapott sátrakkal, valamint a 433as csapattól kölcsönkapott és részben nálunk kiképzett vezetők részvételével tartottuk. A teremben 250300 szülő, a régi csapattagok és azok családtagjai voltak. Megrendítően szép ünnepség volt. A mesterséges tábortűz körül ülve, cserkésztáboraim legszebb emlékeire gondolva mond tam el Sík Sándor egyik versét, amelyben arról ír, hogy a vezetők olyanok, mint a póznák: áll nak, nem mennek tovább, de viszik az üzenetet a fiatalok felé. Még zászlólevonás is volt, ráadásul elhangzott az első ima az államosítás óta a gimnázium épületében! A következő évben már Csobánkán, saját telkemen tettünk fogadalmat, ahová mindig meghívtam a tanári kart, igazgató urat, szülőket és a jóbarátokat is. Egy évvel később Ágostházy Mária segítségével, akinek ugyan nem volt cserkészvezetői gyakorlata, de cserkésztiszti végzettsége igen, megindulhatott a leánycserkészet is. Azon kevés háború előtti cserkészvezetők közé tartozik Béla bá, aki még fiatalkorában több évig volt cserkész és cserkészvezető. Milyen gondolatai, elképzelései vannak a mozgalom további fejlődéséről Magyarországon? A legfontosabb kérdés az, hogy a magyar cserkészetnek vane nemzeti missziója, és ha van, akkor mi az? A cserkészmozgalomnak országosan kidolgozott koncepción kell nyugodnia. A cserkészet nagy dolgokra képes! Az akkori Cserkészszövetség missziós tudata 1924ben Koppenhágában egy ország elpusztítását tudta megfordítani! A háború után még az is kérdé ses volt, hogy a magyar cserkészeket meghívjáke a találkozóra. („Ilyen nép cserkészeire nincs szükség!”) Akkor még a Cserkész Világszövetség sem tudta, hogy mi legyen egy ilyen találkozón, végül úgy döntöttek, az olimpiákat veszik mintául, a sportversenyeket. Mivel Dániát minden oldalról víz határolja, vízen indítható versenyeket rendeztek. A találkozón kihirdették, hogy a legfegyelmezettebb csapat külön elismerésben részesül. Több versenyt is szerveztek, a magyarok beneveztek a nemzetközi kenuversenybe, személy szerint az én egyik iskolatársam, aki egyben őrsvezetőm volt. Kért egy csónakot és egy evezőt hozzá. Kéthárom ütés után az evező kettétört. Vissza az egész… és még így is Amerika után, legyőzve Angliát, a fiatalember második lett! Ez volt az első Európaépítés. A tábor végén ráadásul a legfegyelmezettebb csap atnak járó elismerést is elnyerték a magyarok. A magyar cserkészetnek ugyanúgy ma is lenne történelmi missziója. Például a roma társadal mi integráció! Még most sem vizsgáltuk meg, hogy a két világháború közötti cserkészetben mi volt jó, mi az, ami folytatható, mi az, ami nem. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy országos cserkészfórumot létesítsünk, meghatározott programmal, aminek az egyes pontjait közösen át kellene beszélnünk. A nagy kérdéseket elővenni, a missziós feladatokat, például, hogy mi a cserkészet feladata KözépEurópában?

20 éves a csapatunk  9


VELÜNK MARAD

A másik, hogy BadenPowell leghatározottabb pedagógiai gondolatai között volt egy, aminek nagyonnagy a jentősége, és ez a napi jótett, aminek hihetetlen pedagógiai értéke van! Az a tudat, hogy én köteles vagyok minden nap tenni valami építő dolgot. Éjszakákon át, amikor nem tudok aludni, sokszor gondolok Széchenyi Istvánra, hogy ő hogyan tudott áldozni az ország javára. Valamikor Teleki Pál mellett dolgoztam. Ma is, amit csinálok, amire törekszem, annak nagy része tőle származik. Hat éve dolgozom egy magyar cserkészeknek írt levélen, többször átír tam már, finomítottam a fogalmazásán. Idén a Magyar Cserkészszövetség ülésén felolvasta Bencze Dávid, nagy tapsot aratott. A levél gondolata is a misszió, a kötelesség körül mozog.

Interjú Adrienn nénivel A csapatkönyv megjelenése kapcsán ellátogattunk Béla bá feleségéhez, Adrienn nénihez, akivel interjút készítettünk egykori csapatparancsnokunk életéről. Kíváncsiak voltunk továbbá arra is, hogy Adrienn néni milyennek látta és látja csapatunkat. Kérlek, mesélj nekünk Béla bá cserkész álmairól, valamint arról, hogy mi valósult meg belőlük! Béla bá megálmodott egy igazi Középeurópai Cserkészparkot, amely 17 ország találkozó helye lehetne. Minden ország cserkészei elhoznák, bemutatnák saját értékeiket, kultúrájukat, hagyományaikat. Így építenék ki a barátság, az egyetértés és a békés együttélés útját a jövőben. Béla bácsi cserkész múltja mennyire jelent meg a hétköznapjaiban? Béla bácsinak nem cserkész múltja volt! Ő egész életében cserkész volt és maradt. Úgy élt, ahogy azt az első fogadalma alkalmával fogadta, mert ő az egész életére érvényesnek tartotta a tíz cserkésztörvényt. Adi néni, mit szeretsz a legjobban a cserkészetben? Én nem lehettem cserkész, a cserkészetet csak a férjemen keresztül ismertem meg. Azt gondolom, ő volt ebben a legjobb tanítómester. Tapasztalatom szerint a cserkészet egyenes gerncű, jellemes, őszinte, igaz magyar embereket nevel. Sok ilyenre lenne szükség. Béla bácsi mit szeretett benne a legjobban? Mint előbb említettem, Béla bá szerette a cserkészetet, mindennel együtt! Adi néni, mit láttál, látsz a 25. Szent Imre cserkészcsapatból? A 25. Szt. Imre csapatnál azt láttam, hogy a csapat tagjai igyekeztek Bála bá tanítását és példáját követni. Béla bácsi idősebb korában is gyakran részt vett, majd később, hacsak egy napra is, de ellátoga tott a nyári cserkésztáborba. Miket mesélt?

10  20 éves a csapatunk


VELÜNK MARAD

Béla bá nagyon szerette a táborokat. Igazi izga lommal, nagy gonddal, szeretettel és precizitással készítette elő őket, és igyekezett erre megtanítani az utódokat is. Nagyon élvezte, amíg együtt tudott táborozni a gyerekekkel, ilyenkor mindig visszafia talodott hozzájuk. Amikor már nem tudott ott lenni a táborozásokon, nagy örömmel készült a táborl፠togatásokra, és lelkesen, elégedetten, élményekkel teli érkezett haza. Adi néni, milyen volt számodra, hogy Béla bácsi 90.

Cserkészbál, 2003

születésnapját a cserkészekkel együtt ünnepeltétek meg? Csodálatos és felejthetetlen élmény volt számomra, de mindkettőnk számára Béla bá 90. születésnapjának megünneplése a cserkészek részéről. Hallatlan körültekintést, kreativitást, szellemességet, tapintatot, de mindenekelőtt nagynagy szeretetet sugárzott a rendezvény minden rendezője és minden résztvevője Béla bá felé. Egy emberként, egy szívvel köszöntötte őt a csapat. Igazán megható volt! Adi néni, miért tartod fontosnak, hogy a mai fiatalok cserkészek legyenek? Azért tartom fontosnak, mert ott megtanulhatják, hogyan kell becsületes, őszinte, haza szerető, magyar embernek lenni és úgy élni!

Hálaadás Bencze Dávid gyászbeszéde dr. ErődiHarrach Béla, Béla bá temetésén, 2007. április 2án a Magyar Szentek Templomában Hálát adunk Neked, Uram, az imént vett jókért… így kezdődik a gyűlés utáni cserkészima. Hálát adunk Neked, Uram, hogy Béla bának szép, hosszú és teljes életet adtál. Hálát adunk Neked, Uram, hogy Béla bá végigélte a XX. századot, és minden viharból erősebben és jobban jött ki. Ezt kevesen mondhatják el magukról a kortársai közül. Hálát adunk Neked, Urunk, hogy nekünk ajándékoztad Béla bát! Aki mesterünk és példaképünk volt – és az is marad. Aki a legendás cserkészparancsnok volt. Aki mosolygott ránk és hihetetlen ötletei voltak. Aki aztán csodák csodájára meg is valósította őket. Aki csomót kötni éppúgy megtanított, mint az emberségre. Aki vidám volt, és mégis fegyelmet követelt.

20 éves a csapatunk  11


VELÜNK MARAD

Aki olyan utat mutatott nekünk, amire magunktól nem léptünk volna. Aki soha nem adta fel sem a reményt, sem a munkát. Aki újjáteremtette ezt a cserkészcsapatot, és aki megszabta szellemiségét. Kedves Adrienne néni, a feleség, aki mellette, vele és együtt csinált mindent! Kedves Rokonok és Barátok, az ő kisugárzó szeretetéből részesülők! Kedves Cserkészek! Akik fiai, lányai, unokái és már egyre inkább dédunokái vagytok. Sokan és sokszor találkoztunk egymással cserkész fogadalomtételeken a csobánkai telken, később a Csobánkai Cserkészparkban. Neki köszönhetjük, hogy ismerjük egymást. Milyen jó, hogy ismerjük egymást! Neki köszön hetjük, hogy annyiszor ott lehettünk. Milyen jó volt ott lenni! Ebben a szomorúságban is miat ta vagyunk most itt. De a bánat mellett töltsön el minket a hála Béla báért. A keserűségben is töltsön el minket a tőle kapott remény! Köszöntök hát mindenkit, és köszöntöm közöttünk Béla bát! 1990. szeptember 2án, vasárnap a Szent Imre templom lépcsőjén bemutattak egy ősz hajú, ősz bajuszú férfinak, aki nagyon, nagyon keményen megszorította a kezemet. Nyikhaj tizennégy éves voltam, kicsit fájt is. Így kezdődött a cserkészpályafutásom és az ismeretségem Béla b፠val. Később is mindig ránk szólt és tanított minket, hogy keményen szorítsunk kezet, és néz zünk a szemébe! De vajon hogyan kezdődött Béla bá cserkészpályafutása? 1923ban lett cserkész, 84 évvel ezelőtt. Hihetetlen akaraterővel megáldott, de nagyon érzékeny fiú volt. Egyszer, amikor társai cikizték, megállta, hogy ne őket verje meg, de annyira sértette a dolog, hogy feldúltságában kiütött egy vonatablakot. Önként vállalta sokszor a leghálátlanabb feladatot is. Néhányan talán hallották már tőle a pozsonyi kifli történetét. Most el kell, hogy meséljem mindenkinek, mert ez a történet olyan fontos volt neki. Cserkész korában egyszer önként a táborban maradt krumplit pucolni egész nap, amíg a töb biek élvezetes hajókiránduláson vettek részt. Este a parancsnok, hogy kifejezze elismerését ezért a szolgálatért, a vacsora után desszertként kapott pozsonyi kiflit a kis önfeláldozó Erődi Harrach Bélának adta. Béla bá mindig úgy beszélt erről a pozsonyi kifliről, mintegy egy arany vitézségi éremről, egy becsületrendről. Biztos vagyok benne, hogy odaát pozsonyi kiflivel várták… Büszkén, csintalanul csillogó szemekkel mesélt ezekről a dolgokról. Arról, hogy az 1929es birkenheadi dzsemborin a magyar altábor lett a legcserkésziesebb, és arról, hogy ők hogyan meneteltek az angol utcákon boldogan és diadalittasan. Mire 1933ban a

