A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM MŰKINCSEI SZENTGOTTHÁRDON by Csuk Ferenc

Csuk Ferenc – Horváth Zsuzsanna A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM MŰKINCSEI SZENTGOTTHÁRDON

Közismert tény, hogy a II. világháború utolsó évében sok menekült érkezett Szentgotthárdra. Azt azonban kevesen tudják, hogy 1944-45 telén 3-5 hónapig a szentgotthárdi apátság pincéjében rejtőztek az Országos Szépművészeti Múzeum műkincsei. A Pannonhalmáról ide szállított műkincsekről itt készítettek listákat, ládákba csomagolták, és nagyobb részüket március 30-án a szovjetek elől két vagonban Ausztria irányában kimenekítették. Egy részük azonban itt maradt, ezen ládák közül is többet felnyitottak, de a Szentgotthárdon maradt műkincsek közül – valószínűleg – csak kevés veszett el, került illetéktelen kezekbe. 1945 nyarán ezeket visszaszállították a budapesti múzeumba, míg Ausztriában az amerikaiak kezére jutott kétvagonnyi anyag „Műkincsvonaton”

és

1947

április

hónapban

1946 januárjában a

„Ezüstvonaton”

került

vissza

Magyarországra.1 1946 márciusában indult nyomozás Budapesten majd Szentgotthárdon a nyilasok által a szentgotthárdi ciszterci rendházban visszahagyott műkincsek és egyéb iratok iránt. Munkánk során a nyomozás alatt keletkezett iratok segítségével próbáltuk rekonstruálni a műkincsek sorsát.2 A helyben rendelkezésre álló ciszteri iratok között egyetlen utalást sem találtunk a műkincsek ittlétével kapcsolatban. Akik a légópincében a front ideje alatt voltak, már zömében elköltöztek az élők sorából. Nem volt téma Szentgotthárdon a műkincsek itt tárolása a háború alatt, nem beszéltek az utódoknak sem erről. A személyes tapasztalatokat, szemtanúk közléseit Mihály Mária 2015. május 5-én Szentgotthárdon tartott előadásának az anyagával egészítettük ki.3

A HÁBORÚ UTOLSÓ ÉVE SZENTGOTTHÁRDON Magyarország náci megszállását követően, Horthy kormányzósága alatt itt helyben is megkezdődött a zsidókérdés „végső megoldása”: 1944. május 10-11-én a kaszagyári barakkokba gyűjtötték össze Szentgotthárdról és a környékről a zsidó vallásúakat, majd június 19-én Szombathelyen át Auschwitzba szállították őket megsemmisíteni.4 Szentgotthárd határváros volt Ausztria előtt. A front Nyugat felé vonulásával egyre több menekült érkezett ide Erdélyből, Magyarország keletebbre eső területeiről, akik itt igyekeztek megállni. Kiss Mária kutatásaiból ismerjük a menekültek adatait.5 Szentgotthárd lakossága 1944 novemberében 3547 fő volt, a lakrészek száma közel 2000. A községbe menekültek létszáma ezt jóval meghaladta. A középületeket és a gyárak egy részét is katonai kórháznak rendezték be: a selyemgyár irodai épületének emeletét, a dohánygyár egyes részeit, a szanatóriumot és az október 29-én bezárt iskolákat. Ide költözött az 558. számú marosvásárhelyi katonai kórház, 994 beteggel, a budakeszi József főherceg honvéd szanatórium 354 beteggel. Szentgotthárdra menekült a Vöröskereszt kirendeltségének egy csoportja is.6 A front közeledtével megnőtt a katonai jelenlét is: 1944. november-december hónapjaiban Szentgotthárdon állomásozott egy magyar határvadász őrs, egy légvédelmi figyelőőrs, a pályaudvari parancsnokság és a III. pótzászlóalj több száz főnyi katonasága. Átmenetileg itt tartózkodott a 908. számú munkászászlóalj 450 fővel, a 910. számú munkászászlóalj pedig 300 fővel.7 A német katonaság száma 100 fő lehetett. Decemberben a rendházba szállásolták el a kultuszminisztériumból érkező mintegy kétszáz főt, akik élelmiszerkészletet, iratokat, több ládában írógépeket is hoztak magukkal.8 1945. januártól újabb 1362 menekült jelentkezett be a hivatalban. Februárban már 1618-an voltak nyilvántartva, rajtuk kívül - de nem jelentkeztek be – jelen voltak a Nyilas Pártból kb. háromszázan. 1945 elejétől itt tartózkodott ideiglenesen a 7. újonckiképző ezred, a Görgey hadosztály, egy határvadász zászlóalj, terménybeszerzési csoport, tábori csendőrség, lovas csendőrség, pályaudvari őrség. Rajtuk kívül különböző német alakulatok is voltak itt, adataikat nem ismerjük.9 A község minden helyiségét katonai alakulatok és a civil menekültek foglalták el. Az egyre közeledő front miatt kirendelték a lakosságot, felváltva férfiakat és nőket is, sáncok ásására és tankcsapdák készítésére.10 A kaszagyár és selyemgyár hadiüzemmé vált, a dohánygyár a honvédségnek gyártott cigarettát. Már nyáron felszólították a lakosságot és elsősorban a

