A Boronkay Baráti Kör 01. sz. hírlevele

Page 1

A BORONKAY BARÁTI KÖR 1. sz. HÍRLEVELE Tisztelt Tagtársunk! A Boronkay Baráti Kör szervezését elkezdı kis csapat nevében szeretettel köszöntjük a Baráti Kör tagjait, akik a 2009. márciusban indított kezdeményezésünkhöz csatlakozva a belépési nyilatkozatukat megküldték. Kapcsolattartásunk egyik módja a HÍRLEVÉL, melyet a tag kívánságának megfelelıen elektronikus vagy hagyományos úton küldünk el, és a megkereséseket is mindkét úton fogadjuk.

TÁJÉKOZTATÓ A BORONKAY BARÁTI KÖR ELSİ TALÁLKOZÓJÁRÓL A Boronkay Baráti Kör elsı találkozója 2009. április 25-én volt az iskolában. A találkozó három egymás követı részbıl állt: 1. Az iskola dísztermében rendezett öregdiák találkozón három rövid elıadás hangzott el. Fábián Gábor igazgató úr bemutatta a Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium fejlesztésének új irányait. Ujvári István tanár úr Boronkay Györgyrıl emlékezett, és az egy idıben tartott szolnoki Boronkay ünnepségrıl beszélt. Pádár Sándor öregdiák a Boronkay Baráti Kör szervezésének további lépéseit ismertette. 2. A fenti elıadások meghallgatása után a találkozón megjelent öregdiákok és tanárok az iskola aulájába vonultak, ahol részt vettek a hagyományos Szent György napi ünnepségen. 3. Az ünnepség után a Baráti Kör megjelent tagjai és érdeklıdı vendégei Fábián Gábor igazgató úr vendéglátását élvezve az iskola éttermében egy kötetlen baráti beszélgetést folytattak. A beszélgetésen tizenhat rövid hozzászólás hangzott el. A hozzászólók egy része emlékeket idézett Boronkay Györgyrıl, és a régi iskoláról. Méltatták a tanár úr szakmai és pedagógiai tudását és munkaszeretetét (Faluhelyi László, İrhegyi Imre, Ortmann István). A hozzászólók mindegyike támogatta a Boronkay Baráti Kör felújításának gondolatát, és többen személyes segítségüket s felajánlották a Baráti Kör megszervezéséhez és mőködéséhez (a teljesség igénye nélkül: Erıss Sándor, dr. Ulrich István, Bácskai Zoltán, Márczy Gábor, Fábián Gábor). A hozzászólók a Baráti Kör mőködésével kapcsolatban számos javaslatot fogalmaztak meg. Ezek közül a legfontosabbakat távirati stílusban idézzük fel:

Biró Lajos javasolta, hogy győjtsük össze a Boronkay tanár úrral kapcsolatos mondásokat és történeteket. Ujvári István ajánlotta, hogy a Baráti Kör legalább évi két rendezvényen mutassa meg magát: az egyik lenne az áprilisi Szent György napi ünnepségekkel összekötve, a második pedig ısszel, a tanmőhelyben. Javasolta továbbá, hogy a Baráti Kör a halottak napja közeledtével koszorúzza meg a tanár úr iskolában lévı sírját. Kérte a Baráti Kör tagjait, hogy írjanak az iskola hatvan éves évfordulójára készülı, 2010-ben megjelenı évkönyvébe. Bóka Istvánné javasolta, hogy a Baráti Kör ne csupán az emlékápolást tőzze ki célul, hanem az érdeklıdési körnek megfelelı közös programokat is szervezzen. Bácskai Zoltán vélemény szerint a Baráti Kör ma aktuális témákkal is foglalkozzon, színvonalas és érdekes szakmai elıadásokat vegyen föl a programjába. Azt ajánlotta, hogy a Baráti Kör bıvítését ismerısök segítségével szervezzük tovább. Márczy Gábor véleményes szerint a Baráti Körnek ne csak visszaemlékezı és hagyományápoló célja legyen, hanem mai, korszerő dolgokról is beszéljünk. Felvetette egy iskolamúzeum (Boronkay emlékszoba?) létrehozásának lehetıségét, amely munka indulhatna azzal, hogy az öregdiákok között régi emlékeket, fényképeket, tárgyakat, eszközöket győjtünk össze. 1