12  20 éves a csapatunk


VELÜNK MARAD

következő dzsembori már Gödöllőn volt, Béla bá vagány fiatal segédtiszt lett. Húszévesen a dzsembori műszaki előkészítő csapatában dolgozott 50 hozzá hasonló ifjú 25ös cserkésszel együtt. Sajnos sokkal több részletet nem tudok a háború előtti cserkészéletéről, mert Béla bá nem volt az a nosztalgiázó típus. A jövőbe tekintett! Az utolsó pillanatig a jövőbe! Csak akkor regélt a régi időkről, ha követendő példának akarta felhozni nekünk. Ezért mesélte el azt is, hogy mi adott neki igaz küldetést a cserkészet mellett az életben. Egyik tanára adta feladatul neki – a Szent Imre Gimnázium önképző körében –, hogy olvassa el Széchenyi István Hitel című művét, és tartson belőle beszámolót. Ők ketten – mármint Széchenyi és Béla bá –, hamar egymásra találtak. Két befelé forduló, belül rágódó és kifelé a világ megjobbításán dolgozni akaró lélek. Béla bát lenyűgözték Széchenyi gondolatai. „Merjünk nagyok lenni!” Merjünk nagyot álmodni, és kemény akarattal valósítsuk meg álmainkat! Ezt adta tudtul Széchenyi István Béla bának. Soha ne add fel! Nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség van! Ezt hagyta hátra Béla bá most nekünk. Mert ő nekivágott! Neki, a nagy feladatnak! Miután összes iskoláit színjelesre elvégezte, egy évet töltött Franciaországban, ahol szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Ez akkoriban újdonság volt, holott a szegénység és a nyomor sajgó, égető gond volt az akkori Magyarországon is. Közben persze megtanult franciául – tökéletesen. Beszélt németül, angolul és olaszul is. Spanyolul csak írt és olvasott, a kiejtést nem tanulta meg. Hazatérve Béla bá Veszprém megye szociális tanácsadója lett. Nem sompolygott félre a teendők elől, hanem belenyúlt a darázsfészekbe, és nekilátott rendbe tenni a megye egyik leg nagyobb nyomortelepét. Sikerült is maga ellen fordítania az akkori hatalmasokat, így szociális tevékenységét nem folytathatta, de mások felfigyeltek rá, és a Közellátási Miniszter titkára letta nyilas hatalomátvételig. Innentől aztán elég nagy szüksége volt a 'soha ne add föl' elvére. A nyilasoknak nagyon nem kellett Béla bá, hiszen az 1939es kevéssé ismert nyilas puccskísérlet megakadályozásában is részt vett, sok, akkor már felnőtt cserkésszel együtt Teleki Pál felszólítására. A kommunistáknak sem volt szükségük az ilyen erkölcsi alapokon álló egyéniségre, így aztán még a háború előtt elindított magánvállalkozására, a 9 holdas kis csobánkai levendulásra hivatkozva mezőgazdasági törpebirtokosnak tüntette fel magát. Az elvtársak egy ideig a Nehézipari Minisztérium alá sorolták, elvégre levendulaolajat ter melt! Az ’50es éveket néhány barátja segítségével az Iregszemcsei Növénynemesítő Üzem „meglepően sokoldalú” segédmunkásaként vészelte át. Nyilván sokat segített a korabeli ma gyar növénynemesítésben, hogy teljes kísérleteket és azok fotódokumentálását rá lehetett

20 éves a csapatunk  13


VELÜNK MARAD

bízni egy segédmunkásra. A ’60as, ’70es években azután már egyre inkább szakmai tudásához mérhető állásokat kapott a vízügyben, végül Irakban és Marokkóban is járt, hogy életet lehel jen a sivatagba. 1965ben vette feleségül Adrienne nénit. Negyvenkét éve. (a beszéd 2007ben hangzott el  szerk.) Nyugdíjba vonulása után minden energiáját csobánkai telkébe fektette, és a kietlen, kopár, meredek hegyoldalból japánkertes, teraszos kialakítású kis paradicsomot varázsolt. Ez az édenkert adott helyet a 25ös Szent Imre Cserkészcsapat újjászületésének. Sok évtizednyi várakozás után Béla bá ismét nagy fába vághatta a fejszéjét! A kezdet most sem volt könnyű. Négy fiút sikerült összetoborozni. Bárki más feladta volna. De ő nem. 1992ben már harminc kamasz táborozott vele. Jól fel is lázadtunk! Ám ő ismét a megoldást kereste, és elsőként ismerte fel a háború előtti öreg cserkészvezetők közül, hogy változtatni kell, mert a mai világban az akkori cserkészmódszerek már nem válnak be. Nyolcvanévesen újragondolt mindent! És sikerült! És jó szívvel adta át a stafétát a felnövekvő új vezetőknek. És íme, most itt állunk és tisztelgünk előtte, mint az ország egyik legnagyobb cserkészcsapata. Az előbb öreg cserkészvezetőt mondtam? Bocsánat. Ő sohasem volt öreg. Hetvennyolc éves korábban még lihegve loholtam utána a kiránduláson, nyolcvanévesen még sátorban aludt a nyári táborban. Emlékszem, ahogy a dabasi táborban este az írógépét lóbálva kiballagott a sátrából a naplementébe, leült egy gödörbe, és legépelte a másnapi napiparancsot. Nem volt öreg, mert mindig a jövőbe tekintett, mert mindig tervezett. Amikor a cserkészcsapat már sínen volt, belevágott a Középeurópai Cserkészpark megteremtésébe Csobánkán. Nem bírta nézni, hogy az egykori csobánkai nevelőotthon épülete pusztul, megy tönkre, holott az európai ifjúság megbékélésének találkozóhelye is lehetne. Belevágott a lehetetlenbe. 1999ben alapítványt szervezett. A Szociális Missziós Társulat nővérei mellé álltak, és 2001ben már ott volt a középeurópai cserkésztalálkozó, a Carpathia, ezer cserkésszel. Nézzünk körül ma. Az egykor romos, kifosztott épület gyönyörű, működőképes, száz férő helyes ifjúsági szállás! A nagy feladatokba egy pulikutya makacsságával akaszkodott bele, ahogy Rajeczky Benjamin mondta róla. De nem kellett félteni a hétköznapi világ dolgaiban sem. A vidék bejárásához annak idején autóra volt szüksége. Meglátott egy Fordot az utcán. Megtetszett neki és azonnal be csöngetett a tulajhoz, hogy ő megvenné. A tulaj közölte, hogy nem eladó, de nemsokára mégiscsak megvette Béla bá az autót.

14  20 éves a csapatunk


VELÜNK MARAD

Maga mellé tudta állítani az embereket. Egyszer mentünk táborhelyet nézni. Akkor már nyolcvanhárom éves volt, úgyhogy szállást kellett keresnünk neki a faluban. A fehér Ford lelassított egy biciklijét toló falusi néni mellett, a hosszú ősz hajú Béla bá kimosolygott az ablakon, és így kezdte: Drága asszonyom! A néni persze rögtön elolvadt, és Béla bának lett ház, szállás, minden, ami csak kellett. Ezeken a táborhelykereséseken mindig valahogy az első néhány mondatával megkedveltette magát, akárkivel állt szemben. A nagy hasú, bajuszos, ráérős polgármestertől a feszült, izgatott, középkorú jegyzőnőig, mindenki rövidesen Béla bá segítőpartnere lett. Akik itt gyászolunk, mind az ő varázslatának részesei voltunk. Segítettünk neki megvalósítani a nagy álmokat, követtük őt járatlan ösvényeken. Nem kitaposott sétaút volt ez nekünk. Bizony pöröltünk is Béla bával, néha nyíltan, néha magunkban. De csak ahogyan az apjával pöröl az ember, hogy aztán évek múltán újra és újra belássa: Neki volt igaza! Neki volt igaza, mert nem ásta el a talentumokat. Neki volt igaza, mert jó volt nekünk vele lenni. Mert jó volt nekünk, hogy velünk volt. Adjunk Hálát neki ezért, és adjunk hálát Istennek őérte. „Hálát adunk Neked, Uram, a Béla bától vett jókért! Erős a szándékunk, hogy igaz jótettek fakadjanak a nyomukban. Add szándékunkra áldásodat!” Amen.