diákságot gyógyfüvek szedésére, gyűjtésére. A gyárakba nemzetőrséget rendeltek ki, tartva a szabotázs akcióktól.11 1944. december 27-től kijárási tilalmat vezettek be: polgári személy este fél 12 és reggel 5 óra között csak az állomásparancsnok hiteles igazolványával tartózkodhatott az utcán.12 A háború alatt a városkörnyéket többször sújtotta légitámadás: A közelben a vasúti szerelvényeket kétszer érte nagyobb támadás. 1944. november 19-én a Máriaújfalu állomásra beérkező vonatott lőtték, ekkor kb. 25-en vesztették életüket, mind polgári személyek. December 11-én délelőtt két Lightning típusú amerikai repülőgép támadta meg a Máriaújfalu és Szentgotthárd közötti vonalon a Németországba, katonai kiképzésre indított szerelvényt, amelyen hunyadista önkéntesek voltak. Közülük a helyszínen és azt követően a sérüléseikbe belehalva 53-an vesztették életüket. A katonai kórházakban elhunytakkal együtt a háború következtében 135-en lelték halálukat Szentgotthárdon. A katonai sírok zömére azóta rátemetkeztek, egyetlen gondozott sír maradt.13 A 3. Ukrán Front hadseregének harckocsizó alakulatai március 31-én reggelre elfoglalták Szentgotthárdot.14 Két napig még harcok dúltak az osztrák domboldalakon ellenálló német alakulatokkal. Ekkor kapott a község sok gránát belövést. A harcok során 107 épület megsérült, többek között a templom, a gimnázium és a gyárak. Leégett a város legszebb épülete a Széll Kálmán téren, másik két épülettel együtt.15 Ezt követően a szovjet csapatok szállták meg Szentgotthárdot. Sok politikai menekült távozott Ausztria felé, de nagyon sokan itt maradtak a polgári menekültek közül. Az apátságot, amelyben az Országos Szépművészeti Múzeum kincsei rejtőztek, berendezték szovjet katonai kórháznak, az apátságba csak külön engedéllyel lehetett bemenni.

A MŰKINCSEK SZENTGOTTHÁRDON Az Országos Szépművészeti Múzeum fontosabb műtárgyainak elszállítására Rajniss Ferenc16, Szálasi kormányának kultuszminisztere adott utasítást Dr. Csánky Dénesnek,17 aki az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum főigazgatója volt és egyben a lefoglalt zsidó műkincsek kormánybiztosa. Előbb Pannonhalmára, majd december végén, illetve januárban Szentgotthárdra szállították a műkincseket. 1945. március 30-án, nagypénteken két vagonban 80 ládányi anyagot Csánky az új nyilas kultuszminiszter – Tárczay Felicides Román18 – utasítására kimenekített Ausztriába, míg 45 ládányi anyag Szentgotthárdon maradt, ezek nem fértek el a vonatra. Csánky a második világháborút követően külföldön maradt, egy ideig Németországban élt, 1949-ben családjával együtt véglegesen kiköltözött Brazíliába. Távollétében őt nem tudták meghallgatni, rendszerint nyilasbérencnek nevezték, bár más vélemények szerint ő volt az, aki a pusztulástól megmentette a Szépművészeti Múzeum anyagát és az oda összegyűjtött műkincseket azzal, hogy a front elől elmenekítette.19 1944-ben a szentgotthárdi ciszterci rendház gondnoka volt Fábián Béla János volt.20 Házgondnokként a műkincsek érkezéséről ő értesült először, része volt a rejtekhelyek elkészítésében, elhelyezésben, és elszállításról ő tudott a legtöbbet. A műkincsek egy részének Ausztriába szállítása után egy nappal költözött be az apátság épületébe dr. Váradi Irén,21 akinek kulcsszerepe volt a Szentgotthárdon maradt értékek megmentésében. A budapesti Műegyetem addig Rábakethelyen tartózkodó könyvtárosa is a harcok elől menekült az apátság pincéjébe, és észrevette a múzeumi jelzésű, felnyitott ládákat. Amikor alkalma volt – április 5-én – Budapestre utazni, jelentést tett az immár gr. Teleki Géza irányítása alatt álló kultuszminisztériumban a műkincsekről, és sürgette a hivatalos intézkedést az elszállításukról. Május 15-én ő kapott megbízást a feladat elvégzésére. Rajta kívül – aki május 21-én érkezett újra ide – még két megbízott utazott Szentgotthárdra: Nemes József miniszteri osztályfőnök22 és a Szépművészeti Múzeum aligazgatója: dr. Oroszlán Zoltán.23 A műkincsek elszállítására 1945. június elején került sor.24

