tanulságos és fölemelő, hogy Lenin és a pártvezetés mindvégig azt is mérlegelve döntött a tennivalókról, hogy a győzelmet lehetőleg minél kevesebb vérhullással vívják ki. A mindent meghatározó fő szempont természetesen a hatalom megszerzése volt. A tét óriási. Engels írta jóval korábban: „Teljességgel tagadhatatlan, hogy ha egy forradalmi párt egy forradalmi fejlődés során döntő fordulópontokat kezd elszalasztani anélkül, hogy egy szóval is beleszólna, vagy ha beavatkozik, de nem győz - ez a párt meglehetős bizonyossággal egy időre vesztesnek tekinthető." A forradalom nemcsak tartalmilag hatalmas kockázat azon az alapon, hogy jobbra fordul-e a világ sora vagy nem - , hanem az esélylehetőségek szűkössége miatt is: meg kell találni a legkellőbb időpontot és módot, máskülönben nincs esély a győzelemre. A lenini stratégia és taktika ezen a ponton is zseniális megvalósítása a marxi intelemnek: a forradalom - művészet. Lenin jól tudta azt is, hogy a túlzott moralizálás ilyenkor súlyos kárt okoz; jól ismerte sőt idézte is Marx bírálatát a Párizsi Kommünről: „A döntő pillanatot lelkiismereti aggodalmaskodásból elszalasztották. Nem akarták megkezdeni a polgárháborút, mintha bizony Thiers, ez a gonosz korcsszülött nem kezdte volna már meg a polgárháborút azzal, hogy megpróbálta Párizst lefegyverezni." Lenin messzire elkerülte az ilyen lelkiismereti aggodalmaskodást, de arra is gondosan ügyelt az időpont és a módszer dialektikájában, hogy csakis a jó értelemben vett terror, a szükséges, a funcióval bíró erőszak szerepeljen a forradalmárok fegyveretárában és az is a lehető legkisebb térre szorítkozzék. Csernov ezt írta róla 1917 áprilisában: „Lenin szocializmusa otromba szocializmus. Lenin otromba baltát használ, amikor sebészkésre lenne szükség." A jellemzés tetszetős, de az igazság egészen más: nagyon szépen nyomon lehet követni és dokumentomokkal is igazolni, hogy 1917 áprilisa és októbere között, amikor hétről hétre sőt olykor napról napra változott a kép, új és új helyzet állt elő, a változásokra érzékenyen figyelő és reagáló Lenin számára a hatalomátvétel elsődlegességének keretén belül az is alapvető elv volt, hogy mindez lehetőleg békés úton történjék. A legplasztikusabban talán a júliusi tüntetéssel kapcsolatos álláspontjában jut ez kifejezésre vagy sok más mellett például abban, hogy még szeptember l-jén is, közvetlenül a Kornyilov-puccs leverése után az illegalitásban levő, akkor éppen Finnországban rejtőzködő Lenin kompromisszumot ajánl az eszereknek és a mensevikeknek - a békés forradalmi célbajutás érdekében: „Kompro-
86
;
;
; j
|
; ( i ; ; ; !
j