Az első és a jelenlegi csapatparancsnok, 1996

20 éves a csapatunk  15


CSAPATUNK PARANCSNOKAI

Amikor… Amikor parancsnok voltam, eszembe sem jutott, hogy lesz olyan idő, amikor nem a cserkészet tölti ki az életemet. Azóta sok idő telt el. Lassan tizenkilenc éve vagyok cserkész. Tizennégy éves korom óta az idei nyár volt az első, amikor nem voltam cserkész táborban. Hiányzik, de ez így van rendjén. Van dol gom az életben, és ezért a cserkészetnek is sok köszönettel tartozom. Amikor parancsnok voltam, tavasszal már minden este a cserkésztábort tervezgetve, arról álmodozva aludtam el. Hihetetlen profin elterveztem mindent magamban, aztán sokszor töredékét sem sikerült megvalósítani. Olykor az időjárás, vagy többiek fáradt tekintete felülírta terveimet, máskor viszont belőlem hiányzott a táborban a frissesség vagy az elszántság. De még ami csak félig volt olyan, mint aminek elképzeltem, az is életem egyik legjobb és legintenzívebb része volt. Amikor parancsnok voltam, sosem voltam egyedül. Felettem ott volt Béla bá, akihez mindig lehetett fordulni bölcsességért, aki időnként kéretlenül is jelezte, hogy merre tovább. Mellettem ott voltak a vezetőtársaim, akik kiegészítették hiányosságaimat és mindent megoldottak, amit én nem tudtam. Amíg én programot szerveztem és elöl ugráltam és vezényeltem, Balogh Orsi megszervezte az utazást, az ételt, kezelte a pénzeket, mindent. Alattam pedig ott voltak a lelkes őrsvezetők, cserkészek, akik éltek, pezsegtek, lehetett velük mókázni vacsora közben, lelkesíteni őket római hadvezérként, vagy középkori lovagként. Amikor parancsnok voltam, mindig volt mit csinálnom. Ezért lettem parancsnok, mert annyi ra magával ragadott minden a csapatban. Először csak egy kétnapos portyát szerveztem 1992 ben a csapatnak, ami akkor még harminc fős volt. Aztán a Turul őrs vezetője lettem, jó fej fiúkat kaptam: az Asbót és Entz fivéreket, Greget, Ferit, akiktől talán többet tanultam, mint ők tőlem. Minden hónapban mentünk kirándulni az őrssel, közben próbákat, csapatkirándulásokat szerveztem és nyakig merültem a tábori keretmesébe. Elkezdtünk cserkészbálokat szervezni Trixivel. Nemsokára rajparancsnok lettem és Borsival (Balogh Orsi  szerk.) már nyakig a csapat tábor szervezésében találtam magam. A királyréti tábort 1996ban már teljesen mi szerveztük Béla bá atyáskodása alatt. A szomori tábornak pedig már én voltam a parancsnoka. Annak tábornak, amit úgy elmosott az eső, hogy a kisebb cserkészeket a környék gazdáinak Toyota terepjáróin menekítettük a falu tornatermébe, miközben mi a „kemény fiúkkal” kitartottunk a táborban és jobb híján három órán keresztül gitáros szenténekeket zengtünk (üvöltöztünk), amitől még a felhők is feloszlottak.

18  20 éves a csapatunk


CSAPATUNK PARANCSNOKAI

Aztán már nem volt előttünk lehetetlen. A borsodivánkai táborban már vízvezetéket építtet tünk ki a táborhoz és gázzal irtottuk a szúnyogokat. Aztán jött a hegyesdi „kanyon”, ahol még napfogyatkozás is volt az indiánok táborában. Pulán pedig a rómaiak hatalmas rabszolga tömege emelkedett római polgárrá, miközben Orsi  már várandosan  vezényelte a GHt. Orsi és Máté esküvője volt az első csapatesküvő, ahol vőfély voltam. Az ablakon kellett otthonról kimásznom a zuhogó esőben, mert elromlott a lépcsőház ajtaja, a vőfély pedig nem késheti le az esküvőt. A 2001es évben még névleg én voltam a táborparancsok, de már Bak Misi szervezett szinte mindent Bodonyban. Nekem az összes energiámat lekötötte a 2001es Carpathia (középeuró pai cserkésztalálkozó) programjainak szervezése. A következő évben átadtam a csapatparancsnokságot Bak Misinek. Talán ha egy fél évvel hamarabb adom át a helyem, még szebb lett volna, de szerencsére végül is nem ragadtam bele a székembe, ezzel sikerült csapatunkat elindítani az egyre tervezettebb parancsnokváltások üdvös útján. Amikor parancsnok voltam, észre sem vettem, hogy emellett egyetemre járok és lassan dol gozni kezdek. Amikor már nem voltam parancsnok, akkor egyre fontosabb lett, hogy osztály főnök vagyok, néhány év múlva pedig, hogy megházasodom. Feleségemet, Virágot egy cserkészbálon ismertem meg. Azt hiszem, ez önmagában mutatja, hogy mennyire meghatároz ta életemet a cserkészet. Hihetetlenül jó volt ebben az inspiráló, fiatal, életerős, lelkes, őszinte világban élni, ahol még nem voltak ármánykodások, pozícióféltések, megfásult emberek, hatalmi harcok. A gyerekek és fiatalok szabad világa, ahol semmi sem kötelező és mégis mindenki akarja, annyira magával ragadott, hogy tanár lettem és megpróbálom továbbvinni az ott tanultakat. Megpróbálok továbbra is a lelkesedés útján haladni és cserkész módra minél természetközelibben, szívből élni. Amikor a csapatra gondolok, szeretném megszorítani a kezetek. Szeretnélek megölelni mind nyájatokat, csupán szeretetem és tiszteletem jeléül. Nem tudom, BiPi mit akart eredetileg. Nem tudom, Béla bá mit akart eredetileg. Nem tudom, én mit akartam. De valami létrejött. Nem mikor veletek vagyok, hanem mikor rátok gondolok, eszembe jut a forradalmak, nagy nemzeti összefogások és egységek, történelmi csodák életérzése: „Isten akarja!" Bencze Dávid

20 éves a csapatunk  19


CSAPATUNK PARANCSNOKAI

Gondalataim a 25. sz. Szent Imre Cserkészcsapat újjáalakulásának 20. évfordulóján Az évfordulók mérföldkövek az életünkben. Arra sarkallnak, hogy visszatekintsünk, összegezzünk, értékeljünk. Húsz év már közel egy emberi generációnak megfelelő idő, egy cserkészcsapat életében pedig ennél sokkal több. Ezért is volt olyan jó ötlet ezt a könyvet kiadni, az emlékeket felvillantani. 2001ben járunk, amikor Dr. ErődiHarrach Béla bá elérke zettnek látja, hogy közel 12 év után rábízza az általa felnevelt vezetőkre a csapatot. A tényleges csapatparancsnoki tisztséget ezek után is ő tölti be, a nevét adja, hogy mi bontogathassuk szárnyainkat. Ő csak a háttérből figyel, bátorít, szükség esetén tanácsot ad. Ennél ideálisabb körülményt nem is lehetne elképzelni. Bencze Dávid, a Szent Imre Gimnázium akkor még újdonsült tanára lesz az első megbízott csapatparancsnok. Béla bá engem 2002 legelején bíz meg ugyanezzel a feladattal, melyet 2004 őszéig végzek. Nagy lelkesedéssel, korom ellenére komoly, olykor világot megváltani akaró tervekkel fogok neki a munkának. Erkölcsi magaslatok és távlatok, cserkészeszmék – elvileg semminek nem lehet akadálya, mindent el tudunk érni, csak akarni kell. Így neveli a vezetőt a cserkészet. Annak idején a csapat létszáma igen gyorsan gyarapodott, meghaladta a kétszázat. Szükségesnek látszott egy átlátható korosztályi rendszer kialakítása. A három korosztály, a cserkész (1014 évesek), a kósza (1418 évesek) és a vándor (1823 évesek) korosztály egyre inkább függetlenedett, külön altáborokat képzett a csapattáborban és évközben is részben külön élte az életét. Ennek egyik hatása az volt, hogy az őrsi programokon felüli csapatprogramok néha nehézkesen szerveződtek, a csapat egységét csak nagy energiák árán lehetett megteremteni. Ilyenek voltak a csapattábor, a csapatkirándulás, a csapatest, a cserkészbál és a fogadalomtétel. A nagy csapat hasonlataként terjedt el a lomha szürke elefánt hasonlata is. A kiszélesedett csapatstruktúra az adminisztrációs és pénzügyi nehézségeket is megnövelte. Ugyancsak sok energiánk ment el a különböző szintű vezetőségiken: raji vezetőségik, az alsóház (őrsvezetők) és felsőház (rajparancsnokok, csapatvezetés) gyűléseivel stb. Ilyen sokszintű vezetői rendszert átlátni, abban megfelelően működni igen nagy kihívás volt mindnyájunknak. Ha őszinte vagyok, nem hagyhatom ki, hogy néha csalódás, tán sértődés is ért minket, mert tapasztalatlanságunk miatt nem tudtunk megfelelően kezelni a helyzeteket. A vezetővezetett, feljebbvalóbarát kapcsolatokat említeném például. Ennek ellenére a helyzet arra tanított, hogy nagyban gondolkozzunk, a meglévő nehézségekkel megbirkózzunk.