A NYOMOZÁS Mivel az Országos Szépművészeti Múzeum vidékre szállított anyagából csak egy rész került vissza az 1945. júniusi szállítmánnyal Budapestre, a hatóságok az elveszett műkincsek után nyomozva kezdték meg a kihallgatásokat, előbb a fővárosban, majd a szentgotthárdi helyszínen. A budapesti kihallgatások 1946. március 5-én a budapesti népügyészség rögzítette négy nyilas miniszter – Szálasi Ferenc, Rajniss Ferenc, Vajna Gábor25 és Hellebronth Vilmos26 – vallomását a műkincsekről. Szálasi Ferencet tanúként hallgatták ki ez ügyben.27 A volt nemzetvezető elismerte, hogy Rajniss Ferenc kultuszminisztere megmutatta neki azt a listát, amelyen a nemzeti vagyonként szereplő képek és szobrok voltak részletezve, de tagadta, hogy átvette a jegyzéket. Úgy tudta, hogy Szentgotthárdról a műkincseket Ausztriába szállították. Feltételezte, hogy Gastein környékén lehetnek. Továbbá elismerte, hogy Vajna Gábor az ő rendelkezésére vett át megőrzésre bizonyos aranyneműket Rajniss Ferenctől.

Rajniss Ferenc, Szálasi kultuszminisztere vallomásában előadta, hogy 1944 novemberében ő utasította dr. Csánky Dénes kormánybiztost, hogy a múzeumokban elhelyezett műkincseket teherautón szállíttassa Pannonhalmára.28 Előzőleg Friedrich Bornnal, a Nemzetközi Vöröskereszt

magyarországi

megbízottjával

írásbeli

szerződést

kötött,

amelyben

Pannonhalmát átengedte a Nemzetközi Vöröskereszt céljaira, ezzel az apátság mentesítve lett a légitámadások alól. Azonban a front előrehaladásakor 1945. január havában a műkincseket Szentgotthárdra szállították.29 Mint vallomásában elmondta, a szentgotthárdi helyszínt megvizsgálta, megfelelőnek ítélte, átcsomagoltatta a ládákat. A kolostor pincéjében két titkos rejtekhelyet is készíttetett. Egyik a koronázási palástot rejtette volna, a másik meg nem nevezett fontos célra lett biztosítva. Igénybevételükre nem került sor.

Szálasi-kormánya, állva balról az első Rajniss Ferenc, a harmadik Vajna Gábor Az átcsomagoláskor derült ki, állította, hogy nemcsak képek és szobrok voltak az egyes ládákban, hanem a zsidóktól elrekvirált kincsek is. Itt helyesbített, hogy e kincsek, aranyneműk, nem lettek elrekvirálva, hanem a Magyar Nemzeti Múzeumnál voltak őrizetben letétként, és részben a múzeumi anyaghoz tartoztak. Erről jegyzőkönyvet kapott Szálasi Ferenc két példányban, amiből egy a Nemzeti Múzeum, egy a Levéltár tulajdona lett. A két példányon kívül egyet Csánky Dénes kezébe juttatott, egyet pedig megtartott önmagának, esetleges későbbi szükséges igazoláshoz. A műkincsek értékét két milliárd arany pengőben állapították meg. Az aranyneműket tartalmazó ládákat Vajna Gábor, akkori belügyminiszter vette át. A képek, szobrok Rajniss emlékezete szerint 37 ládába lettek csomagolva, Szentgotthárdon továbbszállításra vártak Ausztriába. Rajniss Ferenc 1945. február 20-án lemondott a kultuszminiszteri tálcáról, később utódjától, Tárczay Felicides Romántól annyit tudott meg, hogy a műkincsek egy része Ausztriába került, a másik része még áprilisban is Szentgotthárdon volt a kolostor pincéjében. Rajniss vallomásában azt közölte, a műkincsekről készült listája Mosbach községben maradt egy vendéglősnél, ahol megszállt. Ott maradt az a nyugta is, amelyet Vajna Gábortól kapott a neki átadott értékekről: Jozefin császárnő arany evőkészletéről és XVII. századbeli erdélyi

ötvösmunkákról. Vajna Gábor, Szálasi belügyminisztere vallomásában elismerte,30 hogy átvette Rajniss Ferenctől a két ládát, de amikor márciusban Brennbergbányára ment, Hellebronth Vilmosnak adta át azokat. Elmondta még, hogy egy alkalommal járt a szentgotthárdi „klastromban”, a pincében látta is a műkincseket tartalmazó ládákat, de nem tud arról, hogy ezeket hova szállították. Hellebronth Vilmos, tárca nélküli miniszter azt állította,31 hogy csak később tudta meg, mit tartalmaznak a Vajna Gábortól átvett csomagok. Mivel Brennbergbányát ki kellett üríteni, a két ládát a saját dolgaival együtt egy Bécs felé induló kocsira rakta, ami ezután elveszett. Véleménye szerint az SS tette rá a kezét. Bár a kincseket vivő autó rendszámát sikerült kinyomozni, és Salzburgban keresték is Veesenmayernél, de a kutatásnak nem lett eredménye. Hellebronth tagadta, hogy tudott volna a Szentgotthárdra vitt műkincsekről. Nyomozás Szentgotthárdon A Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztálya 1946. április 3-án kelt jelentésében tájékoztatást

