Erdőből a városba Erdőből a városba. Pontosabban a városok szélére. Sütő Róbert egy pár éve felhagyott az erdei képek festésével, és mondhatni a kitaposott erdei ösvények helyett most a töredezett aszfalton, betonlapokon sétál, elhagyott, biztonsági őrök által őriztetett ipari épületek tövébe vezeti a nézőt. Első pillantásra talán érthetetlen: miért e váltás. Hogy mi ezekben a voltaképpen csúnya épületekben az érdekes. Aztán észrevesszük, hogy miként az erdei képek fatörzsei között, a fák lombjának árnyékában, itt sem, az épületek között sem találni embereket. Néhány könnyen adódó, ugyanakkor közhelyszerű város-erdő hasonlat helyett talán erre érdemes kitérni: ember nélküli tájképeket nézünk. Tájképeket igen, mert a rozsdamarta vasszerkezetek, vasbeton építmények nem önmagukban állnak. Látjuk a talajt, a mezőt, szépek a felhők, látni az eget akkor is ha egy malom tetőzetének kontúrja jelöli ki honnan kezdődik, még ha fémszürke, esetleg sárga, akkor is jelzi az épület környezetét, vagyis a tájat. Talán érdemes megemlíteni: mikor a festészetben az ember nélküli tájkép megjelenik, abban az időben lesz meghatározóvá (a ma már érthetetlenül önteltnek tűnő) gondolat és cél: az embernek túl kell szárnyalnia, le kell győznie a természetet. Ehhez az ideához pontosan a gyárban a gépek: a technikai újítások, az ipar fejlődése és fellendülése szolgáltatta az alapot. Ha a természetre mint ellenfélre tekintettek, evidens következmény az, hogy a tájat ábrázoló festmény, legyen azon erdő, tenger, sziklaorom, szereplő nélkülivé válik, „kiürül”. Sütő Róbert pedig a 21.században elkezdi festeni a könnyű és nehézipar, valamint az élelmiszeripar sorsára hagyott, privatizált fellegvárait, síkvidéki
erődeit. Nem kutatja, hol, milyen raktárak állnak még, de ha utazásai során észrevesz egyet, akkor valódi figyelemmel közelít, mintha az nevezetesség volna, amit illik megszemlélni. De lépjünk tovább. Az a festő, akinek életművében jelentős részt képviselnek az ember nélküli tájak, a következő kijelentést tette: a festő ne azt fesse, amit lát, hanem amit önmagában lát. Sokat utazott, vázlatkönyveiben sorakoznak a szebbnél szebb vázlatok, de műtermében már nem konkrét tájat fest meg, se nem ideális tájat, azt a tájat festi meg, ami – mondjuk úgy – a lehunyt szeme elé tárul. Saját belső tájait. Ezzel újabb összefüggéshez érünk: ha természet idegenné válik, és az ember nélküli tájat, az önmagunkban látott vidéket akarjuk megfesteni, akkor ez azt jelenti: magányosakká váltunk. Ha lehet határt húzni ez ügyben, a festőművész Caspar David Friedrich óta közismerten magányos. A fentiek alapján úgy tűnik, valamikor kétszáz évvel ezelőtt az ember az erdő és város határán kikerülhetetlen magányában megrekedt. Legalábbis egyikben sem érzi otthon magát. És azóta sétál. Marteen Doorman írja könyvében, a „Romantikus Rend”-ben: a „sétálás” az erdőben romantikus műfaj. Azelőtt, a romantika előtt senki sem ment „sétálni” az erdőbe a fák közé. Hozzá lehet tenni: a séta a városban is, a tengerparton is, az erdő és város határán, a mezőn, bárhol, a holdon: alapvetően romantikus. Ezek szerint Sütő Róbert téma választását, és a témájához közelítésének módját, azaz a sétát tekintve alkotói módszere egy 200 éves hagyományba illeszthető. Festészete nem leíró, azaz nem ismerjük fel tulajdonképpen melyik gyár épületét látjuk, melyik
városban van a malom, melyik hajót nézzük, melyik gátat. Nem tartja fontosnak hogy valamit bizonyosan felismerjünk, időt, épületet, helyet. A vásznak felületét, széles ecsetvonásait, gesztusait nézve ellentmondásosnak tűnik: tulajdonképpen kimérten rögzít valamit a látottakból. Csak annyit fest meg felhasználva a táj elemeit, amennyi éppen elég, hogy valamit felidézzen, nem többet. És mit idéz fel? Képeit nézve nem érhető tetten egyfajta nosztalgia, hiszen nem ismerhetünk rá konkrétan egyik épületre sem. Tehát nem a történelmi múlt felidézését látjuk. És nem érezni ennek a konkrét múltnak, a technikának, az iparnak, az iparosításnak kései bírálatát sem. Emlékeket fest tulajdonképpen, bizonyosan régi emlékeket, egykor idegennek ható, de mára meghitté váló képeket, ideákat. Ezért, ha meg akarnánk határozni a képek hangulatát, akkor inkább elégikusak. Hogy a világ ilyen is volt. Mikor, merre? Azt döntsük el mi, a nézők. A képzeletünkre bízza. És a képeket szemlélve, az uszályokat, a tükröződő vízfelületeket, az ipar fellegvárait és síkvidéki erődeit nézve azt vesszük észre, hogy rozsdamarta, vagy éppen betonszürke falaikkal ezek az épületek tulajdonképpen ugyanolyan rejtélyesek mint egy középkori vár, és érezzük a csillanó, tükröződő felületek mögötti varázst is. Vegyük észre: arra késztet, hogy a képzeletünkre hagyatkozzunk. Mit rejt a köd? Mit találhatunk a fal mögött? És mi az, ami a képein kérlelhetetlen bizonyossággal tükröződik? Sütő Róbert tehát kimért, mondhatni szűkszavú, nem magyaráz, vagyis csak annyi vonalat húz, csak annyi színt használ, csak annyira traktál és csak annyit komponál, hogy a néző képzelete elinduljon. A magányos sétából ennyit ad. Filp Csaba