20  20 éves a csapatunk


CSAPATUNK PARANCSNOKAI

Mivel csapatunk jogi személyiséggel nem bír, nem tud önállóan részt venni pályázatokon. Ez sarkallt arra, hogy a vezetőkkel karöltve létrehozzam 2002 nyarán a Zöld Liliom Alapítványt. A név mögött valós, sokszor a csapaton túlmutató célok sorakoznak. Gondolok itt többek között az Országos Cserkészbálra, a 25ös filmstúdióra, vagy az erdélyi Nagymohaprojektre. Mindegyik megvalósításában az alapítvány, és elsősorban az abban tevékenykedő cserkészek jelentősen hozzásegítettek. A pályázati lehetőségek, de elsősorban a szülők támogatásai tették lehetővé az új, 70 négyzetméteres közösségi sátor és a 640 literes, tűzoltósági csapról tölthető víztartály beszerzését (csak hogy a két legfőbb beruházást említsem). Mindkettőt 2004ben, a pusztavámi Csukató melletti táborunkban használtuk először. Habár nem tartozik szorosan a csapathoz, hadd emlékezzem meg röviden a Rege Néptánc együttesről. 2003 tavaszán alakították meg vezetőink azzal a szándékkal, hogy a csapatban és azon kívül is hiánypótlóan közvetítse a népi kultúrát, elsősorban a néptáncot. A Rege azóta ugyancsak kinőtte magát, Budapest egyik nagy táncegyüttesévé alakult. Az oktatás több külön csoportban folyik – az általános iskolásoktól kezdve az egyetemistákig és még utána is – min denki megtalálhatja a maga helyét. Parancsnokságom alatt három csapattábort érhettem meg. A 2002es bujáki táborozás mély nyomokat hagyott bennem. Katasztrófatábornak hívtuk, mert a tábor tíz napjából hat napon keresztül ömlött az eső. A táborozók záporokkal és villámlásokkal tarkított túrákkal érkeztek a helyszínre, részben ázott felszereléssel. A tábor alatt kidőlt egy fa a Cet őrs sátrától tíz méterre. Egyik éjjel kiáradt a patak, elöntve a tábori konyhát és a szersátrat. A felszerelést hazaszállító teherautó a tábor közelében árokba borult, mert elromlott a fékje. Személyi sérülés – hála Istennek – egyik esetben sem történt. Azóta tudom igazán, hogy milyen felelősség tábort szervezni, s hogy minden rosszban keresni kell a jót, mert csak megleli az ember, főleg, ha rájön, lehetett volna még szörnyűbb. Összegezve a 20022004es időszakot, leginkább arra fordítottuk energiáinkat, hogy a megnőtt csapatlétszámnak megfelelő struktúrát, hátteret kiépítsük. Emellett igyekeztünk fen ntartani a cserkész szellemiséget. Hálás lehetek az Úrnak, hogy ebben a feladatban akkor részt vehettem. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem, sok téren fejlődtem. Itt szeretném megköszönni vezetőtársaimnak és minden cserkészemnek, hogy a munkában mellettem álltak! Köszönöm azt a szeretetet, amelyet Tőletek kaptam! S nem utolsó sorban hadd köszönjem meg a szülőknek, tanároknak, öregdiákoknak és mindenkinek a bizalmát és segítségét. Saját magamnak értékelve a csapatparancsnokként eltöltött időt, azt mondhatom, hogy a sok munka ellenére megérte. Sajnálom, hogy azóta egyre ritkábban tudok cserkészkedni. Minden ifjú vezetőt arra sarkallok, hogy egyéb kötelességeit (!) szem előtt tartva csak nyugodtan álmodjon, merjen, vállaljon, mert saját életében is sokszorosát kapja vissza a befektetett energiának. Dr. Bak Mihály cst.

20 éves a csapatunk  21


CSAPATUNK PARANCSNOKAI

Korosztályok a csapatban Az újjáalakuló 25ösöknél, hasonlóan a többi induló cserkész csapathoz, az eleinte kicsiny csapatlétszám miatt mindenki valóban ismerte a másikat. Szoros baráti kapcsolatok jöttek így létre, a különböző korú őrsök is gyakran találkoztak a csapat egészének szóló összejöveteleken. Az ezredforduló körül azonban kezdtük kinőni ezt a hagyományos szerkezetet: túl nagy lett a csapatlétszám. A más rajokhoz tartozó cserkészek nek nemhogy örömérőlgondjáról nem szereztünk tudomást, hanem akár még a vezetéknevét sem mindenkinek tudtuk. Ekkor indultak be a különböző kezdeményezések a hatéko nyabb, és az eltérő korú cserkészek igényeinek jobban megfelelő csapatszerkezet felé. A cserkészév csúcspontja a csapattábor. Bár az évközi cserkészmunka nagyrészt, és egyre nagyobb részt raji keretek közt zajlik, és a rajok beosztása nem minden esetben azonos a tábori egységekkel, a nyári élmények talán még jobban megmaradnak emlékezetünkben, mint a heti őrsgyűlések. Az alábbiakban is elsősorban a táborokban megéltekre építek. A 2000es pulai táborban még többékevésbé egy egységként működött a csapat. 2001re azonban, többek közt a megújuló vezetőképzésnek köszönhetően, megszülettek a korosz tályok. Altáborokra bontottuk a táborozást is: az ekkor kialakított korosztályi rendszer – a korosztály szót is ekkor vezettük be – alapjában azóta is változatlan. A megnövekedett csapat létszám miatt egy fontos újítás történt 2008ban: ettől kezdve a korosztályok jórészt külön táboroznak, és csak néhány napot töltenek együtt egy közös táborhelyen. A hagyományos cserkész módszertan kiválóan működik és bevált a kisaltáborban (58. oszt፠lyosok). Természetesen itt is alapvető, hogy cserkészetünk mindig változatos, megújuló legyen. A kisaltábor felépítésében, az itt alkalmazott módszerek kitalálásában, és így a cserkész korosztály pedagógiájának kialakításában Leibinger Árpád sokszoros altáborparancsnoknak és az őt segítő lelkes vezetőgárdának volt döntő szerepe. A kósza korosztály (912. évfolyam) és módszertanának bevezetése, Tutsek Annával és Bak Mihállyal az élen, szintén 2001 körül történt: a bodonyi táborban már külön kósza altáborunk volt. Ekkor alakult ki a néhány évvel később, Dernovics Mátyás vezetésével végleges formáját elnyerő beavatási szertartás, a kósza próba. Fontos szerepe volt a korosztály számára meghir detett kárpátaljai, felvidéki és egyéb utazásoknak is, népszerű nevükön a Tartsák Toursnak is. Igazi kihívás, hogy a kamaszokat, gimnazistákat hogyan tartsuk meg a cserkészetben; mi az, ami lelkesíti őket: ezek olyan kérdések, amelyek valószínűleg mindig aktuálisak maradnak.

22  20 éves a csapatunk


CSAPATUNK PARANCSNOKAI

A Gyík–Margaréta–Mákgubó őrsök által életre keltett, az egyetemista/főiskolás éveiket taposó cserkészeket tömörítő vándor korosztály, az itt működő Peregrinus, majd Lep rajok lét számilag ugyan mindig is a legkisebb, de a csapat számára nélkülözhetetlen közösségek voltak és maradnak. Bár szűkebb körben természetesen igen szoros kapcsolatok maradtak az aktív cserkészmunkából kinövők között, a felnőtt, avagy öregcserkészek leginkább laza baráti tár saságként tartják egymással a kapcsolatot. Természetesen a mindenkori csapat is biztos hát térként számít rájuk. Csapatunk gyarapodásával újabb és újabb kérdések merülnek fel: hogyan tudunk a gyorsan változó körülmények között, a változó „gyerekanyagnak” olyan cserkészetet nyújtani, amely leköti és megtartja őket a mozgalomban, ugyanakkor az állandó, mindannyiunk által fontosnak tartott és követendő alapelvek szerint épül fel. Bízok benne, és hiszem, hogy a mindenkori 25 ös cserkészek ebben is jó úton járnak. Palotai Márton

Csapatparancsnoki beszámoló a 25ös csapat újjáalakulásának 20 éves jubileumára 2009ben 1993ban, az első táboromban még odafértem ahhoz az asztal hoz, ahova az egész huszonötös csapat leült a tábori szeretet lakomára. 2007ben, amikor megválasztott a tiszti kar parancs noknak, ez már a több mint harminc fős vezetői gárdával is nehézkes lett volna, hát még a majd’ kétszáz fős csapattal. A csapat újjáalakítása óta eltelt két évtized sok változást hozott, bár kevesebbet, mint a 40 év kényszerszünet. Béla bá eredménye, hogy az általa tapasztalt cserkészet az általunk megélt cserkészet lehetett. A hagyomány átadása nem egyszerű másolása volt a réginek, hanem áthatotta a korszellem, és immár friss, modern alapokat vetett meg. A bib liai történethez hasonlóan Béla bá’ nem elásta a talentumait, hanem kamatoztatta. Így, amikor ismét lehetőséget talált a cserkészmunkára, megragadta a lehetőséget, legteljesebb mértékben átadta tudását, és beindította azt a csapatot, amely méltó lett a régi 25ösökhöz. Cserkészként és később őrsvezetőként láttam, hogyan gyarapszik a csapat. Gyarapodtunk létszámban, és ami fontosabb, tapasztalatban. Táborparancsnokaink, a bálszervezők és a meg

20 éves a csapatunk  23


CSAPATUNK PARANCSNOKAI

bízott parancsnokok is mind több ismerettel bírtak a cserkészmunka terén. Képzett őrsvezetőink, segédtisztjeink egyre több szövetségi program szervezésében vettek részt. Egyre több cserkészünk jutott el a külföldi cserkésztalálkozókra és vezetőink is egyre több feladatot vállaltak ezek szervezésében. Felhalmozott tapasztalatunk nem arra irányult, hogy profikká váljunk. Meglátásom szerint a cserkészet feladata éppen abban áll, hogy ne legyen soha professzionális. Nevelő munkánk egyik eszköze pont a kihívásokra váró fiatalok lehetőséghez juttatása a cselekedve tanulás útján. Így sok feladatot „kezdő” végez, aki nyilvánvalóan ritkán profi. Kivétel azonban van. Szervezeti szempontból a cserkészcsapat mára már kinőtte a kis cserkészcsapatokra jellemző vezetővezetett, kétszintű sémát. A struktúra mára összetett, ami nem is baj. A mindenkori vezetőség feladata azonban az, hogy a cserkészcsapat soha se alakuljon át egy merev szerkezetű, hatalmi szóval irányított szervezetté. Maradjon inkább közösség, baráti szövetség, vagy, pontosabban mondva, maradjon meg 25ös cserkészcsapatnak, olyannak, amilyen volt 89 éve, 20 éve és most. Asbót András Gábor (Bundi)

Minden munkának megvan a gyümölcse Körülbelül 8 éves voltam, mikor újoncként a 25. Szent Imre cserkészcsapat Vipera őrsének tagja lettem. Lassan 15 éve vagyok a csapatban, és minden itt töltött évhez nagyszerű élmények

kötnek.

