Mit jelent Magyarnak lenni

Page 37

említik.36 Mai felfogással nehéz ugyan elhinni - ám Drunvalo is ír róla -, hogy Thoth több ezer évet élt a földön ugyanabban a testben. Az Élet Virága mintázatát 19 egymást metsző körrel ábrázolják, de végtelen számú kör is lehetne. Lényegében gömbökről van szó, amiket síkban ábrázolnak.37 Mit jelképez a mintázat? Drunvalo a következőt írja: „Thoth állítása szerint, mindent magába foglal, kivétel nélkül minden tudást… A rajz arányai között az élet minden egyes megjelenési formája megtalálható. Tartalmaz minden matematikai formulát, fizikai törvényszerűséget, zenei harmóniát, minden biológiai életformát, egészen sajátos testi megjelenésünkig. Benne rejlik minden egyes atom, minden dimenziósík és kivétel nélkül minden, ami a hullámalakú univerzumokban megtalálható…” Az Élet Virága közelében volt egy hasonló, de kisebb rajzolat, amit az Élet Magjának neveznek (az Ozirisz templom egyik falán). Ez 7 körből, illetve gömbből áll. A 7 gömb jelentheti a teremtés 7 napját, a 7 alaphangot (do, re, mi, fa, szo, la, ti, majd ismétlődik a do-val tovább) és ábrázolhatja a sejt osztódását is a fogantatás után, valamint az ember energiaközpontjait (csakráit). Az Élet Magjának megszerkesztéséből kiolvasható a Teremtés első 7 mozdulata, az élővilág megteremtésének története. (A keresztény Genezis az egyiptomiból ered, aminek alapja az Életvirág, és Életmag.) Az Élet Magja Gregg Braden szintén tanulmányozta a szakrális geometriát és ezen belül az Életvirágot. „Ébredés 38 a zéró pontnál” című könyvében ír erről. Arra a következtetésre jutott, hogy az emberi testben a gének elrendeződése a DNS molekulában az Életvirág mintázata szerint történik. Testünk minden sejtje egy holografikus folyamatot tükröz, amiben az Életvirág rejtőzködik. A misztériumiskolákban úgy tudják, hogy az Élet Virága az Élet Magjából nő ki s az Élet Magja a Mindenség Kozmikus Lényéből születik. Thoth szerint: Az Életmag a megismerés titkainak a „kulcsa” „Kövesd a KULCSOT, amit hátrahagytam. Keresd és tied lesz az Élet ajtaja. 36

Egyes vélemények szerint az ő nevére (illetve a fiáéra) vezethető vissza a „táltos” szavunk. Thothnak ugyanis volt egy That nevű fia, aki misztériumiskolát alapított. Az ő tanítványai lehettek a „tatosok”. 37 Életvirág ábrázolást találtak az utóbbi években több országban. Egyik régi ábrázolás Tibet magas hegyeiben egy Fehér Kolostorban található. A kolostor érdekessége, hogy köd takarja és évente csak két hétig látható. Erről Drunvalo számolt be előadásaiban. 38 Gregg Braden A wakening to zero point 1999 by Hay House, Inc. in California, USA 37


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.