adott

az 1946. március 22-én Szentgotthárdon indított

nyomozásról.32 A jelentés aláírói: Hompola Ákos r. ny. fhdgy. csoportvezető, Ákos Miklós r. ny. szds. szakcsoportvezető és Suba Árpád r. ny. alhdgy. A kihallgatásokon túl a rendházban és a lopás gyanújába keveredett személyeknél házkutatásokat is tartottak, negatív eredménnyel. Nyomozásuk eredményeként azt rögzítették, hogy nyolc teherautón szállítottak Pannonhalmáról műkincseket Szentgotthárdra, amelyeket Csánky Dénes Bogyay Tamás segítségével átcsomagoltatott. Más forrásokból tudjuk, hogy Bogyay Tamás miniszteri titkár rendház pincéjében elhelyezett műkincsekről részletes listát is készített, több példányban.

Ezek segítettek abban, hogy az amerikai hatóságok előtt igazolni tudja a magyar állam a Gotthárdról vonaton Németországba került műkincsek tulajdonjogát. A jelentés azt is leírja, hogy a front közeledtével a szentgotthárdi lakosok – mintegy kétezren csomagjaikkal és több esetben bútoraikkal együtt – szintén a rendház pincéjében találtak menedéket a légitámadások, belövések elől. A nyomozók szerint a műkincsekből mindössze egy teherautónyi rakományt tudtak a szovjet hadsereg megérkezése előtt titokban Ausztriába kiszállítani 1945. március 30-án, nagypénteken. Másnap, a szovjet katonák őrséget állítottak a rendházba, a pincéből pedig fokozatosan költöztek ki az addig ott tartózkodók. Ekkor figyeltek fel arra, hogy több láda fel volt törve, értékes darabokat rongáltak meg ismeretlenek. Ezzel indokolták, hogy a kommunista párt tagjai jónak látták – megőrzés végett – a ládák egy részét a párt helyiségeibe vinni. A szovjetek hadizsákmányként foglaltak le

szőnyegeket. A többi ládát tartalmazó pincét lezárták, orosz katonák őrizték. Ennek ellenére továbbra is tűntek el műtárgyak, a gyanúsítottak – természetesen – nem a szovjet katonák, hanem helybeli, helyismerettel rendelkező lakosok lettek. A jelentés arról is beszámolt, hogy az ostrom idején és utána négy héten át a rendházban tartózkodott dr. Váradi Irén, „kultuszminisztériumi tisztviselőnő”, aki május végén a szovjet városparancsnok engedélyével tíztagú bizottság jelenlétében a rendház pincéjében levő műkincseket, festményeket lajstromba vette, becsomagolta. 1945. június 5-én először a kommunista párt helyiségeiben elhelyezett ládákat, majd június 6-án a rendház pincéjében levő ládákat szállították Budapestre. A Magyar Államrendőrség Politikai rendészeti Osztálya jelentésének befejező részében javasolta, hogy az eltulajdonított műtárgyak után a nyomozást a Budapesti Főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozójával együttműködve folytassák. A Magyar Államrendőrség Bűnügyi osztályának Szentgotthárdon lefolytatott vizsgálatai ellentmondásokat hordoznak. A nyomozók által feltett kérdések a rendházba 1944 őszén érkezett személyekre és szállítmányokra, a műkincsekre és az esetleges lopásokra vonatkoztak. Az 1946. március 22-én keltezett tanúvallomási jegyzőkönyvek34 szerint ezen a napon 7 helybeli szerzetest, hitoktatót hallgattak ki tanúként. Ők a következők: Fábián Béla János, 1944-45-ben még házgondnok; Láng Ince alperjel, Székely Artúr hitoktató, Horváth Kázmér hitoktató, dr. Gondán Felicián nyugdíjas szerzetes tanár, dr. Szűcs Aladár nyugalmazott hittantanár és Küzdi Aurél nyugalmazott perjel. Fábián Béla János volt a „koronatanú”. Őt időközben 1945 októberében kizárták a rendből, miután belépett a kommunista pártba, és tanúskodott a rend egyik alkalmazottja ellen. Tanúvallomása szerint Pannonhalmáról két alkalommal 4-4 teherautó hozta a Szépművészeti Múzeum kép és szobor anyagát, és mint később kiderült, zsidó értékeket is. Rajniss miniszter utasítására száraz helyen helyeztette el a ládákat. A képek közül néhányat Rajniss Ferenc a felesége szobájába vitetett a falakat díszíteni. Tudott Csánky Dénes és Bogyay Tamás leltározó munkájáról, és azt vallotta, hogy a műkincsekből egy teherautóval március 30-án szállítottak el. Aznap érték el a szovjet csapatok Szentgotthárd térségét.