Csapatparancsnokként

ezekből

az

emlékekből építkezve igyekszem hozzájárulni a csapat életéhez, remélve, hogy sok huszonötös kaphasson olyan élményeket és lehetőségeket, mint amiket én kaphattam. Nem egyszerű dolog összefoglalni, hogy mi történt a Csapat elmúlt éveiben. Nem tudjuk pontokba szedni élményeinket, és teljes képet adni magunkról. Azt gondolom, az elmúlt 20 év legjobban az elkövetkezendő 20 év cserkészetében lesz mérhető: csapatunk jövője azokon a vezetőkön múlik, akik az elmúlt években nőttek fel közöttünk, a mi vezetésünkkel. Elgondolkodva azon, hogy mitől lehetett ilyen szép húsz éve csapatunknak, egy gondolatot emelnék ki: az őrsvezetők munkájától. Ők végezték mindig is a legnehezebb, legtöbb figyelmet és szeretetet igénylő munkát, ők voltak, akik vállalták, hogy továbbadják azt, amit ők kaptak. Ők nevelték és vezették éveken át a cserkészeket, leginkább tehát az ő érdemük az, hogy most

24  20 éves a csapatunk


CSAPATUNK PARANCSNOKAI

mi így, együtt ünnepelhetünk. Teleki Pál mondta: „A vezetés elsősorban példa.”  mi nagyszerű példákat kaptunk magunk elé, van kitől tanul nunk. Mikor belekezdtünk ennek, az újjáalakulás 20 éves évfordulóját ünneplő könyvnek a szerkesztésébe, abban bíztunk, hogy sikerül arról írni valamit, hogy mit jelent nekünk, cserkészeknek a 25ös csapat. Ahogy gyűltek a könyvbe szánt művek, találkoztunk rengeteg körülöttünk

János őrse, a Gorillák, 2007

lévő csapattagnak, szülőnek, isme rősnek az írásával, akik mindmind másképpen, de fontosnak találták a Csapat elmúlt éveit: akkor láttuk, micsoda ajándék és lehetőség ez a cserkészcsapat, ahol az újjáalakulás óta sok száz fiatal alkotott közösséget, szerzett barátokat, tanulhatott egymástól és vezetőitől. Azt hiszem, hogy a legtöbb körülöttünk élő ember számára a cserkészek mindig különleges lényeknek fognak minősülni (erről talán leginkább a szülők tudnának meglepő történeteket mesélni, amelyek békés túléléséért ezúton is köszönjük türelmüket). Nem hétköznapiak a próbáink, a táboraink, az őrseink, a vezetőink, a nevelésünk, a közösségünk, nehezen érti ezeket az, aki nem próbálta ki. Aki pedig kipróbálta, nehezen tudja elmondani, hogy miért akar jövőre is ugyanazokkal a csapattársaival latrinát ásni, mint tavaly. Különleges lények vagyunk, külön nyelvet beszélünk – talán ez a könyv majd valami szótárféle lehet, könnyebb megértésünk végett. Biztos vagyok benne, hogy azok a csapattagok, akik majd ezt a könyvet kezükbe veszik, nem ismernek mindenkit, aki írt ebbe a könyvbe. Van azonban soksok szál, ami összeköti azokat, akik valaha is fogadalmat tettek a Csapatban: a cserkészbálok, a teaházak, Csobánka, a cserkészotthon ládái, az íjak, a csapatzászló, a CsapatÚJság, az ajtó melletti fakkrendszer, az esküvői vándorterítő, vagy akár az Ősapa. Amíg a Csapat ilyen összekötő szálakat tud teremteni és megtartani az emberek között, amíg a tábor végén együtt körbejárjuk a táborhelyet, hogy közösen búcsúzzunk tőle, amíg évente újra összegyűlünk, hogy befogadjuk újoncainkat: addig a 25ösök igazán büszkék lehetnek munkájukra. Rudan János jelenlegi csapatparancsnok

20 éves a csapatunk  25


Ez a könyv teljes terjedelmében megrendelhető csapatunk vezetőitől, valamint hozzá lehet jutni csapatprogramjainkon. 25(kukac)cserkesz.hu Kérjük, támogassák munkánkat!


KÖRÜLÖTTÜNK

Kedves 25ösök! Kedves Cserkésztestvéreim! Felkérésetekre a 25. sz. Szent Imre cserkészcsapat újraindulásának 20. évfordulóját egy korábbi jubileum igen személyes újraátélésével szeretném megpecsételni. Kezemben az a zsebkönyv alakú, közvetlen a háború után kiadott egyszerű összeál lítás van, amelyet az akkor még létező Egyetemi Nyomda adott ki rangosan. Előszavában Endrédy Vendel zirci apát, a csapat tiszteletbeli és volt pa rancsnoka írta: „adja Isten, hogy a magatok okos, jó és magyar munkájának nagy és dicséretes része legyen abban, hogy a magyar lelkekről fölszálljon a köd, és mindnyájunkat elöntse a szebb jövő verőfénye!”. Ennek napja 1944. augusztus 7. A jubiláló cserkészcsapathoz dr. Brisits Frigyes igazgató is megírta üzenetét, 1945. május 19 én: „Még sok évet láss, te csupalélek csapat! Az évek megöregedhettek körülötted, de te maradj mindig és egyre csak: fiatal. Igazi ifjú magyarság! Így indulj második jubileumod felé!”  Ez a második jubileum nem 1970ben köszöntött ránk, hanem a magyar nép sajátos sorsviselése, szenvedése miatt csak most. De azért ránk köszöntött ez az évforduló, amelynek gyökere a cserkészet áldásos létrejöttének erejében indult, a mi esetünkben 1920. március 1jén alakult meg csapatunk. A csapat alapítójának, dr. Orsovai Fülöp ciszterci atyának az arcképe, majd utána Endrédy Vendel, dr. Rajeczky Benjamin, dr. Palos Bernardin, Suhajda Róbert, Sigmond Lóránt és az évkönyvet szerkesztő csapatparancsnokunk: dr. Golenszky Kandid fényképei teszik személyessé az emlékkönyvet, nem beszélve a többi számos fényképről, emlékképről. Azzal tisztelem meg a 20 évvel ezelőtti újraalapítókat, elsősorban a legendás emlékű, markánsan élni akaró, ízigvérig krisztusi és magyar ErődiHarrach Béla „bát”, hogy ide idézem az 1920as alapító, első csapattagok nevét: Batizfalvy Nándor, IpolyiKeller Tamás, Hergold Jenő, Hidassy Dezső, Hegyi Gábor, Mihályovics Tibor, Németh Lóránt, Petrányi Győző (kiváló orvos osztálytársam édesapja) és Szüllő Ferenc. A csapat első fogadalomtétele a Kakukk hegyen volt. Aki élni akar, az kell, hogy a gyökereiből éljen, becsülje a múltját, a kezdetet, az „arch锍t (amiből a hierarchia szava is van). Hevesen dobogó szívvel szeretném az Úr áldását közvetíteni Felétek, és mindarra, amit az elmúlt két évtized folyamán alkottatok: jellemnevelésben, összeérlelődésben, cserkészkultúrában, a munkafeltételek megteremtésében, ahogy cserkészparancsnokom írta a kis zsebkönyv utolsó soraiként 1944ben Budapest ostromának megkezdésekor: „És most előre!... Tovább!... Lankadatlanul!...” Gyönyörű, történelmi hivatása hős fiaink példáját követő minden 25ös szentimrés cserkésznek, kit az Úristen e véres napok

28  20 éves a csapatunk


KÖRÜLÖTTÜNK

után életben meghagy: állni a vártán rendületlenül, építeni, feltámasztani, őrizni, gyarapítani mindazt, ami magyar, amit számunkra a szent szó: Haza, jelent”. Jézus Krisztusba vetett hittel hiszem, hogy aki hűségesen vállalja az idézett első 25ös jubileu mot, annak néhány év múlva tiszta lehet a lelkiismerete, és erős a cserkészbecsülete arra, hogy az újraindítás 25. évfordulóját is hálával ünnepelhesse.

Brückner Ákos Előd O. Cist. (ma is 25ös cserkész, a 433. sz. cserkészcsapat fenntartó testületének elnöke)

Ez a csapat a szeretet iskolája Cserkésznek lenni  ezt soha, semmi nem múlhatja felül. Gondolatok és érzések egy évtized cserkészete után. Jubileum. Már megint egy ünnep. Most egy olyan, ami nagyon közel áll a szívemhez. Számomra is történelmet ír. Kevesebbet, mint ami maga az ünnepi szám. 20 év. Ebből tíz az én emlékem is, és azoké, akikkel átéltük. Tíz év. Ami csoda volt. Néha jó belelapozni, felütni vala hol és emlékezni. Most is képek jönnek, a legkedvesebbek talán, de minden pillanat kíséri életemet. Számomra a cserkészetben meghatározó pillanat volt, amikor egyszer egy hölgy mosolyog va megállított, kedves volt, még nem egészen értettem lelkesedését, de átjött a szavain, mosolyán, gesztusain, ahogy végtelennek tűnő öt percben mindent megtudtam mindenkiről és mindenről. Cserkészvezető volt, és olaszos lelkesedéssel akarta egy szempillantás alatt átadni az elmúlt néhány évnek minden emlékét, amelyet ő kapott a cserkészettől. (BiPi biztosan mosolygott volna rajta, vagy talán mosolyog is az égben!) Ágostházy Mária volt. Meggyőzőtt! Legyen így, ha már ennyire fontos neki! Nyáron irány a tábor. Egy franciaországi útról jöttem és egyenesen a táborba érkeztem meg, ahová Tutsek Csaba, Mária férje vitt le autóval. A tábor helye Bükkszentkereszt volt. Az első tábor, az első találkozás, az első ízlelgetés, ahová lélekben is visszavisszatérek néha. Itt mindennel találkoztam, ami később tíz éven át elszakíthatatlanná tette életemben a cserkészetet. Tavasszal, harmincévesen, a többi új cserkésszel én is végigmentem a próbákon és Csobánkán egy legendás otthon kertjében a többiekkel együtt cserkésszé fogadtak. Az első táborban találkoztam Béla bával. A megismerés pillanatában érezni lehetett, hogy egy rendkívül eredeti, kiemelkedő személyiség. Életem fontos szakasza az a több mint 15 év, ami alatt őt ismerhettem. Ritkán találkozni olyan idős emberrel, aki a megszólítás után nem