Sarok 2007. 150x120 cm, akril, vรกszon | Corner 2007. 150x120 cm, acrylic on canvas
From the forest to the city From the forest to the city. More accurately, to the outskirts of the city. Róbert Sütő stopped painting forests a few years ago, and leaving the trodden paths he went on to walk cracking asphalt and concrete slabs to guide us to abandoned industrial sites watched only by security guards. At first sight this turn-about may seem baffling. What on earth is interesting in these – let us be frank – ugly buildings. Then we notice that as with the trunks and the shades of the canopy in the forest, there are no humans here amongst the buildings either. Instead of obvious and at the same time commonplace cityforest comparisons, we should probably first and foremost note that we are looking at landscapes devoid of human presence. Landscapes indeed, since we see the rust-eaten iron and crumbling steel-concrete structures in their environment. We see the ground, a meadow, the clouds. We see the sky, even if it is defined only by the outline of the roof of a mill, even if it is metallic grey, or yellow. It stands for the environment of the building, that is, the landscape. Landscapes devoid of human presence in painting marked the appearance of an – absurdly arrogant – idea and goal: mankind must surpass, overcome nature. This notion came to being thanks to factory machinery: technical improvement, and the evolution and growth of industry. Nature was thought of as an enemy, consequently paintings depicting nature, be it forest, sea or rock, lacked human characters, became “empty”. Then Róbert Sütő starts painting the privatized, and now adrift acropolises and flatland strongholds of the light, heavy and food industry. He is not hunting for
these edifices, though when finds one by chance, he turns to it with true attention as if it was a sight to behold. But let us go on. A painter whose oeuvre is emphatically humanless said that painters should not paint what they see, but what they see in themselves. He travelled a lot, his sketch-book is full of beautiful drawings, but when back in his studio he does not paint an actual landscape or an ideal one. He paints the landscape that is in front of his closed eyes. His inner landscape. If nature becomes alien, and we want to paint the humanless landscape we see inside ourselves, it means that we have become lonely. As of Caspar David Friedrich it is public knowledge that painters are lonely. And it seems that about two hundred years ago man got stuck at the border of the forest and the city. Or at least he does not feel at home in either. He is taking a walk since. Martin Doorman writes in his book titled The Romantic Imperative that taking a walk in the woods is a romantic genre. Before romanticism no one went for a walk in the woods. We might add that taking a walk, be it in the city, on the beach, on the border between the forest and the city, on the meadow, on the moon, anywhere is in essence romantic. Based on this Róbert Sütő’s choice of subject, and his choice of approach, that is, his walk as artistic method has a tradition of two hundred years. His art is not descriptive, so we will not recognize the factory buildings, the cities, the boats and dams we see. He does not find it important that we recognize a certain location or time, a building or a
place. Looking closely at the canvases, the wide strokes, the gestures it might seem controversial that he actually puts down some reserved elements of what he sees. Using these elements he paints just enough to recall something, nothing more. And what does he recall? These paintings are not nostalgic since the buildings are not recognizable. So, we are not witnesses to the recollection of a historic past. And there is no belated judgement of this past, of the industry or the industrialization. He is painting memories, memories of old, pictures and ideas that once seemed alien, but have turned internal and intimate. Thus, if we wanted to define the mood of these paintings, we might say they are elegiac. Saying the world was such. But when and where? That is up to us, spectators. It is up to our imagination. The paintings, the tow-boats, the reflecting surfaces of water, the acropolises and flatland strongholds of industry tell us that these rust-eaten or concrete grey walled buildings are just as mysterious as medieval castles. Also, we can feel the magic behind the glittering, reflecting surfaces. Note that we are urged to use our imagination. What is the fog hiding? What is behind the wall? And what is being reflected by his paintings with that relentless certainty? Róbert Sütő is reserved, you could say shortspoken. He does not explain. He takes so many lines and colours, and entertains and composes just to the extent to start off our imagination. That is all he gives us of his lonely walks.