Részlet Fábián Béla János tanúvallomásából A gyorsan előrenyomuló csapatok elől hirtelen elmenekült az itt lévő beszállásoltak jelentős része, a műkincsek átcsomagolása, elszállítása abbamaradt. Fábián szerint Szentgotthárd elfoglalásáig senki sem nyúlt a műkincsekhez, bár azokból néhányat a nagy sietségben az udvaron szanaszéjjel hagytak. Azt állította, hogy a szentgotthárdi kommunista párt küldött jelentést Budapestre, majd a szabadon lévő ládákat a magyar állam részére lefoglalta, és a helyiségeibe vitette, amiket később dr. Váradi Irén felleltározott és Budapestre utaztatott. A többi szerzetes nem tudott részleteket, vagy nem akarta elárulni. A Szentgotthárdon kihallgatott személyek vallomásai a műkincsek érkezéséről, elhelyezéséről és elszállításukról:

NÉV

Milyen anyag és mikor érkeztek? „a kultuszminisztérium irattára” „két alkalommal” a Szépművészeti Múzeum képanyaga, szobrok és egyéb zsidó értékek „egy ízben” „Nemzeti Múzeum” képtára

Mennyi és hogyan? „több ládát kitevő” „4 – 4 teherautóny i”

Dr. Gondán Felicián nyug. szerz. tanár, könyvtáros Székely Artúr cisztercita hitoktató

a kultuszminisztérium irattára

„műkincsek”

Dr. Szűcs Aladár nyug. hittanár

festmények, szobrok, stb.

Küzdi Aurél nyug. perjel

1944 októbere után a kultuszminisztérium több ládában hozott ingóságai 1944 karácsonya táján műkincsek az itt elszállásolt kultuszminisztérium számára

„több A rendház óvóhelyén helyezték el a ládából álló műkincseket. szállítmány ” -

Fábián Béla János házgondnok

Láng Ince alperjel

Horváth Kázmér gimnáziumi hittanár

A műkincsek elhelyezése a Elszállítás rendházban 1945. március végén A műkincseket Rajnissék kívánságára „egy teherautó rakományt száraz „bombabiztos” pincében Csánky Dénes innen helyezte el. Ausztriába elvitetett” Csánky Dénes Bogyai segítségével átcsomagolta a ládákat. A képek közül néhányat Rajniss a saját szobájába vitt díszítésül. A képtárat a rendház biztonságos A nyilasok az ide szállított pincéjében helyezték el. értékekből semmit nem tudtak elvinni, mert volt rá idejük. Nem beszélt a műkincsekről. -

A műkincsek külön pincerészben voltak elhelyezve, ahol azokat átcsomagolták.

A rendházba érkeztek műkincsek.

A műkincsek egy részét elszállították a nyilasok, más részük elszállítására nem volt idejük. A nyilasok nem vitték magukkal a műkincseket.

A műkincsek egy részét a nyilas kultuszminisztérium magával vitte, a másik részét hátrahagyta.

Elszállítás 1945. június 5-6-án „gróf Teleki kultuszminisztérium megbízottja” szállította el

A felszabadulás után a jelenlegi kultuszminisztérium vitte el az itt maradt iratokat és értékeket. Az [új] kultuszminisztérium által elszállított anyagokból 24 drb. vázlatra vonatkozó elismervénye van. Dr. Váradi Irén leltározta és csomagolta az ittlévő értékeket,

1945 májusában dr. Váradi Irén vezetésével az [új] kultuszminisztérium számba vette és elszállíttatta. A [nyilas] minisztérium ingóságait ládákban az orosz hadsereg bevonulása után szállították el. Az orosz megszállás után Váradi Irén és egy Vámosi nevű úr az új minisztérium részéről számba vette és elszállíttatta az értékeket.

A helyszínen történt nyomozás eredményeként nem került elő ellopott műkincs, de megtudták, hogy az anyag egy részét elszállították Ausztriába. A nyomozás Budapesten folytatódik 1946. március 27-én és 29-én ugyancsak a Magyar Államrendőrség Bűnügyi Osztályának munkatársai nyomoznak a műkincsek ügyében. A meghallgatott személyek: dr. Váradi Irén, dr. Oroszlán Zoltán egyetemi tanár; dr. Nemes József miniszteri osztályfőnök és Bogár Pál főerdőtanácsos. Dr.