20 éves a csapatunk  29


KÖRÜLÖTTÜNK

rögtön azt kezdi el sorolni, hogy milyen sok betegsége van, mindenki becsapja, rossz az idő, gázáremelés van, a gyermekei nem vallásosak, persze a hiba a másikban van… Az első táboromtól kezdve, amíg élt, töretlenül tisztel tem a cserkészek kerületi nagy dojenjét, Erődi Harrach Béla bát, aki megkérdőjelezhetetlen életpélda örökké számomra. Ő volt talán az utóbbi időben az egyetlen, aki kora ellenére nem SA Szent Imre templomban, 2006

a korával járó nehézségekkel foglalkozott, hanem szüntelenül a jövő, az építés és a min

deneket megoldó remény élt minden gesztusában és szavában. Építőember. Hídember. Reményember. Hitember. Cserkészember. Szívében ott volt az örök fiatalság. Megfejthetetlen számomra, hogy miért nem lehetett érezni rajta sem lelkileg, sem szellemileg a korát, magyar történelmünket áthidaló kilenc évtizedet. Mi a titka, hogy úgy is tudott gondolkodni, mint egy mai húsz vagy harmincéves? A kommunikációja mindenkivel azonnal megteremtette a kapcsolatot, mert számára csak barát van, egy olyan ember, akivel együtt lehet valamit tenni a jövőért. Nagyon nagy ajándék, hogy ismerhettem őt, és a csapattal elkísérhettem utolsó útján nyugvóhelyére. Mást nem is merek megemlíteni név szerint, nehogy kimaradjon sok kedves cserkésztestvé rem közül akár egy is, akit valaha ismertem és ma imádságaimban jelen vannak. Cserkész fiúk és lányok mosolya, lelkesedése, ami – most magamnak is be kell vallani – hiányzik. Örülök, hogy a csapathoz való tartozás éveiben lelkipásztorként ott lehettem életetek legszebb pillanatai ban és éveiben. Ezen évek legszebb papi emléke az a sok tábortűz mellet ti éjszakai szentmise, ahol csendesen dúdolva

egyegy

éneket,

vagy

dobolva a műanyag vizes hordón, megfogalmazva a könyörgésekben a bennünk megbújó érzéseket és élményeket, éreztük és tudtuk, hogy szeretetben és összetartozásban ezeket a táborokat semmi nem fogja felülmúlni soha. És ez ma is így igaz. Mert csak ami szép és hiteles, az örök. Tóth Zsolt Ipoly O. Cist.

30  20 éves a csapatunk

Tábori mise a szülői napon, 2006


KÖRÜLÖTTÜNK

Mérték szerint Istenem! Évtizede már, hogy a lenyűgöző emléke zetű Béla bá jelezte, hogy közeledik a tíz éves évforduló, amiről érdemes lenne megemlékezni. Volt is miről. Hiszen az előzőkben valóban szinte a semmiből támadt újjá a cserkészet ezen a vidéken is. Éltek persze még /azóta fájdalmasan megkeves bedtek/ jó néhányan, akik az Özöntűz előtti és az azt közvetlenül követő időkből nagyon szép emlékeket őriztek a 25ös szentimrésségről, de látni kellett, hogy azok az emlékek nem lehetnek elegendők egy hiteles és hatékony revivalhez. Pontosabban „úgy” nem elegendők, hogy előhúzzuk és „leporoljuk” azokat, aztán felmutatjuk és erre mindenki odagyűlik a zászló alá és a tábortűz köré. Nagyon jól tudta ezt Béla bácsi is, de azt még jobban tudta, hogy a lényeget és a tényleges célokat tekintve „a helyzet változatlan”. Pláne egy összeomlott világ, egy önmaga hamvába dőlt, kiüresedett és csődbe került rendszer, és zsákutcába tévedt, széthullásnak indult, igazán és biztosan ígéretes távlatokat nemigen felismerő társadalom (= nép? tömeg? „lakosság”? …….?) körülményei közepette. Persze voltak remények. Nagy remények. Kinyílt és robbanásszerűen kitágult a világ. A Globális Világ: Európa = EU, tengeren túl, tengeren túlon is túl. Szabadság. Mindenek felett, alatt, előtt, …! Előtt? Esetleg  után? NATO = katonapolitikai garancia. Garancia? Talán egy kicsit kifelé. De csak egy kicsit /= végül is el lehet menni Afganisztánba „világbékét csinálni”/. De befelé biztos, hogy nem. A saját bűneinktől és mulasztásainktól, „hülyeségeinktől” nem védhet meg! És itt a lényeg. Ahogy Mécs László fogalmazta annak idején: „Ki a Betyár? Ki a Szent? … Ha a Mérték tönkrement // senki, semmi meg nem ment”. Az – márpedig – tönkrement. Így aztán tévelygünk. De nemcsak ránk volt igaz, hogy  Radnótit parafrazeálva  „… míg bal hitekben hittünk ’s tajtékzottunk téveteg // befonták életünket vad kényszerképzetek”, hanem az egész világ is hihetetlenül nagyot fordult eddigelé. Európa is már javában készült „lehámozni magáról” azt a szellemet, amelyben fogantatott és azt a ruhát, amelyben keresztvíz alá tartot ták. Talált jobbat – gondolta. Végül is a totális globalizmus és a globális totalizmus /= gazdas፠gipénzügyiüzleti és kulturálisszemléletimentalitásbeli stb…/ minden irányba végteleníti a lehetőségeket és garantálja az „értékek” /… biztos, hogy azok?.../ cseréjének szabadságát

20 éves a csapatunk  31


KÖRÜLÖTTÜNK

/…korlátlanságátkorlátozhatatlanságát?.../. Mindegy, akárhogy is van, a cserkészetet újraindítók egy része – és Béla bá egyike volt az ilyen keveseknek – jól tudta, hogy egy ilyen világ körülményei közepette kell megkísérelni érvényesíteni az eredetileg megfogalmazott és változatlanul aktuális elveketcélokat: „Emberebb embert és magyarabb magyart!” Jól tudjuk, hogy nem kevesen vannak olyanok, akik az ilyesminek már a puszta hallatára is „a revolverükhöz kapnak”. Pedig, ha csak egy kicsinkét is belegondolnának, hogy ha már ide születtünk és itt „csuklóztat” minket a sors (pontosabban A SORS), akkor valószínű, hogy – ezúttal József Attilát parafrazeálva – akár „történelmi hivatásunk” (küldetésünk?, netán köte lességünk?) is lehet „…itt állni helyt az emberiségért az örök talajon”. Arról nem is beszélve, hogy keresztény olvasatban felettébb valószínűtlen a véletlen idekerülés. Mondhatnánk úgy, hogy ezzel Istennek terve volt/van/lesz. Vagy tán azt hiszik a dolgot nem így látók, hogy a világ bármely sarkábanszegletében élő „mások” körömrágós izgalommal várjáklesik, hogy ugyan jöjjön már oda hozzájuk néhány magyar/országi/, aki elmagyarázza nekik az élet értelmét és boldogulásuk fortélyait (= esetleg trükkök lehetőségének százait). Kérem tisztelettel – a világ megtelt, és a konkvisztádorokat nemigen hívjákvárják mindenüvé tárt karokkal és epedve a „bennszülöttek”. Márpedig bárhová menni csak hódítóként érdemes. Lúzer, vagy balek senki se akarna lenni. Pláne idegenben, ahol vannak ilyenekből őslakos helyiek elegen. („Szomorú dolog meghalni  távol a hazától. Balekként.”  hörgi a „Hét mester lövész” egyike halálra sebezve. Stb… stb….). Természetesen üdvös dolog utazni, világot látni, tanulni másoktól, ismerkedni és hasznos kapcsolatokat létesíteniápolni. Azonban arról már ne szóljon az élet, hogy a hazát csak ugródeszkának használjuk a „világhódítás” előtt. Vagy, hogy itt harácsoljunk össze mindent, amit csak lehet, aztán sipirc ki svájci, ciprusi, vagy kajmáni /= Kajmánszigetek/ banki háttérrel daiquirit iszogatni Varadéróba. Na szóval, kétségtelen, hogy „ennek a világnak” körülményei, eszközei, eljárásai, gyakorlata és kommunikációja – rendkívül hatékonyak. Jóra is, rosszra is. És Béla bá akkor is tudta és mi azóta is tudjuk, hogy a Mérték valójában önmagától nem mehet tönkre, mert a Mérték egész egyszerűen van. Pontosabban VAN. A hozzá való viszonyulásviszonyulásunk viszont tönkre mehet: irány és aránytévesztések, zsákutcák, fel nem ismerések, tudomásul nem vételek. És a Mérték elvetése, gyűlölete, a lerombolására való törekvés. Mert a Mérték „kényelmetlen”. Sokszor – esetleg állandóan – belezavar, akadályoz, „keresztbe áll” valami nagyon is csábító, vagy ígéretes terv, akció, vagy program keresztülvitelébe, „lefuttatásába”. A cserkészet legfőbb célja pedig éppenséggel a Mérték értékének tudatos tiszteletéről, (meg)ismeréséről, (meg)őrzéséről, rendszeres és módszeres szem előtt tartásáról, a hozzá való viszonyulásról szól. Olyan eszközök, eljárások, „technikák” használatáról és gyakorlásáról, amelyek nagyban segítik a felnövekvő fiatalság számára a világ és élet dolgainak (= minden lehetséges dolgának) minél alaposabb, pontosabb, „reálisabb” megismerését. Beleértve az