Fábián Gábor a rendszeres érettségi osztálytalálkozókat is javasolta a Baráti Kör kiépítésére felhasználni. Elmondta, hogy az iskola tervezi, hogy az iskola honlapján minden végzett osztálynak külön oldala lesz. Javasolta, hogy a Baráti Kör vállaljon szerepet a Boronkay név széles körő, országos megismertetésében. Ajánlotta, hogy a Baráti Kör szervezzen olyan elıadásokat, amelyeket az iskolából egykor induló, ismertté és híressé vált mérnökök és kiemelkedı személyiségek tartanak részben az öregdiákok, részben a ma tanuló ifjúság számára. Felvetette, hogy a Baráti Kör alapítson erkölcsi elismerést (a jelenlegi Boronkay emlékérem mintájával összekapcsolva) olyan kiemelkedı teljesítményt nyújtó diákoknak, akik a Boronkay szellemiséget képviselik, és az iskola hírnevét gyarapítják. Batka Barnabás véleménye szerint a Baráti Kör célja az lehet, hogy a jelenben felmerülı témákkal, kérdésekkel foglalkozzon. Pádár Sándor elmondta, hogy a Baráti Kör szervezése még csak most kezdıdött meg, és kérte a jelenlévıket, hogy saját környezetükben segítsenek a Baráti Kör gondolatát terjeszteni. Megköszönte a felajánlott segítséget és a javaslatokat. Ujvári István zárszavában megemlítette az iskola diákjainak kiemelkedı országos és nemzetközi eredményeit, amelyek a Boronkay név ismertté tételében a legtöbbet jelentik. Megköszönte Fábián igazgató úr segítségét az eddigi munkában.

A BORONKAY BARÁTI KÖR SZERVEZÉSÉNEK TOVÁBBI LÉPÉSEI 1. Kérjük a Baráti Kör tagjait, hogy saját ismerıseik, osztálytársaik felé adják tovább a márciusi toborzó felhívásunkat, valamint a jelen, 1. sz. Hírlevelet. (Ebben nagy segítség, hogy ezek a dokumentumok megtalálhatók az iskola honlapján is.) A jelentkezéseket a Baráti Körbe határidı nélkül, folyamatosan várjuk. 2. A közeljövıben azon tagjaink közül, akik szervezı segítségüket is felajánlották, egy programalkotó csoportot alakítunk, amelynek kettıs feladata lesz: A Boronkay Baráti Kör céljainak és mőködésének átgondolása és pontosítása, javaslat kidolgozása a tagság felé A Baráti Kör irányító tevékenységére, a vezetıség tagjaira vonatkozó javaslat kidolgozása. 3. A fenti javaslatok megvitatása és jóváhagyása céljából összehívjuk majd a teljes tagságot, hogy elfogadjunk egy programot és válasszunk egy vezetıséget. Ebben a folyamatban számítunk a tagok aktív részvételére. Észrevételeket, javaslatokat a fentiekkel kapcsolatban, vagy új tagok jelentkezését az alábbi elérhetıségeink valamelyikén várjuk: Levélcím: E-mail cím: Honlapcím:

Boronkay György Mőszaki Középiskola és Gimnázium, Boronkay Baráti Kör 2600 Vác, Németh László u. 4-6. boronkay@vac.hu http://boronkay.vac.hu

Vác, 2009. május 7.

Az 1. sz. Hírlevelet Ujvári István egyetértésével összeállította: Pádár Sándor a Baráti Kör elıkészítésében résztvevı öregdiák 2


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.