Váradi

Irén

vallomásában35

előadta,

hogy

1944

novemberében

érkezett

Szentgotthárdra. Négyládányi egyetemi levéltári anyaggal Rábakethelyen kapott lakást Karácsonyi Zsigmondnénál, de a házat nem találta elég biztonságosnak, mivel a közelében volt egy híd. A front közeledtekor kérte a szentgotthárdi Horváth Szaléz plébánost, adjon helyet az apátságban az iratoknak. 1945. március 28-án a gyóntatófolyosón lettek elhelyezve a ládákat tartalmazó iratok. Március 31-én ő is beköltözött a rendház légvédelmi pincéjébe, ahol egészségügyi feladatok ellátásával is megbízták. Ekkor látta meg a műkincseket tároló ládákat, szerzett tudomást a betárolt, a pincébe menekített műkincsekről. Az egyik ciszterci pap felháborodva felmutatott neki egy törött vázát, amely megbontott múzeumi ládák mellett volt. Ezeket a következő nap a helyi kommunista párt megvédésre elszállíttatta a saját helyiségébe. Összesen 23-at szállítottak el és egy szőnyeget. Mivel azt tapasztalta, hogy az apátság folyosói és raktárhelyisége „leírhatatlan zsibvásár” képét mutatták, összetört műkincseket, feldúlt, megrongált ládákat látott, emiatt tartotta nagyon fontosnak, „magyar kötelességnek”, hogy elősegítse az otthagyott javak visszaszállítását. Április 5-én a szovjet parancsnokság engedélyezte egy vonat indulását Budapestre Szentgotthárdról. Ezzel a szerelvénnyel vitte Váradi Irén a rá bízott iratanyagot és egy ládában a apátság folyosóján hagyott kultuszminisztériumi írógépeket. Budapestre utazva jelentette Csipka miniszteri titkárnak és dr. Bisztray Gyulának, az egyetemi ügyosztály főnökének, hogy Szentgotthárdon igen sok láda maradt különböző iratokkal és írógépekkel, valamint múzeumi műkincsekkel. Ugyancsak kérte az apátság pincéjében maradt műkincsek mielőbbi visszaszállíttatását. Váradi Irén május 15-én magyar és orosz nyelvű írásos megbízást kapott a műkincsek visszaszállítására, és a költségek fedezésére ötezer pengőt. A megbízás birtokában május végén visszatérve Szentgotthárdra a helyszíni szemle még rosszabb állapotokat mutatott. Már csak szovjet engedéllyel lehetett az apátságba bemenni, mert az épületben szovjet katonai kórházat rendeztek be. Az engedélyt a gimnázium igazgatójának és dr. Szeles László tanárnak a segítségével kapta meg. Ekkor tíztagú bizottság

tekintette meg a pincében uralkodó állapotokat, arról jegyzőkönyvet vettek fel május 22-én délután. Ezt követően a sértetlen ládákat visszaszállításra előkészítették, a megrongált ládákat lezárták. Szakszerűen visszacsomagolták a közkincseket a gimnázium felsőbb osztályába járó diákokkal, Vámos Béla és Prácser Imre számvevőségi főtanácsosok és két munkás segítségével. Az eseményről dr. Váradi Irén „igen részletes, naplószerű jelentést” készített, amelyet eljuttatott Teleki Géza miniszternek még 1945. július 10-én. Nemes József miniszteri osztályfőnök és dr. Oroszlán Zoltán a Szépművészeti Múzeum aligazgatója tanúvallomásuk36 szerint május 31-én indultak Szentgotthárdra a műkincsek megtekintésére. Megérkezésükkor a műkincsek java része már be volt csomagolva és elszállításra előkészítve. A helyi kommunista párt irodájából néhány kisebb ládát műkincsekkel ők szállítottak Budapestre a teherautójukon. Bogár Pál főerdőtanácsost is Budapesten hallgatták ki az üggyel kapcsolatban.37 Ő a szentgotthárdi gimnázium egykori diákja volt, Székesfehérvárról „az aknatűz elől” menekült Szombathelyre, majd Szentgotthárdra. Itt március 28-án jelentkezett volt osztályfőnökénél, kérte, hadd legyen a rendházban, amíg a front átvonul. Látta a kultuszminisztérium irattárát részben a könyvtárban, részben az előtte lévő folyosón. A ládákban borítékok, könyvek és kb. 10 ládában írógépek is voltak. Nagypénteken (március 30-án) délután tapasztalta, hogy a kultuszminisztériumiak sietve csomagoltak a folyosókon. Ő maga ezen az éjszakán a pincében, az első fülkében aludt, de nem látta, hogy ott műkincseket pakoltak volna. Szombaton jelent meg az első orosz tiszt az udvaron, az ezt követő napokban több katona jött a rendházba, egymást váltották, őrséget adtak. Napokkal később – április 4-én vagy 5-én – Fábián házgondnokkal együtt járt a pincének azon a részén, ahol a múzeumi ládák voltak. Látta a feltört ládákat és olajfestményt heverni a földön. Egy nagyméretű szőnyeget is látott, amely aztán eltűnt, úgy tudta, hogy elvitte a kommunista párt megőrzésre. Május 5-én hagyta el a rendházat, ekkor még – megítélése szerint – három teherautó rakomány láda a pincében volt. Arról, hogy a múzeumi értékekből az oroszok bármit elvittek volna, nem tud semmit. Azt viszont látta, hogy a pincébe vezető udvar felőli ajtót többször feltörték.