32  20 éves a csapatunk


KÖRÜLÖTTÜNK

egész anyagitermészeti környezetet és körülményeket és mindent (= értsd MINDENT), ami emberi. Igen, mindent a fiatalok életkori sajátságaihoz igazítvaalkalmazva, a lehető legna gyobb mélységben és terjedelemben, a lehető legigényesebben. Ha kell játékosan, ha kell kutatássalfeltárással, ha kell akár megpróbáltatással és versenykörnyezetben. Modellezéssel és építkezéssel. A dolgok létrehozásával, megvalósításával, gyakorlásával. Eszközök és eljárások használatával, működtetésével. De mindenképpen munkával. Sok munkával. Közös munkával. Gondossággal, lelkiismeretességgel, felelősségvállalással önmagukért és a közösségért. A csapatért. Ha kelletik önfeláldozással. És az egészet a Mérték ismeretében, jegyében és szellemében. Különbséget téve jó és rossz, betyár és szent között! Gyakorlatra fordítva. A húsz éve újjászületett 25. Szent Imre Cserkészcsapat, a Szent Imre Gimnázium cserkészcsapata a kezdetektől ezekért a célokért tevékenykedik. Tanul, dolgozik, közösséget teremt. És mára már komoly emlékeketértékeket őrizhet és hagyományokat ápolhat Az első generációsok már felnőtt emberek. Ifjú felnőttek. Sokan családosak, legjobb tudásuk szerint dolgozvamunkálkodva, közösséget, hazát és feladatotfelelősséget vállalva élik az életüket. A feladatvállalások közé tartozik az utánuk jövőkért való felelősségvállalás. És ők – ahogy tudnak – oda is figyelnek. A csapatot ma már egy tapasztalt vezetőség és tisztikar mozgatja, és fogadja a „kicsik” újabb és újabb generációit. Az iskola pedig segíti ezt a munkát mindennel, amivel csak tudja (= kapacitások, élő és munkahelyek, berendezések, eszközök, fel szerelések stb.). Segítjük egymást, „összeműködünk”. És ez valamennyiünk javára szolgál. Akárhogy is van, a cél valóban az, hogy minél több emberi érték és értékes ember „származ zon” a dologból. Valós érdemekkel megszolgált kiválóság a cél. Lehetőleg minél szélesebb körben... Isten? Igen! Haza? Igen! Család? Igen! Közösség? Igen! Függetlenül attól, hogy kicsodák és mennyien képtelenek elviselni egy ilyen értéksorrendet. Meritokrácia? Igen! Ez nem uralkodó elitről szól, hanem a szolgálatokról és a valós erény kiválóságáról! Amelyik nem fölötte áll a dol goknak, hanem áthatja a dolgokat. Benne van a dolgokban! Közte van! Együtt él, lélekzik (sic!), ha kell szenved a dolgokkal. Úgy, ahogy a Fiú beszélt a sóról meg a kovászról meg a sötétség ben világító világosságról. Meritokrata lehet bárki. Akár diploma, érettségi, sőt, nyolc általános nélkül is. De csak akkor ha dolgozik benne a Mérték. Ami egyet jelent a Teremtéssel. A Teremtés rendjével. A cserkészet, így a 25ösök is ezért dolgoznak, erre törekszenek. Mérték szerint! Hát Isten veletek! (Még akárhányszor húsz éven át.) Jó Munkát! Párdányi Miklós

20 éves a csapatunk  33


Ez a könyv teljes terjedelmében megrendelhető csapatunk vezetőitől, valamint hozzá lehet jutni csapatprogramjainkon. 25(kukac)cserkesz.hu Kérjük, támogassák munkánkat!


ÍGY NŐTTÜNK FEL

Szép emlékek, élő jelen, reményteli jövő Kedves Olvasó! Akár cserkészként, akár érdeklődőként olvasod írásomat, szeretettel üdvözöllek! A húszéves évforduló kapcsán egy néhány gon dolatmorzsát, szép emléket szedek elő, hogy érzé keltessem Veled azt a csodálatosan nehéz, gaz dagon és boldogan telt időt, amit eleinte nagyon is aktívan, közel tíz éven keresztül éltem át a 25. Szent Imre cserkészcsapat első lányvezetőjeként. Az ún. „rendszerváltás" idején az egész ország valósággal lázban égett: most végre itt az idő, a MI IDŐNK. Amit apáink, nagyapáink már csak nosztalgiázva emlegettek, újra élhet! Ebben a felfokozott hangulatban keresett meg Béla bá. „Mária kedves, hallottam, hogy cserkésztiszt és tanárnő. Szeretném, ha a csapatban /akkor még 4 lelkes fiú/ a lányok vezetését elvállalná." Igent mondtam. Nem tudtam, mekkora kalandot vállalok. Akkor én fiatal asszonyként, két óvodáskorú kislány anyjaként éltem az év felét Németországban, a másik felét itthon. Ezt azért is említem, mert az egész indulás, az, hogy belevágtam a kis fejszémet a hatalmas fába, innen ered. Ott, egy idegen országban élve meg kellett fogalmaznom magamnak, gyermekeimnek: mit is jelent magyarnak lenni. Ha az ember a saját hazájában él, ez természetes. Visszatérve az első évekhez: kaptam 13 elsős gimnazista, serdülő lányt, akik bizony eleinte jól nevelten hallgatták, amit mondtam, amit tanítgattam nekik. Ez engem nagyon meglepett, mert úgy tudtam, a középiskolás arról híres, hogy mindent kritizál, vitatkozik, megkérdőjelez. A Mákvirágok – ez volt az őrsünk neve – bizony hónapokig csak hallgattak. Na, de később, mikor végre megtört a jég! Kibuggyantak az első őszinte gondolatok! Hatalmas viták, izgatott készülődések, az első közös kirándulások. Óriási öröm volt! Akkor pezsegni kezdett velünk az élet. Mindig készültem, sokat készültem az őrsgyűlésekre, de hozzá kell tennem, velük együtt tanultam rengeteg cserkésztudományt, a csomózásoktól kezdve az elsősegélynyújtáson keresztül a népszokásokig. Köszönöm Istennek, hogy erre a nagy feladatra hívott, köszönöm Béla bá állandó segítő, jelenlétét, aktív segítségét, de köszönöm Nektek, Mákvirágok, hogy ott és akkor, 90ben együtt kezdtük el. Most csak az első táborról, annak előkészületeiről pár szót. Pilisszentkereszten a ciszterci apátság romjainál volt egy nagyon elhanyagolt forrás. Ezt a for rást tisztítottuk ki a tavasz folyamán. Mire eljött a tábor ideje, bővizű, tiszta lett! 25en voltunk összesen, nagyon családiasan, szeretetben, kalandokban is bővelkedve. Az esti tábortüzeknél meghitt beszélgetések voltak – a népdaléneklés akkor bizony még gyér volt – de naponta

36  20 éves a csapatunk


ÍGY NŐTTÜNK FEL

igyekeztem egyegy új dallal gazdagí tani magunkat. A beszélgetésekre visszatérve: egy este, amikor már a tábor derekán túl voltunk, eszembe jutott: kérdezzük meg egymástól a teljes őszinteség jegyében: mit szeretek Benned? Így talán három este alatt mindenki sorra került. A cél nem egymás „ajnároz፠sa” volt, hanem az, hogy magunkat a közösség szemével, az átélt élmények Fogadalomtétel a 75 éves csapatévfordulón, 1995

valódiságával gazdagítsuk. Az éppen sorra kerülő ifjú cserkész  mindegy, hogy fiú, vagy lány volt – izgatottan,

nagyon nyitottan hallgatta végig a többieket. Egészen biztos vagyok abban, hogy nagyon meg jegyzett mindent, talán egy életre. Kedves Olvasó! Az évkönyv apropóján most ezt a néhány villanást tudom megosztani Veled. Fogadd szetetettel Ágostházy Mária

Cserkészéletem kezdetei 1990. szeptemberében, egy izgalmakkal, de nagy várakozásokkal teli napon számomra teljesen új világba léptem, amikor először tettem be a lábam a József Attila Gimnáziumba (mai Szent Imre Gimnázium). Beiratkozás volt. A végeláthatatlannak tűnő forgatagban három asztal rajzolódott ki előttem, amik felé a tömegből egyegy alak vált ki. Különösen az egyiknél volt nagy forgalom, amelyiknél a leendő osztályfőnök ült, nyájas mosollyal fordulva a megszeppent elsősök felé. A másiknál egy kedves ciszterci atya fogadta a hittanra jelentkezőket. A harmadik asztalnál kezdetben nem volt nagy forgalom, nem kellett sorban állni. Tűnődtem, bámészkodtam én is, amint rápillantottam az arcra, egy szigorú tekintetű, sokat átélt, ráncos, de erőt és tisztaságot sugárzó ember arcára, aki attól kezdve meghatározó és példaértékű volt számomra: Ő a cserkészparancsnokom, ErődiHarrach Béla bá volt.

20 éves a csapatunk  37


ÍGY NŐTTÜNK FEL

Nagyapám mesélt sokat a cserké szetről, ő is részt vett benne annak idején, így a kíváncsiság és kaland belém volt oltva, de ennél a bizonyos asztalnál döntöttem végérvényesen, méghozzá percek alatt. Ahogy beszél getni kezdtünk Béla bával, lassanként szertefoszlott minden kezdeti izga tottság, bátortalanság. Mintha folya matosan azt mondta volna ki, amire tulajdonképpen egy korombeli fiú 75 éves csapatévforduló, 1995

vágyik, amiket csinálni szeretne. Az előre vetített lehetőségek, kalandok

egy szempillantás alatt elvarázsoltak, hirtelen a Tüskevár Tutajosának, vagy a Pál utcai fiúk valamelyikének képzelhettem magam. Cserkészéletem tehát elindult és örömmel vetettem bele magam minden ezzel kapcsolatos feladatba és persze szórakozásba is. A táborok pedig feltették a koronát minderre. Minden foglalkozással, kirándulással szívtuk magunkba a rengeteg tudást és tapasztalatot, amit Béla bá kifogyhatatlanul adott át nekünk. Mindenre tudott megoldást, bármivel fordult hozzá az ember, legyen az iskolai, otthoni, vagy személyes ügy. Mindig számíthattunk rá és a cserkésztudására. A rengeteg praktikus fogás a mai napig előjön, de az a gondolkodásmód, a nehézségekhez való hozzáállás is a cserkészmúltból fakad. Nehéz a lényeget megfogalmazni pár sorban arról, ami lassan két évtizede hatással van az ember életére, annyi élményről, annyi szépségről írni, ami ez idő alatt hatott rám és irányt mutat a mindennapok útvesztőiben. Furcsa, de a legfrissebb élmények az első táborokról maradtak meg, nyil ván azért, mert számomra azok jelen tették a legtöbbet. No meg azért, mert ott tanultam meg az alapokat, ott ismerkedtem a rengeteg újjal és izgalmassal. Nem volt olyan komfor tos, nem is voltunk nagyon sokan, éppen ezért talán családiasabb volt és mindez megadta a hangulatát. Az első három táborra kristály tisztán emlékszem: Pilisszentkereszt,