Csaba Filp
MHRT-1 2010. 150x120 cm, akril, vรกszon | MHRT-1 2010. 150x100 cm, acrylic on canvas
Szürke malom 2007. 150x120 cm, olaj, vászon | Grey mill 2007. 150x120 cm, oil on canvas
Szürke malom II. 2007. 150x120 cm, olaj, vászon | Grey mill II. 2007. 150x120 cm, oil on canvas
Malom-nov 7. 2010. 100x100 cm, akril, vรกszon | Mill-nov 7. 2010. 100x100 cm, acrylic on canvas
Hídon át 2009. 80x100 cm, akril, vászon | Cross the bridge 2009. 80x100 cm, acrylic on canvas
Lupa-Ag 2011. 100x150 cm, vegyes technika, vรกszon | Lupa-Ag 2011. 100x150 cm, mixed technique on canvas
Töltés 2010. 100x150 cm, akril, vászon | Load 2010. 100x150 cm, acrylic on canvas
Part 1. 2011. 70x140 cm, akril, vรกszon | Bank 1. 2011. 70x140 cm, acrylic on canvas
Part 2. 2011. 70x140 cm, akril, vรกszon | Bank 2. 2011. 70x140 cm, acrylic on canvas
Uszรกly 1. 2011. 40x60 cm, akril, vรกszon | Barge 1. 2011. 40x60 cm, acrylic on canvas
513 2011. 70x140 cm, akril, vรกszon | 513 2011. 70x140 cm, acrylic on canvas
Zรถld raktรกr 2010. 40x50 cm, akril, vรกszon | Green depot 2010. 40x50 cm, acrylic on canvas
Gรกt 2010. 29x41 cm, akril, fa | Dam 2010. 29x41 cm, acrylic on wood
VĂztorony 2007. 100x100 cm, olaj, vĂĄszon | Water tower 2007. 100x100 cm, oil on canvas
Gรกt-Nymburk 2011. 100x100 cm, akril, vรกszon | Dam-Nymburk 2011. 100x100 cm, acrylic on canvas
Nymburk 2010. 100x100 cm, akril, vรกszon | Nymburk 2010. 100x100 cm, acrylic on canvas
Parkol贸 2010. 100x100 cm, akril, v谩szon | Parking lot 2010. 100x100 cm, acrylic on canvas
ร res raktรกr 2007. 100x120 cm, olaj, vรกszon | Empty depot 2007. 100x120 cm, oil on canvas
Sarok-W 2009. 100x90 cm, olaj, vรกszon | Corner-W 2009. 100x90 cm, oil on canvas
SÜTŐ RÓBERT Miskolc, 1977 Tanulmányok | Educations 1998-2003 Magyar Képzőművészeti Egyetem ,Budapest 1996-1997 Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, Eger 1991-1995 Avasi Gimnázium, Miskolc Kiállítások | Solo Exhibitions 2012- Miskolci Galéria, VízuM, Miskolc /MURUS/ 2011- Eötvös Galéria, Baja /köd, fal, tükör/ 2011- Örökmozgó Galéria, Budapest /Ipari táj/ 2010- Méliusz Központ, /Pap Gittával/,Debrecen 2009- Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár, /Pap Gittával/,Székelyudvarhely, RO 2008- Kriterion galéria, /Pap Gittával/, Csíkszereda,RO 2008- Barcsay Múzeum, Szentendre 2007- Nagy Balogh János Kiállítóterem, Budapest 2007- Chinese Characters Contemporary Art Space, Budapest 2005- Parafa Galéria,/Pap Gittával/,Hajdúböszörmény 2005- Magyar Kultúrális Intézet, Prága, CZ 2004- Multicont Rt. Galéria, Budapest /velocity/ 2004- Meander Galéria, Budapest /WUNDERBAUM/
Válogatott csoportos kiállítások | Selection from Group Shows 2011- Debreceni Egyetem, Debrecen /Caffart/ 2011- Bácskai Kultúrpalota, Baja /Caffart/ 2011- Leányfalu-Ház, Leányfalu, /Caffart/ 2011- Minden egy, Európa Parlament,Brüsszel/BE/ 2011- Hommage á Horváth Gábor, Miskolci Galéria 2010- Brüsszeli Magyar Intézet, 6ok, Brüsszel/BE/ 2010- Pepper Art Projects, Félidő kiállítás, Budapest 2010- Friss Galéria, Caffart kiállítás, Budapest 2010- Art Ért Galéria, Sárospatak /Caffart/ 2010- Eötvös Galéria, Baja /Caffart/ 2010- Bernády Ház, Marosvásárhely, RO /Caffart/ 2010- Erdős Renée ház, Budapest, Callis, / Sensaria/ 2010- Prágai Magyar Kulturális Központ, Prága, CZ /Caffart/ 2010- Debreceni Egyetem Díszudvar, Debrecen /Caffart/ Díjak | Prizes 2011- Mazsaroff Miklós-díj 2008- Barcsay-díj 2006- Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep, Különdíj
A kiadvány megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta Grafikai terv | Graphic design: Sütő Róbert Bevezető | Prologue: Filp Csaba DLA Angol fordítás | English translation: Kácsor Lóránt ISBN 978-963-08-3125-3 © 2012 Sütő Róbert