KÖVETKEZTETÉSEK A Szentgotthárdon felbontott ládákból eltűnt műtárgyak ügyében indított nyomozás csekély eredménnyel járt. A gyanú a rendház házvezetőjének fiára és vejére terelődött. A családnál Szakonyfalván tartott házkutatás során semmit sem találtak, de később Budapesten több képet lefoglaltak a család ismerőseinél, ahogy az 1946-os április 3-ai rendőrségi jelentésből kiderül. A műkincsek Szentgotthárdra szállításáról, azok elhelyezéséről kevesen tudtak. A rendház pincéjében külön helyiségeket biztosítottak nekik. Amikor a nyugatra szállításhoz Csánkyék átcsomagolásba kezdtek, azt viszont már láthatotta az a több mint kétezer ember, aki a pincébe menekült a front közeledtére. Mivel Csánkyék pánikszerűen hagyták el Szentgotthárdot, nagyon sok műkincs marad jól látható helyen. Még arra sem volt idejük, vagy idegük, hogy visszavigyék a jól elkülönített pincerészekbe a ládákat a műkincsekkel. A kihallgatott ciszterek vagy valóban keveset tudtak arról, mi történik a rendházban, vagy a későbbiek során elhallgatták. Tény, hogy mindenki a feladatát látta el. A műkincsek betárolását, helyét igyekeztek titokban tartani, amíg az lehetséges volt. Vallomásaikban gyakran eltérő módon emlékeztek azonos dolgokról. Láng Ince alperjel szerint Küzdi Aurél nyugalmazott perjel naplót vezetett mindenről. Küzdi Aurél viszont azt vallotta, nem tud semmiről. A nyomozók nem kérdeztek rá az ellentmondásra. A szerzeteseknek a nyilas kultuszminisztériumi dolgozók betelepítését tudomásul kellett venniük. De rajtuk kívül voltak erdélyi papok és egyéb menekültek, akiket befogadtak a saját felelősségükre. Az új rendszer kiépülésével mégis erős támadás érte a rendházat, csak arra emlékeztek, hogy a Szálasi-rendszer híveit elszállásolták. Később, a ciszterek elhurcolásakor 1950-ben terjedő rémhírek szerint csontvázakat is találtak a pincékben. Ezzel próbálták a közhangulatot ellenük befolyásolni.38 Egyesek (szentgotthárdiak) arról is tudtak, kik fosztogatták a műkincseket, de erről nyíltan nem beszélt senki sem. Az országhatár közel és átjárható volt, könnyen eltüntethetők lettek a műkincsek. Sokan hagyták el az országot az itt tartózkodók és szentgotthárdi lakosok is. A hivatalos szervek sem tudták sokáig, hol vannak a műkincsek. Csak miután dr. Váradi Irén április 7-én jelentést tett a kultuszminisztériumban. A kihallgatási jegyzőkönyvek anyagában pontatlanságokat, ellentmondások vannak, ezeket más forrásokból szerzett tényadatokkal lehet pontosítani. Utólag könnyű azt feltételeznünk, ha a kincsekhez nem nyúlnak az átcsomagolók és

továbbmenekítők Szentgotthárdon, akkor a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum ma gazdagabb anyaggal rendelkezik. 1947-ben az Országos Magyar Szépművészeti Múzeum kiállítást rendezett Hazatért mesterművek, A Szentgotthárdról és Münchenből visszahozott műkincsek címmel. Ezen 154 festmény szerepelt.39 Ma már jobban ismerve a német és szovjet törekvéseket a műkincsek megszerzésére, vagy az amerikai, kincsekhez hozzáférő katonák viselkedését, a magunk részéről nem lehet egyértelmű következtetést levonni. Mint szentgotthárdiak, örülünk, hogy a nemzet vagyonának egy csodálatos részét hetven évvel ezelőtt befogadhattuk és őrizhettük az apátság pincéjében.