38  20 éves a csapatunk

GH, avagy a tábori konyha, 1995


ÍGY NŐTTÜNK FEL

ahol mindent először csináltunk, először építettünk tábort, reggeli tornáztunk, egyenruhában masíroz tunk, zászlót vontunk, stb. minden nap, ahogy az már megszokott, de akkor minderre rácsodálkoztunk. És így marad meg leginkább minden. Semmi rutin, mindent tanulni kell. És a munka, amit végeztünk a táborban az ásatáson, nem kínszenvedés és gyöt relem volt, hanem hozzátartozott a Királyrét  Szállásoki rétek, 1996

meghatározó élményekhez, szük ségünk volt rá (ha ott helyben ezt nem

is mindig fogtuk fel). És ilyen volt még Dabas és Nőtincs is, a hangulatos kisközösség, kalandos mindennapok és izgalmakkal teli gyakorlati tapasztalatszerzés, valamint cserkésztudásunk elmélyítésének táborai. Ezek a táborozások az 1991 nyarán elvégzett vezetőképző táborral együtt megalapozták számomra a továbbiakat, ezek a nyarak indítottak el azon a bizonyos „Boldogulás ösvényén”. Természetesen a további táborok is sokat nyújtottak, minden tekintetben gazdagítottak és felejthetetlenül bevésődtek az átélt pillanatok, legyen az csapattábor, vagy kiképző éveim t፠borai egészen a segédtiszti táborig, de a terjedelem korlátai miatt itt csak az „indulást”, a kezdeteket fogalmaztam meg, amik a legjelentősebbet és legmaradandóbbat hozták az életembe. Nem állítom, hogy mindent maradéktalanul sikerült betartanom és elérnem nagyra törő cél jaimat, vagy hogy a cserkésztörvények szerint sikerül élnem minden tekintetben. Ez lenne az ideális, de az ember gyarló. Azonban olyat mutatott a cserkészet és benne Béla bá, amit más nem, ami minden nehézségben utat mutat, amit ha szem előtt tartok, akarattal és hittel, amit szintén öntött belénk, minden megy a jó irányba, megoldódnak a problémák. Olyan alapot adott, amire építeni lehet és amivel példát lehet adni embertársainknak is. Hogy a mai világban kiveszőben lévő tiszta, becsületes jellemű emberekké váljunk szem előtt tartva az általa 11. törvénynek emlegetett mondatot, amit egész életemben szem előtt tartok: „A cserkész minden nap emberebb ember és magyarabb magyar.” Jó munkát! Torvaji László st.

20 éves a csapatunk  39


Ez a könyv teljes terjedelmében megrendelhető csapatunk vezetőitől, valamint hozzá lehet jutni csapatprogramjainkon. 25(kukac)cserkesz.hu Kérjük, támogassák munkánkat!


Ez a könyv teljes terjedelmében megrendelhető csapatunk vezetőitől, valamint hozzá lehet jutni csapatprogramjainkon. 25(kukac)cserkesz.hu Kérjük, támogassák munkánkat!


AHOGY NÉZED, ÚGY LÁTOD

Csányi Tamás cserkészszülő, a Ciszterci Szent Imre templom karnagya Liliomfi  ErődiHarrach Béla. A hagyományt megőrizte, megmelegítette és átörökítette. Emberségből példát, vitézségből formát adott. A szentimrevárosi cserkészet felmérhetetlen ajándéka a kicsit meghajlott hátú ember, akinek évtizedeket ívelő hűsége, jóságos tekintete, és merész álma látta és végigjárta a víz alatt bújó cölöpöket. Találkozásom a cserkészettel, lányaim beavatása és kisközössége, a liliomos lányok és ifjak szellemes kalandjai ErődiHarrach Béla bátyám élesztő lobogására emlékeztet, akinek köztünkléte a jogok és kötelezettségek egyensúlyának oly ritkán tapintható áldása. Kívánom, hogy lábnyomát száz másik tapossa, az elveszett nemzedékek gyermekei, akik között lesz talán, akiről társai elmondhatják majd: vitézségből formát, emberségből példát adott. Úgy, ahogy egy fontos történelmi pillanatban Liliomfi.

Németh Károly cserkészszülő Amikor baráti társaságban beszélgetünk a cserkészetről, először is Béla bácsi jut eszembe. Ő volt az, aki elindította a cserkészcsapatot, akkor még kis létszámmal, óriási lelkesedés sel és hittel. Csobánkai telkén, éveken át tavasszal ott került megrendezésre az új cserkészek avatása és a fogadalomtétel. Nagyon jó hangulatú találkozások voltak. Gitárkísérettel és énekszóval kísért misék összefogták a gyerekeket és szüleiket. Felejthetetlen számomra a cserkészbálok hangulata. Igényesen összeállított irodalmi, zenés, táncos produkciókat láthattunk. A cserkészekből összeállt kamarazenekar színvo nalas előadása nagyon tetszett. Óriási élmény volt találkozni Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal, aki nagyon érdekes élménybeszámolót tartott. Csodálatosak voltak a cserkésztáborok. Szép hazánk gyönyörű tájaira jutottunk el a nyílt napokon, hogy láthassuk a gyerekeinket. A keretmesés táborokban a gyerekek, saját maguk által készített, nagyon ötletes jelmezeket viseltek. Az időjárás esetenként komoly próbaté tel elé állított Benneteket. Ti soha nem adtátok fel. Megható volt számomra az a pillanat, amikor cserkésztáborból hazatérve a Szent Imre templom mellett, egyforma pólóban, egymás kezét fogva énekelt 150 cserkész. Nekem így voltatok igazán szépek. Kicsit izzadtan, füstösen, sárosan, de mindig vidáman és lelkesen. Nagyon boldog vagyok, hogy mindkét gyermekem ennek a csapatnak a tagja. További jó munkát kívánok sok szeretettel.

94  20 éves a csapatunk


AHOGY NÉZED, ÚGY LÁTOD

Szabó Kinga (25), 1999 MÁKGUBÓ ŐRS, GÓLYAHÍR ŐRS, őrsvezető Mindenekelőtt a legjobb barátnőimet köszönhetem a csapatnak, akikkel a közös munka hozott össze s formált igaz társakká. A Mákgubókat, amelyben megélhettem kamaszkoro mat és elfogadtak olyannak, amilyen voltam, a Gólyahíreket, akikkel hét éve nevelgetjük, tanítgatjuk egymást, és akiknek a hivatásomat köszönhetem. Hiszen, ha nem kezdem el őket vezetni, talán sosem jövök arra rá, hogy én alsóban szeretnék tanítani. A rám bízott feladatokon keresztül alakult ki a felelősségtudatom, a nyitottságom, a rugalmasságom, erősödött meg bennem, hogy semmit se adjak fel, mert hiszen nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség. A hazai és külföldi táborok kapcsán nyílt ki számomra a világ s értettem meg, hogy így is lehet élni, sőt máshogy nem is érdemes. Valamint a cserkészetnek köszönhetem azt is, hogy megismerhettem Livi húgom igazi oldalát.:) A 25ös csapat nélkül nem lennék az a Szabó Kinga, aki vagyok.

Simonkay Márton (17), 2003

Fábry Kati (25), 1999

GORILLA ŐRS

MÁKGUBÓ ŐRS, PIPACS ŐRS

Jó érzés azt válaszolni, ha megkérdezik,

Ez a 20 év nekem az elmúlt 10 év, ami alatt

melyik a Te csapatod, hogy a HUSZONÖT. Így, nagybetűvel, mert megérdemli! A 25 egy olyan jelvény, amit mindig elő kell

megtanultam, hogy ha sátor, akkor Btípusú fehér, de inkább saját kötözésű ágy,

venni tisztogatni, csiszolgatni, nem sza

ha esti tábortűz, akkor őrsi tűz,

bad, hogy pihenjen a fiók mélyén. És nem

ha csomó, akkor szorító nyolcas,

is pihen: táborok, portyák, csapatestek,

ha előtábor, akkor latrinaásás, mert ott a

Csobánka és kinek még mi. Nagyon sok

legjobb a társaság;

munka és móka! Életünk egyik fele és

ezalatt alapfelszerelésemmé vált a

egyeseknek a másik fele is. Egy drága

kamásli és a fejlámpa, megtanultam értékel

öregember álma vált valóra benne, és él

ni a meleg vizet, legmesszebbre és a legma

tovább  ez már rajtunk múlik. Legyen a

gasabbra jutottam életemben…

következő 20 év is ilyen tartalmas és vidám!

 és végül többedmagammal megter vezhettem ezt a könyvet.

20 éves a csapatunk  97


Ez a könyv teljes terjedelmében megrendelhető csapatunk vezetőitől, valamint hozzá lehet jutni csapatprogramjainkon. 25(kukac)cserkesz.hu Kérjük, támogassák munkánkat!


Ez a könyv teljes terjedelmében megrendelhető csapatunk vezetőitől, valamint hozzá lehet jutni csapatprogramjainkon. 25(kukac)cserkesz.hu Kérjük, támogassák munkánkat!


Ez a könyv teljes terjedelmében megrendelhető csapatunk vezetőitől, valamint hozzá lehet jutni csapatprogramjainkon. 25(kukac)cserkesz.hu Kérjük, támogassák munkánkat!


Ez a könyv teljes terjedelmében megrendelhető csapatunk vezetőitől, valamint hozzá lehet jutni csapatprogramjainkon. 25(kukac)cserkesz.hu Kérjük, támogassák munkánkat!


Hálát adok Uram, az imént vett jókért. Erős a szándékom, hogy igaz jótettek fakadjanak nyomukban. Add szándékomra áldásodat. Ámen.


Ez a könyv teljes terjedelmében megrendelhető csapatunk vezetőitől, valamint hozzá lehet jutni csapatprogramjainkon. 25(kukac)cserkesz.hu Kérjük, támogassák munkánkat!



Csapatkönyv - 2009 minta