Jegyzetek: 1 Népszava. Megkerült és eltűnt Aranyvonatok. In: http:/6regi.sofar.hu/hu/node/27417 2 Magyar Nemzeti Levéltár Archívuma: XlX-B-1-r 43. 989 3 Mihály Mária: Menekített műkincsek Szentgotthárdon. 2005. 05. 05. Konferencián elhangzott előadás 4 Vasi zsidók. Jaffa 1974. 162-163 o. A könyv 136 Szentgotthárdi zsidó mártírhaláláról ír. 5 Kiss Mária: Gazdasági-társadalmi és politikai viszonyok 1918 és 1945 között. Szentgotthárd. Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szombathely, 1981. 221. old. 6 Vasmegyei Levéltár Községi iratok 391/1945 7 Uo. 8 Magyar Nemzeti Levéltár Archívuma: XlX-B-1-r 43. 989 9 VasmL Községi elm. ir. 6/1945 10 VasmL Községi elm. ir. 6/194 11 VasmL Főszolgabírói ir. 389/19 12 VasmL Kaszagyári iratok. Hadiüzemi parancsnokság 13 Csuk Ferenc: A szentgotthárdi légitámadás 1944-ben. Vasi Szemle 2009 LXlll/6 699-705 o 14 Kránitz József: Szentgotthárd 1945-1975. In: Szentgotthárd. Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szombathely, 1981. 287. o 15 Szentgotthárd nagyközség közigazgatási iratai. 1945 04. 24. Jegyzőkönyvi jelentés. 16 Szálasi-kormány vallás és közoktatásügyi minisztere. Újságíró, politikus. (Bártfa 1893- 1946 Budapest) Kivégezték. http://hu.wikipedia.org/wiki/Rajniss_Ferenc 17 Csánky Dénes, Budapest, 1885. – Sao Paulo, 1972. festő, művészettörténész, 1935-től az Országos Szépművészeti Múzeum főigazgatója, 1944-ben a lefoglalt zsidó műkincsek kormánybiztosa. A zsidó műkincsek elhurcolását az 1830/1944. ME sz. rendelet meghozásával akarta megakadályozni. 18 Tárczay Felicides Román, Szálasi kormányában 1945 februárjától a vallás- és közoktatásügyi miniszter. hu.metapedia.orig/wikiTarczay-Felicides_Roman 19 Mrávik László: A hazai műtárgyak sorsa a háború végén. Artmagazin 2004/2. sz. 20 Fábián Béla János 1944/45-ben még ciszter szerzetes volt Szentgotthárdon. 1945-ben kizárták a rend tagjai közül. Szentgotthárdon községi pénztárnok lett. Szül.:1891. 03. 23. Öttevényben 21 Dr. Várady Irén (Csíkszereda, 1900. - ?) Az 1940-es évek elején a Szegedi Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Dékáni Hivatal vezetője, majd a budapesti Műegyetem könyvtárában alkönyvtárnok 22 Nemes József kultuszminisztériumi osztályfőnök. Szül.: 1889. 12. 14. Nagyvárad 23 Dr. Oroszlán Zoltán művészettörténész, egyetemi rendes nyilvános tanár. A Szépművészeti Múzeum aligazgatója. Szül.: 1891. 03. 16. Budapest 24 Magyar Nemzeti Levéltár Archívum: XlX-B-1-r 43.989. 25 Vajna Gábor, Szálasi belügyminisztere. 1946-ban kivégezték 26 Hellebront Vilmos altábornagy, Szálasi kormányában a háborús termelés vezetésével megbízott tárca nélküli miniszter. (1895-1971) 27 Magyar Nemzeti Levéltár Archívum XlX-B-1-r 43. 989 Kihallgatási jegyzőkönyv. 1946. 03. 05. 28 MNL. Archívum Kihallgatási jegyzőkönyv. Budapesti népügyészség 1946. 03. 05. 29 Mihály Mária szíves közlése szerint a Pannonhalmáról a következő napokon indították a teherautókat: 1944. 12. . 24., 1945. 01.19. és 1945. 02. 11. A szállítmányok néhány nap után érkeztek a kolostorba Szentgotthárdra. Az első karácsony estéjén indult, Fertőbozon még hozzátették az ott tárolt műkincseket. A rakomány egy része, porcelánok, útközben baleset miatt összetörtek. A másik szállítmány január 19-én indult, de gépkocsi meghibásodása miatt a kincsek egy részét nem tudta elhozni. Ezt: a 10 láda zsidó tulajdonból származó iparművészeti és a néprajzi anyagot február 11-én indították. A keszthelyi Festetics kastélyból szállítottak Szentgotthárdra 8 képet, jelentős értékű könyvet, és becses okleveleket. Összesen 125 ládában 4.144 tárgy volt becsomagolva az apátság pincéjében. 30 MNL Archívum 1946. 03. 05. Jegyzőkönyv Vajna Gábor vallomásáról. Budapesti Népügyészség 31 MNL Archívum 1946. 03. 05. Jegyzőkönyv Hellebronth Vilmos vallomásáról. Budapesti Népügyészség

MNL Archívum. Jelentés. Bp. 1946. 04. 03. 5970/1946/szakcsop. Mrávik László: A hazai műtárgyak sorsa a háború végén. Artmagazin 2004/2. sz. 34 MNL Archívum, M. államrendőrség 5970/1946 Tanúvallomási jegyzőkönyvek Szentgotthárd 1946. 03. 22. 35 MNL Archívum, M. államrendőrség 5970/1946 Tanúvallomási jegyzőkönyv. Budapest 1946. 03. 29. 36 MNL Archívum, M. államrendőrség 5970/1946 Tanúvallomási jegyzőkönyv. Budapest 1946. 03. 27. 37 MNL Archívum, M. államrendőrség 5970/1946 Tanúvallomási jegyzőkönyv. Budapest 1946. 03. 29. 38 A szerző Csuk Ferenc közlése 39 Országos Magyar Szépművészeti Múzeum: Hazatért mesterművek. A Szentgotthárdról és Münchenből visszahozott műkincsek kiállítása (Régi külföldi festmények.) Budapest 1947 Bp/2 coll. 3.- 69311=5464/1957 33